• Tartalom

1999. évi LIV. törvény

1999. évi LIV. törvény

az Európai Unió bűnüldözési információs rendszere és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete keretében megvalósuló együttműködésről és információcseréről1

2012.01.01.

Az Országgyűlés a bűnüldözés hatékonyságának növelése érdekében a nemzetközi együttműködés eszközeinek felhasználására a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

Alapvető rendelkezések

1. § (1)2 E törvény célja az Európai Unió bűnüldözési, határellenőrzési és a külföldiek beutazásának és tartózkodásának ellenőrzését szolgáló információs rendszereivel megvalósuló adat- és információcsere szabályainak megállapítása, valamint a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete (INTERPOL) keretében megvalósuló együttműködés megerősítése.

(2)3 E törvény hatálya kiterjed az Európai Rendőrségi Hivatal (EUROPOL), a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete (INTERPOL), a Schengeni Információs Rendszer (SIS), a Vízuminformációs Rendszer (VIS), az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF), valamint a bűnüldöző szervek együttműködését szabályozó két- és többoldalú nemzetközi szerződések keretében, illetőleg az európai közösségi jogi normák alapján megvalósuló együttműködésre és információcserére.

2. § E törvény alkalmazásában

a)4 nemzetközi bűnügyi együttműködés céljából létrehozott szervezet: az Európai Rendőrségi Hivatal (EUROPOL), az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF), a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete (INTERPOL), a Schengeni Információs Rendszer (SIS) központja, valamint a bűnüldöző szervek együttműködését szabályozó egyéb többoldalú nemzetközi szerződésen alapuló regionális bűnüldözési szervezetek központja;

b)5 magyar együttműködő szerv: törvény alapján nyomozó hatósági jogkörrel rendelkező szerv; valamint külön törvény, illetőleg az Európai Unió jogi aktusa alapján a Schengeni Információs Rendszerben figyelmeztető jelzés elhelyezése céljából adattovábbításra köteles, illetőleg kiegészítő információt szolgáltató szerv;

c) bűnüldözési adat: a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény VIII. fejezetében meghatározott bűnüldözési adatkezelés körébe tartozó adat.

A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ

3. § (1)6 A magyar együttműködő szerv a nemzetközi bűnügyi együttműködés céljából létrehozott szervezettel és nemzeti egységeivel, az Európai Unió jogi aktusával létrehozott információs rendszerhez betekintés céljából történő hozzáférés során, valamint a két- és többoldalú nemzetközi szerződésben részes állammal folytatott együttműködése során – ha más jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Rendőrség szervezetébe tartozó Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (a továbbiakban: NEBEK) útján továbbít adatot, információt, illetőleg kezdeményez adat-, illetve információigénylést vagy egyéb intézkedést.

(2) Az INTERPOL-lal történő együttműködés során a Rendőrség a szervezet alapszabálya és működési elvei szerint folytat információcserét a tagországokkal és az INTERPOL Főtitkárságával. Az INTERPOL tagság nemzetközi kötelezettségvállalásnak minősül.

(3)7 Az OLAF közvetlen vagy az OLAF Koordinációs Irodán keresztül történő adatigénylését, illetve az OLAF Koordinációs Iroda jelentéstételi kötelezettségének teljesítése céljából kezdeményezett adatigénylést a NEBEK az e törvényben foglaltak szerint köteles teljesíteni.

(4)8 A NEBEK ellátja a Schengeni Információs Rendszer Kiegészítő Információinak Cseréjét Biztosító Nemzeti Hatóság (SIRENE Iroda) külön törvényben, illetőleg az Európai Unió jogi aktusában meghatározott feladatait.

4. § (1)9 A NEBEK jogosult annak a személyes és bűnüldözési adatnak – beleértve a titkos információgyűjtéssel érintett adatot és információt is – a kezelésére, átvételére és továbbítására, amely a nemzetközi bűnügyi együttműködés céljából létrehozott szervezet és nemzeti egységei hatáskörébe tartozik, illetve amelyre a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködését szabályozó nemzetközi szerződés, külön törvény vagy az Európai Unió jogi aktusának hatálya kiterjed, különösen, ha az adat a szervezett bűnözéssel, terrorizmussal, kábítószer-bűnözéssel, nukleáris és radioaktív anyaggal, embercsempészettel, emberkereskedelemmel, gépjárművekkel, illetve az euróval kapcsolatos bűncselekményekkel, továbbá az Európai Unió határainak őrizetével és az illegális migráció elleni küzdelemmel függ össze.

(2)10 A NEBEK jogosult – közvetlen hozzáféréssel is – az (1) bekezdés alapján érkezett megkeresés teljesítéséhez szükséges személyes és bűnüldözési adatot térítés nélkül átvenni az együttműködő szervek által kezelt adatállományokból, amennyiben törvény vagy az Európai Unió jogi aktusa az adatok átvételét, illetőleg külföldre továbbítását az 1. § (1) bekezdésében meghatározott célok valamelyikéből lehetővé teszi.

(3) Az adatátvételi igényt a megkeresett adatkezelő haladéktalanul köteles a leggyorsabb adattovábbítási úton teljesíteni. Az adattovábbítás tényét mind az adatátadó, mind az adatátvevő szervnél dokumentálni kell.

5. § (1)11 A NEBEK a nemzetközi megkeresés alapján köteles és jogosult az általa beszerzett adatot – beleértve a titkos információgyűjtéssel érintett személyes adatot és információt is – külön törvényben, az Európai Unió jogi aktusában vagy a nemzetközi szerződésben meghatározottak szerinti biztonsági előírásoknak megfelelő távadat-átviteli hálózat igénybevételével vagy a külföldre telepített összekötője útján továbbítani a megkereső nemzetközi szervezethez.

(2) A NEBEK köteles az (1) bekezdés alapján továbbított adatot adatvédelmi ellenőrzés céljából rögzíteni és azt hat hónapig megőrizni. Az így tárolt adatot az ellenőrzés lefolytatása után legkésőbb 30 nap elteltével törölni kell.

6. § (1)12 A magyar együttműködő szervnek a NEBEK útján történő adatszolgáltatás kezdeményezésekor közölnie kell az adat- vagy információszolgáltatás célját, az adat törlésére, megsemmisítésére vonatkozó szabályokat, illetőleg a tájékoztatási és helyesbítési (törlési) jog gyakorlásával kapcsolatos korlátozásokat.

(2)13 A magyar együttműködő szerv által nemzetközi bűnügyi együttműködés céljából létrehozott szervezet és nemzeti egységei, valamint a bűnüldöző szervek együttműködését szabályozó két- és többoldalú nemzetközi szerződés által érintett állam részére szolgáltatott információn, adaton – a nemzetközi bűnügyi együttműködés céljából létrehozott szervezet, illetve a másik állam követelményeinek megfelelően – fel kell tüntetni az információ felhasználhatóságát.

7. § (1)14 A NEBEK a részére megküldött, az általa átvett vagy továbbított adatot a külön törvényben, az Európai Unió jogi aktusában vagy a nemzetközi szerződésben foglaltaktól eltérő célra nem használhatja fel. Az általa kezelt adatokat a külön törvény alapján az adat-, illetve információigénylésre, továbbá az adat-, illetve információ továbbításának kezdeményezésére jogosult szerv, valamint az adatvédelmi ellenőrző szerv kivételével más külföldi és hazai szervnek vagy személynek nem továbbíthatja, abból strukturált adatállományt csak akkor hozhat létre, ha ezt a vonatkozó nemzetközi szerződés vagy az Európai Unió jogi aktusa lehetővé teszi.

(2)15 A különböző célból létrehozott adatállományokat elkülönítetten kell kezelni, azok egymással nem kapcsolhatók össze.

(3) A NEBEK a külföldről átvett adat kezelésekor és továbbításakor köteles figyelembe venni mindazon feltételeket és korlátozásokat, amelyeket az adatátadó vele közölt. Ezekről az adat továbbításakor az adatátvevőt tájékoztatni kell.

(4)16 A NEBEK a rendelkezésére álló adatot és információt a nemzetközi bűnügyi együttműködés céljából létrehozott szervezet szabályai szerint elemzési célra feldolgozhatja.

8. §17 A NEBEK köteles az érintett személyt – kérelmére – a külön törvényben, az Európai Unió jogi aktusában, illetőleg nemzetközi szerződésben foglaltaknak megfelelően tájékoztatni az általa kezelt vagy továbbított adatairól, illetőleg teljesíteni a helyesbítés iránti kérelmet.

9. § (1)18 A NEBEK köteles a nemzetközi bűnügyi együttműködés céljából létrehozott szervezet központjába továbbított adatot a külön törvényben, az Európai Unió jogi aktusában, illetőleg nemzetközi szerződésben meghatározott határidőben felülvizsgálni és szükség esetén a törlést elrendelni, valamint jelezni a nemzetközi bűnügyi együttműködés céljából létrehozott szervezet központjának az általa korábban továbbított adatok törlését vagy helyesbítését.

(2)19 Amennyiben a nemzetközi bűnügyi együttműködés céljából létrehozott szervezet jelzi, hogy az általa vagy részére továbbított adat téves, vagy helytelen adattovábbítás történt, a NEBEK haladéktalanul kezdeményezi az adathelyesbítést vagy törlést és erről tájékoztatja a nemzetközi bűnügyi együttműködés céljából létrehozott szervezetet.

9/A. §20 (1) A NEBEK gondoskodik – az elveszett, eltulajdonított, megsemmisült okmányokra, illetve a gépjármű külön jogszabály szerinti hatósági jelzésére vonatkozó figyelmeztető jelzés kivételével – a schengeni figyelmeztető jelzés, valamint a külön törvényben meghatározott kiegészítő információknak a Schengeni Információs Rendszerbe történő elhelyezéséről, módosításáról, kiegészítéséről és javításáról, a külön törvény alapján figyelmeztető jelzés elhelyezése céljából adattovábbításra kötelezett szerv rendelkezése alapján.

(2) A NEBEK – amennyiben az elhelyezésre kötelezett szerv külön törvény szerint a figyelmeztető jelzés elhelyezése céljának megvalósulásáról értesíti – gondoskodik a bevitt figyelmeztető jelzés és az ahhoz kapcsolódó adatoknak a Schengeni Információs Rendszerből történő törléséről.

(3) A NEBEK – ha az Európai Unió jogi aktusa eltérően nem rendelkezik – a személyek felkutatását kezdeményező figyelmeztető jelzés bevitelétől számított 3 év, illetőleg a leplezett információgyűjtés esetén 1 év elteltével a SIS-ben elhelyezett figyelmeztető jelzés felülvizsgálatát kezdeményezi a figyelmeztető jelzés elhelyezése céljából adattovábbításra kötelezett szervnél, amely tájékoztatja a NEBEK-et arról, hogy a figyelmeztető jelzés törölhető vagy arról, hogy arra még továbbra is szükség van.

(4) A figyelmeztető jelzés tárolási határidejének meghosszabbítása esetén is értelemszerűen alkalmazni kell a (3) bekezdés rendelkezéseit.

(5) Tárgyra vonatkozó figyelmeztető jelzést az elhelyezéstől számított 10 év, tárgyra vonatkozó leplezett információgyűjtés esetén 5 év elteltével törölni kell.

(6) A NEBEK a részére a SIS-ben részt vevő más állam SIRENE Irodája által továbbított kiegészítő információkat legkésőbb az azok alapját képező figyelmeztető jelzés törlésével egy időben törli. A NEBEK a magyar hatóság által elrendelt figyelmeztető jelzéshez, valamint a magyar hatóság által foganatosított intézkedéshez kapcsolódó kiegészítő információkat legkésőbb az azok alapját képező figyelmeztető jelzés törlésével egy időben törli.

10. § (1)21 A NEBEK vezetője, illetőleg az adattovábbításban érintett hazai adatkezelő szerv vezetője gondoskodik a nemzetközi szervezet által meghatározott, illetőleg a külön törvényben, az Európai Unió jogi aktusában vagy nemzetközi szerződésben foglalt adatvédelmi, adatbiztonsági és titokvédelmi követelmények betartásáról.

(2)22 A NEBEK vezetője a Magyarország által kötött nemzetközi szerződés hatálya alá tartozó adat esetében feladat- és hatáskörében minősítésre jogosult.

(3)23 A NEBEK tevékenységével kapcsolatos közérdekű adat nyilvánosságra hozatalát a NEBEK vezetője megtagadhatja, ha ezt bűnüldözési, bűnmegelőzési cél feltétlenül indokolttá teszi, ha külön törvény, az Európai Unió jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés így rendelkezik, vagy ha a nemzetközi szervezet ezt kéri.

II. Fejezet24

11–15. §25

III. Fejezet

Záró rendelkezések

16. §26 (1) E törvénynek a magyar bűnüldöző szerv és az INTERPOL közötti, illetőleg a bűnüldöző szervek két- és többoldalú nemzetközi szerződések keretében megvalósuló együttműködésére vonatkozó rendelkezései 2000. július 1. napján lépnek hatályba.

(2) E törvénynek a magyar bűnüldöző szerv és az EUROPOL közötti együttműködésre vonatkozó rendelkezései a Magyar Köztársaság által az EUROPOL-lal kötött nemzetközi szerződést kihirdető törvénnyel27 egyidejűleg lépnek hatályba.

(3)28 E törvénynek a magyar együttműködő szerv és a Schengeni Információs Rendszer együttműködésére vonatkozó rendelkezései az Európai Unió Tanácsának a Schengeni Információs Rendszer alkalmazását a Magyarország számára lehetővé tevő határozatában meghatározott napon lépnek hatályba.

17. §29 Felhatalmazást kap a rendészetért felelős miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben szabályozza a NEBEK jogállását, részletes feladat- és hatáskörét.30

Az Európai Unió jogának való megfelelés31

18. §32 E törvény a vízuminformációs rendszerhez (VIS) a tagállamok kijelölt hatóságai, valamint az Europol számára a terrorcselekmények és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és kivizsgálása érdekében, betekintés céljából történő hozzáférésről szóló, 2008. június 23-i 2008/633/IB tanácsi határozat 3–4. és 16. cikkei végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg [3. §, 6. §, 10. §].

19. §33

20. §34

1

A törvényt az Országgyűlés az 1999. június 1-jei ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1999. június 16.

2

Az 1. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2000: CXV. törvény 5. § (1) bekezdése. Az 1. § (1) bekezdése a 2007: CV. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdését a 2000: CXV. törvény 5. §-ának (1) bekezdése iktatta be, mely egyidejűleg a § eredeti szövegét (1) bekezdésre változtatva, a (2) bekezdést újonnan a 2004: XXIX. törvény 133. § (1) bekezdése állapította meg. Az 1. § (2) bekezdése a 2010: XL. törvény 53. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A 2. § a) pontja a 2007: CV. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

5

A 2. § b) pontja a 2007: CV. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

6

A 3. § (1) bekezdése a 2007: CV. törvény 24. § (1) bekezdésével megállapított, a 2010: XL. törvény 53. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

7

A 3. § (3) bekezdését a 2004: XXIX. törvény 133. § (3) bekezdése iktatta be.

8

A 3. § (4) bekezdése a 2007: CV. törvény 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 4. § (1) bekezdése a 2007: CV. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

10

A 4. § (2) bekezdése a 2007: CV. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

11

Az 5. § (1) bekezdése a 2007: CV. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

12

A 6. § (1) bekezdése a 2007: CV. törvény 43. § (4) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 6. § (2) bekezdése a 2007: CV. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

14

A 7. § (1) bekezdése a 2007: CV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

15

A 7. § (2) bekezdése a 2007: CV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

16

A 7. § (4) bekezdése a 2007: CV. törvény 43. § (4) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 8. § a 2007: CV. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

18

A 9. § (1) bekezdése a 2007: CV. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

19

A 9. § (2) bekezdése a 2007: CV. törvény 43. § (4) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 9/A. §-t a 2007: CV. törvény 31. §-a iktatta be.

21

A 10. § (1) bekezdése a 2007: CV. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 10. § (2) bekezdése a 2009: CLV. törvény 26. §-ával megállapított, a 2011: CCI. törvény 180. §-a szerint módosított szöveg.

23

A 10. § (3) bekezdése a 2007: CV. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A II. Fejezetet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 401. pontja hatályon kívül helyezte.

25

A 11–15. §-t a 2006: XIV. törvény 14. §-a hatályon kívül helyezte.

26

A 16. § szövegét a 2000: CXV. törvény 5. §-ának (6) bekezdése állapította meg.

27

2001: LXXXIX. törvény, a hatálybalépés napja: 2001. december 25.

28

A 16. § (3) bekezdése a 2007: CV. törvény 33. §-ával megállapított, a 2011: CCI. törvény 180. §-a szerint módosított szöveg.

29

A 17. § a 2006: CIX. törvény 170. § (5) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 18. §-t megelőző címet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 401. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: XL. törvény 45. §-a iktatta be.

32

A 18. §-t a 2003: CXXVI. törvény 83. §-a, az azt megelőző címet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 401. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: XL. törvény 45. §-a iktatta be.

33

A 19. §-t a 2007: XC. törvény 20. § (4) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

34

A 20. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 401. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére