BK BH 1999/488
BK BH 1999/488
1999.11.01.
Ha a vádlott a sértettet az elhallgattatására irányuló egyenes szándékkal oly módon bántalmazza, hogy ennek folytán a sértett halálának - az elkövető által is belátott - reális lehetősége következik be, és ez iránt közömbös, nem a testi sértésre irányuló, hanem az eshetőleges ölési szándékra kell megalapozott következtetést levonni [Btk. 13. §, 166. §, 170. § (5) bek. 1. ford.].
A megyei bíróság az 1998. április 24. napján kihirdetett ítéletével az I. r. vádlottat nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt - mint többszörös visszaesőt - életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
A tényállás szerint az I. r. vádlott nőtlen családi állapotú (korábbi élettársi kapcsolata a III. r. vádlottal időközben megszakadt), előző kapcsolatából két kiskorú gyermeke van (közülük a fiatalabbról a nagyanyja, míg az idősebbről az édesanyja gondoskodik), de utánuk tartásdíjat nem fizet. Az általános iskola 8 osztályát végezte, szakképzettsége nincs, a fogva tartását megelőzően alkalmimunka-vállalásból bevallása szerint havi 30 000 forint körüli jövedelemre tett szert, vagyontalan, sorkatonai szolgálatot nem teljesített, jelenleg is büntetőeljárások alatt áll különféle vagyon elleni bűncselekmények miatt, és büntetett előéletű, ez idáig 16 alkalommal került összeütközésbe a törvénnyel.
Legutóbb a kerületi bíróság 1997. június 30. napján jogerőre emelkedett összbüntetési ítéletével mint többszörös visszaesővel szemben 1 év 9 hó börtönbüntetést állapított meg, mely büntetést 1998. május 2. napjáig töltötte, de a jelen ügyben történt előzetes letartóztatása miatt jelenleg is fogva tartásban van.
Az I. r. vádlott nem elmebeteg, gyengeelméjűségben, tudatzavarban, szellemi leépülésben nem szenved, ugyanakkor személyiségzavarban szenved, mely beilleszkedési és alkalmazkodási zavarokban, életvezetési egyenetlenségekben, érzelmi színtelenségben, fokozott énközpontúságban, érzéketlenségben nyilvánul meg. A cselekmény elkövetésének idején sem szenvedett elmebetegségben, gyengeelméjűségben, tudatzavarban, szellemi leépülésben, mely képtelenné tette vagy korlátozta volna abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, és e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
Az I. r. vádlott a II. r. vádlottnak a fia. Az I. r. és a III. r. vádlottak az elkövetéskor élettársak voltak, a IV. r. vádlott pedig mindmáig élettársi kapcsolatban él a III. r. vádlott nővérével.
Az I. r. vádlott 1996. szeptember 6 napján ismerőseivel - többek között a IV. r. vádlottal - italozott, és az elfogyasztott szeszes italtól erősen ittas állapotba került. Az esti órákban - egy másik ügyben lenyomozott - lopási cselekményt követte el, de mert kevesellte a zsákmányt, elhatározta, hogy mindenképpen pénzt szerez. Eszébe jutott, hogy néhány nappal korábban napszámos munkát végzett az általa jó anyagi körülmények között élőnek tartott és egyedül élő sértettnél. Elhatározta, hogy a sértett lakásába betör, és ha szükséges, kirabolja őt.
Ennek megfelelően másnapra virradó éjjel (éjfél és két óra közötti időben) elment a sértett családi házához, a dupla szárnyú ablak mindkét üvegtábláját betörte, és ilyen módon bejutott a házba. Amint hozzákezdett volna a lakás átkutatásához, a zajra felriadt a sértett. Az idős, 66 éves asszony kétségbeesésében a következőket kiabálta: "Segítség, betörő!" Az I. r. vádlott úgy gondolta, hogy emiatt el kell őt hallgattatnia, mert különben mások is észlelik cselekményét.
Az I. r. vádlott a sértettet a fején többször ököllel megütötte. A sértett megkérdezte tőle, hogy mit akar egyáltalán, akkor az I. r. vádlott a pénzét és az értékeit követelte. A sértett kezdetben tagadta, hogy az otthonában készpénzt tartana, ám az I. r. vádlott közölte, biztos forrásból tudja, hogy van 600 000 forintja, és azt azonnal adja elő. Felhívta a figyelmét arra is, hogy lámpát ne gyújtson, hanem elemlámpával világítson. Mivel az asszony közölte, hogy nem rendelkezik elemlámpával, gyertyagyújtásra szólította fel. Már ekkor - gyertyafényben - látta a sértett bal arcfelének vérző sérülését.
A teljesen megfélemlített sértett ekkor már nem mert ellenállni, és keresni kezdte készpénzét: a szekrényéből mintegy 140 000 forint körüli készpénzt vett elő, amelyet az I. r. vádlott zsebre tett.
Mivel az I. r. vádlott észlelte, hogy a már megszerzett készpénz csak töredéke a remélt zsákmánynak, módszeresen megkötözte a sértettet. Különféle övekkel, nyakkendőkkel és egyéb textíliákkal először a háta mögött csomózta össze a kezét, majd beültette a fotelba, és összekötözte a lábait is, a lábaktól pedig további köteleket vezetett a fotel egyik elülső lábához. Utána a testét és a nyakát is a fotel háttámlájához erősítette. Végül a már jelzett különféle nyakkendők és övek közül 8 darabbal - szorosan és egymást részben lefedő módon - átkötötte a sértett szájnyílását. Az asszony fejére egy 50 cm x 100 cm-es műanyag zsákot húzott, amelyet ugyancsak többszörösen - 7 különféle textíliával - átkötött oly módon, hogy azok hermetikusan lezárták és a nyakhoz erősítették a zsák nyílását. Az egyik nyak körül megcsomózott övet még a fotel bal oldali karfájához is hozzákötözte. A már védekezésre képtelen és teljességgel megfélemlített sértettet ülő testhelyzetben - utóbb már pontosan meg nem határozható módon, de - testszerte tovább bántalmazta, valósággal vallatta, további értékei átadását igényelve.
A sértett lekötözése és szájnyílásának elzárása arra szolgált volna, hogy megakadályozza az asszony további segélykiáltásait, ugyanakkor azt az I. r. vádlott is felismerte, hogy a sértett ebben a helyzetben megfulladhat, ezért kisebb rést szakított a zsákon. Félt azonban attól, hogy a sértett mégis csak kiabálni fog, így különféle ágyneműket és ruhaneműket dobált a fejére.
Ezután távozási szándékkal a bejárati ajtó irányába indult, ahol azonban egy házőrző kutyával találta magát szemben. Az eb nagytestű volt és ugatott, ezért visszament a konyhába, a hűtőszekrényből kivett egy nagyobb szalonnadarabot, amit a kutyának dobott. Közben a kapu felé szaladt, azon átugrott és a helyszínről eltávozott.
Távozásakor a sértett már a haláltusáját vívta, mely legalább 10 percig tartott. Ennek során - ismeretlen körülmények között - a hátrakötözött karjait sikerült kiszabadítania, de a fotellal felborult. Az asszony bal oldalára fordulva, maga előtt tartott kezekkel és térdben kissé felhúzott, egymáson nyugvó lábakkal halt meg.
A sértett halála a légzőnyílások eltakarása következtében elhúzódó fulladás miatt állt be. Emellett megelőző bántalmazása miatt összesen 13 különféle sérülést szenvedett el testszerte.
A testfelszínen talált többszörös bőr alatti bevérzések tompa erőbehatás következményei, azokat ütés, rúgás vagy kemény tárgyhoz való ütődés hozta létre. A szövettani vizsgálat szerint ezek a sérülések élőben keletkeztek, a halált megelőzően.
A sérülések összességükben nem voltak halálosak, a légzőnyílások felszabadítása esetén azok együttesen és külön-külön is nyolc napon belül gyógyultak volna. Így a testszerte tapasztalható sérülések és a beállt halál között az okozati összefüggés nem volt megállapítható.
A sértett mérsékelt általános és szívkoszorúverőér-elmeszesedésben, mérsékelt máj zsíros elfajulása megbetegedésben szenvedett, ezek a kóros elváltozások azonban a halál beálltában oki szerepet nem játszottak.
A sértett halála nem azonnal következett be, a légzőnyílások erőszakos eltakarása következtében beálló fuldoklás elhúzódó jellege meghaladta a hasonló cselekményeknél szokásos fájdalomérzetet, valamint a fuldoklás miatti átlagos szenvedésérzetet is, a sértett tehát fokozott testi és lelki gyötrelem közepette hunyt el.
Az I. r. vádlott a cselekményt követően - a korábbi tervének megfelelően - elhatározta, hogy a fővárosba megy, ezért élettársával, a III. r. vádlottal együtt felkereste a IV. r. vádlottat, akit rávett arra, hogy vigye őket személygépkocsijával a fővárosba. Előzőleg azonban az édesanyjának - a II. r. vádlottnak - elmondta az általa megvalósított élet elleni cselekményt, és az abból származó pénzből átadott neki 40 000 forintot, kérve, hogy azt rejtse el számára. A II. r. vádlott a pénzből 5000 forintot elvásárolt, míg a többit lakásának padlásán egy cserép alá rejtette el, és azt még akkor sem mutatta meg, amikor a rendőrök nála házkutatást tartottak a cselekményből származó értékeket keresve. A későbbiek során tartott ismételt házkutatás alkalmával azonban a 35 000 forintot lefoglalták.
Amikor a IV. r. vádlott vállalta az I. r. és a III. r. vádlottak fővárosba szállítását, azt annak ismeretében tette, hogy az előző este az I. r. vádlott vagyon elleni bűncselekményt követett el, azt azonban az eljárás során nem lehetett bizonyítani, hogy tudott volna az élet elleni cselekményről is.
A III. r. vádlott a cselekményről tudva ugyancsak részesült a sértettől megszerzett pénzből, részére ruhaneműket vásároltak 10 300 forint értékben.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. vádlott és a védője eltérő minősítés megállapításáért és enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
Az elsőfokú bíróság ítélete a II. r., a III. r. és a IV. r. vádlottak vonatkozásában a kihirdetésekor jogerőre emelkedett, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Be. 237. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésnek megfelelően az elsőfokú ítéletnek csak a fellebbezéssel érintett, az I. r. vádlottra vonatkozó részét bírálta felül.
A Legfelsőbb Bíróság a vádlott és a védő fellebbezését az enyhítésre irányuló részében alaposnak találta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tárgyalást a büntetőeljárási szabályok betartásával folytatta le. A tényállást megalapozatlansági hibák nélkül állapította meg, mely a felülbírálat során irányadó volt, ez a tényállás döntően megegyezik a vádlott több alkalommal tett beismerő vallomásával.
A megalapozott tényállásból az elsőfokú bíróság helyes következtetést vont le a vádlott eshetőleges ölési szándékára. A vádlott és a védője elsősorban az ölési szándékot vitatták. A védő által kifejtett álláspont szerint a vádlott cselekménye kizárólag a sértett elhallgattatására irányult, a halálos eredményre legfeljebb a gondatlansága terjedt ki, ezért a cselekmény helyes minősítése a halált okozó testi sértés bűntette. A Legfelsőbb Bíróság ezzel az állásponttal nem értett egyet.
Az kétségtelen, hogy az irányadó tényállás alapján arra lehet következtetést levonni, hogy a vádlott egyenes szándéka a sértett elhallgattatására irányult, és közvetlen célja az volt, hogy a sértett ne tudjon segítségért kiabálni. Gondosan vizsgálandó azonban, hogy a vádlott a sértett "elhallgattatása" során létrehozott-e olyan helyzetet, amely megteremtette a sértett halálának a reális lehetőségét, ez a lehetőség a vádlott tudatában felmerült-e, és ha igen, e következményhez hogyan viszonyult. A vádlott azzal a cselekményével, hogy bekötözte a sértett száját, és fejére műanyag zsákot húzott és rögzített, eltakarta a sértett légzőnyílásait, a fulladásos halál pedig ennek következtében állott be. A vádlott magatartása és a sértett halála között tehát fennáll a közvetlen okozati összefüggés, vagyis a vádlott cselekménye okozta a sértett halálát.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett azzal, hogy a vádlott tudatában ennek az eredménynek - mint a magatartása lehetséges következményének - a képzete ténylegesen felmerült. Ezt nem zárja ki az a tény, hogy a vádlott a sértett fejére rögzített műanyag zsákon szakadást hozott létre. Ha ezt nem tette volna, a halál bekövetkezése nemcsak mint reális, valószínű lehetőség, hanem biztosan bekövetkező eredmény lett volna, amiből egyenes ölési szándékra kellett volna következtetést levonni. A vádlottnak az a magatartása, hogy a fejre rögzített zsákon szakadást hozott létre, a halál bekövetkezését nem tette valószínűtlen, irreális lehetőséggé. E körben nem hagyható figyelmen kívül, hogy a fejre erősített műanyag zsák, ha a szakadás miatt teljesen nem is tette lehetetlenné az orrnyíláson való levegővételt, azt mindenesetre jelentősen megnehezítette, a szájon történő levegővételt pedig lehetetlenné tette az, hogy a vádlott a sértett e légzőnyílását teljesen elzárta. Figyelembe kell venni azt is, hogy a sértettnek a vádlott bántalmazása következtében - a vádlott által is tudottan - vérző fejsérülése volt. A vádlott a sértettet szorosan egy székhez kötözte, tehát a helyváltoztatását gyakorlatilag lehetetlenné tette. Mindezekből az a következtetés vonható le, hogy olyan helyzetet hozott létre, amely helyzetben a sértett halálának a lehetősége nem irreális és valószínűtlen, hanem reális és valószínű lehetőség volt, és e következmény iránt a vádlott közömbösen viseltetett, vagyis a halálos következménybe belenyugodott. Helyesen vont le következtetést az elsőfokú bíróság a vádlott eshetőleges ölési szándékára.
Nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor sem, amikor különös kegyetlenséggel történt elkövetést is megállapíthatónak találta. A vádlott ugyanis elhúzódóan bántalmazta a sértettet, annak értékeit követelve. A sértett halála viszonylag hosszan tartó, elzúzódó fulladás következtében állott be.
Az előzőekből következően helyes a vádlott bűnösségére levont következtetés és a cselekmény minősítése is megfelel a büntető anyagi jogi szabályoknak.
A büntetést befolyásoló tényezőket a Legfelsőbb Bíróság akként egészíti ki, hogy további enyhítő körülmény az, hogy a vádlott a cselekményét eshetőleges szándékkal követte el, és további súlyosító körülmény az, hogy a vádlott cselekménye két körülménynél fogva is súlyosabban minősül.
A Legfelsőbb Bíróság - alaposnak találva a vádlottnak és a védőjének az enyhítésre irányuló fellebbezését - arra a következtetésre jutott, hogy a vádlottal szemben a határozott tartamú szabadságvesztés felső határában megszabott büntetés kiszabása is megfelelően szolgálja a büntetési célt. A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor nagyobb nyomatékot tulajdonított a vádlott beismerő vallomásának, ez ugyanis ténybelileg szinte teljes körű és töretlen volt, csupán ölési szándékát vitatta. A Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását a vádlott korábbi elítélései sem indokolják. A vádlottat ugyanis korábban viszonylag csekélyebb tárgyi súlyú bűncselekmények miatt ítélték el, sem azok súlyából, sem jellegéből nem vonható le olyan következtetés, hogy a vádlott személye társadalomra veszélyessége olyan fokú, hogy vele szemben csak a legsúlyosabb büntetés - az életfogytig tartó szabadságvesztés - lenne alkalmazható.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a fegyházbüntetést 15 évre enyhítette.
Mivel a vádlott a bűncselekményt a tényállás szerint a feltételes szabadság tartama alatt követte el, a Btk. 47. §-a (4)bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezése folytán nem bocsátható feltételes szabadságra, valamint a Btk. 48. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alapján a korábbi ügyben engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette. (Legf. Bír. Bf. I. 1368/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás