PK BH 2000/154
PK BH 2000/154
2000.04.01.
I. Az inflációból eredő és a késedelmi kamatot meghaladó mértékű kár megtérítésének feltételei.
II. A biztosítási szerződés alapján érvényesített kárigény indokolatlanul késedelmes bejelentése előtti időre késedelmi kamat nem jár [Ptk. 301. § (3) bek., 302. § b) pont, 303. § (3) bek., 544. § (1)-(2) bek., 198. § (1) bek., 277. § (1) bek.].
A perbeli ingatlan a felperes öröklés címén szerzett tulajdona. A felperes 1991 márciusában korábbi lakásából elköltözött, és onnan származó ingóságait ebben helyezte el, maga azonban életvitelszerűen nem ott lakott. Így elhelyezett vagyontárgyai megóvása érdekében, 1991. március 20. napjától kezdődő kockázatviseléssel otthonbiztosítási szerződést kötött az alperesi biztosító részvénytársasággal. Ebben a biztosítási összeget az épület tekintetében 2 000 000 Ft-ban, az I. vagyoncsoportban 500 000 Ft-ban, a II. vagyoncsoportban pedig 3 000 000 Ft-ban határozták meg. Úgy rendelkeztek, hogy ezen belül az alperes a károk javítással történő helyreállításának költségét, illetőleg az ingóságok új állapotban történő beszerzési árát köteles megtéríteni. Ennek alapulvételével határozták meg a biztosítási díjat. Lehetővé tették a biztosítási összegnek, valamint a biztosítási díjnak az éves inflációval arányos, értékkövető indexálását is. A biztosított ingatlanba 1991. április 11-én, április 12-én, majd április 18-án ismeretlen személy behatolt, és onnan különböző ingóságokat tulajdonított el. Az ezek során eltűnt tárgyak jegyzékét a felperes részben nyomban bejelentette, részben pedig a jelen peres eljárás során pótlólag kiegészítette. Ezután 1991. április 27. napjával kezdődő kockázatviseléssel, ugyanezen ingatlanra vonatkozó, újabb otthonbiztosítási szerződést kötött az alperessel. Ebben az épületbiztosítás összegét 2 000 000 Ft-ban, az ingóságokét pedig az I. vagyoncsoportban 3 000 000 Ft-ban, a II. vagyoncsoportban pedig 1 000 000 Ft-ban határozták meg. Ezt 1992. május 29-én, majd június 18-án újabb betöréses lopások követték, a rendőrségnek ezek elkövetőit sem sikerült felderítenie. Az alperes 1994. július 27-én 500 000 Ft-ot, majd 1997. július 3-án 1 233 320 Ft-ot fizetett meg a felperesnek, ezt meghaladóan a teljesítéstől elzárkózott.
A felperes többször módosított keresetében, az alperes részteljesítésére figyelemmel, az első három biztosítási eseménnyel kapcsolatban 12 442 232 Ft tőke, ennek 1997. április 1. napjától a kifizetésig járó, törvényes mértékű kamata, 500 000 Ft után 1991. május 18-tól 1994. július 6-ig évi 20% kamat, 1 233 230 Ft után pedig 1991. május 18-tól 1997. május 3-ig évi 20% kamat, az utolsó két káreseménnyel kapcsolatban pedig 5 453 726 Ft tőke és utána 1997. április 1-jétől a kifizetésig járó, törvényes mértékű kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Ez a kérelme magában foglalta a szerződésben rögzített értékkövető rendszerből származó követelését, valamint a késedelmi kamatot meghaladó kárát is.
Az elsőfokú bíróság ítéletével köztelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek a Dél-pesti Területi Igazgatóság útján 1 986 300 Ft tőkét, utána 1992. szeptember 16-tól a kifizetésig járó, évi 20%-os kamatot, a Dél-budai Területi Igazgatóság útján pedig 1 502 000 Ft tőkét és utána 1993. július 9-től a kifizetésig járó, évi 20%-os kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Feljogosította a Dél-pesti Területi Igazgatóságot, hogy a marasztalás őt terhelő összegébe 1 733 320 Ft-ot beszámítson. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai, valamint az alperes elismerése alapján megállapította, hogy a felperesnél 1991. április 11-én, április 12-én és április 18-án, majd az 1992. május 29-én és június 18-án történt betöréses lopással az alperesnél kötött családi otthon biztosítási szerződésben meghatározott biztosítási esemény valósult meg, amely kiváltotta a biztosító teljesítési kötelezettségét. A perben a felek között ennek összegszerűsége tárgyában bontakozott ki jogvita. Ennek elbírálása során értékelte, hogy a felperes bizonyos kérelmek előterjesztésesével, ingóságok leírásával, illetőleg azok pontosításával indokolatlanul késedelmeskedett, és helyenként azt csak a szakértői véleményre vonatkozó észrevételeiben tette meg. A kirendelt igazságügyi szakértők véleményei közül B. G. és H. L.-né más bizonyítékokkal nem gyengített megállapításait fogadta el ítélkezése alapjául. K. B. szakvéleményével kapcsolatban rámutatott, hogy az abban foglalt értékelések nem kellően megindokoltak, és több bizonytalanságot is tartalmaznak (Molnár C. Viktor és Molnár C. Pál festők műveinek, illetőleg a Viktória- és Aponyi-mintás herendi étkészletnek a keveredése, a 10 évet meghaladó korú, Minolta típusú fényképezőgép műszaki avultsága, a felperes által be sem jelentett rongálások értékelése). A megrongált huzatú bieder fotelek javításának költségeként csak az áthúzással felmerülő kiadásokat fogadta el, és utalt arra, hogy a faszerkezet javítását, enyvezését és fényezését szükségessé tevő kárbejelentéssel a felperes korábban nem élt. Mérlegelése körébe vonta, azt is, hogy a biztosított ingatlanban a fent megjelölteken túlmenően további betörések és rongálások is történtek. A hűtő- és fagyasztószekrényben hagyott élelmiszereket illetően úgy foglalt állást, hogy ezzel kapcsolatban a felperes bizonyítási kötelezettségnek még részben sem tett eleget. A kereset elbírálása során a kár bekövetkezésének idején fennállott értékviszonyokból indult ki, és figyelmen kívül hagyta a felperes által igényelt 1996-97-évi árakat. A kamatot meghaladó kár megítélésére nem látott lehetőséget, mert az alperes oldalán nem talált ezt megalapozó jogellenes magatartást. Késedelmi kamat megítélésére a keresetlevelek benyújtásától látott lehetőséget.
Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést annak megváltoztatása és a Dél-pesti Területi Igazgatóságnak további 8 011 232 Ft és annak 1997. április 1-jétől számított évi 20%-os kamata, a Dél-budai Igazgatóságnak pedig további 2 080 000 Ft és annak 1997. április 1-jétől számított évi 20%-os kamata megfizetése iránt. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy az alperes az értékkövető rendszer miatt 1992. január 1-jétől a biztosítási díjat felemelte, mely maga után vonta a biztosítási összeg emelkedését is. Támadta a késedelmi kamatot meghaladó kár megtérítése iránt előterjesztett kérelem elutasítását és a KSH által megállapított inflációs ráta alkalmazásának mellőzését. Hangsúlyozta, hogy a késedelem ténye önmagában is kellő jogi alapot szolgáltat a kamaton felüli kár megtérítéséhez. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a kamatfizetési kötelezettség kezdő idejét nem a kár bekövetkezéséhez kötötte. Az alperes fizetési kötelezettségének meghatározása során B. G. és H. L.-né szakvéleménye helyett K. B. szakértő értékelését kérte elfogadni.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a fellebbezés nem megalapozott.
A Ptk. 198. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére. A Ptk. 277. §-ának (1) bekezdése pedig előírja, hogy a szerződéseket tartalmuknak megfelelően kell teljesíteni. A törvény idézett rendelkezéseinek megfelelően, helyesen hivatkozott a felperes fellebbezésében arra, hogy a perbeli vagyonbiztosítási szerződések alapján értékkövető kárrendezésnek van helye. Ez azonban azáltal valósul meg, hogy a peres felek között létrejött megállapodások szerint az alperes helytállási kötelezettségének alapja az eltulajdonított ingóságoknak a kár bekövetkezése idején fennállott, új állapotban történő beszerzési értéke. Ez a biztosítót terhelő összeg pedig a pénz értékének romlásával folyamatosan emelkedik. A biztosítási díj évenként történő és az inflációt követő indexálása pedig azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy ennek arányában emelkedik a biztosító helytállási kötelezettségének felső határa is. Ez utóbbinak azonban az alperes marasztalása szempontjából nem volt jelentősége, mert a felperes kára a II. vagyoncsoportba tartozó ingóságok körében annak összegét nem éri el.
A Ptk.-nak a káresemény bekövetkezése idején hatályban volt 301. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a késedelembe esett kötelezettől a jogosult követelheti a késedelmi kamatot meghaladó kára megtérítését is. Helyesen mutatott rá fellebbezésében a felperes, hogy ez ugyanolyan felróhatóságtól független, objektív jogkövetkezmény, mint maga a késedelmi kamat. Az ilyen igény érvényesítéséhez azonban a késedelmi kamattól eltérően a jogosultnak igazolnia kell azt, hogy a késedelmi kamatot meghaladó összegű kára keletkezett. A Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az inflációból eredő és a késedelmi kamatot meghaladó mértékű kár megtérítéséhez a felperesnek bizonyítania kellett volna, hogy a késedelem teljes tartama alatt, konkrét és reális üzleti lehetősége lett volna arra, hogy tőkéjét a késedelmi kamatot meghaladó és az éves infláció mértékét elérő haszonnal fektethesse be. A késedelmi kamatot meghaladó kár megítéléséhez ugyanis nem szolgálhat kellő alapul annak előadása, hogy a késedelem idején az éves infláció mértéke a 20%-ot meghaladta. Önmagában ebből ugyanis okszerűen csak az következik, hogy ha az alperes késedelem nélkül teljesített volna, a felvett biztosítási összeg értéke nála is az inflációval azonos mértékben csökkent volna. Az ettől eltérő tények bizonyítása pedig a perben a felperes kötelezettsége lett volna, aki azonban ennek nem tett eleget.
A Ptk. 544. §-ának (1) és (2) bekezdései úgy rendelkeznek, hogy a biztosítási esemény bekövetkezését (a szabályzatban megállapított idő alatt) a biztosítónak be kell jelenteni, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. A biztosító kötelezettsége nem áll be, amennyiben a biztosított e kötelezettségeket nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak. A törvény idézett rendelkezése által szabályozott szükséges felvilágosítások körébe az is beletartozik, hogy a jogosult nyilatkozzon arról: mely vagyontárgyak után és milyen biztosítási összegre tart igényt. Enélkül ugyanis a biztosító teljesítési kötelezettségének összege nem határozható meg. Ez pedig azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a kár késedelmesen bejelentett tétele vagy összege tekintetében a biztosító kötelezettsége a tényleges igénybejelentés előtt nem áll be, ezért ezen időben késedelembe sem eshet, így erre késedelmi kamatot sem kell fizetnie.
A Ptk. 302. §-ának b) pontja a jogosult kötelezettségévé teszi, hogy tegye meg azon intézkedéseket, amelyek a kötelezett megfelelő teljesítéséhez szükségesek. Ennek elmulasztásához a Ptk. 303. §-ának (3) bekezdése olyan jogkövetkezményt fűz, hogy az a kötelezett egyidejű késedelmét kizárja. A törvény idézett rendelkezéséből a jogosultra olyan kötelezettség hárul, hogy a szabályzatban meghatározott időn belül pontosan jelölje meg azt, hogy a káreseménnyel érintett mely vagyontárgyak után, milyen követelést támaszt a biztosítóval szemben. Ameddig ennek nem tesz eleget, a biztosító nem eshet késedelembe és emiatt nem állhat be a késedelmi kamat fizetésének kötelezettsége sem.
A peres felek között létrejött otthonbiztosítási szerződés szerint a biztosító szolgáltatása a kárrendezéshez szükséges utolsó iratnak az alpereshez való megérkezésétől számított 15 napon belül válik esedékessé. Ez a rendelkezés azonban értelemszerűen csak azokra az követelésekre irányadók, amelyeket a jogosult az említett határidőn belül támaszt a kötelezettel szemben. A kártérítés azon tételei, amelyek bejelentésével indokolatlanul késedelmeskedik, bejelentésüket megelőzően nem válhatnak lejárttá.
A felperes azonban a perbeli követelése jelentős részére csak a per megindítása után terjesztette ki keresetét, illetőleg azt csak ebben az időben pontosította. Ezért nem sértett jogszabályt az elsőfokú bíróság, amikor azok esedékessé válását és ezzel összhangban annak késedelmét csak ettől számította, és mindezeknek, valamint az időközi részteljesítéseknek az egybevetésével a kamatfizetési kötelezettség kezdő idejét 1992. szeptember 16. napjában, illetőleg 1993. július 9. napjában határozta meg.
A fent tételesen kiemelt kérdéseket meghaladóan a felperes fellebbezésében a kárigény összegszerűségére vonatkozó bizonyítékok értékelését, különösen a szakértői vélemények mérlegelését támadta. A Legfelsőbb Bíróság rámutat, hogy e körben az elsőfokú bíróság a bizonyítékok egybevetésének a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabályait helyesen alkalmazta, és helyes ténybeli, valamint jogi következtetésre jutott. Ezért e kérdések tekintetében a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 254. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával, az abban foglalt helyes indokok alapján hagyta helyben.
A felperes fellebbezése nem vezetett sikerre. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 259. §-ának utaló szabálya folytán irányadó Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján úgy rendelkezett, hogy a fellebbezési eljárásban felmerült saját költségeit magának kell viselnie. Az alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő és a fellebbezési tárgyaláson nem jelent meg, ezért a per jelen szakaszában megtérítést igénylő költsége nem merült fel. (Legf. Bír. Pf. VIII. 23.771/1997 sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás