PK BH 2000/157
PK BH 2000/157
2000.04.01.
A lakáshasználati jog ellenértékének megállapításánál irányadó körülmények különvagyoni ingatlan esetén [Csjt. 31/C. § (2), (3) és (5) bek.; Ptk. 301. § (1) bek.].
A bíróság az 1996. július 15-én kelt jogerős részítéletével a felek 1982-ben megkötött házasságát felbontotta, és a házasságból 1984-ben született Róbertet, az 1988-ban született Dávidot és az 1991-ben született Mátét a felperesnél helyezte el. Indokolásában megállapította, hogy a házasság az alperes durva, italozó, tettleges magatartása miatt romlott meg. A felek az életközösséget 1995. október 24-én megszüntették, ekkor a felperes a gyermekekkel együtt a volt közös lakást elhagyta, és a szüleihez költözött. A közös lakás az alperes kizárólagos tulajdonát képező lakóházban volt.
A bíróság a lakáshasználat és a közös vagyon megosztása tárgyában hozott elsőfokú ítéletében kötelezte az alperest, hogy a lakáshasználati jog ellenértékeként fizessen meg a felperesnek 720 000 forintot és ennek 1995. október 25-től járó kamatait, az ingóságokból álló közös vagyont pedig természetben osztotta meg és kötelezte az alperest 6250 forint értékkülönbözet megfizetésére.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletnek a lakáshasználati jog ellenértékének mértékére vonatkozó rendelkezését részben és akként változtatta meg, hogy az alperest ezen a jogcímen terhelő marasztalási összeget 400 000 forintra leszállította, és mellőzte a kamatfizetésben való marasztalását. Indokolásában megállapította, hogy a jelen perben a bíróság a volt közös lakás használatáról nem döntött ugyan, de a kialakult ítélkezési gyakorlat szerint figyelembe kellett venni azt a felek ráutaló magatartása alapján kialakult helyzetet, mely szerint az életközösség megszűnése után a volt közös lakás használatát rendezték. Ennek alapján az alperes vált az utolsó közös lakás kizárólagos használójává, ahonnan a felperes a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermekeivel együtt elköltözött, így a felperes a Csjt. 31/C. §-ának (1) bekezdése értelmében a lakáshasználati jog ellenértékére jogosulttá vált.
A másodfokú eljárásban meghallgatott igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő a perbeli ingatlan 1998. évi beköltözhető forgalmi értékét 2 100 000 forintban, a lakott forgalmi értékét pedig 1 300 000 forintban jelölte meg. A lakáshasználati jog ellenértéke mértékének kiszámításánál a másodfokú bíróság a Csjt. 31/C. §-ának (2) bekezdését, illetve (3) bekezdést alkalmazta: abból indult ki, hogy a lakáshasználati jog ellenértéke a beköltözhető és a lakott forgalmi érték közti 800 000 forint különbözet, melynek a felperes arra a részére tarthat igényt, amely őt volt házastársa és a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermekek számára figyelemmel arányosan megilleti. Értékelési körébe vonta, hogy a felperes volt az, aki a valóságban kialakult használati módot választotta azáltal, hogy gyermekeivel a lakást elhagyta, ez a tény alapozza meg, hogy a felperest a Csjt. 31/C. §-ának (3) bekezdése alapján a beköltözhető és lakott érték közti különbözet fele illeti meg. Az ettől eltérő számítási mód az alperesre nézve jelentene méltánytalan hátrányt.
A jogerős ítélet indokolásában – az elsőfokú ítélettől eltérően – nem foglalkozott azzal a ténnyel, hogy az alperes különvagyoni ingatlanára a felek a házasság fennállása alatt az alperes által felvett közös adósságot együtt törlesztették, és a gáz bevezetése az életközösség megszűnése idején az ingatlan forgalmi értékét növelő ráfordításként jelentkezett. Mivel a forgalmi érték meghatározása 1998. évi értéken történt, az alperesi tartozás után kamat megítélésére sem látott lehetőséget.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő határozat meghozatalát kérte. Sérelmezte, hogy a bíróság a Csjt. 31/C. §-ában írt rendelkezéseket nem megfelelően alkalmazta, amikor a lakáshasználati jog ellenértéke mértékének kiszámításánál csökkentő tényezőként vette figyelembe, hogy ő és a gyermekek a lakásból bírói határozat nélkül kényszerültek eltávozni, és figyelmen kívül hagyta a három kiskorú gyermeknek a lakáshasználatra való jogosultságát. Kifogásolta, hogy a bíróság a felek egyező nyilatkozata ellenére a lakás forgalmi értékét szakértői vélemény alapulvételével állapította meg, és ezzel megsértette a Pp. 163. §-ának (2) bekezdésében írtakat, továbbá az 1998. évi forgalmi értéket vette figyelembe. Törvénysértésként hivatkozott arra is, hogy a bíróság a marasztalási összeg meghatározásánál figyelmen kívül hagyta az együttélés alatti közös ráfordításokat és az alperes által fizetendő összeg után kamatot nem állapított meg.
Az alperes a felülvizsgálati kérelemre nem tett észrevételt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A felperesi álláspont helytálló abban a kérdésben, hogy a lakás elhagyása folytán a felperes a Csjt. 31/C. §-ának (1) bekezdése szerint lakáshasználati jog ellenértékére igényt tarthat, ezt azonban a bíróság a jogalap megállapításával értékelte is, hiszen az alperest ezen a címen marasztalta. Az ellenérték összegszerűsége tekintetében valóban nem csökkentő tényező, hogy a felperes a három kiskorú gyermekkel bírói határozat nélkül távozott a lakásból.
A Csjt. 31/C. §-ának (3) bekezdése szerint a távozó házastárs a használati jog ellenértékének arra a részére tarthat igényt, amely őt a visszamaradt volt házastársa és a lakás használatára jogosult gyermekek számára figyelemmel arányosan megilleti. A távozó házastárs igényelheti az értéknövelő – meg nem térült – ráfordítások költségét is, ha a ráfordítás a használati jog ellenértékében nem fejeződik ki. A jogosultnak járó összeg – különös méltánylást érdemlő esetet kivéve – a használati jog ellenértékének 1/3-ánál kevesebb nem lehet, kivéve, ha a bíróság az egyik házastárs különvagyonában lévő lakás vagy szolgálati lakás elhagyására kötelezte a másik házastársat, vagy ha a lakásnak a házasságkötést megelőzően önálló bérlője a lakásban maradó házastárs volt.
A jogvita elbírálásánál tehát nem hagyható figyelmen kívül, hogy a perbeli lakás az alperes különvagyonát képezte, így a jogszabály rendelkezése folytán a bíróság a felperesnek járó összeget a lakáshasználati jog Csjt. 31/C. §-ának (2) bekezdése szerinti ellenértékének 1/3-ánál alacsonyabb mértékben állapíthatta volna meg, a tényleges marasztalási összeg azonban ennél magasabb (a beköltözhető és a lakott forgalmi érték közti különbözet fele), ezért a bíróság nyilvánvalóan figyelemmel volt arra, hogy a felperes a lakást a három közös kiskorú gyermekkel együtt hagyta el. A lakáshasználati jognak a lakásban bennmaradó házasfél által fizetendő ellenértékét a bíróság a Csjt. 31/C. §-ának (2) bekezdése alapján mérlegelési jogkörében állapítja meg, ami a fenti szempontok értékelése mellett a felülvizsgálati eljárásban eredménnyel nem támadható.
Téves és iratellenes a felülvizsgálati kérelem abban, hogy a felek a lakás forgalmi értékét egyezően, a szakértői becsléssel megállapított értéktől eltérően jelölték meg, így a bíróság az ellenérték kiszámításánál a Pp. 163. §-ának (1) bekezdésében foglaltak sérelmével vette alapul a szakértői véleményt. Az elsőfokú bíróság éppen a felek eltérő nyilatkozataira tekintettel (22. sorsz. jkv.) látta szükségesnek az ingatlanforgalmi szakértő bevonását, a szakértői véleményt pedig a felek elfogadták (28. sorsz. beadvány, 29. sorsz. jkv.), az alperes fellebbezési tárgyaláson tett egyoldalú nyilatkozata pedig a szakértői véleménnyel szemben állott, azzal ellentétben értékelhető adatokkal nem szolgálhat.
Tény, hogy a Csjt. 31/C. §-ának (5) bekezdése szerint a lakáshasználati jog ellenértéke a lakás elhagyásával egyidejűleg esedékes, ha azonban erre nézve a felek nem állapodnak meg, a térítés mértékét a bíróság állapítja meg (BH 1989/9/359. sz.). A felperes az ellenérték iránti igényét a jelen perben terjesztette elő, így a bíróság helyesen járt el, amikor a jelenlegi értékviszonyokat tekintette a döntés alapjául. A szakértő az 1998. évi forgalmi értékre nézve adott megalapozott véleményt, ez a forgalmi érték pedig már magában foglalja azoknak a ráfordításoknak az értéknövelő hatását, amelyeket a felek közös beruházásaikból eszközöltek (gázbevezetés). A felperes közös vagyoni ráfordítása tehát megtérült azáltal, hogy az ingatlan forgalmi értékénél a szakértő értéknövelő tényezőként figyelembe vette a gázközmű építését (26. sorsz.), ennek a lakáshasználati jog ellenértékén felüli elszámolása kétszeres elszámoláshoz vezetne. A közösen törlesztett OTP-kölcsön az ingatlan vonatkozásában nem értéknövelő ráfordítás, az az alperes különadósságához való felperesi hozzájárulás, amit a felperes kötelmi jogcímen a lakáshasználati jog ellenértékétől függetlenül érvényesíthet.
Minthogy a lakáshasználati jog ellenértékét a bíróság állapította meg, az a jogerős ítéletben írt teljesítési határidővel vált esedékessé, ezért a felperes késedelmikamat-követelése szintén alaptalan [Ptk. 301. § (1) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.684/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás