• Tartalom

15/2000. (IV. 14.) PM–HM együttes rendelet

15/2000. (IV. 14.) PM–HM együttes rendelet

a vámeljárás során alkalmazandó NATO okmányok köréről, alkalmazásáról, valamint kibocsátásuk eljárási szabályairól1

2012.08.24.

Az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti fegyveres erőik jogállásáról szóló Megállapodáshoz történő csatlakozásról, a Megállapodás kihirdetéséről, valamint a Megállapodáshoz kapcsolódó egyes jogszabályok módosításáról szóló 1999. évi CXVII. törvény 14. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:

Személyi hatály

1. § A rendelet személyi hatálya a következőkre terjed ki:

1. a) Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a HM hivatalaira és háttérintézményeire,

b)2 Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, a katonai felsőoktatási intézményekre,

c) a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) vezető szerveire, csapataira, intézeteire

(a továbbiakban együttesen: programfelelős HM, MH szervek).

2. a) az 1999. évi CXVII. törvénnyel megerősített és kihirdetett, az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló, 1951. június 19-én, Londonban aláírt Megállapodásban meghatározott személyi körre,

b) az 1995. évi LXVII. törvényben kihirdetett ,,Békepartnerség'' más részt vevő államainak fegyveres erejére vonatkozó, és az 1995. évi CII. törvénnyel megerősített és kihirdetett, az Észak-atlanti Szerződés részes államai és a ,,Békepartnerség'' más részt vevő államai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló Megállapodásban meghatározott személyi körre

(a továbbiakban együttesen: külföldi fegyveres erők).

3. A programfelelős HM, MH szervekkel, valamint a külföldi fegyveres erőkkel kapcsolatban álló, az e rendelet tárgyi hatálya alá tartozó tevékenységekkel összefüggésben feladatot ellátó beszállító és fuvarozó vállalatokra.

4. A Vám- és Pénzügyőrség szerveire (a továbbiakban: vámhatóság), az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szerveire (a továbbiakban: adóhatóság).

Tárgyi hatály

2. § A rendelet tárgyi hatálya kiterjed

1.3 a programfelelős HM, MH szervek, valamint a külföldi fegyveres erők által, áruknak/vámáruknak Magyarország NATO tagságával összefüggésben, továbbá nemzetközi szerződés, két- és többoldalú katonai megállapodás alapján szolgálati érdekből országaik területére – jelen rendeletben szabályozott – NATO okmányok fedezete mellett történő továbbítására,

2. a NATO okmányokra, igazolásokra, valamint a velük kapcsolatos valamennyi eljárásra, ideértve különösen a NATO okmányok, igazolások kibocsátására jogosult szerv feladatait és hatáskörét, a formanyomtatvány elkészítésének, szigorú számadású okmányként kezelésének, az igénylés és kibocsátás rendjét, jogszerű használatának ellenőrzését, valamint

3. a vámhatóságnak az 1. pontban említett áruszállításokkal kapcsolatos eljárási feladatainak szabályozására terjed ki.

A NATO okmányok, igazolások köre, rendeltetésük

3. § (1) A NATO okmány e rendelet alkalmazásában két vagy több NATO tagállam között, az Észak-atlanti Szerződésben, illetve egyéb nemzetközi megállapodásokban meghatározott célok elérése érdekében folytatott tevékenységek előmozdítására szolgáló, szigorú számadású okmány, amely a programfelelős HM, MH szervek, valamint külföldi fegyveres erők hadfelszereléseinek, eszközeinek, anyagainak, élelmiszerének, ellátmányának továbbá egyéb javainak, illetve bizományában lévő más áruknak/vámáruknak szolgálati érdekből történő kiviteléhez, behozatalához, tranzitjához szükséges – külön jogszabályban előírt – engedélyként, valamint a vámkezelés kérelmezésére szolgáló árunyilatkozatként szolgál.

(2) A NATO igazolás e rendelet alkalmazásában egyrészt – jogszabályban vagy nemzetközi szerződésben előírt – a programfelelős HM, MH szervek, valamint a külföldi fegyveres erők hivatalos nyilatkozata a tulajdonában vagy bizományában lévő áruk/vámáruk kizárólagos felhasználásáról, másrészt a fegyveres erők tagjai és polgári állománya, valamint hozzátartozóik áruinak/vámáruinak államhatáron történő beléptetéséhez, kiléptetéséhez vagy vámkezeléséhez szükséges okmány.

(3) A NATO okmány/igazolás mentesíti a programfelelős HM, MH szerveket, a külföldi fegyveres erőket, valamint ezen szervezetek részére szállítmányozási feladatokat ellátó szerveket, személyeket az általuk szállított árukat/vámárukat terhelő vám- és adófizetési, valamint a vámbiztosíték nyújtási kötelezettség alól, az országaik területére, valamint több tagállamon keresztül történő áruszállítás esetén.

4. § (1) A külföldi fegyveres erők NATO okmányai a következők:

a) Import/Export Vámárunyilatkozat a küldő állam fegyveres erői tulajdonát képező vagy bizományában lévő árukról (a továbbiakban: NATO Form 302),

b) Import/Export Vámárunyilatkozat AE Form 302–1,

c) DD Form 250 típusú Anyagvizsgálati és átvételi jelentés,

d) March Credit Form (menetparancs),

e) IFOR Import/Export Vámárunyilatkozat (Horvátország és Bosznia-Hercegovina, Katonai szállítmány) IFOR/Vám/001,

f) IFOR Import/Export Vámárunyilatkozat (Horvátország és Bosznia-Hercegovina, Kereskedelmi szállítmány) IFOR/Vám/002,

g) Gépjármű adatlap (TRIPTYQUE).

(2) A külföldi fegyveres erők NATO igazolásai a következők:

a) az e rendelet 1. számú mellékletében meghatározott nyilatkozat,

b) az e rendelet 2. számú mellékletében meghatározott nyilatkozat.

(3) A programszervező HM, MH szervek NATO okmányai a következők:

a) az e rendelet 3. számú mellékletében foglalt Import/Export vámárunyilatkozat a Magyar Honvédség tulajdonát képező vagy bizományában lévő árukról (a továbbiakban: HU Form 302),

b) IFOR Import/Export vámárunyilatkozat (Horvátország, Katonai szállítmány) IFOR/Vám/001,

c) IFOR Import/Export vámárunyilatkozat (Horvátország, Kereskedelmi szállítmány) IFOR/Vám/002,

d) Gépjármű adatlap (HU-TRIPTYQUE).

(4) A programszervező HM, MH szervek NATO igazolásai a következők:

a) a nemzetközi szerződésben, valamint a két- és többoldalú katonai megállapodásokban előírt igazolás,

b) az e rendelet 1. számú mellékletében foglalt nyilatkozat;

c) a hivatalos pecséttel ellátott, katonai futár útján továbbított hivatalos okiratokról – az e rendelet 4. számú mellékletében foglalt – igazolás,

d) a NATO biztonsági/titokvédelmi szempontból minősített küldeményekről szóló – az e rendelet 5. számú mellékletében foglalt – igazolás.

(5) Az (1) bekezdés b)d) pontjai szerinti okmányokat a Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyesült Államok Kormánya közötti, az Egyesült Államok Fegyveres Erőinek a Magyar Köztársaság területén történő tevékenységéről szóló Megállapodás, valamint az annak mellékletét képező Végrehajtási Megállapodások megerősítéséről és kihirdetéséről szóló 1997. évi XLIX. törvényben szabályozottak szerint, az Amerikai Egyesült Államok Fegyveres Erői alkalmazzák.

(6) Az (1) bekezdés e)f) pontjai, (3) bekezdés b)c) pontjai szerinti okmányok a NATO Főparancsnokság és az érintett államok kormányai közötti Megállapodás szerinti okmányok, amelyeket az IFOR/SFOR békefenntartó műveletek során, az államhatáron keresztül szállított áruk/vámáruk vámkezeléséhez alkalmaznak.

Alkalmazás

5. § (1) A külföldi fegyveres erők – a (2) bekezdés kivételével – szolgálati járműveinek, továbbá árut/vámárut nem szállító katonai tehergépjárműveinek saját meghajtással történő ideiglenes behozatala vagy kivitele esetén, az e rendelet 4. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott okmánnyal, vagy az e rendelet 4. §-a (1) bekezdésének g) pontjában meghatározott három példányban kiállított okmánnyal kell rendelkezniük.

(2) Az Amerikai Egyesült Államok Fegyveres Erői árut/vámárut nem szállító katonai járműveinek a határ átlépésekor nem kell rendelkezniük a 4. § (1) bekezdés b)d) pontjaiban előírt vámokmányok egyikével sem. Az ilyen járműveken utazó USA Fegyveres Erői tagjának rendelkeznie kell az egyéni vagy csoportos menetparanccsal és arcképes igazolvánnyal.

(3) A programfelelős HM, MH szervek szolgálati járműveinek, továbbá árut/vámárut nem szállító katonai tehergépjárműveinek saját meghajtással történő ideiglenes kivitele esetén, az e rendelet 4. §-a (3) bekezdésének d) pontjában, valamint ha a tranzitállamok és a rendeltetési ország hatóságai megkövetelik az e rendelet 4. §-a (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott okmányokkal kell rendelkezniük.

(4) A programfelelős HM, MH szerveknek – külön jogszabályban előírt – NATO menetparancs alapján szolgálati kézilőfegyver, lőszer-javadalmazás, egyéni védőfelszerelés (védősisak, egyéni vegyvédelmi felszerelés, védőmellény) birtoklása és szállítása esetén a határátlépéshez a menetparancs mellett rendelkezni kell a HU Form 302 okmánnyal.

6. § (1) A NATO okmányok nem alkalmazhatók:

a) a programfelelős HM, MH szerveknek, valamint a külföldi fegyveres erő tagjainak szabadságoltatás, egészségügyi vagy fegyelmi ok, szolgálati idejének letelte miatti felmentése esetén, kézben szállított személyi poggyászára;

b) a NATO tagállamok tulajdonát nem képező árukra/vámárukra, kivéve, ha külön jogszabály vagy nemzetközi megállapodás másképp rendelkezik.

(2) Külön-külön NATO okmányt kell kiállítani:

a) a kiviteli irányú vámkezelések esetén, ha a címzettek nem azonosak,

b) terjedelmük miatt külön-külön fuvareszközön szállított árukra/vámárukra, ha a fuvareszközök nem egyszerre lépik át az államhatárt,

c) jövedéki termékekre,

d) újrakivitel esetén.

(3) Egy NATO okmányt lehet kiállítani:

a) a terjedelmük miatt külön-külön fuvareszközön szállított árukra/vámárukra, ha azok az államhatárt egyszerre lépik át,

b) zárt vonatokban szállított árukra/vámárukra, amennyiben a feladás vasúti kocsinként külön-külön fuvarlevélen, vagy egy fuvarlevélen kocsijegyzék csatolásával történik,

c) gyűjtőárukra, amennyiben egy időben történik a szállításuk.

(4) A NATO okmányhoz jegyzéket kell kiállítani és csatolni, amennyiben az okmányon szereplő rovatok nem elegendőek az áru/vámáru részletes felsorolására. A jegyzéknek tartalmaznia kell tételesen az árura/vámárura vonatkozó részletes adatokat (megnevezés, mennyiség, azonosítási adatok, rakomány egység mennyisége, megjegyzés), valamint a hozzá tartozó NATO okmány jelét és sorszámát. A NATO okmányon fel kell tüntetni a csatolt jegyzékek számát annak érdekében, hogy a két okmány különválása esetén a csatolás ténye és a csatolt jegyzék elválaszthatatlansága megállapítható legyen.

(5) Az e rendelet 4. §-a (1) bekezdésének a) és g) alpontja, a (3) bekezdés a) és d) alpontja szerinti okmányok/igazolások nemzeti, angol és francia nyelvű formanyomtatványok, melyeket géppel vagy olvasható kézírással, nemzeti nyelven és angolul kell kiállítani.

(6) Az e rendelet 4. §-a (1) bekezdésének b) alpontja szerinti okmány olasz, francia, német, holland és angol nyelvű formanyomtatvány, melyet géppel vagy olvasható kézírással, angol nyelven kell kiállítani.

(7) Az e rendelet 4. §-a (1) bekezdésének c)f) alpontja szerinti okmányok angol nyelvű formanyomtatványok, melyeket géppel vagy olvasható kézírással, angol nyelven kell kiállítani.

(8) Az e rendelet 4. §-a (2) bekezdésének a)b) alpontja, a (3) bekezdésének b)c) alpontja, a (4) bekezdésének b)d) alpontja szerinti okmányok magyar és angol nyelvű formanyomtatványok, melyeket géppel vagy olvasható kézírással, magyar vagy angol nyelven kell kiállítani.

(9)4 A Honvédelmi Minisztérium vám- és határforgalmi feladatok végrehajtásáért felelős szervezeti egysége (a továbbiakban: katonai vámügyi szerv) a NATO tagállamok által megküldött NATO okmányok mintáit a beérkezést követő 10 napon belül megküldi a vámhatóság és az adóhatóság központi szerve részére.

7. § (1) A NATO Form 302, AE Form 302–1, HU Form 302, IFOR/Vám/001, IFOR/Vám/002 okmányok ötpéldányos nyomtatványok, melyeket tranzitországonként két-két példánnyal kell kiegészíteni.

(2) A szigorú számadású okmány, igazolás csak az eredeti aláírással és bélyegzőlenyomattal érvényes.

(3) Az ötpéldányos NATO okmány egyes példányainak rendeltetése:

a) 1. sorszámú – Címzett példánya (a címzettnek kell átadni a szállítmánnyal együtt a vámkezelés után),

b) 2. sorszámú – Feladó példánya (rendeltetési helyen az áru átvételét és vámkezelését követően címzett aláírásával és bélyegzőlenyomatával vissza kell küldeni a kibocsátó részére),

c) 3. sorszámú – Indító/kiléptető ország vámhivatalának példánya (a vámhivatalnál marad feldolgozás céljából),

d) 4. sorszámú – Rendeltetési ország vámhivatalának példánya (a vámhivatalnál marad feldolgozás céljából),

e) 5. sorszámú – Kibocsátó szerv példánya.

(4) A kibocsátónak tranzitországonként a 4. sorszámú példányt két-két eredeti példányban kell kiállítania, melyek a 4a., 4b., ...4c. sorszámot kapják, és ezek a tranzitországok belépő- és kilépő vámhivatalainak példányai.

8. § (1) A 4. § (2) és (4) bekezdései szerinti NATO igazolást csatolni kell:

a) a határ- és belterületi vámhivatal vámmentes vámkezeléséhez,

b) a hivatalos pecséttel ellátott, katonai futár útján továbbított hivatalos okiratokhoz,

c) a NATO biztonsági/titokvédelmi szempontból minősített küldemények továbbítása esetén, amelyben nyilatkozni kell, hogy azok kizárólag biztonsági/titokvédelmi eszközöket, anyagokat tartalmaznak,

d) külön bilaterális és multilaterális Megállapodásban előírt esetekben.

(2) A NATO igazolást a vámokmánnyal együtt kell átadni a vámkezelés indítványozása alkalmával a vámkezelést végző vámhivatal részére.

A NATO okmányok, igazolások kibocsátó szerve, feladatai, hatásköre

9. § (1) A külföldi fegyveres erők NATO okmányai, igazolásai esetében a kibocsátó szerv a nemzeti utasításokban kijelölt szerv. A (2) bekezdésben említett szerv köteles a külföldi fegyveres erők kibocsátó szerveinek körét bejelenteni, valamint az aláírásra felhatalmazott személyek nevét, aláírás- és bélyegzőlenyomat-mintáit a vámhatósághoz eljuttatni.

(2)5 A 4. § (3) bekezdésében meghatározott NATO okmányok, valamint 4. § (4) bekezdésében meghatározott igazolások kibocsátására jogosult központi szerv a katonai vámügyi szerv.

(3) A 4. § (3) bekezdésében meghatározott NATO okmányok, valamint 4. § (4) bekezdésében meghatározott igazolások kibocsátására külföldön állomásozó MH csapat, egység esetén az állományból – a Honvéd Vezérkar javaslata alapján – a (2) bekezdésben kijelölt szerv által megbízott, nyilvántartásba vett területi szerv jogosult.

(4)6 A katonai vámügyi szerv jogosult a HM és a MH csapatai, egységei, kötelékei és azok tagjai részére NATO okmányok, igazolások kibocsátására, amennyiben azokkal haditechnikai eszközök és anyagok – ideértve a személyi felszerelése közül a szolgálati kézilőfegyvert, az egyéni vegyvédelmi felszerelést, védőmellényt –, illetve élelmiszer vagy ellátmány szállítása történik. A (2) bekezdésben kijelölt szerv jogosult a programfelelős HM, MH szervek tulajdonában vagy bizományában lévő, illetve a részükre behozott, beküldött áruk/vámáruk vámkezelési kérelmeként NATO okmányt, igazolást kibocsátani, valamint a külföldi fegyveres erők áruinak/vámáruinak vámkezelésében közreműködni, és részükre NATO okmányt/igazolást kibocsátani.

(5) A külföldi állomáshelyről MH csapat, egység, kötelék áruinak/vámáruinak szállítása során NATO okmány, igazolás kibocsátása, valamint az ezzel kapcsolatos eljárások lefolytatása a (3) bekezdésben kijelölt szerv hatáskörébe tartozik.

(6) NATO okmány, igazolás kiadható olyan – a programfelelős HM, MH szervek, valamint a külföldi fegyveres erők kötelékébe nem tartozó – polgári fuvarozók részére, amelyek a programfelelős HM, MH szervek, illetve a külföldi fegyveres erők tulajdonában vagy bizományában lévő felszerelés, eszközök, ellátmány, vagy egyéb anyagok szállítását végzik.

(7) A NATO okmányt, igazolást átvevő személy a NATO okmány, igazolás fedezete mellett történő szállítás befejezése után köteles haladéktalanul, de legfeljebb 2 napon belül elszámolni a 9. § (2)–(3) bekezdésében megjelölt szervek felé.

10. § (1)7 A katonai vámügyi szerv intézkedik a NATO okmányok, igazolások formanyomtatványainak, valamint a hitelesítésre szolgáló sorszámos bélyegzőinek előállítása, nyilvántartásba vétele, továbbá a területi szervek részére történő átadása és visszavétele iránt. A katonai vámügyi szerv az előállítás költségeit saját költségvetésében éves szinten tervezi.

(2)8 A katonai vámügyi szerv aláírásra felhatalmazott személyeire tett javaslatot a HM illetékes minisztériumi vezetője hagyja jóvá. A 9. § (3) bekezdésben kijelölt szerv kibocsátásra jogosult személyeinek a katonai vámügyi szerv ad megbízást, azokról nyilvántartást vezet, valamint intézkedik – jogosultság megszűnésével, állományváltással egyidejűleg – a megbízatás visszavonása és a nyilvántartásból való törlés iránt.

(3)9 A katonai vámügyi szerv a kibocsátásra jogosultak kijelölését követően az aláírás és a sorszámos bélyegzőlenyomat mintáit megküldi az érintett külföldi és magyar hatóságok részére, és azokat negyedévenként felülvizsgálja.

(4)10 A 9. § (3) bekezdésben meghatározott szerv havonta jelentést tesz a katonai vámügyi szerv részére, a NATO okmányok fedezetével részére továbbított szállítmányok beérkezéséről, s egyidejűleg csatolja a NATO okmánynak az átvételt igazoló 2. számú példányát.

(5) A 9. § (3) bekezdésben kijelölt szerv köteles a csapat, az egység, a kötelék, a szállítmány, a küldemény Magyarországra történő útbaindítását megelőző 10 nappal előjelentést küldeni.

(6) Az előjelentésnek a következő adatokat kell tartalmaznia:

a) kötelékparancsnok neve vagy szállító személy neve, úti okmány azonosítási száma,

b) szállítás módja,

c) útvonal, határátkelőhelyek megnevezése,

d) indulás tervezett időpontja,

e) a magyar határátkelőhelyre érkezés tervezett időpontja,

f) harci és gépjárművek (személygépkocsi, szállító járművek) típusa, mennyisége, rendszáma,

g) a szállítandó anyagok fajtája, mennyisége (különösen a veszélyes anyagok, élelmiszer),

h) szolgálati kézilőfegyver típusa, gyári száma (fegyverviselés elrendelése esetén),

i) lőszer-javadalmazás (típus, darabszám) (fegyverviselés elrendelése esetén),

j) egyéni védőfelszerelés fajtája, mennyisége (pl. védősisak, vegyvédelmi készlet, golyóálló mellény, csak szállításának elrendelése esetén),

k) a szállítmány fegyveres kísérésére vonatkozó igény, illetve adatok,

l) továbbított hivatalos dokumentumok megnevezése, mennyisége,

m) a kiadott NATO okmány, igazolás száma,

n) egyéb adatok.

(7)11 A katonai vámügyi szerv a szükséges adatok egyidejű megküldésével értesíti a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát (a továbbiakban: VPOP) a NATO okmány fedezetével elindított katonai csapat- és szállítmánymozgásokról.

Kibocsátás, kezelés

11. § (1)12 A külföldi fegyveres erők NATO okmányainak, igazolásainak kibocsátását országaik nemzeti szabályozása szerint kell végezni. Az igazolásokat a külön jogszabályban, illetve két- vagy többoldalú megállapodásban rögzített formában és adattartalommal kell kibocsátani. Az igazolás elfogadhatóságának kétsége esetén a magyar vámhatóság a katonai vámügyi szerv állásfoglalása, iránymutatása szerint jár el.

(2) A programfelelős HM, MH szervek NATO okmányainak, igazolásainak kibocsátását jelen rendeletben, valamint a honvédelmi miniszter utasításában szabályozottak szerint kell végezni.

(3) A NATO okmányokat, igazolásokat a felhatalmazással rendelkező személy saját kezűleg írja alá és a részére kiadott sorszámos bélyegzővel hitelesíti. A kibocsátásra felhatalmazott személy jogkörének átruházása más személy részére, valamint más felhatalmazott személy sorszámos körbélyegzőjének alkalmazása tilos.

(4) A NATO okmányokat, igazolásokat írógéppel, számítógéppel vagy kézírással – nyomtatott nagybetűkkel – kell kitölteni.

(5) A NATO okmányok satírozással, kifestéssel, átírással történő javítása tilos. Az adattartalom javítására kizárólag a kibocsátó, illetve a 13. § (2) bekezdésben megjelölt esetekben a kötelék parancsnoka vagy szállító személy jogosult. A javítandó adatot áthúzással érvényteleníteni kell, és a helyes adatot fölé kell írni. A javítást a javítást végzőnek és a vámhatóságnak is igazolnia kell.

(6)13 Ha a szigorú számadású NATO okmányok, igazolások megrongálódnak, vagy használhatatlanná válnak, a nyomtatvány minden azonos sorszámmal rendelkező példányát – a katonai vámügyi szerv engedélye alapján – bizottságilag kell megsemmisíteni. A megsemmisítésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely tartalmazza a megsemmisített NATO okmány jelét és sorszámát, a megsemmisítés rövid szöveges indoklását, időpontját. Ha a megsemmisítést a 9. § (3) bekezdésében meghatározott szerv végzi a jegyzőkönyv egy példányát meg kell küldenie a katonai vámügyi szerv részére, amely szükség esetén intézkedik a NATO okmány pótlása iránt. Ezen eljárás vonatkozik az elavult NATO okmányokra is.

(7) A NATO okmány, igazolás, bélyegző nyilvántartását, kezelését úgy kell végezni, hogy azok nyomon követhetősége keletkezésüktől a megsemmisítésükig bizonylati úton biztosított legyen.

Nyilvántartás

12. § (1)14 A katonai vámügyi szerv a NATO okmány, igazolás kibocsátására jogosult személyekről, aláírásmintáikról, valamint a részükre kiadott sorszámos bélyegzőkről nyilvántartást vezet.

(2)15 A katonai vámügyi szerv és a 9. § (3) bekezdésében meghatározott szerv Okmánynyilvántartó naplót vezet, amelyben a kibocsátott, valamint a szállítások során beérkezett NATO okmányokat, igazolásokat nyilvántartja.

Jelentésre kötelezett esemény

13. § (1)16 A szállítás ideje alatt megsemmisült, eltűnt áruról/vámáruról, NATO okmányról, valamint a (2) bekezdésben meghatározott esetekről a kötelék parancsnoka, vagy a szállításért felelős személy köteles a kibocsátó szervet, valamint a vámhatóságot haladéktalanul, de legkésőbb tudomásra jutástól számított 24 órán belül szóban tájékoztatni, majd a tényállás tisztázását követő 24 órán belül, a katonai vámügyi szerv részére írásbeli jelentést tenni. Az írásos jelentésnek tartalmaznia kell a rendkívüli esemény körülményeinek leírását, és csatolni kell a hatósági jegyzőkönyvet vagy az eseménnyel kapcsolatos egyéb jelentést.

(2) A kötelékből műszaki okok miatt meghibásodott harci és gépjárművet kisorozni, szállítás során vámzárral ellátott katonai és polgári fuvareszközből a szállított árut/vámárut átrakni csak az oszlop parancsnoka, a gépjárművezető vagy a kísérő személyek jelenlétében lehet. A kibocsátó szerv – (1) bekezdés szerinti – tájékoztatása után a legközelebbi vámhatóságnál kérelmezni kell a fuvareszköz vámzárral történő lezárását, valamint a kibocsátott vámokmány 11. § (5) bekezdés szerinti javítását.

(3)17 A katonai vámügyi szerv köteles a NATO okmányok, igazolások formanyomtatványainak, illetve a sorszámos bélyegzőnek az eltűnését, elveszését a vámhatóságnak, valamint az MK Központi Nyilvántartó útján a HM illetékes minisztériumi vezetőjének jelenteni. A 9. § (3) bekezdésben kijelölt szervek a NATO okmányok, igazolások formanyomtatványainak, valamint a sorszámos bélyegző eltűnését, elveszését a katonai vámügyi szervnek kötelesek jelenteni. A katonai vámügyi szerv köteles az ügy tisztázása és az eltűnt/elveszett okmányok, bélyegzők pótlása iránti szükséges intézkedéseket megtenni.

(4)18 Az (1)–(2) bekezdésben megjelölt események külföldön történő bekövetkezését – amennyiben Magyarországnak az adott országba akkreditált katona diplomatája teljesít szolgálatot – jelezni kell a katonai diplomácia részére. A katonai attasénak vagy helyettesének segítséget kell nyújtani a köteléknek, illetve a szállítmánynak a rendeltetési helyre történő eljutásához vagy a hazaszállításhoz.

(5) A NATO okmánnyal, igazolással kapcsolatos visszaélések vizsgálata a kibocsátó szerv hatáskörébe tartozik. A kibocsátó szerv a feltárt visszaélések elhárításához szükséges intézkedések megtételére, felelősségre vonás kezdeményezésére jogosult.

Felelősségi kör

14. § (1) A NATO okmány, igazolás kibocsátásával megbízott szerv felelős a NATO okmányok, igazolások formanyomtatványainak, valamint a sorszámos bélyegzőnek a megfelelő tárolásáért, kezeléséért, jogszerű alkalmazásáért, elszámolásáért.

(2) A NATO okmányt, igazolást átvevő személy felelős annak rendeltetésszerű felhasználásáért, az áruval /vámáruval kapcsolatban más jogszabály által előírt vámigazgatási eljárásokban való alkalmazásáért és az azzal való elszámolás teljesítéséért.

(3)19 A külföldön állomásozó MH csapat, egység, kontingens részére kibocsátott NATO okmány, igazolás kezelése, tárolása, jogszerű alkalmazása és elszámolása a parancsnok felelősségi körébe tartozik. A Magyarországra visszatérő, NATO okmányt/igazolást átvett MH csapat, egység, kötelék parancsnoka vagy a szállításért felelős személy köteles a kiküldetés lejártát, illetve a szállítás befejezését követően haladéktalanul, de legfeljebb 2 napon belül az áruval/vámáruval és a NATO okmánnyal, továbbá a kibocsátásra meghatalmazott személy a részére kiadott sorszámos bélyegzővel elszámolni a katonai vámügyi szerv felé.

A vámhatóság és az adóhatóság szerveinek
a NATO okmányhoz, igazoláshoz kapcsolódó eljárás rendje

15. § (1) A vámhatóság a programfelelős HM, MH szervek és a külföldi fegyveres erők által szállított, behozott vagy beküldött, valamint kivitelre szánt árui/vámárui vámkezelése esetén a 4. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott okmányokat írásbeli árunyilatkozatnak köteles tekinteni.

(2) A menetparanccsal rendelkező futárok esetében az (1) pontban szabályozottaknak megfelelően kell eljárni, biztosítva a soronkívüliséget és a hivatalos pecséttel ellátott küldemények sértetlenségét.

(3) A NATO okmány fedezetével szállított, behozott vagy beküldött, valamint kivitelben vámkezelt árukkal/vámárukkal kapcsolatos vámszabálysértésekről, bűncselekményekről, és a megtett intézkedésekről értesíteni kell a – hatáskörrel rendelkező – kibocsátó szervet. A vámbűncselekményt és vámszabálysértést elkövető katona esetén a vámhatóság a hatáskörébe utalt halaszthatatlan nyomozati cselekmények megtételéről haladéktalanul – bizonyítékok és a nyomozati jegyzőkönyv megküldésével – értesíti a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező katonai hatóságot.

(4) Az adóhatóság a külföldi fegyveres erők külön jogszabály által előírt vám- és adófizetési kötelezettséggel terhelt beszerzései esetén az áruk/vámáruk után fizetendő adók, vámok visszaigényléséhez, valamint a programfelelős HM, MH szervek árui végleges kivitelének igazolásául a 4. § (1) és (3) bekezdésben meghatározott okmányokat köteles megkövetelni a visszaigénylés mellékleteként. A külföldi fegyveres erők tagjai, polgári állománya, hozzátartozó által Magyarországon vásárolt áruk kivitelét követő adó-visszatérítést az általános szabályok szerint kell elbírálni.

16. § (1) A NATO FORM 302, AE FORM 302–1, HU FORM 302 típusú okmányok minden egyes példányának előoldala a kiviteli irányú vámkezelést végző vámhatóság feljegyzésére szolgál, amelyen az indító vámhatóság az okmány elfogadása után a kiviteli irányú vámkezelés megtörténtét igazolja. Az okmány 3. számú példányát a nyilvántartása mellékleteként kezeli, a többi példányt a vámkezelést kérőnek visszaadja.

(2) A NATO FORM 302, AE FORM 302–1, HU FORM 302 típusú okmányok hátlapján a ,,Vámszervek bejegyzése'' rovat a kiléptető/beléptető határvámhivatal feljegyzésére szolgál, amelyen a NATO okmány elfogadása után a kiléptetést/beléptetést, illetve – amennyiben a vámkezelést a beléptető/kiléptető határvámhivatal végzi – a vámkezelés megtörténtét a ,,Vámszervek bejegyzése'' rovatban igazolja. A kiléptető vámhatóság a kiviteli irányú vámkezelés tényével érkező NATO okmány 2. számú példányát fénymásolja és nyilvántartása mellékleteként kezeli. Amennyiben a belföldi forgalom számára történő vámkezelést a beléptető határvámhivatal végzi, a NATO okmány 4. számú példányát nyilvántartása mellékleteként kezeli. Tranzitszállítmányok esetében a 4. számú példány megfelelő jelölésű példánya a beléptető/kiléptető határvámhivatal nyilvántartásának mellékleteként szolgál.

(3) A behozatali irányú árutovábbítás esetén a beléptető vámhatóság a NATO okmány elfogadása után minden egyes példány hátlapján, a ,,Vámszervek bejegyzése'' rovatában az árutovábbítási kérelemnek megfelelően feltünteti a rendeltetési vámhivatal nevére, bemutatási határidőre és az 1995. évi C. törvény vámbiztosíték alóli mentesítés jogcímére való utalásra vonatkozó záradékát.

(4) Amennyiben a belföldi forgalom számára történő vámkezelést belterületi vámhatóság végzi, a NATO okmány elfogadása után a vámkezelés megtörténtét a ,,Vámszervek bejegyzése'' rovatban igazolja, és a NATO okmány 4. számú példányát nyilvántartása mellékleteként kezeli, a többi példányt a vámkezelést kérőnek visszaadja.

(5) Az IFOR/VÁM/001, IFOR/VÁM/002 típusú NATO okmányok előlapja a vámkezelést végző vámhatóságok feljegyzéseire szolgál, amelyen a NATO okmány elfogadása és a vámkezelés elvégzése után az okmányt záradékolja. A NATO okmány rendeltetés szerinti példányát nyilvántartása mellékleteként kezeli, a többi példányokat a vámkezelést kérő részére visszaadja.

(6) A vámhatóság a NATO vámokmányhoz csatolt árujegyzék és NATO igazolás minden egyes példányát a vámkezelést végző aláírásával, olvasható bélyegzőlenyomatával és nyilvántartási számmal látja el.

(7)20 A kiléptető vámhatóság a 13. § (l) bekezdés szerinti esemény bekövetkezése esetén – a katonai vámügyi szerv kérelmére – a vámnyilvántartást mellékletét képező NATO okmány, valamint csatolt árujegyzék és NATO igazolás hitelesített másolatát megküldi.

Kibocsátó szerv ellenőrzési feladata

17. § (1)21 E rendelet hatálya alá tartozó NATO okmányok, igazolások kibocsátását, jogszerű felhasználását, nyilvántartását, tárolását, elszámolását a katonai vámügyi szerv jogosult ellenőrizni. A tervezett ellenőrzések időpontjairól, tárgyáról ellenőrzési tervet kell készíteni, szükség esetén ellenőrzés a tervezettől eltérő időpontban is történhet.

(2) Az ellenőrzést végző személy ellenőrzési jogosultságát az ellenőrzés megkezdése előtt megbízással igazolni köteles.

(3) Az ellenőrzést végző az ellenőrzésről jegyzőkönyvet készít, amelynek egy példányát – három napon belüli észrevételezés lehetőségével – az ellenőrzött rendelkezésére kell bocsátani, további egy példányt az elöljáró részére kell megküldeni. Az ellenőrzés során megállapított jogsértésről, a hiányosságoknak határidőre történő megszüntetéséről jegyzőkönyvben kell rendelkezni.

(4)22 A katonai vámügyi szerv az ellenőrzés tapasztalatai alapján megteszi a szükséges intézkedéseket, megállapítja az előírás megsértőinek körét, továbbá kezdeményezi a kibocsátásra jogosult személy felelősségre vonását, és annak megbízatását – az elöljáró egyidejű értesítésével – visszavonhatja.

Vegyes rendelkezések

18. § (1) A honvédelmi miniszter a NATO okmányok, igazolások igénylésének, kibocsátásának, kezelésének, nyilvántartásának, valamint jelen rendelet végrehajtásának részletes szabályait – a VPOP egyetértésével – utasításban szabályozza.

(2)23 Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoka a NATO okmányok, igazolások vámigazgatási eljárásban való alkalmazásának részletes szabályairól, valamint a vámeljárások gyakorlati elvégzéséről – a katonai vámügyi szerv egyetértésével – utasítást ad ki.

(3)24 A katonai vámügyi szerv együttműködik a programfelelős HM és MH szervekkel, a Pénzügyminisztérium, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (a továbbiakban: GKM) illetékes szerveivel, a vámhatósággal, az adóhatósággal, valamint a külföldi katonai és polgári hatóságokkal.

(4)25 A katonai vámügyi szerv feladata a VPOP-val való kapcsolattartás, egyeztető tárgyalások folytatása, továbbá a VPOP részére a külföldi fegyveres erőknek – a NATO, a két- és többoldalú katonai megállapodások, valamint a „Békepartnerségi Program” keretében – Magyarországra történő belépésével, tranzitcélú csapatmozgásaival, szállítmányaival kapcsolatos értesítés küldése.

(5)26 A VPOP, a KHVM és a katonai vámügyi szerv állandó együttműködés keretében a tapasztalatokról, változásokról, módosításokról szükség esetén, de legalább évente egyszer megbeszélést folytatnak.

Hatálybalépés

19. § Ez a rendelet a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 15/2000. (IV. 14.) PM–HM együttes rendelethez

NATO/PfP tagállam Fegyveres Erői . . . sz. példány
Defences Forces of Copy No.
NATO/PfP Member
-------------------
Kiadmányozó szervezet megnevezése
Issuing organisation
-------------------
A szervezet címe
Address of the issuing organisation
........ sz. NYILATKOZAT
No. ........ C E R T I F I C A T E
Alulírott tanúsítom, hogy a ........... sz. NATO okmányon szereplő termékek/szállítmány a .......... Fegyveres Erői és/vagy személyi állománya hivatalos tevékenységével összefüggésben az 1999. évi CXVII. törvénnyel kihirdetett ,,Az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló Megállapodás''-nak (NATO-SOFA) megfelelően kerülnek szállításra és/vagy felhasználásra.
Undersigned I certify that goods/shipment listed in the NATO document No. ............. are shipped and/or used in accordance with the North Atlantic Treaty Organisation Status of Forces Agreement (NATO SOFA; pronounced in Hungary by CXVII Act of 1999.) regarding the official activity of .............. Armed Forces and/or its personnel.
-------------------
dátum
date
hivatalos pecsét
official seal
-------------------
kiadmányozó aláírása
signature of the issuing officer
-------------------
beosztás
title of the issuing officer

2. számú melléklet a 15/2000. (IV. 14.) PM–HM együttes rendelethez27

NATO/PfP tagállam Fegyveres Erői . . . sz. példány
Defences Forces of Copy No.
NATO/PfP Member
---------------
Kiadmányozó szervezet megnevezése
Issuing organisation
---------------
A szervezet címe
Address of the issuing organisation
............. sz. IGAZOLÁS a fegyveres erő,
polgári állomány vagy hozzátartozó részére
CERTIFICATE No. ........ for the Armed Forces,
its civilian personnel or dependents
Alulírott igazolom, hogy a ........... sz. arcképes katonai/szolgálati igazolvány vagy útlevél tulajdonosa a .......... Fegyveres Erőhöz tartozik.
Magyarország területén történő tartózkodás, illetve állomásozás a Fegyveres Erők szolgálati feladatainak végéig, előreláthatólag ........... napig tart.
Jelen igazolást az ,,Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló Megállapodás'' (NATO-SOFA) XI. Cikk. 5., 6., 8. pontjainak érvényesítése, illetve ,,Az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló megállapodáshoz történő csatlakozásról, a megállapodás kihirdetéséről, valamint a megállapodáshoz kapcsolódó egyes jogszabályok módosításáról szóló 1999. évi CXVII. törvény'' 8. §-ának (5) bekezdésében foglalt vámkezeléshez adom ki.
Undersigned hereby certify that the holder of military/service identity card and passport with photo respectively No ............. belongs to the ............. Armed Forces. The duration of his/her stay or stationing on the territory of Republic of Hungary will last until the end of his/her duty obligation, as foreseeable for ................. days.
The present Certificate is the validation of the 5., 6., 8. Point of Clause 11 (NATO SOFA Agreement on the Legal Status concluded among the North Atlantic Treaty Organization Member States) and has been issued to customs clearance in accordance with (5) Section of § 8 of Act CXVII of 1999 on joining and announcing, moreover modification of certain regulations related to the Agreement on the Legal Status concluded among the North Atlantic Treaty Organization Member States.
-------------------
dátum
date
hivatalos pecsét
official seal
-------------------
kiadmányozó aláírása
signature of the issuing officer
-------------------
beosztás
title of the issuing officer

3. számú melléklet a 15/2000. (IV. 14.) PM–HM együttes rendelethez

Import/Export vámárunyilatkozat a Magyar Honvédség tulajdonát képező vagy bizományában lévő árukról.
Import/Export customs declaration for goods which are the property of, or destined to the property of the Hungarian Defence Forces.
Déclarations pour la douane relative á des marchandises appartenant ou destinées á un Hongrie Militaire.

Példányszám
Copy No.
Copie No ___________
__________________

Sorszám
Serial No.
Numero

Szállítás módja
Mode of transport
Mode de transport _____________________
__________________

Gépjárművek, hajók és vonatok regisztrációs száma
Registrationnumber of vehicles, barges, railway cars etc.
No. De l'enrégistrement des véhicles, péniches, bateaux,

Fuvarozó neve és címe

Wagons de chemin de fer, etc.

Name and adress of transporter
Nome et adresse du transporteur ________________________________________________________________________________________

Hivatkozási szám
(Dátum/Date/Date)
Reference No.
Numéro de réference ______________________________
_________________
Feladó neve és címe
Name and adresse of consignor

Jelen dokumentum érvényes
This document will be invalid after
Ce document sera sans valeta aprés le

Nom et adresse de l'expediteur __________________________________________________________________________________________

Címzett neve és címe
Name and adresse of consignee

 

Nom et adresse du destinaire __________________________________________________________________________________________

Úti cél
Destination

 

Destination _________________________________________________________________________________________________________

Lepecsételt/nem lepecsételt(*) Ha lepecsételt, akkor a pecsétszámot, típust, mennyiséget és a pecsételő hatóságot fel kell tüntetni az alábbi
táblázatban:
Sealed/not selaed(*) When sealed:seal numbers, quantity and sealing authority will be shown in columne (e) below:
Plombé/non Plombé(*) Si l'envoi a été plombé, Indiquer dans la columne(e) ci dessous l'espéce, pumeroiet nombre des plombs et l'autorité
qui les a apposés:

Csomagok leírása és száma
(számmal és betűvel)
Number
(in figures and works)
And description
of packages:
Nombre
(en chiffres et en lettres)
et
description des collis

Jelzések és számok
Marks and numbers
Marques et numeros

Áruk leírása
Description of goods
Description
des marchandises

Tömeg számmal és betűvel
Weight in figures and works
Poids en chiffres
et en lettres
Bruttó/Nettó(kg)
Gross/Nett(*)(kg)
Brut/Propre(*)

Megjegyzés
Remarks
Observations
Pecsét száma
Seal Numbers
Nos des plombs

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Én ......................................................................... (teljes név) igazolom, hogy a fent leírt szállítmány a Magyar Honvédség tulajdonát
képezi és csak saját használatú árukat tartalmaz.
I ............................................................................ (name in full) certify that the equipment described herein is transported under the
authority of the Headquartes and contains goods for their use.
Je, (név/name/nom(printed) (nom et prenoms) certifie que lénvoi décrit ci-dessus est transporté avec
l'authorisation des Quartiers Généraux et qu'il contient uniquement des marchandises pour leur usage.
_______________________________________

Kiadmányozó aláírása
Signature of Issuing Officier
Signature de l'officier qui a etabil de declaration
________________________

Dátum
Date
Date

Beosztás és egység
Rank and Unit
Qualité et Unite____________________________________________________

Hivatalos pecsét
Official Stamps
Cachet Official

Cím
Address
Adresse __________________________________________________________________________________

ÁTVÉTELI ELISMERVÉNY/CERTIFICATE OF RECEIPT/CERTIFICAT DE RECEPTION

Én ......................................................................... (teljes név) tanúsítom, hogy a fent felsorolt szállítmányt megkaptuk és
a szerződésben foglaltaknak megfelel.
I, ........................................................................... (Name in full) certify that the goods lited above have been received as
described.
Je, ......................................................................... (nom et prenom) certifie que les marchandises indiquées ci-dessus on été recues
et qu elles entaient conformes.
____________________________________________________

Aláírás
Signature
Signature

Cím
Adresse
Adresse

Beosztás és egység
Rank and Unit
Qualité et Unite _____________________________________________

Hivatalos pecsét
Official Stamps
Cachet Official

Dátum
Date
Date

VÁMSZERVEK BEJEGYZÉSE/PART RESERVED FOR CUSTOMS/PARTIERESERVE A LA DOUANE

 

Ország
Country
Pays

Vámhivatal
Customs Office
Bureau des douanes

Áthaladás ideje
Date of crossing
Date du passage

Vámtiszt aláírása és megjegyzése
Signature of customs officier and remarks
Signature de l'agent des douanes
et observations

Vámbélyegző
Customs stamps
Cachet de la douane

Kilépés
Exit
Sortie

 

 

 

 

 

Belépés
Entry
Entree

 

 

 

 

 

Kilépés
Exit
Sortie

 

 

 

 

 

Belépés
Entry
Entree

 

 

 

 

 

Kilépés
Exit
Sortie

 

 

 

 

 

Belépés
Entry
Entree

 

 

 

 

 

UTASÍTÁSOK A FELADÓNAK/INSTRUCTIONS FOR THE CONSIGNOR/INSTRUCTIONS POUR L'EXPEDITEUR

A FELADÓNAK a szállításkor minden másolatot be kell mutatni a szállítónak. A nyomtatványon történt bármiféle törlés, javítás, kiegészítés,
végezze azt a szállítmányozó vagy a feladó, esetleg alkalmazottaik, semmissé teszik a nyilatkozatot.

The CONSIGNOR will present all copies with the shipment to the transporter. Tampering with the forms by means of erasures or additions
there to by the consignor and/or the the transporter or their employees will void this declaration.

L'EXPEDITEUR doit remettre tous les exemplaires au transporteur en méme temps que l'envoi. L'alteration des documents par l'expediteur,
le teansporteur, ou leurs proposes (suppressions, additions, surcharge ratures) entraine automatiquement la nullite de cette declaration.

PÉLDÁNYOK ELOSZTÁSA

1. sz. példányt a címzettnek kell átadni a szállítmánnyal együtt, miután a vámtisztviselők lekezelték és lepecsételték.

2. sz. példányt a címzett visszajuttatja a feladóhivatalnak a küldemény átvételének igazolásával együtt.

3. sz. példány a kibocsátó ország vámhivatalánál marad feldolgozás céljából.

4. sz. példány a rendeltetési ország vámhivatalánál marad feldolgozás céljából. Ahol szükséges, ott tranzit célokra további példányok adhatók
ki, melynek jelölése lehet 4a, 4b, 4c és ezeket az érintett országok vámhivatalai levehetik.

5. sz. példány a kibocsátó szervezetnél marad.

DISTRIBUTION OF COPIES

Copy N° 1 Will be handed over the consignee together with shipment by the transporter after customs officiales have processed and stamped it.

Copy N° 2 should be returned by the recipient to the despatching agency together with an acknowledgement of receipt.

Copy N° 3 is intended for processing and retention by customs officials of the country of origin.

Copy N° 4 is intended for retention by custom officials of the country of destinations. Where necessary for transit purposes, further copies,
to be marked 4a, 4b, 4c, etc...... are intended for retention by customs officials of transit countries concerned.

Copy N° 5 is intended for retention by the issuing organization.

DESTINATION DES EXEMPLAIRES

L'exemplaires N° 1 ayant eté rempli et cacheté par le service des douanes, il est remis par le transporteur au destinataire avec l'envoi.

L'exemplaires N° 2 accompagné de l'accuse de reception, sera retourné par le destinataire au service d'expedition.

L'exemplaires N° 3 est destiné au service des douanes du pays d'origine d'exportation qui, apres l'avoir repli, le guarderá dans ses archives.

L'exemplaires N° 4 est destiné au service des douanes du pays destinataire qui le gardera dans ses archives. Pour les transports de transit,
d'autresexemplaire qui sont destines aux services des douanes du pays de transit concerné-seront etablis, si necessaire, et numerotes 4a, 4b, 4c,
etc.........

L'exemplaires N° 5 est destiné au service emetteur qui le gardera dans ses archives.

4. számú melléklet a 15/2000. (IV. 14.) PM–HM együttes rendelethez

________________________________
Kiadmányozó szervezet megnevezése ... sz. példány
Issuing organisation Copy No.
________________________________
A szervezet címe
Address of the issuing organisation
Nyilatkozat minősített adatokból/okmányokból álló küldemény
nemzetközi szállítására
Declaration on International Transportation of classified consignment from
the point of view of safety/security
A kiadó parancsnokság részéről tanúsítom, hogy ezen igazolás birtokosa:
Név: ............. beosztás: ...............
aki ......... (nap, hó, év) született, ......... országban,
............. állampolgár, akinek úti okmány száma:
............. a ............ Fegyveres Erő alkalmazásban áll és felhatalmazást kapott a kizárólag hivatalos adatokból/okmányokból álló, a ............... számú pecséttel ellátott küldemény továbbítására.
A küldemény azonosító adatai:
darabszám: ............... db
súly: .................... kg
méret: ......................
I hereby certify from the side of the issuing Command that the holder of the present Certificate
Name: ............ Title: ....................
Born: ......... (day, month, year) ......... County:
.......... citizen of ........... Travel Document No.: ............
is employed by the Defence Forces of .......... and has been authorized to forward exclusively the consignment constituted from official information/documents under the seal No............
Identification data of the consignment:
No. of packages: ........ ea.
Weight: .................. kg
Dimensions: .................
_______________________
dátum
date
___________________________
A kiállító NATO nyilvántartó
vezetőjének aláírása
hivatalos pecsét
official seal
___________________________
beosztás

5. számú melléklet a 15/2000. (IV. 14.) PM–HM együttes rendelethez

___________________
Kiadmányozó szervezet megnevezése .... sz. példány
Issuing organisation Copy No.
___________________
A szervezet címe
Address of the issuing organisation
Nyilatkozat NATO biztonsági/titokvédelmi szempontból
minősített küldemény nemzetközi szállítására
Declaration on International Transportation of classified consignment
from the point of view of safety/security
Alulírott tanúsítom, hogy a .......... számú NATO okmányon szereplő küldemény NATO biztonsági/titokvédelmi szempontból minősített küldeménynek minősül, amely az ,Az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló megállapodáshoz történő csatlakozásról, a megállapodás kihirdetéséről, valamint a megállapodáshoz kapcsolódó egyes jogszabályok módosításáról szóló 1999. évi CXVII. törvény'' 8. §-ának (3) bekezdése alapján mentes a belső áruvizsgálat alól.
A küldemény azonosító adatai:
darabszám: ............... db
súly: .................... kg
méret: ......................
Undersigned hereby certfy that the consignment escorted by NATO form No ........ has been from the point of view of NATO safety/security classified, and extemt from internal examination of goods in accordance with (3) Section of 8 of Act CXVII of 1999 on joining and announcing, moreover modification on certain regulations related to the Agreement on the Legal Status concluded among the North Atlantic Treaty Organization Member States.
Identification data of the consignment:
No. of packages: ........ ea.
Weight: .................. kg
Dimensions: .................
___________________________
dátum
date
__________________________
A kiadmányozó aláírása
hivatalos pecsét
official seal
__________________________
beosztás
1

A rendeletet a 13/2016. (IV. 29.) NGM rendelet 14. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2016. május 1. napjával.

2

Az 1. § 1. pont b) alpontja a 25/2012. (VIII. 23.) NGM rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. § 1. pontja a 25/2012. (VIII. 23.) NGM rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 9. § (2) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 9. § (4) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 10. § (1) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 10. § (2) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) és c) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 10. § (3) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 10. § (4) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 10. § (7) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 11. § (1) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 11. § (6) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 12. § (1) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 12. § (2) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 13. § (1) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 13. § (3) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b), d) és e) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 13. § (4) bekezdése a 25/2012. (VIII. 23.) NGM rendelet 3. § c) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 14. § (3) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 16. § (7) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § f) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 17. § (1) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 17. § (4) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 18. § (2) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 18. § (3) bekezdése a 42/2004. (XI. 17.) PM rendelet 16. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 19. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezéseit azonban a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

25

A 18. § (4) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 18. § (5) bekezdése a 16/2007. (VII. 10.) PM–HM együttes rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 2. számú melléklet a 25/2012. (VIII. 23.) NGM rendelet 3. § d) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére