BK BH 1999/397
BK BH 1999/397
1999.09.01.
A gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége megállapíthatóságához elengedhetetlen annak tisztázása, hogy a bekövetkezett eredményért az elkövetőt a gondatlanság valamely formája terhelte-e;
e bűncselekmény megvalósulásához nem elegendő annak ténye, hogy a vádlott a gyermekét általában elhanyagolta, és nem vitte orvoshoz, hanem azt is vizsgálni kell, hogy a vádlottat tudatos vagy hanyag gondatlanság terhelte-e a bekövetkezett eredményért [Btk. 14. §, 166. § (4) bek.; Be. 214. § (3) bek. b) pont].
A megyei bíróság az 1997. november 18-án kelt ítéletével a vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt halmazati büntetésül 3 évi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott az általános iskola 8 osztályát végezte. Jelenleg munkanélküli, jövedelempótló segélyben részesül. Élettársi kapcsolatban él.
A vádlott nem kóros elmeállapotú, de személyiségzavarban szenved. Felszínes gondolkodás, önző beállítódás, érzelemszegénység, sivárság, színtelenség, diszharmonikus személyiség jellemzi, de a személyiségzavarának mértéke nem éri el az elmebetegség súlyosságát. Ez a személyiségzavar fennállott nála a cselekmény elkövetésének idején is, de nem korlátozta őt abban, hogy a cselekménye következményeit felismerje, és e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
A vádlottnak 1993-ban - amikor még szüleivel élt - egy alkalmi kapcsolatból gyermeke született. A jövőtől való félelme, bizonytalansága miatt a vádlott nem sokkal a szülés előtt öngyilkosságot kísérelt meg.
A gyermek koraszülött volt, kis súllyal született, ezért a kórházból csak egy hónappal később engedték haza. A vádlott ekkor még mindig a szülei háztartásában élt, és ide került a csecsemő is. Itt a vádlott az édesanyja segítségével látta el a gyermeket, együtt gondozták, orvoshoz, védőnőhöz vitték. A kisfiú ebben az időben rendben fejlődött, és a kötelező védőoltásokat is megkapta.
1994 nyarán a vádlott megismerkedett K. A.-val, nem sokkal később élettársi kapcsolatra is lépett vele. Ekkor a gyermekkel együtt K. A. édesapjának tulajdonában levő házba költözött. Itt lakott még K. A. édesapja is, aki ebben az időben combnyaktöréses sérülése után lábadozott, fekvő beteg volt, mozgásában erősen korlátozott és gondozásra szorult. Albérlők is laktak a ház felső szintjén. K. A. külföldön vállalt munkát, és csak hétvégeken járt haza.
Attól kezdve, hogy a szülei lakásából elköltöztek, a vádlott nem sokat törődött a gyermekével. Rendszeresen egyedül, felügyelet nélkül hagyta, mind napközben, mind éjszaka. Esetenként napközben megkérte a házban lakó albérlőket, hogy vigyázzanak rá, néha pedig a mozgásában korlátozott betegre bízta a kisfiút, aki a betegsége miatt semmit sem tudott volna tenni a gyermekért, ha szükség lett volna rá, hiszen maga is gondozásra szorult.
Az éjszakákat a vádlott rendszeresen az autópályán töltötte, ahol kamionosokkal létesített alkalmi kapcsolatot, eközben pedig a gyermek egyedül volt. Sokszor napközben is, amíg vásárolni volt, egyedül hagyta a kisfiút.
Ritkán az is előfordult, hogy a szüleihez adta haza a gyermeket, de amikor azok szóvá tették, hogy egy ilyen kis gyereknek az anyja mellett a helye, nem vitte oda többet. Előfordult az is, hogy néha más, idegen személyre bízta a gyermeket, de legtöbbször inkább magára hagyta.
A vádlott a kisfiú rendszeres, rendes táplálását is elmulasztotta. Rendszertelenül, nem megfelelő módon, ötletszerűen etette, hol adott neki enni a kellő időben, hol nem, néha pedig azt követelte, hogy annyit és olyan ételt egyen, mint egy felnőtt.
A vádlott tisztába sem rakta kellő rendszerességgel a gyermeket, csak ritkán, naponta egyszer-kétszer. Még az albérlőket is figyelmeztette, hogy ne adjanak a gyereknek többször inni, mert akkor gyakrabban bepisil. A gyermek alteste a ritka tisztába tevés miatt gyakran bepirosodott, kisebesedett. Amikor a szüleihez vitte hétvégeken, ők mindig rendbe tették a kisfiú bőrét, de mire később újra hozzájuk került, ismét ugyanolyan állapotban találták, mint azelőtt.
A vádlott rendszeresen kiabált a gyermekkel, főleg ha sírt vagy nem akart enni. Nem egy alkalommal meg is ütötte őt, sőt olyan eset is előfordult, hogy mérgében az ágyra dobta, hogy „csak úgy nyekkent”. Türelmetlenül, szeretet nélkül bánt a gyermekével, aki ennek következtében félt tőle.
A vádlott a gyermek orvosi ellátását sem biztosította, tanácsadásokra sem vitte attól kezdve, hogy a szüleitől elköltözött. A kisfiú 1995 márciusában kórházba került. Ekkor sem a vádlott vette észre, hogy beteg a gyermek. A szüleihez akarta hét végére hazaadni, és amikor át akarta adni, szülei észlelték, hogy lázas és követelték, hogy azonnal vigye orvoshoz. Ekkor hörgőgyulladással került kórházba, majd garat-, mandula- és középfülgyulladással kezelték. Hazavitele után az előírt kontrollra nem vitte el a vádlott.
A gyermek halála előtti hónapokban a védőnők sem tudtak kellő ellenőrzést gyakorolni a kisgyermek fejlődése felett, mert nem találták otthon a vádlottat. A gyermek 15. hónapjában esedékes Trivalens oltást és a Sabin-cseppeket sem kapta meg, mert a vádlott többszöri felszólítás ellenére sem vitte el őt az orvoshoz.
A gyermek mindezek következtében nem fejlődött megfelelően, még 20 hónapos korában sem tudott járni és beszélni. Nagyon sovány volt, és ez nem állt összefüggésben a koraszülött voltával. Visszamaradottságára a vádlottat a környezete figyelmeztette, de ő ennek ellenére nem tett semmit a kisfiú érdekében.
A megfelelő ellátás, gondozás, az orvosi ellenőrzés, a védőoltások beadatásának elmulasztásával a vádlott - aki minderre köteles lett volna - a gyermeke testi és szellemi fejlődését veszélyeztette.
1995 szeptemberében a vádlott környezetének és szüleinek feltűnt, hogy a kisfiú nagyon bágyadt, szeme beesett, nyűgös, sírós, tehát valami baja lehet, orvoshoz kellene vinni. A vádlott azonban sem a gyermek leromlott állapotát, sem a többiek figyelmeztetését nem vette komolyan, nem vitte őt orvoshoz.
Szeptember 28-án a gyermek szinte egész nap nem akart enni, csak délután egy keveset, viszont állandóan sírt. Napközben egy időre a vádlott teljesen egyedül hagyta otthon, majd amikor hazaért, megkérte az egyik albérlőt, hogy hadd vigye fel a gyereket az ő szobájukba, mert zavarja őt a sírása. Napközben kínálta étellel, de a gyermek azt nem fogadta el. Az albérlő élettársa is szólt a vádlottnak, hogy valami baja lehet a gyereknek, mert annyira sír. A vádlott erre azt válaszolta, hogy nincsen semmi baja, csak a kakaótól fáj a hasa. Este vitte csak vissza a szobájukba, és lefektette.
Éjszaka, hajnal felé érkezett haza a vádlott élettársa, akivel a vádlott ekkor elment valahová enni, a gyermeket egyedül hagyták otthon, majd amikor hazaértek, lefeküdtek aludni.
Reggel a vádlott felvitte a kisfiút a felső szobába, ekkor azonban már halott volt, az éjszaka folyamán - pontosan meg nem határozható időben - meghalt.
Ezután a vádlott taxit hívott, és a kisfiú eltemettetéséről kívánt intézkedni, de a taxis figyelmeztette, hogy ilyen hirtelen halálesetkor orvost kell hívni, és a rendőrséget kell értesíteni.
Az ekkor értesített ügyeletes orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és a szükséges intézkedéseket megtenni. Hiába kérdezte a vádlottól, hogy mi baja volt a gyermeknek, ő csupán azt válaszolta, hogy kicsit köhögött.
A gyermek halálának közvetlen oka heveny hörgő-hörgőcske és tüdőgyulladás volt. Az ezeket okozó gyulladásos megbetegedés nem néhány óra alatt alakult ki, hanem több nappal, esetleg egy-két héttel korábban, és azt a megfelelő gondoskodást és figyelmet tanúsító anyának feltétlenül észre kellett volna vennie, mint ahogyan a környezetében élők észre is vették. A nem megfelelő gondozás, táplálás hajlamosító tényezőt jelent az ilyen megbetegedésre.
Amennyiben a kisgyermek kellő időben, a betegség jelentkezésekor szakszerű orvosi ellátáshoz jutott volna, az élete valószínűleg megmenthető lett volna. A sértett bekövetkezett halála, és a vádlott gondatlan magatartása, mulasztása között - mert nem vitte kellő időben orvoshoz őt - közvetett okozati összefüggés áll fenn.
A bíróság a tényállást részben a vádlott előadása, másrészt a tanúk vallomása, az elfogadott szakértői vélemények és a tárgyalás anyagává tett nyomozati iratok alapján állapította meg.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A másodfokú eljárás során a védő a felmentést célzó fellebbezést kizárólag az élet elleni bűncselekmény vonatkozásában tartotta fenn.
A legfőbb ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
A megyei bíróság a büntető eljárási szabályok megtartásával folytatta le a tárgyalást.
Az elsőfokú bíróság a kiskorú veszélyeztetésének bűntette tekintetében valamennyi szükséges bizonyítékot feltárta, és értékelése körébe vonta. A vádlott részbeni beismerő vallomása, szüleinek és a lakókörnyezetében élőknek a tanúvallomása, valamint az igazságügyi orvos szakértői véleményben foglaltak kellően és meggyőző erővel igazolták az e körben megalapozottan megállapított tényállásban foglaltakat.
Ami az élet elleni cselekményt illeti, a tényállás több vonatkozásban is helyesbítésre, kiegészítésre szorul.
A megyei bíróság nem észlelte, hogy az igazságügyi orvos szakértői vélemény bizonyos fokú önellentmondást tartalmaz. Ez arra vezethető vissza, hogy az orvos szakértői megállapítások keveredtek egyrészt a gyermek ellátásával kapcsolatban általában véve, másrészt pedig a konkrét halálokot illetően.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a Be. 240. §-a szerint felvett bizonyítás keretei között meghallgatta az igazságügyi orvos szakértőt.
A szakértőnek a fellebbezési tárgyaláson fenntartott véleménye alapján a Legfelsőbb Bíróság a tényállást a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében azzal egészíti ki, hogy a heveny hörgő-hörgőcske és tüdőgyulladás csecsemőkorban igen kevés tünettel is jelentkezhet, és előfordulhat olyan eset is, hogy az még magas lázzal sem jár.
A tényállás ezenfelül iratellenes megállapításokat is tartalmaz. Az ítéletben foglaltak szerint 1995 szeptemberében a vádlott környezetének és szüleinek feltűnt, hogy a kisfiú nagyon bágyadt, szeme beesett, nyűgös, sírós, tehát valami baja lehet. A vádlott édesapja e körben az alábbiakat adta elő: „A halála előtt fél évvel láttam a kisfiút. A nejem volt kint náluk, akkor hozott egy fényképet róla.”A vádlott édesanyja a következők szerint nyilatkozott: „A kisfiú halála előtt három héttel voltam ott náluk, akkor láttam utoljára a gyermeket. Nekem már akkor feltűnt, hogy valami baja van, olyan furcsa volt a szeme, mintha kancsal lett volna.” A lakókörnyezetet illetően egyedül az egyik albérlő alábbi tanúvallomása állt rendelkezésre: „Az alatt a két hónap alatt, amíg én ott laktam, a gyermeknél semmilyen betegséget nem tapasztaltam, nem láttam rajta, hogy beteg lenne, bár az utolsó napon egész nap sírt.” A most írtak semmiben sem támasztják alá a tényállás fent megjelölt részében foglalt megállapításokat, ezért ezt mellőzni kellett.
A fenti helyesbítéssel, illetve kiegészítéssel most már a teljes tényállás megalapozottá vált, és irányadó volt a másodfokú eljárásban.
A kiskorú veszélyeztetését illetően okszerű a vádlott bűnösségére levont következtetés, és a cselekmény jogi minősítése megfelel a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek.
Helytelenül következtetett azonban a megyei bíróság arra, hogy a vádlottat - akár gondatlanság formájában is - felelőség terheli a gyermeke haláláért. Különösen téves az a megállapítás, amely szerint a tudatában felmerült a halál mint lehetséges következmény, könnyelműen bízott azonban annak elmaradásában, amiért őt tudatos gondatlanság terheli.
A kiegészített tényállásból csupán annyi állapítható meg, hogy a gyermek halálát megelőző napokban olyan markáns, komoly tünetek nem jelentkeztek, amelyek alapján az tételezhető fel, hogy a vádlott tudatában a halál - mint az egyik lehetséges következmény - megjelent. A tudatos gondatlanság tehát szóba sem kerülhet.
A feltárt bizonyítási anyag és az irányadó tényállás alapján ugyanakkor az sem nyert igazolást, hogy a vádlott azért nem látta magatartásának a lehetséges következményét, mert a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta. A sértett halálát megelőző napon sírt és nála semmiféle egyéb komoly tünet nem jelentkezett. Mindezek alapján nem mondható, hogy ha a vádlott a tőle elvárható figyelmet nem mulasztja el, fel kellett volna ismernie, hogy a mulasztása - ami nyilvánvaló, hiszen nem vitte orvoshoz a gyermeket - a sértett halálához vezethet. Ezek szerint még hanyagság formájában sem terheli őt felelőség a gyermek haláláért.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a vádlottat a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt ellene emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján bizonyítottság hiánya okából felmentette.
A részbeni felmentés a büntetés kiszabását befolyásoló tényezők újraértékelését tette szükségessé.
A súlyosító körülmények sorából mellőzni kellett a halmazatra, valamint a gondatlanság tudatos voltára való hivatkozást (ez utóbbi egyébként sem büntetést növelő tényező, ugyanakkor a hanyagság az, amit a vádlott javára kell írni).
Nyomatékosan súlyosít viszont, hogy a vádlott az életkoránál fogva is fokozottan kiszolgáltatott gyermekének a gondozását hanyagolta el környezetének többszöri figyelmeztetése ellenére. További enyhítő körülmény a jelentős időmúlás.
A bűnösség körének lényeges szűkülése miatt, valamint a bűnösségi körülmények fenti alakulására figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy 1 évi börtönbüntetés és az ehhez igazodó, 2 évre a közügyektől eltiltás áll arányban az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyával, egyben kellően igazodik a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyessége fokához. (Legf. Bír. Bf. III. 184/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás