BK BH 1999/95
BK BH 1999/95
1999.03.01.
I. Az emberölés befejezett kísérlete esetén az önkéntes eredményelhárítás megállapítására nyújt alapot, ha az elkövető nyomban a tényállásszerű ölési cselekmény megvalósítása után megteremti a lehetőséget a sértett életének a megmentésére, és ez sikerre vezetett (tárgyi oldal), valamint az elkövető szándéka megfordul, és az a sértett életének a megmentésére irányul (alanyi oldal);
ilyen esetben ha az életveszély ténylegesen bekövetkezett: maradékcselekményként az életveszélyt okozó testi sértés megállapításának van helye [Btk. 17. § (3) bek., 166. § (1) bek., 170. § (5) bek. 1. ford.].
II. Ha az alkoholista életvezetésű vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szab ki a bíróság, általában indokoltnak mutatkozik a pártfogó felügyelet elrendelése [Btk. 89. § (2) bek., 82. § (1) bek.].
A megyei bíróság az 1998. március 26. napján kelt ítéletével a vádlottat emberölés bűntettének a kísérlete miatt 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte a vádlott kényszergyógyítását.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott szakképzettséggel nem rendelkezik, 1998. február hónapja óta mint konyhalány áll az egyik vállalkozó alkalmazásában. Férjezett, a férje munkanélküli, havonta 12 000 forint segélyben részesül, gyermektelen, büntetve nem volt.
A vádlott és a férje - az ügy sértettje - több mint egy éve élettársak voltak, és a sértett házában laktak. A vádbeli napon a sértett 15.45 órakor érkezett haza. A vádlott nem tudta, hogy az élettársa hol járt, és emiatt féltékeny volt rá. Ingerülten kérdőre vonta, majd elment otthonról. A büfében megivott 3-4 dl vörösbort, utána az anyjánál járt, és 18.40 óra körüli időben érkezett haza, ittas állapotban. A sértettel - aki szintén ittas állapotban volt - a konyhában veszekedni kezdett, hogy miért csavargott és délután miért nem ment haza. Ennek során a sértett a vádlottat kézzel arcul ütötte, és a nyakát megfogta. Mivel ez máskor is előfordult, a vádlott kikapta a konyhaszekrény fiókjából a legnagyobb - az emberi élet kioltására is alkalmas - 16,7 cm pengehosszúságú, kiélezett, hegyben végződő konyhakést, és azzal hat esetben kis, legfeljebb közepes erővel különböző testtájékokon kaszáló és csapkodó mozdulattal megvágta a sértettet, egy esetben pedig közepes erővel, direkt mozdulattal a bal bordaív vetületén, a felhas felé irányulva megszúrta őt.
A sértett erősen vérezni kezdett, a vádlott rádöbbenve, hogy mit tett, a postához ment és 20.50 órakor a segélykérő telefonon tettét a rendőrségnek bejelentette, a rendőröket meg is várta, és a házukhoz vezette.
A vádlott távozása után a sértett a fürdőszobában magáról a vért letörölte, majd a szobában az ágyra feküdt. A helyszínre érkezve a rendőrök itt találták meg, mentőt hívtak és így került a kórházba.
A vádlott magatartása következtében a sértett a bal bordaív vetületének felhas felé irányuló, a máj jobb lebenyének folytonosságmegszakadását eredményező szúrt-metszett sebzését szenvedte el. Ennek következtében hashártya mögötti lágyrészbevérzés, valamint szabad hasüregi vérgyülem alakult ki. A szúrcsatorna hossza legkevesebb 10 cm lehetett. A sérülés tényleges gyógytartama 8 napon túli volt, a máj jobb lebenyének szúrt sérülése és ennek következményeként kialakult szabad hasüregi vérgyülem miatt azonban közvetlen életveszéllyel járt. Az életveszélyt az idejekorán érkezett és szakszerű orvosi ellátás hárította el, ennek hiányában a sérülés halálos eredménnyel járt volna.
A többi sérülés tényleges gyógytartama 8 napon belüli volt.
A vádlott a korához viszonyítva éretlenebb, érzelmileg az átlagosnál labilisabb személyiség, mely azonban a beszámíthatóságát nem érinti. 16 éves kora óta, és az utóbbi időben rendszeresen fogyaszt szeszes italt. Fiatal kora ellenére alkoholfüggőségben szenved, melynek testi, idegrendszeri és életvezetési jellegzetességei nála megtalálhatók. Kényszergyógyítása indokolt, és annak egészségügyi ellenjavallata nincs.
A cselekmény elkövetésekor vérében 2,11 ezrelék volt a véralkohol-koncentráció, ami közepes fokú alkoholos befolyásoltsági állapotot jelentett.
A sértett bántalmazása folytán mindkét arcfelén és a homlokán piros bőrpír keletkezett, melynek tényleges gyógytartama 8 napon belüli volt.
A sértett vérében 1,73 ezrelék volt a véralkohol-koncentráció.
A vádlott a cselekmény elkövetését megbánta, és a sértettel az elsőfokú bíróság ítéletének a meghozatala előtt - 1998. március hó 6. napján - házasságot kötött.
Az ítélet ellen a vádlott és a védője a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész - a fellebbezéseket alaptalannak tartva - az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezések az alábbiak szerint alaposak.
A megyei bíróság a büntetőeljárás szabályainak megfelelően lefolytatott eljárás során maradéktalanul eleget tett a tényfelderítésre vonatkozó kötelességének. Miután a vádlott a tárgyaláson élt a vallomástétel megtagadásának a jogával [Be. 87. § (2) bek.], és a sértett a mentességi joga [Be. 66. § (1) bek. a) pont] folytán nem kívánt tanúvallomást tenni: nem kifogásolható az, hogy az elsőfokú bíróság a cselekmény lefolyásával összefüggő lényeges tényeket a vádlottnak a - tárgyaláson felolvasott - nyomozati vallomása és az igazságügyi orvos szakértőnek a vádlott vallomását mindenben alátámasztó, valamint a tárgyaláson történt meghallgatása alkalmával is fenntartott szakvéleménye alapján állapította meg.
Az egybevágó bizonyítékokra alapított tényállás - amelyet a felek részéről nem ért támadás - lényegében megalapozott. Az ítéletben megállapított tények mindössze annyiban hiányosak, hogy az elsőfokú bíróság a cselekmény végrehajtása utáni történéseket nem részletezte kellő mélységben, jóllehet erre a feltárt és elfogadott bizonyítékok lehetőséget adtak. A tárgyalás anyagává tett bizonyítékok szerint - melyekkel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a tényállást kiegészítette -, miután a vádlott a cselekményét közvetlenül annak megtörténte után a rendőrségnek telefonon bejelentette, intézkedést is kért, és ennek a kérésnek az alapján a rendőrség ügyeletese értesítette a mentőszolgálatot, a mentő pedig a rendőrök kiérkezése után néhány perccel érkezett a helyszínre.
Ezzel a kiegészítéssel az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás minden szempontból megalapozottá vált, amely irányadó a fellebbezési eljárásban.
Az elsőfokú bíróság a megállapított tényekből okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, nem kétséges, hogy a vádlott nem jogos védelmi helyzetben követte el a cselekményt, hanem a sértett magatartásának a hatására keletkezett indulat váltotta ki az ölési szándékát, amellyel a cselekményt végrehajtotta.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság a vádlott cselekményének a jogi minősítése kérdésében. Kétségtelen, hogy a vádlott által a sértett testére - a bordaívtájékra - leadott szúrás az emberi élet kioltására irányuló eshetőleges szándékkal történt. Az sem vitás, hogy a cselekmény befejezett kísérlet, mert a halálos eredmény az elkövetési magatartás teljességétől függetlenül nem következett be. Az elsőfokú bíróságnak az ide vonatkozó érveivel a Legfelsőbb Bíróság mindenben egyetértett.
Elkerülte viszont az elsőfokú bíróság figyelmét a vádlott által a cselekmény elkövetése után tanúsított magatartásnak és az annak a hatására bekövetkezett tényeknek a jogi értékelése; nevezetesen, nem vizsgálta, hogy az önkéntes eredményelhárítás feltételei fennállnak-e.
A Btk. 17. §-ának (3) bekezdése szerint kísérlet miatt nem büntethető, aki az eredményt önként elhárította.
A tényállás és annak a kiegészítése folytán egyértelművé vált, hogy az önkéntes eredményelhárításnak mind a tárgyi, mind az alanyi ismérvei a vádlott utólagos magatartásában felismerhetők.
Tárgyi vonatkozásban: a vádlott által a rendőrségnek telefonon történt bejelentés miatt (a bejelentéssel oksági kapcsolatban) nem következett be a sértett halála, mert a rendőrség a vádlott bejelentésének a hatására értesítette a mentőszolgálatot. Végső soron tehát a vádlottnak ez a bejelentése nyitott lehetőséget a sértett életét megmentő orvosi beavatkozás végrehajtására.
Alanyi vonatkozásban: a vádlottnak az elkövetés után tanúsított magatartásából pedig az a következtetés vonható le, hogy a vádlott szándéka megfordult; a tényállásszerű ölési cselekmény elkövetése után a vádlott szándéka már a sértett életének a megmentését célozta, tulajdonképpen ennek érdekében tett közvetlenül a cselekmény végrehajtása után bejelentést a rendőrségen.
Az önkéntes eredményelhárítás folytán tehát a vádlott az emberölés bűntettének a kísérletéért nem büntethető [Btk. 17. § (3) bek.].
A Btk. 17. §-ának (4) bekezdése szerint az önkéntes eredményelhárítás esetén az elkövető büntetőjogi felelősségét az ún. maradékcselekményért meg kell állapítani.
Az elbírálandó ügyben az elkövetési magatartás okozatos következményeként a sértett közvetlen életveszéllyel járó testi sérülése ténylegesen bekövetkezett. Ennélfogva a vádlott cselekményét a Btk. 170. §-a (5) bekezdésének 1. fordulatában meghatározott életveszélyt okozó testi sértés bűntetteként kell értékelni, amelyet a vádlott eshetőleges szándékkal követett el.
A jogi minősítés változása a büntetés kiszabása szempontjából jelentős tényezőknek a felülbírálatát és nyomatékának az átértékelését is szükségessé tette. Értelemszerűen mellőzni kellett az enyhítő körülmények sorából azt, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt; továbbá a rendőrségnél történt önfeljelentést (bejelentést) is, mivel az önkéntes eredményelhárítás ezzel valósult meg.
További súlyosító körülmény a vádlott alkoholista életvezetése is.
Tévesen értékelte az elsőfokú bíróság a vádlott büntetlen előéletét enyhítő körülményként, ehelyett helyesen a vádlott fiatal felnőtt korának van enyhítő hatása. Nem volt ok arra, hogy az elsőfokú bíróság csak a vádlott részbeni beismerését értékelje a javára, mert a tényállás megállapítása tulajdonképpen az ő vallomásán alapult, annak pedig ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy az indulat hatására a szúrások számára nem pontosan emlékezett.
A jogi minősítés változása folytán - figyelemmel a büntetés mértékét befolyásoló körülményekre - a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a törvénnyel első ízben szembehelyezkedő, fiatal felnőtt vádlottal szemben - akinek a sértett a cselekményt megbocsátotta, és ezt követően vele házasságot is kötött - nem indokolt végrehajtható szabadságvesztés kiszabása. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a büntetést a bűncselekményre a törvényben előírt büntetési tétel legkisebb mértékének megfelelő tartamra - 2 évre - enyhítette és a Btk. 89. §-ának (2) bekezdése alapján a büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette, a bűncselekmény tárgyi súlya miatt a próbaidő tartamát 4 évben állapította meg.
A büntetés végrehajtásának a felfüggesztése miatt mellőzni kellett a közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását és a kényszergyógyítás elrendelését, mert ez a mellékbüntetés, illetve intézkedés csak végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása esetén alkalmazható (Btk. 53. §, 75. §).
Ugyanakkor a vádlott jövőbeni életvezetésének a figyelemmel kísérése és a próbaidő eredményes elteltének az előmozdítása érdekében a Btk. 82. §-ának (1) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét. (Legf. Bír. Bf. III. 1176/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás