• Tartalom

2000. évi CXII. törvény

2000. évi CXII. törvény

a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról1

2014.12.26.

Az Országgyűlés – figyelemmel arra, hogy a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén a táji, természeti és települési környezet minőségének védelme a megelőzés elvének érvényesítésével olyan véges és nehezen megújuló környezeti értékek megóvását szolgálja, amelyek a jelentős gazdasági potenciált képviselő üdülés és idegenforgalom minőségi fejlesztéséhez is szükségesek – a térség kiegyensúlyozottabb területi fejlődése érdekében a területhasználat módjáról és szabályairól, valamint az előírások érvényesítésének garanciáiról a következő törvényt alkotja:2

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A TÖRVÉNY CÉLJA ÉS HATÁLYA

1. §3 A törvény célja a Balaton kiemelt üdülőkörzet területén az érintett önkormányzatok, szakmai, gazdasági és egyesületek egyetértésével a területrendezés alapvető feladatainak és szabályainak megállapítása.

2. § (1)4 A törvény hatálya a Balaton kiemelt üdülőkörzet területére terjed ki.

(2)5 A Balaton kiemelt üdülőkörzethez tartozó települések jegyzékét a törvény 1/1. számú melléklete, a parti és partközeli településekét a törvény 1/2. számú melléklete tartalmazza.

Értelmező rendelkezések6

2/A. §7 E törvény alkalmazásában:

1. csarnok jellegű épület: alapterületi korlátozás nélkül csarnok jellegűnek tekintendő minden legalább 3,6 m átlagos belmagasságú, tetőtérrel nem rendelkező, egyszintes, összefüggő légterű, ipari, raktározási, kereskedelmi vagy sport rendeltetésű, jellemzően tagolatlan homlokzatú építmény, amelyre a merev geometriai formák, a táj adottságaitól független anyaghasználat és jelentős nagyságú kiszolgálóterület iránti igény jellemző;

2. egyedileg meghatározott térség: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervében megállapított kiemelt térségi területfelhasználási kategória, amelybe a bányaüzemek, valamint a hulladéklerakó helyek és a turisztikai fejlesztési területek övezetébe tartozó területek által igénybe vett, más térségi területfelhasználási kategóriába nem sorolható területek tartoznak;

3.8 esőbeálló jellegű építmény: természetes anyagokból (pl. kő, fa, nád, szalma) egyszerű módon, részben vagy teljesen oldalfalakkal épített, általában egyterű, legfeljebb 3,5 méter beépítési magasságú és legfeljebb 15 m2-es alapterületű építmény;

4.9 erdőterület: minden fás növényekből álló életközösség, amelyet az erdőről és az erdő védelméről szóló törvény erdőnek, fasornak, facsoportnak, fás legelőnek, erdőterületnek és erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterületnek tekint, továbbá erdőterületnek számít a településrendezési eszközökben erdőterület települési területfelhasználási egységbe sorolt terület is;

5. felszíni szennyezésre fokozottan érzékeny terület: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervében lehatárolt övezet, amely az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: OTrT) „Kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület” övezetének feleltethető meg, amely az országos övezet által érintett területek pontosításával és a felszín alatti vizek védelméről szóló kormányrendelet által meghatározott érzékenységi kategóriáival érintett területekkel kiegészítve került lehatárolásra;

6. felszíni vízminőség-védelmi terület: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervében lehatárolt övezet, amelybe a tómederrel, a Balaton vízterével kapcsolatban lévő, a tó vízminőség-védelme szempontjából kiemelt jelentőségű vízjárta területek tartoznak;

7. földtani veszélyforrás terület: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervében lehatárolt övezet, amelybe a geomorfológiai adottságaik és földtani felépítésük folytán a lejtős tömegmozgások és egyéb kedvezőtlen mérnökgeológiai adottságok által érintett területek tartoznak;

8. gazdasági terület: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervében lehatárolt övezet, amelyben a települési területfelhasználási egységek közül a különleges területekbe tartozó nagy kiterjedésű kereskedelmi célú és a gazdasági területekbe tartozó kereskedelmi, szolgáltató és ipari területek jelölhetők ki;

9. intenzív kertészeti kultúra: szakszerűen művelt szőlő-gyümölcs kultúra, gondozott veteményes, kertészeti telep;

10. kertgazdasági terület: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervében lehatárolt egykori zártkerti területek, ahol a terület művelése, használata a kertgazdasági jelleget alátámasztja;

11. kiemelt jelentőségű mellékút: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervében a főúthálózattal együtt a térségi együttműködésben fontos szerepet betöltő – végpontjaikon általában az országos főúthálózathoz csatlakozó – a főutak és egyéb mellékutak között átmeneti kategóriát képező közúthálózati elem, amely kialakítására a főutakénál kevésbé szigorú műszaki előírások vonatkoznak;

12. reklámcélú hirdető építmény: 2 m2-nél nagyobb, állandó vagy mobil tartószerkezettel rendelkező, önálló megjelenésű hirdető felület;

13. szőlő termőhelyi kataszteri terület: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervében lehatárolt övezet, amelybe a szőlő termőhelyi kataszteri I. osztályú területek tartoznak, a lehatárolás célja a Balatoni Borvidéki Régió minőségi szőlő- és bortermőterületeinek védelmét szolgáló szabályozás érvényesítése;

14. ökológiai rehabilitációt igénylő terület: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervében lehatárolt övezet, amelybe olyan rehabilitációt igénylő területek tartoznak, ahol még adott a természetközeli állapot visszaállításának lehetősége;

15. települési terület: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervében lehatárolt övezet, a település meglévő és tervezett beépítésre szánt és a belterületen lévő beépítésre nem szánt területeknek az együttese, kivéve az egyedileg meghatározott térség (bányaüzemek, hulladéklerakó helyek, turisztikai fejlesztési területek), valamint az építmények által igénybe vett térség területeit és a külön övezetet alkotó gazdasági területeket;

16. tómeder: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervében lehatárolt övezet, amely a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervekben elfogadott szabályozási partvonal által meghatározott meder területe;

17. turisztikai fejlesztési terület: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervében lehatárolt övezet, sajátos szabályozási előírásokkal, jelentős zöldfelületekkel rendelkező terület, amely a szabadidő-eltöltés lehetőségeit bővítő, a szezon hosszabbítását szolgáló, nagy helyigényű beruházások célterületeként a turizmus minőségi fejlesztésének területi feltételeit biztosítja.

II. Fejezet

A TERÜLETRENDEZÉSI TERV ELFOGADÁSA
ÉS ALKALMAZÁSA

3. §10 (1) Az Országgyűlés a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének munkarészei közül

a) a térségi szerkezeti tervet,

b) a kiemelt térségi övezetek tervlapjait,

c) a Balatoni Területrendezési Szabályzatot (a továbbiakban: területrendezési szabályzat) elfogadja.

(2) Az M=1:100 000 méretarányú térségi szerkezeti tervet a 3. számú melléklet11 tartalmazza.

(3) A kiemelt térségi övezetek M=1:100 000 méretarányú tervlapjait

a) a 4/1. számú melléklet a magterület övezetét (Ö-1), az ökológiai folyosó övezetét (Ö-2), valamint a puffer terület övezetét (Ö-3),

b) a 4/2. számú melléklet a térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezetét (T-1),

c) a 4/3. számú melléklet a történeti települési terület övezetét (T-2),

d) a 4/4. számú melléklet a világörökség és világörökség-várományos terület övezetét (T-3),

e) a 4/5. számú melléklet a szélerőmű elhelyezéséhez vizsgálat alá vonható terület övezetét (L-1),

f) a 4/6. számú melléklet az ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület övezetét (A-1),

g) a 4/7. számú melléklet a térségi jelentőségű komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezetét (R-1), az ökológiai rehabilitációt igénylő terület övezetét (R-2),

h) a 4/8. számú melléklet a felszíni szennyezésre fokozottan érzékeny terület övezetét (SZ-1),

i) a 4/9. számú melléklet a földtani veszélyforrás terület övezetét (P-1),

j) a 4/10. számú melléklet a vízeróziónak kitett terület övezetét (P-2),

k) a 4/11. számú melléklet a felszíni vízminőség-védelmi terület övezetét (F-1), valamint a tómeder övezetét (D-1),

l) a 4/12. számú melléklet a térségi hulladéklerakó hely kijelöléséhez vizsgálat alá vonható terület övezetét (H-1),

m) a 4/13. számú melléklet a települési terület övezetét (U-1), a gazdasági terület övezetét (U-2), az általános mezőgazdasági terület övezetét (M-1), a kertgazdasági terület övezetét (M-2), az erdőterület övezetét (E-1), valamint az erdőtelepítésre alkalmas terület övezetét (E-2),

n) a 4/14. számú melléklet a kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezetét (M-3), valamint a kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezetét (E-3),

o) a 4/15. számú melléklet a turisztikai fejlesztési terület övezetét (Ü-1), valamint a szőlő termőhelyi kataszteri terület övezetét (C-1),

p) a 4/16. számú melléklet a kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület övezetét (K-1)

tartalmazza.

4. §12 (1) A Balatoni Területrendezési Szabályzat

a) a térségi területfelhasználás rendjének meghatározására és a települési területfelhasználási egységek kijelölésére,

b) az országos és térségi jelentőségű műszaki infrastruktúra és egyedi építmények elhelyezésére,

c) a Balaton kiemelt üdülőkörzet területére,

d) a parti és partközeli településekre,

e) a kiemelt térségi övezetekre

vonatkozó szabályai együttesen határozzák meg a Balaton kiemelt üdülőkörzet területén a területhasználat és az építés feltételeinek térségi szabályait.

(2) Az övezetek szabályozási előírásainak területi hatályát a kiemelt térségi övezetek tervlapjai határozzák meg.

(3) Az egy területre vonatkozó szabályozási előírások közül a szigorúbb előírást kell alkalmazni.

III. Fejezet

A BALATONI TERÜLETRENDEZÉSI SZABÁLYZAT13

A térségi területfelhasználás rendjére vonatkozó szabályok14

4/A. §15 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének térségi szerkezeti tervében megállapított térségi területfelhasználási kategóriák a következő, legalább 5 ha kiterjedésű területi egységek:

a) erdőgazdálkodási térség,

b) mezőgazdasági térség,

c) települési térség,

d) vízgazdálkodási térség,

e) egyedileg meghatározott térség,

f) építmények által igénybe vett térség.

4/B. §16 A térségi területfelhasználási kategóriákon belül a települési területfelhasználási egységek kijelölése során a következő szabályokat kell alkalmazni:

a)17 az erdőgazdálkodási térséget

aa) legalább 95%-ban erdőterület települési területfelhasználási egységbe kell sorolni, vagy

ab) legalább 85%-ban erdőterület települési területfelhasználási egységbe kell sorolni és a fennmaradó terület beépítésre szánt területbe nem sorolható, amennyiben az aa) pontban foglalt követelmény törvény eltérő rendelkezése miatt nem végrehajtható;

b) a mezőgazdasági térséget legalább 95%-ban mezőgazdasági terület települési területfelhasználási egységbe kell sorolni, a fennmaradó részen nagyvárosias lakóterület nem jelölhető ki;

c)18 a települési térséget beépítésre szánt, illetve beépítésre nem szánt területbe kell sorolni úgy, hogy az új beépítésre szánt terület a település közigazgatási határához 200 m-nél közelebb nem jelölhető ki, kivéve, ha a területrendezési hatósági eljárás keretében végzett területrendezési (környezeti, társadalmi és gazdasági) hatásvizsgálat az ettől való eltérést indokolja;

d) az M8 gyorsforgalmi út szentkirályszabadjai csomópontja és az M75 gyorsforgalmi út 71. sz. főúttal alkotott csomópontja között az M8, M7, és az M75 gyorsforgalmi utak és a Balaton-part között kijelölésre kerülő gazdasági területeken ipari terület települési területfelhasználási egység nem jelölhető ki és egyik települési területfelhasználási egységben sem helyezhető el csarnok jellegű kereskedelmi és raktározási rendeltetésű épület;

e) a d) pont szerint meghatározott gyorsforgalmi utakhoz csomóponttal kapcsolódó közutak (vagy közvetve kapcsolódó utak) nem Balaton-part felé eső szakasza mentén, az autópálya-csomóponttól számított 1500 méteres szakaszáról kiszolgált új beépítésre szánt területeken kijelölésre kerülő gazdasági területeken ipari terület települési területfelhasználási egység nem jelölhető ki és egyik települési területfelhasználási egységben sem helyezhető el csarnok jellegű kereskedelmi és raktározási rendeltetésű épület;

f) a vízgazdálkodási térséget legalább 95%-ban vízgazdálkodási terület települési területfelhasználási egységbe kell sorolni, a fennmaradó részen beépítésre szánt terület nem jelölhető ki;

g)19 az egyedileg meghatározott térség

ga) a beépítésre szánt különleges területek közül a nyersanyag-kitermelés (bánya), nyersanyag-feldolgozás céljára szolgáló terület, hulladékkezelő, -lerakó területe, a beépítésre nem szánt különleges területek közül a nyersanyag-kitermelés (bánya), nyersanyag-feldolgozás céljára szolgáló terület, vagy

gb) turisztikai fejlesztési terület övezetével érintett területen a beépítésre szánt üdülőházas üdülőterület, a különleges területek közül az oktatási-kutatási központ, szabadidőközpont, vízi-közlekedési, sport- és turisztikai célú kikötő terület, állat- és növénykert területe, strandterület, sportterület, a beépítésre nem szánt zöldterület, erdőterület, természetközeli terület vagy a különleges területek közül egészségügyi épület elhelyezésére szolgáló terület, nagy kiterjedésű sportolási célú terület, vadaspark, arborétum területe

települési területfelhasználási egységbe sorolható;

h) az építmények által igénybe vett térséget az adott műszaki infrastruktúra, illetve az építmény jellege szerinti települési területfelhasználási egységbe kell sorolni.

Az országos és térségi jelentőségű műszaki infrastruktúra-hálózatok és egyedi építmények elhelyezésére vonatkozó szabályok20

4/C. §21 (1) Az országos és térségi jelentőségű közlekedési infrastruktúra-hálózatok térbeli rendjét, az országos és térségi jelentőségű építmények elhelyezkedését a térségi szerkezeti terv, a hálózat szempontjából meghatározó települések felsorolását a 2/1–5. számú melléklet tartalmazza.

(2) A közlekedési infrastruktúra építményei közül

a) a tervezett gyorsforgalmi utak területét a nyomvonalak leírása tekintetében meghatározott települések közigazgatási területén kell biztosítani, a nyomvonal biztosítása során a nyomvonalak tájba illesztésére és a környezetvédelem szempontjainak és követelményeinek érvényesítésére, valamint a szakaszolható megépítésre különös gondot kell fordítani;

b)22 a meglévő főutak elkerülő szakaszait a szakági tervekben és a településrendezési eszközökben kell pontosítani;

c)23 a Veszprém–Tapolca–84. sz. főút–71. sz. főút közötti új főút nyomvonalát (leendő 77. sz. főút), a 7301., a 7342. és a 7343. jelű összekötő út nyomvonalának fejlesztésével, paramétereik javításával, a településeket elkerülő szakaszok megvalósításával kell kialakítani; melynek során a tájba illesztésre, a terep- és ökológiai adottságokra és a környezetvédelem szempontjaira kiemelt figyelmet kell fordítani, és a településrendezési eszközökben biztosítani kell a településeket elkerülő szakaszok főúttá fejlesztésének feltételeit;

d)24 a 71. sz. főút Badacsonyt elkerülő szakaszát természetvédelmi szempontból elfogadható nyomvonalon, szintben kialakított vasúti keresztezéssel kiemelt jelentőségű mellékútként kell kialakítani, amelynek főúttá fejlesztési lehetőségeit a településrendezési eszközökben biztosítani kell;

e) kiemelt jelentőségű mellékutakat kell kialakítani a 2/1. sz. melléklet szerint meghatározott irányokban;

f)25 Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa–Murakeresztúr–(Horvátország) transz-európai vasúti szállítási hálózat részeként működő országos törzshálózati vasútvonal kitérési lehetőséget biztosító szakaszos kétvágányúsításának és védőtávolságainak területigényét a szakági tervek és a településrendezési eszközök alapján meg kell határozni;

g) a Hajmáskér–Balatonfűzfő között tervezett egyéb országos törzshálózati vasútvonal területigényét – a Szabadbattyán–Tapolca egyéb országos törzshálózati vasútvonal balatonkenesei szakaszának a csúszásveszélyeztetettsége miatt – biztosítani kell;

h) a vitorláskikötő-hálózat bővítése a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek, első felülvizsgálatukat követően a partvonal-szabályozási és vízpart-rehabilitációs tervek alapján történhet;

i) a meglévő repülőterek a 2/4. sz. melléklet szerint megtartandók és fejlesztendők.

(3) A közmű és elektronikus hírközlési nyomvonalas építmények közül

a) a szennyvízcsatorna-hálózat létesítésének engedélyezésére csak a megfelelő kapacitású csatlakozó szennyvíztisztító telep megléte esetén, illetve új tisztító építésekor azzal egyidejűleg kerülhet sor;

b) 20 személygépkocsi befogadóképességűnél nagyobb gépkocsiparkolók felületéről az összegyűjtött csapadékvizeket csak olajfogón átvezetve lehet a csapadékvíz-csatornába bekötni, és a parkolókban összefolyó csapadékvíz zöldfelületre nem vezethető;

c) a közmű és elektronikus hírközlési nyomvonalas hálózatok és járulékos műtárgyaik kiépítésénél, illetve a meglévő hálózatok korszerűsítésénél a tájkép védelme és az esztétikai követelmények érvényesítése céljából az országos jelentőségű védett természeti területen a műszaki lehetőségek és a védett értékek védelmi szempontjainak mérlegelésével terepszint alatti elhelyezést kell biztosítani;

d) a műsorszórás és a mobil rádiótelefon hírközlés bázisállomásainak telepítésekor a berendezéseket meglévő magasépítményeken többfunkciós állomásként kialakított közös hírközlési toronyra kell elhelyezni. Önálló antennatartó szerkezet és csatlakozó műtárgy csak akkor helyezhető el, ha meglévő magasépítményeken erre nincs lehetőség. Az önálló antennatartó szerkezet az országos jelentőségű védett természeti területeken, valamint a térségi jelentőségű táj- és településkép védelmi terület övezetén kívül, a táj- és településképbe illeszkedően létesíthető.

A BALATON KIEMELT ÜDÜLŐKÖRZET TERÜLETÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK26

5. §27 (1) A települések közigazgatási területén a településrendezési eszközökben azon erdőterület települési területfelhasználási egységbe sorolt terület nagysága, amelyet egyidejűleg a térségi szerkezeti terv erdőgazdálkodási térségként állapít meg, összességében nem csökkenhet.

(2) A térségi szerkezeti tervben megállapított erdőgazdálkodási térség által nem érintett, a településrendezési eszközökben erdőterület települési területfelhasználási egységbe sorolt terület csak mezőgazdasági terület, természetközeli terület vagy vízgazdálkodási terület települési területfelhasználási egységbe sorolható.

(3) Az Országos Erdőállomány Adattárban nyilvántartott erdők területe a településrendezési eszközökben kizárólag erdőterület települési területfelhasználási egységbe sorolható.

6. §28 (1) E § alkalmazásában zöldterület: a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett területre készült vízpart-rehabilitációs tanulmánytervben, illetve első felülvizsgálatát követően a partvonal-szabályozási és vízpart-rehabilitációs tervben zöldterület települési területfelhasználási egységbe sorolt terület.

(2) Zöldterületen más települési területfelhasználási egység csak az átsorolni kívánt zöldterülettel legalább azonos alapterületű új zöldterület kijelölésével és az alábbi feltételek egyidejű megléte esetén jelölhető ki:

a) az átsorolni kívánt zöldterület nem tartozik természetvédelmi oltalom alá,

b) a vízpart-rehabilitációs tervben kijelölt közhasználatú parti sétány hossza nem csökkenhet,

c) a vízpart-rehabilitációs tervben kijelölt közhasználatú parti sétány legalább 10 m szélességgel a természetes vízparti vegetáció sérelme nélkül biztosítható,

d) az újonnan kijelölt zöldterület a települési önkormányzat vagy a magyar állam tulajdonában van,

e) az újonnan kijelölt zöldterület a vízpart-rehabilitációs szabályozással érintett területen van, vagy az átsorolást követően megmaradó és az újonnan kijelölt zöldterület összefüggő zöldterületet alkot,

f) az ingatlan-nyilvántartás szerint állami vagy önkormányzati tulajdonban álló közpark vagy közkert esetén az átsorolás legfeljebb az átsorolással érintett zöldterület 15%-ára, egyéb zöldterületek esetén 40%-ára terjedhet ki, és

g) az átsorolni kívánt zöldterület nem váltható ki természetvédelmi oltalom alatt álló terület zöldterületi kijelölésével.

(3) Az átsorolást követően az átsorolással érintett zöldterületen további átsorolás nem hajtható végre.

(4) Az átsorolni kívánt, az ingatlan-nyilvántartás szerint közpark vagy közkert esetén az újonnan kijelölt zöldterületet legkésőbb a közpark vagy közkert zöldfelületének megbontásáig meg kell valósítani. A zöldterület megvalósítottnak tekinthető, ha az újonnan kijelölt zöldterületen az aktív zöldfelület aránya legalább 70%, és a beültetett életképes növényzet háromszintű.

(5) Az ingatlan-nyilvántartás szerint állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő zöldterületen az ingatlan tulajdonjogát kizárólag a települési önkormányzat vagy a magyar állam szerezheti meg közfeladat ellátása céljából. Az állami vagy önkormányzati tulajdonban álló zöldterület közcélú használata – a legszükségesebb vagyonvédelmi intézkedések kivételével – nem korlátozható.

(6) Zöldterületen – ide nem értve a már meglévő, felöltött zagyterek területén kialakított zöldterületet – nem alakítható ki olyan vízfelület és medencés kikötő, amely a vízgazdálkodási terület tómederben települési területfelhasználási egységbe sorolt területtel közvetlenül érintkezik.

(7) Zöldterületen csak szállásférőhelyet nem tartalmazó vendéglátó rendeltetésű épület, pihenést és testedzést szolgáló műtárgy és a terület rendeltetésszerű használatához szükséges építmény helyezhető el, legfeljebb 4,5 m beépítési magassággal.

(8) A zöldterületen elhelyezett építmények területét és az építményeket csak a bérleti szerződés legalább tízévenkénti megújításával lehet bérbe adni.

6/A. §29 (1) E § alkalmazásában zöldterület: a településrendezési eszközökben a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel nem érintett területeken zöldterület területfelhasználási egységbe sorolt, az ingatlan-nyilvántartás szerint önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő közpark vagy közkert.

(2) Zöldterületen más települési területfelhasználási egység csak az átsorolt zöldterülettel legalább azonos alapterületű új zöldterület kijelölésével és megvalósításával, valamint az alábbi feltételek egyidejű megléte esetén jelölhető ki:

a) az átsorolni kívánt zöldterület természetvédelmi oltalom alá nem tartozik,

b) az átsorolás az átsorolással érintett zöldterület legfeljebb

ba) 50%-ára terjed ki, ha annak alapterülete kisebb vagy egyenlő, mint 1 ha,

bb) 30%-ára terjed ki, ha annak alapterülete nagyobb, mint 1 ha és kisebb vagy egyenlő, mint 3 ha,

bc) 10%-ára terjed ki, ha annak alapterülete nagyobb, mint 3 ha,

c) az újonnan kijelölt zöldterület a települési önkormányzat tulajdonában van,

d) az újonnan kijelölt zöldterület legkisebb zöldfelülete 70%, valamint

e) az újonnan kijelölt zöldterület településszerkezeti adottságainál fogva (elhelyezkedése, egyéb területfelhasználási egységekkel való kapcsolata) az átsorolni kívánt zöldterülettel azonos vagy előnyösebb funkciót tud betölteni a település zöldfelületi rendszerében.

(3) Az átsorolást követően az átsorolással érintett zöldterületen további átsorolás nem hajtható végre.

(4) Az átsorolás következtében újonnan kijelölt zöldterületet legkésőbb a zöldterület zöldfelületének megbontásáig meg kell valósítani. A zöldterület megvalósítottnak tekinthető, ha az újonnan kijelölt zöldterületen az aktív zöldfelület aránya legalább 70%, és a beültetett életképes növényzet háromszintű. A települési önkormányzat az újonnan kijelölt zöldterületre vonatkozóan az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti közterület-alakítási tervet fogad el.

(5) Zöldterületen ingatlan tulajdonjogát kizárólag a települési önkormányzat vagy a magyar állam szerezheti meg közfeladat ellátása céljából. A zöldterület közcélú használata – a legszükségesebb vagyonvédelmi intézkedések kivételével – nem korlátozható.

(6) Zöldterületen építmény legfeljebb 4,5 m beépítési magassággal helyezhető el.

(7) A zöldterületen elhelyezett építmények területét és az építményeket csak a bérleti szerződés legalább tízévenkénti megújításával lehet bérbe adni.

6/B. §30 (1) E § alkalmazásában zöldterület: a településrendezési eszközökben a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel nem érintett területeken zöldterület területfelhasználási egységbe sorolt terület, amely az ingatlan-nyilvántartás szerint nem minősül önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő közparknak vagy közkertnek.

(2) Zöldterületen más települési területfelhasználási egység csak az átsorolt zöldterülettel legalább azonos alapterületű új zöldterület kijelölésével, és csak akkor jelölhető ki, ha

a) az újonnan zöldterületbe sorolt terület a települési önkormányzat tulajdonában van,

b) az átsorolni kívánt zöldterület nem tartozik természetvédelmi oltalom alá, és

c) az újonnan kijelölt zöldterület településszerkezeti adottságainál fogva (elhelyezkedése, egyéb területfelhasználási egységekkel való kapcsolata) az átsorolni kívánt zöldterülettel azonos vagy előnyösebb funkciót tud betölteni a település zöldfelületi rendszerében.

(3) Zöldterületen ingatlan tulajdonjogát kizárólag a települési önkormányzat vagy a magyar állam szerezheti meg közfeladat ellátása céljából. A zöldterület közcélú használata – a legszükségesebb vagyonvédelmi intézkedések kivételével – nem korlátozható.

7. §31 A kiemelt üdülőkörzet területén lévő települések külterületi beépítésre nem szánt területén a még meglévő beépítetlen tóparti területeket – legkevesebb 50 méter széles sávban – a településrendezési eszközökben vízgazdálkodási települési területfelhasználási egységbe kell sorolni, és e területeken a helyi építési szabályzat előírásait az e törvény szerinti felszíni vízminőség-védelmi terület övezetre vonatkozó előírások szerint kell meghatározni.

8. §32 (1) A kiemelt üdülőkörzet településeinek beépítésre nem szánt területein 3000 m2-nél kisebb telket – közlekedési, közműelhelyezési és hírközlési terület, valamint közhasználatú zöldterület, védőerdő, illetve a közlekedési, közműelhelyezési és hírközlési területek kialakítása után visszamaradó mezőgazdasági és erdőterület települési területfelhasználási egység kivételével – kialakítani nem szabad.

(2) A már beépült telkek megosztása nem engedélyezhető, ha az osztás eredményeként a keletkező telkek beépítettsége az adott területen érvényes szabályozási előírások által megengedett mértéket meghaladná.

(3)33 Az országos jelentőségű védett természeti területeken

a) a beépítésre nem szánt területeken – ide nem értve a közműépítmények telkeit – 2700 m2-nél kisebb telkek és

b) a szántó művelési ágú területek

nem építhetők be.

9. §34 (1) A kiemelt üdülőkörzet területére kívülről – a regionális víziközmű rendszerre a szennyvízcsatorna-hálózaton keresztül történő csatlakozás kivételével – szennyvizet bevezetni tilos, ha a tisztított szennyvíz befogadója a Balaton.

(2) A kiemelt üdülőkörzet területén keletkezett tisztított szennyvíznek a kiemelt üdülőkörzet területéről történő kivezetéséről a gazdasági és műszaki szempontok mérlegelésével kell gondoskodni.

(3) A kiemelt üdülőkörzet településeinek

a) beépítésre szánt területén a megépült és üzembe helyezett szennyvízcsatorna-hálózatra való rákötés kötelező,

b) beépítésre nem szánt területén a vezetékes ivóvízhálózatra rákötött telkeknek a megépült szennyvízcsatorna-hálózatra való rákötése a szennyvízcsatorna-hálózat átadását követő egy éven belül kötelező.

(4)35 A kiemelt üdülőkörzet partinak és partközelinek nem minősülő, szennyvízelvezetési agglomerációba nem tartozó 2000 LEÉ alatti településeinek beépítésre szánt területein, illetve belterületein, ahol a szennyvízcsatorna-hálózat nem épült ki, illetve a tisztítómű tovább nem terhelhető új épület építésére építésügyi hatósági engedélyt adni, illetve az engedélyek érvényét meghosszabbítani csak akkor lehet, ha a vízügyi hatóság által engedélyezett egyedi szennyvízkezelő berendezés létesült.

(5)36 A kiemelt üdülőkörzet partinak és partközelinek nem minősülő, szennyvízelvezetési-agglomerációkba tartozó településeinek beépítésre szánt területein, illetve belterületein új épület építésére építésügyi hatósági engedélyt adni, illetve az engedélyek érvényét meghosszabbítani csak megépült és üzembe helyezett szennyvízcsatorna-hálózatra történő rákötés és a megfelelő kapacitású tisztítómű megléte, vagy az illetékes környezetvédelmi és vízügyi hatóság által engedélyezett egyedi szennyvízkezelő berendezés létesítése esetén lehet.

(6)37 A kiemelt üdülőkörzet településeinek beépítésre nem szánt területén, amennyiben nincs lehetőség a szennyvízcsatorna-hálózathoz történő csatlakozásra, új épület építésére építésügyi hatósági engedélyt adni csak vízzáró szennyvíztároló, illetve a vízügyi hatóság által engedélyezett egyedi szennyvízkezelő berendezés megléte esetén lehet.

(7) A kiemelt üdülőkörzet településeinek közigazgatási területén a szippantott szennyvizek kezelés nélküli elhelyezése nem engedélyezhető.

10. §38 A kiemelt üdülőkörzet településeinek településrendezési eszközeit a természetvédelmi, tájesztétikai szempontok, valamint a történeti településszerkezet, a táj és a település jellege, a kulturális és az építészeti örökség, valamint az építészeti hagyományok figyelembevételével kell elkészíteni.

11. §39 A település helyi építési szabályzatában rendelkezni kell a meglévő tájékoztató táblák, köztárgyak, hirdetőberendezések lebontásáról, újak elhelyezéséről.

12. §40 A települések beépítésre szánt területén a településkép és a tájkarakter védelme érdekében csarnok jellegű épület építése – látványtervvel igazoltan – tájba illesztve, illetve növényzettel takartan engedélyezhető.

13. §41 A települések beépítésre nem szánt területén a tájkarakter védelme érdekében

a)42 terepszint alatti építmény bruttó alapterülete a telek területének 10%-át nem haladhatja meg;

b)43 10 méternél nagyobb beépítési magasságú építményeket a környezethez (domborzati és növényzeti adottságokhoz) illeszkedően kell elhelyezni;

c)44 a 10 méternél nagyobb beépítési magasságú építmények vagy a 250 m2-nél nagyobb beépített alapterületű építmények építési engedély iránti kérelméhez külön jogszabályban meghatározott látványtervet kell mellékelni.

14. §45 (1)46 Bányatelek csak az ország más területén föl nem lelhető ásványi nyersanyag, illetve a helyi, tájba illő építkezés nyersanyagai lelőhelyének területén állapítható meg. E területeket a településrendezési eszközökben az állami földtani feladatokat ellátó szerv szakmai állásfoglalása alapján kell lehatárolni.

(2) Az országos jelentőségű védett természeti területeken új külszíni művelésű bányatelek nem állapítható meg, meglévő külszíni művelésű bányatelek nem bővíthető.

(3) Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben különleges terület települési területfelhasználási egységbe sorolt területek közül a település belterületétől elkülönülő, meglévő temető, meglévő bányatelek terület, meglévő honvédelmi terület a településrendezési eszközökben a valóságos funkciójának megfelelően szabályozható.

(4)47 Belterületi lakóövezet övezeti határától számított 1000 méteren belül működő külszíni művelésű bányában, ha az ásványi nyersanyag jövesztése nem csak robbantással történhet, a robbantási tevékenység végzéséhez az érintett belterületi lakóövezet helye szerint illetékes önkormányzat hozzájárulása szükséges. A hozzájárulás a jóváhagyott kitermelési műszaki üzemi terv hatálya alatt nem vonható vissza.

(5)48 Ha az önkormányzat vitatja az ásványi nyersanyag csak robbantással történő jöveszthetőségét, akkor a bányavállalkozó köteles a bányafelügyeletnél a jövesztési lehetőségek megállapítását kérelmezni. Vitatottnak kell tekinteni a jövesztési módot, ha az önkormányzat a bányavállalkozó hozzájárulás megadása iránti kérelmére 30 napon, de legkésőbb a kérelem benyújtását követő önkormányzati testületi ülést követő 5 napon belül nem válaszol. A bányafelügyelet döntését bányászati szakértő bevonásával hozza meg. A bányavállalkozó a bányafelügyelet döntésének jogerőre emelkedéséig robbanóanyag-felhasználási engedély iránti kérelmet nem nyújthat be.

15. §49 A kiemelt üdülőkörzetben csak olyan rendeltetés céljára szolgáló építmények üzemeltethetők, amelyek

a) egészségügyi légszennyezettségi határérték-túllépést nem okoznak, továbbá

b) ökológiai légszennyezettségi határérték-túllépést

ba) magterületen,

bb) ökológiai folyosón,

bc) pufferterületen,

bd) erdőterületen,

be) turisztikai fejlesztési területen,

bf) szőlő termőhelyi kataszteri területen és

bg) települési területen a településszerkezeti tervben üdülőterület, a különleges települési területfelhasználási egységek közül az oktatási központ, egészségügyi terület, nagy kiterjedésű sportolási terület, továbbá zöldterület települési területfelhasználási egységbe sorolt területeken

nem okoznak.

15/A. §50

A BALATON KIEMELT ÜDÜLŐKÖRZET PARTI ÉS PARTKÖZELI TELEPÜLÉSEIRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK51

16. §52 (1)53 Az e törvényben meghatározott célok, valamint a külön jogszabályok szerinti környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási célok (a továbbiakban együtt: környezeti célok) megvalósítása érdekében a környezetvédelemért felelős miniszter a vízgazdálkodásért felelős miniszter és a területrendezésért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendelettel a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek első felülvizsgálatát követően partvonal-szabályozási és vízpart-rehabilitációs tervet fogad el.

(2)54 Az (1) bekezdésben meghatározott célok megvalósítása érdekében a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek első felülvizsgálatát megelőzően a vízgazdálkodásért felelős miniszter rendelettel partvonal-szabályozási tervet fogad el.

(2a)55 A partvonal-szabályozási terv a hatályos állami ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis felhasználásával készül, és – az alaptérképi elemeken túl – kötelezően tartalmazza a (3) bekezdés a)d) pontjában és i) pont ia) alpontjában foglaltakat.

(3)56 A partvonal-szabályozási és vízpart-rehabilitációs terv az ingatlanügyi hatóság által hitelesített ingatlan-nyilvántartási térképmásolat felhasználásával készül és – az alaptérképi elemeken túl – kötelezően tartalmazza:

a) a part szabályozási vonalát (a továbbiakban: szabályozási partvonal),

b) az annak módosítására tett javaslatokat (a tervezett szabályozási partvonalat),

c) az engedély nélküli mederfeltöltéseket,

d) a minősített nádasok területét,

e) a védett és védelemre tervezett természeti területeket, továbbá a természeti területeket, természeti értékeket,

f) a természetes partszakaszokat,

g) a területfelhasználási egységeket,

h) a közterületeket,

i) a környezeti célokkal összhangban

ia) a kikötő létesítésére alkalmas partszakaszokat,

ib) a parti sétány létesítésére alkalmas nyomvonalakat (a sétány jellegű és gyalogos útvonalakat)

ic) a kerékpárút létesítésére alkalmas nyomvonalakat,

id) a strandok kijelölésére alkalmas partszakaszokat.

(4)57

(5) A partvonal-szabályozási és vízpart-rehabilitációs terv meghatározása során figyelembe kell venni

a) az ingatlan-nyilvántartási térképen szereplő, a Balatonnal érintkező telkek határvonalát,

b) a mértékadó vízállást, a jégjárást és hullámverést, valamint a mederben kialakuló áramlási és fenék viszonyokat,

c) a természeti területek, védett természeti területek, valamint a védett természeti értékek, megőrzésének szempont- és feltételrendszerét,

d) a parti zóna ökológiai funkcióját,

e) környezeti célból megszüntetendő engedély nélküli mederfeltöltéseket,

f) a meder egyes területein (szennyzugok) összegyűlő hordalékok és uszadékok rendszeres figyelemmel kíséréséhez és szükség szerinti eltávolításához fűződő környezeti célokat.

(6) Az (5) bekezdésben foglaltakat a (2) bekezdés szerint elfogadásra kerülő partvonal-szabályozási terv meghatározása során is alkalmazni kell.

(7) A szabályozási partvonal és a jogi partvonal közötti

a)58 területen, amely a meder részének minősül, a feltöltés felülvizsgálatára, megszüntetésére hatósági eljárást kell indítani;

b)59 meder részének nem minősülő terület feltöltésére, és a partvonal-szabályozási tervben meghatározott kikötésre alkalmas partszakaszon kikötő létesítésére, az erre vonatkozó feltételekre figyelemmel vízjogi engedély alapján kerülhet sor;

c)60 feltöltésre került terület területfelhasználását a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervnek – első felülvizsgálatát követően a partvonal-szabályozási és vízpart-rehabilitációs tervnek – megfelelően, valamint a d) és e) pontban foglalt tilalommal összhangban kell meghatározni;

d)61 feltöltésre, illetve a Balaton medréből kiszabályozásra került terület beépítésre szánt területbe – a külön jogszabályban meghatározott különleges területen lévő strandterület és kikötőterület kivételével – nem sorolható;

e)62 a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervben – első felülvizsgálatát követően a partvonal-szabályozási és vízpart-rehabilitációs tervben – meghatározott zöldterületek előtt létesített feltöltés csak zöldterület települési területfelhasználási egységbe sorolható.

(8)63 A (7) bekezdés a) pontjában szereplő feltöltések felszámolásáról, illetve a (7) bekezdés b) pontjában szereplő feltöltések elvégzéséről a vízügyi hatóság határoz.

(9)64

(10) A (7) bekezdés a) pontjában szereplő feltöltések felszámolására az köteles, aki a feltöltést engedély nélkül megvalósította.

(11) Amennyiben az engedély nélküli feltöltés megvalósítója ismeretlen, a feltöltéshez közvetlenül kapcsolódó parti ingatlan földhasználója köteles a feltöltés felszámolására. Több földhasználó esetében e kötelezettség egyetemlegesen terheli őket. Amennyiben földhasználó nincs, e kötelezettség a tulajdonost terheli.

(12) A Balaton medrének területe a (7) bekezdés b) pontja szerinti vízjogi engedély alapján változtatható meg.

16/A. §65 (1)66 A meglévő, feltöltött zagyterek területét zöldterület, erdőterület vagy vízgazdálkodási terület települési területfelhasználási egységbe kell sorolni.

(2)67 A vízgazdálkodási települési területfelhasználási egységbe sorolt területen a meglévő, korábban lezárt zagyterek is felhasználhatók a zagy elhelyezésére a vízügyi hatóság engedélyével és az érintett települési önkormányzat egyetértésével.

(3)68 A vízgazdálkodási települési területfelhasználási egységbe sorolt területek medencés kikötők létesítésére a vízügyi hatóság engedélyével felhasználhatóak.

17. §69 (1) A települések beépítésre szánt területe nem növelhető azokon a településeken, ahol a szennyvízcsatorna-hálózat nem épült ki, vagy a szennyvízcsatorna-hálózat nem megfelelő kapacitású tisztítóműre csatlakozik, vagy a hálózatra rákötött lakások, illetve üdülőegységek száma nem éri el az összes lakás- és üdülőegység számának 80%-át.

(2)70 A települések beépítésre szánt területein, belterületein, ahol a szennyvízcsatorna-hálózat nem épült ki, illetve a tisztítómű tovább nem terhelhető, új épület építésére és a meglévő épület rendeltetésének megváltoztatására – amennyiben a rendeltetés megváltozása többletszennyvíz kibocsátásával jár – irányuló engedély kiadása, illetve az engedély hatályának meghosszabbítása csak a szennyvízcsatorna-hálózatra történő rákötés és a megfelelő kapacitású tisztítómű meglétéhez kötött feltétellel lehetséges. Ha az érintett telken keletkező szennyvíz elvezetését biztosító szennyvízcsatorna-hálózat építőipari kivitelezése megkezdődött, az építési és a rendeltetés megváltoztatási építésügyi hatósági engedély kiadható, de a használatbavételi engedély csak a megépült és üzembe helyezett szennyvízcsatorna-hálózatra történő rákötés és a megfelelő kapacitású tisztítómű megléte esetén adható ki.

18. §71 (1) A települések beépítésre szánt területeinek növelésekor a területnövekmény legkevesebb 10%-ának megfelelő, 50%-ban azzal településszerkezeti kapcsolatban lévő közhasználatú zöldterületet kell biztosítani. A gazdasági terület települési területfelhasználási egység területének növelése esetén a közhasználatú zöldterület helyett védőerdő is kijelölhető. A beépítésre szánt terület csak a zöldterület, illetve védőerdő egyidejű létesítésével és a zöldterület települési önkormányzati tulajdonba adásával alakítható ki.

(2)72

19. §73 (1) A kempingek területének más célra történő igénybevétele csak zöldterületként 4%-os beépítettséggel vagy a turizmus fejlesztését szolgáló vegyes területként, üdülőházas üdülőterületként, illetve a különleges területfelhasználási egységek közül a vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekben meghatározott települési területfelhasználási egységként

a) közvetlen Balaton-parti kapcsolat esetén 15%-os beépítettséggel;

b) amennyiben a közvetlen parti kapcsolattal rendelkező 30 méter széles – közhasználatú parti sétány kialakítására alkalmas – zöldterület települési területfelhasználási egységbe tartozó terület tulajdonjogát a települési önkormányzat megszerezte, a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett, eredetileg közvetlen Balaton-parti kapcsolattal rendelkező területen a visszamaradó telekre meghatározott települési területfelhasználási egység vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekben meghatározott beépítési százalékával;

c) a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett, közvetlen Balaton-parti kapcsolattal nem rendelkező területen meghatározott települési területfelhasználási egység vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekben meghatározott beépítési százalékával;

d)74 a kiemelt üdülőkörzet parti és partközeli településeinek területén lévő, a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel nem érintett területen a településrendezési eszközökben meghatározható beépítési szabályok szerint

történhet.

(2) A vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett területeken, ahol a kempingek területe nem került átsorolásra, a kempingek beépítettségének mértéke legfeljebb 15% lehet.

(3)75 A meglévő strandok területe a településrendezési eszközökben csak zöldterület kialakítása céljából csökkenthető. A strandok területén telekfelosztás csak zöldterület kialakítása céljából, telekhatár-rendezés csak zöldterületbe sorolás vagy a strandterület növelése, illetve a telekhatár kiigazítása céljából végezhető. A telekhatár-rendezés során a strandterület parthossza nem csökkenthető. A strandok területének

a) legfeljebb 10%-a építhető be a külön jogszabályokban meghatározott feltételek szerint,

b) legkevesebb 65%-át – legkésőbb a használatbavételi engedélykérelem benyújtásáig – növényzettel fedetten kell kialakítani és fenntartani.

20. §76 (1)77 A kiemelt üdülőkörzet valamennyi parti településén a belterülethez csatlakozó parthossz legkevesebb 30%-án legalább 5 méter széles közhasználatú parti sétány helye biztosítandó a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek – első felülvizsgálatukat követően partvonal-szabályozási és vízpart-rehabilitációs tervek – alapján felülvizsgált településrendezési eszközökben, figyelemmel a természetes vegetáció megtartására.

(2)78 A vízpart-rehabilitációs tanulmánytervekkel – első felülvizsgálatukat követően partvonal-szabályozási és vízpart-rehabilitációs tervekkel – közterületbe sorolt területekre vonatkozóan a települési önkormányzatokat – külön jogszabályban meghatározottak szerinti védett természeti területeken az államot – elővásárlási jog illeti meg.

(3)79 A (2) bekezdésben meghatározott területre készült vízpart-rehabilitációs szabályozási követelmények alapján felülvizsgált és módosított településrendezési eszközök alapján meghatározott ingatlanokra, a települési önkormányzat kérelmére, az elővásárlási jogot az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.

(4) A parti sétány kialakítására alkalmas területet a településszerkezeti tervben zöldterület vagy vízgazdálkodási terület települési területfelhasználási egységbe kell sorolni. A IV–V. osztályú nádas területén lévő parti sétány csak vízgazdálkodási települési területfelhasználási egységbe sorolható. Vízgazdálkodási területen elhelyezkedő parti sétányon kizárólag gyalog- és kerékpárút alakítható ki.

(5) Parti sétány, illetve gyalog- vagy kerékpárút nem jelölhető ki az I–III. osztályú minősített nádas területén.

21. §80 A felszíni csapadékvizeket közvetlenül a tóba vezetni csak a szükséges előzetes tisztítás után, a vízügyi hatóság által meghatározott feltételek szerint lehet.

22. § (1)81 Bányászati tevékenység – kutatási, bányabezárási és az utóhasznosítás érdekében végzett tájrendezési tevékenység kivételével – csak a települések közigazgatási területének a tó felületéről – látványtervvel igazolhatóan – nem látható részén engedélyezhető.

(2) A települések közigazgatási területén új hulladéklerakók és hulladékártalmatlanítók nem létesíthetők és a meglévők nem bővíthetők.

(3)82 A települések közigazgatási területén lévő működő hulladéklerakó, hulladékkezelő telepek területi bővítés nélküli korszerűsítését, illetve ha ez nem lehetséges, felszámolását – a parti és partközeli településekben a szelektív hulladékgyűjtési és hulladékkezelési rendszer kialakításával – térségi hulladékgazdálkodási terv alapján kell megvalósítani.

A KIEMELT TÉRSÉGI ÖVEZETEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK83

22/A. §84 (1) A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének a kiemelt térségi övezeti tervlapjain lehatárolt övezetek a következők:

a) Magterület övezete (Ö-1),

b) Ökológiai folyosó övezete (Ö-2),

c) Pufferterület övezete (Ö-3),

d) Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezete (T-1),

e) Történeti települési terület övezete (T-2),

f) Világörökség és világörökség-várományos terület övezete (T-3),

g) Szélerőmű elhelyezéséhez vizsgálat alá vonható terület övezete (L-1),

h) Ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület övezete (A-1),

i) Térségi jelentőségű komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezete (R-1),

j) Ökológiai rehabilitációt igénylő terület övezete (R-2),

k) Felszíni szennyezésre fokozottan érzékeny terület övezete (SZ-1),

l) Földtani veszélyforrás terület övezete (P-1),

m) Vízeróziónak kitett terület övezete (P-2),

n) Felszíni vízminőség-védelmi terület övezete (F-1),

o) Tómeder övezete (D-1),

p) Térségi hulladéklerakó hely kijelöléséhez vizsgálat alá vonható terület övezete (H-1),

q) Települési terület övezete (U-1),

r) Gazdasági terület övezete (U-2),

s) Általános mezőgazdasági terület övezete (M-1),

t) Kertgazdasági terület övezete (M-2),

u) Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezete (M-3),

v) Erdőterület övezete (E-1),

w) Erdőtelepítésre alkalmas terület övezete (E-2),

x) Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezete (E-3),

y) Turisztikai fejlesztési terület övezete (Ü-1),

z) Szőlő termőhelyi kataszteri terület övezete (C-1),

zs) Kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület övezete (K-1).

(2) A kiemelt térségi övezetek egymáshoz való viszonyát és kapcsolatrendszerét a törvény 2/7. számú melléklete tartalmazza.

(3)85 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervében lehatárolt kiemelt térségi övezeteket a településszerkezeti terv készítése során a településrendezési eszközökről szóló jogszabály szerinti megalapozó vizsgálatban és alátámasztó javaslatban, a településrendezési eszközök készítése során a kiemelt térségi övezetek területi érintettségével kapcsolatosan külön jogszabály szerint állásfoglalásra kötelezett államigazgatási szervek állásfoglalása alapján, a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény előírásai szerint kell lehatárolni.

VÉDELMI ÖVEZETEK SZABÁLYOZÁSI
ELŐÍRÁSAI

Magterület övezete86

23. §87 A magterület övezete (Ö-1) tekintetében az OTrT által meghatározott országos ökológiai hálózat országos övezetre, valamint a magterület kiemelt térségi és megyei övezetre vonatkozó övezeti előírások mellett a következő előírások alkalmazandók:

a) a kialakult tájhasználat csak a természetközeli állapothoz való közelítés érdekében változtatható meg;

b) a látványvédelem (kilátás, rálátás) szempontjait mind a településrendezési és építészeti tervezés, mind pedig az egyes építmények megvalósítása során kiemelten kell érvényesíteni;

c) közlekedési építmények a terepi adottságokhoz alkalmazkodva, tájba illesztve helyezhetők el;

d) települések beépítésre szánt területének növelése és fejlesztése a történeti tájszerkezet, a tájképi adottságok megőrzésével, a tájkarakter erősítésével történhet;

e) új építmény elhelyezése tájba illesztve, a helyi építészeti hagyományok figyelembevételével történhet;

f) új építmény a természetvédelmi kezelés és bemutatás céljából, valamint szakrális építményként (kápolna, kereszt, kőkép) helyezhető el;

g)88 10 m beépítési magasságot meghaladó építmény – kápolna, kizárólag kilátó rendeltetésű építmény, víztorony kivételével – nem létesíthető, csarnok jellegű épület, reklámcélú hirdető építmény elhelyezése nem engedélyezhető;

h) erdőtelepítés, erdőfelújítás, külterületi fásítás kizárólag őshonos fafajokkal végezhető;

i) energetikai célú növénytelepítés nem engedélyezhető.

Ökológiai folyosó övezete89

24. §90 Az ökológiai folyosó övezete (Ö-2) tekintetében az OTrT által meghatározott országos ökológiai hálózat országos övezetre, valamint az ökológiai folyosó kiemelt térségi és megyei övezetre vonatkozó övezeti előírások mellett a következő előírások alkalmazandók:

a)91

b)92 a településrendezési eszközök készítése során az ökológiai folyosók folytonosságát és folyamatossá tételét ökológiai vizsgálatokra alapozva kell tervezni és biztosítani;

c) a látványvédelem (kilátás, rálátás) szempontjait mind a településrendezési és építészeti tervezés, mind pedig az egyes építmények megvalósítása során kiemelten kell érvényesíteni;

d) a kialakult tájhasználat csak a természeti értékek sérelme nélkül változtatható meg, a meglévő természetszerű művelési ágak (gyep, nádas, erdő) megtartandók, művelési ág váltása csak intenzívebb művelésűből a természetszerű irányában engedélyezhető;

e) a települések beépítésre szánt területének növelése és fejlesztése a történeti tájszerkezet, a tájképi adottságok megőrzésével, a tájkarakter erősítésével, a helyi építészeti hagyományok figyelembevételével történhet;

f) szántóművelési ágú területen építmény nem helyezhető el;

g) a kertgazdasági terület övezetébe is besorolt területeken a 2700 m2-nél kisebb telek nem építhető be;

h) közlekedési építmények abban az esetben és olyan módon jelölhetők ki, ha a magterület, a természetes és természetközeli élőhelyek fenntartása, valamint az ökológiai kapcsolatok működése biztosítható;

i) közlekedési építmények a terepi adottságokhoz alkalmazkodva, tájba illesztve helyezhetők el;

j)93 új építmény elhelyezése, műszaki infrastruktúra telepítése csak tájba illesztve és a természetvédelmi kezelő hozzájárulása alapján történhet;

k)94 10 m beépítési magasságot meghaladó építmény – kápolna, kizárólag kilátó rendeltetésű építmény, víztorony kivételével – nem létesíthető, csarnok jellegű épület, reklámcélú hirdető építmény elhelyezése nem engedélyezhető;

l) a területen környezetszennyező tevékenység nem folytatható, csak természetes és környezetkímélő módszerek, gazdálkodás alkalmazható;

m) erdőtelepítést, erdőfelújítást, külterületi fásítást őshonos fafajokkal kell végezni;

n) energetikai célú növénytelepítés nem engedélyezhető.

Pufferterület övezete95

25. §96 A pufferterület övezete (Ö-3) tekintetében az OTrT által meghatározott országos ökológiai hálózat országos övezetre, valamint a pufferterület kiemelt térségi és megyei övezetre vonatkozó övezeti előírások mellett a következő előírások alkalmazandók:

a) a látványvédelem (kilátás, rálátás) szempontjait mind a településrendezési és építészeti tervezés, mind pedig az egyes építmények megvalósítása során kiemelten kell érvényesíteni;

b)97

c) országos jelentőségű védett természeti területen szántóművelési ágban építmény nem helyezhető el;

d) energetikai célú növénytelepítés nem engedélyezhető;

e) a kertgazdasági terület övezetébe is besorolt területeken 2700 m2-nél kisebb telkek nem építhetők be;

f) új külszíni bányatelek nem állapítható meg;

g)98 közlekedési építmények, új villamosenergia-ellátási, táv- és hírközlő vezetékek, egyéb közművezetékek, építmények tájba illesztve létesíthetők;

h) csarnok jellegű épület, reklámcélú hirdető építmény elhelyezése nem engedélyezhető;

i) a területen környezetszennyező tevékenység nem folytatható, új hulladéklerakó, hulladéktároló, hulladékkezelő telep – kivéve a biológiailag lebomló szerves anyagok lebontását és további felhasználásra alkalmassá tételét végző telepek (komposztüzemek), valamint hulladékátrakó állomás – és vegyszertároló nem létesíthető;

j) csak extenzív jellegű, vagy természet- és környezetkímélő gazdálkodási módszerek alkalmazhatók, a kialakult tájhasználatot csak a természeti értékek sérelme nélkül szabad megváltoztatni.

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezete99

26. §100 A térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezete (T-1) tekintetében az OTrT által meghatározott országos jelentőségű tájképvédelmi terület országos övezetre, valamint a térségi jelentőségű tájképvédelmi terület kiemelt térségi és megyei övezetre vonatkozó övezeti előírások mellett a következő előírások alkalmazandók:

a) beépítésre szánt terület nem jelölhető ki;

b)101 a művelési ág megváltoztatása, illetve a más célú hasznosítás csak az adottságoknak megfelelő termelési szerkezet, tájhasználat kialakítása, illetve a tájkarakter erősítése, valamint közmű és közút építése érdekében engedélyezhető;

c) a látványvédelem (kilátás, rálátás) szempontjait mind a településrendezési és építészeti tervezés, mind pedig az egyes építmények megvalósítása során kiemelten kell érvényesíteni;

d) a kialakult geomorfológiai formák (hegygerinc, völgy stb.) megőrzendők;

e) országos jelentőségű védett természeti területen a kertgazdasági terület övezetébe is besorolt területeken a 2700 m2-nél kisebb telek nem építhető be, szántóművelési ágú területen építmény nem helyezhető el;

f) új épület vagy építmény elhelyezése tájba illesztve, a történeti tájszerkezet, a tájképi adottságok megőrzésével, a tájkarakter erősítésével, a helyi építészeti hagyományok figyelembevételével történhet;

g) új üzemanyagtöltő állomás, hulladéklerakó, hulladéktároló telep, valamint hulladékártalmatlanító – kivéve a biológiailag lebomló szerves anyagok lebontását és további felhasználásra alkalmassá tételét végző telepek (komposztüzemek), továbbá hulladékátrakó állomás – nem létesíthető;

h) a közmű és elektronikus hírközlési nyomvonalas hálózatok és járulékos műtárgyaik kiépítésénél, illetve a meglévő hálózatok korszerűsítésénél a tájkép védelme és az esztétikai követelmények érvényesítése céljából a műszaki lehetőségek és a védett értékek védelmi szempontjainak mérlegelésével terepszint alatti elhelyezést kell biztosítani;

i) csarnok jellegű épület és reklámcélú hirdető építmény elhelyezése nem engedélyezhető.

Történeti települési terület övezete102

27. §103 (1)104 A történeti települési terület övezetének (T-2) területét – a kulturális örökségvédelmi hatóság állásfoglalása alapján – a településrendezési eszközökben a tényleges kiterjedésnek megfelelően a (2) bekezdésben foglaltak érvényesülése érdekében szükség szerint védőövezetével együtt kell lehatárolni és e törvény előírásait a településrendezési eszközökben lehatárolt területen kell érvényesíteni.

(2) A történeti települési terület övezete (T-2) tekintetében az OTrT által meghatározott kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő terület országos övezetre, valamint a történeti települési terület kiemelt térségi és megyei övezetre vonatkozó övezeti előírások mellett a következő előírások alkalmazandók:

a)105 a helyi építési szabályzatban és a helyi építészeti örökség védelméről szóló rendeletben – a külön jogszabályban meghatározottak szerint – meg kell határozni, és elő kell írni a látványvédelmet, a településkép-védelmet, a zöldfelületek fejlesztését, az épületek paramétereit, az építmények helyi építészeti hagyományokhoz illeszkedő megjelenését meghatározó előírásokat és a helyi építészeti hagyományoknak megfelelő építési anyagok használatát;

b) a közmű és elektronikus hírközlési nyomvonalas hálózatok és járulékos műtárgyaik kiépítésénél, illetve a meglévő hálózatok korszerűsítésénél a tájkép védelme és az esztétikai követelmények érvényesítése céljából a műszaki lehetőségek és a védett értékek védelmi szempontjainak mérlegelésével terepszint alatti elhelyezést kell biztosítani;

c) új üzemanyagtöltő állomás, hulladéklerakó, hulladéktároló telep, valamint hulladékártalmatlanító és hulladékátrakó állomás nem létesíthető.

Világörökség és világörökség-várományos terület övezete106

28. §107 (1)108 A világörökség és világörökség-várományos terület övezetének (T-3) területét – a kulturális örökségvédelmi hatóság állásfoglalása alapján – a településrendezési eszközökben kell a tényleges kiterjedésnek megfelelően lehatárolni, és e törvény előírásait a településrendezési eszközökben lehatárolt területen kell érvényesíteni.

(2) A világörökség és világörökség-várományos terület övezete (T-3) tekintetében az OTrT által meghatározott kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő terület országos övezetre, valamint a világörökség és világörökség-várományos terület kiemelt térségi és megyei övezetre vonatkozó övezeti előírások mellett a tájalkotó elemek összhangjának megőrzése érdekében a helyi építési szabályzatban a tájképet és a kulturális örökség elemeinek védelmét szolgáló szabályozást kell meghatározni.

Szélerőmű elhelyezéséhez vizsgálat alá vonható terület övezete109

28/A. §110 (1) A kiemelt üdülőkörzet területén szélerőmű, illetve 10 méternél magasabb szélkerék

a) magterületen, ökológiai folyosón és pufferterületen,

b) kiváló termőhelyi adottságú szántóterületen,

c) térségi jelentőségű tájképvédelmi területen,

d) történeti települési területen,

e) világörökség és világörökség várományos területen,

f) földtani veszélyforrás területén,

g) vízeróziónak kitett területen,

h) felszíni vízminőség-védelmi területen,

i) tómederben,

j) települési terület övezetén és annak 1500 méteres körzetében,

k) kertgazdasági terület övezetén,

l) erdőterületen,

m) erdőtelepítésre alkalmas terület övezetén,

n) turisztikai fejlesztési terület övezetén és annak 1500 méteres körzetében,

o) szőlő termőhelyi kataszteri területen,

p) kiemelt fontosságú honvédelmi területen,

q) műszaki infrastrukturális hálózatoktól és egyedi építményektől dőléstávolságon belül,

r) parti és partközeli települések közigazgatási területén,

s) országos és térségi jelentőségű polgári repülőterek 10 km-es környezetében

nem telepíthető.

(2)111 A településrendezési eszközökben – a helyi szélmérési adatok figyelembevételével – kell

a) a szélerőmű telepítésére vizsgálat alá vonható területeket pontosítani;

b) az elhelyezés feltételeit meghatározni.

Ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület övezete112

28/B. §113 (1)114 Az ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület övezete (A-1) területét – az állami földtani feladatokat ellátó szerv állásfoglalása alapján – a településrendezési eszközökben kell a tényleges kiterjedésnek megfelelően lehatárolni, és e törvény előírásait a településrendezési eszközökben lehatárolt területen kell érvényesíteni.

(2) Az ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület övezete (A-1) tekintetében az OTrT által meghatározott ásványi nyersanyag gazdálkodási terület országos övezetre vonatkozó övezeti előírások érvényesek.

Térségi jelentőségű komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezete115

29. §116 A térségi jelentőségű komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezete (R-1) tekintetében az OTrT által meghatározott térségi komplex tájrehabilitációt igénylő terület kiemelt térségi és megyei övezetre vonatkozó előírások mellett a következő előírások alkalmazandók:

a) az emberi tájhasználat során jelentős mértékben átalakított, sérült területek, műszaki védelem nélküli hulladéklerakók rehabilitálása, újrahasznosítása során a jelenleginél kedvezőbb, a környező területek adottságainak, használatának megfelelő újrahasznosítást kell megvalósítani;

b)117 a bányászattal érintett területen az újrahasznosítás célját, módozatait és szabályait a bányatelek területére készített, az állami földtani feladatokat ellátó szerv által jóváhagyott tájrendezési előterv, vagy tájrendezési terv alapján a településrendezési eszközökben kell meghatározni.

Ökológiai rehabilitációt igénylő terület övezete118

30. §119 Az ökológiai rehabilitációt igénylő terület övezetén (R-2):

a)120 beépítésre szánt terület nem jelölhető ki;

b) építési tevékenység nem folytatható;

c) a tájrehabilitáció során a terület természeti, illetve természetközeli állapotához hasonló állapot visszaállítását kell megvalósítani;

d)121 a bányászattal érintett területen a természetközeli állapot visszaállítását, módozatait és szabályait az állami földtani feladatokat ellátó szerv által jóváhagyott tájrendezési előterv vagy tájrendezési terv alapján a településrendezési eszközökben kell meghatározni.

Felszíni szennyezésre fokozottan érzékeny terület övezete122

31. §123 A felszíni szennyezésre fokozottan érzékeny terület övezete (SZ-1) tekintetében az OTrT által meghatározott kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület országos övezetre vonatkozó övezeti előírások és a felszín alatti vizek védelméről szóló kormányrendelet előírásai mellett a következő előírások alkalmazandók:

a)124 korlátozott vegyszer- és műtrágya-használatú, környezetkímélő vagy extenzív mezőgazdasági termelés folytatható;

b) új hulladéklerakó, hulladéktároló, hulladékkezelő telep – kivéve a biológiailag lebomló szerves anyagok lebontását és további felhasználására alkalmassá tételét végző telepek (komposztüzemek), valamint a hulladékátrakó állomás – és vegyszertároló nem létesíthető.

Földtani veszélyforrás terület övezete125

32. §126 (1)127 A földtani veszélyforrás terület övezete (P-1) területét – az állami földtani feladatokat ellátó szerv állásfoglalása alapján – a településrendezési eszközökben kell tényleges kiterjedésének megfelelően lehatárolni, és e törvény előírásait a településrendezési eszközökben lehatárolt területen kell érvényesíteni.

(2) A földtani veszélyforrás terület övezet (P-1) tekintetében az OTrT által meghatározott földtani veszélyforrás területe kiemelt térségi és megyei övezetre vonatkozó előírások mellett a következő előírások alkalmazandók:

a)128 az övezetbe besorolt területeken a beépítés feltételeit a településrendezési eszközökben kell meghatározni;

b)129 a felszíni vizek és belvizek szakszerű elvezetésére szolgáló műtárgyakat a településrendezési eszközökben tervezni kell.

Vízeróziónak kitett terület övezete130

33. §131 A vízeróziónak kitett terület övezet (P-2) tekintetében az OTrT által meghatározott vízeróziónak kitett terület kiemelt térségi és megyei övezetre vonatkozó előírások mellett a következő előírások alkalmazandók:

a) a földhasznosítás (művelési ág) tudatos megválasztásával, meliorációs talajvédelmi beavatkozások megvalósításával, talajvédő agrotechnikai eljárások alkalmazásával, a leginkább veszélyeztetett területek erdősítésével – kivéve a szőlő termőhelyi kataszteri területeket – kell az erózió mértékét csökkenteni;

b)132 a már kialakult vízmosások rendezésével (megkötésével, bedöntésével) kapcsolatos feladatokat a településrendezési eszközökben kell meghatározni.

Felszíni vízminőség-védelmi terület övezete133

34. §134 A felszíni vízminőség-védelmi terület övezetén (F-1):

a) beépítésre szánt terület nem jelölhető ki;

b)135 épületek építése, bővítése – a településrendezési eszközökben a természetvédelmi szempontokkal összhangban szabályozott területeken elhelyezett, a régészeti lelőhelyek leletmentését és bemutatását lehetővé tevő építmények, a horgászturizmust szolgáló esőbeálló jellegű építmények és a legkevesebb 5 ha egybefüggő gyepterületen, a legeltetést biztosító állatállomány szállásául szolgáló, hagyományos istállóépületek kivételével – nem engedélyezhető;

c) üzemanyagtöltő állomás, hulladéklerakó, hulladéktároló telep, hulladékátrakó állomás, valamint szennyvízürítő nem létesíthető;

d) a vízfolyások menti 20-20 méteres sávban megtelepedett fásszárú növényzet védelmét a vízfolyások karbantartási munkáihoz szükséges feltételek biztosítása mellett kell megoldani.

Tómeder övezete136

35. §137 A tómeder övezetén (D-1):

a) a Balaton tómedre az érvényes partvonal-szabályozási tervben meghatározottakon túlmenően nem csökkenthető;

b) a Balaton jogi partvonalát – a partvonal-szabályozási tervtől eltérően – megváltoztatni és az élővilágra, a vízminőségre káros befolyással bíró tevékenységet végezni nem lehet;

c) a parti móló, hullámtörő, kikötői építmény és a fürdőházak eredeti formában történő újjáépítése kivételével a tómederbe állandó építmény, sziget nem építhető;

d) a tómederhez kapcsolódó élőhelyek védelme érdekében a tómederbe a nád gyökérzónáit kevésbé sértő, ideiglenes jellegű, csak az üdülési, illetve horgászidényben használatos műtárgy (pl. horgász- és napozóstég) helyezhető el;

e) az I–III. osztályú nádasban, illetve attól legalább 2 m-re, a környezeti kárelhárítás vagy az élet- és balesetvédelmi indokból szükséges beavatkozás, valamint az engedély nélkül létrehozott feltöltés és vízi állás visszabontásának eseteitől eltekintve, tilos minden olyan mechanikai beavatkozás (kotrás, feltöltés, építés, vízi állás-, csónakút-, horgászhely-létesítés), amely a nádas állományát, annak minőségét károsítja, illetőleg a nádas pusztulását eredményezheti;

f)138

g) a védett természeti területen található nádasban osztályba sorolástól függetlenül, természetvédelmi kezelés kivételével – amelynek módját a természetvédelmi kezelési terv határozza meg – tilos a kotrás, valamint minden olyan tevékenység, amely a nádas állományát veszélyezteti, vagy károsítja;

h)139 a tómeder nádasában, a kihirdetett vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek – első felülvizsgálatukat követően a partvonal-szabályozási és vízpart-rehabilitációs tervek – által kijelölt kikötésre alkalmas partszakaszokon engedéllyel rendelkező kikötők esetén legfeljebb 5 méter széles bejáró, valamint a meglévő közhasználatú strandok előtt, fövenyes strandszakasz kialakítása érdekében, a IV–V. osztályú nádasban, legfeljebb 30 méter széles bejáró a vízügyi hatóság engedélyével fenntartható;

i) az az üzemeltetési engedélyköteles vízi jármű, amely nem rendelkezik üzemeltetési engedéllyel és kiépített kikötőben kikötőhellyel, a tómeder területén nem tárolható;

j)140

Térségi hulladéklerakó hely kijelöléséhez vizsgálat alá vonható terület övezete141

36. §142 A térségi hulladéklerakó hely kijelöléséhez vizsgálat alá vonható terület övezete (H-1) tekintetében az OTrT által meghatározott térségi hulladéklerakó hely kijelöléséhez vizsgálat alá vonható terület kiemelt térségi és megyei övezet meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy az OTrT-ben előírt területeken kívül

a) a térségi szerkezeti tervben a térségi területfelhasználási kategóriák közül vízgazdálkodási térségként lehatárolt területen és annak 200 m-es körzetében,

b) történeti települési területen,

c) ökológiai rehabilitációt igénylő területen,

d) felszíni szennyezésre fokozottan érzékeny területen,

e) felszíni vízminőség-védelmi területen,

f) tómeder területén,

g) turisztikai fejlesztési területen,

h) szőlő termőhelyi kataszteri területen

térségi hulladéklerakó hely nem jelölhető ki.

Települési terület övezete143

37. §144 A települési terület övezetén (U-1):

a) a településszerkezeti terveknek a történeti, építészeti, településszerkezeti, környezeti és természeti adottságokkal, valamint a felszíni vízrendezéssel, közművesítéssel, környezetalakítással, tájrendezéssel foglalkozó szakági munkarészeit, illetve a vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett területekre készült tanulmányterveket a helyi építési szabályzatban kötelezően figyelembe kell venni;

b) új beépítésre szánt terület határa utcahatárosan nem alakítható ki;

c) az új beépítés szabályozásakor a meglévő beépítési magassághoz kell igazodni;

d) a meglévő építmények felújításának, helyreállításának, átalakításának és korszerűsítésének lehetőségét e törvény szabályozási előírásainak figyelembevételével a helyi építési szabályzatban kell meghatározni;

e) a közmű és elektronikus hírközlési nyomvonalas hálózatok és járulékos műtárgyaik kiépítésénél, illetve a meglévő hálózatok korszerűsítésénél a tájkép védelme és az esztétikai követelmények érvényesítése céljából a műszaki lehetőségek és a védett értékek védelmi szempontjainak mérlegelésével terepszint alatti elhelyezést kell biztosítani.

Gazdasági terület övezete145

38. §146 A gazdasági terület övezetén (U-2):

a)147 a településszerkezeti tervben új, a környezetre jelentős hatást gyakorló ipari terület nem jelölhető ki;

b) a település központi belterületéhez kapcsolódó gazdasági területen az új kereskedelmi, szolgáltató terület legfeljebb 50%-os, valamint az egyéb ipari terület legfeljebb 40%-os beépítettségű lehet, és az új telephelyek területének legalább 30%-át fás növényzettel fedetten, a telekhatár mentén takarást biztosítva kell kialakítani;

c) a település központi belterületétől elkülönülő gazdasági területen az új kereskedelmi, szolgáltató terület, valamint az egyéb ipari terület beépítettsége legfeljebb 30%-os lehet, és az új telephelyek területének legalább 50%-át fás növényzettel fedetten kell kialakítani.

Általános mezőgazdasági terület övezete148

39. §149 (1) Az általános mezőgazdasági terület övezetén (M-1):

a) szántóművelési ágban lévő területen 20 ha alatti telekméret esetén épület nem létesíthető;

b) szántóművelési ágban lévő területen 20 ha és azt meghaladó telekméret esetén a terület rendeltetésszerű használatát szolgáló, a lakófunkciót is kielégítő épület építhető, és a beépített alapterület a telek a 0,3%-át, és az 1000 m2-t nem haladhatja meg;

c) gyepművelési ágban lévő területen 5 ha alatti telekméret esetén épület nem létesíthető;

d) gyepművelési ágban lévő területen 5 ha és azt meghaladó telekméret esetén hagyományos, almos állattartó, a lakófunkciót is kielégítő épület építhető, és a beépített alapterület a telek 1%-át és az 1000 m2-t nem haladhatja meg;

e) szőlőművelési ágban lévő területen – a g) pontban foglaltak kivételével – 2 ha alatti telekméret esetén épület nem létesíthető;

f) a szőlőművelési ágban lévő területen – a g) pontban foglaltak kivételével – 2 ha és azt meghaladó telekméret esetén a szőlőtermelést, borászatot és a borturizmust szolgáló, a lakófunkciót is kielégítő épület építhető, és a beépített alapterület a telek 2%-át, és a 800 m2-t nem haladhatja meg;

g)150 a Balaton jogi partvonalával nem érintkező, szőlőműveléssel hasznosított 2 ha alatti területű telkekkel rendelkező tulajdonos – ha az egy borvidéken lévő telkeinek összterülete 5 ha-nál nagyobb – a szőlője művelésével, feldolgozásával, illetve ehhez kapcsolódó (nem szállodai célú) borturizmussal összefüggő építési tevékenysége engedélyezhető csak az egyik, a nemzeti park területének természeti és kezelt övezetén kívül lévő telkén. A beépíthető terület nagysága a beszámított telkek összterületének 1%-át, egyúttal a beépített telek beépítettsége a 25%-ot nem haladhatja meg. Az 5 ha-nál nagyobb összterület megállapításánál a kertgazdasági terület övezetén lévő telkek is beszámíthatóak, de építési jogot e telkekre csak a kertgazdasági terület övezeti előírásai szerint lehet szerezni. Az építési jog megszerzéséhez beszámított, de beépítésre nem került telkekre telekalakítási és építési tilalmat kell az építésügyi hatóság megkeresésére feljegyezni;

h) gyümölcsművelési ágban lévő területen 3 ha alatti telekméret esetén épület nem létesíthető;

i) gyümölcsművelési ágban lévő területen 3 ha és azt meghaladó telekméret esetén a termelést, feldolgozást szolgáló, a lakófunkciót is kielégítő épület építhető, és a beépített alapterület a telek 1%-át, és az egyes épületek alapterülete az 1000 m2-t nem haladhatja meg;

j) épületet létesíteni csak a legalább 80%-ban művelt telken lehet, ahol a beépítés feltételeként az a művelési ág fogadható el, amely a telek művelt területének 60%-án meghatározó, azon a vegyes művelésű telken, ahol egyik művelési ág sem éri el a 60%-ot, a legszigorúbb beépítési szabályokkal rendelkező művelési ágra vonatkozó előírás szerint lehet építeni;

k)151 állattartó telepet, a családi szükségletet meghaladó állattartást szolgáló épületet – a lovasturizmus céljait szolgáló épület kivételével – tómedertől legkevesebb 1000 méter, egyéb felszíni vizektől legkevesebb 200 méter távolságra lehet elhelyezni.

A lovasturizmus céljait szolgáló építmények és műtárgyak elhelyezéséről a településrendezési eszközökben kell rendelkezni;

l) lakókocsi, lakókonténer nem helyezhető el;

m)152 a környezetvédelmi és tájképvédelmi szempontból nélkülözhetetlen mezővédő, útvédő fásításokat a településrendezési eszközökben meghatározott módon kell telepíteni;

n) a vízfolyások menti 20-20 méteres sávban megtelepedett fásszárú növényzet védelmét a vízfolyások karbantartási munkáihoz szükséges feltételek biztosítása mellett kell megoldani.

(2) Új gazdasági telephely, birtokközpont legalább 2 ha területű telken alakítható ki – parti és partközeli településen az adott településhez tartozó, a sem partinak, sem partközelinek nem minősülő településen pedig a birtokközpont építési helyéül szolgáló település és a szomszédos települések közigazgatási területéhez tartozó – legalább 50 ha összterületű, több telekből álló birtok esetén. A magterület, ökológiai folyosó és térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezetben szabályozott területeken a birtokközpont nem alakítható ki. A beépített terület nagysága a birtok összterületének 1%-át és a beépített telek területének 25%-át nem haladhatja meg.

(3)153 A majorok és gazdasági telephelyek gazdasági célú hasznosítását a településrendezési eszközökben kell szabályozni gazdasági területként, ahol környezetre jelentős hatást nem gyakorló gazdasági tevékenység folytatható.

(4) Az övezetben az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben különleges beépítésre szánt terület települési területfelhasználási egységként meghatározott területek közül a nagy bevásárlóközpontok és nagy kiterjedésű kereskedelmi célú területek kialakítása nem engedélyezhető.

Kertgazdasági terület övezete154

40. §155 A kertgazdasági terület övezetén (M-2):

a) beépítésre szánt terület nem jelölhető ki;

b) a beépíthető telek legkisebb nagysága 2000 m2 , kivéve, ha e törvény hatálybalépése előtt jóváhagyott a helyi építési szabályzat más mértéket állapított meg;

c) 1500 m2-nél kisebb telekre az e törvény hatálybalépése előtt jóváhagyott helyi építési szabályzat alapján sem lehet épületet építeni;

d) művelt telekre 3%-os beépítettséggel – a 39. § (1) bekezdés g) pontjában foglaltak kivételével – a műveléssel összefüggő gazdasági épületet lehet építeni;

e)156 a beépítési magasság a 4 métert, az építmény legmagasabb pontja a 6 métert nem haladhatja meg;

f) lakókocsi, lakókonténer nem helyezhető el;

g)157 az egyes településeken az övezet területének legfeljebb 10%-án a település helyi építési szabályzatában kijelölt, a település belterületéhez közvetlenül kapcsolódó területeken, legkevesebb 3000 m2 nagyságú művelt telken, legfeljebb 3%-os beépítettséggel lakóépület is elhelyezhető;

h) műveltnek az a telek minősül, amelynek legalább 80%-án intenzív kertészeti kultúra található;

i) szakrális építmény (kápolna, kereszt, kőkép stb.) a telek méretétől függetlenül elhelyezhető.

Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezete158

41. §159 A kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezet (M-3) tekintetében az OTrT-ben meghatározott kiváló termőhelyi adottságú szántóterület országos övezetre vonatkozó övezeti előírások mellett a következő előírások alkalmazandók:

a) csak a fenntartható minőségi termelést szolgáló – a talaj fizikai, kémiai, biológiai védelmét biztosító – agrotechnikai módszerek alkalmazhatók;

b) csak a termőhelyi adottságokat megőrző területhasználat folytatható.

Erdőterület övezete160

42. §161 Az erdőterület övezetén (E-1):

a) a szőlő művelési ágban történő hasznosítás – a szőlő termőhelyi kataszteri területbe is besorolt területeken – az erdészeti hatóság által engedélyezhető;

b) a védett erdőben csak a természetvédelmi kezelési tervben meghatározott területeken természetvédelmi bemutatási, kezelési, illetve erdészeti célból szabad építményt elhelyezni;

c) a nem védelmi célú erdőben épületet 10 ha-nál nagyobb földrészleten legfeljebb 0,3% beépítettséggel lehet építeni;

d) fokozottan védett természeti területeken lévő erdők kivételével az erdők szabad látogathatóságát – tulajdoni állapottól függetlenül – biztosítani kell;

e) a védőerdők kivételével kerítést létesíteni csak természetvédelmi, vadgazdálkodási, illetve erdőgazdálkodási célból szabad;

f) új vadaskert létesítése nem engedélyezhető;

g) terepmotorozás, terepautózás nem engedélyezhető.

Erdőtelepítésre alkalmas terület övezete162

43. §163 Az erdőtelepítésre alkalmas terület övezet (E-2) tekintetében az OTrT által meghatározott erdőtelepítésre alkalmas terület kiemelt térségi és megyei övezetre vonatkozó előírásai mellett a következő előírások alkalmazandók:

a) beépítésre szánt terület nem jelölhető ki;

b) az erdőtelepítés megvalósulásáig az övezetben csak az erdőtelepítés lehetőségét megőrző területhasználat folytatható;

c) erdőtelepítést az élőhelynek megfelelő, természetesen kialakult őshonos fafajokból álló erdőfoltok megőrzésével kell végezni.

Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezete164

44. §165 A kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezet (E-3) tekintetében az OTrT által meghatározott kiváló termőhelyi adottságú erdőterület országos övezetre vonatkozó övezeti előírások mellett a következő előírások érvényesek:

a)166 az övezetbe tartozó területeket az illetékes erdészeti hatóság állásfoglalása alapján a tényleges kiterjedésnek megfelelően a településrendezési eszközökben kell lehatárolni;

b) az a) pontban lehatárolt területek a településrendezési eszközökben csak erdőterület települési területfelhasználási egységbe sorolhatóak.

Turisztikai fejlesztési terület övezete167

45. §168 A turisztikai fejlesztési terület övezetén (Ü-1):

a) az 5 ha-nál nagyobb telkek építhetők be, legfeljebb 10%-os beépíthetőséggel;

b) az épületeket a rendeltetés és a helyi építészeti és táji adottságához igazodva kell megtervezni, és az építési engedély iránti kérelemhez a külön jogszabályban meghatározott látványtervet kell mellékelni;

c) a telek területének legalább 50%-át növényzettel fedetten kell kialakítani;

d) a közmű és elektronikus hírközlési nyomvonalas hálózatok és járulékos építményeik kiépítésénél, illetve a meglévő hálózatok korszerűsítésénél a tájkép védelme és az esztétikai követelmények érvényesítése céljából a műszaki lehetőségek és a védett értékek védelmi szempontjainak mérlegelésével a terepszint alatti elhelyezést kell biztosítani.

Szőlő termőhelyi kataszteri terület övezete169

46. §170 A szőlő termőhelyi kataszteri terület övezetén (C-1):

a) beépítésre szánt terület nem jelölhető ki;

b) az erdőtelepítésre alkalmas területek övezetébe is besorolt földrészletek erdőterületként történő kijelöléséről a településrendezési eszközökben kell dönteni;

c) építeni csak a legalább 80%-ban szőlőműveléssel hasznosított telken, kizárólag a szőlőművelést, szőlőfeldolgozást, bortárolást vagy a borturizmust szolgáló épületet, illetve ahol az M-1 és az M-2 övezethez tartozó szabályozási előírások lehetővé teszik, lakófunkciót is kielégítő épületet lehet;

d) szakrális építmény (kápolna, kereszt, kőkép stb.), amely a szőlőhegyek tájképéhez hagyományosan hozzátartozó tájképformáló elem – szőlőműveléssel nem hasznosított területen is – a telek méretétől függetlenül elhelyezhető;

e)171 a szőlőművelés tényét a terület pontosan meghatározott százalékában az illetékes hegybíró nyilatkozatával kell igazolni.

A kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület övezete172

46/A. §173 A kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület övezet (K-1) tekintetében az OTrT-ben meghatározott kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület országos övezetre vonatkozó övezeti előírások mellett a következő előírások alkalmazandók:

a) az övezetbe tartozó ingatlanok listáját a 2/6. számú melléklet tartalmazza;

b)174 a 2/6. számú mellékletben szereplő ingatlanokat a településrendezési eszközökben a tényleges kiterjedésüknek megfelelően le kell határolni;

c) a lehatárolt területekre az OTrT kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi területek országos övezetre vonatkozó szabályozási előírásai érvényesek.

47–49. §175

Minőségi fejlesztést szolgáló övezet

50–52. §176

EGYÉB ÖVEZETEK SZABÁLYOZÁSI
ELŐÍRÁSAI

Térségi szempontból kiemelten kezelendő
területek övezete

53. §177

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

54. §178 Ez a törvény a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

a)–c)179

55. §180

56. § (1)181 Ahol e törvény a környezet, a természet, az erdők, a termőföld, az épített környezet, a kulturális javak védelmére és a műemlékvédelemre, valamint a vízgazdálkodásra vonatkozó külön jogszabályokban meghatározottaknál szigorúbb rendelkezéseket tartalmaz, e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2)182

57. §183 A Balaton kiemelt üdülőkörzetének területén szabálytalanul megépült építményre, építményrészre fennmaradási engedély csak akkor adható, ha az az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1999. évi CXV. törvénnyel módosított 1997. évi LXXVIII. törvény 48/A. § (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően e törvény előírásainak is megfelel vagy szabályossá tehető.

58. § (1)184 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményeket,185

b) a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett területeken lévő állami tulajdonú ingatlanok vagyonkezelésére, hasznosítására, valamint értékesítésére vonatkozó követelményeket,186 és

c) az 59. § (11) bekezdése szerinti – a Balatoni Kistelepülések Szennyvízkezelési Programjában biztosítandó – támogatás odaítélésének feltételeit, igénylésének és folyósításának rendjét

rendeletben szabályozza.187

(2)188 Felhatalmazást kap a területrendezésért felelős miniszter, hogy a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek első felülvizsgálatát megelőzően

a) a vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett területeket kijelölje;189

b)190 a vízpart-rehabilitációs szabályozási követelmények alapján a településrendezési eszközök felülvizsgálatához szükséges tanulmányterveket rendelettel fogadja el.191

(3)192 Felhatalmazást kap a vízgazdálkodásért felelős miniszter, hogy a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek első felülvizsgálatát megelőzően a partvonal-szabályozási terveket rendelettel fogadja el.

(4)193 Felhatalmazást kap a területrendezésért felelős miniszter, hogy a vízgazdálkodásért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek első felülvizsgálatát követően a vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett területeket kijelölje, valamint a partvonal-szabályozási és a vízpart-rehabilitációs terveket elfogadja.

(5)194 Felhatalmazást kap az agrárpolitikáért felelős miniszter, hogy a kultúráért, a környezet- és természetvédelemért, valamint a turizmusért felelős miniszterrel egyetértésben a szőlő termőhelyi kataszteri területbe tartozó, kiemelkedő értékű tájelemet képviselő – történeti, termelési és turisztikai szempontból – egyedi értékű dűlőket lehatárolja, és e területek kivételes értékeinek megőrzésére vonatkozó követelményeket rendeletben szabályozza.

59. § (1)195 A Balaton kiemelt üdülőkörzet parti településein a településrendezési eszközöket a vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményeknek megfelelően, a vízpart-rehabilitációval érintett területekre készülő vízpart-rehabilitációs tanulmánytervekkel, első felülvizsgálatukat követően a partvonal-szabályozási és vízpart-rehabilitációs tervekkel összhangban kell felülvizsgálni és módosítani.

(2)196 A Balaton kiemelt üdülőkörzet parti településeinek önkormányzata a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek első felülvizsgálatáig kezdeményezheti a települést érintő vízpart-rehabilitációs tanulmánytervről szóló miniszteri rendeletben szereplő területhasználatok megváltoztatását. A kezdeményezés akkor támogatható, ha a változtatási kérelem megalapozott és végrehajtása nem ütközik jogszabályba.

(3)197

(4)198 A vízpart-rehabilitációs tanulmányterveket szükség szerint felül kell vizsgálni. A partvonal-szabályozási terveket első alkalommal a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek felülvizsgálatával egyidejűleg kell felülvizsgálni.

(5)199 A partvonal-szabályozási és vízpart-rehabilitációs terveket szükség szerint, de legalább 10 évenként felül kell vizsgálni, és szükség szerint módosítani.

(6)200 A partvonal-szabályozási tervek első felülvizsgálatáig a kikötésre alkalmas partszakaszok, valamint a szabályozási partvonal tekintetében a vízpart-rehabilitációs tanulmánytervekben foglaltakat kell irányadónak tekinteni.

(7)201 A vízpart-rehabilitációs tanulmánytervek első felülvizsgálatának megtörténtéig a 2003. december 3-án az ingatlan-nyilvántartásban, vagy a hatályos településrendezési eszközökben kemping és strand települési területfelhasználási egységbe sorolt kempingek és a strandok területének átsorolására és beépíthetőségére, valamint a strandok területének tekintetében előírt telekfelosztásra és telekhatár-rendezésre vonatkozó vízpart-rehabilitációs tanulmánytervben foglalt előírások és szabályozási elemek helyett e törvény megfelelő rendelkezéseit kell alkalmazni a településrendezési tervezés során.

(8)202 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervét legalább 10 évente felül kell vizsgálni.

(9)203 A kiemelt üdülőkörzethez újonnan csatlakozó települések érvényes településrendezési eszközeit a csatlakozást követő 7 éven belül kell felülvizsgálni és módosítani.

(10)204 A kiemelt üdülőkörzethez újonnan csatlakozó, településrendezési tervvel nem rendelkező települések településrendezési eszközeit a csatlakozást követő 7 éven belül kell elkészíteni.

(11)205 A Kormány kidolgozza a Balatoni Kistelepülések Szennyvízkezelési Programját, amely biztosítja a kiemelt üdülőkörzet partinak és partközelinek nem minősülő, szennyvízelvezetési agglomerációkba nem tartozó települései szennyvízkezelésének 2018. december 31-ig történő megvalósítását.

60. §206

1/1. számú melléklet a 2000. évi CXII. törvényhez207



A Balaton kiemelt üdülőkörzethez tartozó települések

1. Alsóörs
2. Alsópáhok
3. Andocs
4. Aszófő
5. Ábrahámhegy
6. Ádánd*
7. Badacsonytomaj
8. Badacsonytördemic
9. Balatonakali
10. Balatonalmádi
11. Balatonberény
12. Balatonboglár
13. Balatoncsicsó
14. Balatonederics
15. Balatonendréd
16. Balatonfenyves
17. Balatonfőkajár
18. Balatonföldvár
19. Balatonfüred
20. Balatonfűzfő
21. Balatongyörök
22. Balatonhenye
23. Balatonkenese
24. Balatonkeresztúr
25. Balatonlelle
26. Balatonmagyaród
27. Balatonmáriafürdő
28. Balatonőszöd
29. Balatonrendes
30. Balatonszabadi
31. Balatonszárszó
32. Balatonszemes
33. Balatonszentgyörgy
34. Balatonszepezd
35. Balatonszőlős
36. Balatonudvari
37. Balatonújlak
38. Balatonvilágos
39. Bábonymegyer
40. Bálványos
41. Barnag
42. Bókaháza*
43. Buzsák
44. Csajág
45. Csapi*
46. Cserszegtomaj
47. Csopak
48. Dióskál*
49. Csömend
50. Dörgicse
51. Egeraracsa*
52. Esztergályhorváti*
53. Felsőörs
54. Felsőpáhok
55. Fonyód
56. Főnyed
57. Galambok
58. Gamás
59. Garabonc
60. Gétye*
61. Gyenesdiás
62. Gyugy
63. Gyulakeszi
64. Hács
65. Hegyesd
66. Hegymagas
67. Hévíz
68. Hidegkút
69. Hollád
70. Kapolcs
71. Kapoly
72. Káptalantóti
73. Karád
74. Karmacs
75. Kékkút
76. Kereki
77. Keszthely
78. Kéthely
79. Kisapáti
80. Kisberény
81. Kőröshegy
82. Kötcse
83. Kővágóörs
84. Köveskál
85. Küngös
86. Látrány
87. Lengyeltóti
88. Lesencefalu
89. Lesenceistvánd
90. Lesencetomaj
91. Litér
92. Lovas
93. Lulla
94. Marcali
95. Mencshely
96. Mindszentkálla
97. Monostorapáti
98. Monoszló
99. Nagyberény*
100. Nagycsepely
101. Nagyrada
102. Nagyvázsony
103. Nemesbük
104. Nemesgulács
105. Nemesvita
106. Nikla
107. Nyim*
108. Óbudavár
109. Ordacsehi
110. Öcs
111. Öreglak
112. Örvényes
113. Paloznak
114. Pécsely
115. Pula
116. Pusztaszemes
117. Raposka
118. Révfülöp
119. Rezi
120. Ságvár
121. Salföld
122. Sármellék
123. Sávoly
124. Sérsekszőlős
125. Siófok
126. Siójut
127. Som*
128. Somogybabod
129. Somogymeggyes
130. Somogysámson
131. Somogyszentpál
132. Somogytúr
133. Somogyvár
134. Szántód
135. Szegerdő
136. Szentantalfa
137. Szentbékkálla
138. Szentgyörgyvár
139. Szentjakabfa
140. Szentkirályszabadja
141. Szigliget
142. Szólád
143. Szőlősgyörök
144. Tab
145. Tagyon
146. Taliándörögd
147. Tapolca
148. Táska
149. Teleki
150. Tihany
151. Tikos
152. Torvaj
153. Tótvázsony
154. Uzsa
155. Vállus
156. Várvölgy
157. Vászoly
158. Veszprémfajsz
159. Vigántpetend
160. Vindornyafok
161. Vindornyalak
162. Vindornyaszőlős
163. Visz
164. Vonyarcvashegy
165. Vöröstó
166. Vörs
167. Zala
168. Zalaapáti*
169. Zalacsány*
170. Zalakaros
171. Zalakomár*
172. Zalamerenye
173. Zalaszabar
174. Zalaszántó
175. Zalaszentmárton*
176. Zalaújlak*
177. Zalavár
178. Zamárdi
179. Zánka
_______
* Balaton kiemelt üdülőkörzethez csatlakozó települések.”

1/2. számú melléklet a 2000. évi CXII. törvényhez208


A Balaton kiemelt üdülőkörzetbe tartozó parti és partközeli települések

1. Alsóörs
2. Alsópáhok*
3. Aszófő
4. Ábrahámhegy
5. Badacsonytomaj
6. Badacsonytördemic
7. Balatonakali
8. Balatonalmádi
9. Balatonberény
10. Balatonboglár
11. Balatonederics
12. Balatonfenyves
13. Balatonfőkajár
14. Balatonföldvár
15. Balatonfüred
16. Balatonfűzfő
17. Balatongyörök
18. Balatonkenese
19. Balatonkeresztúr
20. Balatonlelle
21. Balatonmáriafürdő
22. Balatonőszöd
23. Balatonrendes
24. Balatonszabadi
25. Balatonszárszó
26. Balatonszemes
27. Balatonszentgyörgy
28. Balatonszepezd
29. Balatonudvari
30. Balatonvilágos
31. Cserszegtomaj*
32. Csopak
33. Felsőörs*
34. Felsőpáhok*
35. Fonyód
36. Gyenesdiás
37. Hévíz*
38. Keszthely
39. Kőröshegy*
40. Kővágóörs
41. Lovas*
42. Örvényes
43. Paloznak
44. Révfülöp
45. Siófok
46. Szántód
47. Szigliget
48. Tihany
49. Vonyarcvashegy
50. Zamárdi
51. Zánka
_______
* Partközeli település.”

2/1. számú melléklet a 2000. évi CXII. törvényhez209



A közúthálózat Balaton kiemelt üdülőkörzet területét érintő elemei

1.Gyorsforgalmi utak:

• M7: [OTrT szerint] – Balatonfőkajár – Balatonvilágos – [OTrT szerint] – Balatonszabadi – Siófok – Zamárdi – Balatonendréd – Kőröshegy – Balatonszárszó – Szólád – Balatonőszöd – Balatonszemes – Balatonlelle – Balatonboglár – Ordacsehi – Lengyeltóti – Fonyód – Buzsák – Táska – Balatonfenyves – Balatonkeresztúr – Balatonújlak – [OTrT szerint] – Tikos – Szegerdő – Sávoly – [OTrT szerint] – Zalakomár – Galambok – [OTrT szerint]
• M8: [OTrT szerint] – Szentkirályszabadja – Litér – Balatonfűzfő – [OTrT szerint] – Balatonkenese – Csajág – Balatonfőkajár – [OTrT szerint]
• M75: [OTrT szerint] – Keszthely – [OTrT szerint] – Zalaapáti – [OTrT szerint]

2.Főutak:

2a. A főúthálózat meglévő elemei:

• 7. sz. főút: [OTrT szerint] – Balatonvilágos – [OTrT szerint] – Zamárdi – Szántód – Balatonföldvár – Balatonszárszó – Balatonőszöd – Balatonszemes – Balatonlelle – Balatonboglár – Fonyód – Balatonfenyves – Balatonkeresztúr – Balatonszentgyörgy – Tikos – Szegerdő – Sávoly – Zalakomár – Galambok – [OTrT szerint]
• 64. sz. főút: [OTrT szerint]
• 65. sz. főút: [OTrT szerint] – Som – Nyim – Ságvár – [OTrT szerint]
• 67. sz. főút: [OTrT szerint] – Gamás – Somogybabod – Somogytúr – [OTrT szerint] – Balatonlelle – [OTrT szerint]
• 68. sz. főút: [OTrT szerint] – Marcali – Kéthely – Balatonberény (7. sz. főút)
• 71. sz. főút: [OTrT szerint] – Balatonfőkajár – Balatonkenese – Balatonfűzfő – Balatonalmádi – Alsóörs – Paloznak – Csopak – [OTrT szerint] – Tihany – Aszófő – Örvényes – Balatonudvari – Balatonakali – Zánka – Balatonszepezd – Révfülöp – Kővágóörs – Balatonrendes – Ábrahámhegy – Badacsonytomaj – Nemesgulács – Badacsonytördemic – Szigliget – Balatonederics – Balatongyörök – Vonyarcvashegy – Gyenesdiás – [OTrT szerint]
• 72. sz. főút: [OTrT szerint] – Litér – [OTrT szerint]
• 73. sz. főút: [OTrT szerint] – Paloznak – Felsőörs – [OTrT szerint]
• 75. sz. főút: [OTrT szerint] – Sármellék – Zalaapáti – [OTrT szerint]
• 76. sz. főút: [OTrT szerint] – Keszthely – Alsópáhok – Hévíz – Felsőpáhok – Szentgyörgyvár – Zalacsány – [OTrT szerint]
• 84. sz. főút: [OTrT szerint] – Nemesvita – Lesencetomaj – Lesenceistvánd – Uzsa – [OTrT szerint]

2b. Új főúti kapcsolatok:

• 77. sz. főút: [OTrT szerint] – Tótvázsony – Barnag – Nagyvázsony – Pula – Vigántpetend – Kapolcs – Monostorapáti – Hegyesd – [OTrT szerint] – Lesencetomaj – Lesencefalu – Várvölgy – Vállus – Cserszegtomaj – [OTrT szerint]
• [OTrT szerint] – [Zalahaláp] – Tapolca
• OTrT szerint: Keszthely (76. sz. főút) – Sármellék – Szentgyörgyvár (76. sz . főút)
• [OTrT szerint] – Somogysámson – [OTrT szerint] – Csömend – Nikla – [OTrT szerint] – Öreglak – [OTrT szerint]
• OTrT szerint: [Veszprém térsége (72. sz. főút)] – Litér (M8)

2c. Főutak tervezett településelkerülő szakaszai:

• 65. sz. főút: [OTrT szerint]
• 67. sz. főút: [OTrT szerint]
• 68. sz. főút: [OTrT szerint]
• 71. sz. főút: [OTrT szerint]
• 75. sz. főút: [OTrT szerint]
• 76. sz. főút: [OTrT szerint]

2d. Főutak kiemelt jelentőségű mellékútként jelölt elkerülő szakaszai:

• 71. sz. főút: Badacsonytomaj, Badacsonytördemic
• 77. sz. főút: Nagyvázsony, Pula, Kapolcs, Monostorapáti, Tapolca

3.Kiemelt jelentőségű mellékutak:

Meglévő és megmaradó kiemelt jelentőségű mellékutak:
• Galambok (7. sz. főút) – [Zalabér]
• Galambok – Zalakomár – [Somogyzsitfa (Szőcsénypuszta)] – Marcali
• Balatonszentgyörgy (76. sz. főút) – [Somogyzsitfa (Szőcsénypuszta)]
• Fonyód (7. sz. főút)/Balatonboglár (7. sz. főút) – Lengyeltóti – [Kaposvár]
• Szántód – [Kaposvár]
• [Lepsény] – Balatonfőkajár – Küngös – [Berhida]
• Balatonalmádi (71. sz. főút) – [Veszprém]
• Pula – Öcs – [Ajka]
• [Sümeg] – Zalaszántó – Rezi – Cserszegtomaj – Keszthely
• Hévíz – Zalakomár
• M7 és 7. sz. főút összekötései: Balatonszárszónál, Balatonőszödnél, Ordacsehinél, Balatonfenyvesnél

Újonnan kialakítandó kiemelt jelentőségű mellékutak:
• Zalakaros – Zalaújlak – [Nagybakónak – Újudvar]
• Csömend – [Somogyfajsz – Juta]
• Lengyeltóti – Somogymeggyes – Tab – 65. sz. főút
• Tótvázsony (77. sz. főút) – Hidegkút – Balatonszőlős – Aszófő (71. sz. főút)
• Nagyvázsony (77. sz. főút) – Zánka (71. sz. főút)
• Tapolca (Diszel) (77. sz. főút) – Badacsonytomaj (71. sz. főút)
• Zalaszántó – Várvölgy

4.Kiépítendő egyéb mellékutak:

• [Kerecseny] – Zalamerenye
• Szegerdő – Vörs
• Tikos – Szegerdő
• Csömend – Somogyszentpál
• Somogyszentpál – Táska
• Fonyód – Buzsák
• Ordacsehi – Szőlősgyörök
• Hács – Kisberény
• Karád – Kötcse
• Teleki – Nagycsepely
• Balatonőszöd (M7) – Szólád
• Bálványos – Pusztaszemes
• Sérsekszőlős – Zala
• Tab – Torvaj
• Bábonymegyer – Nyim
• Balatonendréd – Lulla
• Balatonendréd – Ságvár
• Balatonszabadi – [Enying]
• Csajág – Balatonkenese
• [Papkeszi] – Küngös – [Jenő]
• Balatonkenese – [Papkeszi]
• Balatonfűzfő – [Papkeszi]
• Felsőörs (Köveskútpuszta) – Szentkirályszabadja – [Veszprém]
• Barnag – Nagyvázsony (77. sz. főút)
• Dörgicse – Tagyon
• Vigántpetend – Monoszló
• Monoszló – Balatoncsicsó
• Balatonhenye – Monoszló
• Öcs – Taliándörögd
• Taliándörögd – [Szőc]
• Hegyesd – Mindszentkálla
• Kővágóörs
• Kékkút – Mindszentkálla
• Várvölgy – Uzsa
• Rezi – Várvölgy
• Vindornyaszőlős – Vindornyalak
• Vindornyafok – 7327. j. mellékút
• Vindornyaszőlős – [Sénye]
• Nemesbük – [Zalaköveskút]
• Karmacs – Hévíz
• Bókaháza – Gétye – [Szentpéterúr]
• Dióskál – [Orosztony]

2/2. számú melléklet a 2000. évi CXII. törvényhez210



A vasúthálózat Balaton kiemelt üdülőkörzet területét érintő elemei

Országos törzshálózati vasútvonalak:

I. Tervezett nagysebességű vasútvonalak OTrT szerint:
• (Horvátország) – Gyékényes térsége – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – Záhony térsége – (Ukrajna)

II. A transz-európai vasúti áruszállítási hálózat részeként működő országos törzshálózati vasútvonal OTrT szerint:
• Budapest – Székesfehérvár – Nagykanizsa – Murakeresztúr – (Horvátország)

III. Egyéb országos törzshálózati vasútvonalak OTrT szerint:
• Tapolca – Ukk
• Szabadbattyán – Tapolca
• Balatonszentgyörgy – Tapolca
• Kaposvár – Fonyód

Országos vasúti mellékvonalak:

• Lepsény – Veszprém
• Kaposvár – Siófok
• Balatonmáriafürdő elágazás – Somogyszob
• Balatonfenyves Gazdasági Vasút – Csiszta-Gyógyfürdő
• Balatonfenyves – Táska
• Balatonfenyves Gazdasági Vasút – Somogyszentpál
• Balatonszentgyörgy elágazás – Sármellék

A vasúthálózat új elemei:

• Hajmáskér – Balatonfűzfő összekötő vonal [OTrT szerint]
• Bak – Balatonszentgyörgy összekötő vonal
• Csajág térségében deltavágány építése
• Táska – Nikla – Somogyfajsz – Felsőkak – Mesztegnyő között keskenynyomtávú vasútvonal építése

2/3. számú melléklet a 2000. évi CXII. törvényhez211



Országos és térségi jelentőségű vízi utak és közforgalmú kikötők Balaton kiemelt üdülőkörzet
területét érintő elemei

Vízi utak:

• Balaton – IV. osztályú vízi út
• Sió-csatorna 0–23 fkm között – IV. osztályú vízi út 23–121 fkm között – időszakosan használható IV. osztályú vízi út

Térségi jelentőségű közforgalmú kikötők (hajóállomások, kompkikötők):

• Alsóörs
• Badacsonytomaj
• Balatonakali
• Balatonalmádi
• Balatonboglár
• Balatonföldvár
• Balatonfüred
• Balatonfűzfő
• Balatongyörök
• Balatonkenese
• Balatonlelle
• Balatonmáriafürdő
• Balatonszemes
• Balatonudvari
• Balatonvilágos
• Csopak
• Fonyód
• Keszthely
• Révfülöp
• Siófok
• Szántód
• Szigliget
• Tihany
• Zamárdi
• Zánka

2/4. számú melléklet a 2000. évi CXII. törvényhez212



A Balaton kiemelt üdülőkörzet területén található repülőterek besorolása

Országos jelentőségű polgári repülőtér:

• Sármellék

Kereskedelmi (nemzetközi) repülőtérré fejleszthető repülőterek:

• Siófok-Kiliti
• Veszprém-Szentkirályszabadja

2/5. számú melléklet a 2000. évi CXII. törvényhez213



A Balaton kiemelt üdülőkörzet területét érintő országos és térségi jelentőségű kerékpáros nyomvonalak

Országos kerékpáros törzshálózat elemei:

• 7. Délnyugat-magyarországi kerékpárút: OTrT szerint
• 8. Északnyugat-dunántúli kerékpárút: OTrT szerint
• 8/B. Balatonfüred-Tihany: OTrT szerint
• 72. Külső-somogyi kerékpárút: OTrT szerint
• 73. Belső-somogyi kerékpárút: OTrT szerint
• 81. Balaton – Rába kerékpárút: OTrT szerint
• T1. Balatoni kerékpárút: OTrT szerint

Térségi jelentőségű kerékpárutak:

• Galambok – [Kaszó]
• Galambok – Öreglak
• Balatonkeresztúr – Marcali – [Böhönye]
• Nikla – Buzsák – Somogybabod – Karád – Andocs
• Somogyvár – [Nagykónyi]
• Balatonlelle – Somogybabod
• Karád – Kereki
• Somogymeggyes – Andocs – [Kaposvár]
• Kereki – Ságvár
• Lulla – Zamárdi
• Lulla – Tab
• Siófok – Som – [Nagykónyi – Dombóvár]
• Siófok – Balatonszabadi – [Dunaföldvár]
• Balatonvilágos
• Balatonkenese
• Balatonfűzfő – [Berhida – Várpalota – Bodajk – Csákvár]
• Balatonalmádi – Szentkirályszabadja – [Veszprém]
• Tihany (komp) – Balatonfüred – Balatonszőlős – Vászoly – Nagyvázsony – [Úrkút – Ajka]
• Vöröstó – Monoszló – Badacsonytomaj
• Zánka – Monoszló – Kapolcs – Taliándörögd – [Ajka – Ganna]
• Szigliget – Tapolca
• Vindornyaszőlős – Zalaszántó – Lesencetomaj – Tapolca
• Vállus – Balatongyörök
• Zalaszántó – Keszthely
• [Zalabér] – Vindornyaszőlős – Zalacsány – Zalaapáti – Esztergályhorváti – Zalaszabar
• Sármellék – Zalaapáti – [Bak – Zalaegerszeg]

2/6. számú melléklet a 2000. évi CXII. törvényhez214



Kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi területek

Sorszám

Település neve

Hrsz.

1.

Lesencetomaj

0106/2

2.

Lesencetomaj

042/3

3.

Lesencetomaj

042/5

4.

Lesencetomaj

030

5.

Lesencetomaj

0106/1

6.

Lesencetomaj

049/4

7.

Lesencetomaj

039/1

8.

Lesencetomaj

039/2

9.

Lesencetomaj

045

10.

Lesencetomaj

049/1

11.

Lesencetomaj

049/2

12.

Lesencetomaj

049/5

13.

Lesencetomaj

049/6

14.

Lesencetomaj

049/7

15.

Lesencetomaj

054/2

16.

Lesencetomaj

059

17.

Lesencetomaj

060

18.

Lesencetomaj

061

19.

Lesencetomaj

062

20.

Lesencetomaj

063

21.

Lesencetomaj

064

22.

Lesencetomaj

065

23.

Lesencetomaj

066

24.

Lesencetomaj

067

25.

Lesencetomaj

068

26.

Lesencetomaj

069

27.

Lesencetomaj

070

28.

Lesencetomaj

071

29.

Lesencetomaj

072

30.

Lesencetomaj

073

31.

Lesencetomaj

074

32.

Lesencetomaj

075

33.

Lesencetomaj

076

34.

Lesencetomaj

077

35.

Lesencetomaj

078

36.

Lesencetomaj

079

37.

Lesencetomaj

080

38.

Lesencetomaj

081

39.

Lesencetomaj

082

40.

Lesencetomaj

083

41.

Lesencetomaj

084

42.

Lesencetomaj

085

43.

Lesencetomaj

086

44.

Lesencetomaj

087

45.

Lesencetomaj

024/2

46.

Pula

036/1

47.

Pula

036/3

48.

Pula

036/4

49.

Pula

037/1

50.

Pula

037/2

51.

Pula

037/3

52.

Pula

030/1

53.

Pula

035/2

54.

Pula

035/3

55.

Lesenceistvánd

032/2

56.

Lesenceistvánd

031/2

57.

Lesenceistvánd

015/1

58.

Lesenceistvánd

017

59.

Lesenceistvánd

027/1

60.

Lesenceistvánd

022

61.

Lesenceistvánd

024/2

62.

Lesenceistvánd

026/1

63.

Lesenceistvánd

026/2

64.

Lesenceistvánd

026/5

65.

Lesenceistvánd

027/2

66.

Lesenceistvánd

030

67.

Lesenceistvánd

033

68.

Lesenceistvánd

06

69.

Lesenceistvánd

07

70.

Lesenceistvánd

029

71.

Lesenceistvánd

09

72.

Lesenceistvánd

019

73.

Lesenceistvánd

018/2

74.

Lesenceistvánd

024/1

75.

Tapolca

0408/3

76.

Tapolca

0159/1

77.

Tapolca

0135

78.

Tapolca

0136

79.

Tapolca

0137

80.

Tapolca

0139

81.

Tapolca

0140

82.

Tapolca

0141

83.

Tapolca

0143

84.

Tapolca

0144

85.

Tapolca

0146

86.

Tapolca

0163/2

87.

Tapolca

0152/1

88.

Tapolca

0129

89.

Tapolca

0130/1

90.

Tapolca

0131

91.

Tapolca

0132

92.

Tapolca

0133

93.

Tapolca

0165

94.

Tapolca

0189

95.

Tapolca

0147

96.

Tapolca

0148

97.

Tapolca

0149

98.

Tapolca

0150

99.

Tapolca

0151

100.

Tapolca

0166/2

101.

Tapolca

0167

102.

Tapolca

0185

103.

Tapolca

0186

104.

Tapolca

0187

105.

Tapolca

0190

106.

Tapolca

0191

107.

Tapolca

0193

108.

Tapolca

0194

109.

Tapolca

0195

110.

Tapolca

0199

111.

Tapolca

0202

112.

Tapolca

0204

113.

Tapolca

0205

114.

Tapolca

0207

115.

Tapolca

0600

116.

Tapolca

0116

117.

Tapolca

0120

118.

Tapolca

0408/2

119.

Tótvázsony

0132

120.

Tótvázsony

0133

121.

Tótvázsony

0134/1

122.

Tótvázsony

0134/2

123.

Tótvázsony

0135/1

124.

Tótvázsony

0135/2

125.

Tótvázsony

0135/3

126.

Tótvázsony

0136/1

127.

Tótvázsony

0136/3

128.

Tótvázsony

0137/1

129.

Tótvázsony

0137/2

130.

Tótvázsony

0137/3

131.

Tótvázsony

0138

132.

Tótvázsony

0139/10

133.

Tótvázsony

0139/3

134.

Tótvázsony

0139/4

135.

Tótvázsony

0139/7

136.

Tótvázsony

0139/8

137.

Tótvázsony

0139/9

138.

Tótvázsony

0143/1

139.

Tótvázsony

0146/1

140.

Tótvázsony

0156

141.

Tótvázsony

0157/1

142.

Tótvázsony

0157/2

143.

Tótvázsony

0157/3

144.

Tótvázsony

0158

145.

Tótvázsony

0159/1

146.

Tótvázsony

0159/10

147.

Tótvázsony

0159/11

148.

Tótvázsony

0159/12

149.

Tótvázsony

0159/13

150.

Tótvázsony

0159/3

151.

Tótvázsony

0159/4

152.

Tótvázsony

0159/5

153.

Tótvázsony

0159/6

154.

Tótvázsony

0159/7

155.

Tótvázsony

0159/8

156.

Tótvázsony

0159/9

157.

Tótvázsony

0160

158.

Tótvázsony

0161/2

159.

Tótvázsony

0162

160.

Tótvázsony

0164

161.

Tótvázsony

0165

162.

Tótvázsony

0166

163.

Tótvázsony

0170

164.

Tótvázsony

0171

165.

Tótvázsony

0172

166.

Tótvázsony

0175/4

167.

Tótvázsony

0278/4

168.

Tótvázsony

0120

169.

Tótvázsony

0122

170.

Tótvázsony

0127/2

171.

Tótvázsony

0127/3

172.

Tótvázsony

0127/4

173.

Tótvázsony

0128

174.

Tótvázsony

0129

175.

Tótvázsony

0130

176.

Tótvázsony

0131

177.

Tótvázsony

0114

178.

Tótvázsony

0126

179.

Tótvázsony

0169

180.

Hévíz

1525

181.

Hévíz

1526

182.

Hévíz

1083

183.

Balatonfüred

360/2

2/7. számú melléklet a 2000. évi CXII. törvényhez215



A kiemelt térségi övezetek egymáshoz való viszonya és kapcsolata

8M19028_0

OTrT-ben előírt

Balaton-törvény által egyedileg
meghatározott övezetek

Országos

Kiemelt térségi

övezetek

övezet megnevezése

övezet jele

övezet megnevezése

övezet jele

övezet megnevezése

övezet jele

 

 

Magterület

Ö-1

 

 

 

 

Ökológiai folyosó

Ö-2

 

 

 

 

Pufferterület

Ö-3

 

 

 

 

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület

T-1

 

 

 

 

Történeti települési terület

T-2

 

 

 

 

Világörökség és világörökség-várományos terület

T-3

 

 

 

 

 

 

Szélerőmű elhelyezéséhez vizsgálat alá vonható terület

L-1

Ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület

A-1

 

 

 

 

 

 

 

 

Térségi jelentőségű komplex tájrehabilitációt igénylő terület

R-1

 

 

 

 

Ökológiai rehabilitációt igénylő terület

R-2

 

 

 

 

Felszíni szennyezésre fokozottan érzékeny terület

SZ-1

 

 

Földtani veszélyforrás terület

P-1

 

 

 

 

Vízeróziónak kitett terület

P-2

 

 

 

 

 

 

Felszíni vízminőség-védelmi terület

F-1

 

 

 

 

Tómeder

D-1

 

 

Térségi hulladéklerakó hely kijelöléséhez vizsgálat alá vonható terület

H-1

 

 

 

 

 

 

Települési terület

U-1

 

 

 

 

Gazdasági terület

U-2

 

 

 

 

Általános mezőgazdasági terület

M-1

 

 

 

 

Kertgazdasági terület

M-2

Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület

M-3

 

 

 

 

 

 

 

 

Erdőterület

E-1

 

 

Erdőtelepítésre alkalmas terület

E-2

 

 

Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület

E-3

 

 

 

 

 

 

 

 

Turisztikai fejlesztési terület

Ü-1

 

 

 

 

Szőlő termőhelyi kataszteri terület

C-1

Kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület

K-1

 

 

 

 

3. számú melléklet a 2000. évi CXII. törvényhez216


4. számú melléklet a 2000. évi CXII. törvényhez217


1

A törvényt az Országgyűlés a 2000. október 17-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2000. november. 3.

2

A preambulum a 2005: CLXI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (1) bekezdése a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 2. § (2) bekezdése a 2008: LVII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

6

A 2/A. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 2. §-a iktatta be.

7

A 2/A. §-t a 2008: LVII. törvény 2. §-a iktatta be.

8

A 2/A. § 3. pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

9

A 2/A. § 4. pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

10

A 3. § a 2008: LVII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

11

A Magyar Közlöny a törvény 3. és 4. számú mellékletét képező eredeti M=1:100 000 méretarányú tervlapok kicsinyített példányait tartalmazza. A tervlapok eredeti méretarányú példányairól készült másolatok a sokszorosítás költségeinek térítésével megrendelhetők a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaságtól. Címe: 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30–32. Telefon: 36 (1) 224-3100.

12

A 4. § a 2008: LVII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

13

A III. fejezet címe a 2008: LVII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

14

A 4/A. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 5. §-a iktatta be.

15

A 4/A. §-t a 2008: LVII. törvény 5. §-a iktatta be.

16

A 4/B. §-t a 2008: LVII. törvény 5. §-a iktatta be.

17

A 4/B. § a) pontja a 2013: XLVII. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 4/B. § c) pontja a 2009: LVI. törvény 238. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

19

A 4/B. § g) pontja a 2013: XLVII. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 4/C. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 5. §-a iktatta be.

21

A 4/C. §-t a 2008: LVII. törvény 5. §-a iktatta be.

22

A 4/C. § (2) bekezdés b) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

23

A 4/C. § (2) bekezdés c) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 4/C. § (2) bekezdés d) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

25

A 4/C. § (2) bekezdés f) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

26

Az 5. §-t megelőző alcím a 2008: LVII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

27

Az 5. § a 2013: XLVII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

28

A 6. § a 2013: XLVII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

29

A 6/A. §-t a 2013: XLVII. törvény 4. §-a iktatta be.

30

A 6/B. §-t a 2013: XLVII. törvény 4. §-a iktatta be.

31

A 7. § a 2008: LVII. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított, a 2013: XLVII. törvény 12. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

32

A 8. § a 2008: LVII. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 8. § (3) bekezdése a 2013: XLVII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

34

A 9. § a 2008: LVII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

35

A 9. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 237. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

36

A 9. § (5) bekezdése a 2008: LVII. törvény 44. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 9. § (6) bekezdése a 2009: LVI. törvény 238. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

38

A 10. § a 2013: XLVII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

39

A 11. § a 2008: LVII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

40

A 12. § a 2008: LVII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

41

A 13. § a 2008: LVII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

42

A 13. § a) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

43

A 13. § b) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

44

A 13. § c) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

45

A 14. § a 2008: LVII. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

46

A 14. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 237. §-a, a 2013: XLVII. törvény 12. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

47

A 14. § (4) bekezdését a 2013: XLVII. törvény 7. §-a iktatta be.

48

A 14. § (5) bekezdését a 2013: XLVII. törvény 7. §-a iktatta be.

49

A 15. § a 2008: LVII. törvény 11. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 2013: XLVII. törvény 12. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

50

A 15/A. §-t a 2005: CLXI. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: L. törvény 33. § (3) bekezdése.

51

A 16. §-t megelőző alcím a 2008: LVII. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

52

A 16. § a 2005: CLXI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

53

A 16. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (6) bekezdésének h) pontja, a 2010: CXXX. törvény 44. § (24) bekezdése, az 52. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

54

A 16. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (6) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg.

55

A 16. § (2a) bekezdését a 2013: XLVII. törvény 8. §-a iktatta be.

56

A 16. § (3) bekezdésének felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 73. § (1) bekezdésének u) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 16. § (4) bekezdését a 2013: XLVII. törvény 13. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

58

A 16. § (7) bekezdésének a) pontja a 2009: LVI. törvény 238. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

59

A 16. § (7) bekezdésének b) pontja a 2009: LVI. törvény 237. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

60

A 16. § (7) bekezdés c) pontja a 2008: LVII. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 16. § (7) bekezdés d) pontja a 2008: LVII. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 16. § (7) bekezdés e) pontját a 2008: LVII. törvény 13. § (1) bekezdése iktatta be.

63

A 16. § (8) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének e) pontja, 145. § (5) bekezdésének o) pontja és 173. § (1) bekezdésének x) pontja, a 2009: LVI. törvény 238. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

64

A 16. § (9) bekezdését a 2009: LVI. törvény 238. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

65

A 16/A. §-t a 2008: LVII. törvény 13. § (2) bekezdése iktatta be.

66

A 16/A. § (1) bekezdése a 2013: XLVII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

67

A 16/A. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 238. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

68

A 16/A. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 238. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

69

A 17. § a 2008: LVII. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

70

A 17. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 237–238. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

71

A 18. § a 2008: LVII. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

72

A 18. § (2) bekezdését a 2013: XLVII. törvény 13. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

73

A 19. § a 2008: LVII. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

74

A 19. § (1) bekezdés d) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 3. és 9. pontja szerint módosított szöveg.

75

A 19. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: XLVII. törvény 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

76

A 20. § a 2008: LVII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

77

A 20. § (1) bekezdése a 2013: XLVII. törvény 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

78

A 2008: LVII. törvény 44. § (3) bekezdése alapján 2009. december 31-ig a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett területeken lévő állami tulajdonú ingatlan nem idegeníthető el.

79

A 20. § (3) bekezdése a 2013: XLVII. törvény 12. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

80

A 21. § a 2009: LVI. törvény 237. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

81

A 22. § (1) bekezdése a 2008: LVII. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

82

A 22. § (3) bekezdése a 2008: LVII. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

83

A 22/A. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 19. §-a iktatta be.

84

A 22/A. §-t a 2008: LVII. törvény 19. §-a iktatta be.

85

A 22/A. § (3) bekezdése a 2013: XLVII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

86

A 23. §-t megelőző alcím a 2008: LVII. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

87

A 23. § a 2008: LVII. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

88

A 23. § g) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

89

A 24. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 20. §-a iktatta be.

90

A 24. § a 2008: LVII. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

91

A 24. § a) pontját a 2009: LVI. törvény 238. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

92

A 24. § b) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

93

A 24. § j) pontja a 2009: LVI. törvény 238. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

94

A 24. § k) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

95

A 25. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 20. §-a iktatta be.

96

A 25. § a 2008: LVII. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

97

A 25. § b) pontját a 2009: LVI. törvény 238. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

98

A 25. § g) pontja a 2009: LVI. törvény 238. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

99

A 26. §-t megelőző alcím a 2008: LVII. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

100

A 26. § a 2008: LVII. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

101

A 26. § b) pontja a 2009: LVI. törvény 237–238. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

102

A 27. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 21. §-a iktatta be.

103

A 27. § a 2008: LVII. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

104

A 27. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 237. §-a, a 2013: XLVII. törvény 12. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

105

A 27. § (2) bekezdés a) pontja a 2013: XLVII. törvény 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

106

A 28. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 22. §-a iktatta be.

107

A 28. § a 2008: LVII. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

108

A 28. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 237. §-a, a 2013: XLVII. törvény 12. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

109

A 28/A. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 22. §-a iktatta be.

110

A 28/A. §-t a 2008: LVII. törvény 22. §-a iktatta be.

111

A 28/A. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: XLVII. törvény 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

112

A 28/B. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 22. §-a iktatta be.

113

A 28/B. §-t a 2008: LVII. törvény 22. §-a iktatta be.

114

A 28/B. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 237. §-a, a 2013: XLVII. törvény 12. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

115

A 29. §-t megelőző alcím a 2008: LVII. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

116

A 29. § bevezető szövegrésze a 2008: LVII. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

117

A 29. § b) pontja a 2008: LVII. törvény 23. § (2) bekezdésével megállapított, valamint a 2009: LVI. törvény 237. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

118

A 30. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 24. § (1) bekezdése iktatta be.

119

A 30. § bevezető szövegrésze a 2008: LVII. törvény 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

120

A 30. § a) pontja a 2008: LVII. törvény 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

121

A 30. § d) pontja a 2008: LVII. törvény 24. § (3) bekezdésével megállapított, valamint a 2009: LVI. törvény 237. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

122

A 31. §-t megelőző alcím a 2008: LVII. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

123

A 31. § bevezető szövegrésze a 2008: LVII. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

124

A 31. § a) pontja a 2008: LVII. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

125

A 32. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be.

126

A 32. § a 2008: LVII. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

127

A 32. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 237. §-a, a 2013: XLVII. törvény 12. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

128

A 32. § (2) bekezdés a) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

129

A 32. § (2) bekezdés b) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

130

A 33. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 27. § (1) bekezdése iktatta be.

131

A 33. § a 2008: LVII. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

132

A 33. § b) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

133

A 34. §-t megelőző alcím a 2008: LVII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

134

A 34. § a 2008: LVII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

135

A 34. § b) pontja a 2009: LVI. törvény 237. §-a, a 2013: XLVII. törvény 12. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

136

A 35. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 29. § (1) bekezdése iktatta be.

137

A 35. § a 2008: LVII. törvény 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

138

A 35. § f) pontját a 2009: LVI. törvény 238. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

139

A 35. § h) pontja a 2009: LVI. törvény 237. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

140

A 35. § j) pontját a 2013: XLVII. törvény 13. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

141

A 36. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 30. § (1) bekezdése iktatta be.

142

A 36. § a 2008: LVII. törvény 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

143

A 37. §-t megelőző alcím a 2008: LVII. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

144

A 37. § a 2008: LVII. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

145

A 38. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 32. § (1) bekezdése iktatta be.

146

A 38. § a 2008: LVII. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

147

A 38. § a) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

148

A 39. §-t megelőző alcím a 2008: LVII. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

149

A 39. § a 2008: LVII. törvény 33. §-ával megállapított szöveg. A 39. §-t megelőző „Funkcionális övezetek szabályozási előírásai” alcímet e módosító törvény 44. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

150

A 39. § (1) bekezdés g) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

151

A 39. § (1) bekezdés k) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

152

A 39. § (1) bekezdés m) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

153

A 39. § (3) bekezdése a 2013: XLVII. törvény 12. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

154

A 40. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 34. § (1) bekezdése iktatta be.

155

A 40. § a 2008: LVII. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

156

A 40. § e) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

157

A 40. § g) pontja a 2013: XLVII. törvény 13. § e) pontja szerint módosított szöveg.

158

A 41. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 35. § (1) bekezdése iktatta be.

159

A 41. § a 2008: LVII. törvény 35. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

160

A 42. §-t megelőző alcím a 2008: LVII. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.

161

A 42. § a 2008: LVII. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.

162

A 43. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 37. § (1) bekezdése iktatta be.

163

A 43. § a 2008: LVII. törvény 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

164

A 44. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 38. § (1) bekezdése iktatta be.

165

A 44. § a 2008: LVII. törvény 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

166

A 44. § a) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

167

A 45. §-t megelőző alcím a 2008: LVII. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

168

A 45. § a 2008: LVII. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

169

A 46. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 40. § (1) bekezdése iktatta be.

170

A 46. § a 2008: LVII. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

171

A 46. § e) pontja a 2012: XCIII. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

172

A 46/A. §-t megelőző alcímet a 2008: LVII. törvény 41. § (1) bekezdése iktatta be.

173

A 46/A. §-t a 2008: LVII. törvény 41. § (2) bekezdése iktatta be.

174

A 46/A. § b) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

175

A 47–49. §-t a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

176

Az 50–52. §-t a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

177

Az 53. §-t a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

178

Az 54. § bevezető szövegrésze a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

179

Az 54. § a)–c) pontját a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

180

Az 55. §-t a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

181

Az 56. § eredeti szövegének jelölését a 2005: CLXI. törvény 7. §-a (1) bekezdésre változtatta.

182

Az 56. § (2) bekezdését a 2005: CLXI. törvény 7. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. Az 56. § (2) bekezdését a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

183

Az 57. § a 2013: XLVII. törvény 12. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

184

Az 58. § (1) bekezdése a 2008: LVII. törvény 42. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

188

Az 58. § (2) bekezdése a 2005: CLXI. törvény 8. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 159. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

189

Lásd a 17-18/2004. (IX. 11.) TNM, a 19-21/2004. (XI. 9.) TNM, a 22-24/2004. (XI. 12.) TNM, a 25/2004. (XI. 20.) TNM, a 26–28/2004. (XI. 24.) TNM, a 29–31. (XII. 10.) TNM, a 32/2004. (XII. 17.) TNM, a 35-42/2004. (XII. 30.) TNM, az 1/2005. (I. 7.) TNM, a 3-5/2005. (III. 10.) TNM, a 7–8/2005. (III. 25.) TNM, a 10–11/2005. (IV. 14.) TNM, a 13/2005. (IV. 19.) TNM, a 14/2005. (IV. 21.) TNM, a 16–19/2005. (V. 5.) TNM, a 23/2005. (VI. 25.) TNM, a 27–28/2005. (VIII. 16.) TNM rendeletet, az 1/2006. (I. 13.) TNM rendeletet, a 6/2006. (V. 24.) TNM rendeletet.

190

Az 58. § (2) bekezdés b) pontja a 2013: XLVII. törvény 12. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

192

Az 58. § (3) bekezdését a 2005: CLXI. törvény 8. §-a iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 170. § (6) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg.

194

Az 58. § (5) bekezdését a 2008: LVII. törvény 42. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 158. §-a szerint módosított szöveg.

195

Az 59. § (1) bekezdését a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: LVI. törvény 236. §-a iktatta be, szövege a 2013: XLVII. törvény 12. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

196

Az 59. § (2) bekezdését a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: XLVII. törvény 11. §-a iktatta be.

197

Az 59. § (3) bekezdését a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

198

Az 59. § (4) bekezdését a 2005: CLXI. törvény 9. §-a iktatta be, szövege a 2013: XLVII. törvény 12. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

199

Az 59. § (5) bekezdését a 2005: CLXI. törvény 9. §-a iktatta be.

200

Az 59. § (6) bekezdését a 2005: CLXI. törvény 9. §-a iktatta be.

201

Az 59. § (7) bekezdését a 2008: LVII. törvény 43. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: XLVII. törvény 12. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

202

Az 59. § (8) bekezdését a 2008: LVII. törvény 43. § (2) bekezdése iktatta be.

203

Az 59. § (9) bekezdését a 2008: LVII. törvény 43. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCVIII. törvény 4. §-a szerint módosított szöveg.

204

Az 59. § (10) bekezdését a 2008: LVII. törvény 43. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCVIII. törvény 4. §-a szerint módosított szöveg.

205

Az 59. § (11) bekezdését a 2008: LVII. törvény 43. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: XLVII. törvény 12. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

206

A 60. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 460. pontja hatályon kívül helyezte.

207

Az 1/1. számú melléklet a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjával megállapított szöveg.

208

Az 1/2. számú melléklet a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjával megállapított szöveg.

209

A 2/1. számú melléklet a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjával megállapított szöveg.

210

A 2/2. számú melléklet a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjával megállapított, a 2011: XXIX. törvény 232. §-a szerint módosított szöveg.

211

A 2/3. számú melléklet a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjával megállapított szöveg.

212

A 2/4. számú melléklet a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjával megállapított szöveg.

213

A 2/5. számú melléklet a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjával megállapított szöveg.

214

A 2/6. számú melléklet a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjával megállapított szöveg.

215

A 2/7. számú melléklet a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjával megállapított szöveg.

216

A 3. számú melléklet a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontjával megállapított szöveg.

217

A 4. számú melléklet a 2008: LVII. törvény 44. § (1) bekezdés a) pont ad) alpontjával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére