529/B/1999. AB határozat
529/B/1999. AB határozat*
2003.12.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény egésze, valamint 2. § (2) bekezdése, 4. §-a, 5. §-a, 7. § (1) és (3) bekezdése, 10. § (2) és (3) bekezdése, 11. §-a, 18. §-a, továbbá 22. § (1), (2) és (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet egésze, valamint 10. § (4) bekezdése, 11. § (5) bekezdésének 3–5. mondata, 13. §-a, 15. § (1) és (2) bekezdése, 16. §-a, 18. §-a és 19. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó módosított indítványában a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ttv.) illetőleg az annak végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. l) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) egészének alkotmányellenessége megállapítását és megsemmisítését kérte. A beadvány tartalmából megállapíthatóan azonban az indítványozó konkrétan az alábbi rendelkezéseket támadta:
1.1. Álláspontja szerint az Alkotmányba ütköznek a temetők tulajdonviszonyaira vonatkozó szabályok, amelyek értelmében temetőre az államnak, önkormányzatoknak, gazdálkodó vagy közhasznú szervezeteknek lehet tulajdonjoga, továbbá ott, ahol nincs önkormányzati temető, előírja az önkormányzati tulajdoni hányad minimális mértékét [Ttv. 2. § (2) bekezdése, 4. és 5. §-a.].
1.2. Az indítványozó sérelmezte a temetési helyre (sírhelyre) vonatkozó rendelkezéseket, amelyekből következően az nem minősül ingatlannak, nem lehet rá tulajdonjogot szerezni, örökölni, elbirtokolni; ezzel szemben a csak határozott idejű használati, rendelkezési joggal bíró jogosult kötelezettségeit a tulajdonossal egyezően szabályozza [Ttv. 10. § (2) és (3) bekezdése, 22. § (1)–(2) és (4) bekezdése, továbbá – a beadvány szövegezéséből következően a Vhr. 10. § (4) bekezdése, 11. § (5) bekezdésének 3–5. mondata, 13. §-a, 15. § (1) és (2) bekezdése, 18. §-a, 19. § (3) bekezdése ].
1.3. Alkotmányellenesnek tartotta a temetői nyilvántartás rendszerét, a nyilvántartó és sírboltkönyv intézményét (Ttv. 18. §-a), valamint
1.4. a tevékenység ellenőrzésének módját [Ttv. 7. § (1) és (3) bekezdése].
1.5. Az indítvány kifogásolja a szabályok ellentmondásosságát, a nemzeti sírkert definíciójának, a Nemzeti Kegyeleti Bizottság hatásköre meghatározásának hiányát (Ttv. 11. §-a, Vhr. 16 §-a).
2. A jogszabályok kiemelt részei alkotmányellenességével összefüggésben az indítványozó által a kifogásai alátámasztására előadottak az alábbiakban foglalhatók össze:
A Ttv. és Vhr. azzal, hogy a temetőkre magánszemélyeknek nem enged tulajdonjogot (kezelői jogot) szerezni, továbbá nem kerülhetnek külön tulajdonba a sírhelyek, sírjelek (építmények) – és ebből következően utóbbiak ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére sincs lehetőség – az Alkotmánynak a köztulajdon és magántulajdon egyenlőségét deklaráló 9. § (1) bekezdését, továbbá a tulajdonhoz és örökléshez való jogot tartalmazó 13. § (1) bekezdését és 14. §-át sérti. Az indítványozó álláspontja szerint ugyancsak az előbb megjelölt alkotmányos alapjogokba ütközik, hogy a törvényhozó „államosította” a korábban magántulajdonban álló temetési helyeket, nem ismeri el az elbirtoklással történő tulajdonszerzését, továbbá alkotmánysértéshez vezet a temetők ellenőrzésével kapcsolatos, valamint további egyes rendelkezések ellentmondásossága.
II.
1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései az alábbiak:
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.”
„13. § A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. A Ttv. kifogásolt rendelkezései a következőket tartalmazzák:
„2. § (2) A törvény rendelkezéseit alkalmazni kell
a) azoknak az egyházaknak, felekezeteknek és vallási közösségeknek (a továbbiakban együtt: egyház), települési önkormányzatoknak, kisebbségi önkormányzatoknak, gazdálkodó szervezeteknek [Ptk. 685. § c) pont], közhasznú szervezeteknek, amelyek tulajdonában, kezelésében, fenntartásában, üzemeltetésében működő vagy lezárt temető, illetőleg temetkezési emlékhely vagy halotthamvasztó van;
b) a temető és temetkezési emlékhely fenntartását, üzemeltetését, valamint temetkezési szolgáltatási tevékenységet végző természetes és jogi személyeknek, illetőleg annak, akire nézve e tevékenységek során jogok keletkeznek, és kötelezettségek hárulnak.”
„4. § (1) A temető tulajdonosa az állam, a települési önkormányzat, az egyház, a helyi és országos kisebbségi önkormányzat, gazdálkodó szervezet [Ptk. 685. § c) pontja] és közhasznú szervezet lehet.
(2) Azon a településen, ahol nincs önkormányzati tulajdonú temető, gazdálkodó szervezet vagy közhasznú szervezet a temetőtulajdonban tulajdoni hányadot akkor szerezhet, ha az önkormányzat legalább 51%-os tulajdoni hányadban tulajdonosa lesz a temetőnek. Az önkormányzat tulajdoni hányada a működés során sem csökkenthető 51% alá.”
„5. § (1) A temető fenntartója a temető tulajdonosa, illetve az, aki kezelői joggal rendelkezik.
(2) Az állami tulajdonban lévő temető kezelőjét az e törvényben és a végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott jogok és kötelezettségek a tulajdonossal megegyezően illetik meg, illetve terhelik.
(3) Köztemető fenntartója a települési önkormányzat, fővárosban a fővárosi önkormányzat. A temető fenntartásáról a települési önkormányzatok társulás, illetőleg együttműködés útján is gondoskodhatnak.”
„7. § (1) A temető fenntartásával és üzemeltetésével összefüggő feladatok ellátását a temető fekvése szerint illetékes jegyző, fővárosban a főjegyző ellenőrzi.”
(...)
(3) Ha a köztemető fenntartásával és üzemeltetésével összefüggő feladatokat az önkormányzat a kegyeleti közszolgáltatási szerződés útján látja el, a jegyző a (2) bekezdésben meghatározottakon túlmenően ellenőrzi a szerződésben foglaltak maradéktalan teljesítését. Szerződésszegés esetén kezdeményezheti a szerződés felmondását.”
„10. § (...)
(2) A temető és a temetési hely – kormányrendeletben foglaltak szerint – megszüntethető a tulajdonos döntése alapján, ha a temetési hely használati ideje lejárt.
(3) Lezárt temetési hely kiüríthető, ha a lezárásától, illetőleg az utolsó temetkezéstől számított használati ideje letelt. A temetési helyre rátemetett maradványok, valamint az elhelyezett urna az eredeti használati időt nem hosszabbítja meg.”
„11. § (1) A nemzeti sírkert fennállásáig nem szüntethetők meg és nem helyezhetők át a benne található temetési helyek.
(2) Hősi temető, hősi temetési hely megszüntetéséhez a honvédelmi miniszter jóváhagyása is szükséges.
(3) Ha a nemzeti sírkert megszűnik, a temetési helyek áthelyezéséről kell gondoskodnia annak, akinek a megszüntetés az érdekkörébe tartozik.”
„18. § (1) A temetőben a kegyeleti jogok gyakorlása céljából az üzemeltető
a) nyilvántartó könyvet,
b) sírbolt könyvet
vezet.
(2) Nyilvántartó könyv a következő adatokat tartalmazza: folyószám, a temetés (urnaelhelyezés vagy a hamvak szétszórásának) napja, az elhalt neve, leánykori neve, születési ideje, anyja neve, legutolsó lakóhelyének címe, foglalkozása, az elhalálozás időpontja, a sírhelytábla, sírhelysor, temetési hely száma, valamint az eltemettető neve, lakcíme és a síremlékre vonatkozó bejegyzések.
(3) A sírbolt könyvet a (2) bekezdésben meghatározott tartalommal kell vezetni a sírbolt számának feltüntetésével. A sírbolt könyvbe be kell jegyezni a sírbolt felett rendelkezni jogosult személynek a sírboltra vonatkozó rendelkezéseit is.
(4) Az ismeretlen holttest esetében a nyilvántartó könyvbe be kell vezetni az eljáró hatóság nevét, az eljárás ügyszámát.
(5) A nyilvántartó könyvbe és a sírbolt könyvbe az eltemettető és a temetési hely felett rendelkezni jogosult személy tekinthet be.
(6) Az üzemeltető a nyilvántartó könyv, illetve a sírbolt könyv adatai alapján a temető nyitvatartási ideje alatt felvilágosítást köteles adni az elhunyt személy temetési helye után érdeklődőnek.”
„22. § (1) A temetési hely felett – a nemzeti sírkertbe tartozó temetési hely kivételével – az rendelkezik, aki megváltotta.
(2) A rendelkezési jog gyakorlása a temetési helyre helyezhető személyek körének meghatározására, síremlék, sírjel állítására és mindezek gondozására terjed ki.
(...)
(4) A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartamát jogszabály határozza meg, amely hamvasztásos temetés esetében nem lehet kevesebb 10 évnél, egyéb esetekben nem lehet kevesebb 25 évnél.”
A Vhr. támadott rendelkezései:
„10. § (4) A szabályzatban a temető egyes területei – de legalább sírhelytáblánként az egyes temetési helyek – építészeti, kertészeti kialakításának és gondozásának részletes feltételei meghatározhatók. A feltételeket a temetési hely felett rendelkezni jogosulttal kötött szerződésben kell rögzíteni.”
„11. § (5) (...) Sírbolt a temető tulajdonosának hozzájárulásával, a külön jogszabályban meghatározott esetekben és módon, építési engedéllyel építhető. A sírbolt temetőn belüli elhelyezését a temető tulajdonosa (üzemeltetője) jelöli ki. A tulajdonosnak a hozzájárulást meg kell adnia, ha az építtető a sírbolt helyét megváltotta.”
„13. § (1) Temetési hely megjelölésére sírjel használható, illetőleg létesíthető.
(2) A sírjel nem foglalhat el a szabályzatban meghatározott temetési helynél nagyobb területet, magasságát a helyi építési szabályzat, ennek hiányában az építésügyi hatóság korlátozhatja.
(3) A síremlék és tartozékai, valamint az emlékoszlop tervét (vázrajzát) a temető üzemeltetőjének az elhelyezés előtt be kell mutatni.”
„15. § (1) A sírjel vagy a sírbolt helyreállítására, felújítására a temető tulajdonosa (üzemeltetője) a temetési hely felett rendelkezni jogosultat felhívhatja, illetőleg az állékonyságot, az életet és a biztonságos használatot veszélyeztető állapot (továbbiakban közvetlen veszély) fennállása esetén köteles felhívni. A felhívást – a temetési hely megjelölésével – a temető kapuján (hirdetőtábláján) és a parcella sarkán 90 napra ki kell függeszteni.
(2) A közvetlen veszély fennállása esetén az építési engedély köteles sírjel helyreállítását a temető tulajdonosának kérelmére az építésügyi hatóság elrendeli, ill. a kötelezés nem teljesítése esetén a veszélyhelyzetet hatósági úton – a temető tulajdonosának közreműködésével – megszünteti.”
„16. § Nemzeti sírkertben sírjelet állítani, sírboltot építeni, azon változtatni, illetőleg áthelyezni vagy lebontani külön jogszabály rendelkezései szerint, ill. a Nemzeti Kegyeleti Bizottság hozzájárulásával szabad. A kérelmet a nemzeti Kegyeleti Bizottsághoz a temető tulajdonosa (üzemeltető) útján kell benyújtani.”
„18. § (1) A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama (használati idő) – ha önkormányzati rendelet másként nem rendelkezik –
a) egyes sírhely esetén 25 év, illetőleg az utolsó koporsós rátemetés napjától számított 25 év,
b) kettős sírhely esetén az utolsó koporsós betemetés napjától számított 25 év,
c) sírbolt esetén a temető tulajdonosával (üzemeltetőjével) kötött megállapodástól függően 60 vagy 100 év,
d) az urnafülke és az urnasírhely esetén 10 év,
e) urnasírbolt esetén a temető tulajdonosával (üzemeltetőjével) kötött megállapodástól függően 20–60 év.
(2) A temetési hely feletti rendelkezési jog a (3) bekezdésben foglalt kivétellel meghosszabbítható (újraváltható). A meghosszabbítás legrövidebb időtartamára az (1) bekezdésben foglaltak az irányadók.
(3) A meghosszabbítás nem tagadható meg, kivéve akkor, ha a temető tulajdonosa bizonyítja, hogy a területet átalakítja vagy más célra kívánja felhasználni. Erről a temetési hely felett rendelkezni jogosult nyilatkozatot kérhet.
(4) Temetkezési emlékhelyen a temetési helyek használati ideje – a temetési hely felett rendelkezővel kötött szerződés alapján – az (1) bekezdésben meghatározott időtartamnál hosszabb is lehet.
(5) Megszűnik a rendelkezési jog gyakorlása, ha a használati idő meghosszabbítás hiányában lejár, illetve, ha a temetési hely megszűnik.”
„19. § (3) Ha a lezárástól számított 25 éves sírhelyhasználati, illetőleg 10 éves urnasírhely, urnafülke használati idő eltelt, a temető tulajdonosa (üzemeltetője) az újbóli temetések lehetővé tétele céljából a lezárt temetőt, temetőrészt, sírhelytáblát, temetési helyet megszüntetheti. A megszüntetést megelőzően hirdetményben, továbbá három alkalommal legalább egy országos és egy területi napilapban – egyházi (felekezeti) temetőnél az egyház (felekezet) lapjában is – és a helyben szokásos módon közhírré kell tenni úgy, hogy a hirdetmény kifüggesztése és az első közzététel a megszüntetés előtt legalább hat hónappal, a továbbiak pedig kéthavonként történjenek.”
III.
Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak.
1. Az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette, hogy a tulajdonjog alkotmányos védelme nem terjed ki a tulajdon megszerzésére, a tulajdonszerzés joga nem alapjog. [Pl. 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.; 743/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 417, 418.] „[A]z alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes.” [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.]
Ezért az indítványozó azon kifogása kapcsán, miszerint a magántulajdonosokat a Ttv. kizárta a temetők (mint egész) tulajdonjogának megszerzéséből, az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy e vonatkozásban tett-e a jogalkotó indokolatlan megkülönböztetést a köztulajdon és magántulajdon alanyai között.
Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése tartalmi elemzése során az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságát rögzíti. „Ez a tulajdoni formák egyenjogúságát és egyenlő védelmét, vagyis azt jelenti, hogy a magánszemély magántulajdona vagy a magánvállalkozó magántulajdona a köztulajdonnal egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.” [73/1992. (XII. 28.) AB határozat, ABH 1992, 306, 307.] Ebből következően „a polgári jogi szabályozás során a polgári jogi jogviszonyok alanyait – az azonos szabályozási koncepción belül, tekintettel a 9. § (1) bekezdés és a 70/A. § (1) bekezdésének összefüggésére – egyenlőknek kell tekinteni.” [53/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 261, 264.]
Tekintettel arra, hogy a köztulajdon körébe az állami, kincstári vagyonrész, az állami vállalkozói vagyon, a kizárólagos állami tulajdon vonható, a Ttv. kifogásolt rendelkezéséből nem következik, hogy a temetők tulajdonjogának megszerzéséből, üzemeltetéséből a magántulajdonosok ki vannak zárva. A Ttv. 4. §-ához fűzött indokolás is kiemeli, hogy a törvény a jelenlegi állapotot rögzíti, miszerint egyházi, tartósan állami tulajdonban lévő, önkormányzati tulajdonú és gazdálkodó szervezetek tulajdonába adott temetők működnek, de nem kívánja kirekeszteni a tulajdonosi körből a gazdálkodó és közhasznú szervezeteket.
Így általában a magántulajdonosok nincsenek kizárva a temetők tulajdonszerzéséből, annak azonban, hogy bármely magánszemély tulajdonában állhasson temető, a Ttv. ésszerű okból korlátot szab. A temető-fenntartás ugyanis a közszolgáltatás része, mely közszolgáltatás ellátásáról a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) és (3) bekezdése alapján a helyi önkormányzatoknak kötelezően gondoskodnia kell. Ezen túlmenően azonban a Ttv. lehetőséget ad, hogy egyházak, gazdálkodó és közhasznú szervezetek is tulajdonjogot szerezzenek. A magántulajdonban álló gazdálkodó szervezetek, köztük a gazdasági és közhasznú társaságok, továbbá az egyéni vállalkozók, egyesülések üzletszerű gazdasági tevékenységet végeznek vagy koordinálnak, az egyházak pedig – habár a temető fenntartás ebben a vonatkozásban nem minősül gazdasági tevékenységnek – vagyonuk és hagyományaik folytán képesek a temetők üzemeltetésére. Így a temető létesítéséhez, üzemeltetéséhez szükséges tőke, szervezet illetőleg üzleti tapasztalat rendelkezésre áll, amely a megfelelő színvonalú működés lényeges feltétele. A közérdek megkívánja a temetkezésre vonatkozó és egyéb – építési, népegészségügyi, járványügyi – jogszabályban írt követelmények betartását és ennek ellenőrizhetőségét, ha pedig magánszemélyek korlátlanul szerezhetnének jogosultságot temetők létesítésére, azok számának növekedésére is tekintettel rendeltetésszerű funkcionálásuk, illetőleg kontrolljuk nem biztosítható.
Ebből következően a támadott jogszabályokban található korlátozás nem tekinthető önkényes és indokolatlan megkülönböztetésnek a két tulajdonosi kör között sem a tulajdon megszerzése, sem pedig annak működtetése vonatkozásában.
Az önkormányzati tulajdoni hányad minimumának meghatározására vonatkozó rendelkezés sem tekinthető diszkriminatív jellegűnek, mert a törvényhozó ezzel biztosítja, hogy az önkormányzatok a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdésében rögzített, a helyi közszolgáltatásokkal összefüggő feladataikat képesek legyenek ellátni.
Ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Ttv.-nek a temetők tulajdonviszonyaira vonatkozó 2. § (2) bekezdése, 4. §-a és 5. §-a nem ütközik az Alkotmánynak a két tulajdonforma egyenlőségét deklaráló 9. § (1) bekezdésébe, sem pedig a tulajdoni formákra tekintettel a tulajdonosokkal szembeni diszkriminációt is tilalmazó 70/A. § (1) bekezdésébe.
2.l. Az indítványozónak az egyes temetési helyek és síremlékek tulajdonjogával kapcsolatos kifogásával kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutat, hogy a korábbi magyar jogrendszer hasonlóan rendezte a tulajdonviszonyokat. „A politikai vagy egyházközség fenntartásában álló temető forgalmon kívüli dolog, amelyen a megváltott sírhely nem áll magánjogi tulajdonban, mert a temetőhely, mint meghatározott rendeltetéssel bíró oszthatatlan egész felett a rendelkezésre álló sírhelyek kiosztása után is a község rendelkezik.” [Hatásköri Bíróság V. 928. Magánjog II. Jogi hírlap döntvénytára 1933, 189. oldal]
A Ttv. és Vhr. hatálybalépését megelőző, a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 10/1970. (IV. 17.) ÉVM–EüM együttes rendelet is hasonló szabályozást tartalmazott: a városi, községi tanácsok illetőleg felekezetek által fenntartott temetőkben [1. § (1)–(3) bekezdése, 2. § (1) és (2) bekezdése] a sírhelyekre, sírboltokra meghatározott idejű használati jogot engedett [22. § (1) bekezdése], míg a síremlék tekintetében – mint önálló felépítményre, de az esetek túlnyomó többségében csupán tartozéknak minősülő vagyontárgyra – a 32. § (4) bekezdésében írt rendelkezésből következően a létesítő tulajdonjogát elismerte.
A temetési helyekre vonatkozó rendelkezéseket a támadott jogszabályok az építési és ingatlan-nyilvántartási jogszabályokkal összhangban tartalmazzák.
A temető, ahol a temetési helyek a terület maximum 65%-át foglalhatják el, a Ttv. 3. § a) pontja értelmében a település közigazgatási területén belüli, beépítésre szánt, építési használata szerint zöldfelületi jellegű, különleges célú és rendeltetésű terület.
A földrészlet tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 11. §-ában meghatározottak szerint önálló ingatlanként feltüntetett földrészletre (földre, építési telekre, a rajta létesített épületre, építményre, a földrészletről nyíló pincére) szerezhető meg.
Az ingatlan-nyilvántartásban a temető beépítésre szánt földrészletként van nyilvántartva, ezen belül pedig figyelemmel az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 23. §-ában foglaltakra – amely úgy rendelkezik, hogy telket csak úgy szabad kialakítani, hogy az a terület rendeltetésének megfelelő használatra alkalmas legyen további önálló földrészlet kialakítására nincs lehetőség.
A temetési hely (a Ttv. 3. §-a szerint ilyennek minősül – csak a temetés módjában különböző – sírhely, sírbolt, urnafülke, urnasírbolt) a temetőn belül az üzemeltető által kijelölt hely, tehát nem önálló ingatlan (földrészlet), ezért arra kizárt bárki részéről is a tulajdonszerzés.
2.2. A Ttv. – a 4. § (1) bekezdésében foglaltakból következően – arra sem ad lehetőséget, hogy a temetési helyre, mint a temető eszmei hányadára szerezzen tulajdonjogot az, aki a sírhelyet megváltja, azaz a törvényalkotó kizárta ezzel a temető egészének tulajdonosa és a sírhellyel rendelkezésre jogosult között a közös tulajdon keletkeztetésének lehetőségét. Ennek kapcsán az Alkotmánybíróság utal arra, az 1. pontban idézett gyakorlatára, amely szerint az Alkotmány a tulajdonszerzést nem részesíti alapjogi védelemben, és az alapjognak nem minősülő jogok korlátozása akkor lenne alkotmányellenes, ha a korlátozásnak tárgyilagos mérlegelés alapján nem lenne ésszerű indoka. [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.]
E korlátozás azonban ésszerű: a temető társadalmi rendeltetése megkívánja annak oszthatatlanságát, egyébként működése ellehetetlenülne. A sírhelyek tulajdonjogához tapadó, korlátlan időre szóló birtoklás és használat joga a temető rendeltetésszerű használatát, folyamatos működését akadályozná, hiszen a temető befogadóképessége véges, ésszerűen az e célra felhasználható föld nagysága korlátlanul nem növelhető. Ezért az állam ésszerű okokra tekintettel korlátozta a tulajdonszerzést a sírhelyek tekintetében.
Minthogy a korábbi és a jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezések az egyes sírhelyek felett csak jogcímes, a temető tulajdonosa és a jogosult között létrejött kötelmi megállapodáson alapuló jogosultság megszerzésére adtak lehetőséget, e jogcímes használat az elbirtoklást fogalmilag kizárja.
Ezért az Alkotmánybíróság a Ttv.-nek és a Vhr.-nek a temetési helyre és a vele egy tekintet alá eső síremlékre vonatkozó szabályai [a Ttv. 10. § (2) és (3) bekezdése, 18. §-a, 22. § (1), (2) és (4) bekezdése, a Vhr. 10. § (4) bekezdése, 11. § (5) bekezdés 3–5. mondata, 13. §-a, 15. § (1) és (2) bekezdése, 18. §-a, 19. § (3) bekezdése] tekintetében a tulajdonhoz való alkotmányos alapjog sérelmét nem látta megállapíthatónak.
3. Az Alkotmánybíróság a 672/B/1990. AB határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány 14. §-a az öröklés jogának biztosításával arra ad lehetőséget, hogy a jogszabályban meghatározott feltételek esetén az örökhagyó vagyonát halála esetén más személy megszerezhesse. (ABH 1991, 508, 510.) Mivel sem a korábbi jogrendszer, sem a jelenlegi nem tekinti a temetési helyet a tulajdon tárgyának, az közvetlenül – mint tulajdonjog tárgya – nem örökölhető. A temetési helyre a Ttv. határozott időre szóló használati jogot ad a rendelkezésre jogosultnak, aki lehet az a személy, aki e helyen kívánja eltemettetni magát, vagy az, aki az elhunyta(ka)t itt temetteti el. E jog vagyoni értéke abban a lehetőségben testesül meg, hogy a temetési helyen a szerződésben megjelölt határidőn belül lehet a rendelkezésre jogosultnak temetkezni, temettetni, tehát addig képvisel vagyoni értéket, amíg a szerződés célja – a temetés – teljesül. Ha a temetés megtörténik, a rendelkezésre jogosult a szerződésben meghatározott ideig a kegyeleti jogát háborítatlan gyakorolhatja, amelynek azonban már vagyoni értéke nincs, ezért örökölni sem lehet. A vagyoni értékű jog egy esetben eshet öröklés alá: ha a rendelkezésre jogosult még nem temetkezett e temetési helyre. Ekkor a Vhr. 18. § (7) bekezdése szerint visszajár a megváltási ár időarányos része, és ha azt a rendelkezésre jogosult nem veszi kézhez, halála esetén, mint vagyonának része, a hagyaték tárgyaként jogutódlás alá esik.
4. A Ttv. egyéb szabályai [Ttv. 7. § (1) és (3) bekezdése, 11. §, 16. §, 18. §, Vhr. 16. §] kapcsán előterjesztett kifogás és az Alkotmánynak az indítványozó által hivatkozott rendelkezései között értékelhető alkotmányjogi összefüggés nem állapítható meg.
A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Budapest, 2003. december 1.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k., Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás