BK BH 2000/1
BK BH 2000/1
2000.01.01.
I. A fegyveresen elkövetett rablás kísérletétől való önkéntes elállás folytán - maradékcselekményként - a kényszerítés bűntetteként kell értékelni az elkövetőenk azt a cselekményét, hogy a pisztolylövések leadásával fenyegetve akarja kényszeríteni az üzlet tulajdonosát a bolti bevétel átadására, de a pénztárgépben levő pénz átvétele elmarad [Btk. 6. §, 17. § (3) és (4) bek., 174. §, 321. § (3) bek. a) pont].
II. Eshetőleges szándékkal megvalósított, aljas indokból és több emberen elkövetett emberölés bűntettének a kísérletét valósítja meg az elkövetőnek az a cselekménye, hogy a közforgalmú közlekedési eszközön (autóbuszon) olyan időzített robbanószerkezetet helyez el, amely utóbb felrobban [Btk. 13. §, 16. §, 166. § (2) bek. c) és f) pont, 259. § (1) bek.].
A megyei bíróság az 1998. július 15. napján kelt ítéletével az fk. vádlottat aljas célból, előre kitervelten, sok ember életét veszélyeztető módon elkövetett emberölés bűntettének a kísérlete; fegyveresen elkövetett rablás bűntettének a kísérlete; közveszélyokozás bűntettének a kísérlete; 3 rb. súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének a kísérlete; robbanóanyaggal visszaélés bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt halmazati büntetésként 12 évi, a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A fiatalkorú vádlott a cselekmény elkövetésének az időpontjában a 16. életévét már betöltötte. Az édesapja vegyész volt, aki öngyilkos lett. A vádlott az édesapja tragikus halálát soha nem tudta igazán feldolgozni.
A fiatalkorú vádlott az általános iskola elvégzése után a szakközépiskolába iratkozott be, itt igen jó tanulmányi eredményeket ért el, egyes tárgyakból - különösen kémiából - kimagasló eredményei voltak. E tárgyban a megyei tanulmányi versenyen első helyezett lett.
A vádlott általánosan jó intellektusú, magas értelmi képességekkel bír, de gondolkodásának hatékonyságát rontja a lazább mentális fékrendszere, valamint túlfűtött fantáziája és indulatai. Irreális világot épített fel magának. Tartós kötődésre nem képes. Vágyai érdekében kíméletlen. Önértékelési problémái miatt naggyá válása iránti vágyát bármilyen úton érvényesíteni kívánja.
A vádlott nem kóros elmeállapotú, a nála észlelt pszichopatológiai eltérések a személyisége kóros irányú fejlődésére visszavezethető személyiségzavarnak felelnek meg, mely személyiségzavar fennállott nála a cselekmények elkövetésének idején is, és enyhe fokú korlátozottságot jelentett abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetőleg hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
1. A fiatalkorú vádlott néhány éve kezdett a kémia iránt komolyabban érdeklődni. Otthon is végzett kísérleteket. Ezután egy filmélmény hatására gondolt arra, hogy nitroglicerint állít elő. Először csak az anyag előállításának nehézsége, problémáinak leküzdése miatti kihívás vonzotta. Különböző szakkönyvekből tájékozódott az előállítás lehetőségeiről, módjáról. Megtudta, hogy az előállításhoz glicerin kell, valamint kénsav, melyet legegyszerűbben akkumulátorsavból nyerhet és salétromsav, melyhez műtrágyát kell venni. A műtrágyából azután a rendelkezésére álló reakcióegyenlet alapján salétromsavat állíthat elő, melyet végül desztillálni kell. A glicerint gyógyszertárban szerezte be. A kénsavat autósboltban vásárolt akkumulátorsavból, a salétromsavat pedig a gazdaboltban vett műtrágyából nyerte. Ezek az anyagok könnyen hozzáférhetők voltak, és számára nem jelentettek különösebb költséget sem, és a vásárlásokkal feltűnést sem keltett, mert semmiből nem vett egyszerre nagyobb mennyiséget. Otthon az egyik melléképületben kialakított „laboratóriumban” kísérletezett. Édesanyja és nevelőapja tudtával és beleegyezésével dolgozott ott, de ők temészetesen azt nem tudták, hogy robbanóanyag előállításán fáradozik.
Először 1995. év elején sikerült a vádlottnak nitroglicerint előállítani igen csekély mennyiségben, egy kémcsőben. Ezt fel is robbantotta, egy kalapáccsal ütött rá. Amikor látta, hogy fáradozását siker koronázta, és sikerült hatásos robbanóanyagot gyártania, elhatározta, hogy ezután már nagyobb mennyiséget állít elő. Ehhez sok számítás elvégzésére volt szüksége, mert a kívánt arányokat ki kellett számítani. Eközben iskolába járt, egyéb mindennapi feladatai, elfoglaltságai voltak, ezért csak 1995 nyarára sikerült végül is először előállítania 50-100 g nitroglicerint. Eközben - hogy az általa előállított anyag ne legyen annyira kiszámíthatatlan hatású - erősen robbanékony kollodiumgyapotot is készített, és ezt adagolta a szódával semlegesített, vízzel átmosott, szárított nitroglicerinhez, az egészet lehűtve, így sikerült valamivel könnyebben kezelhető nitrozselatint előállítania. Ezek után a robbantáshoz szükséges gyutacsot is elkészítette. Ehhez higany, salétromsav és alkohol keverékéből higanyfulminátot, pentaeritreitből, salétromsav hozzáadásával nitropentát, formalinból, acetaldehidból és mésztejből nitropentaeritritet állított elő. A nitropenta és higanyfulminát keverékét egy kb. 1 cm átmérőjű, két végén csavardarabbal lezárt csőbe tette. Erre a gyutacsra izzószálat tett, melyre két vezetéket erősített. Ehhez később még egy időzítő szerkezetet is készített, saját tervezésű nyomtatott áramkörrel és az egészet összeforrasztotta.
A nitroglicerinen és a nitrozselatinon kívül a vádlott laboratóriumában az 1996 októberében tartott házkutatás során még többféle - zömében szintén robbanóanyagoknak minősülő - anyag nyomait találták, így különösen puskapor, hexogén, higanyfulminát, nitropenta nyomait üvegekben, kémcsövekben. Ezeket is a vádlott állította elő kísérletezés közben. A vádlott tehát robbanóanyagokat és robbantószereket állított elő, ezek előállítására és tartására engedéllyel természetesen nem rendelkezett.
2. 1996-ban a vádlott, hogy nagyobb biztonságban érezhesse magát, elhatározta, hogy pisztolyt fog szerezni. Ebben az évben májusban a piacon egy kereskedőtől megvásárolt egy szabályosan hatástalanított 5,6 mm kaliberű sportpisztolyt 22 000 forintért. Már a vételkor az volt a szándéka, hogy a pisztolyt később újból működőképessé alakíttatja. Ezt meg is tette. Az eljárás során azt nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, hogy a munkát a vádlott kivel végeztette el. Később hangtompítót is készíttetett hozzá, majd kiutazott külföldre, és ott 3 doboz töltényt vásárolt hozzá. Ezt a pisztolyt a házkutatás során csőre töltött állapotban találták a vádlott szobájában, és lefoglalták. A pisztoly lőfegyvernek minősül, az emberi élet kioltására alkalmas. A hozzá vásárolt szintén 5,6 mm-es töltények lőszerek, és ezzel a pisztollyal működőképesek is. A vádlottnak a lőfegyver és lőszerek tartására az egyébként szükséges engedélye természetesen nem volt.
3. A vádlottnak 1996 nyarán pénzre volt szüksége, és ezért elhatározta, hogy a pisztoly segítségével szerez. Kinézte magának az élelmiszerboltot. Azért esett éppen erre az üzletre a választása, mert az az utca nem forgalmas, és a déli óráktól csak egy személy dolgozik ott. Körülbelül 30 000 forint megszerzése volt a vádlott célja.
1996. július 2-án déltájban indult el a vádlott otthonról, napszemüveget és baseballsapkát vett fel, és egy reklámszatyorban magával vitte a töltött pisztolyt is, amelyhez hangtompítója ekkor még nem volt. Amikor a bolt elé ért, látva, hogy még néhány vásárló van bent, néhány percig várakozott. A vásárlók távozása után a tulajdonos maradt egyedül a boltban. A vádlott a pult elé, a sértettől kb. egy méterre állt, a táskát a pultra tette, kivette belőle a pisztolyt, csőre töltötte, és a sértettre szegezve azt, rákiáltott: „Ide a pénzt!” A sértett ettől még nem igazán ijedt meg, de a vádlott a nagyobb nyomaték kedvéért a sértett mellé, a szinte közvetlenül mögötte levő polcba, az ott levő nescafés üvegek közé lőtt. A sértett nem mozdult, a vádlott áthajolt a pulton, és benyúlva megpróbálta a pénztárgép fiókját kinyitni, a kulcsot azonban így - fordított állásban - nem tudta elfordítani, ezért a fiók nem nyílt ki.
Ezután felhagyott a próbálkozással, azt mondta a sértettnek: „Most így menjek el üresen?”, majd eltette a táskába a pisztolyt, és elment, közben még visszaszólt a sértettnek: „űgyes vagy”.
A boltban levő pénztárgépben ekkor 30-40 000 forint volt, melyet a vádlottnak végül is nem sikerült megszereznie.
4. A fiatalkorú vádlott barátja volt korábban Sz. A., akivel az általános iskola 8. osztályában együtt jártak, és egy darabig továbbra is tartották a kapcsolatot. Egy alkalommal a vádlott adott az általa előállított nitroglicerinből Sz. A.-nak, és azt az iskolában fel is robbantották. Sz. A. ekkor nagyon megijedt a robbanás erejétől. Még ebben az időben a vádlott azt mondta neki, hogy bombát kellene előállítani, és azzal pénzt szerezni úgy, hogy valakit meg kellene zsarolni. Sz. A.-nak azonban ez az ötlet nem tetszett, és ezután már egyre jobban eltávolodtak egymástól.
A vádlott 1996 nyarán az általa már korábban előállított kb. 250 g nitrozselatint egy üres ketchupos flakonba töltötte, elhelyezte benne a szintén korábban már említett, saját gyártmányú gyutacsot egy zárt aljú csőbe, ehhez még egy 9 voltos elemet is csatlakoztatott, mely a robbanószerkezetet látta el árammal. Ezt a szerkezetet a vádlott egy nejlonzacskóban helyezte el, melynek az alját zsinórral lehetett nyitni-zárni, majd ezzel 1996. július 20. körüli időben, a délutáni órákban elment a J. csemegeboltba, és ott egy bevásárlókosárba tette. Így ment be az üzletbe, és odament ahhoz a polchoz, ahol a hasonló flakonok, üvegek voltak, és a földön álló flakonok közé helyezte a magáét, majd eltávozott.
A szerkezet azonban nem működött. Az egyik dolgozónak feltűnt, hogy az egyik ketchupos flakon könnyebb, mint kellene lennie, belenézett, abban vezetéket látott, ezért kivitték az udvarra, és értesítették a rendőrséget, valamint a tűzszerészeket.
A tűzszerészek pontosan nem tudták megállapítani az ismeretlen szerkezet működési módját, az udvaron diszrupterrel felrobbantották. A robbanás ereje mindenkit meglepett. A csatornanyílás, melyen állt, kimozdult a helyéről, eldeformálódott, a robbanás a füvet körben letarolta, az ablakokat betörte, a pinceajtót beszakította, és a villanyóra ajtaját betörte.
Az pontosan nem állapítható meg, hogy a szerkezet miért nem robbant, a vádlott hol követett el hibát, és a szándékának megfelelően miért nem okozott robbanást a boltban. A nitroglicerin azonban önmagában nagyon veszélyes, kiszámíthatatlan, ütődésre is robbanó anyag. A nitrozselatin ennél kevésbé robbanékony, ennek ütődésre való aktivizálódására nézve pontos adat nincsen, mert ezt az anyagot nem alkalmazzák sehol, éppen a megbízhatatlansága és veszélyessége miatt. Robbanékonyságára kellő adatul szolgálhat az, hogy általában, amikor egy robbantószerkezetet diszrupterrel robbantanak el, az a cél, hogy a szerkezetből a gyújtószerkezetet távolítsák el, és akkor az ott maradó robbanóanyag vizsgálható, adott esetben azonban ez nem sikerült, mert az ütés hatására maga a robbanóanyag robbant fel, mely érzékelteti a nitrozselatin érzékenységét.
Ha a ketchupos flakonban elhelyezett robbanóanyag a szűk, gondolákkal túlzsúfolt boltban robbant volna fel, ott 3-4 méter sugarú körben az üvegdarabok, konzervdarabok repeszként működtek volna, és ez az ott tartózkodóknak súlyos, esetleg életveszélyes sérüléseket okozhatott volna.
A vádlott a sajtóból, televízióból értesült arról, hogy a bombáját megtalálták, és az nem működött, melyet kudarcként élt át.
5. A vádlott 1996 őszén elhatározta, hogy a robbanóanyag gyártása során szerzett ismereteit arra használja fel, hogy általa „tehetősnek” vélt személyektől pénzt szerezzen. Kerékpáron járta a várost, és megfigyelte a házakat, és a látvány alapján módosabbnak vélt személyek nevét és címét felírta. Ezek közül választotta ki V. Gy.-t, Sz. F.-et és K. P.-t abból a célból, hogy tőlük fog fenyegetéssel pénzt követelni. 1996. október elején a vádlott a saját írógépén mindhárom személynek közel azonos tartalmú levelet írt. Mindhárom levél tartalma nagyvonalakban azonos volt, először egy néhány nap múlva bekövetkező robbantást helyezett kilátásba. Azt írta: „Néhány nap múlva pokolgép fog robbanni egy közlekedési eszközön. A leendő szerencsétlen áldozatok számát előre nem tudjuk megjósolni, de tény, hogy aki a bomba közelében fog tartózkodni, abból csak cafatok fognak maradni majd.” Ezután egyszeri védelmi pénz fizetésére szólította fel a levélben a címzetteket, melynek összegét 200 000 forintban jelölte meg. A követelést hatékonnyá tevő követelésként írta arra az esetre, ha nem hajlandók fizetni: „Szívesen eljátszunk az ön idegeivel. Nap mint nap reszkethet, ha kinyitja a bejárati ajtót, ha beszáll a kocsijába... mikor repül a levegőbe vagy családtagjai, szerettei. Cafatokra szaggatja őket a robbanószer isteni és mindent elsöprő energiája.” Ezen túl még további robbantások végrehajtásával is fenyegetőzött. Ezekben a levelekben még nem jelölte meg a fizetés helyét, módját és idejét azzal, hogy ezeket majd egy későbbi levél fogja tartalmazni.
Mindhárom sértett a rendőrséghez fordult, és az ügyben megkezdődött a nyomozás. A levelekben található utalás alapján ekkor összekapcsolták a levélíró személyét a korábbi, az élelmiszerboltban elhelyezett robbanószerkezet készítőjével.
Másnap, október 6-án a vádlott újabb levelet írt a korábbi címekre. Ezekben már hivatkozott a P.-i robbantásra, azt állítva, hogy szándékuk szerint okozott csupán kisebb bajt. Ezekben a levelekben már pontosan meghatározta, hogy a követelt pénzt hogyan kell neki eljuttatni, kinek hova kell elvinni. Leírta, hogy az S. hegyen elkészített dobozba kell a pénzt tenniük. Azt is írta, hogy ebben a ládában távirányítású bomba van, és ha cselt gyanítanak, robbanni is fog. Az S. hegyen korábban elkészítette a levelekben említett dobozt. Ebben azonban nem volt semmiféle robbanóanyag. Ezután a vádlott feladta a leveleket a címzetteknek - természetesen ugyanazoknak, akiknek a korábbiakat is -, és lakásukból távcsővel figyelte az általa megjelölt helyet.
A levelek címzettjei bejelentésére a rendőrség intézkedett, a vádlott által megjelölt időkben a címzettekhez hasonló testalkatú nyomozók vitték a helyszínre a fénymásolással készített bankjegyutánzatokat, és helyezték azokat el a dobozban.
A vádlott ezt látva később fel is ment a helyszínre, ahol látta, hogy ott mások is jártak, sőt egy videokamerát is látott.
Ezután a rendőrség a lakásán elfogta a vádlottat, és az ezután foganatosított házkutatás során találták meg nála a korábban már említett robbanóanyag-maradványokat és a csőre töltött pisztolyt is.
6. Még ezt megelőzően, az eredeti elhatározásának megfelelően, a levelekben kilátásba helyezett fenyegetést beváltandó, a vádlott ismét készített egy robbanószerkezetet, bombát, a korábban már leírt anyagokból és módon, hogy azt majd egy autóbuszon fogja elhelyezni. Ekkor kb. 350 g nitrozselatint alkalmazott robbanóanyagként. A robbantószerkezet is hasonló volt a korábbihoz, 3 db 9 voltos elemmel működött, melyből kettő az időzítőt, egy pedig a gyújtószerkezetet működtette. Mindezt egy dobozban, azt pedig egy táskában helyezte el.
1996. október 5-én a délelőtti órákban ment fel a vádlott Budapestre, ezt az általa készített szerkezetet magával vitte azzal a szándékkal, hogy ott majd egy autóbuszban helyezi el. Budapesten az autóbusz-végállomáson sokáig várakozott, közben több autóbusz is indult, majd végül felszállt a 15 óra 20 perckor induló csuklós autóbuszra. Második utasként szállt fel, és azonnal a csukló mögötti részen, a bal hátsó kerék feletti ülésen foglalt helyet. A robbanószerkezetet kivette a táskájából, aktivizálta az időzítőt, és az egészet betette az ülés és a kerék feletti doblemez közé, ahol az nem volt látható. Az időzítő szerkezetet előzőleg úgy állította be, hogy aktivizálás után kb. 30-40 perc múlva hozza működésbe a bombát. A vádlott az első megállóban leszállt az autóbuszról.
Az autóbuszon végig változó számú utas tartózkodott, útközben sokan le-, illetve felszálltak. Amikor a jármű P. községben levő megállóba ért, kb. 20-25 személy volt még az autóbuszon. Az utasok nagyobb része szerencsére a csukló előtti részen ült. A csukló előtti részen többen utaztak, majd minden hely foglalt volt. A p.-i megállóban is leszállt néhány utas, a vezető már megkezdte az ajtók bezárását, amikor a vádlott által elhelyezett robbanószerkezet felrobbant. A vádlott által készített és a bombában elhelyezett nitrozselatin hatóerő tekintetében megegyezett egy 20 dkg-os TNT préstest hatóerejével, a detonátor pedig a TAT 8-as erősség közelében lehetett.
A robbanás után az autóbuszon sűrű füst keletkezett, belül repeszdarabok, az autóbuszról leszakadó alkatrészdarabok, a környéken pedig kívül 30 méteres körzetben különböző alkatrészek, tartozékdarabok repültek. Az autóbusz oldallemeze 6 méteres darabon felszakadt, kirobbantak az ablakok, az autóbusz csukló utáni része az úttesten feküdt, mert a hátsó kerekek légrugója szétrobbant. A szétroncsolt doblemez feletti ülés kiszakadt, és a hátsó ablak alá repült. A jármű karosszériájának egy másfél méteres darabja a robbanás pillanatában a mellette elhaladó gépkocsi szélvédőjének csapódott. Az ülésekből kirobbant a szivacs, leszakadt a tetőkárpit, a tetőlemez átszakadt, a hátsó felső szellőzőablak kirobbant, még elöl is szétrepedtek a szélvédők.
A robbanás után a vezető kinyitotta a közben bezáródó ajtókat, és az utasok kimenekültek a járműből. Egyedül W. J.-né nem tudott menekülni egyrészt súlyos sérülése miatt, másrészt pedig azért, mert az ülések közé szorult. Neki a többi utas segített, majd értesítették a mentőket, akik a sérülteket a kórházba szállították.
A robbanást követő percekben nagy rémület, ijedtség tört ki az utasok között. Először azt sem tudták, hogy valójában mi is történhetett. A robbanás következtében öt személy szenvedett - köztük ketten maradandó fogyatékosságot eredményező - súlyos testi sérülést, egy sértett esetében a láb csonkolása is szükségessé vált, több sértett esetében szükségessé vált a műtéti beavatkozás is, a repeszdarabok eltávolítása érdekében. A sértettek sérülésének egy részét a robbanás következtében a levegőbe repülő tárgyak, repeszként viselkedő anyagdarabok, másrészt magának a detonációnak a hatása okozta.
A vádlott által elkészített bomba robbanószerkezetnek minősül, és a robbanás helye, módja és ereje miatt alkalmas volt az ott tartózkodók életének a kioltására és súlyos sérülés okozására. A robbantás következtében az autóbuszon olyan robbanási és nyomási viszonyok alakultak ki, amelyek az autóbuszban komoly károkat okoztak, szükségszerűen veszélybe került az ott tartózkodó emberek testi épsége, sőt élete is. Ezen túl, ha a szerkezet csak néhány perccel korábban robbant volna - márpedig ezt pontosan előre nem lehetett kiszámítani -, az autóbusz akkor éppen egy lejtős útszakaszon haladt volna lefelé 70-80 km/óra sebességgel, ebben az esetben a robbanás következtében még sokkal súlyosabb baleset is bekövetkezhetett volna, a vezető nem valószínű, hogy az úttesten tudta volna tartani a járművet.
Ha azon az ülésen, amely alá helyezte a vádlott a bombát, valaki a robbanás idején ül, nagy valószínűséggel olyan sérülést szenved, amely a halálát eredményezhette volna. Az csupán a véletlenen múlt, hogy erre az ülésre senki sem ült. A robbanás erejére jellemző, hogy ez az ülés teljesen kiszakadt a helyéről, és a hátsó ablak elé került.
A vádlott egy későbbi járattal szintén autóbuszon ment haza, és útközben látta a robbanás hatását, a megrongálódott járművet és körülötte a sok embert.
Az ítélet ellen a vádlott és a védője fellebbezett a büntetés enyhítése végett. A fellebbezési tárgyaláson a védő részben módosított és kiegészített tartalommal tartotta fenn a fellebbezését: a vádlott beszámítási képességének a korlátozott mértékével kapcsolatos tények, valamint a tényállás 4. pontjában leírt, a J. csemegeboltban történt cselekmény tekintetében a tényállást részlegesen megalapozatlannak tartva a vádlott közveszélyokozás bűntette kísérletének vádja alól történő felmentését, egyebekben a büntetés enyhítését indítványozta.
A legfőbb ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
A védelmi fellebbezések az alábbiak szerint alaposak.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során mindenekelőtt azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság az eljárás lényeges szabályainak a maradéktalan megtartásával folytatta le a büntetőeljárást. Ennek során mindenben eleget tett az ügyfelderítésre vonatkozó kötelezettségének. Az ügyben rendkívül körültekintő, aprólékos nyomozás folyt, amely a bizonyítékok lehetséges körét kimerítette. Az elsőfokú bíróság a tárgyaláson hiánytalanul feltárta ezeket a bizonyítékokat, és azok okszerű értékelésével túlnyomórészt hibátlan tényállást állapított meg az ítéletében. A bizonyítékok mérlegelése során helyes érvekkel vetette el a vádlottnak azt - az egész eljárás során több-kevesebb következetességgel előadott - védekezését, hogy más személy befolyása alatt, illetőleg kényszerítésének hatására követte el a bűncselekményeket. Helyesen mutatott rá arra, hogy a vádlott ezt a védekezést fenntartva feloldhatatlan logikai ellentmondásokba keveredett, ez a körülmény a védekezését egymagában is elfogadhatatlanná teszi, továbbá egyes elemeiben a védekezését a feltárt bizonyítékok tételesen is cáfolják. Ugyanakkor a védekezés önmagában szemlélve sem volt következetes; a korábbi vallomások kellően meg nem indokolt módosításával az eljárás előrehaladásának a folyamatában a vádlott a saját szerepét igyekezett csökkenteni.
Mindezek folytán vitán felül helyes az ítéletnek az a megállapítása, hogy a vádlott védekezésében említett személy valójában nem létezett, ezért sem fenyegetéssel, sem más „pszichikai ráhatással” senki nem kényszeríthette a vádlottat a vád tárgyává tett cselekmények elkövetésére.
Kétségtelen, a tényállás 5. és 6. pontjában megállapítot cselekményekkel kapcsolatban a nyomozás anyagában felmerültek olyan további bizonyítékok - a gépírásszakértő véleménye, a szerológus szakértő véleménye -, amelyekre az elsőfokú bíróság - bár a tárgyalás anyagává tette azokat - ítéletében mégsem hivatkozott. Ezek a bizonyítékok alátámasztották az elsőfokú bíróság által mérlegeléssel megállapított tényeket; következésképpen a rájuk való hivatkozás elmaradása az indokolási kötelezettség teljesítésének olyan jelentéktelen hibája, amely megalapozatlanságot nem eredményezett, és a döntés érdemére sem hatott ki.
Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság a védő érveivel abban, hogy a J. csemegeboltban elkövetett cselekmény tekintetében (ítéleti tényállás 4. pontja) megalapozatlan, a tényállásnak az a része, amely szerint nem volt megállapítható, hogy az ott elhelyezett robbanószerkezet miért nem robbant fel. Ezt az álláspontját a védő arra alapozta, hogy a vádlott következetesen azzal védekezett, a robbanószerkezet azért nem robbant fel, mert azt ő maga működésképtelenné tette, a védekezést cáfoló bizonyíték hiányában pedig a védekezést kellett volna elfogadni, nevezetesen: a vádlott akaratlagos magatartása miatt a szerkezet robbanásra alkalmatlan volt. Kétségtelen, nem volt olyan tanúvallomás vagy más bizonyíték, amely a vádlottnak ezt a védekezését közvetlenül cáfolná, ámde ez még korántsem jelenti azt, hogy a védekezésnek megfelelő tényállást kell ebben a tekintetben megállapítani. A tényállás megállapításának az egyik törvényes módja az, amikor a bíróság kellően bizonyított tényekből logikai következtetés útján állapít meg további - nem bizonyított - tényeket. A hézagpótló jelleggel történt ilyen ténymegállapítás az ítéletben alappal nem kifogásolható, feltéve, hogy a bizonyított tényekből csak egyféle ténybeli következtetés lehetséges további nem bizonyított tényre (tényekre) nézve.
Az elsőfokú bíróságnak a vádlott előadásával szemben álló az a megállapítása, hogy tisztázhatatlan okból maradt el a vádlott által elhelyezett robbanószerkezet felrobbanása, lényegében hibátlan ténybeli következtetésen alapszik: a tűzszerészek utóbb diszputer segítségével a szerkezetet felrobbantották, tehát a bomba nem volt robbanásképtelen, mechanikai behatás folytán bármikor felrobbanhatott volna. Az az állítás pedig, hogy a vádlott egy eleve hatástalanított bombát helyezett el az üzletben, már azért is elfogadhatatlan, mert így semmi értelme nem lett volna a bomba elhelyezésének, és - miként a nem létező személyre való hivatkozás - az a magyarázat is, amit a bomba „hatástalanításával” kapcsolatban a vádlott felhozott, nyilvánvalóan megdőlt. Mindezek alapján nem kifogásolható a szóban levő ténymegállapítás helyessége.
Ugyanakkor az ítéleti tényállásnak a 4. pontja részben valóban hiányos. A vádlott valamennyi vallomásában elmondta, a J. csemegeboltban elhelyezett bomba időzítő szerkezetét úgy állította be, hogy a bomba csak az üzlet bezárása után lépjen működésbe, robbanjon fel. Miután a bomba az üzletben ténylegesen nem robbant fel (azt a tűzszerészek robbantották fel), a vádlottnak ez az állítása semmivel sem cáfolható, és mert ez az állítás a jogi értékelés szempontjából is lényeges körülményre vonatkozik, ezt tényként meg kell állapítani. Ennyiben tehát az iratok tartalma alapján (a vádlott előadása szerint) a Legfelsőbb Bíróság a tényállást kiegészítette [Be. 258. § (1) bek. a) pont].
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet azzal a védelmi állásponttal sem, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének a vádlott beszámítási korlátozottsága fokával kapcsolatos megállapításai nem megalapozottak, mert szükséges lett volna, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács felülvéleményére az eljárásba eddig bevont igazságügyi elmeorvosszakértők észrevételt tehessenek. Az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága - észlelve az ügyben eljárt elmeorvosszakértők véleményeiben mutatkozó lényeges ellentéteket - a vádlott elmeállapotának a megfigyelése után, a megfigyelés adatait is tekintetbe véve nyilvánította ki azt a felülvéleményét, amely szerint a vádlott a cselekmény elkövetésekor is a személyiségfejlődés kóros zavarában szenvedett, ez a személyiségfejlődési zavar azonban a beszámítási képességét csak enyhe fokban korlátozta. Az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak ez a felülvéleménye kellően megindokolt, minden tekintetben meggyőző, és aggályokat nem ébreszt. Helyes érvekkel vetette el ezért az elsőfokú bíróság a védőnek az elmeorvosszakértők ismételt meghallgatására vonatkozó bizonyítási indítványát; a beszámítási képesség korlátozottságának és a korlátozottság mértékének a megállapítása az elsőfokú bíróság ítéletében megalapozott.
Az előzőek folytán az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás a fenti kiegészítéssel a fellebbezési eljárásban irányadó [Be. 239. § (1) bek.]. Az irányadó tényállást tekintve okszerűen vont többirányú következtetést az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére.
A J. csemegeboltban megvalósult cselekmény - a tényállás 4. pontjában megállapított tények folytán - felmentéshez nem vezethet. A megállapított tényállásból egyértelműen kitűnik: az üzletben elhelyezett robbanószerkezet - a benne rejlő robbanóanyag sajátosságainál fogva - objektíve alkalmas volt arra, hogy akár megfelelő mechanikai hatás következtében is a robbanás pusztító energiáját kiváltsa, ezáltal előre meg nem határozott számú személy életét, testi épségét veszélyeztesse; ezt a vádlott felismerte, és a közveszély bekövetkezését kívánta is. A törvényi tényállásban megkívánt eredmény - a közveszély - véletlenszerű, de mindenképpen a vádlott személyén és tevékenységén kívül eső okból nem következett be. Az irányadó tényállásból tehát a vádlott bűnössége egyenesen következik. Ebben a tekintetben a vádlott felmentését célzó fellebbezés - minthogy a megállapított tényállástól eltérő tényeken alapult - eredményre nem vezethetett.
A bűnösségnek a helyes megállapítása mellett tévedett az elsőfokú bíróság a tényállás 3. pontjában megállapított cselekmény fegyveresen elkövetett rablás bűntette kísérleteként történt jogi minősítése, valamint a tényállás 6. pontjában megállapított élet elleni cselekmény jogi minősítése tekintetében.
Az nem vitás; a tényállás 3. pontjában leírt cselekmény a fegyveresen elkövetett rablás bűntette kísérletének a külső képét ölti, és az adott esetben ún. befejezetlen kísérletről van szó, mert a vádlott a maga részéről nem tett meg minden lehetségest a sértett pénzének elvétele érdekében. Helyes volt tehát, hogy az elsőfokú bíróság vizsgálta a Btk. 17. §-ának (3) bekezdésében meghatározott ún. önkéntes elállás megállapításának a lehetőségét, mert az elállás önkéntessége kizárja a büntethetőséget a megkísérelt és kísérleti szakban rekedt bűncselekmény miatt, feltéve, hogy az eredmény (a bűncselekmény befejezettsége) az elállás folytán maradt el. Ebben a tekintetben az ítélkezési gyakorlattal egyezően utalt az elsőfokú bíróság azokra az ismérvekre, amelyek az elállás önkéntességének a megállapítását lehetővé teszik; helyesen idézte, hogy az önkéntesség akkor állapítható meg, ha az elkövetőnek az adott körülmények között módja lenne a bűncselekmény befejezésére, ebben őt a sértett szívós ellenállása sem akadályozza, mégis a saját elhatározásából nem fejezi be a bűncselekményt. A tényállás vonatkozó részének a helytelen elemzéséből következően azonban - a helyes hivatkozások ellenére - mégis téves jogi álláspontra jutott azzal kapcsolatban, hogy a cselekménynek a vádlott részéről történt abbahagyása (elállás) nem volt önkéntes. Az ítéletben felsorolt érvek szerint az önkéntességet az zárta ki, hogy a sértett nem volt hajlandó átadni a követelt pénzt, a vádlott megpróbálta azt maga elvenni, de nem tudta a pénztárgép fiókját kinyitni.
Ez az álláspont azonban helytelen. A tényállásból éppen az állapítható meg, hogy a vádlottat semmilyen külső, rajta kívülálló körülmény nem akadályozta abban, hogy az általa megkísérelt rablási cselekményt a dologelvétellel befejezze. A sértett a rablási fenyegetés - a leadott lövések - hatására megrémült, és semmit nem tett a pénze elvételének a megakadályozása érdekében. Szó sincs arról, hogy a sértett szívós ellenállása akadályozta volna meg a megkísérelt bűncselekmény befejezését. Egyéb külső akadályozó körülmény sem volt megállapítható; a pénztárgépben a kulcs benne volt, peradatok vannak arra is, hogy a vádlott ezt a pénztárgéptípust ismerte, mert a szüleinek az üzletében ugyanilyen pénztárgép van rendszeresítve. Az a körülmény, hogy a vádlottnak az első próbálkozásra nem sikerült kinyitni a kulcs elfordításával a pénztárgép pénzt rejtő fiókját, még nem jelent olyan elháríthatatlan akadályt, ami az önkéntességet kizárná. A megkísérelt bűncselekmény befejezésétől való elállás legalábbis túlnyomóan a vádlott saját belső elhatározásából fakadt, ezt alátámasztják az üzlet elhagyása során tett kijelentései is, következésképpen a fegyveresen elkövetett rablás bűntettének a kísérletéért nem büntethető [Btk. 17. § (3) bek.].
A fegyveresen elkövetett rablás bűntettének a befejezésétől való önkéntes elállás megállapítása folytán a Legfelsőbb Bíróságnak - a Btk. 17. §-ának (4) bekezdése szerint - vizsgálnia kellett azt, hogy a vádlottnak a magatartása befejezetten megvalósítja-e valamely más bűncselekmény törvényi tényállását, mert ebben az esetben a megvalósult cselekményt (maradékcselekményt) eszerint kell minősíteni. Ebből a szempontból a ténylegesen megvalósított elkövetési magatartást elemezve elvben két bűncselekmény jöhet szóba: a személyi szabadság megsértése [Btk. 175. § (1) bek.] vagy a kényszerítés (Btk. 174. §).
A sértett személy is szabadságának a vádlott tevékenysége folytán bekövetkezett sérelmére nincs semmilyen ténybeli adat, nem állapítható meg, hogy a vádlott magatartása a sértett szándékolt mozgását, helyváltoztatását ténylegesen akadályozta volna. A személyi szabadságtól akár csak időleges megfosztottság, mint törvényi tényállási elem hiányában a személyi szabadság megsértésének bűntettét nem valósította meg. Ellenben a maradékcselekményben a kényszerítés bűntettének a törvényi tényállási eleme felismerhető: a vádlott két pisztolylövéssel megvalósított fenyegetéssel a sértettet arra kényszerítette, hogy eltűrje a vádlott üzletben tartózkodását, az üzleti pénztárgépének a nyitogatását, illetőleg megakadályozta abban, hogy ez ellen hathatós ellenlépést tegyen. A kényszerítés eredmény-bűncselekmény, a befejezettségéhez jelentős érdeksérelem bekövetkezése szükséges. A Legfelsőbb Bíróság a jelentős érdeksérelem bekövetkezését is megállapíthatónak látta; ez alapvetően abban állt, hogy a vádlott által alkalmazott fenyegetés lőfegyver alkalmazásával, közvetlenül a sértett mellé célzott lövések leadásával valósult meg, a fenyegetésnek ez a módja a sértettre nézve az átlagosnál lényegesen nagyobb pszichés terheléssel járt, tovább ezenfelül a bolt árukészlete is részlegesen megrongálódott. Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság az ítéleti tényállás 3. pontjában megállapított cselekményt kényszerítés bűntettének minősítette.
Az ítélet 6. pontjában megállapított élet elleni cselekmény jogi minősítése nem mindenben felel meg az anyagi büntetőjogi rendelkezéseknek. Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja alapvetően abban téves, hogy a vádlott ölési szándéka, mint egyenes szándék legalább egy ember életének a kioltására vonatkozott. A jogi minősítés körében a további kérdések döntően ebből a helytelen álláspontból következtek. A cselekmény helyes jogi minősítése során abból a belső összefüggésből kell kiindulni, amely az ítéleti tényállás 5. és 6. pontjában leírt tényállásrészek között fennáll; a tényállásrészeknek az egymásra tekintettel történő elemzése eredményezheti a helyes jogi következtetések levonását.
Szembetűnő és nyilvánvaló, hogy a szóban forgó tényállásrészek egymáshoz való viszonyában a tényállás 5. pontjában leírt és az ítéletben 3 rb. minősített zsarolás kísérleteként értékelt cselekmény az ún. célcselekmény. A célcselekménynek az eszközcselekménye a tényállás 6. pontjában leírt cselekmény: a közforgalmú autóbuszon időzített robbanószerkezet elhelyezése és annak felrobbantása, melyre azért volt szükség, hogy a vádlottnak a levélben hozzájuk intézett fenyegetést (amely az életük, illetve a családtagjaiknak az élete kioltására vonatkozott) a zsarolási cselekmény sértettjei komolyan vegyék, és a vádlott pénzkövetelését teljesítsék. Az eszközcselekmény - legalábbis első megközelítésben - egyenes szándékkal elkövetett közveszélyokozás, a cselekmény előre kitervelése erre vonatkozott. Ugyanakkor az eszközcselekmény elemzéséből az a következtetés is levonható, hogy a vádlott aktuálisan felismerte: a bomba autóbuszon történő felrobbanása következtében egynél mindenképpen több személy - a véletlenszerű tényezők alakulásának függvényében -, akár az autóbuszon utazók sokaságának vagy összességének a halála is reálisan bekövetkezhet. Erre a következtetésre lehet jutni ugyanis a használt robbanószerkezet vádlott által is ismert hajtóerejéből, a szerkezetnek a zárt térben való elhelyezéséből, továbbá abból, hogy az időzítés miatt rendkívül nagy volt a valószínűsége annak, hogy a bomba nem az autóbusz álló helyzetében - mint ahogy a szerencsés véletlennek köszönhetően valójában megtörtént -, hanem forgalmi viszonyok közepette, akár az autóbusz nagyobb sebességgel való haladása idején robban fel, ami közvetlenül a robbanásból eredő halált okozó sérülések lehetőségén túl felveti a közlekedési balesetszerű halálos eredmények reális lehetőségét is. A vádlott ezekkel a körülményekkel egyértelműen tisztában volt, és ezt a zsaroló levelek tartalma is alátámasztja. A tények alapján kizárható volt a könnyelmű bizakodása is a halálos kimenetelű sérülések elmaradását illetően, vagyis csak a véletlenben bízhat. Nem rontja le ezeknek a megállapításoknak az érvényét az autóbuszon a robbanás idején tartózkodó személyek számának az esetleges volta, de az sem, hogy a vádlott, miután még Budapest közigazgatási területén az első megállónál az autóbuszról leszállt - nem kockáztatta azt, hogy a robbanás idején a buszon tartózkodjék -, nem tudhatta, hogy a robbanás idején hány személy fog tartózkodni az autóbuszon, és az utasok a bomba elhelyezéséhez viszonyítottan az autóbusz mely részében fognak tartózkodni. Ezzel szemben téves és alaptalan az elsőfokú bíróságnak az a tulajdonképpen kellően meg sem indokolt álláspontja, amely szerint a vádlott szándéka legalább egy utas életének a kioltására irányult.
Miután a szándékos elkövetéshez szükséges tudati ismérvek - az értelmi oldal - teljessége egy személynél feltétlenül több személy életének a kioltását illetően megállapítható, és a halálos eredmény - a vádlott cselekményén kívülálló okból - elmaradt, az élet elleni cselekményt több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérleteként kell értékelni [Btk. 166. § (2) bek. f) pont].
Ennek a minősítésnek a további következménye, hogy a több emberen elkövetett emberölés kísérlete és a közveszélyokozás alaki halmazata látszólagos, továbbá a cselekmény nem minősülhet egyszersmind sok ember életét veszélyeztető módon elkövetettnek is. Bár a több emberen elkövetett emberölés sok ember életét veszélyeztető módon elkövetésének az elvi lehetősége fennáll ugyan (15. sz. irányelv II/7. pont), de az adott esetben az együttes minősítés feltétele hiányzik.
A cselekmény a végrehajtás során a vádlott aktuális tudata folytán túlnőtt a közveszélyokozáson. Nincs olyan adat, amelyből megbízható következtetés lenne vonható arra, hogy az előre meg nem határozható számú, illetőleg nagyszámú sértett tekintetében a vádlott szándéka pusztán az életet veszélyeztető helyzet kialakítására volt limitált, és nem terjedt ki a szándék legalább eshetőlegesen ugyanebben a sértetti körben a halálos eredményre is.
A helyes jogi minősítés szempontjából az sem közömbös, hogy a vádlott több ember életének a kioltására vonatkozó szándéka az érzelmi oldalt tekintve mely formában - egyenes vagy csak eshetőleges ölési szándékként - nyilvánult meg. Az elsőfokú bíróság az ítéletében a vádlott egyenes ölési szándékát állapította meg, amelyre az alkalmazott robbanóanyag jellegéből és elhelyezéséből vont következtetést. Ez a következtetés azonban téves, a tényekből nem állapítható meg kellő egyértelműséggel az, hogy a vádlott akár egyetlen ember halálát is kívánta volna. A halálos eredmény kívánását a bomba hatóereje egymagában nem támasztja alá. Az az esetlegesség, hogy a robbanás pillanatában egyáltalán tartózkodik-e bárki is közvetlenül a bomba hatókörében, a halálos eredmény kívánásának a hiányára mutat. A vádlott arra hivatkozott, hogy a bombának az autóbuszon történt elhelyezése során a hely kiválasztásakor az volt a feltevése, hogy az autóbusz hátsó csukló mögötti részében utasok nem is fognak tartózkodni; ez a tulajdonképpen nem cáfolható állítás is a cselekmény eredményéhez kívánás formájában való érzelmi viszonyulás ellen szól. Továbbá nem téveszthető szem elől, hogy az élet elleni cselekmény kilátásba helyezése, majd végrehajtása a zsarolási fenyegetés komolyságának az alátámasztását szolgálta, ehhez pedig logikailag szükségtelen lett volna annak a kívánása, hogy bárki is ténylegesen meghaljon; tehát a cselekmény motívuma sem támasztja alá az egyenes ölési szándékot.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a vádlott a több ember halálának a reális lehetőségét illetően a cselekmény végrehajtása során közömbös maradt, így az ölési szándéka eshetőleges volt.
Az ölési szándék eshetőleges formájának a következménye, hogy a vádlottnak a kísérleti szakban maradt, több emberen elkövetett emberölési cselekménye nem minősíthető sem előre kitervelten, sem aljas célból elkövetett emberölésnek. Az előre kiterveltként, illetve az aljas célból elkövetettként történő minősítése az emberölésnek ugyanis egyenes ölési szándékot feltételez, eshetőleges szándékkal az emberölés bűntettének ezek a minősített esetei nem követhetők el, ezért a Legfelsőbb Bíróság az élet elleni cselekmény jogi minősítése során az előre kitervelten és aljas célból elkövetettként való minősítést mellőzte.
Nem kétséges viszont - és ezt az elsőfokú bíróság helyesen észlelte -, hogy az eshetőleges szándékkal végrehajtott emberölés kísérletét a zsarolás bűncselekményének az eredményesebb végrehajtása érdekében követte el a vádlott, és mint az ölési cselekmény motívuma, szükségessé teszi a több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletének egyszersmind aljas indokból [Btk. 166. § (2) bek. c) pont] elkövetettként való minősítését. Ehhez a minősítéshez a több ember tekintetében is fennálló eshetőleges ölési szándék is elégséges.
Mindezek után az vizsgálandó, hogy az egyébként minden szempontból helyesen értékelt 3 rb. minősített zsarolás bűntettének a kísérlete valóságos halmazatban van-e az aljas indokból elkövetett emberölés kísérletével, ezért e bűncselekmények mindegyike a vádlott terhére megállapítható-e. A Legfelsőbb Bíróság arra a megállapításra jutott, hogy ez az anyagi bűnhalmazat valóságos, és nem látszólagos. Zsarolási cselekmény és az emberölési cselekmény sértettjei nem azonosak. A 3 rb. minősített zsarolás bűntette - a kísérlet szintjén - már a sértettekhez intézett leveleknek a sértettek és családtagjaik életét fenyegető kijelentéseivel önmagában is megvalósult, ez az elkövetési magatartás a 3 rb. zsarolási kísérlet megállapításához az eszközcselekmény végrehajtásával való fenyegetés nélkül is elégséges. Ehhez képest a vádlott az emberölés kísérletének az elkövetésével nem a célcselekményt fejezte be, hanem annak a véghezvitelét csak elősegítette.
Az anyagi bűnhalmazatban, kísérletként megvalósult bűncselekmény viszonyában az eszközcselekmény (az emberölés) a célcselekménynél súlyosabb, következésképpen a célcselekmények és eszközcselekmény valóságos anyagi halmazata állapítandó meg.
Egyebekben a vádlott cselekményeinek az elsőfokú bíróság által történt jogi minősítése törvényes.
Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor megállapította, hogy az elkövetett bűncselekmények a fiatalkorú vádlott esetében is feltétlenül büntetéskiszabást tesznek szükségessé; a büntetés mértékét meghatározó tényezőknek a felsorolása azonban hiányos.
További súlyosító körülmény, hogy az erőszakos és az élet elleni bűncselekmények, de a közveszélyokozás kísérletének értékelt cselekmény is alkalmas volt a köznyugalom súlyos megzavarására, és az előbbi cselekmény a köznyugalmat ténylegesen megzavarta. Súlyosító hatása van annak is, hogy az elkövetett bűncselekmények többsége előre kitervelt, és ez vonatkozik a halmazat látszólagos volta miatt önálló bűncselekményként meg nem állapítható közveszélyokozásra is. Az élet elleni cselekmény jogi minősítésének a változása következtében csak az súlyosít, hogy a cselekmény két körülménynél fogva minősül súlyosabban, továbbá enyhítő körülmény az eshetőleges ölési szándék.
Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság a védelemnek azokkal az érveivel, melyek szerint a cselekmények többsége kísérlet, és ennek a körülménynek a kellő súlyú értékelése nem történt meg a büntetéskiszabás során. A kísérletként értékelt bűncselekmények mindegyike befejezett kísérlet (az egyetlen nem befejezett kísérlet az elsőfokú bíróság minősítése szerint a 3. tényállási pontban megállapított cselekmény volt - ebben a tekintetben viszont a Legfelsőbb Bíróság befejezett maradék bűncselekményt állapított meg), és ez a kísérlet enyhítő nyomatékát lényegesen csökkenti. A zsarolások esetében a kísérletnek lényegileg enyhítő hatása nincs, mert a befejezettség elmaradása a rendőrségi intézkedésen múlott.
Ezeket és az elsőfokú bíróság által egyebekben helyesen értékelt körülményeket szemügyre véve a Legfelsőbb Bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a vádlottal szemben az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés korántsem tekinthető eltúlztot mértékűnek. A cselekmények tárgyi súlya, általában az élet elleni cselekmény maradandó fogyatékosságot és súlyos testi sérüléseket eredményező következményekben is megnyilvánuló tárgyi súlya önmagában nézve is kimagasló; amelyen az egyes cselekmények eltérő jogi minősítése sem változtat. Mindez előtérbe helyezi a büntetés kiszabása során az általános megelőzés szempontjainak az érvényesítését; a társadalom hatékony védelme az ilyen cselekmény elkövetőjével szemben - még a fiatalkorú elkövető esetében is - hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabását indokolja. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a helyes büntetés mértékének a megállapításánál a vádlott életkora a legsúlyosabb cselekmény elkövetésének idején közel állt a felnőttkor határához.
Az elsőfokú bíróság a cselekmények jellegénél fogva indokoltan alkalmazott közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát is arányosan és helyesen állapította meg.
Az enyhítést célzó fellebbezések ezért eredményre nem vezethettek.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a cselekmény jogi minősítésére vonatkozó részében akként változtatta meg, hogy a vádlott élet elleni cselekményét aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletének, míg a fegyveresen elkövetett rablás bűntette kísérleteként értékelt cselekményt kényszerítés bűntetteként értékelte, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 2074/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás