57/B/1999. AB határozat
57/B/1999. AB határozat*
2002.12.27.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 3. § (1) bekezdés c) pontja, valamint az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvényt módosító 1997. évi XXIX. törvény 7. § (6) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a jogalkalmazói döntések – köztük a BH 1997. 315. sorszámon közzétett Legf. Bír. Kf. I. 27.640/1995. ügyszámú bírósági határozat – felülvizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítványt, valamint az eljáró hatóságok államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősségének megállapítására vonatkozó indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
Az Alkotmánybírósághoz érkezett indítványból, illetve az ahhoz kapcsolódó mellékletekből a következők állapíthatóak meg. Az indítványozót 1944. október 10-én, mint leventét vonultatták be katonának, ún. honvédelmi munkára való igénybevétel címén. Fegyveres szolgálatot nem teljesített. A harci cselekmények következtében 1944. december 1-jétől Ausztriában, a szovjetek elleni védekező harcot folytató katonai alakulat mellett teljesített, fizikai munkát igénylő szolgálatot. Szervezetileg, levente társaival együtt, egy német zászlóaljhoz tartozott. 1945. május 9-től szovjet hadifogságba került.
Az indítványozó az 1944. december 1-jétől 1945. május 8-ig terjedő időszak alapján – harcoló alakulat kötelékében teljesített munkaszolgálat címén – kárpótlási kérelmet nyújtott be az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz. A hivatal, majd később az első és a másodfokú bíróság is elutasította az indítványozó azon kérelmét, amelyben a az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: 3.Kpt.) 3. § (1) bekezdés c) pontja alapján kárpótlást kért.
Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal határozatát felülvizsgáló bíróság, majd a bírósági ítélet elleni fellebbezést elbíráló Legfelsőbb Bíróság egyöntetűen arra az álláspontra helyezkedett, hogy az indítványozónak 1944. december 1-jétől 1945. május 8-ig terjedő időben nem a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott faji, vallási vagy politikai okból kellett munkaszolgálatot teljesítenie. Ezt a tényt az indítványozó is elismerte.
Az indítványozó mindezeket követően az Alkotmánybírósághoz fordult, s kérte a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontja alkotmányellenességének vizsgálatát és megsemmisítését. Álláspontja szerint az emberi méltóságot és így az Alkotmány 54. § (1) bekezdését sérti az a különbségtétel, hogy csak a faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat után jár kárpótlás. Az indítványozó véleménye, hogy az Alkotmány alapjog-korlátozásra irányadó 8. § (1) és (2) bekezdésével, a jogorvoslati jogot biztosító 57. § (5) bekezdésével és a panaszjogot magába foglaló 64. §-al is ellentétben áll a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontja.
Az indítványozó – ügyével összefüggésben – vizsgálni kérte továbbá az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvényt módosító 1997. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: 3.Kpt.mód.) 7. § (6) bekezdését, az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján. Felülvizsgálat iránti igényt nyújtott be még a Legfelsőbb Bíróság által BH 1997. 315. sorszámon közzétett, a „A személyes kárpótlás tekintetében katonának minősül a fogságba esett munkaszolgálatos is” megállapítást kiemelő bírósági határozat, valamint az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalnak az ügyben hozott döntései tekintetében is. Végül az indítványozó annak megítélését kérte, hogy megállapítható-e az ügyben eljáró hatóságok államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelőssége, a kárpótlás iránti kérelmek elutasítása miatt.
II.
1. Az Alkotmány irányadó rendelkezései:
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
„57. § (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
„64. § A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
2. A 3.Kpt.-nek az ügyben érintett szabálya:
„Kárpótlás a szabadságelvonásért
3. § (1) A 6–8. §-ban meghatározott kárpótlás jár a személyes szabadságot súlyosan, 30 napot meghaladóan korlátozó következő sérelmekért:
a) – szabadságvesztés büntetés, amelyet az 1941. évi XV. törvény 9., 10., 14. és 15. §-ában, az 1989. évi XXXVI. törvény 5. §-ában, az 1990. évi XXVI. törvény 2. §-ában, illetőleg az 1992. évi XI. törvény 1. §-ában felsorolt bűncselekmény miatt szabtak ki;
– előzetes letartóztatás és minden olyan szabadságelvonás, amelyet az 1941. évi XV. törvény 9., 10., 14. és 15. §-ában, az 1989. évi XXXVI. törvény 5. §-ában, az 1990. évi XXVI. törvény 2. §-ában, illetőleg az 1992. évi XI. törvény 1. §-ában felsorolt bűncselekmény miatt folytatott büntetőeljárás keretében foganatosítottak;
– kényszergyógykezelés, amelyet az 1948. évi XLVIII. törvény 1–13. §-a alapján az 1989. évi XXXVI. törvény 5. §-ában, az 1990. évi XXVI. törvény 2. §-ában, illetőleg az 1992. évi XI. törvény 1. §-ában felsorolt bűncselekmény miatt rendeltek el;
b) magyar bíróság ítélete vagy magyar közigazgatási hatóság határozata alapján végrehajtott, zárt táborszerű fogva tartás (internálás, kényszermunka), közbiztonsági őrizet, kényszerlakhely kijelölés (kitelepítés);
c) a II. világháború alatt (1941. június 27.–1945. május 9.) faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat;
d)–e)
(2)
(3) Az (1) bekezdés rendelkezései irányadóak azokra a törvény hatálybalépésekor Magyarországon élő magyar állampolgárokra is, akik bizonyítják, hogy nemzetiségi, vallási vagy politikai okból Magyarországnak a Párizsi Békeszerződésben rögzített határain kívül szenvedtek el szabadságvesztés büntetést vagy zárt, táborszerű fogva tartást.”
3. A 3.Kpt.mód. vizsgálni kért rendelkezése:
„7. § (6) A Tv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján kárpótlásra jogosultnak nem kell új kérelmet előterjesztenie, ha az e törvény hatálybalépése előtt benyújtott kérelmét az OKKH részben vagy egészben azért utasította el, mert a sérelmet szenvedett a munkaszolgálatot nem harcoló alakulat kötelékében teljesítette. Ez esetben az OKKH hivatalból indított új eljárása során az elutasított kérelemről, illetőleg az elutasított részéről – e törvény alapján – új határozatot hoz.”
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Alkotmánybíróság a 3.Kpt.-vel összefüggésben számos döntést hozott [Lásd: 1/1995. (II. 8.) AB határozat (a továbbiakban: 1.Abh; ABH 1995. 31.); 22/1996. (VI. 25.) AB határozat (ABH 1996. 89.); a 46/2000. (XII. 14.) AB határozat (ABH 2000. 353.)].
Az 1.Abh.-ban az Alkotmánybíróság kimondta, hogy – hasonlóan a tulajdoni kárpótláshoz – a személyi kárpótlás során is ex gratia juttatásról van szó, így a törvényhozónak nagy szabadsága van a kárpótlás módjának és mértékének meghatározása tekintetében (ABH 1995. 31., 45., 62.). Az 1.Abh. rámutatott, hogy a személyi kárpótlás során alkotmányossági szempontból főként az követelhető meg, hogy a kárpótlásra vonatkozó rendelkezések ne sértsék meg az egyenlő méltóságú személyként kezelés – Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből és 70/A. § (1) bekezdéséből fakadó – alkotmányos elvét (ABH 1995. 31., 42.).
A 3.Kpt. eredeti szövege a 3. § (1) bekezdés c) pontjában akként rendelkezett, hogy a szabadságelvonásért kárpótlás jár – többek között – „közvetlenül a harcoló alakulatok kötelékében teljesített munkaszolgálat” után. Az 1.Abh. a fenti szövegből a „közvetlenül a harcoló alakulatok kötelékében teljesített” szövegrészt alkotmányellenesnek ítélte és a törvény hatálybalépésének időpontjára visszamenőlegesen megsemmisítette. Az indokolás rámutatott, hogy a harcoló és a nem harcoló alakulatok kötelékében teljesített munkaszolgálat közötti különbségtétel ésszerűtlen és önkényes megkülönböztetés (ABH 1995. 31., 58.).
Az 1.Abh.-t követően a 3.Kpt.mód. állapította meg a 3. § (1) bekezdés c) pontjának új szövegét, ennek értelmében kárpótlási jogcím: „a II. világháború alatt (1941. június 27.–1945. május 9.) faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat”. Ezáltal a harcoló és a nem harcoló alakulatoknál teljesített munkaszolgálat közötti alkotmányellenes különbségtételt a törvényhozás megszüntette.
2. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontjában „a II. világháború alatt (1941. június 27.–1945. május 9.) faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat” szövegrészből, a „faji, vallási vagy politikai ok” megjelölés tekintetében nem állapítható meg az emberi méltóságot sértő megkülönböztetés.
2.1. A 3.Kpt. címe a „politikai okból” elszenvedett sérelmekért való kárpótlását tűzi célul. A törvény preambuluma kifejti, hogy „Magyarország történetének elmúlt fél évszázadában a különböző jellegű megkülönböztetéseken alapuló törvénysértések mérhetetlen károkat okoztak az ország polgárainak, a legsúlyosabb esetekben az életüktől, túlnyomórészt a szabadságuktól és javaiktól történő megfosztás által.” Így a preambulum kifejezetten arra utal, hogy az állam a különböző megkülönböztetések áldozatainak kíván jóvátételt nyújtani. Ezek a megkülönböztetések faji, vallási, vagy politikai okból tett önkényes állami intézkedésekben öltöttek testet. Megállapítható az is, hogy a törvény hatályos szövegében nemcsak a munkaszolgálat utáni kárpótláshoz kapcsolódva jelenik meg a faji, vallási vagy politikai okból történő üldöztetés. A 3.Kpt. 2/A. § (1) bekezdése a deportálásért járó kárpótlás meghatározása során akként rendelkezik, hogy „kárpótlás jár a II. világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból külföldre történt deportálásért”. Az Alkotmánybíróság megjegyzi továbbá, hogy a 3.Kpt. végrehajtásáról szóló 111/1992. (VII. 1.) Korm. rendelet 3. §-a, a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott internálás, kényszermunka, közbiztonsági őrizet, kitelepítés utáni kárpótlást akként értelmezi, hogy e körbe tartozó szabadságkorlátozásnak kell tekinteni a faji, vallási vagy politikai okból gettóba (csillagos házba, védett házba) kényszerítést. Látható tehát, hogy a faji, vallási, vagy politikai okból történő üldöztetés – mint egykori sérelem – a törvény koncepciójának lényegéhez tartozik, többek között ezen súlyos sérelmek orvoslására döntött úgy az állam, hogy személyi kárpótlást nyújt.
2.2. Az Alkotmánybíróság az 1.Abh.-ban részben érintette azt a kérdést, hogy alkotmányossági szempontból kifogásolható-e a személyi kárpótlás alapjául megtenni a „politikai ok”-ból történő üldöztetést, illetve e meghatározással összhangban van-e a faji, vallási és származási ok.
Az 1.Abh. e kérdés eldöntésének elméleti megalapozásaként kifejtette: „Mivel a 3.Kpt. a jogállami alkotmányt megelőző időre, visszamenőlegesen állapítja meg az állam kárpótlási kötelezettségét a múlt rendszerekben elkövetett személyi sérelemokozásokért, éspedig úgy, hogy a kizárt, elévült és egyéb okból érvényesíthetetlen, illetőleg eredetileg nem is létezett jóvátételi igényeket a semmisségi törvényhozás során kilátásba helyezett kárpótlási kötelezettséggel közös nevezőre hozza, a kifogásolt törvénynek meghatározó jogalapja a méltányosság. Erre a visszamenőleges kárpótlásra ugyanis nincs az államnak alkotmányos kötelezettsége. A személyi sérelemokozásokért járó kárpótlás ezért ex gratia jellegű, mert visszamenőleges és egységes jogalapot teremt a személyi sérelemokozások jóvátételére. Ez az egységes jogalap bizonyos személyi sérelemokozások ténye, függetlenül attól, hogy azokért járt-e eredetileg kárpótlás és az milyen okból volt érvényesíthetetlen, illetőleg, hogy a sérelemokozás a semmisségi törvények hatálya alá esik-e vagy sem.” (ABH 1995. 31., 45.) Korábbi gyakorlatát összegezve az Alkotmánybíróság a személyi kárpótlás során is irányadónak tekintette, „hogy ha nem eleve jogosultak megkülönböztetéséről van szó, akkor csak az követelhető meg, hogy a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen, azaz az ne minősüljön önkényesnek” (ABH 1995. 31., 47.)
A 3.Kpt. koncepciójának lényegéhez tartozó politikai okból, illetve faji, vallási és származási okból történő üldöztetés törvényi meghatározása kapcsán az Alkotmánybíróság – az akkor hatályos szöveg – alapján rámutatott: „Kétségkívül lehetséges a fogalomnak egy olyan szűkítő tartalma is, amelyik kifejezetten csak a politikai vélemény, illetőleg magatartás alapján határozná meg a kárpótlásra jogosultak körét. A törvény azonban nem ezt a jelentéstartalmat hordozza. A kiterjesztő értelmezés már magából a preambulumból is megnyugtatóan megállapítható. Eszerint a különböző jellegű megkülönböztetéseken alapuló törvénysértések általi személyi károkozások kárpótlását célozza a törvény, így a „politikai ok” nem kizárólag és nem szükségképpen a személyi sérelmet szenvedett politikai magatartásában és a politikai véleményhordozásban található meg, hanem az állami politikában, amely állami politikának része volt a faji, vallási és származási megkülönböztetés, valamint az e megkülönböztetésből származó további jogsértés. A törvény 3. § (1) bekezdés e) pontja pedig már minden kétséget eloszlat, mert egyébként is a „politikai indok” körébe vonja a faji és vallási okból sérelmet szenvedettek meghatározott körét, így koncepcionálisan – a politikai ok gyűjtőfogalmának alkalmazása miatt – a törvény ellen nem emelhető alkotmányossági kifogás.” (ABH 1995. 31., 48.)
Tehát a 3.Kpt. által orvosolni kívánt sérelmek – mint az ex gratia kárpótlás alapja –, alapvetően a faji, vallási és politikai okból történő üldöztetés. Az Alkotmánybíróság a személyi kárpótlást érintő határozataiban a törvényi rendelkezések alkotmányosságát mindennek tükrében értékelte.
2.3. A fentieket – tehát a 2.1. és 2.2. pontokban kifejtetteket – figyelembe véve az Alkotmánybíróságnak az az álláspontja, hogy a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott „faji, vallási vagy politikai ok” mint feltétel ésszerű indokon nyugszik, nem tekinthető önkényesnek, s az összhangban van az Alkotmánybíróság által az 1.Abh.-ban elbíráltakkal. A törvény – ahogy annak címe, preambuluma és a fentebb bemutatott rendelkezései is mutatják –, az egykori megkülönböztetések kirekesztő, az emberi méltóságot súlyosan sértő voltát, a sérelmet szenvedetteknek nyújtott kárpótlással kívánta enyhíteni. Ezzel a törvényhozói céllal szemben az Alkotmánybíróság korábban sem emelt alkotmányossági kifogást. Nem állapítható így meg az Alkotmány 54. § (1) bekezdésének és a 70/A. § (1) bekezdésének megsértése azért, mert nem részesülnek személyi kárpótlásban azok, akiknek személyes szabadságukon nem faji, vallási vagy politikai motívum alapján esett sérelem.
Az Alkotmánybíróság az üggyel kapcsolatban végezetül megjegyzi, hogy nem kizárólag a személyi kárpótlás intézménye szolgál az egykori sérelmek orvoslására. Az állam nem hagyta ellátatlanul azokat, akik a II. világháború alatt a harci cselekmények következtében súlyos sérelem ért. A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Hdt.) 1. §-a értelmében „E törvényben megállapított feltételek alapján hadigondozásra jogosult az a Magyarországon élő magyar állampolgár, aki
a) katonai szolgálat;
b) kötelező katonai előképzés;
c) légitámadás és hadművelet;
d) visszamaradt robbanóanyag felrobbanása
(a továbbiakban együtt: szolgálat) során vagy következtében (a továbbiakban: következtében) testi épségének vagy egészségének károsodása folytán hadieredetű fogyatkozást szenvedett (a továbbiakban: hadirokkant), továbbá akit hadigyámoltként, hadiözvegyként, hadiárvaként, illetőleg hadigondozott családtagként kell gondozásba venni. (…)”
A Hdt. fogalommeghatározásait tartalmazó – a fentebb idézett 1. § értelmezésére is irányadó – 2. § 2. d) pontja kimondja: „kötelező katonai előképzés: leventekötelezettség teljesítése;”.
Tehát a leventekötelezettség teljesítéséből eredő esetleges sérelmek – ha a Hdt.-ben foglalt feltételek fennállnak – a hadigondozás keretében kerültek orvoslásra.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontjának megsemmisítésére – a minden ember egyenlő méltóságának sérelme alapján – előterjesztett indítványt elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság a 3.Kpt. a 3. § (1) bekezdés c) pontjának az Alkotmány 8. § (1)–(2) bekezdéseivel való ellentétét felvető indítvánnyal kapcsolatban az alábbiakat állapította meg: Mivel – ahogy ez az idézett 1.Abh.-ból kiderül (ABH 1995. 31., 45.) – a kárpótlás ex gratia jellegű, és a törvényi szabályok meghatározó jogalapja a méltányosság, ezért kárpótlásra senkinek sincs alkotmányon alapuló alanyi joga. A kárpótláshoz való jog nem alapjog. Amennyiben a kárpótlásra való jogosultságok meghatározásakor az emberi méltóságot sértő megkülönböztetés nem állapítható meg, úgy ezen túlmenően az alapjogi sérelem megítélésére alkalmas alkotmányi rendelkezés, a 8. § (1) és (2) bekezdés nincs összefüggésben azzal, hogy a 3.Kpt. a kárpótolandók körét miként határozta meg. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontjának, az Alkotmány 8. § (1)–(2) bekezdéseire alapított megsemmisítés iránti kérelmét is elutasította.
4. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése a jogorvoslathoz való jogot rögzíti, illetve a jogorvoslathoz való jognak a jogviták ésszerű időn belüli elbírálhatósága érdekében történő korlátozhatóságáról szól. Az indítványozó azért veti fel a jogorvoslathoz való jog sérelmét, mert a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontjába foglalt „faji, vallási vagy politikai ok” törvényi kitétel miatt, a rendelkezésére álló jogorvoslatok igénybevétele nem vezetett sikerre, azaz sem a hivatal, sem a bíróságok nem adtak helyt kérelmének. Az Alkotmánybíróság a fentiekben elbírálta a jogalkalmazói döntések alapját képező 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontját, alkotmányellenességet nem állapított meg. Tehát a jogalkalmazói döntések – köztük azok, amelyek a jogorvoslást hivatottak biztosítani – az Alkotmánnyal összhangban lévő jogszabályon alapultak. Egyébiránt a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontja és az Alkotmány 57. § (5) bekezdése között nem állapítható meg összefüggés. A 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontja a jogosultságot megalapozó anyagi jogi rendelkezés és nem eljárási szabály. Ezek az érvek irányadóak az Alkotmány 64. §-ába foglalt panaszjoggal kapcsolatos kérelem elbírálására is.
Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére és 64. §-ára alapított kérelmet elutasította.
5. Az indítványozó a fentieken kívül vizsgálni kéri a 3.Kpt.mód. 7. § (6) bekezdését az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján. A 3.Kpt.mód. 7. § (6) bekezdése értelmében „A Tv. 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján kárpótlásra jogosultnak nem kell új kérelmet előterjesztenie, ha az e törvény hatálybalépése előtt benyújtott kérelmét az OKKH részben vagy egészben azért utasította el, mert a sérelmet szenvedett a munkaszolgálatot nem harcoló alakulat kötelékében teljesítette. Ez esetben az OKKH hivatalból indított új eljárása során az elutasított kérelemről, illetőleg az elutasított részéről – e törvény alapján – új határozatot hoz.” A 3.Kpt.mód ezen szabálya az 1.Abh. által a munkaszolgálatosok tekintetében megállapított alkotmányellenesség kiküszöbölését segítő, a jogosulttá vált személyeknek a juttatáshoz való könnyebb hozzáférését előmozdító szabály. Mint ilyen, nyilvánvalón nem áll ellentétben az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében meghatározott emberi méltósághoz való joggal. Ezért az Alkotmánybíróság a 3.Kpt.mód. 7. § (6) bekezdésének megsemmisítésére irányuló kérelmet is elutasította.
6. Az Alkotmánybíróság hatáskörének hiánya miatt érdemben nem vizsgálta a jogalkalmazói döntések – köztük a BH 1997. 315. sorszámon közzétett Legf. Bír. Kf. I. 27.640/1995. ügyszámú bírósági határozat – felülvizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítványt. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 32/A. §-a értelmében felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat. Az Alkotmánybíróság hatásköreit részletesen az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) határozza meg. Sem az Alkotmány, sem az Abtv., sem az Abtv.-n kívül az Alkotmánybíróságnak hatáskört megállapító egyéb törvény nem teszi lehetővé, hogy az Alkotmánybíróság egyedi jogalkalmazói (így a jelen ügyben államigazgatási, és bírósági) döntéseket felülvizsgáljon. Arra sincs az Alkotmánybíróságnak törvényes lehetősége, hogy a bírósági határozatokat, így jelen ügyben az indítványozó által megjelölt BH 1997. 315. sorszámú, „A személyes kárpótlás tekintetében katonának minősül a fogságba esett munkaszolgálatos is” megállapítást kiemelő Legf. Bír. Kf. I. 27.640/1995. ügyszámú bírósági határozatot alkotmányossági szempontból felülvizsgálja és megsemmisítse.
Végezetül az Alkotmánybíróság abban a kérdésben is hatáskörének hiányát állapította meg, hogy a jogalkalmazó szervek döntéseivel kapcsolatos felelősségről – így az államigazgatási jogkörben okozott kár kérdésében – állást foglaljon.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványozónak a fentiek vizsgálatára irányuló kérelmeit visszautasította.
Budapest, 2002. november 18.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás