BK BH 1999/544
BK BH 1999/544
1999.12.01.
I. Az emberrablás és nem az önbíráskodás bűntette valósul meg, ha az elkövetők a sértettet a helyváltoztatás szabadságától valamely követelés teljesítésének a kikényszerítése céljával megfosztják, és személy elleni erőszak, illetőleg testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásával arra kényszerítik, hogy mindaddig velük maradjon, amíg a sértett hozzátartozója a részben jogos, részben jogtalan követelésüket nem teljesíti [Btk. 175/A. § (1) bek., 273. § (1) bek.].
II. Nem tekinthető az ítélet megalapozottságára kiható eljárási szabálysértésnek, ha az emberrablás miatt folyamatban levő ügyben a vádlottaknak és a sértettnek a nyomozás során történő szembesítése azért maradt el, mivel a sértett - a még akkor is fennálló félelemérzete folytán - nem vállalta a szembesítésen való részvételt [Be. 64. § (2) bek., 261. § (1) bek.; Btk. 175/A. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság az 1998. február 10. napján meghozott ítéletével emberrablás bűntette miatt a többszörös visszaeső I. r. vádlottat mint társtettest 3 év 6 hónapi fegyházbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra; a II. r. vádlottat mint társtettest 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra; a III. r. és a IV. r. vádlottat, mint társtetteseket 1-1 évi börtönbüntetésre és 2-2 évre a közügyektől eltiltásra; a VI. r. vádlottat mint társtettest 2 évi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra és az V. r. vádlottat, mint bűnsegédet 1 évi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte; továbbá úgy rendelkezett, hogy az I. r. vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, valamint a VI. r. vádlottal szemben elrendelte a korábbi büntetőügyeiben kiszabott és próbaidőre felfüggesztett két szabadságvesztés végrehajtását.
Az I. r. vádlott általános iskolát végzett, évek óta foglalkozás nélküli, állandó bejelentett lakásán nem tartózkodik. Nőtlen, élettársi kapcsolatban áll a III. r. vádlottal, egy közös 6 éves gyermekük van. Többszörösen büntetett előéletű, ez idáig 5 esetben volt elítélve. Legutóbb a bíróság - mint többszörös visszaesőt - 10 hónapi börtönbüntetésre ítélte, ezt a szabadságvesztést a jelen eljárásban elrendelt előzetes letartóztatás megszakításával foganatba vették, és azt a vádlott a jelenlegi eljárás alatt kiállotta.
A II. r. vádlott általános iskolát végzett, állandó munkahelye nincs, büntetlen előéletű, nőtlen, gyermektelen, vidéki lakóhelyén élettársi kapcsolatban él az I. r. vádlott nővérével. Jelenleg más ügyben előzetes letartóztatásban van.
A III. r. vádlott általános iskolát és szakmunkásképzőt végzett. Jelenleg felszolgáló, büntetlen előéletű, hajadon, az I. r. vádlott élettársa és egy közös kiskorú gyermekük van. Egyúttal hivatásos előadóművész is, bűvészként szokott fellépni. Állandó lakásán ő sem tartózkodik.
A IV. r. vádlott 5 általános iskolai osztályt végzett, háztartásbeli, hajadon, élettársi kapcsolatban él, két kiskorú gyermeke van. Tulajdonában van egy piros színű Golf típusú személygépkocsi, amelyet rendszeresen szokott vezetni, noha jogosítvánnyal nem rendelkezik. Büntetlen előéletű. A jelen eljárás tárgyalási szakában lopás gyanúja miatt indult vele szemben büntetőeljárás, ezért előzetes letartóztatásba helyezték.
Az V. r. vádlott nőtlen, gyermektelen, élettársi kapcsolatban él. Altalános iskolát és ipari iskolát végzett, állandó lakása Frankfurtban van, ahol mint vállalkozó egy büfét üzemeltet. Németországi tartózkodása alatt rászokott a különféle kábítószerek, főként a heroin élvezetére. Büntetett előéletű, 2 ízben volt végrehajtandó szabadságvesztésre elítélve.
A VI. r. vádlott általános iskolát és ipariskolát végzett, évek óta nincs sem legális munkaviszonya, sem bejelentett lakása. Elvált, egy kiskorú gyermeke van a volt felesége gondozásában. Büntetett előéletű, korábban 5 esetben ítélték el szabadságvesztésre. A vádlott ellen ugyancsak a jelenlegi büntetőeljárás alatt lopás gyanúja miatt újabb büntetőeljárás indult, és ezért őt a bíróság 1997. október 3-án előzetes letartóztatásba helyezte.
A vádbeli cselekmény idején a 25 éves sértett mint bolgár állampolgár 1993-ban álnéven és hamis útlevéllel horvát menekültként érkezett Magyarországra, és itt 2 éven keresztül álnéven menekültként élt. 1993-ban még a menekülttáborban lakott, amikor megismerkedett N. K.-val és vele csakhamar élettársi kapcsolatra lépett. Élettársa budapesti lakására költözött, a család befogadta.
1995-ben a sértettnek és N. K.-nak gyermekük született, akit a sértett sajátjaként ismert el. Közben a sértett ellen különböző büntetőeljárások indultak, az országból ki is utasították, de ez alól kivonta magát, mivel ettől kezdve valódi nevén, bolgár állampolgárként kezdett szerepelni. Egyébként Magyarországon a sértett sem bejelentett lakással, sem tartózkodási engedéllyel nem rendelkezett. Noha a sértett kilétére idővel fény derült, és az is világossá vált, hogy mindeddig hamis néven szerepelt, N. K. családja változatlanul kitartott mellette, sőt a közösen folytatott ipari tevékenységbe is bevonták.
A sértett züllött életmódot folytatott, állandóan utazott Budapest és Szófia között, időnként el-eltűnt, ilyenkor egy kispesti családi házban bejelentés nélkül rejtőzött el. Magyarul jól értett, és beszélt is. Rendszeresen űzte a különböző szerencsejátékokat, sokat vesztett és több ízben meglopta az élettársát, valamint annak velük élő hozzátartozóit is. Az is előfordult, hogy ellopta az ipari berendezéseket, munkát végzett, de annak ellenértékét megtartotta. Mindezek dacára a család nem utasította ki a sértettet, és az élettársi kapcsolat is fennmaradt.
Az I. r. vádlott és élettársa, a III. r. vádlott évek óta jó barátságban voltak a sértettel és élettársával, valamint annak családjával. A vádbeli időben az I. r. vádlott különféle helyeken bejelentés nélkül lakott, így vonta ki magát a legutóbbi szabadságvesztés végrehajtása alól. Ebben az időben is fenntartotta a sértetthez fűződő ismeretségét.
1996. május 26-án késő este az I. r. vádlott megjelent N. K.-ék lakásán, a sértettnek és N. K.-nak átadott egy táskát, amelyben 4500, esetleg 4800 USA-dollár volt elhelyezve. Megkérte őket, hogy másnapig vigyázzanak a táskára, majd érte fog jönni. (A pénz eredetét a nyomozás során nem derítették fel.)
Éjszaka a sértett felnyitotta a táskát, és amikor meglátta az összeget, kísértésbe esett, és elhatározta annak eltulajdonítását. Még az éjszaka magához vette a táskát, szó nélkül eltávozott, még élettársától sem búcsúzott el. Nyomban Szlovákiába, majd onnan Bulgáriába, később Törökországba utazott. Az eltulajdonított összeget részben saját céljaira fordította, részben üzleti vállalkozásokba fektette.
Az I. r. vádlott másnap jelentkezett a táskáért, ekkor N. K. közölte vele, hogy a táska a sértettel együtt reggelre eltűnt, hollétéről nem tud semmit. Az I. r. vádlott rendkívül indulatba jött, fenyegetőzött, és követelte a pénzt. A sértett ezt követően kb. egy héttel később felhívta az élettársát telefonon Bulgáriából, és közölte, hogy megszédült a sok pénztől, nem bírt ellenállni, azért lopta el. A pénzt különböző vállalkozásokba fektette, de majd rövidesen visszatéríti.
A sértett július közepén tért vissza Budapestre, de pénz nélkül, mivel azt elköltötte, állítólagos vállalkozásai során elvesztette, illetve el is szórakozta. Élettársától megtudta, hogy az I. r. vádlott mennyire haragszik rá, ezért megijedt, és nem mert a korábbi lakásban lakni. Beköltözött egy ismerőse családi házába, ahol bejelentés nélkül lakott, illetve rejtőzött több héten keresztül. Ebben a házban a sértett már korábban is megszállt, itt számos más külföldi is lakott rendszeresen bejelentés nélkül. A sértett ezután csak telefonon érintkezett N. K.-val.
Az I. r. vádlott megtudta N. K.-tól, hogy a sértett már hazaérkezett, de a címet nem árulták el neki. Ezért az összes lehető helyen huzamosabb időn át kutatott és nyomozott a sértett után, míg végre július végén egy szomszéd útján véletlenül megtudta a tartózkodási helyét.
Az I. r. vádlott elhatározta, hogy a sértettet mindenképpen az eltulajdonított pénz visszaadására fogja kényszeríteni, és ennek biztosítása érdekében elfogja és fogva tartja. Ezt a szándékát nemcsak az élettársával közölte, hanem az ismerőseivel, a IV. r. és VI. r. vádlottakkal is, és felkérte őket, hogy ebben legyenek segítségére.
1996. augusztus 1-jén az I. r., a III. r., a IV. r. és a VI. r. vádlottak a késő esti órákban a IV. r. vádlott gépkocsijával a sértett tartózkodási helyéhez mentek, és az említett ház közelében megálltak. Az I. r. és a VI. r. vádlottak becsengettek, és a kaputelefonon beszéltek - először azonban a III. r. vádlott szólt bele -, majd beengedték a két férfit a kertbe, mivel mondták, hogy a sértettet keresik. Az I. r. és a VI. r. vádlott berohantak a házba, az I. r. vádlott azt ordította, hogy „gyere le, mert meghal a fiad!”. A sértett ijedtében az ablakon át felmászott a tetőre, leugrott a szomszéd udvarba, majd az utcára érve futva menekülni kezdett. Az I. r., a III. r. és a VI. r. vádlottak visszaültek az autóba, elindultak és észrevették a menekülő sértettet, akit utolérve a VI. r. vádlott kiugrott a kocsiból, utánaszaladt és elgáncsolta. A sértett elesett, majd a VI. r. vádlott a kocsihoz vitte, és beültette. Elindultak, útközben a sértett bevallotta, hogy a pénzt valóban eltulajdonította, és ígéretet tett arra, hogy majd visszafizeti. Az I. r. vádlott 5500 dollárt követelt, mondván, hogy neki kamat is jár. A sértett közölte, hogy majd a Szófiában élő - állítólag orvosnő - édesanyjától fog pénzt kérni. Az I. r. és a VI. r. vádlott közben ütlegelték, és azzal fenyegették, ha nem fizet, őt is, családját is „kinyírják”. Ezt a fenyegetést az I. r. vádlott a következő napokban számos esetben megismételte.
A gépkocsival egy lakásba mentek, itt az I. r. és a VI. r. vádlottak többször megütötték, megkötözték, az I. r. vádlott az előző fenyegetéseket ismételte, és most már összesen 6000 dollár megfizetését követelte, valamint hogy lépjen érintkezésbe az anyjával telefonon, addig nem engedik el. A lakásban a sértettet az első éjszaka az I. r., a III. r., a IV. r. és a VI. r. vádlottak őrizték, augusztus 2-án napközben szintén, majd ez utóbbi vádlott eltávozott, és már csak egyszer tért vissza a lakásba, 1-2 nappal később. A többi vádlott viszont szinte állandóan jelen volt, a III. r. vádlott hordta nekik az ételt.
A sértett a következő napokban már nem volt megkötözve, de nem engedték ki, a lakás mindig be volt zárva, és az I. r. vádlott mindig vele volt.
Augusztus 3-án délután az I. r. vádlott telefonon felhívta a vidéken lakó húgát és annak az élettársát, a II. r. vádlottat. Elmondta nekik, hogy a sértett miként lopta el a pénzét, és hogy most addig tartja egy lakásban, míg a pénzt vissza nem fizeti, majd megbízta a II. r. vádlottat a sértett őrzésével, aki az augusztus 3-ról 4-re virradó, majd 4-ről 5-re virradó éjjel egyedül őrizte a sértettet a rájuk zárt lakásban, de napközben is jelen volt.
A fogvatartás körülményei később már enyhébbek voltak, sőt egy ízben a sértettel együtt a vádlottak a kertmoziba is elmentek. A sértett ennek ellenére nem mert megszökni, mivel az I. r. vádlott által korábban hangoztatott életveszélyes fenyegetések továbbra is folytatódtak, másrészt mert ekkor már rendszeres tárgyalások folytak a sértett édesanyjával.
Ez a következőképpen történt:
Az I. r. vádlott augusztus 2-án elkérte a IV. r. vádlott mobiltelefonját és a III. r. vádlott telefonkártyáját, és a telefonálásokat ezzel bonyolították le. Mintegy 7 alkalommal telefonbeszélgetést folytattak Szófiába.
Több esetben maga a sértett beszélt bolgár nyelven az édesanyjával, és elmondta, hogy fogva tartják, és megölik, ha sürgősen nem fizet 6000 dollárt. Kérte az édesanyját, hogy sürgősen, néhány napon belül küldje el a pénzt. Volt eset, hogy a III. r. vádlott beszélt tört angol nyelven a sértett anyjával, érdeklődve, hogy mikor küldik a pénzt.
Az I. r. vádlott augusztus 3-án megkérte az V. r. vádlottat - akiről tudta, hogy egyebek között bolgárul is ért -, hogy legyen jelen a telefonbeszélgetéseknél, ellenőrizze a sértett szavait, és maga is beszéljen a sértett anyjával, tolmácsolva az I. r. vádlott követelését.
Az V. r. vádlott augusztus 2. és 5. között több esetben jelen volt az említett beszélgetések alkalmával, és egy másik helyiségből figyelte a sértett szavait, két alkalommal maga is bekapcsolódott a beszélgetésbe, illetve átvette a készüléket. Kevert szerb-bolgár nyelven - amelyet a sértett anyja ennek megfelelően valamilyen macedón dialektusként érzékelt - közölte, hogy sürgősen fizesse ki a 6000 dollárt, különben a fiát megölik.
Augusztus 3-án az I. r. és a III. r. vádlott nyíltan közölték N. K.-val, a sértett élettársával, hogy a sértettet elfogták, és addig nem engedik el, amíg a pénzt vissza nem fizeti; megengedték, hogy a sértett a mobiltelefonon N. K.-val is beszélhessen, amikor is a sértett elmondta, hogy elfogták, elrabolták, és ha nem fizeti vissza az ellopott pénzt, akkor megölik.
Ezután a sértett anyja több ízben felhívta N. K.-t, aki megerősítette a sértett korábbi közléseit.
Ezek után a sértett anyja a bolgár rendőrségen bejelentést tett. A bolgár rendőrség az Interpol szófiai és budapesti irodáin keresztül nyomban érintkezésbe lépett a budapesti rendőrséggel. Ennek folytán augusztus 11-én éjjel 1 órakor a sértettet egy kommandós akcióval kiszabadították a lakásból.
A sértett 1997 augusztusában megszakította kapcsolatát N. K.-val, de jelenleg is Magyarországon bujkál ismeretlen helyen, feltehetően álnéven. Felkutatása nem járt eredménnyel. Az I. r. vádlottól eltulajdonított összeget azóta sem fizette vissza.
Az ítélet ellen az ügyész valamennyi vádlott terhére a kiszabott szabadságvesztés súlyosítása végett fellebbezett.
Fellebbezést jelentettek be az ítélet ellen a vádlottak és védőik is: az I. r., a II. r., a IV. r., az V. r. és VI. r. vádlott és e vádlottak védői elsősorban felmentés érdekében; a III. r. vádlott és a védője a cselekmény téves jogi minősítése miatt, a büntetés végrehajtásának a felfüggesztése végett fellebbezett; a IV. r. és az V. r. vádlottnak és a védőjének a fellebbezése másodsorban a cselekmény jogi minősítésének a megváltoztatását és a kiszabott büntetés enyhítését célozta.
A fellebbezési tárgyaláson az I. r. vádlott védője és a II. r. vádlott védője a fellebbezését módosított tartalommal tartotta fenn: az I. r. vádlott védője - a tényállás részleges megalapozatlanságát is állítva - már a cselekmény jogi minősítése körében támadta az ítéletet, mert álláspontja szerint a megalapozottnak bizonyult tények csak az önbíráskodás bűntettének a megállapítására nyújtanak lehetőséget; a II. r. vádlott védője pedig a fellebbezését már csak a büntetés enyhítéséért tartotta fenn.
A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést fenntartotta, és a védelmi fellebbezéseket - a módosított tartalommal is - alaptalannak tartotta.
A III. r. vádlottnak és a védőjének a fellebbezése, valamint a IV. r. vádlott tekintetében az ügyészi fellebbezés és részben a védelmi fellebbezések is alaposak. A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során mindenekelőtt azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás lényeges szabályainak a megtartásával folytatta le az eljárást. A perrendszerűen lefolytatott bizonyítás körében az ügy helyes ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges minden bizonyítékot felderített, és értékelése körébe vont, amelynek során az ellentétes tartalmú bizonyítékok tekintetében maradéktalanul eleget tett az indokolási kötelességének.
A védelem - mindenekelőtt az I. r. vádlott, valamint a védője és az V. r. vádlott védője - a tényállást támadva azt kifogásolta, hogy nem történt meg a vádlottak szembesítése a sértettel; és ez az eljárási szabálysértés - álláspontjuk szerint - a tényállás megalapozatlanságát eredményezte, ezáltal kihatott az ítélet érdemére is.
Tény, hogy a vádlottak és a sértett szembesítése a nyomozás során a vallomásaikban mutatkozó ellentétek ellenére nem történt meg, mert a sértett a szembesítést nem vállalta; a tárgyalási szakaszban pedig a szembesítésre azért nem kerülhetett sor, mert a sértett ismeretlen helyen tartózkodott, a tárgyaláson való jelenléte ezért nem volt biztosítható. Az kétségtelen, hogy az utóbbi időben, különösen az erőszakos jellegű bűncselekmények sértettjei - gyakran a vádlottak vagy hozzátartozóik bosszújától tartva - félelmükben elzárkóznak a vallomásbeli ellentétek szembesítés útján való tisztázásától. Ebben a helyzetben - a tanúvédelem szempontjait tekintetbe véve - a szembesítés elmaradása nem tekinthető olyan eljárási szabálysértésként, amely az ítéletet eleve megalapozatlanná teszi, kizárva annak az érdemi felülbírálatát.
Másfelől pedig az elsőfokú bíróság az ítéletében megállapított tényállást nemcsak a sértett nyomozás során tett vallomására alapozta, hanem figyelembe vette és értékelte ezt a vallomást mindenben alátámasztó egyéb bizonyítási eszközöket, illetve bizonyítékokat is. A sértett édesanyjának és N. K.-nak, a sértett élettársának a vallomása, továbbá a II. r. vádlottnak a nyomozás során tett vallomása megerősítette a sértett nyomozati vallomását; de maga az I. r. vádlott is tett a nyomozás során olyan kijelentést, amellyel a fogva tartással kapcsolatban a sértett előadásának a valóságát igazolta.
Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy az ítéleti tényállásnak nincs olyan alapvető hibája, amely az érdemi felülbírálatot kizárttá tenné.
Az ítélet megalapozottsága folytán azok a védelmi felvetések, amelyek a tényállás támadásán keresztül - eltérő tények megállapításának a szükségességét állítva - támadták a vádlottak bűnösségének a megállapítását, eredményre nem vezethetnek.
Az a hivatkozás merőben alaptalan, amely szerint a II. r. vádlott - az előzmények ismerete nélkül bekapcsolódva a történésekbe - nem tudta, hogy a sértettet fogva tartják. A II. r. vádlott elfogadott vallomása szerint ugyanis két napon át együtt volt a lakásban a sértettel, ezalatt a társai rázárták az ajtót, és közölték vele, hogy a sértett nem mehet el. Az „együtt-tartózkodás” időtartama alatt a sértett tájékoztatta őt arról, hogy az elfogása erőszakkal történt, valamint a kényszerrel történő fogvatartásának a részleteiről is beszámolt. Mindebből egyértelműen következik: a II. r. vádlott maga is fogva tartotta a sértettet.
A III. r. és a IV. r. vádlott védője nem látta semmiféle bizonyítékkal alátámasztottnak azt az ítéleti megállapítást, amely szerint az I. r. vádlott előzetesen felkérte a III. r. és a IV. r. vádlottat arra, hogy a sértettnek a pénze visszaadására kényszerítésében legyenek a segítségére. Az elsőfokú bíróságnak ez a megállapítása helyes ténybeli következtetésen alapult. Bizonyított tény ugyanis, hogy a III. r. vádlott és a IV. r. vádlott jelen volt a sértett elfogásakor, az pedig csak úgy történhetett meg, hogy az I. r. vádlott felkérte őket a közreműködésre. Másfelől a bizonyítás anyaga alapján az sem lehet vitás - és ezt a tárgyaláson már a III. r. és a IV. r. vádlott sem vitatta -, hogy ezek a vádlottak jelen voltak a sértett elfogásánál, a gépkocsiba kényszerítésénél, és mindketten a sértettel szemben történő erőszak alkalmazásának a szemtanúi voltak. Ezen túl a IV. r. vádlott vezette azt a gépkocsit, amelybe a sértettet erőszak alkalmazásával betuszkolták, és - miközben a társai folyamatosan erőszakot alkalmaztak a sértettel szemben - őt a gépkocsival a fogva tartásának helyszínére szállította. A III. r. vádlott az események későbbi szakaszában telefonkapcsolatba lépett a sértett édesanyjával, és ezúton arról próbált tájékozódni, hogy azt a pénzösszeget, amelyet az I. r. vádlott a sértett szabadonbocsátásának a feltételéül szabott, a sértett anyja mikor juttatja el részükre.
A VI. r. vádlott védője tulajdonképpen a bizonyítékok mérlegelését támadta, amikor ara hivatkozott, hogy a sértett nem szavahihető, mégis az ő vallomására alapozta a bíróság a VI. r. vádlott tevékenységének a megállapítását. Ezzel szemben az a tény, hogy a menekülő sértettet a VI. r. vádlott üldözőbe vette, és elgáncsolta, már a saját nyomozati vallomásával is kellőképpen alátámasztott. A sértett bántalmazásának a tényét megerősíti az, hogy néhány nappal később a II. r. vádlott, illetve a kiszabadítása után N. K. is sérülések nyomait észlelte a sértett arcán. Ehhez képest a sértettnek az az előadása, amely szerint az akarata ellenére a VI. r. vádlott ültette be őt a gépkocsiba, és vele szemben a VI. r. vádlott a gépkocsiban folyamatosan erőszakot alkalmazott, korántsem tekinthető elfogadhatatlan előadásnak. A tényállás megállapítása ebben a körben is megfelelt a perrendi szabályoknak.
Az V. r. vádlott az eljárás során mindvégig azzal védekezett, hogy egyszer sem járt a lakásban, és a sértett anyjával telefonon nem beszélt. Egy ízben ugyan a pályaudvar környékén az I. r. vádlottal találkozót beszélt meg abból a célból, hogy telefonon beszéljen a sértett anyjával, de ezen a találkozón a telefonkapcsolat nem jött létre. Az V. r. vádlottnak ezt a védekezését számos bizonyíték cáfolta, ezeket az elsőfokú bíróság ítélete részletesen felsorolta. Ezeknek a bizonyítékoknak a sorában döntő a II. r. vádlott nyomozati vallomása, aki lényegében arról számolt be, hogy a lakásban egy „Zoli” nevű személy (ez az V. r. vádlott keresztneve) többször is jelen volt, beszélt telefonon a sértett anyjával, és ennek során bolgár nyelven tolmácsolta a sértett fogvatartásának a tényét, az I. r. vádlott követelését, illetőleg a sértett anyjának a válaszait. A felismertetési jegyzőkönyv adatai szerint pedig a II. r. vádlott nagyon határozottan azonosította a vallomásában „Zoli”-ként emlegetett személyt az V. r. vádlottal. A II. r. vádlottnak ezekkel az állításaival lényegileg egybevágott a sértettnek és a sértett édesanyjának a vallomása. Mindezek folytán nem vonható kétségbe, hogy az V. r. vádlott tudata átfogta, a sértett erőszak vagy fenyegetés hatására és semmiképp nem önszántából tartózkodik ebben a lakásban.
Az előzőekből az is következik, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a vádlottak bűnösségét, és a cselekményüknek az emberrablás bűntetteként történt értékelése is törvényes.
Az irányadó tények alapján nem lehet vitás: az I. r., a II. r. és a VI. r. vádlott az emberrablás bűntettének a társtettese: az I. r. vádlott ugyanis a Btk. 175/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott törvényi tényállás mindkét elkövetési fordulatát, annak minden elemét a maga teljességében megvalósította, míg a II. r. vádlott és a VI. r. vádlott az elkövetési magatartás egy-egy elemének a megvalósításában (a személyi szabadságtól erőszakos megfosztásban, illetőleg a fogvatartásban) vett részt tevőlegesen. A tudatuk átfogta az együttműködő társak tevékenységének a lényegét, az elkövetői magatartás egészének a jellemző mozzanatait - ez egyébként megállapítható a III. r. és az V. r. vádlott esetében is -, következésképpen a társtettességnek [Btk. 20. § (2) bek.] az alanyi feltételei is megvalósultak.
Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság a védőnek azzal az álláspontjával, hogy a III. r. vádlott az emberrablás bűntettének csak a bűnsegéde. A III. r. vádlott a sértett erőszakos foglyul ejtésénél ugyan jelen volt, de annak az érdekében semmilyen tevékenységet nem fejtett ki. A III. r. vádlott a sértett őrzésében, vele szemben erőszak vagy ún. minősített fenyegetés alkalmazásában tevőlegesen nem vett részt, amint az események későbbi szakaszában a sértett anyjával folytatott telefonbeszélgetés alkalmával sem azt közölte, hogy milyen feltétel teljesítésétől függően bocsátják szabadon a sértettet (ez a közlés ugyanis más, illetve mások részéről már korábban megtörtént), hanem pusztán a követelés teljesítésének az időpontjáról próbált meg tájékozódni. Miután a III. r. vádlott közvetlenül törvényi tényállási elemet nem valósított meg, magatartásával viszont - az elfogásnál való jelenlétével pszichikailag, egyebekben fizikailag is - elősegítette a tettesek tevékenységének a megvalósítását, közreműködése pusztán az emberrabláshoz nyújtott bűnsegélyként [Btk. 21. § (2) bek.] értékelhető.
A III. r. vádlott esetének a megítélésétől némileg eltérő értékelés alá esik a IV. r. vádlott tevékenysége. A IV. r. vádlott ugyanis - az irányadó tények szerint - közvetlenül törvényi tényállási elemet valósított meg azzal, hogy a sértett erőszakos elhurcolásában tevőlegesen részt vett. A tevőlegessége abban nyilvánult meg, hogy ő vezette a gépkocsit, amelybe a sértettet a VI. r. vádlott fizikai kényszerrel beültette, és amelyben a gépkocsi vezetése, a sértett szállítása során - a tudtával - az I. r. és a VI. r. vádlott a sértettet ütlegelte. Ez a magatartása a következetes ítélkezési gyakorlat szerint mint a tettesi tevékenységet közvetlenül kiegészítő magatartás túlmegy a bűnsegélyen, és társtettesi tevékenységnek értékelendő.
Nem értett egyet ezért a Legfelsőbb Bíróság a védőnek azzal az álláspontjával, hogy a IV. r. vádlott csak a bűnsegéde az emberrablás bűntettének. Kétségkívül, a IV. r. vádlottnak a sértett elfogását és szállítását követő ténykedése - az, hogy rövid ideig jelen volt a sértett fogvatartásának a helyén, közreműködött a fogvatartás egyik helyszínéül szolgáló lakás kulcsának a megszerzésében, a követeléstámasztás lebonyolítása érdekében a sértett anyjával folytatandó telefonbeszélgetés céljára rendelkezésre bocsátotta a mobiltelefon-készülékét, a sértettnek a lakásba történő átszállításához rendelkezésre bocsátotta a gépkocsiját - törvényi tényálláselemet már közvetlenül nem valósított meg, hanem tipikusan bűnsegédi magatartásnak tekinthető, ám ez a bűnsegély beolvad az események kezdeti szakaszában az általa társtettesként megvalósított bűncselekménybe. Nem tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a II. r. vádlott az emberrablás bűntettét társtettesként követte el.
Megfelelt az ítélkezési gyakorlatnak az V. r. vádlott tevékenységének az emberrablás bűntettéhez nyújtott bűnsegélyként történő értékelése, minthogy magatartása az I. r. vádlott által a sértett szabadon bocsátásának feltételéül támasztott követelés, illetőleg fenyegetés puszta közvetítésére, tolmácsolására vonatkozott. A bizonyítás anyagában ugyan keveredtek az V. r. vádlott társtettesi és bűnsegédi tevékenységére utaló adatok, a társtettességet megalapozó tények kétséget kizáró bizonyossággal történő megállapítására azonban nem volt lehetőség.
Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság az I. r. vádlott védőjének azzal az álláspontjával, hogy a vádlottak cselekménye önbíráskodás bűntettének minősül. Az önbíráskodás bűncselekményének [Btk. 273. § (1) bek.] a lényege az, hogy az elkövető a jogos vagy az általa jogosnak vélt követelés kikényszerítése céljából személy elleni erőszakot vagy fenyegetést alkalmaz. A vádlottak tevékenysége az önbíráskodás elemeit kétségkívül magában rejti, ám az általuk megvalósított cselekményben az önbíráskodáshoz képest az a többlet mutatkozik, hogy személy elleni erőszakkal, illetőleg az élet vagy a testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel arra kényszerítették a sértettet, hogy mindaddig velük tartózkodjék, amíg az anyja, az I. r. vádlott részben jogos, részben jogtalan pénzkövetelését nem teljesíti. Ezzel a tényállásbeli többlettel viszont a Btk. 175/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott emberrablás bűntettének a törvényi tényállása valósult meg. Ha ugyanis a helyváltoztatás szabadságának a megsértése valamely követelés teljesítésének a kikényszerítése céljából, személy elleni erőszak vagy minősített fenyegetés alkalmazásával történik, és ennek a célnak megfelelően a sértett szabadon bocsátását a követelés teljesítésétől teszik függővé, a cselekmény emberrablás, függetlenül attól, hogy a követelés egészében vagy nagy részben jogos vagy jogtalan, illetőleg a követelést az elkövető jogosnak véli. Az emberrablás törvényi tényállása összefoglalt bűncselekmény; az abban foglalt kétmozzanatos elkövetési tevékenység szükségszerűen magában foglalja a személyi szabadság megsértését, de a személy elleni erőszak, illetőleg a (minősített) fenyegetés alkalmazása, valamint a szabadon bocsátásnak a követelés teljesítésétől való függővé tétele folytán az elkövetési magatartás gyakorta az önbíráskodás törvényi tényálláselemeit is kimeríti. A tipikusan együttesen előforduló ezeket a tényállásokat pedig magasabb büntetési tétellel fenyegetett önálló bűncselekményi alakzatként - mint emberrablást - rendeli büntetni a törvény. Emiatt az ilyen kettős jogtárgysérelmet - a személyi szabadság sérelmét és a közrendbiztonság sérelmét - magában hordozó magatartásegyüttesnek a személyi szabadság megsértése és az önbíráskodás bűnhalmazataként való értékelése kizárt.
Az elsőfokú bíróság helyesen sorolta fel és lényegében a tényleges súlyuknak megfelelő nyomatékkal értékelte azokat a körülményeket, amelyek a büntetés mértéke szempontjából jelentősek. A Legfelsőbb Bíróság mindössze annak a megállapításnak a pontosítását látja szükségesnek, hogy az emberrablások elszaporodottsága ugyanis ez idő szerint tényszerűen nem igazolható. Kétségkívül megfigyelhető viszont a bűnözésben olyan tendencia, amely az emberrablások elszaporodásának az irányába mutat, és ennek a bűncselekménynek a növekvő gyakorisága fokozza a vádlottak cselekményének a társadalomra veszélyességét, és az okból értékelhető a vádlottak terhére. A minősítés megváltoztatása folytán a III. r. vádlott esetében további enyhítő körülmény az, hogy a bűncselekmény elkövetésében bűnsegédként vett részt.
Mindezek előrebocsátása mellett a Legfelsőbb Bíróság egyetértett a legfőbb ügyésznek azzal az álláspontjával, hogy az emberrablás bűntettének igen nagyfokú a társadalomra veszélyessége, mely absztrakt társadalomra veszélyesség a büntetési tétel nagyságában is kifejeződik, és ez általában a törvény szigorának az alkalmazását teszi szükségessé a büntetés céljának az eléréséhez.
Az elbírált eset azonban - éppen a sértett életvezetésénél fogva - rendhagyó. A sértett züllött, bűnöző életvezetésű személy; az I. r. vádlott pénzének az eltulajdonítása is a züllött életmódjára vezethető vissza. A sértett züllött életmódja és az a körülmény, hogy az országban illegálisan, korábban álnéven, sokszor ismeretlen helyen tartózkodott, bejelentett lakása nem volt, bujkált a hatóságok elől, időszakosan illegálisan külföldre távozott, arra utal, az I. r. vádlottnak nem volt reális esélye arra, hogy legális módon visszaszerezze a sértettől az általa eltulajdonított pénzét. Ez pedig a büntetőjogi felelősségének a mértékére kihat, és érinti az I. r. vádlott érdekében közreműködő elkövetők felelősségének a mértékét is, akiknek a bűncselekményből előnyük nem származott.
Emiatt a Legfelsőbb Bíróság a vádlottak büntetésének a lényeges súlyosítására nem látott alapot, és azoknak a vádlottaknak az esetében, akik az erőszak, fenyegetés alkalmazásában közvetlenül nem vettek részt, helyesnek tartotta az enyhítő rendelkezés [Btk. 87. § (2) bek. c) pont] alkalmazását a büntetés kiszabása során. Mindössze a bűncselekményt társtettesként megvalósító IV. r. vádlott esetében - a büntetések belső arányainak biztosítása végett - vált szükségessé a büntetés kisebb mérvű súlyosítása.
A III. r. és a IV. r. vádlott tekintetében a Legfelsőbb Bíróság lehetőséget látott a velük szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztésére, ugyanis mindketten büntetlen előéletűek, kiskorú gyermeket gondoznak, sőt a IV. r. vádlott gyermeke - a fellebbezési eljárásban felmerült adatok szerint - betegség miatt fokozott szülői gondoskodásra szorul; továbbá a III. r. vádlott csak bűnsegédként vett részt a cselekményben; a IV. r. vádlott pedig ugyan társtettesként követte el a bűncselekményt, a tényleges szerepe azonban csak a törvényi tényállás egy kisebb részének a megvalósítására korlátozódott, és a cselekmény egésze szempontjából csekélyebb jelentőségű volt, mint az I. r. és a VI. r. vádlott esetében. Ezek a körülmények olyan különös méltánylást érdemelnek, amely a Btk. 89. §-ának (2) bekezdése szerint az egy évnél hosszabb tartamban kiszabott szabadságvesztésnek próbaidőre történő felfüggesztését indokolja. A próbaidő tartamát a Legfelsőbb Bíróság a III. r. és a IV. r. vádlottnak a bűncselekményben betöltött szerepéhez igazodva állapította meg, egyben mellőzte e két vádlott tekintetében a közügyektől eltiltást, mert az a mellékbüntetés csak végrehajtható szabadságvesztés kiszabása esetén alkalmazható.
Az előzőekben kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a III. r. és a IV. r. vádlott tekintetében akként változtatta meg, hogy a III. r. vádlott cselekményét bűnsegédként elkövetettként minősítette, a közügyektől eltiltás kiszabását mellőzte, és a szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette; a IV. r. vádlottra kiszabott szabadságvesztés tartamát 1 év 6 hónapra súlyosította, a közügyektől eltiltás kiszabását mellőzte, és a szabadságvesztés végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette, egyebekben pedig az elsőfokú ítéletnek a változtatással nem érintett törvényes rendelkezéseit helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 1284/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás