PK BH 1999/402
PK BH 1999/402
1999.09.01.
A munkához való személyiségi jog megsértése a munkavállaló közalkalmazotti jogviszonyának jogellenes megszüntetésével [Alkotmány 70/B. § (1) bek., 70/D. § (1) bek.; Ptk. 75-83. §-ai, 84. § (2) bek., 207. § (2) bek.; 1992. évi XXXIII. tv. 24. §; Mt. 90. § (1) bek. a) pont].
A felperes 1983. május 6-tól kezdődően állt az alperesi főiskola alkalmazásában mint tanársegéd. Az alperes szenátusa 1996. szeptember 23-án tartott ülésén döntött a felperest is foglalkoztató tanszék megszüntetéséről. Ezen a tanácskozáson K. É. előadta, hogy a megszűnő tanszék dolgozói közül egy másik tanszék csak két dolgozó átvételét biztosítja, a harmadik kolléga átvételét nem kívánja, és miután személyi kérdésekben a tanszékvezetőt nem utasíthatja, egy oktatónak kénytelenek lesznek felmondani. A megyei napilap 1996. szeptember 24-én kelt számában tájékoztatást nyújtott a fentiekről, megemlítve, hogy „információink szerint F. M.-mel nem kívánnak együtt dolgozni”. Ezt követően az alperes 1996. szeptember 27-én kelt felmentéssel a felperes közalkalmazotti jogviszonyát megszüntette. Miután 1996. szeptember 29-én a felmentéssel kapcsolatban a peres felek egyeztettek, a felperes ismertté tette azt, hogy betegállományban van, az alperes azonban a felmentést nem vonta vissza. A felperes keresete alapján a munkaügyi bíróság ítéletével a felperes felmentését hatályon kívül helyezte, és a felperes közalkalmazotti jogviszonyát helyreállította, mert megállapította, hogy a munkavállaló keresőképtelenségének ideje alatt az 1992. évi XXXIII. tv. (Kjt.) 24. §-a alapján alkalmazandó Mt. 90. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel megszüntetni nem lehet.
A felperes keresetében személyhez fűződő joga, ezen belül a munkához való joga, az egészséghez és a jó hírnévhez való joga megsértésének megállapítását kérte, állítva, hogy a fenti jogellenes felmondás és a személyével kapcsolatos sajtóközlemény személyhez fűződő jogait sértette. Közérdekű célra fordítható bírságban is kérte marasztalni az alperest.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének részben helyt adva megállapította: az alperes azzal, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonyát megszüntető felmentését a munkaügyi per megindítását megelőzően lefolytatott egyeztetési eljárást követően nem vonta vissza, megsértette a felperesnek a Magyar Köztársaság Alkotmányának 70/D. §-ának (1) bekezdésében és a Ptk. 76. §-ában megállapított egészséghez való, illetve a Magyar Köztársaság Alkotmányának 70/B. §-ának (1) bekezdésében megállapított munkához való személyhez fűződő jogát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A peres feleket személyenként 4500 forint kereseti illeték megfizetésére kötelezte.
Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét teljes egészében elutasította.
A jogerős ítélet álláspontja szerint az alperes mint munkáltató a felperesnek sem az egészséghez való jogát, sem jó hírnevét nem sértette meg. A Ptk. 76. §-a csak az egészség tényleges megsértését szankcionálja, de az egészség lehetséges veszélyeztetését nem. A felperes nem bizonyította a perben, hogy az alperes vezetőjének nyilatkozata, illetve a felmentés az egészségét sértette. A Ptk. 78. §-ában védett jó hírnév megsértésének megállapítására azért nem látott lehetőséget, mert a szenátusi jegyzőkönyvben a felperes személyére vonatkozó valótlan, sértő vélemény még utalás formájában sem hangzott el. Az alperes pedig nem tehető felelőssé azért, amit a sajtó közölt, mert nem nyert bizonyítást a perben, hogy ez az információ az alperestől származott.
A jogerős ítélet álláspontja szerint, függetlenül attól, hogy az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát jogellenesen szüntette meg, nem látta megállapíthatónak egyéb személyhez fűződő jog megsértését, ezen belül nem látott lehetőséget az alkotmány 70/B. §-ában meghatározott munkához való jog megsértésének megállapítására sem. Álláspontja szerint az alkotmány által szabályozott alapvető jogok és kötelezettségek köre részint szűkebb is a személyiségi jogoknál, azaz nem minden, az alkotmányban szabályozott jog minősül személyiségi jognak. A munkához való jog alkotmányban biztosított alapjog, de nem személyhez fűződő jog. A munkáltató döntései sérthetik a dolgozó személyiségi jogait, de ennek megállapítására csak akkor van lehetőség, ha a munkáltatói joggyakorlás kikerül a munkaviszony keretei közül. Ebből következően a munkáltatónak a munkaviszony körében hozott intézkedése még akkor sem sért önmagában személyiségi jogot, ha az jogellenes volt. E jogellenes intézkedéssel szemben a dolgozó munkaügyi perben igényelhet jogvédelmet, amit a felperes a perbeli esetben meg is tett.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve az ítélet hatályon kívül helyezése mellett egyrészt az első fokú ítélet keresetének helyt adó rendelkezései helybenhagyását, másrészt a csatlakozó fellebbezése eredményeként annak megállapítását, hogy az alperes a jó hírnevét is megsértette és változatlanul kérte az alperes közérdekű bírságban történő marasztalását. Álláspontja szerint a jogerős ítélet nem vette figyelembe azt, hogy a felperes pszichikai egészségomlást szenvedett el a jogellenes intézkedés következtében, így tévesen utasította el az egészséghez való jog megsértésének megállapítására irányuló keresetét. Állította, hogy a munkához való joga azáltal sérült, hogy a jogellenes felmentése miatt munkavégzésében akadályozott volt. Ez pedig személyhez fűződő jognak minősül. Végül állította, hogy az alperes vezetőjének értékelése burkoltan arra utal, hogy a felperes a munkavégzésre alkalmatlan, amely sérti személyhez fűződő jogát, illetve állította, hogy a személyére vonatkozó információ a sajtóhoz szükségképpen csak az alperestől, az alperes alkalmazottaitól származhatott. Utalt arra, hogy a jogsértés miatt kártérítési igényt is érvényesíthetett volna, ami a közérdekű bírság kiszabását indokolja.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte, lényegében annak helyes indokai alapján. Érdemi védekezésén túlmenően arra is utalt, hogy a felperessel a közalkalmazotti jogviszonya megszüntetése vonatkozásában 1997. március 7-én megállapodott, és ekkor mindketten úgy nyilatkoztak, hogy minden vitás ügyet lezártnak tekintenek, egymással szemben semmiféle további követelésük nincsen. Ezen írásba foglalt megállapodást az alperes csatolta is felülvizsgálati ellenkérelméhez.
A felülvizsgálati kérelem részben, az alábbiak szerint alapos.
A felek a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos vitás kérdéseiket kétségkívül rendezték, a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítélet jogerőre emelkedése után. A felperesnek azt a nyilatkozatát azonban, hogy minden vitás ügyet lezártnak tekint, és további követelése nincsen, a Ptk. 207. §-ának (2) bekezdése alapján nem lehet kiterjesztően értelmezni, azaz nem lehet megállapítani azt, hogy a felperes az őt megillető felülvizsgálat jogáról is lemondott volna. Ezért a felülvizsgálati kérelmét érdemben kellett elbírálni.
A Ptk. 75. §-ának (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. A Ptk. 76-83. §-ai a személyhez fűződő jogoknak nem taxatív felsorolását adják. Azt, hogy valamilyen magatartás, tevékenység sért-e valamilyen személyhez fűződő jogot, a Ptk. 75. §-a, illetve a Ptk. 76-83. §-ai alapján kell megítélni. Téves a jogerős ítéletnek az az álláspontja, hogy a munkával, a munka végzésével, illetve a munkaviszonnyal kapcsolatosan a személyhez fűződő jog megsértésének megállapítására csak akkor van lehetőség, ha a munkáltatónak van olyan többletmagatartása, amely a munkaviszony, illetve közalkalmazotti jogviszony törvényekben biztosított keretein túlmenően sért valamilyen, a Ptk. 76-83. §-aiban nevesített személyhez fűződő jogot.
Az ember személyiségének kiteljesedését alapvetően a társadalmilag hasznos munkavégző tevékenysége biztosítja. A munkavégzés ezért a személyiség elsőrendű fontosságú megnyilvánulása, amely a munkához való jog alkotmányos deklarációján és a munkajogi szabályok keretein túlmenően, mint személyhez fűződő jog, közvetlenül a Ptk. 75. §-a alapján a törvény védelme alatt áll. Ezért a munkáltatónak az a jogellenes intézkedése, amellyel a dolgozót akadályozza, korlátozza a munkaviszony keretében való munkája végzésében, vagy jogellenesen elzárja a dolgozót attól, hogy munkáját végezhesse - a közalkalmazotti, illetve munkaviszonyra vonatkozó jogszabályok megszegésén túlmenően -, az ember személyhez fűződő jogát is közvetlenül sérti. A perbeli esetben a felperest az általa kifogásolt jogellenes felmondás, annak létrejötte körülményeitől függetlenül, akadályozta, korlátozta munkavégzésében, így a felperes alappal kérte a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján objektív szankció alkalmazásaként a jogsértés megtörténtének a megállapítását.
Ezt meghaladóan azonban a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül utasította el a felperes keresetét. Amint arra a másodfokú bíróság helytállóan rámutatott, a munkáltató jogellenes intézkedése alapján a Ptk. 76. §-ában védett egészséghez való jog megsértésének megállapítására nem volt lehetőség. Helytállóan hivatkozik ugyan arra a felperes, hogy a pszichikai állapotromlás is egészségromlásnak minősülhet. A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján azonban a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a munkavégzés alóli felmentés közlését megelőzően már fennálló és ezáltal felmentésének jogellenességét eredményező betegségén túlmenően a munkáltató intézkedése nála pszichikai egészségromlást okozott. Ezt a felperes a perben nem bizonyította.
Téves a felperesnek az a felülvizsgálati álláspontja is, hogy a sajtó kizárólag az alperes alkalmazottainak információja alapján nevezhette meg alkalmazni nem kívánt harmadik személyként a felperest. A sajtóközlemény megszövegezése is utal arra, hogy ez az információ nem a szenátusi jegyzőkönyv tartalmán vagy egyéb, az alperestől származó közlésen alapszik.
Ettől függetlenül sem az alperes vezetőjének a szenátusi ülésen elhangzott bejelentése, sem a sajtóban megjelent és a felperest mint lehetséges felmentendő személyt megjelölő közlemény alapján a Ptk. 78. §-ában védett jó hírnév megsértését nem lehet megállapítani. E nyilatkozatok ugyanis a valóságnak megfeleltek, és amint arra a másodfokú bíróság helytállóan rámutatott, azokból sem közvetlenül, sem közvetve a felperes személyére vonatkozó vélemény, értékítélet, illetve bírálat nem állapítható meg. Megalapozatlanul állítja a felperes, hogy e közlések azt sugallták, hogy személyét munkavégzésre alkalmatlannak tartják, ugyanis egyik közlemény sem tartalmaz arra vonatkozóan információt, hogy az újabb tanszék a felperest miért nem kívánja alkalmazni. Az azonban kiderül e nyilatkozatokból, hogy a tanszék vezetőjének szinte diszkrecionális joga az, hogy munkatársait megválassza. Ez a nyilatkozat a felperes személyét nem értékeli, személyére vonatkozó valótlan, sértő tényt nem állít, így nem sérti a jó hírnevét sem. Önmagában az a körülmény, hogy a felperes a személyével kapcsolatos döntésről korábban értesült a sajtóból, mint magától az alperestől, a személyhez fűződő jog megsértésének megállapítására nem ad alapot.
Függetlenül attól, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felperes személyhez fűződő jogának megsértését megállapította, nem látta indokát a Ptk. 84. §-ának (2) bekezdése alapján közérdekű célra fordítható bírság kiszabásának. Olyan súlyosan felróható magatartás ugyanis az alperes tevékenységében nem állapítható meg, amely további szankció alkalmazását indokolná, arra is figyelemmel, hogy e szankció elsődleges célja a prevenció elérése, amely a perbeli egyedi esetben nyilvánvalóan hiányzik.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a munkához való személyiségi jog megsértésével kapcsolatos keresetet elutasító rendelkezését hatályon kívül helyezte a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján és a Pp. 253. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával az elsőfokú bíróság ítéletét e körben tartalmilag helybenhagyta azzal, hogy a jogsértés megállapításának megszövegezése az elsőfokú ítéletben tartalmilag és alakilag is téves volt. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletben írtak helyett megállapította, hogy az alperes a felperes személyhez fűződő jogát megsértette azzal, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonyát 1996. szeptember 27-én jogellenesen megszüntette. Ezt meghaladóan a per főtárgya tekintetében a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. IV. 21.780/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás