567/E/1999. AB határozat
567/E/1999. AB határozat*
2004.10.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 72. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között az ingatlanokkal kapcsolatos egyes vagyonjogi kérdések rendezése tárgyában létrejött megállapodás végrehajtásáról szóló 18/1965. (X. 17.) Korm. rendelethez kapcsolódó, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó egyrészt mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte az Alkotmánybíróságtól amiatt, mert a jogalkotó „elmulasztotta jogalkotói feladatát és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, amikor nem vonta az ún. kárpótlási törvények körébe a [Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között az ingatlanokkal kapcsolatos egyes vagyonjogi kérdések rendezése tárgyában létrejött megállapodás végrehajtásáról szóló] 18/1965. (X. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) alkalmazása következtében tulajdonjogukban sérelmet szenvedett magyar állampolgárságú személyek kártalanításának ügyét[.]” Az indítványozó álláspontja szerint „alkotmánysértő a tulajdonosokat bármiféle szempont szerint csoportosítani és ily módon egyeseket a kárpótlási törvény hatálya alá vonni, másokat pedig – akik ugyanabban az időszakban, ráadásul törvénysértő módon szenvedtek tulajdonukban kárt – ebből kihagyni.”
Az indítványozó indítványának másik részében az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 72. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását kérte, mivel „azokban az esetekben sem tesz ez alól kivételt a törvény, amikor a közigazgatási határozat felülvizsgálatára a határozat semmissége miatt kerülne sor és a határidő elmulasztása esetén az állam tulajdonszerzése a Polgári Törvénykönyv [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, a továbbiakban: Ptk.] 115. § (1) bekezdésébe ütközik.” Indítványában kifejtette: „[í]gy a magyar jogrendszer szerint, ha a szerződés – vagyis kétoldalú jogügylet! – semmis, arra határidő nélkül lehet hivatkozni és a Ptk. 115. §-a alapján a tulajdoni helyzetben bekövetkezett sérelmet orvosolni, azonban ha államigazgatási aktus – egyoldalú jogügylet! – a semmis, abban az esetben 30 nap akkor is az orvoslásra megszabott határidő, ha az aktus többek között éppen azért törvénysértő, mert olyan jogsértésen alapul, mely nem ad lehetőséget a határozat közlésére, így a felülvizsgálatra sem. (...) Mindezek alapján az Áe. 72. § (1) bekezdése álláspontom szerint az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe ütközik[.]”
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) érintett rendelkezései:
„106. § (1) Ha a fél vagy képviselője valamely határnapon hibáján kívül nem jelent meg, vagy valamely határidőt hibáján kívül mulasztott el, a mulasztás következményei – az alábbi eseteket kivéve – igazolással orvosolhatók.”
„107. § (1) Az igazolási kérelmet tizenöt napon belül lehet előterjeszteni. Ezt a határidőt az elmulasztott határnaptól, illetőleg az elmulasztott határidő utolsó napjától kell számítani. Ha azonban a mulasztás csak később jutott a félnek vagy képviselőjének tudomására, vagy az akadály csak később szűnt meg, az igazolási kérelem határideje a tudomásszerzéssel, illetőleg az akadály megszűnésével veszi kezdetét. A mulasztástól számított három hónap eltelte után igazolási kérelmet előterjeszteni nem lehet.”
„330. § (1) A keresetlevelet az első fokú közigazgatási határozatot hozó szervnél vagy az illetékes bíróságnál a felülvizsgálni kért határozat közlésétől számított harminc napon belül kell benyújtani. Az első fokú közigazgatási szerv a keresetlevelet – az ügy irataival együtt – nyolc napon belül köteles a bírósághoz továbbítani.”
„(4) Ha a fél a keresetlevél benyújtására megállapított határidőt elmulasztotta, igazolással élhet (106–110. §). A közigazgatási szerv a hozzá elkésetten benyújtott keresetlevelet nem utasíthatja el, hanem köteles azt a bírósághoz továbbítani abban az esetben is, ha a fél igazolási kérelmet nem terjesztett elő.”
3. Az Áe. indítvánnyal érintett rendelkezése:
„72. § (1) Az ügyfél, illetőleg a törvényes érdekeiben sérelmet szenvedett fél jogszabálysértésre hivatkozva – ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik –, az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül keresettel kérheti a bíróságtól.”
4. A Ptk. indítvánnyal érintett rendelkezései:
„115. § (1) A tulajdonjogi igények nem évülnek el.”
5. Az R. vizsgált rendelkezései:
„1. § A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között létrejött megállapodás alapján – e rendelet hatálybalépésének napjával – teljes egészében a magyar államra száll át a csehszlovák állampolgárok tulajdonában levő magyarországi ingatlanok közül azoknak az ingatlanoknak a tulajdonjoga, amelyek 1964. február 3-án részben vagy egészben magyar állami vállalatok, egyéb állami gazdálkodószervek, állami költségvetési szervek, szövetkezetek és társadalmi szervezetek kezelésében vagy használatában állottak.”
„2. § (1) Az 1. § értelmében állami tulajdonba került ingatlanok kezelői vagy használói e rendelet hatálybalépésétől számított 30 napon belül az ingatlan fekvése szerint illetékes járási (városi, városi kerületi) tanács végrehajtó bizottságának igazgatási osztályához (a továbbiakban: igazgatási osztály) írásban kötelesek bejelenteni a kezelésükben vagy használatukban levő, s e rendelet hatálya alá tartozó ingatlanokat. A bejelentésben fel kell tüntetni az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett (telekkönyvi) tulajdonos nevét és lakcímét, az ingatlan-nyilvántartási (telekkönyvi) helyrajzi számát, továbbá azt, hogy az ingatlan melyik községben (városban) fekszik.”
„3. § (1) A bejelentés alapján vagy más módon tudomására jutott esetben az igazgatási osztály határozattal állapítja meg, hogy az ingatlan e rendelet hatálya alá tartozik-e vagy sem. Az állam tulajdonjogát megállapító határozatban az ingatlankezelő szervet is ki kell jelölni, ha ez korábban még nem történt volna meg.
(2) A határozathozatalra, az ügyfelek értesítésére és a jogorvoslati eljárásra az 1957. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.”
„(4) Ha vita merül fel abban a kérdésben, hogy valamely ingatlan e rendelet hatálya alá tartozik-e, a Pénzügyminisztérium véleményét kell beszerezni.”
„4. § Az állam tulajdonjogát e rendelet alapján megállapító államigazgatási határozat bíróság előtt nem támadható meg.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az indítványozó az Áe. 72. § (1) bekezdésének megsemmisítését – az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe foglalt, a tulajdon védelméhez fűződő jog sérelméből következően – amiatt kéri megállapítani, mert álláspontja szerint az Áe. hivatkozott rendelkezése – az akár tulajdonelvonással járó – államigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatára egységesen 30 napos keresetindítási határidőt állapít meg, így akkor is, ha az államigazgatási határozat éppen azért törvénysértő, mert a határozat közlésére nem került sor (és így annak a felülvizsgálatára sincs lehetőség). Az indítványozó az Áe. szabályozását párhuzamba állította a Ptk. szabályozási rendszerével. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Áe. és a Ptk. között – az indítványozó által meghatározott módon – nincs összefüggés.
Az Áe. 72. § (1) bekezdése általános jelleggel lehetővé teszi, hogy az ügyfél, illetve a törvényes érdekeiben sérelmet szenvedett fél – a határozat közlésétől számított harminc napon belül – jogszabálysértésre hivatkozva az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát kérje a bíróságtól. Az Áe. ezen rendelkezését együtt kell értelmezni a Pp.-nek a különleges eljárásokra, ezen belül a közigazgatási perekre vonatkozó XX. fejezetébe foglalt 330. §-ával, és különösen annak (4) bekezdésével, amely egyértelművé teszi, hogy ez a határidő eljárásjogi határidő, amelynek elmulasztása esetén – a Pp. 106–110. §-a szerint 15 napon, illetve 3 hónapon belül – igazolással lehet élni.
Az Alkotmánybíróság a 2218/B/1991. AB határozatában (ABH 1993, 580., a továbbiakban: Abh.) – a jelen ügyhöz hasonló indokok (az egykori jogszabályok megsértésével hozott államigazgatási határozat által okozott jogsérelem) alapján, ám más alkotmányos összefüggésekre hivatkozva – már vizsgálta a Pp. 330. § (1) bekezdésének, valamint az Áe. 72. § (1) bekezdésének jelenleg is hatályos szövegét megállapító, a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának kiterjesztéséről szóló 1991. évi XXVI. törvény 3. §-a alkotmányellenességét. A Pp. 330. § (1) bekezdése és az Áe. 72. § (1) bekezdése tartalmilag azonosan szabályoz abban a kérdésben, hogy a keresetindítást harmincnapos határidőhöz köti.
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megállapította, hogy a Pp. 330. § (1) bekezdése „a jogbiztonságot szolgálja azzal, hogy a keresetindítást időbelileg korlátozva a közigazgatási döntések érvényre jutásának időszerűségét biztosítja. A közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti kereset benyújtását tehát a jogállamhoz [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] tartozó jogbiztonság érvényesülése végett szükséges határidőhöz kötni.” (ABH 1993, 580, 583.)
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban kifejtette továbbá: „[a]z indítványozók egy része szerint az is alkotmányellenes, hogy az Áe. 72. § (1) bekezdése nem rendelkezik az olyan határozatok bírósági felülvizsgálatáról, amelyeket az érdekelt felekkel egyáltalán nem közöltek vagy amelyeket a feleknek nem kézbesítettek, hanem csak a kézbesített határozat ellen nyitja meg a bírói utat. Az indítványozók az Áe. 72. § (1) bekezdése rendelkezéseit félreértik. (...) Az Áe. 72. § (1) bekezdésének kifogásolt rendelkezése (...) csupán a keresetindítási határidőt és annak kezdő időpontját határozza meg. (...) Annak eldöntése pedig mindenkor a rendes bíróság hatáskörébe tartozik, hogy azokban az ügyekben, amelyekben az államigazgatási hatóság az ügy érdemében hozott határozatot az ügyfél állítása szerint egyáltalán nem vagy csak jelentős késedelemmel közölte, az Áe. és a Pp. rendelkezései összefüggéseikben hogyan alkalmazhatók.” (ABH 1993, 580, 585.)
Az Áe. 72. § (1) bekezdése és az Alkotmánynak a tulajdonjogot védő 13. § (1) bekezdése között csak nagyon távoli, közvetett kapcsolat áll fenn. Az Áe. 72. § (1) bekezdésében foglalt keresetindítási határidőhöz kapcsolódóan a tulajdonjog sérelme csak egyedi, szélsőséges esetekben, így például az Áe.-nek a határozatok közlésére vonatkozó, 45. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése esetén merülhet fel. A közigazgatási szerv jogsértő magatartásából eredő következmények orvoslására azonban van lehetősége az ügyfélnek. A kialakult bírói gyakorlat szerint nem érinti a határozat bíróság előtti megtámadásának a jogát az, ha az államigazgatási határozat kézbesítése elmaradt. Az ügyfélnek kérnie kell a határozat kézbesítését, és ezt követően lehetősége nyílik a határozat keresettel történő megtámadására. Mivel a fél határidőt nem mulasztott, a mulasztás igazolására sincs szükség akkor, ha a határozat felülvizsgálatát a kézbesítéstől számított 30 napon belül kéri a bíróságtól. A jogsérelem a határozat kézbesítésével tehát orvosolható.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Áe. 72. § (1) bekezdése nem ellentétes az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe foglalt, a tulajdon védelmét biztosító joggal, ezért az Áe. 72. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
2. Az indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását amiatt kérte az Alkotmánybíróságtól, mert a jogalkotó nem vonta a kárpótlási törvények körébe az R. „alkalmazása következtében tulajdonjogukban sérelmet szenvedett magyar állampolgárságú személyek kártalanításának ügyét, mely helyzettel diszkrimináció történt ezen személyek és a tulajdonjog elvesztése miatt más jogszabály alapján kárpótolt személyek között.”
2.1. A magyar és a csehszlovák állam 1964 februárjában – a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között az ingatlanokkal kapcsolatos egyes vagyonjogi kérdések rendezése tárgyában 1964. február 3-án aláírt jegyzőkönyvben (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) – megállapodott egyes ingatlanokkal kapcsolatos, addig rendezetlenül maradt kártérítési kérdésekről. A Jegyzőkönyv azokról az ingatlanokról rendelkezett, amelyek az adott állam területén feküdtek, de a másik állam állampolgárának a tulajdonában voltak. A Jegyzőkönyv 5. Cikkének 3) bekezdése szerint „[a]z olyan ingatlanvagyon, amely nem minősül a 2) bekezdés értelmében szabadnak, annak a Szerződő Félnek a tulajdonában lévőnek számít, amelynek területén az ingatlan fekszik. Ugyanez érvényes az olyan ingatlanra is, amelyet annak az országnak valamely szocialista szervezete kezel, vagy egészen vagy részben használ, amelynek területén az ingatlan fekszik.” A Jegyzőkönyvben [3. Cikk 2) bekezdés] a magyar állam magára vállalta a magyar területen lakó magyar állampolgárok kártalanítását, a csehszlovák állam azonban a Jegyzőkönyvben nem vállalt kötelezettséget saját állampolgárai kártalanítására.
A Jegyzőkönyv 5. Cikkének 3) bekezdése végrehajtására (a csehszlovák állampolgároknak a magyar állam területén fekvő, meghatározott szervek kezelésében levő ingatlanoknak a vonatkozásában) született meg az R.
Az R. 1. §-a alapján a R. tárgyi hatálya a csehszlovák állampolgárok tulajdonában levő magyarországi ingatlanokra terjed ki. Az állam tulajdonjogát (illetve azt, hogy az adott ingatlan az R. hatálya alá tartozik-e) az Áe. szerinti eljárásban hozott határozattal, az abban biztosított jogorvoslati eljárás igénybevételének lehetőségével állapították meg, a határozat bíróság előtt nem volt megtámadható. Ha vita merült fel abban a kérdésben, hogy valamely ingatlan az R. hatálya alá tartozik-e, a Pénzügyminisztérium véleményét kellett beszerezni.
Az R. tárgyi hatályára, valamint az eljárás részleteire vonatkozó szabályozás alapján – a benne foglalt rendelkezések betartása mellett – csak csehszlovák állampolgárok tulajdonának államosítására kerülhetett volna sor. Magyar állampolgár tulajdonának elvonására az R. alapján nem volt lehetőség, ez csak az R. jogsértő alkalmazásával történhetett.
2.2. Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott a tulajdoni sérelmek rendezésével kapcsolatos jogszabályok alkotmányosságával [pl. 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73.; 16/1991. (IV. 20.) AB határozat, ABH 1991, 58.; 28/1991. (VI. 3.) AB határozat ABH 1991, 88.; 15/1993. (III. 12.) AB határozat, ABH 1993, 112.; 16/1993. (III. 12.) AB határozat, ABH 1993, 143.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37.], az e tárgykörben kialakított gyakorlata a következők szerint foglalható össze.
A 28/1991. (VI. 3.) AB határozatban az Alkotmánybíróság már rámutatott arra, hogy „[j]ogi kötelezettsége nincs az államnak arra, hogy a múlt rendszerben bármilyen sérelmet szenvedetteket, vagy akár csak az anyagi kihatású sérelmet szenvedetteket csupán a hátrányok ténye miatt bármilyen elégtételben, s különösen anyagi juttatásban részesítse. Tekintettel arra, hogy különféle elégtételi intézkedések indultak meg, a kedvezményezettek körét és a juttatások mértékét tekintve is elvileg fennáll a tiltott megkülönböztetés lehetősége. Mivel nem eleve jogosultakról van szó, csupán önkényes megkülönböztetésük alkotmányellenes.” (ABH 1991, 88, 96.) A 16/1991. (IV. 20.) AB határozat megállapította, hogy a kárpótlással kapcsolatos jogalkotás során „a törvényhozó szabadsága a részletekben való megkülönböztetésre igen nagy. Mindenekelőtt azért, mert az állam nem jogi igényeket elégít ki, hanem méltányosságból juttat javakat a kedvezményezetteknek. Ha tehát nem eleve jogosultakat különböztet meg, a megkülönböztetés korlátja a pozitív diszkrimináció elvi határa: az egyenlő méltóságú személyként való kezelés feltétlen betartása, illetve az Alkotmányban megfogalmazott alapjogok meg nem sértése [l. 9/1990. (IV. 25.) AB határozat]. Ezen belül csak az követelhető meg, hogy a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen, azaz ne minősüljön önkényesnek. Figyelembe kell venni, hogy nincs senkinek joga arra, hogy egy ex gratia juttatás meghatározott formájában részesüljön. Ugyanakkor az ex gratia juttatásnál is irányadók az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltak.” (ABH 1991, 58, 62.)
„Az Alkotmánybíróság több döntésében hangsúlyozta, hogy gyakorlatilag bárkire, aki a múlt rendszerekben Magyarországon élt, érvényes lehet, hogy sérelem érte. Az ország gazdasági helyzete és a kárpótlásra fordítható fedezet korlátozottsága bizonyos értelemben határt szab a kárpótlásra jogosult csoportok meghatározásában [lásd: 28/1991. (VI. 3.) AB határozat, ABH 1991, 88, 96–97.; 1/1995. (II. 8.) AB határozat, ABH 1995, 31, 42.]. (...) Tehát amikor az Alkotmánybíróság a kárpótlással összefüggő egy-egy alkotmányossági problémáról dönt, akkor nem általánosságban, hanem az adott szabályozási koncepción belül vizsgálja a felmerült kérdést. A vizsgálat tárgya, hogy az egységes szabályozási elképzelésen belül a kárpótlási iránti igény elismertsége vagy éppen az érvényesíthetőség hiánya tárgyilagos megítélés szerint ésszerű indokon nyugszik-e.” (707/B/1997. AB határozat, ABH 2000, 702, 704–705.)
2.3. Az ún. kárpótlási törvények – így mind a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény (Kptv.), mind az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény – személyi hatálya a magyar állampolgárokra, a Magyarországon életvitelszerűen élő nem magyar állampolgárokra, illetve azokra terjed ki, akiket a magyar állampolgárságuktól való megfosztásukkal összefüggésben ért sérelem. E körbe értelemszerűen nem tartoznak bele az R. által érintett személyek, vagyis azok a csehszlovák állampolgárok, akiknek a magyar állam területén olyan ingatlantulajdonuk volt, amely 1964. február 3-án részben vagy egészben magyar állami vállalatok, egyéb állami gazdálkodó szervek, állami költségvetési szervek, szövetkezetek és társadalmi szervezetek kezelésében vagy használatában állt. A Kptv. 1. és 2. számú mellékletében a törvény személyi hatályának megfelelően sorolja fel azokat a jogszabályokat, amelyek alkalmazása esetén sor kerülhetett magyar állampolgárok tulajdonának elvonására. A Kptv. személyi hatályának megállapításakor a jogalkotó figyelemmel volt egyrészt az ország anyagi teherbíró képességére, másrészt arra, hogy a nem magyar állampolgárok tulajdonának elvonásáért járó kártalanítás más jogszabályok, illetve nemzetközi szerződések alapján kerül sor, vagy már sor is került. A kárpótlási törvények szabályozási koncepciójából következik tehát, hogy a jogalkotó a Kptv. 1. és 2. számú mellékletében nem vette fel az R.-t azok közé a jogszabályok közé, amelyek alapján elvont tulajdon után kárpótlás jár. Nem állapítható tehát meg a személyek közötti önkényes különbségtétel amiatt, hogy a Kptv. melléklete nem tartalmazza az R.-t, mivel az egyik homogén csoportba (a Kptv. mellékleteiben felsorolt rendeletek által érintett személyi kör) a magyar állampolgárok (Magyarországon élő nem magyar állampolgárok, illetve magyar állampolgárságuktól megfosztott személyek), míg a másik csoportba (az R. által érintett személyi kör) a nem Magyarországon élő (volt) csehszlovák állampolgárok tartoznak.
Mindezekből következően az Alkotmánybíróság az R.-hez kapcsolódó, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította.
Budapest, 2004. október 4.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k., Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás