GK BH 1999/522
GK BH 1999/522
1999.11.01.
Ha jogszabály egy adott szerződésre nem, a felek megállapodása pedig csak a szerződés változtatására, kiegészítésére ír elő írásbeli alakot, a szerződés szóbeli felmondása is érvényes [1991. évi IL. tv. 6. § (2) bek., 27. § (2) bek. a) pont; Ptk. 218. § (3) bek.; Pp. 141. § (6) bek., 164. § (1) bek.].
A kérelmező által 1996. január 29-én kezdeményezett, a V. Kereskedőház Rt. (a továbbiakban: Rt.) felszámolására irányuló eljárást az elsőfokú bíróság a 13. sorszámú végzésével megszüntette. Kötelezte a hitelezőt, hogy az államnak - külön felhívásra - fizessen meg 20 000 Ft eljárási illetéket.
A végzés indokolásában megállapított tényállás szerint a kérelmező azért kezdeményezte az eljárás megindítását, mert az Rt. a felek közötti, 1994. november 28-án kötött "Tanácsadói szerződés", illetve a felek későbbi, a megbízási díj csökkentésére vonatkozó megállapodása szerinti, 350 000 ATS összegű lejárt tartozását nem fizette meg. Az Rt. a kérelemről történt bírósági értesítése után úgy nyilatkozott: az abban foglaltakat vitatja, mert a kérelmező nem teljesítésének elmaradására figyelemmel - szóban - megállapodtak abban, hogy az 1995. január hónapra járó díj megfizetését követően a szerződést közös megegyezéssel megszüntetik.
Az első fokon eljárt bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a kérelmező megfelelő okirati bizonyítékokat nem tudott csatolni, ezért nem bizonyította az Rt. fizetésképtelenségét; emiatt a bíróság a módosított 1991. évi IL. törvény 27. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel, a törvényhely (4) bekezdése alapján szüntette meg a felszámolási eljárást.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a kérelmező nyújtott be fellebbezést. Kérte a végzés megváltoztatásával a kérelmezett fizetésképtelenségének a megállapítását, s a felszámolás elrendelését. Fellebbezése indokolásául előadta, hogy az Rt.-vel 1990. november 28-án kötött nemzetközi vonatkozású "Tanácsadói szerződés" 5. 1 pontjában a honorárium mértékét havi 50 000 ATS összegben határozták meg, mely összeg - a megállapodás szerint - az esetleges felmondási idő alatt a felére csökken. Az együttműködés során az Rt. az 1995. február, március és április hó során esedékessé vált honoráriumot elmulasztotta átutalni. Az emiatt folytatott megbeszélések során a részvénytársaság fizetési nehézségeivel indokolta a teljesítés elmaradását; erre tekintettel - kérelmére - szóban megállapodtak abban, hogy a szerződéses kötelezettségeit felfüggeszti, s az 1995. évben esedékessé váló díjak vonatkozásában a részvénytársaság - a szerződés 6. 3. pontja alapján - csak a honorárium felének megfizetésére köteles. Az Rt. azonban a csökkentett összeg megfizetésére vonatkozó kötelezettségének sem tett eleget, ezért a kérelmező írásban szólította fel az esedékessé vált összeg kiegyenlítésére. Az Rt. az 1995. szeptember 28-i levélre nem válaszolt, tartozását az eltelt idő alatt nem vitatta, de nem is teljesített. A felszámolási eljárás keretében pedig nem tudta bizonyítani azt, hogy az írásbeli szerződésre figyelemmel szükséges módon, írásban megállapodtak volna a felek a szerződés megszüntetéséről.
A kérelmező hivatkozott arra is, hogy a Legfelsőbb Bíróság következetes ítélkezési gyakorlata szerint, ha az adós a követelést csak a hitelező felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelméről való tudomásszerzése után teszi vitássá, akkor a követelés az adós által nem vitatottnak minősül. Az adott ügyben az elsőfokú bíróságnak - még abban az esetben is, ha a honorárium mértékének csökkentésére vonatkozó megállapodást nem találta volna bizonyítottnak - azt kellett volna vélelmeznie, hogy a szerződés változatlan tartalommal és feltételekkel hatályban maradt, ami egyben a szerződésben meghatározott teljes mértékű honorárium követelésére jogosítaná fel a kérelmezőt. Úgy vélte a kérelmező: az Rt. a fizetési felszólításra 60 nap elteltével sem válaszolt, ezért nincs jogszabályi lehetőség arra, hogy a követelést a felszámolási eljárás során tegye vitássá. Amennyiben az Rt. fizetésképtelensége ennek ellenére aggályosnak mutatkozott az elsőfokú bíróság számára, úgy annak megalapozatlanságát illetően az Rt.-t kellett volna bizonyításra köteleznie.
Az Rt. a fellebbezésre tett észrevételében - az 1996. szeptember 20-án kelt beadványában foglaltakat változatlanul fenntartva - az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte.
A kérelmező állításával szemben azt állította, hogy a felek 1995 májusában nem a szerződés teljesítésének felfüggesztésében, hanem a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésében állapodtak meg. Azt a tényt, hogy a felek a fenti időpontban tárgyaltak, a kérelmező sem vonta kétségbe. Ezt a megbeszélést ugyanis - bizonyíthatóan - éppen a részvénytársaság kezdeményezte azzal a céllal, hogy a kérelmezővel kötött szerződést közös megegyezéssel megszüntesse. Ezt követően a részvénytársaság a felszámolási eljárás megindításáig azért nem vitatta a fizetési kötelezettségét a kérelmezővel szemben, mert ilyen kötelezettsége nem is állt fenn. Álláspontja szerint, ha a kérelmező a felek által megkötött szerződés tartalmát, illetve a szerződés megszüntetését vitatja, akkor ezt az osztrák jog alapján, osztrák bíróság előtt teheti meg.
A fellebbezés - az alábbiak szerint - alapos.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzésében megállapított tényállást elfogadta döntése alapjául, azt - az eljárás adatainak birtokában - a következőkkel egészíti ki.
A kérelmező 1. sorszámú beadványához csatolt, a felek között 1994. november 28-án létrejött "Tanácsadói szerződés" 8. 1 pontja azt tartalmazza, hogy a szerződő felek ezen szerződéshez semmiféle mellékmegállapodást nem kötöttek, ez a teljes szerződés. Annak bármilyen változtatása, kiegészítése a szerződő felek által ellenjegyzett írásos formában történik. Ezen követelménytől nem lehet eltekinteni. A rendelkezésre álló adatok azonban a fenti tényálláskiegészítésre figyelemmel sem elegendőek a megalapozott döntés hozatalához.
Az adott, 1996. január 29-én indult felszámolási eljárásra irányadó, a lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel, valamint az időközben (1997. augusztus 6-án) hatályba lépett 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) 27. §-a (2) bekezdésének a) pontja értelmében az adós gazdálkodó szervezet akkor minősül fizetésképtelennek, ha a nem vitatott vagy elismert tartozását az esedékességet követő 60 napon belül nem egyenlíti ki. A hitelező által kezdeményezett felszámolási eljárásokban tehát a kérelmezőnek mind a tartozás fennállását, mind annak 60 napot meghaladó lejártságát, mind pedig az esetleges - az adós részéről való - elismerését avagy a fizetésre való - eredménytelen - felszólítást bizonyítania kell.
Helytállóan hivatkozott a fellebbező kérelmező arra, hogy - a következetes bírói gyakorlat szerint - csak akkor minősül a követelés az adós által vitatottnak, ha azt nem csupán a felszámolási eljárás keretében, a hitelezői kérelemről történt bírósági értesítése után, hanem már ezt megelőzően is vitássá teszi. A jelen ügyben a kérelmező okiratokat csatolt annak igazolásául, hogy az 1994. november 28-án létrejött "Tanácsadói szerződés" alapján az Rt.-nek vele szemben lejárt tartozása állt fenn, amelynek kiegyenlítésére az adóst 1997. szeptember 28-án felszólította. Ezzel szemben az Rt. azt állította: azért nem vitatta a kérelmező fizetési felszólításában megjelölt követelést, mert a felek közötti szerződés 1995 májusában szóbeli megállapodással történt megszüntetése következtében nem is áll fenn tartozása.
A Ptk. 218. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha jogszabály vagy a felek megállapodása a szerződés érvényességét megszabott alakhoz köti, az ilyen alakban kötött szerződés megszüntetése vagy felbontása is csak a megszabott alakban érvényes. A szerződésnek a megszabott alak mellőzésével történt megszüntetése vagy felbontása is érvényes, ha az annak megfelelő tényleges állapot a felek egyező akaratából létrejött. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy olyan szerződést, amit a felek írásban kötöttek, de érvényesen megköthető lett volna szóbeli megállapodással vagy ráutaló magatartással is, csak írásbeli megállapodással lehetne megszüntetni, felbontani.
A jogvitabeli szerződésre vonatkozóan jogszabály nem ír elő írásbeliséget. A felek a "Tanácsadói szerződés" 8.1 pontjában pedig rögzítették, hogy a szerződéshez semmilyen mellékmegállapodást nem kötöttek, így tehát nincs olyan megállapodás sem, amely a szerződés írásbeli alakját kötötte volna ki. A szerződés fenti pontja is csak azt tartalmazza, hogy a szerződés változtatása, kiegészítése az, amely kizárólag a felek által ellenjegyzett írásos formában történhet. E körülmények között tévesen érvelt a fellebbező kérelmező azzal, hogy a szerződés csak írásban szüntethető meg, és hogy ennek hiányában alaptalan a részvénytársaság állítása.
Az elsőfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha - az 1996. szeptember 20-i, 12. sorszámú beadványban jelzett bizonyítási szándékra figyelemmel - a többször mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése folytán megfelelően alkalmazandó Pp. 141. §-ának (6) bekezdésében foglaltak szerint felhívja az Rt.-t, hogy a jelen eljárásban jelölje meg a bizonyítékait. Annak elbírálása ugyanis, hogy a magyarországi székhelyű Rt.-re irányadó - a többször mód. Cstv.-ben szabályozott - fizetésképtelenségi feltételek az Rt. vonatkozásában fennállanak-e, nem a felek közötti jogvita esetére kikötött külföldi bíróság, hanem a felszámolási eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező magyar bíróság elé tartozik.
Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a többször mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése értelmében alkalmazandó Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, s az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.
Az új eljárás során az elsőfokú bíróságnak - a Pp. 141. §-ának (6) bekezdése alapján - fel kell hívnia az Rt.-t bizonyítékai megjelölésére, előterjesztésére. Ha azok alapján az nyer bizonyítást, hogy a részvénytársaságnak - a felek közötti szerződés 1995 májusában történt megszüntetése következtében - nincs a kérelmezővel szembeni, lejárt tartozása, akkor az elsőfokú bíróságnak a fizetésképtelenség tényének hiányát megállapító, s emiatt a felszámolási eljárást megszüntető határozatot kell hoznia. Abban az esetben viszont, ha az Rt. nem bizonyítja, illetve nem tudja bizonyítani a védekezése szerinti állítását - szükség esetén a Pp. 164. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel -, a fizetésképtelenség tényét kimondó s a felszámolást elrendelő határozat hozatalának van helye.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alapján a többször módosított 1990. évi
XCIII. törvény 62. §-a (2) bekezdésének i) pontjában biztosított tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt, a törvény 47. §-ának (3) bekezdésében írt mértékű fellebbezési illetékből álló másodfokú eljárási költség összegét csak megállapította, annak viseléséről az elsőfokú bíróságnak kell majd határoznia. (Legf. Bír. Fpk. VIII. 30.244/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás