GK BH 1999/469
GK BH 1999/469
1999.10.01.
I. Kárpótlási jegyek ún. privatizációs letétbe helyezése esetén irányadó szabályok [Ptk. 462. § (1) bek., 466. § (1) bek.].
II. A letéteményes kártérítési felelőssége, ha nem vizsgálja, vagy figyelmen kívül hagyja a letevő képviseleti jogának gyakorlására vonatkozó társasági jogi előírásokat [1988. évi VI. tv. (Gt.) 157. § (1) bek., 199. § (2) bek.; Ptk. 339. § (1) bek., 344. § (1) bek.].
III. A kárpótlási jegyek jogosulatlan felvétele esetén a kár összegének a megállapításánál a kárpótlási jegyek piaci értékét jelentő, a kár bekövetkezésének időpontjában érvényes tőzsdei átlagár az irányadó [1991. évi XXV. tv. 7. § (2) és (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte a III. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 947 120 Ft tőkét, ennek 1994. december 12-től a kifizetés napjáig járó évi 20% késedelmi kamatát és 50 000 Ft elsőfokú részperköltséget, míg ezt meghaladóan a felperes keresetét és a III. r. alperes viszontkeresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az I. r. alperesnek 15 nap alatt 25 000 Ft, a II. r. alperesnek pedig 10 000 Ft perköltséget. Kötelezte a felperest 573 679 Ft, a III. r. alperest pedig 156 152 Ft elsőfokú eljárási illetéknek az állam részére történő megfizetésére. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a felperes 1994. május 6-án jött létre 11 alapító taggal 1 millió forint törzstőkével, amelyből 200 000 Ft törzstőke a III. r. alperes és további 7 tagtársa tulajdonában állt, a nevezettek közös képviselője a III. r. alperes volt. A megalakult társaságnak három ügyvezetője volt, közöttük a III. r. alperes, a szerződés és a cégjegyzék tanúsága szerint a társaság cégjegyzésére két ügyvezető együttesen volt jogosult. A társaság kifejezetten a G-Kristály Rt. (a továbbiakban: Rt.) privatizációjában való részvételre alakult. Az Rt. állami tulajdonban álló részvényeinek vételárát a kiírt pályázat szerint részben készpénzzel, részben kárpótlási jeggyel lehetett kiegyenlíteni. A csatolt letéti jegyek tanúsága szerint a felperes 1994 áprilisában 77 168 000 Ft, majd 4 300 000 Ft, a III. r. alperes 1 800 000 Ft, a perben nem álló K. R. 1 200 000 Ft, W. J. pedig 6 000 000 Ft, összesen 90 468 000 Ft címletértékű kárpótlási jegyet helyeztek letétbe vételár gyanánt a II. r. alperesnél, és azok tulajdonjogát - tekintve, hogy vásárláshoz kívánták azokat felhasználni - az I. r. alperesre átruházták. Az I. r. alperes 1994. október 21-én a felperessel a részvények tekintetében az adásvételi szerződést megkötötte, a kárpótlási jegyek után járó kamatok változása következtében azonban 6 643 584 Ft címletértékű kárpótlási jegy nem került felhasználásra. Az I. r. alperes az 1994. december 9-én kelt levelében értesítette a II. r. alperest, hogy a fenti címletértékű kárpótlási jegy felhasználásra nem került, és kérte azoknak a felperes részére történő kiadását. Az I. r. alperes 1994. december 12-én a kárpótlási jegyeket a III. r. alperesnek adta ki, aki azokat még ugyanebben az időpontban a saját nevére helyezte letétbe. Az I. r. alperes 1995. január 8-án írásban hívta fel a II. r. alperest, hogy a III. r. alperes részére a fenti kárpótlási jegyeket adja ki, a II. r. alperes 1995. január 9-én a III. r. alperesnek a jegyeket kiadta. A felperes a tagjai által letétbe helyezett kárpótlási jegyeket, illetőleg azok ellenértékét ún. tagi hitelként tartotta nyilván, a III. r. alperes 1 800 000 Ft címletértékű kárpótlási jegyét annak 40%-ában, 720 000 Ft-ban tüntette fel. A III. r. alperesnek az ún. tagi hitelt a felperes nem fizette vissza.
A felperes keresetében a 6 643 584 Ft címletértékű kárpótlási jegy ellenértékeként - annak a kamatokkal növelt összegében - 11 440 252 Ft-ban, annak 1994. december 12-től a kifizetés napjáig járó évi 20% kamatában és a perköltségekben kérte az I. r., a II. r. és a III. r. alpereseket egyetemlegesen marasztalni. Előadta, hogy a III. r. alperes jogosulatlanul vette fel a perbeli kárpótlási jegyeket, ezért azoknak a vásárlóértékét, azaz 11 440 252 Ft-ot és ennek a kamatát tartozik kártérítés címén megfizetni. Az I. r. alperes kártérítés fizetésére - álláspontja szerint - azért köteles, mert a felperes dolgozói tájékoztatták arról az I. r. alperest, hogy a vételárból visszamaradt kárpótlási jegyeket nem kívánják felvenni, hanem azokat további vásárlásoknál szándékoznak felhasználni, ennek ellenére rendelkezett az I. r. alperes a jegyek kiadásáról. A II. r. alperes a letétből a letett tárgyat csak a felperes két ügyvezetőjének együttes intézkedése folytán lett volna jogosult kiadni. A II. r. alperes a cégjegyzéket ellenőrizte, a fentiekről tudomást szerzett, ennek ellenére a kárpótlási jegyeket kizárólag a III. r. alperesnek kiadta, ezért a felperes kárát az I. és III. r. alperesekkel egyetemlegesen köteles megfizetni.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy a letétek kezelését a II. r. alperes végezte, ezért a kárpótlási jegyek perbeli módon történt kiadása miatt kártérítési felelősséggel nem tartozik. A II. r. alperes előadta, hogy a III. r. alperes ügyvezetője volt a felperesnek, és bár a társasági szerződésben a képviseleti jogosultságát a felek valóban korlátozták, ez a korlátozás azonban kívülálló harmadik személyekkel szemben a „régi” Gt. 196. §-ának (2) bekezdése szerint hatálytalan. Állította, hogy a letett tárgyakat jogosult volt egyedül a III. r. alperes részére kiadni.
A III. r. alperes azzal védekezett, hogy a vitás kárpótlási jegyek az E. Cs. Befektető Kft. (a továbbiakban: Kft.) tulajdonában álltak annak ellenére, hogy abból 6 millió forint értékűt valójában W. J. helyezett letétbe. A Kft. tulajdonát képező kárpótlási jegyeket a felperesnek nem köteles visszaadni. Előadta továbbá, hogy maga is letett a saját tulajdonában álló 1 800 000 Ft címletértékű kárpótlási jegyet, ezeket a felperes a vásárláskor felhasználta. Ezeknek a kárpótlási jegyeknek az értékét azonban a részére nem fizette ki, ezért viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben 2 980 000 Ft-nak, ennek 1995. április 13-tól járó évi 20% kamatának és a perköltségeknek a megfizetésére kérte a felperest kötelezni.
A felperes a viszontkereset elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy a III. r. alperes részéről is sor került kárpótlási jegyek letétbe helyezésére és azt sem, hogy ennek az ellenértékét a III. r. alperesnek nem térítette meg. Előadta azonban, hogy a III. r. alperes által követelt összeg vitás, mert a Kft. felszámolója ugyanerre az összegre igényt jelentett be arra hivatkozással, hogy a kárpótlási jegyek a Kft. tulajdonában álltak.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét részben, csak a III. r. alperessel szemben tartotta alaposnak. Abból indult ki, hogy a kárpótlási jegy bemutatóra szóló, átruházható, az állammal szemben fennálló követelést névértékben megtestesítő értékpapír. A perbeli jegyeket a II. r. alperesnél részben a felperes, részben a III. r. alperes, részben pedig a perben nem álló más magánszemélyek helyezték el letétként. A Ptk. 462. §-ának (1) bekezdése szerint a letevő a rá bízott dolgot köteles időlegesen megőrizni, azt a letevő a Ptk. 466. §-ának (1) bekezdése szerint bármikor visszakövetelheti. Az elsőfokú bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a III. r. alperes jogosult volt az általa letétbe helyezett 1 800 000 Ft címletértékű kárpótlási jegyet visszakövetelni. A fennmaradó 4 843 582 Ft címletértékű kárpótlási jegy felvételére azonban nem volt jogosult. A III. r. alperest ezért a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint kötelezte a jogosulatlanul felvett kárpótlási jegyek ellenértékének, valamint a felvétel időpontjától, 1994. december 12-től járó évi 20% késedelmi kamatának a megfizetésére. A III. r. alperes viszontkeresetét csupán annyiban találta alaposnak, hogy a III. r. alperes jogosult volt az 1 800 000 Ft címletértékű kárpótlási jegy felvételére, mert annak ő maga volt a letevője.
A kár összegszerűségének kiszámításánál a kárpótlási jegyek értékét az 1994 decemberi átlagárfolyamon (402 Ft/1000 Ft) számolta el, ennek alapján megállapította, hogy a 6 643 584 Ft címletértékű kárpótlási jegy átlagértéke 2 670 720 Ft volt. Ebből levonta a III. r. alperes által jogosultan felvett 1 800 000 Ft címletértékű kárpótlási jegy 723 600 Ft-ot kitevő átlagértékét és a két összeg különbözetének, 1 947 120 Ft-nak a megfizetésére kötelezte a III. r. alperest.
Az I. r. és II. r. alperessel szemben támasztott keresetet alaptalannak találta. Megállapította, hogy az I. r. alperes részéről olyan jogellenes felróható magatartás nem állapítható meg, amely a kártérítés-fizetési kötelezettségét megalapozná. A II. r. alperes kárfelelősségével kapcsolatosan pedig arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a II. r. alperes a III. r. alperesnek, mint a felperes szervezeti képviselőjének adta ki a kárpótlási jegyeket, aki azok felvételére a Ptk. 29. §-a (3) bekezdésének első mondata szerint egy személyben jogosult volt. Utalt továbbá arra, hogy a felvett kárpótlási jegyek nemcsak a felperes, hanem a magánszemély tagok tulajdonában is álltak.
Az ítélet ellen a felperes és a III. r. alperes fellebbeztek.
A felperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását, mindhárom alperesnek a kereset szerinti egyetemleges marasztalását, a III. r. alperes viszontkeresetének elutasítását és a perköltségei megítélését kérte. Előadta, hogy nincsenek tisztázva azok a körülmények, amelyek mellett az I. r. alperes az átruházó nyilatkozatok alapján korábban a tulajdonába került kárpótlási jegyeknek a III. r. alperes részére történő visszaadása iránt intézkedett. Állította, hogy az I. r. alperes megszegte a vele 1994. október 21-én kötött adásvételi szerződést is, amelynek 6.2 és 6.3 pontja külön is szabályozta, hogy a jogügylettel kapcsolatos értesítések, nyilatkozatok közlésének mi a módja és ki a címzettje. A vételártöbblet visszafizetése ugyancsak ezzel a szerződéssel kapcsolatos, a kárpótlási jegyek visszautalásáról azonban sem a felperes, sem pedig a magánszemély letevők értesítést nem kaptak; csak a III. r. alperes tájékoztatásából szereztek arról tudomást, hogy a nevezett időközben azokat felvette. Az I. r. alperes részéről a szabálytalan intézkedések, az adásvételi szerződés megszegése, valamint az együttműködési kötelezettség megsértése tette lehetővé a III. r. alperes számára, hogy a II. r. alperesnél mint letétkezelőnél lévő kárpótlási jegyeket felvegye és azokat eltulajdonítsa.
A II. r. alperes vonatkozásában a felperes előadta, hogy a II. r. alperes anélkül adta ki R. Gy. III. r. alperesnek a kárpótlási jegyeket, hogy együttesen eljáró két ügyvezető aláírását tőle megkövetelte volna. A II. r. alperes a cégjegyzéket ismerte, ezért az ő kártérítési felelőssége is fennáll.
Sérelmezte a felperes, hogy az elsőfokú bíróság helyt adott a III. r. alperes viszontkeresetének. Állította, hogy az 1 800 000 Ft címletértékű kárpótlási jegy a III. r. alperesnek az esetben sem járt vissza, ha azt egyébként maga helyezte letétbe a II. r. alperesnél, tekintve, hogy azok tulajdonjogát már korábban átruházta. Hivatkozott arra, hogy a III. r. alperes által letett kárpótlási jegyek tulajdonjoga is vitás, ezek értékére a Kft. felszámolója is igényt támasztott.
Végezetül vitatta a felperes a kártérítés összegét is. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság - az 1991. évi XXV. tv. (Kptv.) 5. §-ának (1) és (5) bekezdésében, valamint 7. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglaltak megsértésével a kárpótlási jegyek értékét az 1994. decemberi tőzsdei átlagárfolyamnak megfelelő értéken határozta meg, és az alapján állapította meg az őt megillető kártérítés összegét. Előadta, hogy a fennmaradó kárpótlási jegyeket további vásárlásra kívánták felhasználni, így azok értékét a károkozó olyan összegben köteles megfizetni, amilyen vásárlóértéket veszített azoknak a III. r. alperes részére történt kiadásával. A kárpótlási jegyek kamattal növelt értéke pedig 11 440 252 Ft-ot tett ki, ezért ennek megfizetésére kérte az alpereseket kötelezni.
A III. r. alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását és a viszontkeresete kapcsán a felperesnek 1 924 100 Ft tőkében és ennek 1994. október 21. napjától járó évi 20%-os kamatában való marasztalását kérte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem találta jogszerűnek a W. J. által letett 6 millió forint címletértékű kárpótlási jegy feletti rendelkezését, és ezek értékének visszafizetésére kötelezte. A viszontkeresetét 1 924 100 Ft-ban tartotta fenn. Az általa letett 1 800 000 Ft címletértékű kárpótlási jegyből ugyanis a felperes - állítása szerint - a vásárláshoz 1 157 000 Ft címletértékű jegyet használt fel, ennek a 166,3%-on számolt értéke 1 924 100 Ft.
A felperes fellebbezése csak részben - kizárólag a II. r. alperes marasztalására irányuló kereseti kérelem tekintetében - alapos, ezt meghaladóan alaptalan, és teljes egészében megalapozatlan a III. r. alperes fellebbezése is.
Az iratokból megállapítható, hogy az Rt. állami tulajdonban álló részvényeinek eladására kiírt, 1994. március 28-án kelt nyilvános pályázati ajánlatban kikötötték: a vásárláshoz felhasználni szándékozott kárpótlási jegyeket a II. r. alperesnél mint letéteményesnél kell letétbe helyezni. Ez a letétnek egy sajátos típusa, ún. privatizációs letét volt, amelynél nem érvényesül a Ptk. 466. §-ának (1) bekezdésében írt az a rendelkezés, amely szerint a letevő a dolgot bármikor visszakövetelheti. A letétbe helyezett kárpótlási jegyeket kizárólag a felperest terhelő privatizációs vételár kiegyenlítésére lehetett felhasználni, visszavételükre csak akkor kerülhetett sor, ha erről az ÁVÜ (illetőleg jogutóda) mint a privatizált vagyontárgy eladója intézkedik. Ebből következik, hogy az ún. teljesítési letét háromoldalú megállapodás volt. A felperes és letevő magánszemélyek 1994 októberében a letett kárpótlási jegyek tulajdonjogát az I. r. alperesre ruházták át, így azok fizetési eszközként lettek felhasználva a vételár kiegyenlítéséhez. A kárpótlási jegyek tulajdonjogát az I. r. alperes az átruházó nyilatkozatok folytán - a Ptk. 119. §-a szerint - akkor is megszerezte, ha az átruházók nem voltak tulajdonosok. Az elsőfokú bíróság ezért helyesen hagyta figyelmen kívül döntése meghozatalánál azt a körülményt, hogy W. J. magánszemély 6 millió forint címletértékű olyan kárpótlási jegyet helyezett el letétként, ami korábban a Kft.-től fedezetként került a birtokába.
A felperes részéről azonban túlfizetés történt, mivel az I. r. alperes tulajdonába került kárpótlási jegyek névértéke (címletérték + az adott havi árfolyamon számított kamat) időközben emelkedett. Az I. r. alperes köteles volt a vételártöbbletként jelentkező kárpótlási jegyet a vevőnek visszaadni, mivel azzal - ellenkező esetben - jogalap nélkül gazdagodott volna.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy az I. r. alperes a kárpótlási jegyek visszautalásával jogellenes magatartást nem tanúsított. A felperes és az I. r. alperes között az Rt. részvényeinek egy részére az adásvételi szerződés 1994. október 21-én létrejött, ebben az időpontban a felperesnek már tudomása volt arról, hogy részéről többletfizetés történt, a saját előadása szerint maga kérte, hogy a vásárlásból visszamaradt 6 643 584 Ft címletértékű kárpótlási jegy továbbra is letétben maradhasson. Az azonban nem nyert bizonyítást, hogy e vonatkozásban közötte és az ÁVÜ között megállapodás született volna. Ez irányú megállapodás hiányában az I. r. alperesnek az volt a kötelessége, hogy a visszamaradt kárpótlási jegyeket felszabadítsa, és intézkedjen azoknak a vele kötelmi jogviszonyban álló felperes részére történő visszautalásáról.
Nem volt jogellenes az I. r. alperes részéről, hogy a felperest a maradvány kárpótlási jegyek felszabadításáról írásban külön nem értesítette, mivel a felperes tudomással bírt arról, hogy a kárpótlási jegyek egy része neki visszajár. Az említett háromoldalú jogviszonyra tekintettel jogszerűen járt el az I. r. alperes, amikor a kárpótlási jegyek értékben meghatározott részének felszabadításáról a II. r. alperest értesítette. A II. r. alperest mint a letét kezelőjét az 1994. december 9-én kelt levelében arra hívta fel, hogy a megmaradt kárpótlási jegyeket a felperesnek adja ki. Azt, hogy a felperes képviseletére ki jogosult, az I. r. alperesnek nem kellett vizsgálnia. Az I. r. alperes tehát olyan felróható magatartást nem tanúsított, amely a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerinti kárfelelősségét megalapozná, ezért nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vele szemben támasztott keresetet elutasította.
Tévesen ítélte meg viszont az elsőfokú bíróság a II. r. alperes kártérítési felelősségét. Tény, hogy a felperes társasági szerződése szerint a cégjegyzéshez két ügyvezető együttes aláírása szükséges, és ez a kikötés a cégjegyzékben is feltüntetésre került. A cégjegyzés a társaság képviseletét jelenti az írásbeli jognyilatkozatoknál. A többször módosított 1988. évi VI. tv. (Gt.) 157. §-ának (1) bekezdése szerint a társasági szerződésben kell meghatározni a képviselet, továbbá a cégjegyzés módját. A Gt. 199. §-ának (2) bekezdése szerint az ügyvezető képviseleti jogának a társasági szerződésben való korlátozása ugyan harmadik személyekkel szemben hatálytalan, a cégjegyzés módjának - ami egyben képviseleti jog is - a megválasztása azonban - akár együttes, akár önálló - nem azonos a képviseleti jog korlátozásával, hanem a cég szempontjából joghatállyal bíró képviseleti jog gyakorlásának alaki feltétele. Ezért, ha a cégjegyzés módja együttes, érvényesen csak együttesen lehet a cég képviseletét ellátni (BH 1997/6/297. sz. eseti döntés). Ehhez képest a felperesnek visszajáró kárpótlási jegyek felvételére csak két ügyvezető együttesen volt jogosult, a II. r. alperes azokat csak két együttesen aláíró vagy együttesen jelen lévő ügyvezetőnek adhatta volna ki. A II. r. alperes viszont nem vizsgálta kellő körültekintéssel a felperes cégjegyzésére vonatkozó kikötéseket, és - jogosulatlanul - egyedül a III. r. alperesnek adta ki a perbeli kárpótlási jegyeket, aki viszont azokkal sajátjaként rendelkezett. A II. r. alperes jogszerűtlen eljárása tette lehetővé a III. r. alperes számára, hogy a felperesnek visszajáró kárpótlási jegyeket eltulajdonítsa, ezért a II. r. alperes a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint - figyelemmel a Ptk. 344. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra is - a III. r. alperessel egyetemlegesen köteles a felperes ebből eredő kárát megtéríteni.
Alaptalan volt a III. r. alperesnek a kereset elutasítását célzó fellebbezése. W. J. - a már korábban kifejtettek szerint - a 6 millió forint névértékű kárpótlási jegyet az I. r. alperesre átruházta, ezért a Ptk. 119. §-a szerint az I. r. alperes azon akkor is tulajdonjogot szerzett, ha W. J. nem volt azok tulajdonosa. Az I. r. alperes tulajdonába került kárpótlási jegyek kiadására viszont a III. r. alperes alappal semmilyen jogcímen nem tarthat igényt. Az I. r. alperes nem rendelkezett arról, hogy melyik letevő által átruházott kárpótlási jegyet használta fel a vételár kiegyenlítésére, illetve, hogy melyeket szabadította fel, ezért a III. r. alperes alappal akkor sem állíthatná, hogy az általa vagy W. J. által letett kárpótlási jegyeket vette fel és tartotta meg, ha egyébként ennek az ügy mikénti elbírálása szempontjából jogi jelentősége lenne.
A fentiekre tekintettel alaptalan volt a III. r. alperesnek a viszontkeresetét részben elutasító ítéleti rendelkezéssel szemben benyújtott fellebbezése is. Nem vitás, hogy az I. r. alperes mint magánszemély letétbe helyezett 1 800 000 Ft kárpótlási jegyet a II. r. alperesnél. Ezek tulajdonjogát azonban maga is átruházta, ezáltal a tulajdonjoga megszűnt, így azokat a kárpótlási jegyeket sem volt jogosult felvenni, amit eredetileg maga helyezett letétbe. Az I. r. alperes rendelkezése folytán kizárólag arra volt jogosultsága, hogy valamelyik másik ügyvezetővel a felperes képviseletében együttesen eljárva, a felszabadított kárpótlási jegyeket felvegye és kiadja a felperesnek. Igényt tarthatott viszont arra, hogy vele a felperes elszámoljon. A III. r. alperes ugyanis nem vitásan a felperes javára helyezte letétbe a kárpótlási jegyeket. Ez a felperes és a III. r. alperes megállapodásán alapult, a III. r. alperes azzal, hogy hozzájárult a kárpótlási jegyeknek privatizációs célra való felhasználásához, hitelt nyújtott a felperesnek, hiszen a kárpótlási jegyek a készpénzfizetést helyettesítették. Ezt a felperes is így tekintette, a felhasznált kárpótlási jegyeket mint hiteltartozást nyilvántartotta. A hitel határozatlan időre szólt, tehát a Ptk. 526. §-a szerint felmondható volt.
A III. r. alperes a viszontkeresete előterjesztésével a felperes kölcsöntartozását lejárttá tette. A szerződés megszűnése folytán a felperesnek a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdése szerint a kölcsön összegét vissza kell fizetnie.
Arra nézve azonban nem volt megállapodás a felperes és a III. r. alperes között, hogy milyen értéket képviselnek a kárpótlási jegyek. A felperes a kölcsön összegét egyoldalúan határozta meg. E kérdésben a bíróságnak kellett állást foglalnia. A Legfelsőbb Bíróság sem értett egyet a felperesnek azzal a jogi álláspontjával, amely szerint a kárpótlási jegyek értékét a névértéknek a kamattal növelt összegében kell figyelembe venni. A részleges kárpótlásról szóló Kptv. 7. §-ának (2) és (3) bekezdése kifejezetten rendelkezik azokról az esetekről, amikor az állam biztosítja, hogy a kárpótlási jegyeket - a törvényben írt célra történő felhasználásuk során - a kamattal növelt névértéken vegyék figyelembe. A kárpótlási jegyeknek a magánszemélyek, illetőleg gazdálkodó szervezetek egymás közötti forgalma nem esik a Kptv. fentebb hivatkozott rendelkezései alá, ezért az állami vagyon privatizációja során a fenti jogszabályhelyben írt célra fel nem használt kárpótlási jegyek értékét a névérték kamatokkal növelt összegén csak akkor lehetne figyelembe venni, ha a felperes bizonyította volna, hogy azt a törvényben írt céljára névértékben felhasználhatta volna, illetőleg azért nem tudta e célra felhasználni, mert a III. r. alperes azokat jogosulatlanul felvette és saját céljaira felhasználta (BH 1997/3/121. sz. eseti döntés). A fentieket a felperes nem bizonyította, ezért a kártérítés összegének meghatározásánál a kárpótlási jegyek piaci értékét jelentő, az adott időpontban érvényes tőzsdei átlagárból kellett kiindulni. Nem volt vitás a felek között, hogy 1994 decemberében a kárpótlási jegyek tőzsdei átlagára 402/1000 Ft volt, a 6 643 584 Ft névértékű kárpótlási jegy értéke tehát 2 670 720 Ft. Ugyanilyen módon kell elszámolni az egyébként még elszámolásra nem került, a III. r. alperes által a felperesnek átadott 1 800 000 Ft névértékű kárpótlási jegy ellenértékét is, ehhez képest az egymással szemben álló követeléseknek a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése szerint történt beszámításával helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság a felperesnek a II-III. r. alperesektől járó kártérítés összegét 1 947 120 Ft-ban.
Annak a körülménynek, hogy az 1 800 000 Ft névértékű kárpótlási jegy ellenértékére a perben nem álló Kft. felszámolója is igényt támasztott, nincs jogi relevanciája.
A III. r. alperes által átruházott kárpótlási jegyek bemutatóra szóló értékpapírok voltak, így azokon az I. r. alperes akkor is tulajdonjogot szerzett a Ptk. 119. §-a alapján, ha a III. r. alperes azoknak nem volt tulajdonosa. Azt, hogy a kárpótlási jegyek milyen címen kerültek a III. r. alperes birtokába, és hogy azok értéke megilleti-e és milyen jogcímen a Kft.-t, a III. r. alperes és a Kft. közötti jogvitában kell eldönteni.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta, az ítéletben írt marasztalási összegnek és kamatainak, valamint 50 000 Ft részperköltség egyetemleges megfizetésére kötelezte a II. r. és a III. r. alpereseket. Az egyetemleges marasztalásra tekintettel rendelkezett arról, hogy az államnak járó elsőfokú eljárási illetékből 156 152 Ft illetéket a II. r. és a III. r. alperesek ugyancsak egyetemlegesen kötelesek az államnak megfizetni, a felperest a II. r. alperes részére fizetendő perköltség alól mentesítette. (Legf. Bír. Gf. I. 30.600/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás