PK BH 1999/408
PK BH 1999/408
1999.09.01.
A házastársi közös vagyonhoz tartozó „vállalkozói vagyon” megosztására irányuló igény „külön” rendezése [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., 31. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság az ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül a D. vegyeskereskedésből származó közös vagyon megosztása jogcímén 283 000 forintot és ennek 1994. december 23. napjától kezdődően a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát, a felperes ezt meghaladó - további 283 000 forint és járulékainak megfizetésére irányuló - keresetét pedig elutasította.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a peres felek 1990. október 20-án kötöttek házasságot, házasságukat azonban az elsőfokú bíróság az 1994. november 29-én kelt és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta. 1992-ben a felek a jövedelmük kiegészítésére az alperes kizárólagos tulajdonát képező házingatlan melléképületében vegyeskereskedést nyitottak. A vegyeskereskedést egyéni vállalkozóként 1993. május 1-jéig az alperes, 1993. május 1-jétől 1994. október 21-ig pedig a felperes üzemeltette, a vállalkozást azonban a peres felek a közös vagyonuk terhére indították, és annak üzemeltetésében ténylegesen mindketten folyamatosan részt vettek. 1992 augusztusában a vállalkozás induló vagyonaként a pénztárkönyv 300 000 forintot tüntetett fel, az egyéb pénztárkönyvi adatokkal egybevetve azonban arra lehet következtetni, hogy ez utólagos bejegyzés volt. Az 1993. évi pénztárkönyvi adatokból megállapíthatóan az 1993-as gazdasági évben 690 000 forint tagi betét került felhasználásra, amelyek eredete nem tisztázható, összegszerűségét pedig a pénztárkönyvbe utólag bejegyzett 300 000 forint megkérdőjelezi. Bizonylatok hiányában, illetőleg a pénztárkönyv nem szabályszerű vezetése miatt a vállalkozás jövedelme csak becsléssel volt megállapítható. A vállalkozás lezárásával kapcsolatosan készített adóbevallás a zárókészlet - az akkor meglévő berendezések és árukészlet - értékét 566 000 forintban tüntette fel.
Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság a felperesnek a D. vegyeskereskedésből származó közös vagyon megosztása jogcímén 566 000 forint tőke és annak 1994. december 23-tól a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamata alperes általi megfizetése iránt előterjesztett keresetét részben találta alaposnak.
A döntését azzal indokolta, hogy a vállalkozás pénztárkönyvének vezetése a számviteli előírásoknak nem felelt meg, adatai a szakértői véleményből kitűnően nem a valóságot tükrözik. Ilyen körülmények között nem bizonyított az, hogy a vállalkozás kezdetén milyen összegű induló tőkét használtak fel a felek, illetőleg nem állapítható meg az 1993. május 1-jei nyitókészlet sem. Értékelhető adatot az életközösség megszakadásának idejére az alperes által kiállított záróleltár tartalmaz, amelyből az állapítható meg, hogy a vegyeskereskedés 1994. október 21-i zárókészletének értéke 566 000 forint volt. Ez a vagyon a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése értelmében a peres felek házastársi közös vagyonának tekintendő. Minthogy az életközösség megszakadása után a vállalkozást az alperes vette át, birtokba véve ezáltal az életközösség megszakadásakor meglévő zárókészletet is, a bíróság az alperest a zárókészlet ellenértéke fele részének, valamint az említett összeg után a zárókészlet alperes általi birtokbavételétől kezdődően járó évi 20%-os késedelmi kamatának a megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét azzal a részbeni változtatással hagyta helyben, hogy mellőzte az alperesnek a kamat fizetésében való marasztalását.
A másodfokú ítélet indokolása szerint alaptalanul hivatkozik az alperes a fellebbezésében arra, hogy a felek a házassági bontóperben a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában a bíróság jogerős végzésével jóváhagyott egyezséget kötöttek. A feleknek a házassági bontóperben megkötött egyezsége ugyanis egyrészt konkrétan felsorolt házastársi közös vagyonnak minősülő vagyontárgyakra, másrészt a felperest a lakáshasználati jognak a volt közös lakás elhagyásával összefüggésben megillető ellenértéke összegére vonatkozott, a vállalkozás vagyonának, illetve jövedelmének az elszámolására azonban nem terjedt ki. Ilyen körülmények között az alperes nem hivatkozat alappal arra, hogy a felperes a szerződés (egyezség) megtámadásának hiányában a vállalkozás vagyonának megosztása iránt nem terjeszthetett elő keresetet.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság a peres felek ellentmondó előadásai, a pontatlan és hiányos, valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmazó pénztárkönyv, továbbá a szakértői vélemény, illetőleg az alperes által a vállalkozás lezárásakor készített adóbevallás adatainak az egybevetése alapján azt, hogy az életközösség megszakadásakor a vállalkozás árukészletének és berendezéseinek az összértéke 566 000 forint volt, és helyesen döntött akkor is, amikor az alperest az említett összeg fele részének a felperesnek való megfizetésére kötelezte. Alappal hivatkozik az alperes a fellebbezésében arra, hogy a marasztalás összegének a megfizetésével csak a jogerős ítéletben megállapított teljesítési határidő letelte után eshet késedelembe, ezért a másodfokú bíróság az alperes kamatfizetésére való kötelezését mellőzte.
Alaptalannak találta ugyanakkor az alperesnek az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezését. A peres iratok tartalmából kitűnően a felperes az elsőfokú bíróságon ingó kiadása iránt indított pert az alperes ellen, e per tárgyalását azonban az elsőfokú bíróság a 10. sorszámú végzésével jogerősen felfüggesztette. A jelen pernek a felfüggesztett ügyhöz történő egyesítése tehát a Pp. 149. §-ának (2) bekezdése értelmében nem lehetséges. Bár kétségtelen, hogy az általános bírói gyakorlat szerint a házastársi közös vagyon megosztása iránti perben valamennyi házastársi közös vagyoni és különvagyoni igény egységes elbírálása mutatkozik célszerűnek, nem sértett sem eljárási, sem anyagi jogi jogszabályt az elsőfokú bíróság azáltal, hogy a peres felek vállalkozásának a vagyonát mint házastársi közös vagyont külön perben osztotta meg.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, a másodfokú bíróság ítéletének az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően történő hatályon kívül helyezése és a két per együttes tárgyalásának az elrendelése végett. A felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a házassági bontóperben a felek között a házastársi közös vagyon teljes megosztására kiterjedő szerződés jött létre, amelyet a felperes nem támadott meg, a házastársi közös vagyonhoz tartozó vállalkozásból eredő vagyon megosztására irányuló keresetet ezért jogszerűen nem terjeszthet elő. Okirati bizonyítékokkal igazolta a perben azt, hogy a vállalkozás megindítását megelőzően különböző különvagyontárgyakat értékesített, a perben eljárt bíróságok ezzel összefüggésben további bizonyítást nem rendeltek el, a jogerős ítélet azonban a vállalkozásba beruházott különvagyonának a megtérítésével kapcsolatos igényét ennek ellenére is azzal az indokolással utasította el, hogy az ezzel összefüggő tényállításait nem tudta igazolni. Eljárási szabálysértéssel mellőzték végül a perben eljárt bíróságok a jelen pernek a felperes által a különvagyoni ingóságainak a kiadása iránt indított perhez történő egyesítését, hiszen a házastársi közös vagyon megosztása csak egységesen bírálható el, és e perben ő maga a bontóperben kötött jogerős egyezséget meg is támadta, arra való hivatkozással, hogy a felperest jogszerűen megillető 80 000 forint összegű lakáshasználati jog ellenértéke helyett kizárólag a jogi képviselőjének a téves tájékoztatása alapján vállalt kötelezettséget az említett jogcímen 250 000 forint felperesnek való megfizetésére.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A jogerős ítélet nem törvénysértő.
I. 1. Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy a házassági vagyonjogi viszonyok rendezése rendszerint valamennyi igény együttes és végleges elbírálását jelenti, ezért a házassági vagyonjogi igényeket főszabály szerint nem lehet csupán egyes vagyontárgyakra kiszakítottan érvényesíteni, hanem fel kell deríteni a házastársak teljes vagyoni helyzetét, és a bíróság határozatának a közös vagyon egészére ki kell terjednie (BH 1978/1/26., PJD. VIII. 248.).
A teljes körű vagyoni rendezés elve azonban nem alkalmazható mereven. Nincs jogi akadálya ezért - egyebek mellett - annak, hogy a házasfelek valamelyike a különvagyon tárgyainak a kiadására irányuló igényét a közös vagyon megosztására irányuló igény felek általi érvényesítésétől függetlenül, illetőleg ilyen igény érvényesítésének a hiányában is előterjessze, úgyszintén annak sem, hogy a közös vagyon egységes megosztása során bizonyítottan el nem számolt vagyontárgyak vonatkozásában a vagyoni igényét külön perben érvényesítse (BH 1995/1/21.).
A rendelkezésre álló peradatok nem hagynak kétséget afelől, hogy az adott esetben a felek házassági bontóperben kötött egyezsége kizárólag az ott tételesen felsorolt közös vagyontárgyakra, valamint a lakáshasználati jog felperest megillető ellenértéke összegére terjedt ki, nem tartalmazott azonban sem a felek vállalkozói vagyonának a megosztására, sem pedig a felperes különvagyoni ingóságainak a kiadására vonatkozó rendelkezést, és nem utalt semmiféle formában arra sem, hogy a felperes az említett igényeinek az érvényesítéséről végleges jelleggel lemondott volna. Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá tehát a jogerős ítélet arra, hogy egyrészt nincs jogi akadálya annak, hogy a felperes a közös vagyonhoz tartozó vállalkozói vagyon megosztására, valamint a különvagyon-tárgyainak a kiadására irányuló igényét külön-külön perekben érvényesítse, másrészt pedig az említett igények érvényesítése nem feltételezi a felek között létrejött jogerős egyezség megtámadását sem.
Önmagában a vállalkozói vagyon megosztására irányuló igény bontóperbeli érvényesítésének a felperes általi elmulasztása ugyanis nyilvánvalóan nem adhat alapot a felperes egyezségben foglalt jognyilatkozatának a Ptk. 207. §-ának (2) bekezdését sértő, olyan kiterjesztő értelmezésére, mely szerint e jogának az érvényesítéséről végleges jelleggel lemondott volna.
2. A közös vagyonhoz tartozó vállalkozói vagyonba állítólag beruházott alperesi különvagyon a Csjt. 31. §-a (2) bekezdésének II. fordulata alapján történő megtérítésére irányuló igény sikeres érvényesítése nem csupán a Csjt. 28. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontjai szerint alperesi különvagyonnak minősülő vagyontárgyak vagy azok ellenértéke vállalkozói tevékenység megkezdésekori meglétének, hanem annak a kétséget kizáró bizonyítását is feltételezte, hogy a különvagyoni ingóságok eladási ára a vállalkozói tevékenység megkezdéséhez valóban felhasználást nyert. Az alperes által becsatolt teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt adásvételi szerződések tartalma a Pp. 196. §-ának (1) bekezdése szerint az ellenkező bebizonyításáig mindössze arra szolgált teljes bizonyítékul, hogy az alperes a tulajdonában álló motoros kishajót 1987. június 29-én 22 000 forintért, a Trabant Combi személygépkocsit (nem tisztázható időpontban) 27 500 forintért, a stílfűrészt pedig 1993. október 20-án 25 000 forintért eladta. A vállalkozói tevékenység alperes általi megkezdésére ezzel szemben 1992. március 31-én, tehát mintegy öt évvel a motoros kishajó eladását követően és másfél évvel a stílfűrész eladását megelőzően került sor. Az elsőfokú bíróság által kirendelt Dr. Sz. T. igazságügyi könyvszakértői 9. és 13. sorszámú szakértői véleménye szerint a vállalkozói tevékenység megkezdéséhez a pénztárkönyvben feltüntetett 300 000 forint induló vagyon nem volt szükséges, hiszen az augusztusi összes beszerzés értéke csupán 70 000 forint volt, amely azonban nyilvánvalóan magában foglalta a korábban elért bevételek összegét is. A pénztárkönyv hiányos és a számviteli előírásoknak sem megfelelő vezetése miatt a tevékenység megkezdésekor eszközölt első befektetés összege nem állapítható meg, és nem tisztázható a vállalkozás jövedelmezősége sem. Az alperes a szakértői bizonyítás lefolytatását követően sem a vállalkozás induló vagyonának az összegére, sem pedig a különvagyona megtérítésre alapot adó módon való beruházásának a fényére, illetőleg az állítólag beruházott különvagyon összegére vonatkozó további bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, helyesen járt el tehát az első- és másodfokú bíróság is akkor, amikor az elvonatkozásban fennálló bizonyítatlanság következményeit a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján az alperes terhére értékelte, és a vállalkozás zárókészletének értékét a felek Csjt. 27. §-ának (1) bekezdésében meghatározott közös vagyonaként számolta el.
II. A Pp. 149. §-ának (2) bekezdése a perek együttes tárgyalás és eldöntés végett történő egyesítését a bíróság számára nem kötelezővé, hanem csupán lehetővé teszi, és e lehetőséget csak a hivatkozott törvényhely szerinti együttes, konjuktív feltételek fennállása esetén, nevezetesen akkor biztosítja, ha egyrészt a perek előtte vannak folyamatban, másrészt azok tárgya egymással összefügg.
A házastársi közös vagyonhoz tartozó vállalkozói vagyon megosztására irányuló jelen per tárgya kétségkívül összefügg ugyan a felperes által a különvagyon tárgyainak a kiadása iránt az elsőfokú bíróságon megindított és jelenleg folyamatban lévő per tárgyával, az utóbb említett per tárgyalását azonban az elsőfokú bíróság az 1996. február 19-én kelt és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett 10. sorszámú végzésével felfüggesztette, és annak tárgyalását csak a jelen perbeli jogerős ítélet 1997. április 28-án történt meghozatalát követően, 1997. május 26-án folytatta.
Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy a jogerős ítélet meghozatalakor az ingók kiadására irányuló per nem volt folyamatban, az említett időpontban tehát a két per egyesítésére fogalmilag nem kerülhetett sor, és az egyesítést - a fentebb kifejtettek szerint - az eljárásjogi szabályok kötelezővé, az anyagi jogi szabályok pedig szükségessé sem tették.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 22.694/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás