469/B/1999. AB határozat
469/B/1999. AB határozat*
2002.09.03.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 32. § (1) bekezdés a) és c) pontjai alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó az Alkotmánybírósághoz intézett két beadványában a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 32. § (1) bekezdés a) és c) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Az Alkotmánybíróság az indítványokat hasonló tartalmukra és azonos tárgykörükre tekintettel egyesítette.
Az indítványozó álláspontja szerint az Lt. kifogásolt rendelkezései sértik az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében előírt, a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságának és egyenlő védelmének elvét, valamint 70/A. §-ában meghatározott diszkrimináció tilalmát.
Az indítványozó kifejtette, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 586. §-a szabályozza a tartási szerződés alapján a felek jogait és kötelezettségeit. A bírói gyakorlat a tartási szerződést szerencseszerződésként minősíti, mert annak időtartama és kockázata kiszámíthatatlan. (BH. 1999. 22. sz.) Megállapítása szerint „több joga van annak, aki Ptk. alapján köt tartási szerződést, mint annak, aki az önkormányzattal…” pedig „az önkormányzat tulajdonában álló bérleményre kötött eltartási szerződés ugyanolyan szerencseszerződés, mint a Ptk. alapján megkötötté.”
Az indítványozó álláspontja szerint az Lt. vitatott szabályai hátrányos megkülönböztetést eredményeznek azokkal szemben, akik az önkormányzat tulajdonában álló lakásingatlan bérleti jogviszonyára kötnek eltartási szerződést, mint akik a magántulajdonban álló ingatlanra a Ptk. alapján kötnek ilyen szerződést, és emiatt e rendelkezések a tulajdonformák egyenjogúságának és egyenlő védelmének alkotmányos elve sérelmével is járnak.
Az indítványozó kifogásolta, hogy az önkormányzat a tartási szerződéshez való hozzájárulás tekintetében igazgatási jogkörben hatóságként dönt, ugyanakkor az eltartott halála esetén pedig tulajdonosként, a polgári jogviszony alanyaként jár el. Hivatkozott arra is, hogy a tartási szerződéshez való hozzájárulásról az önkormányzatnak az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) alapján 30 napon belül kell dönteni, és e határidő további 30 nappal meghosszabbítható. Megállapítása szerint „ezen szabályozás feleslegessé teszi az érvényesség és hatályosság jogi fogalmait.” Továbbá „hatvan napig ex lex állapot van abban az esetben, ha az eltartási szerződést már megkötötték, azonban azt az eljáró hatóság még nem hagyta jóvá”. Mindez a jogbiztonság elvével ellentétben olyan helyzetet teremt, ahol minden kockázatot az eltartónak kell viselni, ezért a vitatott szabályozás – az indítvány tartalma szerint – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmével jár.
II.
Az indítványokkal érintett jogszabályi rendelkezések:
1. Alkotmány:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. Ptk.:
„586. § (1) Tartási szerződés alapján az egyik fél köteles a másik felet megfelelően eltartani. Tartási szerződést kötelezettként jogi személy is köthet.
(2) A tartási szerződést írásban kell megkötni.
(3) A tartás kötelezettsége a gondozásra, a gyógyíttatásra, az ápolásra és az eltemettetésre is kiterjed.
(4) A szerződés a jogosult haláláig áll fenn; a tartási kötelezettség – az örökhagyó tartozásaiért való felelősség szabályai szerint – annyiban száll át, amennyiben a kötelezett haláláig nyújtott tartás az ellenszolgáltatást nem fedezi.”
3. Az Lt. érintett és vizsgált rendelkezései:
„1. § (1) A törvény hatálya kiterjed minden lakásra – ideértve a nyugdíjasházban, garzonházban lévő lakást, a szobabérlők házában lévő lakrészt, és a szükséglakást is –, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre.
(2) …
(3) Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései az irányadóak.”
„22. § (1) A bérlő a lakásbérleti jog folytatása ellenében tartási szerződést a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával köthet.”
„32. § (1) A bérlő halála esetén az eltartó a lakásbérleti jogot akkor folytathatja, ha
a) a tartási szerződéshez a bérbeadó írásban hozzájárult, és
b) az eltartó a szerződésben vállalt tartási – vagy ha a bíróság a tartási szerződést életjáradéki szerződéssé átalakítja, e szerződés szerinti – kötelezettségét teljesítette, továbbá
c) a bérbeadói hozzájárulástól a bérlő haláláig legalább egy év eltelt.”
„89. § (1) Ha e törvény a bérbeadó hozzájárulását írja elő, a bérbeadó a hozzájárulásáról vagy annak megtagadásáról a megkeresésétől számított harminc napon belül köteles nyilatkozni. A határidő indokolt esetben egy alkalommal további harminc nappal meghosszabbítható, erről a bérlőt írásban értesíteni kell.
(2) Ha a bérbeadó harminc – vagy az (1) bekezdés szerint meghosszabbított további harminc – napon belül nem válaszol, azt a hozzájárulás megadásának kell tekinteni.”
III.
Az indítványok nem megalapozottak.
Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése a piacgazdaság egyik követelményeként fogalmazza meg, hogy a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú, és egyenlő védelemben részesül. Az Alkotmánybíróság e tárgykörben hozott több határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg, a tulajdon bármely formájára nézve éppen a diszkrimináció tilalmát fogalmazza meg. A 9. § (1) bekezdése ennek megfelelően az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése jogegyenlőségi tételének a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott kifejtése. A 9. § (1) bekezdése tehát nincs összefüggésben az Alkotmány 13. §-ával, amely a tulajdonhoz való jogot egyébként is a 9. § (1) bekezdésében foglalt különbségtétel nélkül biztosítja. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH. 1990. 73., 81.] Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy ebből az alkotmányi rendelkezésből az is következik, hogy a polgári jogi szabályozás során a polgári jogi jogviszonyok alanyait – az azonos szabályozási koncepción belül, tekintettel a 9. § (1) bekezdésének és a 70/A. § (1) bekezdésének összefüggésére – egyenlőknek kell tekinteni. [53/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992. 261., 264.]
Az Lt.-nek a praeambulumában is megjelölt egyik főbb szabályozási célkitűzése volt a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó szabályok egységesítése. Az Lt. 1. § (1) bekezdése ennek megfelelően megállapítja, hogy a törvény hatálya minden lakásra kiterjed. Az Lt. 92. § (4) bekezdése alapján megállapított 1. számú melléklete I/a. pontja a törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezte a Ptk.-nak a lakásbérletre vonatkozó szabályait. Az Lt. tehát valamennyi lakásra – tulajdonformától függetlenül – meghatározza a lakásbérlet szabályait.
Az Lt. 1. § (3) bekezdése kimondja, hogy az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók. A tartási szerződésről a Ptk. 586.–590. §-ai rendelkeznek, tehát az ilyen szerződésre az Lt. eltérő rendelkezése hiányában a Ptk. szabályai az irányadóak.
Az Lt. a szabályozási tárgyköre alapján csak a lakásbérlet folytatására kötött tartási szerződéssel kapcsolatban állapít meg külön szabályokat.
Az Lt. 22. § (1) bekezdése előírja, hogy a bérlő csak a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával köthet a lakásbérlet folytatása ellenében tartási szerződést. A bérbeadó írásbeli hozzájárulásának kikötése a szerződés feltételét képezi. Ez a kikötés a bérbeadó tulajdonos rendelkezési jogából és a bérleti jogviszonyból következik. A hozzájárulásról, vagy annak megtagadásáról szóló jognyilatkozatát a bérbeadó, s így az önkormányzat is a polgári jogviszony alanyaként adja meg.
Az Lt. 32. § (1) bekezdésének a) – c) pontjai a bérlő halála esetére a lakásbérleti jog folytatásának három együttes feltételét határozza meg. Az Lt. e rendelkezésének a) pontjában foglalt feltétel a 22. § (1) bekezdéséből következik, s ez a kikötés a bérbeadó tulajdonos rendelkezési jogából fakad. Az (1) bekezdés b) pontja az eltartó szerződésben vállalt tartási kötelezettségének a teljesítését köti ki, amely a szerződés visszterhes jellegéből következik. A kifogásolt rendelkezés c) pontja pedig a lakásbérlet folytatását olyan feltételhez köti, amely szerint az eltartott haláláig egy évnek kell eltelni, vagyis a tartási kötelezettséget legalább ennyi ideig kell az eltartónak teljesíteni. Az Lt. által meghatározott törvényi feltételek a Ptk. szerint a tartási szerződés kötelező elemeit képezik.
Az Lt. kifogásolt szabályai – az 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében – valamennyi lakás bérleti jogviszonyának folytatására kötött tartási szerződésre egyformán irányadók. Az Lt. e rendelkezései nem tesznek különbséget tulajdonformák – önkormányzati és magántulajdonban álló lakások bérleti jogviszonya és e jogviszony alanyai – között, ezért az Lt. vizsgált szabályai nem sértik az Alkotmánynak a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságát és egyenlő védelmét meghatározó elvét.
2. Az Alkotmánybíróság számos határozatában elemezte a diszkrimináció tilalmát. Megállapította, hogy alkotmányellenes megkülönböztetés csak akkor állapítható meg, ha összehasonlítható helyzetben lévő személyek között tesz a jogalkotó olyan különbségtételt, amely alapjogsérelmet okoz, illetőleg azzal az egyenlő méltóság alkotmányos követelményét sérti. Nem minden – személyek közötti – jogi megkülönböztetés minősül tehát alkotmányellenesnek. Nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990. 46., 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 73., 78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280., 282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 197., 203.]
Az Lt. kifogásolt szabályai csak a lakásbérleti jogviszony folytatására kötött tartási szerződések tekintetében állapítanak meg feltételeket. Az Lt. e szabályozása kizárólag csak az ilyen tartási szerződésekre s az azokat kötő felekre vonatkozik. A hátrányos megkülönböztetés tekintetében a jogi szabályozás szempontjából ez az alanyi kör képez homogén csoportot, amely nem vonható azonos megítélés alá a Ptk. alapján kötött tartási szerződésekben szereplő jogalanyokkal. A Ptk. alapján ugyanis a tulajdonos köti meg az eltartási szerződést, amelyhez semmiféle jóváhagyás nem kell. Az Lt. alapján viszont a lakás bérlője köthet olyan eltartási szerződést, amelyhez a lakás tulajdonosának a jóváhagyására van szükség, tulajdonos alatt értve az önkormányzatot is.
Az Alkotmánybíróság az előzőekben már kifejtette, hogy az Lt. vizsgált szabályai valamennyi lakás tekintetében a bérleti jogviszony folytatására kötött tartási szerződésre egyformán irányadóak. Az Lt. e rendelkezései tehát nem tartalmaznak hátrányos megkülönböztetést sem a lakás tulajdonformája alapján, sem pedig az ilyen szerződést kötő jogalanyok között.
Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy az Lt. 32. § (1) bekezdés a) és c) pontjai nem sértik az Alkotmány 70/A. §-át.
3. Az indítványozó álláspontja szerint az Lt. vizsgált rendelkezéseivel összefüggésben a jogbiztonság elvének sérelme azért áll fenn, mert az önkormányzat a tartási szerződéshez való hozzájárulás esetén hatóságként jár el, s ez az Áe. szerint 60 napos további bizonytalan helyzetet teremt. Ezért az egy év két hónapos időszak az eltartó terhére olyan jogbizonytalanságot eredményez, amelynek kockázatát egyedül kell viselnie.
A Ptk. 586. § (2) bekezdésének korábban hatályos második mondata úgy rendelkezett, hogy jogszabály a szerződés érvényességét hatósági jóváhagyáshoz köthette. A Ptk. e felhatalmazása alapján a tartási, az életjáradéki és az öröklési szerződéssel kapcsolatos hatósági feladatokról szóló 7/1967. (II. 26.) Korm. számú rendelet értelmében e szerződések érvényességéhez hatósági jóváhagyás kellett. E Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről rendelkező, a tartási szerződéssel kapcsolatos hatósági feladatokról szóló 45/1990. (III. 13.) MT rendelet az érvényességhez szükséges hatósági jóváhagyást már csak az olyan tartási szerződésekre írta elő, amelyeknél a tartás ellenértékét a tanácsi bérlakás lakásbérleti jogviszonyának folytatására kötöttek.
Az Lt. 95. § (2) bekezdése a Ptk. 586. § (2) bekezdését módosította, annak a hatósági jóváhagyásra vonatkozó második mondata hatályát vesztette. Az Lt. 1. számú mellékletének II./l. pontja pedig a tartási szerződéssel kapcsolatos hatósági feladatokról szóló 45/1990. (III. 13.) MT rendeletet hatályon kívül helyezte. Az Lt. tehát a lakásbérleti jog folytatására kötött tartási szerződés hatósági jóváhagyását megszüntette.
Tehát az Lt. 22. § (1) bekezdése és 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján az önkormányzat nem hatóságként, hanem mint bérbeadó, a polgári jogviszony alanyaként jár el és dönt a tartási szerződéshez való hozzájárulásról. Ebből az is következik, hogy a bérbeadó önkormányzat a hozzájárulás tárgyában nem az Áe. rendelkezései alapján, hanem az Lt. idézett 89. § (1) és (2) bekezdéseiben megállapított szabályok alapján jár el, mint tulajdonos.
A bérbeadó a szerződéshez való hozzájárulásával, vagy annak megtagadásával kapcsolatos nyilatkozatát az Lt. 89. §-ában meghatározott határidőkre figyelemmel teszi meg. A nyilatkozattétellel kapcsolatos határidők kérdése nem vet fel alkotmányossági problémát.
Az Lt. 32. § (1) bekezdés kifogásolt a) és c) pontjai ugyanakkor világosak, egyértelműek, az érintett jogalanyok és jogalkalmazó szervek által megfelelően alkalmazhatók.
Ezért az Alkotmánybíróság az Lt. vizsgált rendelkezéseivel összefüggésben az indítványban foglalt indokok alapján a jogbiztonság elvének – s ezáltal az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének – sérelmét nem állapította meg.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította.
Budapest, 2002. július 8.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás