GK BH 1999/77
GK BH 1999/77
1999.01.01.
A faktoringszerződés valamely jövőben esedékessé váló követelés átruházását, megvásárlását jelenti, ez tehát engedményezésnek fogható fel. Jogszabályi előírás hiányában az engedményezési szerződés érvényességéhez - s ezzel a faktoringszerződés érvényességéhez - nem szükséges annak írásba foglalása. A faktoring szerződésről szóló értesítést követően a kötelezett csak az "engedményesnek" teljesíthet [Ptk. 328. § (1) bek., 329. § (1) és (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság a felperesnek az alperessel szemben 21 551 853 Ft és kamata megfizetése iránt indított keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 900 000 Ft elsőfokú perköltséget. Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy - többek között - az alperes 1993, március 18-án fővállalkozási szerződést kötött a perben nem álló CI. Rt.-vel Nagyfüged térsége gázellátási munkáinak a kivitelezésére. A CL Rt. 1993. december 9-én 50 millió forint összegű hitel folyósítása érdekében kérelmet nyújtott be a felpereshez, ebben a hitel fedezeteként a nagyfügedi térség önkormányzatainak készfizetőkezesség-vállalását, a kölcsön felhasználásának céljaként pedig ugyanezen térség településeinek gázvezeték-építése finanszírozását jelölte meg. A felperes hitelbíráló zsűrije 1993. december 21-én a hitel folyósítását az önkormányzatok készfizetőkezesség-vállalása mellett engedélyezte, de 1994. február 2-án a korábbi döntést akként módosította, hogy az 50 millió forint forgóeszközhitel faktoringszerződés mellett nyújtható. A módosítás indoka az volt, hogy a CI. Rt. nem tudta beszerezni az egyes önkormányzatoktól a kezesi nyilatkozatot, ezért az elvégzett munkák árbevételeinek engedményezését ajánlotta fel. Ezt követően a felperes és a CI. Rt. 1994. február 2-án egy faktoringszerződést kötöttek, amelyben a felperes megvásárolta a CI. Rt.-nek az önkormányzatokkal - köztük az alperessel - szemben jövőben lejáró 50 068 795 Ft összegű követeléseit. A szerződésben a felperes kikötötte, hogy csak olyan követeléseket vásárol meg, amelynek kifizethetőségét a kötelezettek kollaudálással visszavonhatatlanul igazolták, és nyilatkoznak arról, hogy az engedményezőnek velük szemben beszámítható követelése nincsen. Az engedményezés megtörténtéről az alperest értesítették, az alperes azt tudomásul vette, és úgy nyilatkozott, hogy a fővállalkozóval szemben olyan beszámítható követelése, amely a számla összegét csökkentené, nem áll fenn.
A CI. Rt. 1994. március 10-én az alperessel szemben egy 2 098 312 Ft-ról szóló, 1994. március 20-án esedékes számlát, valamint egy 21 027 160 Ft-ról szóló, ugyanilyen lejáratú résszámlát állított ki, amelyeket az alperes leigazolt, és az "F. 85" GM nevében eljárva P. I. műszaki ellenőr kollaudált. A kollaudált számlákban írt összeget a kamat és a kezelési költség levonása után a felperes a CI. Rt. részére a faktoringszerződés alapján kifizette.
A számlák lejártakor az alperes az abban foglalt összeget a felperesnek nem fizette ki, arra hivatkozással, hogy a számlákban írt munkákat a CI. Rt. a számlák esedékességéig nem készítette el. Az alperes - a felperes állítása szerint - ettől függetlenül az engedményezett követelésből 1 573 619 Ft-ot - bár 1994. március 20-a helyett 1994. április 22-én, de - kiegyenlített, az azt meghaladó tartozás kifizetését azonban megtagadta.
A felperes a keresetében 21 551 853 Ft tőke, ennek 1994. március 20-tól a kifizetés napjáig járó, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő késedelmi kamata, valamint a késedelmesen kifizetett 1 573 619 Ft-nak 1994. március 20-tól 1994. április 22-ig esedékessé vált 82 702 Ft késedelmi kamata és a perköltségek megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a részvénytársaság képviselői megtévesztették mind az alperest, mind pedig a számlákat kollaudáló P. I. műszaki ellenőrt, mert arról tájékoztatták őket, hogy a számlákra hitel felvételéhez van szükségük. Arról, hogy a kiállított számlákat faktoringszerződéssel értékesítették, csak 1994 nyarán szereztek tudomást. Ezeket a számlákat a CI. Rt. a faktoring szerződések megkötéséhez jogosulatlanul használta fel; előadta továbbá, hogy a számlák faktorálásáról értesítést nem kapott, ezért ezek teljesítéseként a felperes fizetést nem igényelhet. Hivatkozott továbbá arra, hogy a faktoringszerződéssel érintett számlákban írt munkákat a CI. Rt. nem készítette el, ezért a számlák kiegyenlítésére a CI. Rt. mint fővállalkozó maga sem támaszthatott volna jogszerű igényt [Ptk. 329. §-ának (3) bekezdése]. Tagadta, hogy a faktoringszerződés alapján a felperesnek teljesített volna; állítása szerint az 1 573 619 Ft átutalása más szerződések alapján történt. Az 1994. január 20-án kelt nyilatkozatát - megtévesztésre hivatkozva - a Ptk. 210. §-ának (4) bekezdésében foglaltakra hivatkozással kifogásként megtámadta.
Az elsőfokú bíróság alaptalannak ítélte a felperes keresetét. A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként elfogadta az alperesnek azt a védekezését, hogy 1994. január 20-án - a számlák igazolásakor és kollaudálásakor - a CI. Rt. képviselői őt megtévesztették. A Ptk. 210. §-ának (4) bekezdése értelmében az ekkor tett nyilatkozata érvénytelen, arra a felperes követelést jogszerűen nem alapíthat. A részvénytársaság képviselői a számlákat hitel felvételéhez kérték, ugyanakkor azokra később az alperes tudta és beleegyezése nélkül faktoringszerződést kötött.
Utalt még az elsőfokú bíróság arra, hogy a Ptk. 329. §-ának (3) bekezdése szerint az alperes mint kötelezett a felperessel mint engedményessel szemben érvényesítheti mindazokat a kifogásokat, és beszámíthatja azokat az ellenköveteléseket is, amelyek az engedményezővel szemben az értesítéskor már fennállt jogalapon keletkeztek. Kifejtette továbbá, hogy az alperes azért sem tartozik a faktoringszerződés alapján fizetést teljesíteni, mert a felperes nem bizonyította, hogy e szerződések megkötéséről - annak 5. pontja szerint - az alperes értesítést kapott volna. Végezetül tényként állapította meg, hogy az alperes nem az engedményezési szerződés alapján fizette ki a vitás 1 573 619 Ft-ot, ezért a felperes eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy az alperes a faktoringszerződés ismeretében teljesített.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, az alperesnek 21 551 853 Ft-ban és kamataiban való marasztalását, valamint az első- és másodfokú perköltségei megítélését kérte. Vitatta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, és az abból levont jogi következtetést egyaránt. Álláspontja szerint annak a körülménynek, hogy az alperes tudott-e vagy sem a faktoringszerződés megkötéséről, és hogy e tárgyban milyen ismeretanyaggal rendelkezett, az ügy mikénti elbírálása szempontjából nincs jogi relevanciája. Az alperes a számlafizetési kötelezettségét nem vitatta, az összeget a CI. Rt. részére saját előadása szerint sem fizette meg, ezért a számlában írt összeget - az engedményezés folytán - a felperesnek köteles megfizetni.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Előadta, hogy a Miskolci Bányakapitányság által felvett három jegyzőkönyvben szereplő - elvégzettként feltüntetett - munkák kb. a felét tették ki annak, mint amit a fővállalkozó a perbeli két számlában leszámlázott. A fővállalkozó mintegy 7 millió forint értékű munkát végzett csak el.
A felperes a fellebbezését azzal egészítette ki, hogy a perbeli követelést az alperessel szemben nem kártérítés, hanem vállalkozási díj címén, az engedményezési szerződés alapján tartja fenn.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság ítélete érdemben nem volt felülbírálható. Az elsőfokú bíróság arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a perben nem álló CI. Rt. képviselői az 1994. január 20-án tett, a számlák igazolását tartalmazó nyilatkozat megtételekor az alperest megtévesztették, ezért erre a nyilatkozatra - annak érvénytelensége okán - a felperes követelést nem alapíthat. A fenti jogi álláspontja miatt nem folytatott le bizonyítást, és tényállást sem állapított meg a tekintetben, hogy a számlák kiállítása időpontjában valójában milyen összegű tartozása állt fenn az alperesnek a CI. Rt. fővállalkozóval szemben.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróságnak a fentiekben elfoglalt jogi álláspontjával. Az elsőfokú eljárásban beszerzett iratokból tényként állapítható meg (keresetlevél 7. számú melléklete), hogy a fővállalkozó az 1994. január 20-án kelt levelében értesítette az alperest arról: az 1993. március 18-án kötött fővállalkozási szerződésből eredő valamennyi követelését a felperesre engedményezte, és kérte, hogy az e szerződés alapján őt megillető összeget a felperes meghatározott számú számlájára utalják át. Az alperes az erről szóló értesítést tudomásul vette, az engedményezésről szóló értesítést visszaigazolta (keresetlevél 6. számú melléklete), ezáltal tudomást szerzett arról, hogy minden, a szerződésből eredő fizetési kötelezettséget a felperes részére kell teljesítenie. Tekintve, hogy az engedményezésről szóló értesítés az engedményezőtől származott, a Ptk. 328. §-ának (4) bekezdése szerint az alperes kizárólag a felperesnek teljesíthetett.
Nincs jelentősége annak, hogy az alperes az 1994. február 2-án kötött ún. faktoringszerződésről kapott-e értesítést, amikor - bizonyítottan - értesült arról, hogy a CI. Rt. a fővállalkozási szerződésből eredő követelését a felperesre engedményezte. A faktoringszerződés valamely jövőben esedékessé váló követelés átruházását, megvásárlását jelenti, ez a Ptk. 328. §-ában szabályozott engedményezésnek felel meg. A perbeli esetben ezzel lényegében a CI. Rt. és a felperes az engedményezési szerződést foglalták írásba. Az engedményezési szerződés érvényességéhez jogszabály írásbeli alakot nem rendel, ezért az ügy mikénti elbírálása szempontjából nincs annak jogi relevanciája, hogy az engedményezési szerződést az érdekeltek csak azt követően foglalták írásba, hogy az alperes az engedményezés megtörténtéről már értesítést kapott. A korábbi értesítés alapján az alperes a fővállalkozási szerződésből eredő valamennyi - így a faktorált két számlában írt - követelést is kizárólag a felperes részére fizethette volna ki. E vonatkozásban nem alapos az alperes arra történő hivatkozása, hogy a számlák kiállítása, illetőleg igazolása időpontjában őt a fővállalkozó megtévesztette. Az alperes az engedményezésről való értesítéssel azt vette tudomásul, hogy a fővállalkozási szerződésből eredő minden fizetési kötelezettségét a felperesnek fogja teljesíteni.
Az ügy mikénti elbírálása szempontjából annak sincs jogi relevanciája, hogy a számla kiállítása és kollaudálása milyen célból történt. Az alperes maga is arra hivatkozott, hogy a számlák kiállításakor és azok esedékességekor nem készültek el teljes egészében a számlázott munkák, ami azt jelenti, hogy a számla egy bizonyos részében mindenképpen fiktív volt. Az alperes azokat annak tudatában igazolta, hogy a CI. Rt. hitelfelvételéhez nyújtanak fedezetet. P. I.-nek, a számla kollaudálását végző műszaki ellenőrnek az 1997. szeptember 10-én tartott tárgyaláson a 38. sorszámú jegyzőkönyvben tett tanúvallomása szerint a perbeli két számlát a CI. Rt. hitel felvételéhez fedezetként kívánta felhasználni. Követelést tartalmazó számla azonban fedezetként csak abban az esetben szolgálhat, ha az abban foglalt követelést a Ptk. 328. §-ának (1) bekezdése szerint engedményezik, megakadályozva azt, hogy a számlát fedezetként nyújtó jogosult az abban foglalt követeléshez hozzájusson. Más módon a számla fedezet biztosítására nem alkalmas. Az átruházott követelés kötelezettje szempontjából teljességgel közömbös, hogy a követelést a jogosult egy kölcsönszerződés alapján felvett összeg fedezeteként avagy faktoringszerződéssel engedményezi, és ily módon jut meghatározott pénzösszeghez. A joghatás mindkét esetben ugyanaz, a kötelezettnek megszűnik az a joga, hogy az eredeti jogosultnak fizesse ki az engedményezett összeget.
A felperes a keresetét az engedményezési szerződésre alapítva tartotta fenn, ezért alappal hivatkozhat az alperes egyéb feltételek fennállása esetében arra, hogy a fővállalkozót magát sem illették meg a perbeli két számlában írt összegek. A Ptk. 328. §-ának (1) bekezdésében írt engedményezéssel az eredeti szerződésben a jogosult személyében alanyi változás következik be, az engedményes mint új jogosult ugyanazokat a jogokat szerzi meg, mint amelyek az engedményezőt megillették [Ptk. 329. §-ának (1) bekezdése]. Tekintve, hogy az engedményezéssel szerzett jogok származékos jellegűek a kötelezett az engedményessel szemben maga is felhozhatja mindazokat a kifogásokat, amelyek az engedményezővel szemben megillették, ezen túlmenően az engedményessel szemben érvényesítheti azokat a saját kifogásait, és beszámíthatja azokat a saját ellenköveteléseit is, amelyek az engedményezővel szemben az értesítéskor már fennállt jogalapon keletkeztek [Ptk. 329. §-ának (3) bekezdése]. A perbeli esetben ezért az alperes alappal hivatkozhatott a felperessel szemben arra, hogy az engedményezőt nem illették meg a kollaudált számlában írt összegek, mert az azok alapjául szolgáló munkát részben vagy egészben a számla kiállításakor még nem végezte el. Az alperes ebben a körben arra hivatkozott, hogy a két számlában írt követelés nem járt le, hogy nem volt annyi elvégzett munka, mint aminek a számlázása megtörtént.
A fővállalkozási szerződésből megállapítható, hogy a CI. Rt.-nek jogában állt részszámlát kiállítani. Az eddig feltárt adatokból azonban nem lehet azt megállapítani, hogy a perbeli két számlában írt követelés mögött valójában milyen mennyiségű elvégzett munka áll, hogy ennek alapján a számlák lejártakor a fővállalkozó milyen összegre tarthatott volna igényt, hogy ezáltal a felperes mint engedményes a CI. Rt.-től származtatott jogcímen milyen összeg kifizetésére tarthat igényt.
A fentiek tisztázása a másodfokú eljárás kereteit meghaladó nagy terjedelmű bizonyítás lefolytatását teszi szükségessé, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárásban a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint az alperest terheli annak bizonyítása, hogy a részszámlák esedékességének időpontjáig a fővállalkozó ténylegesen milyen értékű munkát végzett, mennyi az az összeg, amit a részszámlákban feltüntethetett volna. Az engedményezési szerződés alapján a felperes ennek az összegnek a megfizetésére támaszthat jogszerű igényt. A per mikénti elbírálása szempontjából nincs annak jogi jelentősége, hogy az engedményezésről történt értesítés után az alperes a fővállalkozóval milyen megállapodásokat kötött, illetőleg a számlában írt összeggel szemben a fővállalkozóval történt megállapodás alapján milyen összegeket számíthat be.
Az eljárás folyamatban marad, ezért a Legfelsőbb Bíróság a felek másodfokú perköltségét a Pp. 252. §-ának (4) bekezdése szerint csupán megállapította, annak viseléséről az eljárást befejező határozatában az elsőfokú bíróságnak kell rendelkeznie. (Legf. Bír. Gf. I. 32.886/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás