• Tartalom

41/1999. (IX. 8.) EüM rendelet

41/1999. (IX. 8.) EüM rendelet

a prostituáltak részére kiadandó orvosi igazolásról1

2011.12.31.

A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Szbt.) 62. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1)2 Az Szbt. 4. § e) pontja szerinti prostituált által kezdeményezett orvosi vizsgálat elvégzésére és erről orvosi igazolás kiállítására bőr-nemibeteg gondozó egészségügyi szolgáltató (a továbbiakban: Intézet) jogosult azzal, hogy a laboratóriumi szűrővizsgálatokat (a továbbiakban: szűrővizsgálat), ha szűrővizsgálatokról külön jogszabály így rendelkezik, az ott meghatározott intézmények végzik el.

(2) Az (1) bekezdés szerinti vizsgálat elvégzését a prostituált – személyazonosságának igazolása mellett – kezdeményezi az Intézetnél.

(3) Az orvosi igazolást az Intézet az orvosi vizsgálaton való megjelenéstől számított 10 munkanapon belül adja ki.

(4)3 A különböző vizsgálati módszerekről és ezek térítési díjáról a prostituáltat tájékoztatni kell, és az általa választott módszerrel kell a vizsgálatot elvégezni.

2. § (1) Az orvosi vizsgálat a

a)4 (2) bekezdés a)–b) pontjában felsorolt fertőzések megállapítására vagy kizárására irányuló klinikai vizsgálatot, illetve

b) (2) bekezdésben meghatározott fertőzések felderítésére irányuló szűrővizsgálatot

foglalja magában.

(2) A szűrővizsgálat során

a) vérbaj (syphilis),

b) kankó (gonorrhoea),

c) HIV,

d) szexuális úton terjedő chlamydia, továbbá

e) hepatitis B

fertőzés megállapítására irányuló vizsgálatokat kell elvégezni.

(3) Amennyiben hepatitis B fertőzés ismételt vizsgálattal sem igazolható, a fertőzés megelőzése érdekében a prostituált saját kérésére és költségére védőoltásban részesül. A védőoltás eredményességének bizonyítottsága esetén hepatitis B fertőzésre irányuló további szűrővizsgálat nem szükséges.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott szűrővizsgálat, valamint a (3) bekezdésben meghatározott védőoltás elvégzésére külön jogszabály rendelkezései az irányadók.

(5) A szűrővizsgálat eredményét a szűrővizsgálatot elvégző intézmény a vizsgálati minta beérkezésétől számított 7 munkanapon belül megküldi a vizsgálatot kérő Intézetnek.

(6)5 A (2) bekezdés b) pontja szerinti vizsgálat négy testnyílásból levett minta vizsgálata útján történik.

3. § (1) Ha a prostituáltnál az elvégzett orvosi vizsgálat alapján a 3. § (2) bekezdésében felsorolt fertőzések egyike sem mutatható ki, részére az Intézet – figyelemmel a 1.6 § (3) bekezdésére – kiadja a melléklet szerinti orvosi igazolást.

(2)7

(3) Pozitív vizsgálati eredmény esetén az Intézet az orvosi igazolás kiállítását megtagadja.

(4) Az orvosi igazolás a személyazonosságot igazoló okmánnyal együtt érvényes.

4. §8 A 2. § (1) bekezdésének a) pontjában, valamint a 2. § (2) bekezdésében meghatározott orvosi vizsgálatok eredményét tartalmazó orvosi igazolás a kiállításától számított 3 hónapig használható fel.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba azzal, hogy a hatálybalépésétől számított 30 napon belül vizsgálatra megjelenők számára az igazolást az Intézet legkésőbb 25 napon belül adja ki.

Melléklet a 41/1999. (IX. 8.) EüM rendelethez9

1

A rendeletet a 3/2012. (I. 3.) NEFMI rendelet 8. § (13) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. január 4. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 6/2005. (III. 23.) EüM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 5. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. március 31-ét követően kiállított orvosi igazolásokra kell alkalmazni.

3

Az 1. § (4) bekezdése a 6/2005. (III. 23.) EüM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 5. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. március 31-ét követően kiállított orvosi igazolásokra kell alkalmazni.

4

A 2. § (1) bekezdésének a) pontja a 6/2005. (III. 23.) EüM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 5. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. március 31-ét követően kiállított orvosi igazolásokra kell alkalmazni.

5

A 2. § (6) bekezdését a 6/2005. (III. 23.) EüM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító rendelet 5. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. március 31-ét követően kiállított orvosi igazolásokra kell alkalmazni.

6

A Magyar Közlöny 1999. 83. számában közzétett helyesbítésnek megfelelő szöveg.

7

A 3. § (2) bekezdését a 6/2005. (III. 23.) EüM rendelet 5. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

8

A 4. § a 6/2005. (III. 23.) EüM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 5. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. március 31-ét követően kiállított orvosi igazolásokra kell alkalmazni.

9

A mellékletet az Alkotmánybíróság az 1/2011. (I. 14.) AB határozat 1. pontjával megsemmisítette 2011. december 31. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére