PK BH 1999/414
PK BH 1999/414
1999.09.01.
Pszichológiai szakvélemény értékelése kapcsolattartás szabályozása során [Csjt. 92. § (1) és (4) bek.; 149/1997. (IX. 10.) Korm. r. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek.].
A peres felek 1985. szeptember 21-én kötöttek házasságot, melyből 1988. június 3-án Milán nevű gyermekük született. Az együttélést az alperes szüleinek a lakásában folytatták, életközösségük 1995. november 16-án a felperes elköltözésével szűnt meg. 1995 végén a felperes élettársi kapcsolatot létesített.
A bíróság első fokon jogerőre emelkedett ítéletével a házasságot felbontotta, és a gyermeket a felek egyező nyilatkozata alapján az alperes anyánál helyezte el. A perben vitás kérdés kizárólag a felperes és a gyermek kapcsolattartásának a módja volt. A felperes a kapcsolattartás szokásos rendjének biztosítását kérte, az alperes azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a felperes a gyermeket csak az anya lakásán látogathatja, az elvitel joga nélkül, az időszakos (rendkívüli) kapcsolattartást pedig a gyermek orvosilag igazolt pszichikai állapotától függően kívánta lehetővé tenni. A másodfokú eljárásban az alperes kezelőorvosi és pszichológusi véleményt csatolt, melyek a gyermek krízishelyzetére tekintettel csak egynapos találkozást javasoltak a különélő apával.
A bíróság jogerős ítéletével a kapcsolattartás szabályozása körében a felperest feljogosította, hogy a gyermeket minden páros hét szombatján délelőtt 9 órától vasárnap délután 18 óráig, továbbá a karácsonyi és a húsvéti ünnepek másnapján ugyanilyen időre elvigye, a felek megegyezésének hiányában pedig a rendkívüli kapcsolattartást minden év július 1-jén 9 órától július 15-én 19 óráig biztosította a felperes részére.
Indokolásában kifejtette, hogy a házasság felbontásával nem szűnik meg a szülők közös felelőssége a gyermek sorsáért. A Csjt. 92. §-ának (1) bekezdése a gyermekétől különélő szülő jogává és kötelességévé teszi, hogy a gyermekével kapcsolatot tartson fenn, vele rendszeresen érintkezzék, a gyermeket nevelő szülő vagy más személy pedig köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani. A felek közötti házasság felbontása nem járhat azzal a következménnyel, hogy szüleinek egyikét a gyermek elveszítse. Elsősorban a gyermek érdekét szolgálja, hogy az édesapjával továbbra is kapcsolatot tartson fenn, és kialakuljon közöttük egy szeretetteljes és bensőséges viszony, márpedig erre az alperesi lakásban nincs lehetőség. A gyermek érdekeit súlyosan sértő módon jár el tehát az a szülő, aki a gyermeket a másik szülővel való érintkezéstől indokolatlanul elzárja, ellene hangolja.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Arra hivatkozott, hogy a gyermek egészségi állapota a szokásos kapcsolattartást nem teszi lehetővé, ezért a bíróság a Pp. 177. §-ának (1) bekezdését sértette, amikor az általa becsatolt orvosi véleményeket figyelmen kívül hagyta, és szakértői bizonyítás elrendelése nélkül döntött a kapcsolattartás tárgyában, és ezzel kapcsolatos indokolási kötelezettségének elmulasztásával sértette a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében írtakat is.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
Az elsőfokú bíróság által is hivatkozott Csjt. 92. §-ának (1) bekezdése határozott rendelkezést tartalmaz arra nézve, hogy a gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn, a gyermekétől különélő szülő joga és kötelessége, hogy a gyermekével kapcsolatot tartson fenn, vele rendszeresen érintkezzen, a gyermekét nevelő szülő vagy más személy pedig köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani. A 92. § (4) bekezdése értelmében a gyámhatóság, illetőleg a házassági vagy gyermekelhelyezési perben a bíróság a felróható magatartást tanúsító szülő kapcsolattartási jogát a gyermek érdekében korlátozhatja vagy megvonhatja, illetőleg e jog gyakorlásának szünetelését rendelheti el.
A kapcsolattartás célját a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 27. §-ának (1) bekezdése fogalmazza meg akként, hogy az a gyermek és a szülő, valamint a más, kapcsolattartásra jogosult közeli hozzátartozó közötti családi kapcsolatot fenntartsa, továbbá az arra jogosult szülő a gyermek nevelését, fejlődését folyamatosan figyelemmel kísérje, tőle telhetően elősegítse. Az R. 31. §-ának (2) bekezdése szerint a kapcsolattartás korlátozására csak akkor van lehetőség, ha a jogosított a jogával a gyermek vagy a gyermeket nevelő személy sérelmére visszaél.
Az alapul szolgáló ügyben a jogerős ítélet meghozatalakor már 9 éves gyermek a felek életközösségének megszűnéséig az apjával együtt élt, akinek a gyermekkel kapcsolatos magatartása ellen az alperes sem emelt kifogást, sőt utalt arra, hogy a gyermek „várta az apját” (3. sorsz. jkv.]. Az alperesi aggályokkal szemben nem állapítható meg olyan tényállás, ami egyáltalán felvetheti a 9 éves gyermek pszichológus szakértői vizsgálatának szükségességét azzal kapcsolatban, hogy kéthetente az apával töltött két nap a gyermek helyzetét bármilyen vonatkozásban veszélyeztetné. Az alperes egyoldalú tájékoztatását alapul vevő kezelőorvosi, illetve pszichológusi „javaslatok” az adott körülmények között súlytalanok. Ha a gyermeknél valóban problémát okoz, hogy az őt szerető szülőjével havonta két éjszakát együtt töltsön, - ami egyébként hitelt érdemlő bizonyítást nem nyert -, úgy az alperesnek kell alapvetően változtatni a nevelési módszerein, illetve a kapcsolattartás következetes és változatlan biztosítása mellett szükséges a gyermek szakorvosi kezelése.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 23.91/1997. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás