GK BH 1999/563
GK BH 1999/563
1999.12.01.
I. Ha a foglalót - a szerződő felek akarata szerint - harmadik személynél (jogi személynél) kell elhelyezni, az „elhelyezés” késedelme esetén a foglaló jogosultját késedelmi kamat nem illeti meg [Ptk. 243. § (1) bek., 244. §].
II. Az előszerződést kötő felek a végleges szerződés megkötésekor közös akarattal eltérhetnek az előszerződésben (szindikátusi szerződésben) foglaltaktól [Ptk. 208. § (1) bek., 240. § (1) bek.].
A felperessel kötött szindikátusi szerződésben J. T. osztrák állampolgár vállalta, hogy az általa alapítandó magyarországi gazdasági társulás - az 1993. december 6. napjáig megkötendő adásvételi szerződéssel - megvásárolja a felperes tulajdonában álló h.-i szarvasmarhatelepet az ott lévő felszerelésekkel és állatállománnyal együtt 52 millió forint vételárért. A J. T. által alapított alperesi kft. és a felperes az adásvételi szerződést 1993. december 1-jén megkötötték. A vevőnek a szerződés aláírásával egyidejűleg 1 500 000 ATS-nek megfelelő forintösszeget kellett volna foglalóként kifizetnie. A szerződés további rendelkezései - a vételár kifizetése, a vevő tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése és az ingatlan tehermentesítése kérdésében - egymásnak ellentmondó kikötéseket tartalmaztak. Az ingatlant a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. javára 10 784 000 Ft és kamata, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank javára pedig 40 millió forint és kamata erejéig jelzálogjog terhelte. Az alperes a foglalót nem adta át és 1993-ban a vételár fizetését nem kezdte meg, a felperes pedig nem intézkedett az ingatlan tehermentesítése érdekében. A felek 1994. február 17-én történt megállapodása alapján az alperes a tehenészeti telep üzemeltetési jogát a felperestől 1994. március 1-jével átvette, a tejtermelés bevételével - amely a felpereshez folyt be - elszámoltak.
A felek között vita támadt a vételárhátralék rendezése, illetve az ingatlan tehermentesítése kérdésében, végül is a Kereskedelmi Bank Rt. közreműködésével az 1994. augusztus 31-én kötött megállapodásban az alperes vállalta, hogy a vételárat ugyanezen a napon átutalja a Kereskedelmi Bank Rt.-nél nyitott számlára; a felperes pedig arra kötelezte magát, hogy a Kereskedelmi Bank Rt.-vel közösen intézkednek az ingatlant terhelő jelzálogjog törlése iránt. A felperes a megállapodás megkötésekor a kamatveszteségben jelentkező kárát 7 millió forintban jelölte meg, az alperes a kárigényt nem ismerte el.
Az alperes 1994. augusztus 31-én két tételben 53 450 000 Ft-ot utalt át a felperes részére vételár címén; 1994. november 8-án átutalt további 4 299 450 Ft-ot; november 21-én pedig 550 Ft-ot. Az alperesnek járó tejpénzből a felperes 2 millió forintot visszatartott, az alperes ezt az összeget a vételárba beszámította.
A felperes a keresetében előadta, hogy az adásvételi szerződés 6. pontja értelmében az alperesnek az ingatlan teljes vételárát 1993. december 23-ig ki kellett volna fizetnie, amely összegből rendezni tudta volna a Kereskedelmi Bank Rt.-vel, valamint a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-vel szemben fennálló tartozásait. Az alperes késedelmes teljesítése miatt 1994. január 1-je és augusztus 31-e közötti időtartamra 10 265 811 Ft többletkamattal terhelték, amelynek megfizetésére - elsősorban kártérítés címén - a Ptk. 277. §-ának (2) bekezdése, a 318. §-ának (1) bekezdése, és a 339. §-ának (1) bekezdése alapján kérte az alperest kötelezni. Másodlagos kereseti kérelmében ugyanezen összegben, valamint ennek 1994. szeptember 9-től a kifizetés napjáig járó évi 50% késedelmi kamatában - késedelmi kamat címén - kérte az alperest marasztalni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a vételárnak az 1 500 000 ATS-t meghaladó részét kedvezményes kamatozású kölcsönből kívánta kiegyenlíteni, ezt a szándékát a felperes is ismerte. Az adásvételi szerződésben épp ezért a vételár kifizetésének pontos időpontját dátumszerűen nem határozták meg, azt a hitel folyósításától tették függővé. Vitatta a kár bekövetkezését és az összegszerűségét is.
Az elsőfokú bíróság az 1995. november 9-én kelt ítéletében a felperes keresetét elutasította. A Legfelsőbb Bíróság - a felperes fellebbezése folytán hozott - végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletében a felperes keresetét ismételten elutasította és kötelezte, hogy fizessen meg az államnak az illetékhivatal felhívására 1 221 266 Ft eljárási illetéket és az alperesnek 250 000 Ft perköltséget. A megismételt eljárásban lefolytatott bizonyítás anyaga alapján megállapította, hogy a Kereskedelmi Bank Rt. - a felperessel szemben fennálló - hitelkövetelését és annak kamatait a Kvantum Bank Rt.-re engedményezte, ez utóbbi a 33 858 000 Ft tőke, és 23 474 000 Ft kamattartozásból álló, összesen 57 332 000 Ft összegű követelését 46 millió forint vételár ellenében „a felperes részére értékesítette”. A felperes 1994. október 3-án megállapodott a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-vel, miszerint a 8 088 300 Ft tartozását megfizeti, a bank pedig ennek fejében elengedi a fenti tőke után járó 2 500 000 Ft kamatkövetelését. A felperes a tartozását mindkét bankkal szemben kiegyenlítette.
Az elsőfokú bíróság az így kiegészített tényállás alapján is alaptalannak tartotta a felperes keresetét. A Legfelsőbb Bíróság iránymutatásának megfelelően vizsgálta, hogy a felek ténylegesen milyen teljesítési határidőben állapodtak meg, tekintve, hogy az adásvételi szerződés egyes pontjai e vonatkozásban egymásnak ellentmondó kikötéseket tartalmaztak. Az elsőfokú bíróság az alperes ügyvezetőjének vallomása, és a felperes előadása alapján tényként állapította meg, hogy a felperes az ingatlan tehermentesítését kizárólag az alperestől járó vételár felhasználásával tudta volna elvégezni, mert erre egyéb fedezettel nem rendelkezett. Az alperesnek erről tudomása volt, ezért a vételár kifizetését megelőzően a tehermentesítést alappal nem igényelhette.
Másfelől T. G. és N.-né T. J. tanúk vallomása alapján elfogadta az alperes előadását, miszerint a felperes tudta, hogy az alperes a vételár kifizetéséhez hitelt kíván igénybe venni és csak akkor tud fizetést teljesíteni, ha a bank részére a hitelt folyósítja. Mindebből az elsőfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az 1993. december 1. napján megkötött adásvételi szerződésben írt fizetési határidőt egyik fél sem tartotta mérvadónak, ehelyett abban állapodtak meg, hogy az alperes hitelből, annak kézhezvétele után fogja kifizetni a vételárat. Az 1994. augusztus 31-i határidő bizonyítottan a fizetés első olyan határnapja, amelyben a felek dátumszerűen megállapodtak, ezért az alperes a teljesítéssel eddig nem esett késedelembe. Tény, hogy ezen a napon az alperes a fennálló tartozást csak részben egyenlítette ki, a felperes viszont csak az 1994. augusztus 31-ig bekövetkezett kárát, illetőleg az addig felmerült késedelmi kamatokat érvényesítette, erre figyelemmel a keresetet elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a másodlagos kereseti kérelme - a késedelmikamat-igénye - tárgyában nem foglalt állást, ezzel megsértette a Pp. 213. §-ának (1) bekezdésében írt jogszabályi rendelkezéseket.
Az ügy érdemében vitatta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, és az abból levont jogi következtetést egyaránt. Tényként kérte megállapítani, hogy az alperesnek az adásvételi szerződés aláírásakor - 1993. december 1-jén - foglalóként 1 500 000 ATS-nek megfelelő forintösszeget kellett volna átadnia, amelynek kifizetését az alperes elmulasztotta, ezáltal 9,51 Ft/ATS devizaárfolyamon számolva 14 265 000 Ft kifizetésével késedelembe esett. Ezen összeg után a késedelmikamat-fizetési kötelezettség tartamát 1993. december 1-je és 1994. április 31-e közötti időtartamban, a késedelmi kamat mértékét évi 44%-ban, annak összegét pedig 4 894 653 Ft-ban jelölte meg. A további vételár kifizetése időpontjának megállapításánál a szindikátusi szerződésben foglaltakat kérte figyelembe venni; a 3 000 000 ATS forintellenértékét az 1993. december 3-án érvényes devizaárfolyamon 9,51 Ft/ATS-ben kérte meghatározni, ehhez képest 28 530 000 Ft után 1993. december 3-a és 1994. augusztus 31-e közötti időtartamra 9 720 522 Ft-ban jelölte meg az őt megillető késedelmi kamat összegét. Ettől függetlenül a késedelmikamat-igényét összegszerűen a keresetben írtakkal egyezően 10 265 811 Ft-ban és annak kamataiban jelölte meg. Előadta, hogy azoknak az összegeknek a késedelmi kamatát, amelyeket az alperes 1994. augusztus 31-e után fizetett ki, külön perben érvényesítette, e tárgyban az illetékes városi bíróság már jogerős ítéletet hozott.
Sérelmezte az elsőfokú bíróság megállapítását, miszerint az 1994. augusztus 31-én kelt megállapodásban rögzítették először, dátumszerűen a fizetés teljesítési határidejét. Álláspontja szerint e határidő a fizetés teljesítésére megszabott póthatáridő volt, ami az alperes fizetési késedelmét nem befolyásolta. Tagadta, hogy tudomása volt arról a körülményről, hogy az alperes a vételárat bankkölcsönből kívánja kiegyenlíteni, az elsőfokú bíróság ez irányú megállapítása az alperes javára elfogult tanúk vallomásán alapult. A kára bekövetkezésében és annak összegszerűsége kérdésében nem vitatta, hogy a kölcsönt nyújtó bankoktól a fennálló tőkére és kamatokra kedvezményeket kapott, álláspontja szerint azonban ezek nem befolyásolták a bankokkal szemben fennálló késedelmikamat-fizetési kötelezettségét. A szerződésekből ugyanis - kivéve a Magyar Külkereskedelmi Bankkal kötött szerződést - nem állapítható meg, hogy az engedmény a kölcsöntőkére, avagy a késedelmi kamatokra vonatkozik-e.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Előadta, hogy a fizetési késedelme többek között azért sem következhetett be, mert a követelésről a felperes számlát legelőször csak 1994. augusztus 31-én állított ki.
A fellebbezés nem alapos.
A másodfokú eljárásban a Legfelsőbb Bíróságnak is abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az alperes a vételár fizetésével késedelembe esett-e, ezzel okozott-e kárt a felperesnek, illetőleg, hogy a felperes kamatigénye mennyiben alapos.
A kötelezett késedelméről szóló, a Ptk. 298. §-ának a)-b) pontjában foglaltak szerint a kötelezett késedelembe esik, ha a szerződésben megállapított, vagy a szolgáltatás rendeltetéséből kétségtelenül megállapítható teljesítési idő eredménytelenül eltelt; más esetben ha a kötelezettségét a jogosult felszólítására nem teljesíti.
A Legfelsőbb Bíróság nem osztotta a felperesnek azt a jogi álláspontját, hogy a foglaló esedékessé válása szempontjából az 1993. december 1-jén kötött adásvételi szerződés, a vételár esedékessé válása szempontjából viszont az 1993. november 29-én kötött szindikátusi szerződés rendelkezései az irányadóak. Tény, a szindikátusi szerződés azt tartalmazta, hogy az alperesnek 1993 decemberében - vételár címén - 3 000 000 ATS forintellenértékét át kellett adnia a felperesnek, az alperes ugyanis ilyen tartalommal vállalta megkötni a végleges adásvételi szerződést. Maga a szindikátusi szerződés azonban nem alapozta meg az alperes fizetési kötelezettségét. A szindikátusi szerződés a felperes, valamint J. T. osztrák állampolgár által a Ptk. 208. §-ának (1) bekezdése szerint kötött előszerződés volt, amelyben végleges adásvételi szerződés megkötésére vállaltak kötelezettséget. A végleges adásvételi szerződés megkötésekor a felek közös akarattal eltértek a szindikátusi szerződésben foglaltaktól, erre viszont törvényes lehetőségük volt. A Ptk. 240. §-ának (1) bekezdése értelmében a felek közös megegyezéssel, a már megkötött szerződés tartalmát is módosíthatják, így nem volt annak jogi akadálya, hogy az előszerződés kikötéseitől eltérő tartalmú adásvételi szerződés megkötésében állapodjanak meg.
Az alperes fizetési kötelezettségének esedékessé válása szempontjából az adásvételi szerződés kikötései az irányadóak. Az adásvételi szerződés 3. és 5. pontjában foglalt kikötések nem egyértelműek, a 3. pont a foglalót meghaladó vételár esedékességét az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést elrendelő határozat kézhezvételétől számított 5. napra teszi, ugyanakkor az 5. pont a vevő számára csak a teljes vételár kifizetését követően teszi lehetővé azt, hogy tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztesse. Ilyen körülmények között nem megalapozott a felperesnek az az álláspontja, hogy a vételár kifizetése akár 1993. december 3-án, akár december 23-án esedékessé vált volna. Ennek ellentmond T. G. és N.-né T. J. tanúvallomása is. E vallomások azt támasztják alá, hogy a végleges adásvételi szerződés nem tartalmazott egyértelmű, dátumszerűen meghatározott fizetési határidőt a foglalót meghaladó vételárrész tekintetében. N.-né T. J. tanú érdekeltségére vonatkozóan a perben semmiféle adat nem merült fel, T. G. tanúvallomása pedig azért fogadható el, mert az általa elmondottakat N.-né T. J. mindenben megerősítette.
N.-né tanúvallomásán kívül más banki alkalmazott tanú vallomása nem áll rendelkezésre, tekintve, hogy a felperes - az alperes által meghallgatni kért - banki alkalmazott tanúknak a titoktartási kötelezettség alól való felmentést nem adta meg. A tanúvallomásokat erősíti meg az a körülmény, hogy a felperes nem tudta igazolni, hogy az alperest a lejáratkor a teljesítésre felhívta volna, valamint az a tény, hogy az ingatlant az alperes birtokába adta annak a szerződésbeni rögzítése nélkül, hogy az alperes a vételár megfizetésével késedelemben van. A felperes által állított fizetési határidőnek ellentmond továbbá az a körülmény is, hogy a felperes 1994. augusztus 31-ig a vételárról számlát nem állított ki, holott a számviteli törvény rendelkezései szerint erre irányuló kötelezettség terhelte. Ehhez képest, ha helytálló is lenne a felperesnek arra történt hivatkozása, hogy a vételár, vagy annak valamely része 1994. augusztus 31-ét megelőzően esedékessé vált, a számlázás hiánya az állandósult bírói gyakorlat szerint a Ptk. 302. §-ának b) pontja szerint jogosulti késedelemnek minősül, amely a Ptk. 303. §-ának (3) bekezdése értelmében az alperes mint kötelezett egyidejű késedelmét kizárta. Az alperes tehát nem szegte meg az adásvételi szerződést azzal, hogy a vételárat 1993. december 23-án nem egyenlítette ki, szerződésszegés hiányában pedig - a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazandó - a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján kártérítésben nem marasztalható.
Alaptalan a felperesnek a késedelmi kamat iránt előterjesztett kereseti kérelme is. A Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése szerint a késedelmi kamat a jogosulatlanul használt idegen pénz használatáért, a fizetési késedelem időtartamára jár. A fizetési késedelem bekövetkezésére a már korábban kifejtettek irányadóak, azaz az alperes a fizetéssel 1994. augusztus 31-ig nem esett késedelembe, ezért a keresetben írt időtartamra késedelmi kamat fizetésére sem kötelezhető.
Nem terheli késedelmikamat-fizetési kötelezettség az alperest a foglalóként kikötött és 1993. december 1-jén esedékessé vált 1 500 000 ATS forintellenértéke után sem. A Ptk. 243. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés megkötésekor a kötelezettségvállalás jeléül foglalót lehet adni. A foglaló szerződést biztosító mellékkötelezettség, az ilyen címen átadott összeg egészen addig, míg azt a vételárba be nem számították, csupán a szerződés létrejöttének bizonyítékául, valamint a szerződés biztosítékául szolgál. A foglalót a Ptk. 244. §-a szerint akkor lehet a vételárba beszámítani - azaz a foglaló vételárrá akkor alakul át -, amikor a foglalóval biztosított szerződést a felek teljesítik. A felperes számára már a szerződés aláírásakor nyilvánvalónak kellett lennie, hogy az alperes a foglalót nem adta át, hiszen az adásvételi szerződés 3. pontja akként szólt, hogy a szerződés aláírásával egyidejűleg fizeti az alperes a foglalót. A felperes arra is hivatkozott, hogy a szindikátusi szerződés szerint a foglalót letétbe kellett volna helyezni az OKHB Zalaegerszegi Fiókjának széfjében.
Mindebből az következik, hogy - a felek akarata szerint - a foglaló nem került volna a felperes számlájára, hanem - biztosítéki szerepének megfelelően - harmadik személynél kellett volna azt elhelyezni. Így annak késedelmes megfizetése miatt a felperes kamatot azért nem igényelhet, mert a foglalót saját tulajdonaként nem használhatta volna.
A fent kifejtettek szerint az alperes késedelme csak az 1994. augusztus 31-i határidőhöz képest állapítható meg. E vonatkozásban a felperes követelése tárgyában viszont már jogerős ítélet született.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét - a szükséges indokolásbeli kiegészítéssel - a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 32.359/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás