KK BH 2000/129
KK BH 2000/129
2000.03.01.
Ha a meghirdetett nyereményakciókból a közös nyereményalap ténye nem derül ki, ez a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartásnak minősül [1990. évi LXXXVI. tv. 11. §, 48. § (2) bek.].
A felperesek jogilag önálló gazdasági tevékenység keretében, de közös megbízott igazgató irányításával és azonos adatbankot működtetve csomagküldő kiskereskedelmi tevékenységet folytatnak. 1993-94. évben több közös és egyedileg is tervezett nyereményjátékot hirdettek meg. Közösen valósították meg az „93-as Nagy Nyereményjáték” és a „94-es Nagy Szerencsejáték” elnevezésű akciókat úgy, hogy a fogyasztókhoz eljuttatott információkból a közös nyeremény ténye nem volt megállapítható. A közjegyzőnél letétbe helyezett részvételi szabályzat tartalmazta, hogy közös nyereményakcióról van szó, ezt a tájékoztatók szerint a fogyasztóknak kérésre a felperesek megküldték A nyereményjátékon való részvételnek előfeltétele volt, hogy a fogyasztó árut rendeljen.
Az alperes fogyasztói jelzések alapján hivatalból indított eljárást a felperesekkel szemben. Az 1994. július 15. napján kelt határozatában megállapította, hogy a felperesek jogsértést követtek el azzal, hogy az „1993-as Nagy Nyereményjáték” és az „1994-es Nagy Szerencsejáték”, valamint az I. rendű felperes által meghirdetett „Euro Tv. Shop” és a II. rendű felperes által meghirdetett „Szántó Eszti receptkönyvek” elnevezésű nyereményjátékaikról közölt újsághirdetésekben és a fogyasztóknak megküldött leveleikben a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon elhallgatták, hogy valamennyi játék esetében a nyereményalap azonos. Az alperes ezen magatartás miatt az I. rendű felperessel szemben nyolcmillió, a II. rendű felperessel szemben kétmillió, míg a III. rendű felperessel szemben négymillió forint összegű bírságot szabott ki, egyben kötelezte a felpereseket 10 000 Ft eljárási díj megfizetésére.
A felperesek keresetükben az alperes határozatának megváltoztatását kérték. Állították, hogy a terhükre rótt jogsértést nem követték el, elsődlegesen a bírság és az eljárási díj megfizetése alóli mentesítésüket, másodlagosan a bírság mérséklését kérték. Vitatták a marasztalás alapjául szolgáló tényállást, és hangsúlyozták, hogy a nyereményjáték feltételeit nem hallgatták el. Olyan fogyasztói panasz, amely a játékszabály megküldésének hiányát sérelmezte volna, nem volt. A megtévesztésre alkalmasság feltételezését nem fogadták el. Álláspontjuk szerint a felelős gondolkodásra képes fogyasztó, ha nem kérte a szabályzatot, vélelmezni kell, hogy arra nem tartott igényt. Tagadták, hogy a nyereményalap azonos lett volna. A bírság mérséklésére irányuló kérelem kapcsán kifejtették, hogy a bírság kirívóan magas, mértéke és a felperesek közötti megoszlása nem követhető. A bírság kiszabásának módszerét az alperes nem indokolta, így döntése jogszerűtlen. Hangsúlyozták, hogy miután előnyt nem értek el, kárt a fogyasztóknak nem okoztak, nincs alapja és indoka a bírság kiszabásának.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Ítéletének indoklásában a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló - a határozathozatal idején hatályos - 1990. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 11. §-ának (1) és (2) bekezdésére hivatkozással kifejtette, hogy a felperesek marasztalása törvényes és megalapozott határozattal történt, mert megtévesztésre alkalmas módon elhallgatták, hogy közös pénzügyi alap terhére külön-külön szerveztek nyereményakciókat. A felperesek abban a reményben hirdették meg a nyereményakciókat, hogy az érdeklődő vásárlók tőlük terméket fognak rendelni. Miután nyilvánvalóan nem az ajándékozás szándéka vezette a felpereseket, nem lehet vitás, hogy az akciókkal árujuk kelendőségét kívánták fokozni. Ilyen körülmények között a vásárlási szándék kiváltására vonatkozó minden információ olyan szorosan tapad az áru tulajdonságához, hogy azt nem lehet különválasztani a nyereményakciókra vonatkozó tájékoztatásoktól. Ezért az elsőfokú bíróság egyetértett az alperes azon álláspontjával, hogy a felperesek magatartását a Vtv. 11. §-a (1) bekezdésének megsértése szempontjából egységesen kell értékelni. Tény, hogy a vásárló nyerési esélyeit csupán becsülni tudja. A felpereseknek az az érvelése ellenben, hogy a fogyasztókat a nyerési esély nem befolyásolhatta, a tisztességes piaci magatartás zsinórmértékének teljes félreértése, hiszen az alperes meg nem cáfolt számítása szerint a felperesek a perben értékelt magatartás folytán több mint húszmillió forint megtakarítást értek el. Ilyen nagyságrendű hiányzó nyeremény esetében pedig minden alapot nélkülöz az a felperesi állítás, hogy a vételt ösztönző tájékoztatás korrekt volt.
Egyetértett az elsőfokú bíróság az alperesnek azzal az álláspontjával, hogy a közös nyereményalap tényét a felpereseknek az áru rendelésre irányuló tájékoztatással együtt kellett volna közzétennie. Miután a versenyjogsértés megállapításához elegendő a megtévesztésre alkalmasság, szükségtelen az eljárás megindításához vezető panaszokon túl további fogyasztói kifogások kutatása és a már egyértelműen megnevezett jogsértések további konkretizálása.
Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a 6. díjként megjelölt ajándék nyereményalapja nem volt azonos. Ezeket az ajándéktárgyakat azonban nem sorsolták, hanem minden fogyasztó a megrendelt áruval együtt kézhez kapta. Ezért ezek a tárgyak - viszonyítva az 1-5. díjak értékéhez - nem tekinthető nyereménynek. Ebből következően a postázott ajándékok miatt az egész akció még nem minősülhet jogszerűnek. Az sem volt vitás, hogy a különböző nyeremények feltüntetése alapján a tájékoztatók szerint az 1-5. díjra figyelemmel összesen 15 díjat kellett volna kisorsolni, a felperesek ilyen számú nyereményt nem bocsátottak rendelkezésre.
A bírság összegszerűségére vonatkozó felperesi kifogást illetően az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a teljes „megtakarításhoz” viszonyítva méltányos összegben határozta meg a bírság összegét. Miután a felperesek az üzleti titok alól feloldást nem adtak, a határozatban megjelölt részletezésen túl a bírság felperesek közötti megosztásának módosítására sem volt kellő alap.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperesek fellebbeztek. Fellebbezésükben az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérték, a keresetükben foglalt indokok alapján. Állították, hogy a fogyasztókat nem tévesztették meg a nyerési esélyek tekintetében, tájékoztatási kötelezettségüknek a részvételi szabályzat közjegyzői letétbe helyezésével maradéktalanul eleget tettek. A 6. díjak nem minősülnek ajándéknak az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben, tehát ezek nyereményalapja is beleszámít a nyereményalapba. Kérték annak figyelembevételét, hogy az árukat úgy lehetett megrendelni, hogy az kockázatmentes, vagyis ha az áruval nincsenek megelégedve a vásárlók, akkor visszaküldhetik azt, ezért a nyerési esély a vásárlói döntésben a feltételezettnél sokkal kevesebb szerepet játszik. Másrészt álláspontjuk szerint a vásárló megrendelésére ösztönzőleg pusztán az hatott, hogy nyereményjátékban vesznek részt.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság részletesen feltárta, és ítélete indoklásában megfelelő alapossággal rögzítette az ügyben irányadó tényállást, továbbá abból helyes jogi következtetést vont le az alperesi határozat törvényessége és a felperesek keresetének alaptalansága tekintetében.
Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak a felperesek magatartásának a fogyasztók megtévesztésére alkalmassá minősítésére vonatkozóan kifejtett jogi érvelésével is.
A felperesi cégek által közösen szervezett nyereményakcióknál a közös nyeremény ténye a fogyasztókhoz eljuttatott információkból nem derült ki, holott ez a nyerési esélyeket jelentős mértékben befolyásoló, lényeges körülménynek minősült. A felpereseknek a termékeik kínálásával összefonódott „elhallgató” magatartása egyértelműen alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére, a ténylegesnél és a reálisnak tarthatónál nagyobb nyerési lehetőség ajánlásával. Ezáltal a felperesek a vásárlási szándék kialakulását a Vtv. 11. §-ának (1) bekezdésébe ütköző módon befolyásolták.
Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróságnak azzal az álláspontjával is, hogy a részvételi szabályzat közjegyzői letétbe helyezésével a felperesek a tájékoztatási kötelezettségüknek - a fogyasztókkal szemben - nem tettek eleget.
A 6. díjak ajándékkénti avagy nyereménykénti minősítését illetően rámutat arra a Legfelsőbb Bíróság, hogy sem a Vtv. 11. §-ának alkalmazása, sem a bírság összegszerűsége szempontjából ezen kérdésnek nem volt jelentősége. A 6. díjak (minősítésüktől független) valamennyi megrendeléshez elküldése esetén sem lehet alkalmas ez a körülmény arra, hogy a felpereseket a nyereményakcióik során tanúsított megtévesztő magatartásuk megállapítása és azok jogkövetkezményei viselése alól mentesítse. A perbeli adatok alapján - a felperesek által sem vitatottan - az egyértelműen megállapítható volt, hogy a fogyasztóknak propagált mennyiségű és értékű nyeremény nem került kiosztásra.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a bírság összegszerűségének meghatározása során az alperes mérlegelési jogkörben helyesen járt el. A következetes bírói gyakorlat szerint a mérlegelési jogkörben hozott döntések akkor tekinthetők jogszerűnek, ha a hatóság a tényállást kellően feltárta, a vonatkozó eljárási szabályokat betartotta, számot adott a mérlegelés szempontjairól, és határozatának indoklásából a mérlegelés jogszerűsége megnyugtatóan megállapítható. Az alperes határozata ezen követelményeknek megfelel. A határozat indoklásában a felderített tényállás adataira alapozottan az alperes ismertette a bírság összegének megállapításakor a Vtv. 48. §-ának (2) bekezdése szabályozásának megfelelően figyelembe vett szempontokat - konkrét számadatokkal alátámasztva -, így a határozat ez okból sem tekinthető jogszabálysértőnek. Tekintettel arra a körülményre, hogy a felperesek az üzleti titok alól a perben feloldást nem adtak, a Fővárosi Bíróság sem volt abban a helyzetben, hogy az összegszerűséget, a felperesek egymás közötti viszonyát, a vizsgált magatartásuk súlyát mélyebb, kiterjedtebb vizsgálat alá vegye, így a rendelkezésre állt adatok alapján a Vtv. 48. §-a (2) bekezdésének alkalmazásában sem a bírság összegszerűségének, sem a felperesek közötti arányának jogszerűsége alappal nem volt megkérdőjelezhető. (Legf. Bír. Kf. V. 27.601/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás