KK BH 1999/391
KK BH 1999/391
1999.08.01.
Az alapítványi céloknak, feladatoknak, az alapítvány működésének a támogatandó személyek egy meghatározott csoportjához vagy adott szervezethez, intézményhez, illetve területhez való kapcsolódása önmagában nem jelenti a közhasznú szolgáltatások igénybevételének, a kedvezményezettek körének zártságát [1997. évi CLVI. tv. 4. § (1) bek. a) pont, 26. § c) pont.]
A kérelmező a fogyatékos gyermekek társadalmi kapcsolatainak fejlesztését célzó alapítvány alapító okiratának módosításával 1998. május 26-án közhasznú szervezetté minősítését kérte. A megyei bíróság az 1998. június 2-án kelt végzésével a kérelmező közhasznú szervezetté minősítését megtagadta. Végzésének indoklása szerint az alapítvány célja szerint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (a továbbiakban: Tv.) 3. és 4. §-ában írt feltételeknek nem felel meg, a célok szerinti kedvezményezetti kör zárt és adott, ezen utóbb sem lehet változtatni.
A végzés ellen a kérelmező nyújtott be fellebbezést, melyben kérte a végzés megváltoztatását és az alapítvány közhasznú szervezetté történő minősítését. Álláspontja szerint az alapítvány alapító okirata a Tv.-ben rögzített feltételeknek teljes egészében megfelel. Az alapítvány nyitott és közhasznú, a súlyosan értelmi, érzékszervi és mozgásszervi fogyatékos gyermekek érdekében tevékenykedik.
A fellebbezés alapos.
A Tv. 4. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a közhasznúsági nyilvántartásba vételhez a szervezet létesítő okiratának tartalmaznia kell, hogy a szervezet milyen, e törvényben meghatározott közhasznú tevékenységet folytat, és - ha tagsággal rendelkezik - nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból.
Az alapítvány célja az S.-i Egészségügyi Gyermekotthonban élő értelmi, érzékszervi és mozgásszervi fogyatékos gyermekek életterének nyitottabbá tétele. A cél érdekében kirándulások, üdültetések, családi nap szervezésével, lebonyolításával, sport-, kulturális rendezvényeken való részvétellel, tárgyi feltételeik biztosításával foglalkozik az alapítvány. Az alapító okirat 1998. május 20-án kelt módosítása konkrétan megjelöli az alapítvány által folytatott - a Tv.-ben is meghatározott - közhasznú tevékenységeket.
A Tv. fentebb idézett rendelkezése értelmében az alapító okiratnak azt kell tartalmaznia, hogy az alapítvány milyen, a Tv. 26. §-ának c) pontjában meghatározott, illetőleg felsorolt közhasznú tevékenységet folytat. A közhasznú szervezetté minősítés törvényi feltétele tehát nem a lehetséges kedvezményezettek köre, száma, hanem a közhasznú tevékenység folytatása. Csak a tagsággal rendelkező szervezeteknél kell vizsgálni a nyitott elérhetőséget, a kívülállók hozzájutását is a közhasznú szolgáltatásokhoz. A kérelmező által létrehozott alapítvány azonban nem ilyen szervezet. A Legfelsőbb Bíróság rámutat, hogy az alapítványi céloknak, feladatoknak az alapítvány működésének, a támogatandó személyek egy meghatározott csoportjához vagy adott szervezethez, intézményhez, illetve területhez való kapcsolódása önmagában nem jelenti a kedvezményezettek körének zártságát. Az alapítványok, egyesületek a társadalmi önszerveződés olyan egységei, amelyek szervezeti sajátosságuknál fogva csak egy, a célok szerint meghatározott körben működnek.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság végzését a Pp. 258. §-ának (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az első fokú bíróságot új határozat hozatalára utasította.
Az első fokú bíróságnak az új határozat meghozatala előtt meg kell vizsgálnia, hogy az alapítvány módosított alapító okirata megfelel-e a Tv. közhasznú szervezetté minősítés egyéb, a 4. §-on kívüli törvényes feltételeinek. Amennyiben nem, hiánypótlás keretében fel kell hívnia a kérelmezőket az alapítvány alapító okiratának megfelelő módosítására. (Legf. Bír. Kny. III. 28.297/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
