BK BH 2000/142
BK BH 2000/142
2000.04.01.
I. A katonát fontos szolgálati ügyben terhelő jelentési kötelezettség ténylegesen „haladéktalanul” teljesítendő kötelezettség, amelyet nyomban meg kell tennie, mihelyt a kötelezettség teljesítését gátló akadály elhárul;
a kötelezettség ehhez képest késedelmes teljesítése olyan mulasztás, amely a jelentési kötelezettség megszegésének a vétségét valósítja meg [Btk. 350. § (1) bek.; 1994. évi XXXIV. tv. 13. §; 3/1995. (III. 1.) BM r. 12. § (1) bek.].
III. Nem tárgyi, hanem személyi bűnpártolást valósít meg az, aki az őt terhelő jelentési kötelezettség nem teljesítésével az elkövető kézre kerítését igyekszik megakadályozni [Btk. 244. § (1) bek. a) és b) pont, (3) bek. b) pont, 350. § (1) bek.].
III. A bűnpártolás az azzal érintett személyek száma szerint bűnhalmazatban áll [Btk. 12. § (1) bek., 244. § (1) bek. a), b) pont, (3) bek. b) pont].
A megyei bíróság katonai tanácsa az 1999. január 12-én kelt ítéletével a rendőr hadnagy I. r. vádlottat hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt 8 hónapi – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, és előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól. A rendőr őrmester II. r. vádlottat jelentési kötelezettség megszegésének vétsége miatt 150 napi tétel – napi tételenként 80 forint – pénzbüntetésre ítélte.
A rendőr hadnagy I. r. vádlott havi jövedelme 49 000 forint. Nőtlen, élettársi kapcsolatban él, élettársa havi jövedelme 20 000 forint. Nincs kiskorú gyermeke, vagyontalan. Gimnáziumi érettségivel rendelkezik, polgári szakképzettsége nincs. Büntetve nem volt. 1993 óta van rendőrségi állományban. Dicséretben és fenyítésben nem részesült. Rendőrtiszti főiskolát végzett.
A rendőr őrmester II. r. vádlott havi jövedelme 40 000 forint. Nőtlen, gyermektelen, vagyontalan. Gimnáziumi érettségivel rendelkezik, polgári szakképzettsége nincs, rendőr szakközépiskolát végzett. 1996 óta van rendőrségi állományban, dicséretben, fenyítésben nem részesült. Büntetve nem volt.
A megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya nyomozást folytatott egy 1997. november 27. napján történt közúti baleset ügyében, amely a segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt indult. A cselekményben – mint a balesetet okozó személygépkocsi utasa – K. M. érintve volt, aki az I. r. vádlott édestestvére.
1998. január végén vagy február elején, közelebbről meg nem határozható időpontban K. M. – elkövetőként K. L.-t megnevezve – feltárta a cselekményt részletekbe menően a testvére előtt, aki a Magyar Köztársaság Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. tv. 13. §-ának (1) bekezdése és a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet 12. §-ának (1) bekezdésében foglalt hivatali kötelezettségét megszegve, a feljelentést elmulasztotta abból a célból, hogy mentesítse testvérét a büntetőeljárás alól, illetőleg a testvérével szembeni esetleges büntetőeljárást meghiúsítsa. E kötelezettség teljesítése helyett 1998. február közepén a bűncselekmény általa ismert, lényeges körülményeit a II. r. vádlott tudomására hozta, aki a hivatali kötelezettségét ugyancsak elmulasztva, nem tett feljelentést, csupán 1998. február 27-én közölte az általa megtudottakat – a büntetőeljárás elősegítése céljából – munkatársával, a rendőr főtörzsőrmesterrel, aki 1998. március 3-án a rendőrőrs parancsnokához jelentést juttatott el, melyben a balesetet okozó gépjármű, annak vezetője, továbbá az utasa adatait közölte.
Az ítélet ellen a katonai ügyész súlyosításért, az I. r. vádlott vonatkozásában a lefokozás katonai mellékbüntetés kiszabása, míg a II. r. vádlott tekintetében a pénzbüntetés napi tételszámának a felemelése érdekében fellebbezett.
Az I. r. vádlott és védője eltérő jogi minősítés, a vádlott cselekményének jelentési kötelezettség megszegése vétségeként történő minősítése és enyhítés érdekében; míg a II. r. vádlott és védője felmentésért jelentett be fellebbezést.
A katonai főügyész az ügyészi fellebbezést azonos tartalommal fenntartotta, és indítványozta az I. r. vádlottal szemben lefokozás katonai mellékbüntetés kiszabását, a II. r. vádlottal szemben pedig a pénzbüntetés napi tételszámának a felemelését. Átiratában azt az álláspontját is kifejtette, hogy az I. r. vádlott terhére megállapított, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettét nem a testvére, K. M., hanem a balesetet okozó gépkocsi vezetőjének – K. L.-nek – az érdekében követte el. Kifejtette, hogy amennyiben a bíróság az I. r. vádlott védekezését fogadja el, akkor vele szemben felmentő rendelkezést kellett volna hoznia, mert a hivatalos személy magánjellegű értesülése esetén a Be. 66. §-a (1) bekezdésének b) pontja és 122. §-ának (2) bekezdése alapján őt mint hozzátartozót feljelentési kötelezettség nem is terhelte volna.
A bejelentett fellebbezések folytán a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet felülbírálta, ennek során megállapította, hogy a katonai tanács ítélete megalapozott.
A II. r. vádlott és védője a másodfokú tárgyaláson az irányadó tényállás alapján támadta védence bűnösségének megállapítását a Btk. 350. §-ának (1) bekezdésébe ütköző jelentési kötelezettség megszegésének vétségében. Álláspontja szerint védence kellő időben jelentést tett az I. r. vádlottól szerzett információkról, így terhére a szóban forgó bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg, ezért bűncselekmény hiányában történő felmentését indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a II. r. vádlott védőjének a felmentésre irányuló indítványával az alábbiak szerint nem értett egyet.
A rendelkezésre álló bűnügyi iratok alapján megállapítható, hogy a katonai tanács részletes, minden körülményre kiterjedő bizonyítási eljárást folytatott le. Nincs olyan érdemi körülmény, amelyet az ügy felderítése végett ne vizsgált volna meg. A fellelhető bizonyítékokat az értékelési körébe vonta, és azok mérlegelése alapján állapította meg a tényállást. Indokolási kötelezettségének is eleget tett.
Az irányadó tényállás alapján – amely összhangban áll a rendelkezésre álló bizonyítékokkal – az állapítható meg, hogy a II. r. vádlott 1998. február közepén – közelebbről meg nem határozható időpontban – szerzett tudomást az I. r. vádlottól a bűncselekmény lényeges körülményeiről, ennek ellenére a Rendőrség Szolgálati Szabályzata [3/1995. (III. 1.) BM rendelet] 12. §-ának (1) bekezdésében írt kötelezettségét elmulasztva nem tett feljelentést, csupán 1998. február 27-én közölte az általa tudottakat – a büntetőeljárás elősegítése céljából – munkatársával, a rendőr főtörzsőrmesterrel, aki ezt követően 1998. március 3-án juttatta el jelentését a rendőrőrs parancsnokához. A Btk. 350. §-ának (1) bekezdésébe ütköző jelentési kötelezettség megszegésének vétségét – egyebek mellett – az követi el, aki fontos szolgálati ügyben, kellő időben nem tesz jelentést. A bírói gyakorlat szerint a kellő időben történő jelentéstétel elmulasztása – mint fogalom – viszonylagos természetű, és mindig a kötelezettség által terhelt alany észleléskori helyzetétől, valamint attól függ, hogy a jelentés címzettjét milyen módon és formában tudja a lehető legrövidebb időn belül elérni. A kellő időben megjelölés tehát valójában haladéktalanul teljesítendő kötelezettséget jelent, melynek a katona „mihelyt teheti", eleget kell tegyen, vagyis amikor a kötelezettség teljesítését gátló akadály elhárul, és a cselekvés feltételei számára reálisan megnyílnak. A késedelmes jelentés ugyanis az időben való intézkedést lehetetlenné teheti, illetve az elöljáró azt a rendelkezésének kiadásánál nem veheti figyelembe, holott őt abban befolyásolná. Megvalósítja tehát a bűncselekményt, aki nyomban nem tájékoztatta az elöljáróját, amint arra lehetősége nyílott. Az irányadó tényállásból kitűnően a II. r. vádlott már 1998. február közepén elmulasztotta a jelentési kötelezettségét, mindezek alapján megalapozottan állapította meg a katonai tanács az ítélet tényállásában, hogy az I. r. vádlott fontos szolgálati ügyben kellő időben nem tett jelentést, ezért a II. r. vádlott és a védője felmentésre irányuló fellebbezése alaptalan volt.
Az irányadó tényállás alapján törvényes mindkét vádlott bűnösségének a megállapítása, és helyes a II. r. vádlott cselekményének a jogi minősítése is.
Tévedett azonban a katonai tanács, amikor az I. r. vádlott bűnösségét csupán a Btk. 244. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző és (3) bekezdésének b) pontja szerint minősülő hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettének minősítette. A tényállásból kitűnően az állapítható meg, hogy az I. r. vádlott a segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével kapcsolatban két személynek – a testvérének és K. L.-nek – nyújtott segítséget ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön. A Btk. 244. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző ún. „tárgyi bűnpártolást” az követi el, aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna, a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik. A minősítés annyiban téves, hogy az I. r. vádlott nem a tárgyi bűnpártolást, hanem a Btk. 244. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző ún. személyi bánpártolást valósította meg. Az I. r. vádlott anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna, segítséget nyújtott ahhoz, hogy a hatóság üldözése elől meneküljön. A személyi bűnpártolás az elkövetőt, illetve a potenciális elkövetőt segíti a hatóság előli menekülésben. E körben minden olyan magatartás ekként minősül, amely közvetlenül és kifejezetten az elkövető kézre kerítésének megakadályozására korlátozódik.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet az ügyésznek azzal a jogi álláspontjával, hogy a hozzátartozó, a testvér, K. M. vonatkozásában az I. r. vádlott nem is követhette el hivatalos személyként a bűnpártolás bűntettét, mivel mint hozzátartozót feljelentési kötelezettség nem is terhelte. Ezen álláspont azért téves, mivel a Btk. 244. §-ának (4) bekezdése a hozzátartozó részére akkor biztosít büntethetőséget kizáró okot, ha a bűnpártolást nem a Btk. 244. §-a (2) bekezdésében és (3) bekezdésének b) pontjában írt módon követte el, hanem az egyéb elkövetési magatartások útján. Az irányadó tényállás alapján az állapítható meg, hogy az I. r. vádlott mint hivatalos személy követte el a bűnpártolást, így büntethetőséget kizáró ok a hozzátartozója vonatkozásában sem áll fenn.
Ugyanakkor az I. r. vádlott nemcsak a testvérének, hanem K. L.-nek is segítséget nyújtott ahhoz, hogy a hatóság üldözése elől meneküljön, így a Legfelsőbb Bíróság a vádlott cselekményét a Btk. 244. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és (3) bekezdésének b) pontja szerint minősülő 2 rb. hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettének minősítette.
A súlyosítás érdekében bejelentett ügyészi fellebbezés az alábbiak szerint részben alapos.
A katonai tanács lényegében mindkét vádlott vonatkozásában helyesen állapította meg a büntetés kiszabása körébe figyelembe jövő bűnösségi körülményeket. Helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a hivatalos személyként jelentős tárgyi súlyú, igazságszolgáltatás elleni bűncselekményt elkövető I. r. vádlottal szemben szabadságvesztés büntetés kiszabása szükséges. Ugyancsak megalapozott az a következtetés, hogy a szolgálatát eddig kifogástalanul teljesítő vádlottal szemben a Btk. 37. §-ában meghatározott büntetési cél, a szabadságvesztés végrehajtása nélkül is elérhető.
Ugyanakkor tévedett a katonai tanács, amikor az I. r. vádlottal szemben nem alkalmazott katonai mellékbüntetést. Az általa elkövetett bűncselekmények konkrét tárgyi súlyára figyelemmel az I. r. vádlott magatartása sértette a rendfokozat tekintélyét, de nem oly súlyosan, amely a szolgálati viszonyának a megszüntetését indokolná, ezért a Legfelsőbb Bíróság az I. r. vádlottat a Btk. 134. §-ának (1) és (2) bekezdésére figyelemmel 2 évre a soron következő rendfokozatba előlépésre előírt várakozási idő meghosszabbítására is ítélte. A katonai tanács által kiszabott, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés és a Legfelsőbb Bíróság által alkalmazott katonai mellékbüntetés összhatásában lesz alkalmas az I. r. vádlott egyéni megnevelésére és az általános megelőzésre is.
A II. r. vádlottal szemben a katonai tanács az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyával arányban állapította meg a pénzbüntetés napi tételszámát és a személyi, jövedelmi, vagyoni viszonyait, valamint az életkörülményeit is helyesen figyelembe véve a pénzbüntetés egynapi tételének összegét. Erre figyelemmel a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezés a II. r. vádlottal szemben nem indokolt.
A katonai tanács ítéletének egyéb rendelkezései mindkét vádlott tekintetében törvényesek, így azokat – ideértve az I. r. vádlott esetében alkalmazott előzetes bírósági mentesítést is – a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. V. 375/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás