PK BH 2000/158
PK BH 2000/158
2000.04.01.
Annak megítélésénél, hogy az örökbefogadás társadalmi céljának és rendeltetésének betöltésére alkalmatlanná vált-e, a felek kapcsolatát az örökbefogadás teljes időszakára nézve vizsgálni kell [Csjt. 46. §, 51. §, 57. § (1) bek.].
A felperesek az I. r. alperest az Sz. Járási Tanács V B. igazgatási osztályának 923/3/1962. számú, a II. r. alperest pedig a 108/1960/6. számú engedélyező határozata alapján örökbe fogadták. A felperesek keresetükben mindkét alperes vonatkozásában kérték az örökbefogadás felbontását.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. A megállapított tényállás szerint az örökbefogadást követően a felperesek az alpereseket megfelelően gondozták, nevelték, taníttatták. Az I. r. alperes 18 éves korától dolgozott, majd megnősült. Az 1980-as években Cs.-n építkezett, amit a felperesek anyagilag támogattak, az I. r. alperes pedig a felpereseknek segített a mezőgazdasági munkavégzésben, és fuvarozást is végzett a részükre.
A II. r. alperes két házasságot kötött, melyeket a bíróság felbontott. A házasságaiból született két gyermeke nevelésében a felperesek közreműködtek, és leányukat anyagilag is támogatták, a II. r. alperes pedig az I. r. felperes munkájához jelentős adminisztratív segítséget nyújtott. Az 1990-es évektől önálló keresettel nem rendelkezett, a felperesekkel közösen gazdálkodott.
A felperesek és az I. r. alperes közt a kapcsolat 1992 nyarától lazult meg, az I. r. alperes a felpereseket nem látogatta, de a felperesek is elutasítóan viselkedtek vele szemben. A II. r. alperes 1996 őszén előzetes bejelentés nélkül Gy.-re költözött, amit egy levélben közölt a felperesekkel, és Gy.-n élettársi kapcsolatra lépett V. I.-vel. Két gyermeke – a felperesekhez való erős kötődésükre tekintettel – a felperesek gondozásában maradt, a II. r. alperes gyermekeivel sem tart megfelelő szülő-gyermeki kapcsolatot.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a bíróság a Csjt. 57. §-ának (1) bekezdése alapján akkor bontja fel az örökbefogadást, ha akár az örökbefogadó, akár az örökbefogadott olyan magatartást tanúsított, amely miatt az örökbefogadás fenntartása a másik félre elviselhetetlenné vált, vagy ha az örökbefogadás célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be. A bíróság álláspontja szerint azonban a bizonyítási eljárás adatai nem támasztották alá azt a felperesi állítást, hogy az alperesek velük szembeni magatartása folytán az örökbefogadás fenntartása elviselhetetlenné vált számukra. A felek közti nézeteltérésekhez hasonló konfliktusok a vér szerinti szülők és gyermekek között is előfordulnak, ez azonban nem eredményezheti a rokoni kapcsolat megszüntetését. Nem állapított meg az alperesek terhére olyan erkölcsileg vagy jogilag felróható magatartást sem, mely alapot adhat arra a következtetésre, hogy az örökbefogadás a jövőre nézve célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be, ezért az örökbefogadás felbontását vonhatja maga után.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperesek, valamint az I. és II. r. alperesek közti örökbefogadást felbontotta. Indokolásában a Csjt. 57. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra hivatkozva kifejtette, hogy az örökbefogadás célja elsősorban a családi kapcsolat létrehozása és nem az öröklés biztosítása. Az örökbefogadás a célját akkor sem tölti be, ha a felek egymástól már sem érzelmi, sem egyéb gondoskodást nem várhatnak. Az I. r. alperes vonatkozásában megállapította, hogy közte és a felperesek közt a kapcsolat évek óta hiányzik és ezen az I. r. alperes sem kíván változtatni. A II. r. alperest illetően tényként állapította meg, hogy közte és a felperesek közt 1996-ig szoros összetartozás, bizalmi kapcsolat állott fenn, ami a II. r. alperes elköltözésével, egyoldalú döntésével szűnt meg, ezért a felperesekben a saját körülményeiket mérlegelve joggal merült fel az az aggály, hogy a gyermekeit is elhagyó II. r. alperesben nem bízhatnak. A felpereseknek a II. r. alperesbe vetett hitét ez a magatartás megrendítette. A felek viszonyát az örökbefogadók megítélése szerint kell értékelni, így az a tény, hogy ők a II. r. alperes közeledéseit visszautasították, a terhükre nem értékelhető.
A jogerős ítélet ellen az alperesek éltek felülvizsgálati kérelemmel, melyben a perbeli adatok egyoldalú értékelését sérelmezték. Álláspontjuk szerint a felperesek életszerűtlen, túlzott elvárásokat támasztottak a felnőtté vált gyermekeikkel szemben, az alperesek magatartásából azonban nem vonható le olyan következtetés, hogy az örökbefogadás a társadalmi célját és rendeltetését nem képes betölteni.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Azt a tényt, hogy az alperesek magatartása folytán az örökbefogadás a felperesekre nézve elviselhetetlenné vált, a másodfokú bíróság sem állapította meg. Annak vizsgálatánál, hogy az örökbefogadás felbontása indokolt-e azért, mert az a célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be, elsősorban az örökbefogadásnak a Csjt. 46. §-ában megfogalmazott céljából kell kiindulni, ez a cél pedig arra irányul, hogy az örökbefogadó és az örökbefogadott között családi kapcsolatot létesítsen, és elsősorban az olyan kiskorúak családi nevelését biztosítsa, akiknek a szülei nem élnek, vagy akiket a szüleik megfelelően nevelni nem képesek. Az örökbefogadás a Csjt. 51. §-a szerint az örökbefogadó és az örökbefogadott között vér szerinti családi kapcsolattal azonos rokoni helyzetet teremt, amelyben az örökbefogadás célja az így létrejött családi kapcsolaton belül folyamatosan valósul meg. Kezdetben az örökbefogadók kötelezettségei a meghatározóak, később pedig a szülőnek a gyermekkel szembeni elvárásai kerülnek előtérbe. Kétségtelen, hogy az örökbefogadók idősebb korában a bíróságnak az örökbefogadók megítélését megfelelő súllyal figyelembe kell vennie az örökbefogadottakkal szembeni elvárások körében, azt azonban, hogy az örökbefogadás a társadalmi rendeltetésének és céljának a betöltésére alkalmas-e, az általánosan elfogadott közfelfogás alapulvételével a felek körülményeinek alakulását is vizsgálva kell megítélni.
Az I. r. alperesnek a felperesektől való eltávolodása a házasságkötésével kezdődött meg, de ezt követően kapcsolatuk még fennállott, egymást kölcsönösen segítették. Az I. r. felperes nem bizonyította, hogy az őt 1992-ben ért baleset kapcsán az I. r. alperes reá nézve sértő megjegyzést tett, azt viszont a felperesek sem vitatták, hogy az I. r. alperes látogatásainak elmaradásával együtt ők maguk is elzárkóztak az I. r. alperessel való találkozásoktól. A jogerős ítélet iratellenesen állapította meg, hogy az I. r. alperes az így kialakult helyzeten nem kíván változtatni; személyes előadásában csupán úgy nyilatkozott, hogy a felperesek egyéniségére tekintettel a közeledéstől eredményt nem vár, ennek ellenére tiszteli és becsüli a felpereseket, akiknek bármikor segítene, ha arra igényt tartanának (8. sorsz. jkv.].
A II. r. alperes és a felperesek kapcsolata 1996 szeptemberéig kölcsönösen bizalmas, szeretetteljes és segítőkész volt. A II. r. alperes házasságainak felbontása után a felperesekkel élt együtt, akik a gyermekei nevelésében jelentős részt vállaltak, ugyanakkor a II. r. alperes egzisztenciálisan a felperesektől függött. Az így fennállott jó viszony azzal szűnt meg, hogy a II. r. alperes előzetes megbeszélés nélkül, a gyermekeit a felpereseknél hagyva Gy.-re költözött, ahol önálló életre rendezkedett be, és élettársi viszonyt létesített. Ezt követően a felperesek a II. r. alperessel szemben elutasítóan viselkedtek, közeledéseit nem fogadták el.
Valamennyi peres adat egybevetésével a felek viszonyát illetően az állapítható meg, hogy a felperesek szülői szerepüket az alperesek felnőtté válása után is túlhangsúlyozták, ezzel az alperesek önálló döntési jogait korlátozni igyekeztek. Ez a magatartásuk váltotta ki azt, hogy az alperesek egy idő után mindketten csak olyan módon tudtak saját életformát kialakítani, hogy a felperesektől eltávolodtak, és ez a felperesek közrehatása mellett a közvetlen családi kapcsolat és korábbi jó viszony fenntartásának, sőt a rendszeres találkozásoknak is gátjává vált. Az így kialakult helyzet azonban a vér szerinti szülők és gyermekek között is előállhat, a felperesek bizalmatlansága érthető, de nem jelenti azt, hogy az örökbefogadás a társadalmi céljának és rendeltetésének a betöltésére olyan mértékben alkalmatlanná vált, ami a Csjt. 57. §-ának (1) bekezdésében írt jogkövetkezményeket vonja maga után.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása helytálló annyiban, hogy az alperesek – különösen az I. r. alperes – a felpereseket bizonyos idő óta elhanyagolják, aminek nem elfogadható indoka az, hogy más helységben élnek. A felek viszonyában azonban az örökbefogadástól eltelt teljes időszakot, az évtizedeken keresztül megvalósult összetartozást, ragaszkodást és kölcsönös segítséget figyelembe véve kell megítélni, hogy a néhány éve fennállott konfliktusok az örökbefogadási kapcsolatot végleg meghiúsító körülmények vagy pedig átmeneti, a felek kölcsönös belátásával elhárítható problémák. A felperesek gondozásra még nem szorulnak, ezért a kapcsolat hiánya, a felperesek bizalmatlansága nem jelenti azt, hogy rászorultságuk esetén az alperesek támogatására, gondoskodására valóban nem számíthatnak. Ebben a kérdésben az elsőfokú bíróság álláspontja a helytálló, mely szerint az alpereseknek a felperesekhez való viszonya, a tőlük való érzelmi eltávolodása nem olyan súlyú, amely alapot ad arra a következtetésre, hogy az örökbefogadás a jövőre nézve célját és társadalmi rendeltetését nem töltheti be, és a családi kapcsolat felszámolását indokolttá teszi.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a Csjt. 57. §-a (1) bekezdésének megfelelő alkalmazásával az elsőfokú ítéletet helybehagyta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.528/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás