PK BH 1999/62
PK BH 1999/62
1999.01.01.
Ráépítési igény megítélése a szülők ingatlanának bővítése esetén (Ptk. 137. §)
A III. rendű alperes és az 1996. március 31. napján végrendelet hátrahagyása nélkül elhunyt Sz. L-né házastársak voltak. A perbeli ingatlan fele-fele arányban állt az idős szülők tulajdonában, akiknek törvényes örököseik a gyermekeik, nevezetesen a II. rendű felperes, valamint az I. és II. rendű alperesek.
1970 elején még mindhárom gyermek a szülői házban lakott. A II. rendű felperes házasságkötésére figyelemmel önálló otthonteremtés hiányában az elkülönülést a szülői ház bővítésével valósították meg. Ez a bővítmény szoba, konyha, folyosó részből állt, házilagos kivitelezéssel a család és a barátok segítségével épült.
A bővítménynek a létrehozáskori műszaki értéke 48 251 forint volt, ez az ingatlan 1972-73-as 450 000-500 000 forint közötti forgalmi értéken belül 60 000-70 000 forintot képviselt.
A bővítmény víz- és gázvezetését, továbbá a felújítását a II. rendű felperes és házastársa, az I. rendű felperes elköltözését követően 1978-ban a szülők végezték el.
A felperesek 1973-ban költöztek saját otthonba, ezt követően az ugyancsak önálló otthonteremtésig a bővítményt az éppen házasságot kötő testvér használta, így 1975-ig az I. rendű, 1978. és 1981. között pedig a II. rendű alperes.
Tulajdoni vita az anyai hagyaték megnyílta után keletkezett a felperesek és a II. rendű felperes örököstársai között. A III. rendű alperes - aki a felperesek gyermekének eltartásában él - a tulajdoni hányadából az ingatlan egészéhez viszonyított 2/20 részre a felperesek ráépítéses tulajdonszerzését elismerte.
Az anyai hagyaték átadásánál érvényesített, el nem ismert felperesi igényre figyelemmel a közjegyző felfüggesztette az eljárást.
A felperesek az ezt követően előterjesztett keresetükben az örökhagyó ingatlan-nyilvántartási tulajdonában lévő 100/200 eszmei tulajdoni illetőségből 14/200 illetőség tekintetében kérték annak megállapítását, hogy ez ráépítés jogcímén tulajdonul őket illeti. Ehhez képest az örökhagyó átadandó hagyatéka 86/200 részre módosul.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a hagyatéki 100/200 részből a felperesek tulajdonszerzését az ingatlan egészéhez viszonyított 315/4700 rész erejéig állapította meg azzal, hogy így az örökhagyói hányad 2035/4700 illetőség. Az elsőfokú bíróság arra utalt: életszerű, hogy az 1972-es építkezést az elkülönülni akaró felperesek finanszírozták, abban a rájuk tekintettel nyújtott baráti segítség is az ő javukra eredményezett jogszerzést [Ptk. 137. § (3) bek].
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet megváltoztatása mellett a felperesi keresetet elutasította. A döntés indokolásaként a másodfokú bíróság részint arra mutatott rá, hogy nem nyert egyértelműen bizonyítást az építkezésnél a felperesi fedezet felhasználása, illetve annak kizárólagos volta sem. űgydöntőnek azonban a másodfokú bíróság azt tekintette, hogy az időmúlás (az eltelt 25 év) egyértelműen arra enged következtetni, hogy a toldaléképítkezés családi összefogással valósult meg. A használat egymást követő módja arra utal, hogy a közösen gazdálkodó családon belül a felperesek lemondtak a ráépítésen alapuló tulajdoni igény érvényesítésének a lehetőségéről, amelyen mit sem változtat az a tény, hogy a felperesek gyermekének eltartásában élő III. rendű alperes a tartás tényével befolyásoltan jogelismerő nyilatkozatot tett.
A jogerős másodfokú ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet azzal, hogy a másodfokú bíróság tévesen mérlegelte felül a bizonyítás anyagát, és okszerűtlenül, logikai ellentmondásokkal és a bizonyítékok egyoldalú értékelésével jutott az első fokú bíróság álláspontjával szemben azzal ellentétes ténybeli és jogi következtetésre.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A bíróság a jogerős ítélet meghozatala előtt minden olyan felajánlott bizonyítást lefolytatott, amelynek az ügy érdemi elbírálása szempontjából jelentősége lehet. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az így rendelkezésre álló bizonyítási anyag egészének alapos, hibátlan, részleteiben is indokolt, helyes mérlegelésével a másodfokú bíróság állapította meg a tényállást, az általa levont jogi következtetés volt az, amely a felek jogviszonyának elbírálásánál maradéktalanul helyes volt.
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú döntés megalapozott voltának alátámasztásaként utal arra a kétgenerációs együttlakást biztosító, nagycsaládos közösségekben a jelen perbeli építkezés időszakában meghonosodott gyakorlatra, amely a kinőtt családi házban az önállósuló gyermekek lakhatását a szülői ház családi összefogással történő bővítésével valósította meg. Ez jelentette a családból kiszakadó, önállósuló fiatalok lakásmegoldását mindaddig, amíg a saját otthon megteremtésének nem nyíltak meg a lehetőségei. Ezekben a nagycsaládokban etikai norma volt az, hogy az így létrehozott, teljes összefogással megvalósított bővítmény a szülők tulajdonában maradt, de annak tényleges használata a soron következő házasulandó gyermekre szállt át, aki ugyancsak a szülőkkel közösen gazdálkodva teremtette elő az önálló otthonteremtés és így az elszakadás anyagi feltételeit.
Ilyen gyakorlat megvalósulása volt a peradatok alapján a jelen esetben is egyértelműen nyomon követhető, amely mellett a másodfokú bíróság helyesen értékelte a tulajdoni igény előterjesztése nélkül eltelt 25 év érintetlenül fenntartott tulajdonosi pozícióját. Az időmúlás valóban annak volt a következménye, hogy a szülői ház családi összefogással létrehozott bővítését a felperesekkel együtt építkező tulajdonosok és a felperesek is olyan szülői vagyonszaporulatnak tekintették, amely alapja és kiindulópontja lesz minden gyermek önállósodásának. A tulajdoni igények valóban nem évülnek el, és így az eltelt 25 évnek nem a megszerzett igényt elenyésztető hatása van, hanem ez az időmúlás teremt alapot annak megállapítására, hogy a bővítmény létrehozásának időpontjában a felek egyező akaratelhatározása és megállapodása az volt, hogy a felperesek a szülőkkel közös beruházásaik alapján a szülői tulajdonból ráépítésre alapított szerzésre hivatkozással igényérvényesítéssel nem lépnek fel.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság egyetértett a másodfokú bíróság ténybeli és jogi álláspontjával, azt sem eljárási, sem anyagi jogszabályt sértőnek nem tekintette. Éppen ezért a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. I. 21.993/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás