BK BH 1999/353
BK BH 1999/353
1999.08.01.
I. A vádlottnak a büntetőeljárást megelőzően, az államigazgatási eljárásban tett tanúvallomása a bíróság által bizonyítékként felhasználható, ha az államigazgatási eljárásban a tanúkénti kihallgatásra az államigazgatási eljárás szabályainak a megtartásával került sor;
a büntetőeljárási törvénynek a tanú meghallgatására vonatkozó rendelkezései más eljárásra nem alkalmazhatók, és értelemszerűen azok törvényességét nem is érintheti [Be. 61. § (1) és (2) bek., 66. § (1) és (2) bek.; Áe. 29. és 30. §].
II. Ha a vádlott kisebb erővel a testi épség sértésének szándéka nélkül meglöki a sértettet, aki ennek következtében hanyatt esve olyan sérülést szenved, amely halálához vezet: a cselekmény nem a halált okozó testi sértés bűntettét, hanem a gondatlanságból elkövetett emberölés vétségét valósítja meg [Btk. 166. § (4) bek., 170. § (5) bek. 2. ford.].
A megyei bíróság az 1998. április 27-én kihirdetett ítéletével a vádlottat halált okozó testi sértés bűntette miatt 2 évi - végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.
A 45 éves vádlott az általános iskola 8 osztályát végezte, férjezett volt a bűncselekmény elkövetése során elhalt sértettel. Különböző nőgyógyászati és egyéb jellegű megbetegedések miatt végrehajtott több műtéti beavatkozás következtében 50%-os mértékű rokkantnyugdíjas, havi nyugdíja 9300 forint, vagyona egy háromszobás családi ház, büntetlen. Nem kóros elmeállapotú és nem szenvedett ilyen jellegű megbetegedésben a bűncselekmény elkövetése idején sem. Beszámítási képessége teljes. Rendszeresen és mértéktelenül fogyaszt alkoholt, a kényszergyógyítása szükséges.
A vádlott 1986-ban kötött házasságot a sértettel. Házasságukból gyermek nem származott, a vádlott korábbi házasságából született két nagykorú gyermek közül az egyik velük élt a vádlott tulajdonában levő lakásban. A vádlott és férjének házassága évek óta megromlott mindkettőjük italozó életmódja miatt. A házastársak között mindennaposak voltak a veszekedések és a verekedések, melynek során a vádlottnak többször sérülése is keletkezett.
1997. szeptember 14. napján a vádlott és a sértett egész nap italoztak, amitől erősen ittas állapotba kerültek. A sértett a délután folyamán a kocsmában, a vádlott pedig a lakásán italozott. A sértett a kocsmából 19 óra után érkezett haza a lakására, de ittassága folytán a bejárati ajtón nem találta a kilincset, így nem tudott bemenni. A vádlott a bemenetel megkísérlésével járó zajokat meghallotta, és kiment a teraszra, ahol szidalmazni kezdte a sértettet, hogy miért ivott. Ebből kifolyólag ismételten veszekedés, majd dulakodás kezdődött a házastársak között, melynek során a vádlott a sértettet kisebb erővel meglökte, aki a 30 cm magas teraszról hanyatt esett a bejárati ajtóval szemben levő, fűvel benőtt, de letaposott kemény földre. Ezt követően a vádlott és a fia a sértettet felsegítették, a teraszra leültették, majd a sértett rövid idő múlva bement a lakásba, szőlőt evett, és lefeküdt aludni.
A sértett a fejtető jobb oldali elülső részét ért nagyerejű tompa erőbehatás következtében koponyaboltozati törést, a jobb oldali elülső homloklebenyben nagy tömegű bevérzést és heveny agyduzzanatot szenvedett. A sértett a hanyattesés után 1-2 órával eszméletlen, kómás állapotba került, hozzátartozói azonban ezt nem észlelték. A vádlott fia csak másnap délután 16 óra tájban hívott orvost a sértetthez, de az orvos megérkezése után kb. 10 perc múlva a sértett elhalálozott. Halála és a vádlott magatartása között az okozati összefüggés megállapítható. A koponyacsont repedéses jellegű törését megkönnyítette a koponyacsontok átlagosnál vékonyabb volta és a fokozott csonttörhetőség. Ez a szervezeti sajátosság azonban nem hatott közre az agyállományon belüli sérülés kialakulásában. A sérülést követő néhány órán belül alkalmazott orvosi szaksegítség és ellátás nagy valószínűséggel megmenthette volna a sértett életét.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a szabadságvesztés felfüggesztésének a mellőzése és a kényszergyógyítás elrendelése végett, míg a vádlott és védője elsősorban a vádlott felmentése, illetve a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett.
A legfőbb ügyész a vádlott első, az államigazgatási eljárásban történt meghallgatása anyagának a bizonyítékok köréből történő kirekesztését indítványozta, mivel álláspontja szerint annak során a módosított 1957. évi IV. törvény 29. §-ának (5) bekezdése szerinti vallomásmegtagadás lehetőségére a vádlottat megfelelően nem figyelmeztették. Az ügyészi fellebbezést egyébként indokai alapján fenntartotta.
A védő a fellebbezését ugyancsak fenntartotta, és megalapozatlanság miatt az ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta. Fellebbezésének indokolásában ugyancsak hivatkozott arra, hogy a vádlott első - az államigazgatási eljárás során felvett - vallomása a törvényes kioktatás hiányosságai miatt bizonyítékként nem értékelhető. További vallomásaira, különösen a tárgyaláson előterjesztett arra a védekezésére tekintettel, amely szerint az általa történt ellökéstől a sértett sérülést nem szenvedett, a sérülései a későbbi elesései során keletkezhettek, az ügy kellően felderítettnek nem tekinthető. Mindezekre tekintettel elsősorban a tényállás megváltoztatását és a vádlott felmentését, másodsorban az ítélet hatályon kívül helyezését kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy a megyei bíróság az ügyet a lehetőségek határain belül felderítette. A tényállást a bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg, és az indokolási kötelezettségének is eleget tett.
A tárgyaláson valamennyi arra jogosult hozzátartozó élt a mentességi jogával, így a cselekményre bizonyítékként a vádlott vallomásain túlmenően a körzeti orvos és I. M.-né tanúk vallomásai, valamint az igazságügyi orvos szakértői vélemények és a helyszíni szemle adatai álltak a bíróság rendelkezésére. Ezek értékelése során helyesen vette figyelembe bizonyítékként a vádlottnak az államigazgatási eljárás során 1997. szeptember 16-án tett vallomását. A tanúkénti meghallgatása során a vádlottat többek között - az 1981. évi I. törvénnyel módosított 1957. évi IV. törvény 29. §-ának megfelelően - a tanú jogaira, kötelességeire, valamint a hamis tanúzás törvényes következményeire egyaránt kioktatták, és ezt a figyelmeztetést az aláírásával megerősített nyilatkozata szerint megértette, és tudomásul vette.
A Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész által is hivatkozott töretlen gyakorlata szerint a büntetőeljárást megelőző eljárásokban beszerzett bizonyítékok is a bizonyítás anyagát képezhetik [Be. 61. § (2) bek.], ezeknek a bizonyítékoknak figyelembevételéhez azonban elengedhetetlen, hogy a megelőző eljárásnak a szabályait a bizonyítékok beszerzésénél a hatóságok megtartsák. Jelen ügyben a legfőbb ügyész a kérdéses vallomás felvételével kapcsolatban lényegében azt kifogásolta, hogy a tanúkénti kihallgatás során a vádlott kioktatására nem oly részletességgel került sor, amint azt a Be. 66. §-ának (1) bekezdése a büntetőeljárásban előírja, és ugyancsak a Be. szabályai szerint [Be. 66. § (2) bek.] nem nyert részletesen rögzítést a nevezettnek a figyelmeztetésre adott válasza sem.
A módosított 1957. évi IV. törvény 29. és 30. §-a azonban a tanúknál - amellett, hogy részletesen rögzíti a tanúkénti meghallgatás akadályait és a tanúvallomás megtagadását lehetővé tevő okokat - olyan részletes kioktatási kötelezettséget, mint amelyet a Be. vonatkozó rendelkezései tartalmaznak, nem ír elő. Ugyanez a helyzet az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvénynek az ügyfél jogaival kapcsolatos rendelkezéseit (27. §) illetően is. Mindebből az következik, hogy a vádlottnak 1997. szeptember 16-i tanúkénti meghallgatására az államigazgatási eljárás szabályainak a megtartásával került sor, így azt a bizonyítékok közül nem lehetett kizárni.
A vádlottnak erre a bűncselekmény elkövetését elismerő vallomására, továbbá a helyszín adataira és az igazságügyi orvos szakértőnek a tárgyaláson kiegészített véleményére figyelemmel pedig okszerű az arra vont következtetés, hogy a sértett halálához vezető koponyatöréssel és agyzúzódással járó sérülését a vádlott által történt ellökés idézte elő.
A nyomozás kezdetén arra is utaltak adatok, hogy a sértett az életét ütlegeléstől veszíthette el, továbbá, hogy a bántalmazója nem a vádlott lehetett, a későbbi nyomozati adatok azonban ezt semmiben nem erősítették meg. Olyan kételyt, amely a vádlott kezdeti beismerését kétségessé tette volna, semmilyen irányban nem tártak fel. Nem tekinthető ilyennek a vádlott előadásainak folyamatos módosítása, végül a sérülés okozásának teljes tagadása sem. A vádlottnak ez a védekezése annál inkább alaptalan, mivel az orvos szakértői vélemény a sérülések későbbi eleséstől keletkezését kizárta.
A fentiekből következően a felmentést célzó, illetve megalapzatlanságot állító fellebbezések kizárólag a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadták, és így eredményre nem vezethettek.
Ugyanakkor a bűnügyi iratok tartalma - különösen a boncjegyzőkönyv és az azon alapuló igazságügyi orvos szakértők által előterjesztett vélemény - alapján a tényállás kiegészítésre szorul azzal, hogy a tompa erőbehatás a sértett koponyájának jobb oldali és hátsó részén is érvényesült, és a jobb oldali vonalas jellegű, a homlokcsontpikkely jobb oldalán kezdődő és a nyakszirtcsontpikkely bal oldalán végződő 23 cm hosszú törésvonalat is létrehozott. A fentiekkel kiegészített tényállás mentes a megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, így az a felülbírálat során is irányadó volt.
Az irányadó tényállásból büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok hiányában helyesen vont következtetést a megyei bíróság a vádlott bűnösségére. A cselekmény jogi minősítését illetően azonban tévedett, amikor úgy látta, hogy a vádlott szándéka eshetőlegesen testi sértés okozására irányult, és a gondatlansága csupán a bekövetkezett eredmény tekintetében állapítható meg. Az irányadó tényállás szerint a vádlott a sértettel annak ittassága miatt kezdett veszekedést. Ennek során a földszintes lakásuk bejárati ajtajánál levő, 30 cm magas teraszon kezdődött közöttük a dulakodás. A dulakodás közben pedig a vádlott kisebb erővel lökte meg a sértettet, aki a teraszról a bejárati ajtóval szemben füves, de letaposott kemény földre esve szenvedte el a súlyos sérülését. Ilyen körülmények között nem vonható következtetés arra, hogy a vádlott a sértett testének lökésszerű megérintésével közvetlenül testi sérülést kívánt volna okozni, de arra sem, hogy tudata - akár eshetőlegesen - átfogta volna, hogy egy ilyen meglökéstől a sértett a viszonylag alacsony bejárati részről leesve halálos sérülést szenved, és ennek lehetőségébe belenyugodott volna.
Így tehát csupán az állapítható meg, hogy amikor a vádlott az erősen ittas sértettet dulakodás közben meglökte, a tőle az adott helyzetben elvárható gondosságot és körültekintést mulasztotta el arra nézve, hogy a sértett ittasságából eredően az egyensúlyát vesztve hanyatt eshet, és fejét a bejárati rész előtti kemény földes területbe ütve halálos eredményű koponyasérülést szenvedhet. Ezért a halált okozó testi sértés bűntette és a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége elhatárolásánál irányadó töretlen gyakorlat szerint (BH 1995/8/445. sz. eseti határozat) a cselekményével - hanyag gondatlanság (negligencia) mellett - a gondatlanságból elkövetett emberölés vétségét valósította meg. A fenti indokokra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét a jogi minősítés tekintetében megváltoztatta, és a vádlott cselekményét a Btk. 166. §-ának (4) bekezdésében meghatározott gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének minősítette.
A változott minősítés ellenére sem a büntetés súlyosítását, sem a büntetés enyhítését célzó fellebbezéseket nem találta alaposnak. Az irányadó minősítés mellett a megyei bíróság által a vádlott terhére és javára értékelt körülmények azzal a helyesbítéssel irányadók, hogy további súlyosító körülmény az, hogy a vádlott a sértett állapotával a továbbiakban nem törődött, míg enyhítő körülményként a gondatlanság enyhébb foka jelentkezik.
A cselekmény tárgyi súlyára, az elkövetési körülményekre, a vádlott bűnösségének fokára és a büntetés kiszabásánál irányadó további körülményekre tekintettel a szabadságvesztés tartamának enyhítésére a Legfelsőbb Bíróság az enyhébb minősítés mellett sem látott alapot. A cselekményét ugyan enyhébb fokú gondatlansággal megvalósító, a sérült állapotával, orvosi ellátásával azonban a későbbiekben sem törődő vádlottnál a büntetési cél az irányadó büntetési kereten belül is az első fokú bíróság által alkalmazott 2 évi szabadságvesztéssel érhető el megfelelően.
A gondatlanság enyhébb foka mellett a büntetlen előéletű vádlottnál a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre felfüggesztése a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának BK 153. sz. állásfoglalásában adott iránymutatására is figyelemmel törvényes, és a próbaidőnek a Btk. 89. §-ának (3) bekezdése szerinti maximális tartamban meghatározása is arányos.
Miután a cselekmény vétség, a szabadságvesztés végrehajtási fokozata - a végrehajtás elrendelése esetén - a Btk. 44. §-a szerint fogház; ezért a Legfelsőbb Bíróság a fokozatról ennek megfelelően határozott. Az első fokú bíróság ítéletének további rendelkezései törvényesnek bizonyultak, a Legfelsőbb Bíróság az ítélet megváltoztatással nem érintett rendelkezéseit helybenhagyta (Legf. Bír. Bf. V. 1268/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás