BK BH 1999/5
BK BH 1999/5
1999.01.01.
A vádlottat az általa is tudottan súlyos fokban kóros elmeállapotú személy részéről ellene megvalósított testi épség elleni támadás elől kitérési kötelezettség terheli;
ennek folytán a jogos védelem körébe tartozó arányosság kérdésének a vizsgálata szükségtelen [Btk. 29. §, 166. § (1) bek.].
A megyei bíróság az 1997. december 10. napján kelt ítéletével a vádlott bűnösségét emberölés bűntettének kísérletében állapította meg, és ezért 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte a vádlott kényszergyógyítását.
A tényállás szerint a vádlott elvált, kiskorú gyermeke nincs. Jövedelemmel nem rendelkezett, a letartóztatását megelőzően a szociális otthon gondozottja volt. Személyiségzavarban (psychopatia) szenved, ez az állapota azonban nem korlátozza - és a cselekmény elkövetésekor sem korlátozta - abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetve hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. A vádlott idült alkoholizmusban szenved, és a kényszergyógyítása indokolt, amelynek ellenjavallata nincs. A vádlott többszörösen büntetett előéletű.
A szociális otthon gondozottja volt a sértett is, aki közepes fokú diffúz agysorvadásban, valamint súlyos elbutulásban szenved, és emiatt a belátási képessége kizárt. A vádlott 60, míg a sértett 39 éves; a sértett a vádlottnál erőteljesebb testalkatú.
A vádlott 1997. július 1-jén nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, így a kora esti órákra erősen ittas állapotba került, vérében ekkor 3,06-3,30 ezrelék alkoholkoncentráció volt. Este 1/2. 8 óra körül a vádlott bement a szociális otthon kórtermébe, ahol rajta kívül N. K.-né, Sz. K. és Sz. F. gondozottak tartózkodtak.
Sz. F. Sz. K. mellett ülve, annak udvarolt, és ezt észlelte a terembe később érkező sértett is. Mivel korábban a sértett udvarolt Sz. K.-nak, a látottakon dühbe gurult, és többször pofon ütötte Sz. K.-t. A vádlott ekkor a sértettet felszólította arra, hogy a verekedést és hangoskodást hagyja abba. Erre a sértett a vádlotthoz lépett, és őt nagy erővel arcul ütötte, majd meglökte.
A vádlottnak módjában állt volna a kóros elmeállapotú sértett támadása elől kitérni, ehelyett a nadrágja zsebéből elővett egy 7,4 cm-es pengehosszúságú zsebkést és azt marokra fogva a vele szemben álló sértettet határozott, közepest meghaladó erejű mozdulattal leszúrta. A szúrás felülről lefelé, jobbról balra és hátulról előre irányult és a sértett mellkasfelét érte. Behatolt a gátorba, a szívburok előtt néhány miliméternyire haladt el, átmetszette a rekeszt, és mintegy 2 milliméternyi szélességben megnyitotta a rekeszizom hártyalemezt. A szúrcsatorna a hasüregben végződött úgy, hogy éppen elkerülte a bal májlebenyt. Életfontosságú szervek így nem sérültek, ez azonban csak a véletlennek volt köszönhető. A sérülés tényleges gyógytartama 4-6 hét.
A sértett ekkor a vádlottra támadt, őt ütlegelni kezdte, majd a földre eső vádlottat többször, közepes erővel megrúgta. A dulakodás során a vádlott a sértettet ismételten, határozott szúró mozdulattal és közepes erővel megszúrta a jobb oldali ágyéki régióban, és a háton jobboldalt, a XII. csigolya magasságában. Ez a sérülés az izomzatban végződött és a tényleges gyógytartama 7 nap.
A sértett a kórházba szállításkor még közvetett életveszélyes állapotban sem volt, orvosi beavatkozás hiányában azonban a későbbiekben felléphettek volna akár közvetlen életveszélyt okozó, fertőzéses jellegű szövődmények is. A vádlott a bal szem körül feszülő levegővel telt duzzanatot, az arc bal oldalán férfitenyérnyi bevérzést, a bal felső szemhéjon repesztett jellegű sebzést, a bal oldali VI. borda törését és az arccsonton a bal oldali rostasejtek törését szenvedte el. A sérüléseinek együttes gyógytartama 6 hét. Sem a vádlottnál, sem a sértettnél maradandó fogyatékosság vagy súlyos egészségromlás visszamaradásával nem kell számolni.
A sértettel szemben a megyei rendőr-főkapitányság a nyomozást büntethetőséget kizáró ok folytán megszüntette. Az ítélet ellen a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész az ítélet helybenhagyására tett indítványt.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet felülbírálata során megállapította, hogy a megyei bíróság megalapozott tényállást állapított meg. Az igazságügyi orvos szakértői, illetve az ideg- és elmeorvos szakértői vélemények, a kórházi iratok, a bizonyítási kísérletről felvett jegyzőkönyv és a helyszínrajz - mint okirati bizonyítékok - a tényállás alapjául szolgáltak. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékeléséről részletesen számot adott, az így megállapított tényállás tehát megalapozott, és a felülbírálat alapja lehet. A tényállásból okszerűen vont következtetést az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére, és a cselekmény jogi minősítése is az anyagi jogszabályokkal összhangban áll és törvényes. A vádlott a tényállásból kitűnően a szociális otthon kórtermében a beszámítási képességében kizárt sértettet annak a tettlegességben is megnyilvánuló jogtalan támadása után, szemközti helyzetben zsebkésével mellbe, majd ágyékon szúrta. Az irányzott nagy erejű szúrás a szívburok mellett néhány milliméterrel elhaladt, átmetszve a rekeszt, és a hasüregben a májlebenyt is, életveszélyes, 4-6 heti gyógytartamú sérülést eredményezett.
Ugyanakkor a vádlott a sértett bántalmazása következtében a bal oldali borda és az arccsont rostsejtjének a törésével járó, 6 heti gyógytartamú sérülést szenvedett.
Az elsőfokú bíróság e tényállás alapján törvényesen minősítette a vádlott cselekményét eshetőleges szándékkal végrehajtott emberölés bűntette kísérletének, mivel csupán a véletlenen múlott, hogy a nagy erejű szúrás nem eredményezte a sértett halálát.
A cselekmény jogi indokolásában az elsőfokú bíróság a vádlott javára a jogos védelmi helyzet fennállását rögzítette azzal, hogy utalt a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelvében foglaltakra, kiemelve, hogy a vádlott az intézetben hosszabb ideje együtt lakott a kóros elmeállapotú sértettel, ekként ki kellett volna térnie a sértett jogtalan támadása elől, és erre megvolt az objektív lehetősége is. Ugyanakkor arra is utalt, hogy a jogtalan támadás ellen az arányosság követelményét is megszegte a vádlott, amikor a puszta kézzel történő támadást kés alkalmazásával hárította el. Ez a kettős indok kizárja a Btk. büntetlenséget biztosító 29. §-a (1) bekezdésének az alkalmazhatóságát.
A Legfelsőbb Bíróság az indokolásnak ezt a részét az alábbiakban helyesbíti.
A jogos védelem kérdésében való állásfoglaláskor minden esetben több körülményt kell vizsgálni. A támadás jogtalansága körében nem pusztán a jogellenes magatartás, hanem a közvetlenül fenyegető jogtalan támadás is megalapozhatja a jogos védelmi helyzet megállapítását. Ezt meghaladóan szükséges állást foglalni, hogy a védelmi cselekmény a támadás elhárításához szükséges, és vele arányban álló volt-e. Az élet elleni támadás kivételével, az arányosság körében az objektíven lehetséges valamennyi tényezőt értékelni kell. A szükségesség kérdéskörében merül fel a kitérési kötelezettség is. A Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve szerint a megtámadott általában nem köteles meneküléssel kitérni a támadás elől; kivételesen azonban a büntetőjogilag közömbös elhárítási mód választásának a kötelezettsége terheli a hozzátartozót a felmenője, testvére vagy házastársa által ellene intézett, illetőleg őt fenyegető támadás esetén, de megkívánható ez a súlyosabb fokban kóros elmeállapotban, és szemmel láthatóan tudatzavarban levő személyek jogtalan támadása esetén is, függetlenül attól, hogy a tudatzavart állapotot mi váltotta ki. Az irányelv idézett iránymutatásából okszerűen következik, hogy az ítélkezési gyakorlatban a kitérési kötelezettség kivételes jellegű, olyan esetben azonban, amikor a bíróság a védelmi cselekmény körében ezt a kötelezettséget megállapítja, az arányosság kérdésének vizsgálata szükségtelen és közömbös. A két körülmény egymást kizárja, vagyis akit a kitérési kötelezettség terhel, annál nem kerülhet szóba a támadás arányosságának a vizsgálata, mivel a védekezése nem jogos és megengedett. E pontosítás mellett helyes az elsőfokú ítélet jogi okfejtése.
A büntetés kiszabása körében az elsőfokú bíróság által felsorolt jelentős számú és súlyú enyhítő tényezők mellett, az eshetőleges szándék további büntetést csökkentő tényező, míg a különösen veszélyes eszköz használata a cselekmény tárgyi súlyát növelő körülményként a vádlott terhére jelentkezik. E helyesbítés ellenére is az elsőfokú bíróság törvényesen foglalt állást az enyhítő rendelkezés alkalmazása kérdésében, és a kiszabott fő- és mellékbüntetés, valamint az intézkedés együttesen arányban áll a cselekmény súlyával, és kellően kifejezésre juttatja a vádlott bűnösségének a fokát, egyben alkalmas a büntetési cél hathatós biztosítására is.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét valamennyi rendelkezése tekintetében helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. V. 566/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás