GK BH 1999/422
GK BH 1999/422
1999.09.01.
I. Lényeges eljárási szabályt sért a bíróság, ha a felszámoló által benyújtott zárómérleg és vagyonfelosztási javaslat tartalmát megváltoztatva dönt érdemben a hitelezők kielégítéséről [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 50. § (5)-(6) bek., 52. § (1), (3)-(4) bek., 56. § (3) bek., 57. § (1) és (4)-(6) bek., 60. § (1) bek.; 1991. évi XVIII tv. 30-40. §-ai, 41. §].
II. A felszámolási zárómérlegben (záró egyszerűsített mérlegben), illetőleg a vagyonfelosztási javaslatban foglaltak ellen benyújtott kifogást elutasító döntést - az ügy érdemét eldöntő határozat elleni fellebbezésben - csak az sérelmezheti, akinek a kifogását elutasította a bíróság [Cstv. 6. § (2) bek., 56. § (2) bek.; Pp. 237. §, 239. §]
Az elsőfokú bíróság az 59. sorszámú végzésével az M. T. Bank Részvénytársaság (Rt.) és a megyei egészségbiztosítási pénztár (Pénztár) hitelezők által az adós zárómérlegével kapcsolatban előterjesztett kifogásoknak helyt adott, és a felszámolási zárómérleg fordulónapjáig elszámolható költségeket 10 822 326 Ft-ban állapította meg. Az elsőfokú bíróság a 60. sorszámú végzésével az adós elleni felszámolási eljárást befejezetté nyilvánította, és a gazdálkodó szervezetet megszüntette. A felszámoló által csatolt zárómérleget azzal fogadta el, hogy az adós pénzeszközeit 14 310 196 Ft-ban állapította meg. A felszámoló részéről 55. sorszám alatt becsatolt vagyonfelosztási javaslatot elutasította. Kötelezte a felszámolót a hitelezők részére járó összegek kifizetésére, továbbá felhívta arra, hogy a szükséges intézkedéseket az adós megszűnésével kapcsolatban tegye meg, továbbá megkereste a cégbíróságot az adós törlése iránt. Megállapította a felszámolás költségeit, ezen belül a felszámoló díját, s rendelkezett a felszámolási költségek megfizetéséről is.
Végzésének indokolásában az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy az adóssal szemben 1993. július 21-én benyújtott hitelezői kérelem alapján indult a felszámolási eljárás, így arra a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) rendelkezései az irányadók. Megállapította, hogy a felszámoló az adós tényleges zárómérlegét 1996. november 21-i fordulónappal készítette el. A hitelezők a felszámolónak az adós vagyonával kapcsolatos elszámolását nem kifogásolták, a Pénztár és az Rt. a 14, 5 millió forint összegben kimutatott költségeket tartották túlzottnak, így az elsőfokú bíróság ebben a tárgyban bizonyítást rendelt el. Tételesen megvizsgálta a kifogásban felsorolt tételeket, és vizsgálatának eredményeként a zárómérleg fordulónapjáig felmerült felszámolási költségeket 10 822 326 Ft-ban határozta meg. Megállapította továbbá a zárómérleg utáni kiadásokat 9735 Ft összegben, és azt, hogy a költségek levonását követően 13 787 731 Ft vagyon maradt, amelyből 12 720 000 Ft illeti meg az rt.-t, mert a jelzálogjogával terhelt vagyontárgy eladásából ekkora bevétel folyt be. A „b” kategóriás követelés kiegyenlítése után fennmaradó 1 077 946 Ft és az MFG Kft.-vel szemben fennálló kinnlevőség engedményezése csak a Pénztár „e” kategóriás követelésének részbeni kiegyenlítésére nyújt fedezetet, további határidőben érkezett követelés kiegyenlítésére nem maradt fedezet. Az elsőfokú bíróság a Cstv. 60. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján rendelkezett az adós megszüntetéséről s cégjegyzékből való törléséről. A felszámoló díjának a megállapítása a bejelentett nettó 20 309 450 Ft bevétel alapján a Cstv. 59. §-a szerinti 2%-os mértékben került meghatározásra.
Az elsőfokú bíróság végzései ellen a felszámoló nyújtott be fellebbezést. Kérte a végzések megváltoztatásával a kérelmének megfelelően új érdemi döntés hozatalát. Amennyiben erre a másodfokú bíróság nem látna lehetőséget, kérte a végzéseket hatályon kívül helyezni és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasítani.
Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság elutasította a vagyonfelosztási javaslatot és helyette saját maga készített vagyonfelosztást, s ennek alapján rendelte a hitelezők között elosztani a vagyont. Kijelentette, hogy az általa készített vagyonfelosztási javaslatot néhány kisebb módosítással továbbra is fenntartja, és azt a fellebbezéséhez teljes terjedelmében csatolta. Hivatkozott arra, hogy a hitelezők 1997. január 9-ig nem nyújtottak be kifogást az elsőfokú bírósághoz. A zárótárgyalás után egy nappal, 1997. január 9-én érkezett meg az Rt. hitelező kifogása. A bíróság az észrevételeket minősítette kifogásnak. A felszámoló 1996. március 29-én nyújtotta be a zárómérleget, amelyet a bíróság közbenső mérleggé minősített át. Ettől számított 6 hónapon belül ez ellen a mérleg ellen a hitelezők nem nyújtottak be kifogást, így elvesztették a kifogásolási jogukat. A fellebbezés tételesen foglalkozik az elsőfokú bíróság 59. sorszámú végzésében foglaltakkal. Kimutatja, hogy a felszámoló álláspontja szerint miért nem fogadható el az elsőfokú bíróság költségmódosítása.
Alapvetően sérelmezte a felszámoló azt, hogy a bíróság akként rendelkezett: a felszámolás alatt álló cég helyett ő viselje a költségeket. Ez a törvény szövegéből nem következik. Fenntartotta összességében azt az álláspontját, hogy az általa kimutatott költségeket a könyvelés adataival alátámasztotta, így azt a bíróságnak el kell fogadnia.
Az elsőfokú bíróság 59. sorszámú végzése szerint „a végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye, a döntés az eljárást befejező végzés elleni fellebbezésben támadható meg”. Az elsőfokú bíróság végzésében írt ezen tájékoztatás nem felel meg a jelen ügyben alkalmazandó Cstv. 56. §-ának (2) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezésnek. A fenti jogszabályhely szerint ugyanis a feleket a kifogásolás joga az 52. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel elkészített zárómérleggel vagy záró egyszerűsített mérleggel és vagyonfelosztási javaslattal szemben is megilleti. A kifogás elutasítása ellen külön fellebbezésnek nincs helye, az ügy érdemét eldöntő határozat elleni fellebbezésben azonban a kifogás elutasítását lehet sérelmezni, és ekkor a döntés felülbírálható. Ebből következik, hogy csupán az élhet fellebbezéssel a végzés ellen, akinek a kifogását elutasította a bíróság.
Jelen esetben két hitelező nyújtott be kifogást, így - amennyiben a kifogásuk elutasításra került volna - ők sérelmezhették volna azt az ügy érdemét eldöntő határozat elleni fellebbezésükben. A felszámolót azonban fellebbezési jog a fenti jogszabályhely alapján nem illeti meg, így nem volt jogosult a fellebbezés benyújtására. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság 59. sorszámú végzése ellen a felszámoló részéről benyújtott fellebbezést a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazandó Pp. 239. §-ára figyelemmel, a Pp. 237. §-a alapján hivatalból elutasította.
A felszámoló fellebbezésére a Pénztár és az Rt. területi igazgatósága hitelezők észrevételt tettek. A Pénztár hitelező kérte, hogy a másodfokú bíróság hagyja helyben a felszámolási záróvégzést és a felszámoló fellebbezését utasítsa el. Hivatkozott arra, hogy a felszámoló által rendelkezésére bocsátott zárómérleg és vagyonfelosztási javaslat ellentmondásai miatt a benyújtott mellékletek, összesítők alapján megállapítható: a hitelezői érdekek védelmében nyújtotta be a kifogását, azt fenntartja, és egyetért a megyei bíróság záróvégzésének a megállapításaival. Megjegyezte, hogy az 1996. november 21-i fordulónappal elkészített felszámolási zárómérleg ellen még az első felszámolási zárótárgyalást, 1997. január 8-át megelőzően észrevétellel élt.
Az rt. területi igazgatósága hitelező bejelentette, hogy az általa már a korábbiak során kifejtett álláspontján nincs oka változtatni, fenntartja az írásban és szóban tett nyilatkozatait, kéri a fellebbezés elutasítását.
A felszámoló fellebbezése a 60. sorszámú végzéssel szemben annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság - elfoglalt jogi álláspontjánál fogva - az elsőfokú eljárás lényeges szabályait megsértette, és emiatt szükséges az eljárás megismétlése. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság végzését a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint megfelelően alkalmazandó Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.
Az elsőfokú bíróságnak az új eljárás során abból kell kiindulnia, hogy a Cstv. különbséget tesz a közbenső mérleg és a zárómérleg, valamint vagyonfelosztási javaslat elbírálása tekintetében. Nevezetesen a Cstv. 50. §-ának (5) bekezdése szerint a közbenső mérleget és annak alapján a hitelezői követetések részbeni kielégítésének sorrendjét és összegét a felszámoló a bíróságnak jóváhagyás végett bemutatja, amelyről a bíróság a (6) bekezdés alapján jóváhagyással, illetőleg elutasítással rendelkezik. Ezzel szemben a Cstv. 56. §-ának (3) bekezdése és 60. §-ának (1) bekezdése két különböző rendelkezést tartalmaz a zárómérleg és a vagyonfelosztási javaslat elbírálása vonatkozásában. A jelen esetben az elsőfokú bíróság az általa felhívott 60. § (1) bekezdése alapján járt el. Ez a jogszabályhely nem teszi lehetővé az elsőfokú bíróság által alkalmazott azt a rendelkezést, amellyel elutasította a vagyonfelosztási javaslatot. A 60. § (1) bekezdése értelmében a bíróságnak a zárómérleg vagy záró egyszerűsített mérleg és a vagyonfelosztási javaslat alapján végzéssel kell határoznia a költségek viseléséről, valamint a hitelezők követetéseinek kielégítéséről. A Cstv. 56. §-ának (2) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a felszámolási eljárásban részt vevők a részükre kézbesített zárómérlegben vagy záró egyszerűsített mérlegben foglaltakkal, illetőleg a vagyonfelosztási javaslattal szemben kifogással éljenek. A bíróság ennek alapján rendel el további bizonyítást, vagy pedig a kifogást elutasítja. Amennyiben további bizonyítást rendel el, és annak eredménye nem a kifogás elutasítása, akkor valamilyen intézkedést tesz. Ez az adott ügyben azt jelenti, ha az elsőfokú bíróság az 59. sorszámú végzésével a két hitelező által benyújtott kifogást alaposnak találta, és a felszámolási zárómérlegben elszámolható költségeket 10 822 326 Ft-ban állapította meg, ezen összegnek a zárómérlegben történő helyesbítését kellett volna elrendelnie a felszámoló számára. Ez a végzés jogerőre emelkedett a törvénynél fogva, ebből eredően az kötelező jellegű a felszámoló irányában. A bíróságnak a felszámoló által benyújtott módosított zárómérleg alapján van lehetősége a Cstv. 60. §-ának (1) bekezdése alapján határoznia.
Ugyanez vonatkozik a vagyonfelosztási javaslat elbírálására is. Tévedett tehát az elsőfokú bíróság akkor, amikor a törvényben biztosított felszámolói feladatkört átvette, és módosította a zárómérleget, valamint a vagyonfelosztási javaslatot is. Az ezzel kapcsolatos feladatok a felszámolóra hárulnak, akinek a számvitelről szóló, többször módosított 1991. évi XVIII. törvény előírásait a Cstv.-ben előírtak figyelembevételével kell alkalmaznia. A számviteli törvény 41. §-a szerint - többek között a felszámolásnál - a 30-40. §-ban előírt értékelési eljárásoktól eltérő, sajátos értékelési eljárást kell alkalmazni, ezeket külön törvény állapítja meg, jelen esetben a Cstv. és az adott évi mérlegkészítésről szóló PM rendelet. A felszámoló által hivatkozott 59/1988. (XII. 24.) PM számú rendeletet ugyanis - amely a felszámolási eljárás gazdasági eseményeinek könyvviteli elszámolásáról és a felszámolási zárómérleg készítéséről szól - a 6/1992. (III. 18.) PM rendelet 14. §-a (5) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte. Időközben hatályba lépett a 114/1997. (VII. 1.) Korm. rendelet, amely azonban a jelen ügyben nem alkalmazható, mivel csak 1997. augusztus 6-tól hatályos. Jelen esetben tehát a Cstv. 52. §-ának (3) és (4) bekezdésében foglaltak irányadóak a zárómérleg elkészítésénél, míg a vagyonfelosztási javaslat a 57. § (1) bekezdése szerinti sorrendben a (4)-(6) bekezdésekben meghatározott belső sorrendben és arányban készítendő el. Az 52. § (1) bekezdése alapján a felszámoló feladata az is, hogy a zárómérleg alapján készítse el a záró adóbevallást, amelyet a bíróságnak és az adóhatóságnak is meg kell küldenie.
A fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróságnak az 59. sorszámú végzését a Pp. 225. §-ának (6) bekezdése alapján ki kell egészítenie a felszámolóval szemben történő intézkedés vonatkozásában, majd a felszámoló által benyújtandó módosított zárómérleg alapján kell a Cstv. 60. §-ának (1) bekezdése szerinti határozatát meghoznia.
A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyező határozatot hozott; ezért a felszámoló részéről felmerült fellebbezési eljárási költséget csupán megállapította a Pp. 252. §-ának (4) bekezdése alapján, annak viselése tárgyában az elsőfokú bíróságnak kell határoznia. (Legf. Bír. Fpk. VIII. 31.553/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás