GK BH 1999/419
GK BH 1999/419
1999.09.01.
A lakosság széles körét érintő szolgáltatás (pl. távhőszolgáltatás) közérdeket képvisel, ezért az erre vonatkozó (pl. üzemeltetési) szerződés semmisségének megállapítása érdekében az ügyészségnek van keresetindítási lehetősége [Ptk. 200. § (2) bek., 227. § (2) bek., 237. § (2) bek., 95. § (1) bek.; Ptké. 36/A. §; 1990. évi LXV. tv. 79. § b) pont; 1991. évi XVI. tv. 1. § (1) bek. c) és d) pont, 6. §,].
A 3-263 kataszteri számú CAMPING-I. jelű hévízkút az I. r. alperes tulajdonát képezi. A kút az sz.-i 5330/4. hrsz. alatt felvett 3843 m2 földterületen helyezkedik el, mely ingatlan tulajdonjogát az I. r. alperes az 1993. augusztus 4-én kelt csereszerződéssel szerezte meg.
Az I. r. alperes és a II. r. alperes 1993. május 24-én egy fűtésirendszer-létesítési szerződést kötöttek, amelyben a II. r. alperes saját finanszírozással és saját kivitelezéssel vállalta, hogy geotermikus fűtési rendszert épít ki a városban a szerződésben írt fogyasztók hőközpontjáig bezárólag. Az I. r. alperes ezzel szemben 10 évi időtartamra átengedte a 3-263 kataszteri számú hévízkút használatát. E szerződés alapján a II. r. alperes a vízjogi engedélyt beszerezte és a fűtési rendszer első ütemét elkészítette. A beruházáshoz a II. r. alperesnek a IV. r. alperes jogelődje, az A. Rt. az 1994. április 20-án kelt kölcsönszerződéssel 31 200 000 Ft összegű világbanki hitelt nyújtott. A kölcsönszerződés biztosítására többek között az sz.-i 5330/4. hrsz. alatt felvett fűtőműre 31 200 000 Ft erejéig alapított keretbiztosítéki jelzálogjog szolgált.
Az I. r. és a II. r. alperes előbb 1993. május 24-én, majd 1994. április 20-án geotermikus energiaszolgáltatási szerződést kötöttek, amelyben a II. r. alperes az önkormányzat irodaházának és sportcsarnokának, majd a városi rendelőintézetnek a termálvízfűtéshez szükséges berendezéseinek saját finanszírozásában történő elkészítését vállalta, valamint azok folyamatos üzemeltetésével a fűtéshez szükséges geotermikus energia biztosítását. A felek mindkét szerződés 3.3 pontjában a szolgáltatott energia díját - a fűtőolaj mindenkori árának alapulvételével - egy képlettel határozták meg. A geotermikus fűtési rendszer II. ütemének elkészítésével az I. r. alperes - az általa 1991-ben egyszemélyes kft.-ként alapított M. Thermál Kft. - III. r. alperest bízta meg. A fűtési rendszer második ütemezéséhez már magánfogyasztók is kapcsolódtak.
A II. r. és a III. r. alperes között 1994. május 20-án szerződés jött létre a CAMPING-I. jelű termálkút üzemeltetésére. Ebben a II. r. alperes vállalta, hogy önköltségi áron évi 70 000 m3 termálvizet bocsát a III. r. alperes rendelkezésére, amely vízmennyiséggel az átvevő szabadon rendelkezik. E szerződés alapján a III. r. alperes további fogyasztókkal kötött geotermikus energiaszolgáltatási szerződéseket.
Az Sz.-i Városi űgyészség felperes a módosított keresetében az I-II. r. alperesek között 1993. május 24-én, valamint 1994. április 20-án kötött szerződések; a II. r. és a III. r. alperesek között 1994. május 20-án kötött szerződés, valamint a II. r. és a IV. r. alperesek között kötött zálogszerződés semmisségének, továbbá a II. r. és IV. r. alperesek között 1994. április 20-án kötött kölcsönszerződés részleges érvénytelenségének a megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte. Az I. r. és II. r. alperesek között létrejött szerződésekkel kapcsolatban előadta, hogy a perbeli hévízkút és a fűtési rendszer az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 79. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint az I. r. alperes korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozik. Nem önkormányzati szervek által történő működtetésük kizárólag a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény keretei között történhet. Az 1993. május 24-én kötött létesítési szerződést megelőzően koncessziós pályázat kiírására nem került sor, illetőleg a szerződés tartalmának meghatározása a koncessziós szerződésre vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyásával történt [az 1991. évi XVI. törvény 4. §-ának (1) bekezdése, valamint 11-19. §-ai.] A geotermikus energia szolgáltatására vonatkozó, 1993. május 24-én és 1994. április 20-án kötött szerződésekben az energiaszolgáltatás díjának meghatározásával megsértették az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 7. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezéseket. A 129/1991. (X. 15.) Korm. rendelet 10. §-ának 1. pontja szerint a perbeli fűtőrendszer és tevékenység távhőszolgáltatásnak minősül. A lakossági távfűtés és melegvíz-szolgáltatás az ártörvény hivatkozott rendelkezése és melléklete szerint hatósági áras tevékenység, azt a helyi önkormányzat képviselő-testülete állapítja meg. Ezzel szemben a fenti két szerződés hivatkozott pontjában a szolgáltatás árát - jogszabályba ütköző módon - egy képlettel határozták meg. A felsorolt szerződések ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében semmisek.
A II. r. és a III. r. alperesek között 1994. május 20-án kötött üzemeltetési szerződés semmisségét arra hivatkozással kérte megállapítani, hogy annak alapját semmis szerződés képezte. A II. r. és a IV. r. alperesek között 1994. április 20-án kötött kölcsönszerződés részleges és a zálogszerződés semmisségének megállapítását azért kérte, mert a kölcsönszerződés 35. pontja szerint a szerződés biztosítására - jogellenesen - az I. r. alperes által az önkormányzati vagyonra alapított jelzálogjog szolgált.
Az alperesek valamennyien a kereset elutasítását kérték.
Az I. r., a II. r. és a III. r. alperesek azzal védekeztek, hogy a perbeli termálkút nem tartozott az önkormányzati törzsvagyonba, ezért a működtetése nem koncesszióköteles tevékenység. Az önkormányzat képviselő-testülete a 21/1992. (IX. 7.) számú rendeletének 1. és 2. számú melléklete tartalmazta az önkormányzati törzsvagyon felsorolását, ezekben a perbeli termálkutak nem szerepelnek. A képviselő-testület rendelete olyan helyi jogszabály, amelynek felülvizsgálatára csak az Alkotmánybíróságnak van hatásköre. Állították továbbá, hogy az általuk végzett szolgáltatás nem esik hatósági díjszabás alá. Előadták, hogy az önkormányzat képviselő-testülete nem is alkotott jogszabályt a díjról, ami az adott esetben mulasztásos törvénysértés lehet, ennek megállapítása azonban ugyancsak az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik.
A II. r. alperes a fentieken túl vitatta az ügyészség perbeli legitimációját. Vitatta továbbá, hogy lakossági távhő- és melegvíz-szolgáltatást végezne, végezetül hivatkozott arra, hogy a szerződéseknek a kereset alapossága esetében is csak a részleges érvénytelensége lenne megállapítható.
A IV. r. alperes a vele szemben támasztott kereset elutasítását kérte.
Az első fokon eljárt Sz.-i Városi Bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a perbeli termálkút nem tekinthető az önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozó vagyontárgynak, azt az I. r. alperes képviselő-testülete 21/1992. számú önkormányzati rendeletének melléklete sem ilyenként határozza meg. Az üzemeltetésére vonatkozó szerződések ezért nem koncessziókötelesek, így a koncessziós pályázat kiírásának elmaradása miatt érvénytelennek nem tekinthetők. A szolgáltatás díjával kapcsolatban rámutatott, hogy annak elbírálása nem tartozik a hatáskörébe, ezért e kérdésben a döntést mellőzte.
A másodfokú megyei bíróság a felperes fellebbezése folytán hozott közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az I. r. és a II. r. alperesek között 1993. május 24. napján létrejött létesítési, valamint a geotermikus energiaszolgáltatási szerződés, az 1994. április 20. napján kötött geotermikus energiaszolgáltatási szerződés, valamint a II. és III. r. alperes között 1994. május 20. napján kötött üzemeltetési szerződés érvénytelen.
A II. r. és a IV. r. alperes jogelődje között 1994. április 20-án kötött kölcsönszerződés részleges érvénytelenségére, továbbá valamennyi szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeire vonatkozóan a további eljárás lefolytatása végett az iratokat az elsőfokú bíróságnak visszaküldte.
A megyei bíróság alaptalannak találta a felperes legitimációjával kapcsolatos alperesi kifogást. Megítélése szerint a jogszabályba ütköző jogügyletek egyben a közérdek sérelmét is jelentik, ezért a felperes kereshetősége - a Ptké. 36/A. §-ára figyelemmel - a perbeli esetben nem vitatható.
A megyei bíróság rámutatott arra, hogy a felperes által támadott szerződések tárgya fűtési rendszer létesítése és működtetése volt, részben a szerződésben külön írt közintézmények, részben pedig más - a III. r. alperessel jogviszonyban álló - fogyasztók részére. A szolgáltatás jellegére és céljára tekintettel a létesítmény közműnek minősül, ezért azok az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvénynek a szerződéskötéskor hatályos 79. §-a b) pontjában szabályozott törzsvagyon körébe tartoznak - ehhez képest a törvény erejénél fogva korlátozottan forgalomképesek. A helyi közművek működtetésének koncessziós szerződés keretében történő átengedésére a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény 1. §-a (1) bekezdésének d) pontja az irányadó. Az egyes tevékenységek folytatásának módját, részletes feltételeit meghatározó ágazati törvények (a vízügyekről szóló törvény, bányászati törvény stb.) csak e törvény keretei között rendelkezhetnek. A működtetés jogának átengedésére nemcsak már elkészült, létező vagyontárgyak tekintetében van lehetőség, hanem a koncessziós törvény hatálya kiterjed a szerződés megkötésének időpontjához képest - jövőbeni beruházások eredményeként - később megvalósuló műtárgyakra is. Tekintve, hogy a perbeli szerződések nemcsak a közművek létrehozására, hanem azok működtetésére vonatkozóan is tartalmaznak megállapodást, az egész tevékenység átengedése - a közművek létrehozása és működtetése egyaránt - a koncesszióról szóló törvényben szabályozott szerződés keretében valósulhat meg. Tekintve, hogy a perbeli szerződések megkötése előtt koncessziós pályázatot nem írtak ki, a szerződések a másodfokú bíróság megítélése szerint jogszabályba ütköznek, és ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmisek.
A másodfokú bíróság nem tulajdonított jogi relevanciát annak a körülménynek, hogy az I. r. alperes képviselő-testületének 21/1992. (IX. 7.) számú rendelete az 5330/4. hrsz. ingatlant kifejezetten forgalomképesnek nyilvánította. A megyei bíróság álláspontja szerint a rendelet meghozatalának időpontjában az ingatlanon közműként értékelhető objektum nem volt, a korlátozottan forgalomképességet eredményező közmű létesítése csak az 1993. évet követően történt, ez viszont a törvény erejénél fogva korlátozottan forgalomképessé tette az ingatlant. Megállapítása szerint a II. r. és a III. r. alperesek között 1994. május hó 20. napján kötött üzemeltetési szerződés - az előzőekből következően - jogilag lehetetlen szolgáltatásra irányult, ezért e szerződést a Ptk. 227. §-ának (2) bekezdése alapján nyilvánította semmissé a megyei bíróság.
A jogerős másodfokú közbenső ítélet ellen a II. r. alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a közbenső ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. A felülvizsgálati kérelem benyújtását megalapozó jogszabálysértést az Sz. Város Önkormányzata 21/1992. (IX. 7.) számú rendeletének, az 1960. évi 11. tvr. 36/A. §-ának, az 1990. évi LXV. törvény 79. §-a (1) bekezdésének, az 1991. évi XVI, törvény 1. §-a (1) bekezdése d) pontjának, a 115/1993. (VIII. 12.) Korm. rendelet 2. §-a (5) bekezdésének, a Ptk. 234. §-a (2) bekezdésének, 237. §-a (2) bekezdése második fordulatának és 239. §-ának megsértésében jelölte meg.
Változatlan vitatta a jelen perben az ügyész perbeli legitimációját.
Előadta továbbá, hogy a perbeli termálkút és a fűtőberendezés üzemeltetése nem esett a koncessziós törvény hatálya alá. A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény 1. §-a (1) bekezdésének d) pontja a vagyontárgyak létrehozását a közművek kiépítését nem, csupán az önkormányzati törzsvagyon részét képező, már meglévő helyi közművek működtetését sorolja a koncesszióköteles tevékenységek körébe. A perbeli esetben az önkormányzat vagyonát csupán egy lezárt, üzemen kívüli termálkút képezte. A II. r. alperes ennek termelővé tételével egyidejűleg a közműrendszer kiépítését vállalta, ez a tevékenység tehát nem igényelt koncessziós pályázatot és a koncessziós szerződés megkötését. A szerződés részleges érvénytelenségére, valamint arra nézve, hogy a felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna, sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság bizonyítást nem folytatott le.
Előadta továbbá a II. r. alperes, hogy a másodfokú bíróság megsértette a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvényt és az annak végrehajtása tárgyában kiadott 115/1993. (VIII. 12.) Korm. rendelet 2. §-ának (5) bekezdésében foglaltakat, mert amikor a közművek elkészültek, és azok beüzemelésére sor került, a hivatkozott rendelkezések már hatályba léptek. E jogszabályok szerint viszont a geotermikus energia energetikai célú kitermelésére koncessziós pályázat nem írható ki, ezért az I. r. és a II. r. alperes között kötött szerződéseknek még a részleges semmissége sem állapítható meg. Ezzel együtt hivatkozott - a Magyar Bányászati Hivatal általa csatolt - 2084/1998. számú, 1998. november 9-én kelt tájékoztatására, amelyből megállapítható, hogy az általa végzett tevékenység nem távhőszolgáltatás.
A megyei bíróság azon megállapításával kapcsolatban, amely szerint az I. r. alperes 1992-ben nyilvánította forgalomképesnek az sz.-i ingatlant, előadta, hogy az 5330/4. hrsz.-ú ingatlan tulajdonjogát földcsere-szerződéssel az I. r. alperes 1994-ben szerezte meg, annak a hivatkozott önkormányzati rendelet 3. számú mellékletében történő besorolására csak az 1994. évet követően - tehát azután került sor, hogy azon a közművek felépültek.
A II. r. alperes kifejtette továbbá, hogy a másodfokú bíróság ítélete sérti az önkormányzati törvény jelenleg hatályos 79. §-ának (1) bekezdését, valamint a Ptk. 237. §-a (2) bekezdésének második fordulatát is. Nem vitatta, hogy a jelenlegi szabályozást az 1994. évi LXIII. törvény 46. §-ának (1) bekezdése alakította ki, vagyis az 1994. december 11-től hatályos, azonban amikor a perbeli beruházás elkészült, és azt a II. r. alperes üzembe helyezte, akkorra már a jelenlegi szabályozás hatályban volt, így azt a bíróságnak figyelembe kellett volna vennie. Amennyiben erre sor kerül, a másodfokon eljárt bíróságnak észlelnie kellett volna, hogy ha a szerződések a megkötésük időpontjában valóban érvénytelenek lettek volna is, az érvénytelenségüket a jogszabályváltozások orvosolták. A távhőszolgáltatás 1994. december 11-ét követően az önkormányzatnak nem kötelező feladata, így azok a közművek, amelyek az elsődleges geotermikus energiaszolgáltatással, illetve a távhőszolgáltatással állnak összefüggésben, nem minősülnek az önkormányzati törzsvagyon részének. Az érvénytelenségi ok fenti utólagos elhárulása lehetőséget biztosított a bíróságnak arra, hogy a szerződést érvényessé nyilvánítsa. Ezt a lehetőséget a másodfokú bíróság még elvi szinten is elvetette.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős másodfokú közbenső ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint a törvény eltérő rendelkezése hiányában a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. A Legfelsőbb Bíróság a II. r. alperes által felhozott okokból nem találta jogsértőnek a megyei bíróság másodfokú közbenső ítéletét. Nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság azzal, hogy az ügyész perindítási jogosultságát megállapította. A Ptké. 36/A. §-a szerint az ügyész keresetet indíthat a semmis szerződéssel a közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében, a szerződés semmisségének megállapítása iránt. Az ügyész a keresetlevelében azért kérte a szerződések semmisségének megállapítását, mert a helyi önkormányzat a közművek működtetését nem koncessziós szerződés keretében valósította meg. Amennyiben az önkormányzat mellőzi a törvényi szinten szabályozott nyilvános pályáztatást, és nem a kiírásnak megfelelő legkedvezőbb ajánlatot tevővel köti meg a közmű-üzemeltetési szerződést, ez az eljárás sérti annak a közösségnek - a távfűtés biztonságos és gazdaságos üzemeltetéséhez fűződő - érdekeit, melynek a képviseletére hivatott. A távhőszolgáltatás Sz. város közintézményeinek egy részét, továbbá a lakosságot széles körben érinti, ezért annak mikénti működtetése közérdek, az abban esett sérelem megszüntetése érdekében tehát az ügyész a Ptké. 36/A. §-a alapján keresetindításra jogosult.
Nem követett el jogszabálysértést a másodfokú bíróság annak a megállapításával sem, hogy a perbeli fűtőműrendszer helyi távhőszolgáltató közműnek tekintendő. Tény, hogy a II. r. alperes az I. r. alperes tulajdonában álló hőforrást, az üzemen kívüli termálkutat tette üzemelésre alkalmassá, ebből energia kitermelésére kapott lehetőséget. Maga a termálkút ugyan közműnek valóban nem tekinthető, a kitermelés célja azonban egy energiahasznosító rendszer létrehozása volt. A kitermelt energia hasznosítása és annak egy energiaszolgáltató rendszer keretében történő átadása valójában fűtés és meleg víz biztosítása céljából valósult meg. A hőszolgáltatás nem üzemi jellegű - pl. nem üvegházak vagy termelési célokat szolgáló egyéb építmények - hőellátására szolgált, hanem közcélú szolgáltatás volt, részben lakóépületek, részben vegyes célra használt egyéb épületek hőellátását biztosította. A lakóépületek és a vegyes célra használt épületek távhőellátásáról szóló 129/1991. (X. 15.) Korm. rendelet 10. §-ának 1. pontja szerint távhőellátás (távhőszolgáltatás): hőtermelő létesítményből vagy hévízműből távhőszolgáltató által távvezetéken keresztül biztosított fűtési, illetőleg használati melegvíz-szolgáltatás. A rendelet 10. §-ának 5. pontja a távhőszolgáltató berendezés részének tekinti a hévízművet (geotermikus hőforrást), amely a rendelet meghatározása szerint az a természetes hévízforrás vagy hévízkút, amelyből nyert hőenergiát távhőszolgáltatás céljára használják fel. Nem kétséges, hogy a II. r. alperes az önkormányzat tulajdonában álló hévízkútra alapítva egy helyi távhőszolgáltató közművet alakított ki, amelynek egyes részei, így a kút, valamint a részben felújított, részben pedig újonnan készített szivattyúház és távvezeték egymással alkotórészi [Ptk. 95. § (1) bek.] kapcsolatban álltak, egymás nélkül nem üzemeltethetők. A megépített létesítményt a K.-i Vízügyi Igazgatóság a 11. 591-3/1995. számú - használatbavételi engedélyét tartalmazó - határozatban geotermikus közműnek nevezi, de „energiaszolgáltató közműnek és fűtési rendszernek” jelöli a II. r. és a IV. r. alperesek között 1994. április 20-án létrejött kölcsönszerződés 8. pontja is.
Alaptalanul állította a II. r. alperes, hogy a rendszer nem volt az önkormányzat tulajdona. Az egységes egészet alkotó fűtési rendszernek egyes alkotórészei, nevezetesen a kút, a szivattyúház, a tároló és vízkezelő berendezések az önkormányzat tulajdonában álltak; ezt rögzítette az 1995. május 24-én kötött fűtésirendszer-létesítési szerződés is. Erre alapítva a II. r. alperes egy helyi közművet létesített. A létesítés célja pedig az volt, hogy a közművet saját gazdasági tevékenysége keretében, üzleti vállalkozásként működtesse. Az önkormányzati törvénynél fogva a törzsvagyon részét képező helyi közmű működtetése akkor is koncesszióköteles tevékenység, ha a működtető vállalja annak kiépítését [1991. évi XVI. törvény 1. §-a (1) bekezdésének c) pontja]. A beruházás ellentételezése a működtetésnek szerződés útján történő engedélyezése volt, így részleges érvénytelenségről nem lehet szó. A törvény 6. §-a szerint az önkormányzat nevében a pályázat kiírására és annak elbírálására a képviselő-testület volt jogosult és köteles. Ezt az önkormányzat képviselő-testülete elmulasztotta, ezért nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság azzal, hogy a szerződések érvénytelenségét a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése és 227. §-ának (2) bekezdése szerint megállapította.
Az ügy mikénti elbírása szempontjából nem volt annak jogi relevanciája, hogy az önkormányzat az sz.-i 5330/4. hrsz. alatti ingatlan tulajdonjogát az 1993. évben kötött kölcsönszerződéssel szerezte meg. Nem kétséges, hogy a 3-263. kt. számú hévízkutat az önkormányzat építtette ki, és az önkormányzat készíttette azokat a további berendezéseket is, amelyek egy része a később kialakított fűtőmű részévé vált. Ez nem volt akadálya a koncessziós pályázat kiírásának és a koncessziós szerződés megkötésének. A II. r. alperessel kötött szerződés is oly módon készült, hogy az önkormányzat vállalta a terület tulajdonjogának záros határidőn belül történő rendezését.
A fentiekből tehát megállapítható, hogy a korábban eljárt bíróságok azon kérdések elbírálásánál, amelyekre eddig sor került, jogsértést nem követtek el. Alaptalanul sérelmezte a II. r. alperes, hogy a másodfokú bíróság döntése nem terjedt ki annak a kérdésnek a vizsgálatára, hogy az időközi jogszabályváltozás folytán mód van-e a szerződések érvényessé nyilvánítására. A másodfokú bíróság a közbenső ítéletében a jogvitát érdemben csak abban a kérdésben döntötte el, hogy a szerződéskötések időpontját figyelembe véve érvényesek-e a keresettel érintett szerződések. A Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése szerint „az érvénytelen szerződést érvényessé lehet nyilvánítani.....” A másodfokú bíróságnak az érvényessé nyilvánításra tehát jogszabályon alapuló kötelezettsége nem volt. Az érvényessé nyilvánítás lehetősége körében az eljárt bíróságok még nem foglaltak állást, nincsen jogi akadálya ezért annak, hogy az elsőfokú bíróság - figyelemmel a bírósági gyakorlatra - az érvénytelenség utólagos elhárulásának kérdését vizsgálja, és annak jogkövetkezményeit levonja.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 213. §-ának (3) bekezdése alapján hozott közbenső ítéletében a megyei bíróság közbenső másodfokú ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. A felülvizsgálati kérelem sikertelensége folytán a II. r. alperes a költségét maga viseli. (Legf. Bír. Gfv. I. 30.432/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás