KK BH 1999/395
KK BH 1999/395
1999.08.01.
A bíróság által nem vizsgálható felül az államigazgatási eljárás felfüggesztéséről hozott jogerős határozat [1957. évi IV. tv. 37. § (1) és (3) bek., 72. § (1) bek.].
Az M. Minisztérium főosztálya az 1997. november 18-án kelt határozatával a felperes által költségvetési hozzájárulás megállapítása és folyósítása iránt indított eljárást a főjegyzőnél kezdeményezett hatósági és törvényességi ellenőrzés befejezéséig felfüggesztette.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az 1997. december 15-én kelt határozatával az első fokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozat felülvizsgálatát kérte.
A Fővárosi Bíróság 1998. január 15-én kelt végzésével a felperes keresetlevelét idézés kibocsátása nélkül elutasította. Az indokolás szerint az alperes eljárást felfüggesztő határozata nem minősül érdemi határozatnak, márpedig az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény 72. §-ának (1) bekezdése szerint keresettel csak az ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálata kérhető.
A felperes fellebbezésében kérte az első fokú bíróság jogszabálysértő végzésének a hatályon kívül helyezését és az első fokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára való utasítását.
Az alperes észrevételében az első fokú bíróság végzésének a helybenhagyását kérte.
A fellebbezés alaptalan.
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 72. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy az ügyfél, illetőleg a törvényes érdekeiben sérelmet szenvedett fél jogszabálysértésre hivatkozással az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított 30 napon belül keresettel kérheti a bíróságtól.
Az Áe. 37. §-ának (1) bekezdése szerint az ügy érdemi eldöntéséhez szükséges, más szerv hatáskörébe tartozó előzetes kérdés elbírálása végett függeszthető fel az eljárás.
Az első fokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes határozata nem az ügy érdemében hozott határozat, mert az ügy tárgyát képező vitát nem döntötte el, hanem csupán az első fokú hatóság előtt indult eljárás felfüggesztését hagyta jóvá az Áe. 37. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján.
A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében rámutatott arra, hogy érdemi határozat az az egyedi államigazgatási aktus, amellyel az arra jogosult államigazgatási szerv az ügy tárgyát képező vitát eldönti, illetve a jogviszonyt elbírálja. Az érdemi határozat az előidézett jogi hatást tekintve lehet jogkeletkeztető, megváltoztató vagy megszüntető határozat, továbbá jogot vagy kötelezettséget megállapító, illetve jogkövetkezményt alkalmazó aktus. Az alperes által hozott felfüggesztő határozat kétségtelenül nem minősül érdemi határozatnak, ezért helyesen járt el az első fokú bíróság, amikor a keresetlevelet elutasította a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontjára hivatkozással idézés kibocsátása nélkül.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság végzését a Pp. 259. §-ára figyelemmel a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Kpkf. II. 27.450/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
