Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

GK BH 1999/78

GK BH 1999/78

1999.01.01.
A jogerős ítéletben helyesen megállapított tényállás szerint az alperes és a H-K. Kft. között létrejött közraktározási szerződésekkel az alperes 540 tonna étkezési búza 1996. szeptember 25-től 1997. március 25-ig; 420 tonna takarmányárpa 1996. augusztus 7-től 1997. február 7-ig, valamint 300 tonna étkezési napraforgó 1996. december 4-től 1997. február 4-ig terjedő időre szóló közraktárba vételét és erről közraktári jegy kiállítását vállalta. Az alperes a takarmányárpáról 1996. augusztus 8-án a 003166003169 sorszámú; az étkezési búzáról 1996. szeptember 25-én a 003423-003425 sorszámú; az étkezési napraforgóról 1996. december 16-án a 005011 sorszámú - áru és zálogjegyből álló - közraktári jegyeket állított ki. A közraktári jegyekbe a takarmányárpa ellenértékét összességében 12 600 000 Ft-ban, az étkezési búza ellenértékét 16 200 000 Ft-ban, az étkezési napraforgó ellenértékét pedig 15 000 000 Ft-ban, összesen 43 800 000 Ft-ban határozták meg. Valamennyi termék raktározása bértárolókban, ún. művi tárolással történt. Valójában a termény a letevő raktáraiban maradt.
A felperes 1997. január 23-i lejáratra 8 820 000 Ft, 1997. január 20-i lejáratra 10 500 000 Ft és 1997. március 10-i lejáratra 11 340 000 Ft kölcsönt nyújtott a letevő H-K. Kft. részére. A közraktári jegyek az említett kölcsönök biztosításául szolgáltak. A közraktári jegyek zálogjegyén a letevőnek az OTP-vel szemben fennálló kölcsöntartozásait tüntették fel, a zálogjegyeken található ez irányú feljegyzést az OTP képviselője is aláírta. A közraktári jegyek átadására akként került sor, hogy a letevő a közraktári jegyek árujegyét üres forgatmánnyal átruházta, a közraktári jegyek zálogjegyén forgatmányosként az OTP-t tüntette fel, és az ekként forgatott közraktári jegyeket a felperes birtokába adta. A 005011. számú közraktári jegy zálogjegyén is üres forgatmányt alkalmazott.
A felperes 1997. február 5-én a 003166-69, valamint a 005011 számú közraktári jegyeken szereplő áruk kényszerértékesítésének elrendelését kérte az alperestől. Az alperes 1997. február 11-én kelt válasza szerint február 7-én a raktárakban ellenőrzést tartott, és ott mindössze 20 tonna napraforgó, 1-2 tonna takarmányárpa és 300-400 kg búza volt fellelhető, ezért a kényszerértékesítési kísérlet nem járt eredménnyel.
A felperes valamennyi közraktári jegy (áru- és zálogjegy együttes) birtokában kérte kötelezni az alperest a letett áruféleségek közraktári jegyeken feltüntetett értéke - 43 800 000 Ft tőke - ennek 1997. február 10-től a kifizetés napjáig járó évi 20% kamata és a perrel felmerült költségei megfizetésére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elsősorban arra hivatkozott, hogy a felperessel nem áll jogviszonyban, ezért a felperes tőle az áru kiadását alappal nem követelheti. Másodsorban előadta, hogy az áruhiányt a letevő maga okozta, ezért az 1996. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 22. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint a letett áruban keletkező hiányért nem tartozik felelősséggel. Hivatkozott még arra, hogy a közraktári jegyek forgatása szabálytalanul történt, mert annak zálogjegyén a forgatást az OTP részéről nem arra jogosult személy írta alá. A szabálytalan forgatás következtében az alperes sem az árut kiadni, sem kártérítést fizetni nem köteles.
Az elsőfokú bíróság - kijavított - ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 43 800 000 Ft-ot, ennek 1997. február 10-től a kifizetés napjáig járó évi 20% kamatát és 1 600 000 Ft perköltséget. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az alperes a Ktv. 22. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján nem mentesülhet a felelősség alól, mert a hiányt a letevő nem ebbéli, hanem raktárosi minőségben okozta. Szabályszerűnek ítélte a közraktári jegyek üres forgatmány útján történő átruházását, valamint az áru- és zálogjegyek egyazon gazdálkodó szervezetre történt átruházását is. A felperes képviselői cégjegyzési jogosultságának - akik a közraktári jegyek zálogjegyén a fennálló kölcsönök összegét feltüntették és aláírták - nem tulajdonított jelentőséget, ezért annak vizsgálatát mellőzte. A perköltségre vonatkozó döntése a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapult.
Az alperes fellebbezése folytán eljáró Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és az alperest 400 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a másodtokú eljárásban az alperes előadta: a letevő a perbeli árunak csak egy részét helyezte el a közraktárban. Az alperes a közraktárba vett ömlesztett árut nem mérlegelte, mennyiségét annak kiterjedése alapján becsülte meg. Azt azonban nem tudta, hogy az áru alá "dobogót" építettek, amely befolyásolta a felhalmozott terménymennyiség méreteit. A letevő az áru mennyisége tekintetében a közraktári jegy kiállításakor megtévesztette, ezért a közraktározásról szóló, a jelen perben már alkalmazandó Ktv. 22. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint sem kötelezhető az áru kiszolgáltatására.
Az ítélet indokolása a továbbiakban rámutat: a Ktv. 1. §-ának (2) bekezdésében írtakból következően a közraktár a szerződés megkötésével kettős kötelezettséget vállal, nevezetesen feladata a nála elhelyezett áru tárolása és őrzése, továbbá a közraktári jegy kiállítása és az áru kiszolgáltatása. A (3) bekezdés szerint a közraktári jegy a közraktári szerződés alapján letétbe vett áruról kiállított forgatható értékpapír, amely a közraktár részéről az áru átvételének elismerését jelenti, bizonyítja az áru mennyiségét, minőségét és értékét, valamint a közraktárnak a kiszolgáltatásra vonatkozó kötelezettségét. A közraktári jegy mint rendeletre szóló értékpapír áru- és zálogjegye együttesen és külön-külön is átruházható. A Ktv. 25. §-ának (1) bekezdése szerint a felperest az áru- és zálogjegy együttes birtoklása feljogosította a közraktárban elhelyezett áru kiszolgáltatásának igénylésére. A Ktv. 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint pedig az alperes a közraktári jegyek ellenében köteles lett volna azt a részére kiadni. Az alperes azonban az árut nem tudta kiszolgáltatni, mert-állítása szerint-annak jelentős részét a közraktári jegyek kiállítását megelőzően a letevő megtévesztő magatartása miatt nem vette birtokba. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban az alperes a felperessel szemben eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy általa át nem vett árura is kiállította a közraktári jegyeket. A közraktári jegy kiállítása után a közraktár és a közraktári jegy (áru- és zálogjegy) jogszerű birtokosa között egy - az alapjogviszonytól független - absztrakt jogviszony keletkezik, amelyben az értékpapír birtokosát azok a jogosultságok illetik, és azok a kötelezettségek terhelik, amelyek az értékpapírból magából, illetve a törvényből kifejezetten kitűnnek. Az értékpapír átruházásával tehát a felperes nem az átruházónak, illetőleg az árut letevőnek a közraktári ügyletből eredő jogait szerezte meg, hanem azt a jogot, hogy az áru kiadását követelhesse. Az alperes mint az értékpapír kiállítója a felperessel szemben csak azokat a kifogásokat hozhatja fel, amelyekre a törvény lehetőséget ad, valamint azokat, amelyek az értékpapírból kitűnnek. Nem hivatkozhat ezért sikerrel arra, hogy az értékpapír kiállításának alapjául szolgáló árut be sem szállították a közraktárába.
Ebben a körben súlytalan az alperesnek a Ktv. 22. §-a (1) bekezdésének d) pontjára történő hivatkozása is. E jogszabályhely szerint a közraktár nem felel azért a kárért, amely a közraktárban elhelyezett áruban az átvételtől a kiszolgáltatásig keletkezett, ha a kárt a letevő, illetőleg a képviseletében eljáró személy felróható magatartása okozta. A perbeli esetben viszont nem a letett áruban keletkezett a hiány, ellenkezőleg, az alperes maga is arra hivatkozott, hogy annak túlnyomó részét a közraktárba be sem tárolták.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság rámutatott arra: az, hogy az árunak a közraktárban történő elhelyezésére nem került sor, az alperes jogsértő magatartására vezethető vissza. A Ktv. 20. §-ának (1) bekezdése szerint a közraktár a közraktározást saját vagy bérelt raktárban (ún. művi tárolás útján) végezheti. Művi tárolás esetében a tárolás megkezdéséig a közraktárnak a bérelt raktárat birtokba kell vennie [Ktv. 20. §-ának (2) bekezdése]. Tekintve, hogy a közraktározás az áru átvételével - annak a közraktárba történő beszállításával - kezdődik [Ktv. 18. §-ának (1) bekezdése], a bérelt raktár birtokbavételének az áru beszállítását meg kell előznie. Az áru beszállítására, annak bizonylatolására és ellenőrzésére a Ktv. 18. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezések akkor is irányadók, ha a közraktározás művi tárolással történik, azaz csak a beszállítást követően az arról felvett jegyzőkönyv alapján kerülhet sor a közraktári jegy kiállítására. A perbeli esetben ezzel szemben az alperes a letevő raktárában lévő terményt tekintette meg, és állította ki arról a közraktári jegyeket, ezzel maga szegte meg az árunak a közraktárba vételével kapcsolatos törvényi rendelkezéseket, ezért a kiszolgáltatás elmaradásáért a felperessel szemben kártérítési felelősséggel tartozik.
Alaptalanul hivatkozott az alperes arra, hogy a közraktári jegyek - a zálogjegyek tartalma miatt - érvénytelenek voltak, és azok forgatása is szabálytalanul történt. A Ktv. 24. §-ának (1) bekezdése, valamint a (2) bekezdés a)-i) pontjai a közraktári jegynek a szükséges tartalmi elemeit rögzítik, amelyek bármelyikének hiánya azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a kiállított irat nem tekinthető közraktári jegynek. A perbeli okiratoknak mind az áru-, mind a zálogjegye tartalmazta az említett jogszabályhelyekben írt adatokat, így azok közraktári jegyeknek tekintendők.
Az iratokból megállapítható, hogy a közraktári jegyek átruházása is szabályszerűen történt. A közraktári jegyek átruházása forgatás útján történik. A forgatás a közraktári jegy hátoldalára írt átruházó nyilatkozattal és az átruházó cégszerű aláírásával vagy üres forgatmánnyal is történhet [Ktv. 26. §-ának (1), (2) és (4) bekezdése]. Az üres forgatmány alkalmazása esetén a hátiratból a forgatmányos megjelölése hiányzik, a hátirat az átruházó puszta cégszerű aláírásából áll. Abban az esetben, ha a zálogjegy átruházására külön kerül sor, az első hátiratnak a Ktv. 27. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban írt adatokat is tartalmaznia kell, és a (2) bekezdés szerint a zálogjegy első forgatását és az előzőekben írt adatokat az árujegyre, valamint a közraktárnál vezetett letéti könyvbe is be kell jegyezni.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság kifejtette még, hogy a forgatmányokból nem volt megállapítható, hogy az áru- és zálogjegyek átruházása együttesen vagy külön-külön történt. Tény, hogy a zálogjegyeken a felperes által nyújtott kölcsön összegét feltüntették, ami sem az árujegyeken nem szerepel, sem a letéti főkönyvben nem került bejegyzésre. A feltüntetés, illetőleg a bejegyzés elmulasztása viszont a közraktári jegyek érvényességét nem érinti. Ha az áru- és a zálogjegyek együttes átruházására került sor, úgy a hivatkozott adatokat a zálogjegyen is szükségtelenül tüntették fel. Ha viszont az áru- és zálogjegyeket külön-külön ruházták át, a mulasztás a közraktári jegyet nem teszi érvénytelenné. Az említett törvényi rendelkezésnek az a célja, hogy az árujegy mindenkori birtokosa az általa vásárolt árut terhelő zálogjegy tartalmáról (a kölcsön összegéről) tudomást szerezzen. Amennyiben csak az árujegyet kapja meg, úgy ebből - a zálogjegy hiányából - már következtetni tud magára az elzálogosításra. A Ktv. 27. §-ának (2) bekezdésében megkövetelt bejegyzés elmulasztása azzal a következménnyel jár, hogy az ezzel esetlegesen okozott kárt a zálogjegy mindenkori birtokosának kell viselnie. Annak, hogy a zálogjegyen szereplő - a kölcsönre vonatkozó - adatokat a hitelező maga is aláírta, és hogy az aláírás kitől származott, milyen módon történt, az ügy mikénti elbírálása szempontjából nincs jelentősége. Ezeket az adatokat a zálogjegy önálló forgatása esetén nem a hitelezőnek, hanem a zálogjegy első forgatójának kell feltüntetnie.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperesnek az áru- és zálogjegy együttes átruházásának érvénytelenségével kapcsolatos jogi okfejtése is téves. A Ktv. már hivatkozott 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint aki az áru- és zálogjegyet együttesen visszaszolgáltatja - feltéve, hogy őt a hátiratok meg nem szakított láncolata jogszerű birtokosként igazolja -, annak az árut a mögöttes jogviszony vizsgálata nélkül köteles a közraktár kiszolgáltatni. Az, hogy a letevő vagy a későbbi forgatmányos a közraktári jegyet milyen ügylet kapcsán ruházta át az áru kiadását kérő, a közraktári jegy által legitimált jogszerű birtokosra, a közraktár kiszolgáltatási kötelezettsége szempontjából közömbös.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság rámutatott arra is, hogy a közraktár nem tagadhatja meg az áru kiszolgáltatását azon a jogcímen sem, hogy a letevő a közraktári jegyet vagy annak egyik részét eredetileg óvadékul adta. A közraktári jegyet egészben - vagy annak bármely részét - óvadékként is át lehet adni. Ilyen esetben az átruházás a Ktv. 27. §-ának (3) bekezdése szerint kizárólag üres forgatmánnyal történhet. A perbeli esetben a közraktári jegyek egy részének átruházása kitöltött, egy részének átruházása pedig üres forgatmánnyal történt. A felperes az áru- és zálogjegy birtokában valamennyi jegyen az átruházások meg nem szakított láncolatával igazoltan kérte az áru kiszolgáltatását, ezért az alperes - tekintet nélkül arra, hogy a közraktári jegyek milyen jogcímen kerültek a felperes birtokába - köteles lett volna az árut kiadni, ennek hiányában viszont köteles - kártérítés címén - az árunak a közraktári jegyen feltüntetett értékét megfizetni A felperes ugyanis a közraktári jegy birtokában magára az árura tarthatna igényt. Amennyiben a forgatmányos a közraktári jegyek egy részét valóban óvadékként adta át a felperesnek, úgy az áru ellenértékével egymás között kell elszámolniuk.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a szükséges indokolásbeli kiegészítéssel a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helybenhagyta, és a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése szerint rendelkezett a fellebbezési eljárási költség fizetéséről is.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Előadta, hogy a Ktv. 1996. augusztus 10-én lépett hatályba. Addig az 1875. évi XXXVII. törvény (Kt.) VI. cikke volt alkalmazandó. A Kt. a művi tárolást nem ismeri, hanem annak fogalmát és módját az üzleti élet és a bírósági gyakorlat alakította ki. Eszerint a művi tárolás mindig is azt jelentette, hogy a közraktár a közraktári szerződést a letevő raktárában már elhelyezett árura kötötte meg. Ilyen megoldás mellett az áru mennyiségének megállapítását a reális lehetőségek és az ésszerűség keretei között kell elvégezni, és a közraktár felelősségét is ehhez viszonyítva kell vizsgálni. Az adott ügyben a művi tárolásba vett áruféleségek a letevő raktárában voltak. A már helyben lévő hatalmas mennyiségű gabonaféleség lemérlegelése lehetetlen feladat lett volna. Az alperes ezért a reális lehetőség határai között ésszerűen járt el, amikor a letett áru mennyiségét köbméter számítással ellenőrizte, és az ésszerűség és a kellő gondosság követelményei szerint járt el az áru őrzésénél is.
A jogerős ítélet az alperes felelősségét a Ktv. 20. §-ának (1) és (2) bekezdésére alapította azzal, hogy a 18. § (3) bekezdésének betartása ilyenkor is kötelező. Az alperes azonban az első (420 tonna takarmányárpáról szóló) közraktári szerződést 1996. augusztus 7-én kötötte meg, a Ktv. viszont csak 1996. augusztus 10-én lépett hatályba. Erre a szerződésre tehát a Ktv. rendelkezéseit nem lehet alkalmazni. A további két közraktári szerződést már valóban a Ktv. hatálybalépése után kötötték meg. E tételek tekintetében is tévesen helyezkedik azonban a jogerős ítélet arra az álláspontra, hogy csak a Ktv. 20. §-a (1) és (2) bekezdésében írt szabályai szerint lehet művi tárolást végezni. A törvénynek ezek a rendelkezései csak arra az esetre vonatkoznak, amikor a közraktári vállalat üresen álló raktárt bérel, majd ezután kezdi meg az áru betárolását. A valóságos művi tárolás továbbra is a raktárban már ott lévő áru közraktározásba való vételét jelenti. Az alperes mind a Ktv. hatálybalépése előtt, mind pedig utána a reális lehetőségek között ésszerűen és gondosan járt el, a közraktározási szerződést nem szegte meg, a Kt. 437. §-a, valamint a Ktv. 22. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján mentesül az áruban felmerült kár viselése alól. A kár ugyanis a letevő dolgozóinak, a nevében eljáró személyeknek felróható magatartása miatt következett be.
Az alperes álláspontja szerint téves a jogerős ítéletnek az árujegy forgatásával kapcsolatos okfejtése is. Az árujegyre rávezetett nyilatkozat ugyanis nem minősíthető forgatmánynak, de jogi hatás egyébként sem fűződhet hozzá. Az árujegy képviseli a rajta feltüntetett árut, az árujegy forgatása mögött kell hogy valamilyen, a tulajdonjog átruházására irányuló ügylet legyen. Az árujegy forgatása tehát nem történhet jogcímtől függetlenül. Ha pedig a jogcím érvénytelen, a forgatmányos az árujegy alapján jogot nem érvényesíthet. Hivatkozott arra is, hogy tévesen hagyta figyelmen kívül a másodfokú bíróság: a letevő az árujegyeken látható - üres forgatmánynak nevezett - jognyilatkozatot nem mint az árujegy forgatója, hanem mint kölcsönvevő írta alá.
Az alperes álláspontja szerint az adott esetben a zálogjegy és az árujegy egyidejű forgatása kizárt. A Ktv. 27. §-árvak (1) bekezdése szerint ugyanis a zálogjegyet csak akkor kell kitölteni, ha annak forgatása külön történik. Ebben a körben részletesen kifejtette a Ktv. 26. és 27. §-ának értelmezésével kapcsolatos álláspontját.
Kifejtette még az alperes, hogy a zálogjegy a Ktv. 26. §-ának (6) bekezdése szerint kifejezetten pénzkövetelést és zálogjogot testesít meg. Amennyiben a letevő a zálogjegy kitöltésével és forgatásával zálogjogot alapított, ugyanakkor nem ruházhatta át a tulajdonjogot is, mert a Ptk. jelenleg hatályos 263. §-ának (1) bekezdése szerint semmis a kielégítési jog megnyílta előtt kötött olyan megállapodás, amely szerint a jogosult a kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát. Az árujegy átruházása (ha ennek megtörténte egyáltalán megállapítható) ebből az okból is érvénytelen. Amennyiben pedig a letevő az árujegy átadásával csak a rendelkezés lehetőségét kívánta biztosítani, akkor a forgatás a Ptk. 262. §-ának megkerülését célozza, és a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése miatt semmis. Nincsenek meg a Ptk. 264. §-a (1) és (2) bekezdésében írt értékesítés feltételei sem.
Végezetül arra az esetre, ha a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság nem fogadná el az előzőekben írt védekezését, a felperes akkor is csak a zálogjegyen alapuló jogokat érvényesítheti, ez pedig a jogerős ítéletben írt marasztalási összeg helyett csak 30 902 677 Ft-ot tesz ki. A zálogjegyek alapján a Ktv. 27. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében csak a feltüntetett határozott pénzösszeg érvényesíthető (ennek kell magában foglalnia a kamatot is), a járulékokra való utalást figyelmen kívül kell hagyni Az összes felperesi követelés tehát nem haladhatja meg a 32 900 000 Ft-ot. A jogerős ítélet ezzel szemben 43 800 000 Ft fizetésére kötelezte az alperest, ennek az összegnek az 1996. február 10-től kezdve esedékes évi 20% kamatával együtt. Az alperes álláspontja szerint jogellenes a késedelmi kamatban való marasztalása a felperes kölcsönkövetelésének lejártát, sőt még a kölcsön nyújtását is megelőző időre. Abban az esetben pedig, ha a felperes megtartja ezt az összeget, alaptalan haszonhoz jut. Ha viszont a felperes elszámol a letevővel, a letevő olyan áru "ellenértékéhez" jut, ami nem is létezett, amit nem helyezett el a közraktárba.
A Ptk. 4. §-ának (1) bekezdése értelmében a felek polgári jogaik gyakorlása során a jóhiszeműség és a tisztesség követelményei szerint kötelesek eljárni. A Ptk. 5. §-ának (1) bekezdése pedig tiltja a joggal való visszaélést. A felperes eljárása e követelményeknek nem felel meg. Az alperes szerint az értékpapíron alapuló jogokkal visszaél a felperes.
Hivatkozott még arra is, hogy a Ktv. 32. §-a (3) bekezdésének a) pontja értelmében a közraktári jegyre rávezetett díjkövetelése - ami a jelen esetben 236 544 Ft-ot tesz ki - abszolút elsőbbséget élvez. Bár hivatkozott a közraktári díjkövetelésre, ezt a bíróság teljesen figyelmen kívül hagyta. A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte, mert jogszabálysértés nem történt. Részletesen megindokolta álláspontját, és előadta az alperes okfejtésére vonatkozó ellenérveit.
A jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megítélése szerint a jogerős ítéletben megállapított tényállás helyes, és mindenben helytállók a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság által kifejtett indokok is. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság ezért, figyelemmel a Pp. 275/B. §-a szerint alkalmazott 254. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra, csak utal a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság által kifejtett helyes indokokra.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében felhozottak folytán a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság rámutat arra: helytálló az alperesnek az a hivatkozása, hogy az első közraktári szerződés megkötésére még 1996. augusztus 7-én került sor, és a Ktv. csak 1996. augusztus 10-én lépett hatályba. Az a hivatkozás is helyes, hogy a Ktv. hatálybalépését megelőző közraktári ügyletekre alkalmazandó 1875. évi XXXVII. törvény (Kt.) az ún. művi tárolás intézményét nem nevesítette, azzal kapcsolatban rendelkezést nem tartalmazott. Az üzleti élet és az ítélkezési gyakorlat is ismerte azonban a művi tárolást, és már a Ktv. hatálybalépése előtti jogviszonyokkal kapcsolatban is egységes volt a gyakorlat a tekintetben, hogy az ún. művi tárolás csak a közraktár kockázatára történhet, és a közraktár nem mentesülhet a felelősség alól az áru szabályos beraktározásának hiányára való hivatkozással.
A Legfelsőbb Bíróság a BH 1996. évi 3. számában 162. sorszám alatt közzétett eseti döntésében éppen az 1875. évi XXXVII. törvény (Kt.) alkalmazása során mutatott rá arra, hogy a közraktári jegy - vagyis az áru- és zálogjegy együttes - birtokosával szemben a letevő vagy a forgatmányos alapjogviszonyából eredő kifogások (pl. az áru beraktározásának hiánya) csak akkor hozhatók fel, ha a közraktári jegy birtokosa rosszhiszemű volt (az értékpapír megszerzésekor tudott arról, hogy az értékpapír kiállításakor annak nem volt árufedezete). Ha a közraktár az árut nem tudja kiszolgáltatni, a letett áru ellenértékét kárként tartozik megfizetni. A perben arra semmilyen adat nem merült fel, hogy a felperes tudott volna az áruhiányról, így az alperes erre való hivatkozással a felelősség alól nem mentesülhet.
Egyebekben az alperes felelősségével és a művi tárolással kapcsolatosan a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság - az előbbiek szerint - a másodfokú ítéletben kifejtett helyes indokokra utal.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság rámutat továbbá arra is: téves az alperesnek az a hivatkozása, hogy a forgatás nem volt szabályszerű, és hogy az árujegy forgatása nem történhet a jogcímtől függetlenül. E tárgyban ugyancsak a másodfokú ítéletben kifejtett okfejtés a helyes, miszerint a forgatás lényegét a Ktv. 26. §-ának (2) bekezdése határozza meg. Eszerint a forgatás, a közraktári jegy vagy egy részének átruházása a jegy hátoldalára írt átruházó nyilatkozattal és az átruházó cégszerű aláírásával történhet, és a forgatással kapcsolatban felmerült vitás kérdésekre a Ktv. 27. §-ának (5) bekezdése szerint a váltójogi szabályok az irányadók. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság is kifejtette, hogy az átruházás történhet ún. üres forgatmánnyal is. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság egyetért a jogerős ítéletnek a forgatások szabályszerűségével kapcsolatos okfejtésével is.
A Legfelsőbb Bíróság több eseti határozatában, így pl. a BH 1994. évi 3. számában 149. sorszám alatt közzétett döntésében is kifejtette, hogy a letett tárgyak feletti szabad rendelkezésre a közraktári jegyek birtokosa jogosult. A közraktári jeggyel nála jelentkező birtokos jogszerű birtoklását a közraktár nem vizsgálhatja. A közraktári jegy (áru- és zálogjegy) jogszerű birtokosa és a közraktár között egy - az alapjogviszonytól független - absztrakt jogviszony keletkezik, amelyben az értékpapír birtokosát azok a jogosultságok illetik, és azok a kötelezettségek terhelik, amelyek az értékpapírból magából, illetve a törvényből kifejezetten kitűnnek.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint nem megalapozott az alperesnek az a jogi álláspontja sem, mely szerint kizárt a kitöltött árujegy és zálogjegy egyidejű átruházása. Ilyen tiltó rendelkezést ugyanis a törvény nem tartalmaz, és nem tartalmaz olyan előírást sem, mely szerint az áru- és zálogjegy együttes birtoklása csak külön-külön történő forgatás eredményeként történhetne meg, s a két jegy egyidejű átruházása tilos lenne. Semmiből sem következik továbbá az alperesnek az az okfejtése sem, hogy az áru- és zálogjegyet ne lehetne egyszerre kiállítani és együttesen forgatni. A közraktári jegyek tekintetében az áru- és zálogjegyet éppen azért kell kiállítani, mégpedig a Ktv. 1. §-ának (2) bekezdésében írtakból következően a közraktári szerződés megkötésével, illetve az áru nála történő elhelyezésével egy időben, hogy a közraktári jegy árujegye és zálogjegye akár együttesen, akár külön-külön forgatható legyen. A Ktv. 27. §-ának (1) bekezdése olyan rendelkezést sem tartalmaz, hogy a zálogjegyet csak akkor kell kiállítani, ha annak forgatása külön történik. A Ktv. 27. §-a szabályozza, hogy milyen eljárást kell követni, ha a zálogjegy átruházása külön történik. Ebből azonban nem következik, hogy együttes forgatás esetén a zálogjegyet ki sem kell állítani. (Lásd a BH 1998/2. számában 92. sorszámon megjelent eseti döntést is.)
Téves továbbá az alperesnek az az okfejtése is, hogy a Ptk. zálogjogi szabályai [a Ptk. jelenleg hatályos 263. §-ának (1) bekezdése, 262. §-a, illetve a 264. §-ának (1) és (2) bekezdésében írtak] tiltanák az áru- és zálogjegy egyidejű megszerzését. A közraktári ügylet ugyanis olyan speciális ügylet, amelyre a Ktv. szabályai az irányadók és a Ktv. 29. §-ának (1) bekezdése éppen azt mondja ki, hogy a közraktár a nála elhelyezett árut annak köteles kiszolgáltatni, aki az árujegyet és a zálogjegyet a részére visszaadja. Amennyiben az alperes által hivatkozott kizáró rendelkezés valóban fennállna, a Ktv. 29. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt szabály nem tudna érvényesülni. Nem tartalmaz kizáró rendelkezést a Ktv. az áru- és zálogjegy együttes birtoklásával kapcsolatban arra az esetre sem, ha a birtokos esetleg éppen a zálogjog jogosultja is.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint továbbá, miután a felperes a közraktári jegyek áru- és zálogjegyét együttesen bemutatta az alperesnél, az alperes a Ktv. 29. §-ának (1) bekezdése szerint a nála elhelyezett árut köteles kiszolgáltatni, függetlenül attól, hogy a zálogjegyen milyen összegű követelés került feltüntetésre. Alaptalan tehát az alperesnek az a hivatkozása, hogy a felperessel szemben kizárólag a zálogjegyen feltüntetett összeggel felelne. A közraktári jegy mindkét szelvényének birtokában szóba sem kerülhet az, hogy a felperes joggal való visszaélést valósítana meg azáltal, hogy az áru- és zálogjegy alapján az áru kiadását igényli. Az pedig, hogy a felperes a közraktári jegyet reá forgató céggel hogyan számol el, nem erre a perre tartozó kérdés. Ugyancsak nem erre a perre tartozó kérdés, hogy az alperes a vele szemben esetleg rosszhiszeműen eljáró letevővel szembeni igényét miként érvényesíti.
Alaptalan az alperesnek a kamatfizetés kezdő időpontjával kapcsolatos előadása is, mert az elsőfokú bíróság a 14-I. sorszámú jogerős végzésével a kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontját 1997. február hó 10. napjára kijavította.
Ami pedig az alperesnek a díjkövetelésével kapcsolatos beszámítási igényét illeti, a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság rámutat arra, hogy ezt a követelését az alperes az első- és másodfokú eljárás keretében nem érvényesítette, így arra a felülvizsgálati eljárás keretében már nincs lehetőség.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. Az alaptalan felülvizsgálati kérelmet előterjesztő alperest a Pp. 275/B. §-a szerint alkalmazott 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte felülvizsgálati eljárási költség fizetésére. (Legf. Bír. Gfv. X. 30.402/1998. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére