• Tartalom

1/2000. (ÜK. 2.) LÜ utasítás

1/2000. (ÜK. 2.) LÜ u t a s í t á s

egyes legfőbb ügyészi utasítások módosításáról*

2000.03.01.
A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló – többször módosított – 1972. évi V. törvény 19. §-ának (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki:
I. FEJEZET
A BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ 6/1987. LEGF. Ü. UTASÍTÁS MÓDOSÍTÁSA

1. § (1) A büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenységről szóló, a 10/1989. Legf. Ü., a 15/1990. Legf. Ü., az 1/1992. Legf. Ü., valamint a 11/1992. Legf. Ü. utasítással módosított 6/1987. Legf. Ü. utasítás (a továbbiakban: Ut.) 3. § (2) bekezdésének második mondata helyébe a következő rendelkezés lép:

„Ugyanígy járjon el akkor is, ha olyan tényt észlel, amely a magánjogi vagy a közigazgatási jogi ügyszak intézkedését igényli.”

(2) Az Ut. 3. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A bírósági eljárásban részt vevő ügyész a tárgyaláson (ülésen) kifejtett tevékenységéről jegyzéket állít ki.”

2. § Az Ut. 11. § (2) bekezdésének második mondatában szereplő „tizenöt napon belül” szövegrész helyébe „nyolc napon belül” szövegrész lép.

3. § Az Ut. a következő címmel és 28/A. §-sal egészül ki:

„Jogorvoslat a törvényesség érdekében
28/A. § (1) A Legfőbb Ügyészség a jogorvoslati indítvány benyújtásához szükséges bírósági iratokat a megyei (fővárosi) főügyészség útján szerzi be.
(2) A főügyészség a bírósági iratokat haladéktalanul felterjeszti a Legfőbb Ügyészségre. Ezt az intézkedést hivatalból kell alkalmaznia a főügyészségen, illetve a helyi ügyészségen benyújtott kérelmek esetében.
(3) Amennyiben a főügyészség a Be. XII/A. fejezete szerint orvosolható törvénysértést hivatalból észleli, vagy arról a helyi ügyészség jelentése alapján szerez tudomást, jogorvoslati indítvány benyújtásának megfontolása végett előterjesztést tesz, melyhez csatolja a bírósági iratokat. Az előterjesztésben ki kell fejtenie, hogy a bíróság határozatát miért tartja törvénysértőnek.
(4) A kérelem, illetve előterjesztés elbírálásáról, valamint a jogorvoslati indítvány eredményéről a Legfőbb Ügyészség tájékoztatja a főügyészséget.”

4. § Az Ut. a következő címmel és 28/B. §-sal egészül ki:

„Jogegységi eljárás
28/B. § (1) Az 1997. évi LXVI. törvény 29. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott esetekben a megyei (fővárosi) főügyészség jogegységi eljárás kezdeményezése céljából előterjesztést készít, amelyhez a bírósági iratokat is csatolnia kell. Az előterjesztésben részletesen ki kell fejtenie azokat az okokat, amelyek miatt a jogegységi eljárás lefolytatását indokoltnak tartja.
(2) A jogegységi indítvány eredményéről, illetve a jogegységi indítvány benyújtásának mellőzéséről a Legfőbb Ügyészség tájékoztatja a főügyészséget.”

II. FEJEZET

A GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI
ÜGYÉSZI SZAKFELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL
SZÓLÓ 11/1987. LEGF. Ü. UTASÍTÁS
MÓDOSÍTÁSA

5. § A gyermek- és ifjúságvédelmi ügyészi szakfeladatok ellátásáról szóló, a 2/1993. Legf. Ü., valamint a 8/1995. (ÜK. 8-9.) LÜ utasítással módosított 11/1987. Legf. Ü. utasítás (a továbbiakban: Ut.) 11. §-a, a következő (15) bekezdéssel egészül ki:

„(15) Fiatalkorú terhelt házi őrizetének indítványozása csak olyan korlátozásokkal (korlátozások mellett) indokolt, amelyek az iskolai tanulmányok folytatását, illetőleg a rendszeres munkavégzést nem akadályozzák.”

6. § Az Ut. 14. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Fiatalkorú és felnőttkorú összefüggő ügyében (vegyes büntető ügyben) a fiatalkorúak ügyésze jár el, és a felnőttkorú terhelttel szemben a fiatalkorúak bíróságához benyújtott vádiratban indítványozza a tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárást.”

III. FEJEZET

A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS
TÖRVÉNYESSÉGÉNEK ÜGYÉSZI
FELÜGYELETÉRŐL SZÓLÓ 1/1990. LEGF. Ü.
UTASÍTÁS MÓDOSÍTÁSA

7. § A büntetés-végrehajtás törvényességének ügyészi felügyeletéről szóló, a 11/1993. Legf. Ü., a 6/1995. (ÜK. 5.) LÜ, valamint a 2/1998. (ÜK. 5.) LÜ utasítással módosított 1/1990. Legf. Ü. utasítás (a továbbiakban: Ut.) 2. §-ának (1) bekezdése a következő f) ponttal egészül ki:

f) a bv. intézetekben és a nyomozó hatóságoknál a szabálysértési elzárás végrehajtásának;”

8. § Az Ut. Harmadik Részének címe helyébe a következő cím lép:

,,A SZEMÉLYES SZABADSÁGOT KORLÁTOZÓ KÉNYSZERINTÉZKEDÉSEK,
AZ IDEGENRENDÉSZETI ŐRIZET ÉS
A SZABÁLYSÉRTÉSI ELZÁRÁS VÉGREHAJTÁSÁNAK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE”

9. § Az Ut. 4. §-ának (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az ügyész köteles az őrizetet és az előzetes letartóztatást, az idegenrendészeti őrizetet, valamint a szabálysértési elzárást foganatosító bv. intézetben, továbbá nyomozó hatóságnál havonta, az idegenrendészeti őrizetesek elhelyezésére szolgáló közösségi szálláshelyen negyedévente ellenőrizni a befogadás alapjául szolgáló iratok szabályszerűségét, az ezekben írt rendelkezések végrehajtását, a fogvatartási határidők betartását.
(2) Folyamatosan vizsgálja meg a fogvatartás rendjének (különösen a fogvatartás körülményei, bánásmód, kényszerítő eszközök alkalmazása) törvényességét, a büntetőeljárási törvényben, a büntetés-végrehajtási és a szabálysértési jogszabályokban meghatározott, az előzetesen letartóztatottat és az őrizetest, a szabálysértési elzárást töltőt, valamint az idegenrendészeti őrizet végrehajtására vonatkozó jogszabályokban az idegenrendészeti őrizetest megillető jogok biztosítását, kötelességek teljesítését.”

10. § Az Ut. 34. § (1) bekezdésének második fordulata helyébe a következő rendelkezés lép:

„– »fogvatartott« alatt a szabadságvesztés büntetését, valamint a szabálysértési elzárást töltő, az őrizetben lévő személyt, az előzetesen letartóztatottat, az idegenrendészeti őrizetest, az ideiglenes kényszergyógykezeltet, a kényszergyógykezeltet, az elmemegfigyelés alá vont személyt kell érteni.”

IV. FEJEZET

AZ ÜGYÉSZSÉGI NYOMOZÓ HIVATALOKRÓL
SZÓLÓ 9/1995. (ÜK. 12.) LÜ UTASÍTÁS
MÓDOSÍTÁSA

11. § Az ügyészségi nyomozó hivatalokról szóló, a 2/1996. (ÜK. 4.) LÜ, valamint a 11/1996. (ÜK. 12.) LÜ utasítással módosított 9/1995. (ÜK. 12.) LÜ utasítás (a továbbiakban: Ut.) 2. § (2) bekezdése a következő második mondattal egészül ki:

„Nyomozással az ügyészségi titkár és fogalmazó is megbízható.”

12. § Az Ut. 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az ÜNYH közvetlen szakmai irányítása és ellenőrzése a hivatalt vezető ügyész feladata.”

V. FEJEZET

AZ ÜGYÉSZSÉGI NYOMOZÁSRÓL SZÓLÓ 10/1995. (ÜK. 12.) LÜ UTASÍTÁS MÓDOSÍTÁSA

13. § Az ügyészségi nyomozásról szóló, a 2/1996. (ÜK. 4.) LÜ, a 11/1996. (ÜK. 12.) LÜ, valamint a 8/1997. (ÜK. 12.) LÜ utasítással módosított 10/1995. (ÜK. 12.) LÜ utasítás (a továbbiakban: Ut.) 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az ügyészségi nyomozást az ÜNYH-ba beosztott vagy kirendelt ügyészek (a továbbiakban: nyomozó ügyész) és az ügyészségi nyomozók végzik. Nyomozással az ügyészségi titkár és fogalmazó is megbízható.”

14. § Az Ut. 3. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az ügyészségi nyomozót, a titkárt és a fogalmazót az ügyészségi nyomozás során – a (3) bekezdésben felsoroltak kivételével – megilletik mindazok a jogosultságok, és terhelik mindazok a kötelezettségek, amelyeket a Be. a nyomozó hatóságok, illetve azok tagjai részére előír.
(3) Az ügyészségi nyomozó, a titkár és a fogalmazó – kivéve, ha a késedelem a nyomozás sikerét vagy az intézkedés eredményességét veszélyezteti – őrizetbe vételt, házkutatást és zár alá vételt nem rendelhet el, rendbírságot nem szabhat ki, elővezetést nem rendelhet el és a terheltet nem kényszerítheti arra, hogy szakértői vizsgálatnak vesse magát alá. Amennyiben ezek szükségessége felmerül, erről a nyomozó ügyész határoz.”

15. § Az Ut. 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

4. § Az ügyészségi nyomozások törvényességi felügyeletéről, a nyomozás törvényessége feletti felügyeletről és a nyomozás befejezése utáni ügyészi feladatokról a módosított 2/1999. (ÜK. 2.) LÜ utasítás rendelkezik.”

16. § Az Ut. 7. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az ÜNYH-t közvetlenül a hivatalt vezető ügyész irányítja, aki felelős a nyomozások törvényességéért és szakszerűségéért. Gondoskodik az ÜNYH-ba beosztottak arányos foglalkoztatásáról, irányítja és ellenőrzi a hivatal által folytatott nyomozásokat, kiadmányozza azokat a határozatokat és egyéb intézkedéseket, amelyek kiadmányozására legfőbb ügyészi utasítás felhatalmazza, illetve amelyeket a főügyész hatáskörébe utalt. Konkrét ügyekben nyomozást végez.”

17. § Az Ut. 12. § (3)–(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) Amennyiben a gyanúsított úti okmánya elvételének és visszavonása elrendelésének az 1998. évi XII. törvény 16. § (1) bekezdésében meghatározott feltételei fennállanak, ha a gyanúsítottnak van útlevele, fel kell hívni átadására.
(4) Ezt követően a Be. 99/D. §-ában írt esetekben, a 2/1999. (ÜK. 2.) LÜ utasításban írt intézkedések végett, a felügyeletet gyakorló ügyészt megkeresi.
(5) Az egyéb engedélyek (pl. fegyvertartási, gépjárművezetői stb.) elvétele esetén az okiratok kezelése az azokra vonatkozó külön jogszabályok szerint történik.”

VI. FEJEZET

A NYOMOZÁS TÖRVÉNYESSÉGE FELETTI FELÜGYELETRŐL ÉS A NYOMOZÁS BEFEJEZÉSE UTÁNI ÜGYÉSZI FELADATOKRÓL SZÓLó 2/1999. (ÜK. 2.) LÜ UTASÍTÁS MÓDOSÍTÁSA

18. § A nyomozás törvényessége feletti felügyeletről és a nyomozás befejezése utáni ügyészi feladatokról szóló 2/1999. (ÜK. 2.) LÜ utasítás (a továbbiakban: Ut.) 2. § (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

a) a Fővárosi Főügyészség: az Országos Rendőr-főkapitányság, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága [37/1991. (XII. 24.) PM rendelet 3. § (2) bekezdés], a Határőrség Országos Parancsnoksága, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatósága, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal,”

19. § Az Ut. 5. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A Be. 16. §-ának (7) bekezdésében meghatározott esetekben a kijelölés az érintett nyomozó hatóságok felügyeletét ellátó ügyész hatáskörébe tartozik, ha a hatásköri összeütközéssel érintett mindegyik nyomozó hatóság az illetékességi területén működik. Egyébként az eljáró hatóságot a felettes ügyész jelöli ki.”

20. § Az Ut. 14. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

14. § (1) Az ügyész a tanút a Be. 64. § (4) bekezdésében írt lehetőségről is felvilágosítja. A tanúvallomás írásban történő megtételére irányuló kérelemről az ügyész írásban dönt.
(2) Ha az ügyész a tanú vallomásának írásbeli megtételét engedélyezi, a tanút figyelmezteti arra, hogy az írásbeli vallomásából ki kell tűnnie, hogy a tanú a vallomást a vallomástétel akadályainak (Be. 65–66. §), valamint a hamis tanúzás következményeinek ismeretében tette meg. Ha az engedély megadásáról jegyzőkönyv készül, a figyelmeztetésre vonatkozó részét a tanúval külön alá kell íratni. Az ügyész az írásbeli vallomás becsatolására határidőt állapít meg.
(3) Amennyiben a tanú írásbeli vallomása a (2) bekezdésben írtaknak nem felel meg vagy az egyébként hiányos, továbbá ha a tanú a megjelölt határidőt elmulasztja, szóbeli kihallgatása iránt kell intézkedni.
(4) Az (1)–(3) bekezdés szabályai értelemszerűen irányadók akkor is, ha a tanú a szóbeli kihallgatását követően tesz írásbeli vallomást.”

21. § Az Ut. 31. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Amennyiben az ügyész az előzetes letartóztatást megszünteti, erről az előzetes letartóztatást elrendelő bíróságot és a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó, Választási Hivatal Hatósági és Adatkezelési Főosztály Bűntetteseket Nyilvántartó Osztályát értesíti.”

22. § Az Ut. 35. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi (2)–(6) bekezdés számozása (3)–(7) bekezdésre módosul:

„(2) Az előzetes letartóztatás határideje meghosszabbításának indítványozása előtt az ügyész megvizsgálja, hogy az előzetes letartóztatás célja lakhelyelhagyási tilalom keretében házi őrizettel elérhető-e. Ebben az esetben arra tesz indítványt, hogy a bíróság ezt a kényszerintézkedést rendelje el.”

23. § Az Ut. 37. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

A szabadlábra helyezésre irányuló kérelmet az ügyész megvizsgálja, amennyiben azt teljesíthetőnek tartja, intézkedik az előzetes letartóztatás megszüntetése iránt. Ellenkező esetben a kérelem elutasítását, vagy a változatlan tartalommal előterjesztett ismételt kérelem esetén a bírósági határozat hozatalának mellőzését célzó indítvánnyal a bíróságnak küldi meg. Amennyiben az ügyész a kérelmet a bírósághoz továbbította, erről a kérelmezőt értesíti.”

24. § Az Ut. a következő címmel és 38/A. §-sal egészül ki:

„A lakhelyelhagyási tilalom elrendelésével kapcsolatos ügyészi feladatok
38/A. § (1) A lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről az ügyész hivatalból vagy a nyomozó hatóság indokolt előterjesztésére dönt.
(2) Ha a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésével egy időben a terhelt házi őrizete is indokolt, az ügyész a kényszerintézkedések elrendelését a bíróságnál indítványozza.
(3) Amennyiben az ügyész által elrendelt lakhelyelhagyási tilalom tartama alatt merül fel a terhelt házi őrizetének szükségessége, az ügyész kizárólag evégett tesz indítványt a bíróságnál.
(4) Az ügyész a házi őrizet elrendelését célzó indítványában a Be. 99/B. § (1), illetőleg (3) bekezdésében foglaltakra is térjen ki.
(5) Házi őrizet meghosszabbítása esetén a 35. § rendelkezéseinek értelemszerű alkalmazásával kell eljárni.
(6) Az ügyész a lakhelyelhagyási tilalom fenntartása [Be. 99/A. § (3) bekezdés] szükségességéről határozattal dönt.
(7) Ha a gyanúsított a lakhelyelhagyási tilalom korlátozását kéri, az ügyész azt akkor teljesíti, ha a korlátozás a kényszerintézkedés céljával nem ellentétes.
(8) Ha a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetése iránti ismételt kérelem nem tartalmaz új körülményt, az ügyész a határozat hozatalát rendszerint mellőzze és erről a kérelmezőt értesítse.
(9) Amennyiben az ügyész a lakhelyelhagyási tilalmat megszünteti, erről a lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő bíróságot, valamint a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó, Választási Hivatal Hatósági és Adatkezelési Főosztály Bűntetteseket Nyilvántartó Osztályát értesíti.”

25. § Az Ut. a következő címmel és 39/A. §-sal egészül ki:

„Az úti okmány elvételével kapcsolatos ügyészi feladatok
39/A. § (1) Az úti okmánnyal kapcsolatos kérdésekben az ügyész határozatot hoz.
(2) Ha az ügyész az úti okmány elvételét rendeli el, határozatát a Be. 99/D. § (3) bekezdésében írtak teljesítése végett haladéktalanul a nyomozó hatósághoz továbbítja.
(3) A Be. 99/D. § (6) bekezdése esetén a terhelt útlevelének visszatartásáról az ügyész rendelkezik.”

26. § Az Ut. a következő címmel és 39/B. §-sal egészül ki:

„A legfoglalt dolog előzetes értékesítésével kapcsolatos ügyészi feladatok
39/B. § (1) Az előzetes hozzájárulásában az ügyész a Be. 102/A. § (1) és (2) bekezdésében írt határozat hozatalát általában bízza a nyomozó hatóságra, és félreérthetetlenül jelölje meg az előzetesen értékesíthető dolgok körét.
(2) Az ügyész nem rendelkezhet az előzetes értékesítésről, ha a lefoglalt dolog tárgyi bizonyítási eszköz.”

27. § Az Ut. 44. § (1)–(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a nyomozás határidejének meghosszabbítása szükséges, a nyomozó hatóság – a határidő lejárta előtt tíz nappal érkezett, a cselekmény tényállását, minősítését, a beszerzett bizonyítékokat, a meghosszabbítani kért határidőt, a tervezett eljárási cselekményeket tényszerűen tartalmazó, teljesítésük addigi elmaradásának okát is megjelölő – előterjesztésére, az ügyész a nyomozás iratainak megvizsgálását követően a határidőt meghosszabbítja, vagy az előterjesztést és a nyomozás iratait a közvetlen felettes ügyészhez felterjeszti. Ha a nyomozás határidejének meghosszabbítása nem indokolt, a nyomozás befejezése iránt intézkedik.
(2) Ha a határidő meghosszabbítása a Legfőbb Ügyészség hatásköre, az előterjesztést a nyomozás irataival és az előterjesztésre vonatkozó véleményével, a szolgálati út megtartásával kell felterjeszteni.

28. § Az Ut. 45. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a (2)–(6) bekezdés számozása (3)–(7) bekezdésre módosul:

„(2) Ha az ügyész a nyomozás megszüntetése mellett az elkövetőt megrovásban részesíti, a 42. § (2)–(4) bekezdésében írtak értelemszerű alkalmazásával kell eljárni.”

29. § Az Ut. 52. §-át megelőző cím, valamint az 52. § helyébe a következő rendelkezés lép:

„A fedett nyomozó igénybevételével kapcsolatos eljárás
52. § (1) A rendőrség előterjesztésére – a nyomozás elrendelését megelőzően vagy azt követően – fedett nyomozó igénybevételéről a megyei (fővárosi) főügyész büntetőjogi helyettese – távollétében a főügyész által állandó jelleggel kijelölt vezető állású ügyész (a továbbiakban együtt: ügyész) – dönt. Az engedély megadásáról – amennyiben az a nyomozás elrendelését követően történt – a nyomozás felügyeletét ellátó ügyészség vezetőjét tájékoztatja.
(2) Külföldi fedett nyomozó igénybevételéhez az ügyész akkor járulhat hozzá, ha alkalmazását nemzetközi szerződés vagy megállapodás lehetővé teszi.
(3) Az ügyész a fedett nyomozó igénybevételét csak olyan előterjesztés alapján engedélyezheti, amely az Rtv. 102. § (2) bekezdésében foglaltaknak mindenben megfelel.
(4) A fedett nyomozó – Rtv. 67/A. § (1) bekezdése alá eső – bűncselekménye esetén, a nyomozás megtagadása vagy megszüntetése tárgyában az (1) bekezdésben megjelölt ügyész határoz.
(5) A határozat elleni panaszt a Legfőbb Ügyészség Nyomozás Felügyeleti Főosztálya bírálja el.”

30. § Az Ut. 54. § (2) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A megállapodásokhoz a fővárosi főügyész büntetőjogi helyettese adhat hozzájárulást.”

31. § Az Ut. a következő címmel és 62/A. §-sal egészül ki:

„A vádemelés módja
62/A. § Az ügyész a vádemeléskor az általános szabályok szerinti bírósági eljárást csak akkor indítványozza, ha bíróság elé állításnak (Be. XVI. Fejezet), vagy a tárgyalás mellőzésének (Be. XVII. Fejezet), illetőleg az ügy nyilvános ülésen történő elbírálásának (Be. XVII/B. Fejezet) nincs helye.”

32. § Az Ut. a következő címmel és 62/B. §-sal egészül ki:

„Eljárás a távollévő terhelttel szemben
62/B. § A Be. 355/C. § (2), illetve a 355/H. § (1) bekezdésében írt esetekben az ügyész rendszerint emeljen vádat, és a vádiratban indítványozza azt, hogy a tárgyalást a vádlott távollétében tartsák meg.

33. § Az Ut. a következő címmel és 70/A. §-sal egészül ki:

„Lemondás a tárgyalásról
70/A. § (1) A nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt folyamatban levő nyomozás során beismerő vallomást tett gyanúsítottat az ügyész, vagy az ügyész rendelkezésére a nyomozó hatóság felvilágosítja arról, hogy a tárgyalásról lemondhat.
(2) Amennyiben a gyanúsított a nyomozás során tett nyilatkozatában a tárgyalásról lemond vagy más módon kezdeményezi az ügyésznél az ügy nyilvános ülésen való elbírálását, az ügyész a gyanúsítottat meghallgatja.

34. § (1) Az Ut. 80. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A büntetőeljárás átadását az ügyész a gyanúsítottnak a 76. § (2) bekezdésében megjelölt adatait, a tényállást és a cselekmény minősítését rögzítő véleményes jelentésével, valamint az iratok – szolgálati úton történő – felterjesztésével kezdeményezi. Ha kétoldalú egyezmény a büntetőeljárásnak, a külföldi állam által történő kötelező átvételéről rendelkezik, az eljárást megszüntető határozatot is csatolni kell.”

(2) Az Ut. 80. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:

„(8) A külföldi államnál a feljelentést a szolgálati út betartásával kell kezdeményezni.”

VII. FEJEZET

A KATONAI BÜNTETŐELJÁRÁSBAN
FOLYTATOTT NYOMOZÁS TÖRVÉNYESSÉGE
FELETTI FELÜGYELETRŐL ÉS A
BÜNTETŐÜGYEK KATONAI ÜGYÉSZSÉGI
NYOMOZÁSÁRÓL SZÓLÓ 6/1999. (ÜK. 5.) LÜ
UTASÍTÁS MÓDOSÍTÁSA

35. § (1) A katonai büntetőeljárásban folytatott nyomozás törvényessége feletti felügyeletről és a büntetőügyek katonai ügyészségi nyomozásáról szóló 6/1999. (ÜK. 5.) LÜ utasítás (a továbbiakban: Ut.) 8. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

c) a fegyveres erők tényleges állományú tagjai által tényleges szolgálati viszonyuk tartama alatt elkövetett bármely bűncselekmény, valamint a büntetés-végrehajtási szervezet és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai által a szolgálati helyen, illetőleg a szolgálattal összefüggésben elkövetett bűncselekmény miatt,”

(2) Az Ut. 8. § (1) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki:

d) a szövetséges fegyveres erők (Btk. 368. §) Magyarországon állomásozó tagja által belföldön, valamint e személyeknek a Magyar Köztársaság határain kívül tartózkodó magyar hajón vagy magyar légi járművön elkövetett, magyar büntető joghatóság alá tartozó bűncselekmény esetén.”

36. § Az Ut. a következő 10/A. §-sal egészül ki:

10/A. § (1) Lakhelyelhagyási tilalom elrendelése esetén a katonai ügyész a gyanúsított illetékes parancsnokát (vezetőjét) a végrehajtás ellenőrzése végett haladéktalanul megkeresi.
(2) A megkeresésnek tartalmaznia kell azt is, hogy a parancsnoknak (vezetőnek) a tilalom megszegéséről a szükséges intézkedés megtétele érdekében tájékoztatni kell a katonai ügyészt.
(3) A katona szolgálati viszonyának megszűnése esetén – amennyiben a lakhelyelhagyási tilalom fenntartása szükséges – a további ellenőrzés végett a rendőrséget keresi meg.”

37. § Az Ut. a következő 10/B-sal egészül ki:

10/B. § (1) Szoros felügyelet elrendelésekor a katonai ügyész a végrehajtás érdekében az illetékes parancsnokot keresi meg.
(2) Ha a katonai ügyész a szoros felügyelet egy hónapon túli fenntartását szükségesnek látja, ennek érdekében a lejárat előtt 8 nappal a megyei (fővárosi) bíróság katonai tanácsának indítványt tesz.
(3) A szolgálati viszony megszűnése esetén a katonai ügyész megvizsgálja, hogy más kényszerintézkedés alkalmazása indokolt-e és szükség esetén ennek elrendelése iránt intézkedik.”

VIII. FEJEZET

VEGYES RENDELKEZÉSEK

38. § A 6/1987. Legf. Ü. utasítás 28. § (2)–(4) bekezdésének számozása (1)–(3) bekezdésre módosul és az (1) bekezdés szövegében szereplő utalás megjelölése (2) bekezdésre változik.

39. § (1) Ez az utasítás 2000. március 1-jén lép hatályba.

(2) Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti:

– a büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenységről szóló 6/1987. Legf. Ü. utasítás 20. § (2) bekezdéséből a zárójelben szereplő, az Ügyviteli Szabályzatra utaló, valamint a 29. § (1) bekezdéséből a gondolatjelben szereplő szövegrész, továbbá a 28. § (1) bekezdése és a 39. §-a;

– az ügyészségi nyomozásról szóló 10/1995. (ÜK. 12.) LÜ utasítás 1. § (6) bekezdése és 12. § (6) bekezdése;

– a nyomozás törvényessége feletti felügyeletről és a nyomozás befejezése utáni ügyészi feladatokról szóló 2/1999. (ÜK. 2.) LÜ utasítás 49. § (2) bekezdése;

– a katonai büntetőeljárásban folytatott nyomozás törvényessége feletti felügyeletről és a büntetőügyek katonai ügyészségi nyomozásáról szóló 6/1999. (ÜK. 5.) LÜ uasítás 9. § (2) bekezdésének e) pontja.

(3) Az egyes utasításoknak a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét az Ügyészségi Közlönyben közzé kell tenni.

Dr. Györgyi Kálmán s. k.,

legfőbb ügyész

*

Az utasítást utóbb a 11/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás módosította. Az utasítást a 15/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás 15. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2003. július 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére