• Tartalom

1999. évi LXIII. törvény

1999. évi LXIII. törvény

a közterület-felügyeletről1

2012.03.01.

Az Országgyűlés a közterületek rendjének és tisztaságának védelme, valamint annak rendjét megbontó jogsértések hatékonyabb megelőzése, megakadályozása, szankcionálása, az önkormányzati vagyon védelme, e feladatok ellátásához szükséges szervezeti keretek megteremtése, az ezekkel összefüggő közszolgálati feladatokat ellátó személyek jogállásának meghatározása érdekében a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

A közterület-felügyelet jogállása, szervezete és feladata

1. § (1)2 A közterületi rend és tisztaság védelméről, a tömegközlekedési eszközök használati rendjének fenntartásáról, az önkormányzati vagyon védelméről a települési önkormányzat közterület-felügyelet, illetőleg közterület-felügyelő útján gondoskodhat.

(2)3 Közterület-felügyeletet a községi, a városi képviselő-testület, a megyei jogú városi közgyűlés, a fővárosban – a helyi önkormányzatokról szóló törvény keretei között – a fővárosi kerületi képviselő-testület és a közgyűlés (a továbbiakban együtt: képviselő-testület) hozhat létre a polgármesteri (főpolgármesteri) hivatal belső szervezeti egységeként, önálló költségvetési szervként vagy költségvetési szerv belső szervezeti egységeként. Közterület-felügyeletet több önkormányzat társulásos formában is működtethet.

(3) A közterület-felügyelet (a továbbiakban: felügyelet) feladatait a polgármesteri, a főpolgármesteri (a továbbiakban: polgármesteri) hivatalban alkalmazott egy vagy több közterület-felügyelő (a továbbiakban: felügyelő) is elláthatja.

(4) A felügyelet feladata:

a) a közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése;

b) a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása;

c) közreműködés a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében;

d)4 közreműködés a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában, a közbiztonság és a közrend védelmében;

e) közreműködés az önkormányzati vagyon védelmében;

f) közreműködés a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében;

g) közreműködés állategészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában.

(5)5 A feladatkörében eljáró felügyelő hivatalos személy. A felügyelő az e törvényben meghatározott feladatkörében eljárva jogosult és köteles a közterületen ellenőrizni a jogszabályban előírt kötelezettségek megtartását, jogszabálysértés esetén eljárást kezdeményezni vagy az e törvényben meghatározott intézkedést megtenni. A felügyelőnek az e törvényben meghatározott tevékenység folytatására, valamint intézkedésére való jogosultságát a közterület-felügyelet szabályozásáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által kiadott szolgálati igazolvány igazolja.

(6)6 A felügyeletnek, illetőleg a felügyelet részéről eljáró felügyelőnek feladatot – a (4) bekezdés keretei között – törvény, kormányrendelet, az önkormányzat rendelete állapíthat meg. Az önkormányzat rendelete olyan feladatot állapíthat meg, melyet törvény vagy kormányrendelet nem utal más szerv hatáskörébe.

(7) A képviselő-testület a szervezeti és működési szabályzatában, illetőleg – a szabályzattal együtt elfogadott – hivatali ügyrendben határozhatja meg a felügyelet szervezeti formáját, a felügyelet, illetőleg a felügyelő feladatait.

2. § (1)7 A felügyelő köztisztviselő. Közszolgálati jogviszonyára, ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény8 rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) Felügyelőként egészségileg és fizikailag alkalmas magyar állampolgár alkalmazható.

(3)9 A felügyelőnek – a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben meghatározottakon túl – vizsgát kell tennie e törvény és a végrehajtására kiadott rendelkezések ismeretéből.

II. Fejezet


A felügyelő intézkedési jogköre

Általános szabályok

3. §10 A felügyelő feladatait az önkormányzat illetékességi területén lévő közterületen, az önkormányzat intézményeinek, gazdasági szervezeteinek területén, valamint az önkormányzat tömegközlekedési feladatának ellátása során üzemeltetett tömegközlekedési eszköz szerződésszerű használatának ellenőrzése során látja el.

4. § (1) A felügyelő a feladatát járőrszolgálat vagy őrszolgálat keretében országosan egységes egyenruhában teljesíti.

(2) A felügyelő szolgálata teljesítésekor egyenruhájára kitűzve viseli az országosan egységes, egyedi azonosító számmal ellátott felügyelői jelvényt. A felügyelő – a helyi önkormányzat rendeleti szabályozása esetén – a település jelképét karjelzésként viseli.

5. §11 A felügyelő az intézkedés megkezdése előtt – ha az az intézkedés eredményességét veszélyezteti, az intézkedés befejezésekor – köteles felügyelői minőségét szóban közölni, magát szolgálati igazolvánnyal vagy egyedi azonosító számmal ellátott felügyelői jelvénnyel igazolni. A szolgálati igazolvány tartalmazza a felügyelő arcfényképét, nevét, a munkáltató szerv megnevezését és címét, továbbá a felügyelői jelvény sorszámát.

6. §12 (1)13 A felügyelet a képviselő-testület által meghatározottak szerint együttműködik a rendőrséggel, a hivatásos katasztrófavédelmi szervvel (a továbbiakban: rendvédelmi szervek), a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, az egyéb állami ellenőrző és önkormányzati szervekkel, egyesülettel, így különösen a helyi polgárőr szervezettel, valamint a feladatai ellátásához segítséget nyújtó egyéb szervezettel.

(2)14 A rendvédelmi szervvel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együtt eljáró felügyelő a rendvédelmi szerv, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal segítője.

(3)15 A felügyelet a rendőrséggel történő együttműködés keretében tevékenysége ellátásáról, annak körülményeiről a rendőrséget rendszeresen tájékoztatja. A tájékoztatás módját és tartalmát együttműködési megállapodásban kell rögzíteni.

(4)16 Ha a rendőrség a felügyelet illetékességi területét érintő fokozott ellenőrzést hajt végre, a fokozott ellenőrzés ideje alatt – a rendőrség kérésére – a felügyelet a feladatainak végrehajtását és szolgálatának szervezését egyezteti a rendőrséggel.

7. §17 (1) A felügyelő a jogszabályban meghatározott feladatait a felügyelet illetékességi területén látja el.

(2) A felügyelő az intézkedésével érintett személyről, az intézkedése vagy az eljárása szempontjából lényeges környezetről és körülményről, tárgyról képfelvételt, hangfelvételt, kép- és hangfelvételt (a továbbiakban együtt: felvétel) készíthet.

(3) A felügyelet közterületen, közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból, bárki számára nyilvánvalóan észlelhető módon képfelvevőt helyezhet el, és felvételt készíthet. A képfelvevő elhelyezéséről, valamint a képfelvevővel megfigyelt közterület kijelöléséről a felügyelet előterjesztésére a képviselő-testület dönt.

(4) A képfelvevőt a felügyelet üzemelteti és kezeli. A felügyelet a képfelvevők elhelyezéséről és a képfelvevők által megfigyelt közterületről tájékoztatja a rendőrséget, valamint ezeket az adatokat a felügyeletet működtető önkormányzat polgármesteri hivatalának honlapján közzéteszi.

(5) A képfelvevő által megfigyelt területre belépő személyek tájékoztatását elősegítő módon figyelemfelhívó jelzést, ismertetést kell elhelyezni a képfelvevők elhelyezéséről, az adatkezelés tényéről.

(6) A (2) és (3) bekezdésben foglaltak alapján készített felvétel a rögzítés helyszínén

a) elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt indult eljárásban,

b) elkövetett jogsértés miatt indított közigazgatási hatósági eljárásban,

c) végzett felügyelői intézkedés jogszerűségének megállapítására irányuló közigazgatási hatósági eljárásban, továbbá

d) a felvételen szereplő személy által, jogainak gyakorlása érdekében indított eljárásban

használható fel.

(7) A felügyelet

a) a (2) bekezdés alapján rögzített felvételt a rögzítést követő harminc nap elteltével,

b)18 a (3) bekezdés alapján rögzített felvételt a rögzítést követő nyolc nap elteltével

haladéktalanul törli.

(8) A felügyelő a feladatkörébe tartozó eljárást a felvétel rögzítésétől számított két munkanapon belül köteles megindítani, vagy kezdeményezni az eljárásra jogosult szervnél vagy hatóságnál a hatáskörébe tartozó eljárás megindítását. Ha a felügyelő kezdeményezésére az eljárásra jogosult szerv vagy hatóság az eljárását megindította, és erről a felügyelőt a (7) bekezdésben meghatározott határidőn belül tájékoztatta, a felügyelő a rögzített felvételt az eljárásra jogosult szerv vagy hatóság részére történő továbbításáig kezelheti azzal, hogy az adatkezelés időtartama nem haladhatja meg a harminc napot.

(9) Ha a felvételen szereplő személy a (6) bekezdés d) pontja szerint jogainak érvényesítésére eljárást indított, részére az adatkezelési határidőn belül benyújtott kérelemre a felvételt továbbítani kell.

(10) Ha a rögzített felvételt a felügyelő az eljárásra jogosult szerv, hatóság megkeresésére vagy a felvételen szereplő személy kérelmére továbbította, a felvételt a továbbítással egyidejűleg törölni kell.

7/A. §19 (1) A felügyelet a felvétel kezelése során köteles megtenni az ahhoz szükséges szervezési, technikai és egyéb adatbiztonsági intézkedéseket, hogy az érintett személy személyes adatait, így különösen magántitkait és magánéletének körülményeit illetéktelen személy tudomására jutásától megóvja. A felügyeletnek biztosítani kell továbbá, hogy a felvételen szereplő személy – a felvétel törlésének időpontjáig – megtekinthesse a róla készült felvételt.

(2) A rögzített felvételt a felügyelő a 7. § (6) bekezdésében foglalt felhasználási célból – bizonyítási eszközként – a büntető vagy szabálysértési eljárásra jogosult szerv megkeresésére továbbíthatja. A megkeresésben meg kell jelölni az eljárás tárgyát, ügyszámát és a rögzített felvétellel bizonyítandó tényt.

(3) Közigazgatási hatósági eljárásban az eljáró hatóság megkeresésére – belföldi jogsegély keretében – a (2) bekezdés szerint rögzített felvétel továbbítható, ha a megkereső hatóság a megkeresésben az eljárás tárgyát, ügyszámát és a rögzített felvétellel bizonyítandó tényt megjelöli.

(4) A rögzített felvétel továbbítására irányuló megkeresést meg kell tagadni akkor is, ha a felvétel a megkeresésben meghatározott tény bizonyítására alkalmatlan.

(5) Akinek jogát vagy jogos érdekét a felvétellel rögzített esemény, cselekmény vagy intézkedés érinti, a 7. § (6) bekezdésében meghatározott célból kérheti, hogy a felvételt a felügyelet annak továbbításáig, de legfeljebb a kérelem benyújtását követő harminc napig ne törölje.

(6) A rögzített felvételen szereplő személy részére az adattovábbításról adott tájékoztatás költségmentes.

8. § (1) A felügyelő köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha a feladatkörébe tartozó jogszabálysértő tényt, tevékenységet, mulasztást észlel vagy olyan tényt, tevékenységet, mulasztást hoznak tudomására, amely a feladatkörébe tartozó ügyben beavatkozást tesz szükségessé.

(2) A felügyelő intézkedése nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával.

(3) Több lehetséges intézkedés közül azt kell választani, amely az intézkedéssel érintettre a legkevesebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár.

(4) A felügyelő köteles a hozzáfordulóknak a tőle elvárható segítséget, illetve felvilágosítást megadni.

9. § A felügyelő eljárása során a diplomáciai és konzuli képviseletek, valamint azok személyzetének kiváltságait és mentességeit, továbbá más, törvényben megállapított mentességeket köteles tiszteletben tartani.

Adatkezelés

10. §20 (1) A felügyelet az igazoltatás során feljelentés megtétele, a 22. §-ban meghatározott feladatok ellátása, valamint szabálysértési vagy közigazgatási hatósági eljárás megindítása céljából az igazoltatott személy

a) természetes személyazonosító adatait,

b) lakó- vagy tartózkodási helyének, ennek hiányában szálláshelyének adatait (a továbbiakban együtt: lakcím) kezeli.

(2) A felügyelet jogosult az elszállított, a kerékbilinccsel rögzített, valamint a feltartóztatott jármű tulajdonosának (üzemben tartójának) megállapítása céljából a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényben meghatározott adatot – térítés nélkül – átvenni az országos járműnyilvántartásból. Az ilyen módon szerzett adatokat az eredeti céltól eltérően a felügyelet nem használhatja fel.

11. §21 Az igazoltatás során rögzített, valamint a 10. § (2) bekezdésben meghatározott személyes adatok az adatfelvételt, valamint az adatátvételt követő öt napig kezelhetők.

12. §22 A felügyelet feladatkörébe tartozó szabálysértési és közigazgatási hatósági eljárásokkal összefüggő személyes adatok kezelésére a külön törvények rendelkezései az irányadók.

13. §23 (1)24 A felügyelő részére a szolgálati igazolványt, valamint a felügyelői jelvényt a miniszter a jegyző, valamint az önálló költségvetési szervként vagy költségvetési szerv belső szervezeti egységeként létrehozott felügyelet esetén a költségvetési szerv vezetője kezdeményezésére az okmányiroda útján, hivatalból állítja ki.

(2)25 A jegyző, valamint az önálló költségvetési szervként vagy költségvetési szerv belső szervezeti egységeként létrehozott felügyelet esetén a költségvetési szerv vezetője haladéktalanul értesíti a minisztert arról, ha a felügyelő szolgálati igazolványának visszavonására okot adó körülmény bekövetkezett.

(3)26 A miniszter haladéktalanul, de legkésőbb a tudomásra jutástól számított tizenöt napon belül a szolgálati igazolványt határozattal visszavonja, ha

a) a felügyelő közszolgálati jogviszonya megszűnt,

b)27 a szolgálati igazolványban szereplő adatok megváltoztak.

13/A. §28 (1)29 A miniszter a felügyelőkről, a számukra kiadott szolgálati igazolványról, valamint az egyedi azonosító számmal ellátott felügyelői jelvényről – a hatósági szolgálati igazolványok hitelességének és a felügyelők azonosításának céljából – nyilvántartást vezet.

(2) A nyilvántartás tartalmazza

a) a felügyelő

aa) nevét,

ab) születési helyét és idejét,

ac) lakcímét,

b) a munkáltató szerv megnevezését és címét,

c)30 a szolgálati igazolvány és a felügyelői jelvény sorszámát.

(3) A nyilvántartásból adattovábbításra irányuló kérelmet teljesíteni nem lehet.

(4)31 A miniszter a nyilvántartásban szereplő adatokat a szolgálati igazolvány visszavonásáig kezeli a nyilvántartásban.

(5) A felügyelő neve, a munkáltató szerv megnevezése és címe közérdekből nyilvános adat, amelyet a miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzé kell tenni.

A felügyelői intézkedések

14. §32 A felügyelő felvilágosítást kérhet attól, akiről alaposan feltehető, hogy a felügyelői feladat ellátásához érdemi tájékoztatást tud adni.

15. § (1) A felügyelő feljelentés megtétele vagy egyéb jogszerű intézkedés céljából az érintettet személyazonosságának megállapítása érdekében igazoltathatja. A személyazonosság igazolására alkalmas minden olyan hatósági igazolvány, amely tartalmazza az érintett nevét, születési helyét és idejét, az állampolgárságát, valamint az arcfényképét és a saját kezű aláírását. A felügyelő az általa ismert vagy más jelenlévő, ismert személy közlését is elfogadhatja igazolásként.

(2) Az igazoltatás – az igazoltatás okának egyidejű közlésével – csak a személyazonosság megállapításához szükséges ideig tarthat. A személyazonosság megállapításáig az érintett feltartóztatható.

(3)33 Azt a személyt, aki személyazonosságát nem igazolja, annak megállapítására a legközelebbi rendőri szervhez a felügyelő előállíthatja. Ellenszegülés esetén az előállításhoz a Rendőrségről szóló törvény34 szerint a rendőrség segítségét kell kérni. A rendőrség megérkezéséig a felügyelő az érintett személyt feltartóztatja.

16. §35 A felügyelő a szabálysértés elkövetésén tetten ért személyt igazoltatja, és az elkövetés helye szerint illetékes szabálysértési hatósághoz az eljárás azonnali lefolytatása érdekében előállíthatja. Az elkövető ellenszegülése esetén a 15. § (3) bekezdése szerint kell eljárni.

17. § A felügyelő a szabálysértés elkövetőjét – a cselekmény súlyától függően – jogosult a jogszabályban meghatározott esetekben helyszíni bírsággal sújtani.

18. § A felügyelő azt a dolgot, amelynek elkobzását a szabálysértésekről szóló törvény lehetővé, illetőleg kötelezővé teszi, átvételi elismervény ellenében visszatarthatja, illetőleg visszatartja és az elkövetés helye szerint illetékes szabálysértési hatóságnak adja át.

19. § A felügyelő az intézkedéssel egyidejűleg köteles felhívni az elkövetőt a szabálysértés azonnali vagy ésszerű határidőn belüli megszüntetésére. A közterület használatára vonatkozó jogerős határozatban, tulajdonosi (kezelői) hozzájárulásban foglaltak megszegése vagy elmulasztása esetén a felügyelő köteles felhívni a kötelezettet az előírások betartására.

20. §36 (1) A felügyelő – az üzemben tartó értesítése mellett – elszállítással eltávolíthatja a közterületen szabálytalanul elhelyezett járművet, ha az a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti.

(2) A felügyelő a helyi közúton közterület-használati engedély nélkül tárolt, hatósági jelzéssel nem rendelkező azon járművön, amely a közúti forgalomban csak ilyen jelzéssel vehet részt, értesítést helyez el, amely tartalmazza a (3) bekezdés szerinti jogkövetkezményre történő figyelmeztetést.

(3) A (2) bekezdés szerinti értesítés elhelyezésétől számított 30 napot követően a felügyelő az érintett járművet elszállítással eltávolíthatja.

(4)37 A felügyelet a jármű elszállításáról az intézkedéssel egyidejűleg értesíti a rendőrséget. A felügyelet az (1) bekezdés alapján elszállított jármű forgalmi rendszámát – tájékoztatás céljából – a felügyeletet működtető önkormányzat polgármesteri hivatalának honlapján közzéteszi. Az önálló költségvetési szervként vagy költségvetési szerv belső szervezeti egységeként létrehozott felügyelet az (1) bekezdés alapján elszállított jármű forgalmi rendszámát a költségvetési szerv saját honlapján is közzéteszi.

(5) Ha a tulajdonos (üzemben tartó) nem állapítható meg, vagy a felszólítás ellenére az elszállított járművet az elszállítástól számított hat hónapon belül nem veszi birtokba, a felügyelet a járművet értékesítheti vagy más módon hasznosíthatja. Ha az elszállított jármű tulajdonosa a jármű értékesítését követő hat hónapon belül jelentkezik, részére az értékesítésből befolyt, a tárolási költséggel csökkentett ellenértéket ki kell fizetni.

(6) Ha a korlátozott várakozási övezetben díjfizetés nélkül várakozó, a kiemelten védett, védett vagy korlátozott várakozási övezetben érvényes engedély nélkül elhelyezett, illetve a közterületen szabálytalanul elhelyezett jármű balesetveszélyt nem jelent, és a forgalmat nem akadályozza, rögzítésére – a jármű elszállításáig vagy további intézkedésig – a felügyelő kerékbilincset alkalmazhat.

(7) A felügyelet a kerékbilincs fel- és leszereléséhez, a jármű elszállításához, továbbá az intézkedéssel érintett jármű tárolásához, őrzéséhez és értékesítéséhez – szerződés alapján – közreműködőt vehet igénybe.

(8) Az elszállítás és a kerékbilincs alkalmazásának költsége a jármű üzemben tartóját terheli. A járműhasználat jogszerű akadályozása folytán keletkezett kárért a felügyelőt, illetve a felügyeletet nem terheli kártalanítási kötelezettség.

(9) A jármű elszállítása során, az abban keletkezett vagyoni kárért a felügyeletet kártalanítási felelősség terheli.

21. § A felügyelő a helyi közúton jogosult feltartóztatni a köztisztasági szabályokat megszegő, továbbá a táblával jelzett behajtási tilalmat vagy korlátozást megszegő járművet.

22. §38 (1)39 A felügyelő a vagyonvédelmi feladatainak ellátása során – a képviselő-testület rendelkezésére – az önkormányzat tulajdonában, használatában lévő vagyont (épületet, építményt, tömegközlekedési eszközt, járművet vagy más dolgot) véd, őriz, illetve közbiztonsági szempontból ellenőriz.

(2) A felügyelő az (1) bekezdésben meghatározott feladatainak ellátása során az önkormányzat tulajdonában, használatában lévő területet, épületet vagy építményt lezárhatja, az oda illetéktelenül belépni kívánó személyt igazoltathatja, belépését megakadályozhatja, valamint az illetéktelenül ott tartózkodókat igazoltathatja és eltávolíthatja.

23. § (1)40 A felügyelő eljárására az ügy jellegétől függően a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló, illetőleg a szabálysértésekről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2)41 Az e törvényben szabályozott felügyelői intézkedések miatti jogorvoslatra a közigazgatási hatósági eljárás, illetőleg a szabálysértési eljárás szabályai az irányadók.

(3)42 Ha a felügyelői intézkedést követően közigazgatási hatósági vagy szabálysértési jogorvoslati eljárás nem indul, az intézkedéssel szemben panasznak van helye. A panasz elbírálása a rendőrség hatáskörébe tartozik.

(4)43 A panasz elbírálására irányuló eljárásban a cselekvőképtelen személy helyett törvényes képviselője jár el, korlátozottan cselekvőképes személy helyett törvényes képviselője vagy meghatalmazottja is eljárhat. A panasz meghatalmazott vagy jogi képviselő útján is előterjeszthető.

(5)44 A rendőrséghez a panaszt a felügyelői intézkedéstől vagy annak elmulasztásától, ha pedig a panasz előterjesztője az őt ért jogsérelemről később szerzett tudomást, a tudomásszerzéstől számított nyolc napon, de legkésőbb az intézkedéstől vagy annak elmulasztásától számított 3 hónapon belül lehet előterjeszteni.

(6)45 A rendőrség a panaszról a megérkezését követő naptól számított tizenöt napon belül – a közigazgatási hatósági eljárás szabályai szerint – dönt.

III. Fejezet

A felügyelő által használható kényszerítő eszközök46

24. §47 (1) A felügyelő:

a) a jogszerű intézkedésével szembeni ellenállás megtörése érdekében testi erőt, könnygázszóró palackot,

b) súlyos sérüléssel fenyegető, vagy a személye ellen intézett támadás, illetőleg az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető magatartás elhárítására, valamint vagyonvédelemre testi erőt, könnygázszóró palackot, valamint szájkosárral ellátott szolgálati kutyát (a továbbiakban együtt: kényszerítő eszköz)

alkalmazhat.

(2) A kényszerítő eszköz alkalmazására – ha az eset körülményei lehetővé teszik – az érintettet előzetesen figyelmeztetni kell.

(3) Ha a kényszerítő eszköz alkalmazása következtében a jogszerű intézkedéssel szembeszegülő személy megsérül, a felügyelő – a tőle elvárható módon – köteles gondoskodni a sérült személy elsősegélyben részesítéséről, szükség esetén annak orvosi ellátásáról.

25. §48

26. §49 (1) A kényszerítő eszköz alkalmazását az intézkedést követően haladéktalanul – legkésőbb az alkalmazást követő munkanapon – jelenteni kell a jegyző útján a rendőrségnek.

(2) Akinek a felügyelő intézkedése, annak elmulasztása, a kényszerítő eszköz alkalmazása jogát vagy jogos érdekét sértette, panasszal fordulhat a rendőrséghez. A panasz előterjesztésére, valamint elbírálására a 23. § (3)–(6) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni.

26/A. §50 (1) A felügyelői könnygázszóró palack típusa megegyezik a rendőrségnél rendszeresített típussal.

(2) A felügyelet könnygázszóró palackot – térítés ellenében – a rendőrségtől igényelhet.

26/B. §51 A felügyelő kényszerítő eszközt csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén, az arányosság elvének figyelemben tartásával alkalmazhat úgy, hogy az nem okozhat aránytalan sérelmet az intézkedés alá vontnak. Nincs helye kényszerítő eszköz további alkalmazásának, ha az ellenszegülés megtört, és az intézkedés eredményessége e nélkül is biztosítható.

IV. Fejezet

Záró rendelkezések

Értelmező és átmeneti rendelkezések

27. § E törvény alkalmazása során

a) közterület: a közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló terület, amelyet rendeltetésének megfelelően bárki használhat, ideértve a közterületnek közútként szolgáló és a magánterületnek a közforgalom számára a tulajdonos (használó) által megnyitott és kijelölt részét, továbbá az a magánterület, amelyet azonos feltételekkel bárki használhat;

b) közterületi rend: a közterület rendeltetésszerű használatára, igénybevételére vonatkozó jogszabályok megtartása;

c)52 feltartóztatás: a felügyelőnek az a tevékenysége, amelynek során azt a személyt, aki a személyazonosságának igazolását megtagadja, vagy az igazolásra történő felszólításnak nem engedelmeskedik, valamint a szabálysértés elkövetésén tetten ért személyt, illetőleg a feltartóztatott jármű vezetőjét az intézkedés idejére vagy a további intézkedés megtételéig a helyszín elhagyásában korlátozza, vagy a helyszín elhagyásában megakadályozza;

d) felügyelet alatt felügyelőt kell érteni azon a településen, ahol az 1. § (3) bekezdése szerint nem szerveztek felügyeletet és annak feladatait felügyelő látja el;

e)53 a felügyelet illetékességi területe: a fenntartó önkormányzat, társulás illetékességi területén lévő közterület, az önkormányzat intézményeinek, gazdasági szervezeteinek területe, az önkormányzat tulajdonában, használatában lévő, illetve tömegközlekedési feladatának ellátása során üzemeltetett vagyontárgy.

28. § (1) A felügyelet részére megállapított államigazgatási feladatokat és hatásköröket e törvény hatálybalépésétől a felügyelő látja el.

(2) A 3/1983. (I. 29.) MT rendelet és a 16/1984. (III. 18.) MT rendelet szerint létrehozott felügyelet jogutódja a felügyeletet alapító képviselő-testület polgármesteri hivatala.

(3)54

(4) E törvény hatálybalépésekor felügyelői munkakörben foglalkoztatott köztisztviselő közszolgálati jogviszonya a középfokú iskolai végzettség hiánya miatt nem szüntethető meg, ha

a) az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig kevesebb, mint öt év van hátra, vagy

b) középfokú oktatási intézményben – a törvény hatálybalépését követő tanévben – megkezdi tanulmányait és az előírt időben a képesítést (végzettséget) megszerzi.

Felhatalmazó rendelkezések

28/A. §55

29. § Felhatalmazást kap

a)56 az egészségügyért felelős miniszter és a miniszter arra, hogy állapítsa meg a felügyelők egészségi és fizikai alkalmassági követelményeit;57

b)58 a miniszter, hogy rendeletben szabályozza

ba) a kerékbilincs alkalmazásával, a járművek elszállításával, valamint az ezen intézkedések során felmerült költségekkel kapcsolatos szabályokat;59

bb) a felügyelői intézkedések, továbbá a testi erő, a könnygázszóró palack, a szolgálati kutya alkalmazásának eljárási szabályait, a könnygázszóró palack igénylésének rendjét, átvételének, illetve visszavételének szabályait, a térítés módját;60

bc) az egyenruhára vonatkozó szabályokat;61

bd)62 a szolgálati igazolvány kiállítására, a felügyelői jelvénnyel és a felügyelőkkel kapcsolatos nyilvántartás vezetésének eljárási szabályait;63

be) a felügyelők szakmai és vizsgáztatási követelményrendszerét;64

bf) a közterület-felügyelet által üzemeltetett képfelvevő technikai követelményeit.

Hatálybalépés

30. § (1) E törvény 2000. január 1. napján, a (4) és (5) bekezdés a törvény kihirdetésének napján lép hatályba.

(2)65

(3)66

(4)–(5)67

1. számú melléklet az 1999. évi LXIII. törvényhez68

1

A törvényt az Országgyűlés az 1999. június 15-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja 1999. június 21.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 73. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 73. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. § (4) bekezdés d) pontja a 2009: LXXXIV. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 1. § (5) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CLXXIV. törvény 30. §-a szerint módosított szöveg.

6

Az 1. § (6) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 48. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 2. § (1) bekezdése a 2012: V. törvény 57. § (6) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 2. § (3) bekezdése a 2012: V. törvény 57. § (6) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 3. § a 2010: CXLVII. törvény 74. §-ával megállapított szöveg.

11

Az 5. § a 2009: LXXXIV. törvény 16. §-ával megállapított, a 2011: CLXXIV törvény 30. §-a szerint módosított szöveg.

12

A 6. § a 2007: XC. törvény 26. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 20. § (1) bekezdése alapján a rendelkezés 2008. január 1. napján lépett hatályba.

13

A 6. § (1) bekezdése a 2011: CXXVIII. törvény 156. §-ával megállapított, a 2011: CLXXV. törvény 132. §-a szerint módosított szöveg.

14

A 6. § (2) bekezdése a 2011: CXXVIII. törvény 156. §-ával megállapított szöveg.

15

A 6. § (3) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 17. §-a iktatta be.

16

A 6. § (4) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 17. §-a iktatta be.

17

A 7. § a 2009: LXXXIV. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 7. § (7) bekezdés b) pontja a 2010: CLII. törvény 2. § (41) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

20

A 10. § a 2009: LXXXIV. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

21

A 11. § a 2009: LXXXIV. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

22

A 12. § a 2009: LXXXIV. törvény 48. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 13. § a 2009: LXXXIV. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 13. § (1) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 75. §-ával megállapított, a 2011: CLXXIV. törvény 30. §-a szerint módosított szöveg.

25

A 13. § (2) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 75. §-ával megállapított, a 2011: CLXXIV. törvény 30. §-a szerint módosított szöveg.

26

A 13. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CLII. törvény 2. § (41) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni. A 13. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLXXIV. törvény 30. §-a szerint módosított szöveg.

27

A 13. § (3) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXIV. törvény 30. §-a szerint módosított szöveg.

28

A 13/A. §-t a 2009: LXXXIV. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be.

29

A 13/A. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLXXIV. törvény 30. §-a szerint módosított szöveg.

30

A 13/A. § (2) bekezdés c) pontja a 2011: CLXXIV. törvény 30. §-a szerint módosított szöveg.

31

A 13/A. § (4) bekezdése a 2011: CLXXIV. törvény 30. §-a szerint módosított szöveg.

32

A 14. § „A válaszadás idejéig a kérdezett személy feltartóztatható.” szövegű második mondatát a 13/2003. (IV. 9.) AB határozat 1. pontja megsemmisítette 2003. április 9. napjával.

33

A 15. § (3) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 49. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

35

A 16. § a 2009: LXXXIV. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

36

A 20. § a 2009: LXXXIV. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

37

A 20. § (4) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 76. §-ával megállapított szöveg.

38

A 22. § a 2009: LXXXIV. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

39

A 22. § (1) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 109. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

40

A 23. § (1) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 48. § (2) bekezdés c) pontja és 49. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

41

A 23. § (2) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 48. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 23. § (3) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

43

A 23. § (4) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

44

A 23. § (5) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 24. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLII. törvény 2. § (41) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

45

A 23. § (6) bekezdését a 2009: LXXXIV. törvény 24. §-a iktatta be, szövege 2010: CLII. törvény 2. § (41) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

46

A III. Fejezet címe a 2009: LXXXIV. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

47

A 24. § a 2009: LXXXIV. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

48

A 25. §-t a 2009: LXXXIV. törvény 49. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

49

A 26. § a 2009: LXXXIV. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

50

A 26/A. §-t a 2009: LXXXIV. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

51

A 26/B. §-t a 2009: LXXXIV. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

52

A 27. § c) pontjának „továbbá, akitől felvilágosítást kér a felvilágosítás megadásának idejére,” szövegrészét a 13/2003. (IV. 9.) AB határozat 2. pontja megsemmisítette 2003. április 9. napjával.

53

A 27. § e) pontját a 2010: CXLVII. törvény 77. §-a iktatta be.

54

A 28. § (3) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 405. pontja hatályon kívül helyezte.

55

A 28/A. §-t a 2006: CIX. törvény 6. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LXXXIV. törvény 49. § (2) bekezdése.

58

A 29. § b) pontja a 2009: LXXXIV. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

62

A 29. § b) pont bd) alpontja a 2011: CLXXIV. törvény 30. §-a szerint módosított szöveg.

65

A 30. § (2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 405. pontja hatályon kívül helyezte.

66

A 30. § (3) bekezdését a 2003: XX. törvény 31. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

67

A 30. § (4)–(5) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 405. pontja hatályon kívül helyezte.

68

Az 1. számú mellékletet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 405. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére