GK BH 2000/165
GK BH 2000/165
2000.04.01.
Alapítvány ingatlanhasználati joga terjedelmének vizsgálatakor a jogszabályban alkalmazott "személyes szükséglet” fogalmának értelmezése [Ptk. 165. § (1) bek., 200. § (2) bek., 205. § (1) bek., 312. § (2) bek., 313. §].
A felperes és az alperes állami költségvetési szerv jogelődje között folyamatos együttműködés állt fenn szilveszteri bál és újévi koncert megrendezésére a Pesti Vigadó épületében. Erre vonatkozóan a felek az 1988., az 1989. és az 1991. években is megállapodásokat kötöttek. Az alperes jogelődje a felperes részére az 1991. január 18-án megkötött szerződésben előbérleti jogot biztosított az 1992/93. és az 1993/94. évekre. Az 1992. január 22-én kötött megállapodásban opció biztosításáról rendelkeztek a felperes javára az 1993/94. és az 1994/95. évekre is a korábbival azonos feltételekkel, maximum 10% inflációval számolva. Az alperes jogelődje 1992. december 31-én megszűnt, általános jogutódja az alperes lett. Az alapító az alperesi alapítványnak a Pesti Vigadó épületének a használati jogát biztosította.
A felperes 1993. március 26-án opciós joga alapján megrendelte a szilveszteri és újévi rendezvény szolgáltatásait, majd 1993. augusztus 15-én megállapodástervezetet készített a rendezvény részletes feltételeiről. Ezt azonban az alperes nem fogadta el. A felperes 1993. október 11-én megismételte a megrendelését, amelyre az alperes írásban azt közölte, hogy a Vigadót nem kívánja december 31-ére a felperesnek bérbe adni. A felperes viszont a rendezvényeket időközben meghirdette a sajtóban, reklámanyagot készíttetett és terjesztett.
A felperes keresetében 4 198 000 Ft tőke és kamata mint kártérítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Előadta, hogy opciós joga alapján a megállapodást a felek folyamatosan érvényesnek tekintették. Azzal, hogy az alperes az 1993. március 26-i megrendelésére fél évig nem válaszolt, a tárgyévi megállapodás is érvényesen létrejött.
Az alperes a kereset elutasítását indítványozta. Védekezése szerint az 1993. évre nem jött létre megállapodás, mivel a korábbi megállapodásokat külön szerződéssel meg kellett volna erősíteniük. Vitatta, hogy a felperes opciós joga alapján egyoldalú nyilatkozatával létrehozhatta volna a szerződést. Másodlagosan azzal védekezett, hogy a szerződés lehetetlenné vált, mert a Ptk. 165. §-a alapján a használati jogát nem engedhette át. Előadta azt is, hogy a felperes korábbi tartozásának késedelmes megfizetése miatt megrendült benne a bizalma. A szerződés semmisségét is állította az értékállandósági kikötés miatt.
Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével az alperes kártérítési felelősségét megállapította. Indokai szerint a felek között a Vigadó bérbeadására olyan tartalmú megállapodás jött létre, mely szerint az alperes jogelődje vállalta, hogy a felperes egyoldalú nyilatkozatára 1993. december 31. és 1994. január 1. napján a földszinti és a második emeleti helyiségeket az alperesnek bérbe adja. A megállapodást az elsőfokú bíróság a Ptk. 165. §-ának (1) és (2), valamint a 200. §-ának (1) és a 375. §-ának (1) bekezdése alapján bérleti és opciós elemeket magában foglaló érvényes szerződésnek minősítette, melynek teljesítésére az alperest a szerződés kötelezte. Nem fogadta el az alperesnek a Ptk. 165. §-ának (1) bekezdésére alapított védekezését, megállapítva, hogy a szerződés teljesítése nem vált az alperes részéről lehetetlenné. A Ptk. 231. §-ának (2) bekezdése alapján a szerződés semmisségét sem állapította meg.
A közbenső ítélet ellen az alperes fellebbezést terjesztett elő annak megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében. Előadta, hogy a bérleti jog biztosítása annak feltételezésével történt a részéről, hogy az árban megegyeznek. A felek között azonban megállapodás nem jött létre. A Ptk. 165. §-a alapján a termek bérbeadására jogi lehetősége sem volt. A szerződés érvénytelenségével kapcsolatban az 1974. évi 1. tvr.-re is hivatkozott.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy a feleknek 5000-5000 Ft másodfokú perköltsége merült fel. Az elsőfokú közbenső ítélet indokait kiegészítette azzal, hogy az alperes alapító okirata szerint a Pesti Vigadó általános jogutódja az alperes lett, ezért a jogelőd által kötött szerződés az alperest is kötötte. Mivel a felperes opciós joggal rendelkezett, ezért az alperesnek az ingatlanra fennálló használati joga tartalmának nem tulajdonított jelentőséget. Ezzel együtt megállapította, hogy az alperesnek az alapító okiratban kinyilvánított céljaival, alaptevékenységével összhangban állt a perbeli megállapodás teljesítése. A Ptk. 165. §-a (1) bekezdésének tartalmát úgy értelmezte, hogy az magánszemély használóra vonatkoztatható. Megállapította továbbá, hogy a felperes opciós ajánlatában foglaltak megfeleltek a felek szerződésének, ami a felperes által megjelölt bérleti díjra is vonatkozik. A Ptk. 313. §-a szerint alkalmazandó 312. §-ának (2) bekezdése alapján tehát az alperes kárfelelősségét megállapította annak rögzítésével, hogy az alperes a teljesítés megtagadására a felperes más szerződés alapján fennállott fizetési késedelme miatt sem volt jogosult.
A jogerős közbenső ítélettel szemben az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő az ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a felperes keresetének elutasítása érdekében. A jogerős közbenső ítélet jogszabálysértését a Ptk. 165. §-ának téves alkalmazásában jelölte meg. Értelmezése szerint a hivatkozott jogszabályhely alapján a felperessel nem köthetett bérleti szerződést. Arra is hivatkozott, hogy az opciós szerződés alapján sem jöhetett a konkrét szerződés létre, mivel a szerződés valamennyi tartalmi elemében a felek nem állapodtak meg [Ptk. 199. §, 205. § (2) bekezdés]. Előadta, hogy a szerződés – a Ptk. 312. §-ának (1) bekezdése szerint – olyan okból vált lehetetlenné, amiért egyik fél sem felel. A fentieken túl sem tartotta a kárfelelősségét megállapíthatónak, mivel a felperes annak tudatában költekezett, hogy az alperes a helyiségeket a rendezvények számára nem fogja biztosítani. Ezért a Ptk. 340. §-a alapján mentesült a kárfelelősség alól.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta. Arra hivatkozott, hogy a szerződés lehetetlenülése esetében erről az alperesnek a felperest haladéktalanul értesítenie kellett volna. Ennek elmulasztása önmagában megalapozza az alperes kártérítési felelősségét. Előadta, hogy az alperes lehetetlenülésre alapított jogi álláspontja azért is tarthatatlan, mert az alperes a perbeli időben és azt követően is a perbelivel azonos módon hasznosította a Vigadó helyiségeit.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával, amely szerint az alperes használati jogának tartalmát és terjedelmét az alapító okiratából kell levezetni. Az alapító az alperesi alapítvány létrehozásával egyidejűleg abból a célból biztosította részére a Pesti Vigadó épületének használati jogát, hogy abban kiemelkedő nemzetközi és hazai kulturális rendezvények megszervezésével a hazai kulturális élet egyik központja legyen (maradjon). Átruházta az alperesre az üzemeltetés jogát és kötelezettségét is. Az alperesi alapítványhoz rendelt alapítói vagyon részét képező ingatlanhasználati jog tehát tartalmát és terjedelmét tekintve az ingatlannak mindazon hasznosítását magában foglalta, amellyel az alperes az alapító okiratában kinyilvánított tartós közérdekű céljait megvalósíthatja. A Ptk. 165. §-ának (1) bekezdésében definiált „személyes szükséglet” adott esetben úgy értelmezhető, hogy az ingatlan használatának igazodnia kellett az alperesi alapítványnak az alapító okiratában meghatározott céljaihoz és rendeltetéséhez. Ezeknek az alperes elsősorban oly módon tudott eleget tenni, ha a rendezvények megszervezésére és lebonyolítására kívülállókkal szerződést kötött, amelynek szükségszerű részét képezte, hogy a Pesti Vigadó helyiségeit az alperes a rendezvények céljára mások rendelkezésre bocsátja. A felperes helyesen utalt arra, hogy ennek felelt meg az alperes gyakorlata a perbeli időben és azt követően is. Az alperes a perben maga sem hivatkozott a Ptk. 165. §-a (1) bekezdésének második mondatában meghatározott korlátozásra a perbeli éves programja további megvalósításával kapcsolatban, mivel perbeli értelmezése alapulvételével a Pesti Vigadó épületével kapcsolatos gazdálkodásának nagy része – a vagyonjuttatás céljának a megvalósítása – jogszerűtlennek minősült volna.
A peres felek által kötött perbeli megállapodást illetően a Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja a következő. A felek a szilveszteri két rendezvény megszervezésére vegyes, vállalkozási és helyiséghasználati elemeket is tartalmazó együttműködési megállapodást kötöttek, melynek lényegi tartalma szerint a felek megállapodtak a két rendezvény programjának közös megszervezésében és lebonyolításában a Pesti Vigadó meghatározott helyiségeiben. Az alperes a helyiségek biztosításán túl további szolgáltatásokat, míg a felperes a belépők értékesítését és a szükséges reklámtevékenységet vállalta. Ezen túl a felek a programokat megállapodás alapján közösen állították össze, és megosztották maguk között a műsor és vendéglátás megszervezésének a feladatait. A felek szerződéskötéskori akarata [205. § (1) bekezdés] az említett rendezvények közös megvalósítására irányult, ezért a Ptk. 165. §-ának (1) bekezdése szerinti tilalom az adott esetben szóba sem jöhet: az alperes a használati jogának gyakorlását nem engedte át a felperesnek. Az alperes a használati jogának mint vagyoni értékű jognak gyakorlásával vállalt – többek között – együttműködést a felperessel a szilveszteri rendezvények megvalósítása érdekében. Ebből következik, hogy a felek megállapodása nem ütközött a Ptk. 165. §-a (1) bekezdése második mondatának tilalmába, ezért a szerződés nem minősíthető a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerinti semmis szerződésnek.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság nem minősítette érvénytelennek a felek megállapodását az értékállandósági kikötés miatt sem. Az első fokon eljárt bíróság helyesen utalt arra, hogy a felek forintfizetésben állapodtak meg. Az alperes nem jelölte meg felülvizsgálati kérelmében, hogy az USD árfolyamához kötött inflációkövetésre vonatkozó kikötés mennyiben ütközött a devizajogszabályokba. A felülvizsgálati kérelemnek a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése keretei között a Legfelsőbb Bíróság sem látott alapot az értékállandósági kikötés alapján a szerződés semmisségének a megállapítására a Ptk. hivatkozott rendelkezése alapján.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a jogi álláspontjával is, amely szerint az alperes kártérítési felelősségét megalapozó tárgyévi szerződés a felek között létrejött. Nem helytálló ugyanis az alperes jogi álláspontja, mely szerint a konkrét tárgyévre vonatkozóan a felperessel nem kötött szerződést. Kétségtelen, hogy a felek között korábban létrejött, előbérleti, illetőleg opciós jogot biztosító megállapodások bizonyos mértékig keretszerződések, hiszen a tárgyévi konkrét programok lebonyolítása (pl. a részt vevő művészekkel történő szerződéskötés) azoknak nem képezhette tárgyát. Ugyanakkor a Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése alapján az együttműködési megállapodás lényeges elemeiben, így a felek által teljesítendő alapvető szolgáltatásokban és a díjban a felek között az érvényes megállapodás létrejött. A peradatok, elsősorban a tanúvallomások, de az alperes fellebbezése is arra utal, hogy a teljesítésre azért nem került sor, mert az alperes a megállapított díjat alacsonynak találta. A felperessel 1993 októberében nem vitásan tárgyalásokba bocsátkozott, és csak a díjvita eredménytelensége miatt tagadta meg a megállapodás teljesítését. Az elsőfokú bíróság megalapozottan helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy a Ptk. 313. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 312. §-ának (2) bekezdése alapozza meg az alperes kártérítő felelősségét. Ezért nem volt jelentősége annak, hogy az alperes a lehetetlenné válásról a felperest nem értesítette. Kárfelelőssége ugyanis a teljesítés megtagadásából ered és nem abból, hogy az alperes az értesítési kötelezettségének nem tett eleget.
A bírói gyakorlat következetes abban, hogy a kártérítési felelősséget megállapító közbenső ítélet meghozatalakor a jogalap tekintetében annak minden vonatkozásában, így a kárfelelősség kimentését, mérséklését megalapozó okokra is kiterjedően kell döntést hozni. Az alperes kimentése érdekében arra hivatkozott, hogy a felperes olyan időben költekezett, amikor már tudatában volt annak, hogy a szilveszteri rendezvény az alperes használatában álló épületben nem rendezhető meg. Ezért a felperes az ebből eredő kára viselésére maga köteles. Az elsőfokú közbenső ítéletek indokolása a felperes kárenyhítési kötelezettségének teljesítésére nem tért ki, a lefolytatott bizonyítás alapján azonban az ezzel kapcsolatos tények megállapíthatóak. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítélet indokait ebben a körben az alábbiakkal pótolja.
A felperes az 1993. év márciusa, tehát a megrendelése és az 1993. év októbere, vagyis a teljesítés alperes részéről történő megtagadása között felmerült kárait érvényesítette keresetével, mely időszakra a felperesnek a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kárenyhítési kötelezettsége fogalmilag fel sem merülhetett. A felperes a korábban megkötött szerződése alapján, annak jogszerű voltában bízva és annak időbeni teljesítése érdekében költekezett, vagyis költekezése során úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt. Kára azáltal következett be, hogy a teljesítésnek az alperes részéről történt megtagadása folytán e költekezése, üzleti tevékenysége hiábavalónak bizonyult, az évek óta az idegenforgalmi piacon ismertté vált rendezvényét a tárgyévben nem értékesíthette. Az ezt követő időre a felperes kártérítési követelést az alperessel szemben nem érvényesített. Így kárenyhítési kötelezettsége és annak teljesítése sem szorult vizsgálatra.
Az ismertetett indokoknak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság az érdemben helyes jogerős közbenső ítéletet a fenti indokolásbeli kiegészítéssel – a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján – a Pp. 213. §-ának (3) bekezdése szerint hozott közbenső ítéletével hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv. IV. 31.587/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás