GK BH 2000/169
GK BH 2000/169
2000.04.01.
Váltóperekben sem lehet a fellebbezésben olyan bizonyítékokra hivatkozni, vagy olyan bizonyítási eljárást kezdeményezni, amelyekre az elsőfokú eljárásban hivatkozás, kezdeményezés – önhibából – nem történt [Pp. 141. § (2) és (6) bek., 164. § (1) bek., 235. § (1) bek.; 1995. évi LX. tv. 15. § (1) bek., 19. §; 1/1965. (I. 24.) IM r. 17. §, 32. § (1) bek., 47. § (1) bek., 48. §].
Az elsőfokú bíróság 25 000 000 Ft tőke és ennek 1996. augusztus 5. napjától számított évi 6%-os váltókamata és 3 ezrelék – 75 000 Ft – váltódíj, valamint 1 050 000 Ft perköltség egyetemleges megfizetésére kötelezte a II. r. és a III. r. alpereseket. Az I. r. alperessel szemben a pert – miután a felperes a keresettől elállt – megszüntette. Tényként állapította meg, hogy az I. r. alperes 1996. március 12-én 25 000 000 Ft összegű saját váltót állított ki a felperes rendelvényes javára, 1996. augusztus 5-i esedékességgel. A váltó kifizetéséért a II. r. és a III. r. alperesek készfizető kezességet vállaltak. A váltót – a felvett óvásokból megállapíthatóan – annak esedékességekor sem az I. r. alperes, sem a II. r. és III. r. alperesek nem fizették ki. A felperes kereseti kérelmére a II. r. alperes a bíróság felhívása ellenére sem nyilatkozott érdemben, a III. r. alperes pedig nem bizonyította azt az állítását, hogy biankó váltót írtak alá, illetőleg, hogy a váltó kiállításának napján a peres felek között opciós szerződés is létrejött. A II. r. és a III. r. alpereseket az elsőfokú bíróság az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 32. §-ának (1) bekezdése, 47. §-ának (1) bekezdése és 48. §-a alapján marasztalta.
Ezen ítélet ellen a II. r. és a III. r. alperesek fellebbeztek, annak megváltoztatását és velük szemben a felperes váltókövetelésének az elutasítását kérték. Előadták, hogy a perbeli váltókövetelés mögött az E. Kft. és a felperes között 1995. május 19-én létrejött importbizományi keretszerződés és az ennek alapján kötött eseti bizományi szerződéses jogviszony volt, a váltót a felperes mint bizományos kapta az I. r. alperestől a követelése fedezetéül biztosítékként 6 millió forint összegben. A váltón azonban nem volt dátum, és az összeg sem volt feltüntetve, az E. Kft. tulajdonosai (II. r. és III. r. alperesek) úgynevezett biankó váltót írtak alá. Az eseti bizományi szerződésben további fedezetként az E. Kft. tulajdonosa – a készfizető kezesség vállalása mellett – további biztosítékként felajánlotta a tulajdonát képező keszthelyi ingatlanát. Az eseti bizományi szerződés fedezetének további biztosítására jött létre 1996. március 12-én az opciós szerződés, amelyben fedezetként ugyancsak az ingatlanok szerepeltek, ezért az 1995. május 19-én kötött „importbizományi keretszerződésben” az E. Kft. 1996. március 12-én a fennálló tartozását 11,3 millió forintban és ennek 1995. szeptember 3-tól járó kamataiban elismerte. Ezzel a szerződéssel a felperes és az I. r. alperes bizományi szerződéses kapcsolata hitelszerződéses kapcsolattá alakult át, és a biztosítékok között a váltó már nem is szerepelt, az nem került felhasználásra. A felperes ezt a korábbi váltót használta fel a perben. A biankó váltóra vonatkozóan a bizonyítási indítványt azért nem terjesztették elő az elsőfokú eljárásban, mert azt követően tudták beszerezni a felperesnek az 1996. évre elkészített és a cégbírósághoz benyújtott mérlegét, ebből egyértelműen kitűnik, hogy ebben a perbeli váltókövetelés nem szerepel. Ez bizonyítja, hogy a váltó utólag lett kitöltve, erre vonatkozóan tanúk meghallgatását kérték.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult; tagadta, hogy az E. Kft.-től biankó váltót kapott, és hogy a követelése kielégítésre került volna. Arra is hivatkozott, hogy az 1998. november 30-án kelt fellebbezés elkésett, valamint, hogy azt a jogi képviselő csak a III. r. alperes nevében terjesztette elő.
A fellebbezés nem alapos.
A II. r. és a III. r. alperesek fellebbezése a Pp. 103. §-ának (2) bekezdése és 105. §-ának (4) bekezdése értelmében határidőben érkezett, mivel a III. r. alperes az elsőfokú ítéletet 1998. november 26-án vette át, és a fellebbezését 1998. november 30-án ajánlott küldeményként postára adta. A II. r. és a III. r. alperes a Pp. 51. §-ának a) pontja szerint minősülő pertársak, ezért az 52. § (1) bekezdése alapján a III. r. alperes fellebbezése a II. r. alperesre is kihat.
A Pp.-nek az 1995. évi LX. tv. 19. §-ával módosított 235. §-ának (1) bekezdése értelmében a fellebbezésben új tényt is lehet állítani, továbbá új bizonyítékokra is lehet hivatkozni, és olyan bizonyítást is lehet kérni, amelyet az elsőfokú bíróság mellőzött, kivéve, ha az elsőfokú bíróság az adott tényállítást, illetve bizonyítékot a Pp. 141. §-ának (6) bekezdésében foglaltakra tekintettel nem vette figyelembe.
A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A (2) bekezdés értelmében a bíróság a bizonyítást hivatalból akkor rendeli el, ha azt a törvény megengedi. A perbeli esetben nincs olyan törvény, amely megengedné a hivatalból történő bizonyítás elrendelését. Az 1995. évi LX. tv. 15. §-ának (1) bekezdése kiegészítette a Pp. 141. §-ának (2) bekezdését azzal, hogy bizonyítékokat felhozni, nyilatkozatokat megtenni olyan időben kell, amikor az a per állása szerint a gondos és az eljárást elősegítő pervitelnek megfelel. A Pp. 125. §-ának (4) bekezdése értelmében – az idézésben történő felhívásnak megfelelően – az ügyre vonatkozó iratokat a feleknek a tárgyalásra magukkal kell hozni és az alperesnek a kereseti kérelemre legkésőbb a tárgyaláson nyilatkoznia kell, s elő kell adnia a védekezésének alapjául szolgáló tényeket és ezek bizonyítékait, az ügyre vonatkozó okiratokat pedig be kell mutatnia.
A felperes követelésének a fennállását maga a váltó mint értékpapír bizonyította. Az alperesek a felperessel fennálló alapjogviszonyból eredő kifogásaikat az elsőfokú eljárásban felhozhatták volna, ennek ugyanis – a váltó forgatásának hiányában – a Vár. 17. §-a nem állta útját. A felperes kereseti kérelmére és a csatolt okiratokra (óvatolt váltó) figyelemmel a jelen perben az alpereseknek azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy a váltót mint biztosítékot a felek az újabb megállapodásukban mellőzték, illetve a felperes követelése a vételi jog gyakorlása folytán egészben vagy részben kielégítést nyert, így a perbeli váltókövetelés is megszűnt. Ezzel szemben a II. r. alperes az elsőfokú eljárásban védekezést egyáltalán nem terjesztett elő annak ellenére, hogy a bíróság az első tárgyalásra szóló idéző végzésben a keresetlevél kézbesítése mellett, továbbá az 1998. június 30-án kelt 4. sz. végzésben ismételten felhívta a II. r. alperes figyelmét a Pp. 125. §-ának (4) bekezdésében foglaltakra, vagyis arra, hogy érdemi védekezését terjessze elő, és csatolja be a bizonyítékait. A II. r. alperes az ismételt bizonyítási felhívásnak sem tett eleget és a szabályszerű idézés ellenére egyik tárgyaláson sem jelent meg.
A III. r. alperes érdemi védekezésében a kereset elutasítását kérte, azzal érvelve, hogy a felperes eredetileg biankó váltót kapott, ezzel egyidejűleg opciós szerződés is létrejött közöttük, s ezeket az állításait a következő tárgyaláson kívánta bizonyítani. A III. r. alperes a következő tárgyaláson bizonyítási indítványt a bíróság felhívására sem terjesztett elő, és bizonyítékokat sem csatolt be, azokat meg sem jelölte. A tárgyaláson előterjesztett ellenkérelmében nem jelölte meg, hogy milyen jogi következményt tulajdonít annak az állításának, hogy a felperes biankó váltót kapott és annak, hogy opciós szerződés is létrejött. Ezért az elsőfokú bíróság a Pp. 141. §-ának (6) bekezdésére figyelemmel a rendelkezésre álló adatok alapján döntött.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a II. r. és a III. r. alperesek a fellebbezésükben olyan új tényekre hivatkoztak, és olyan új bizonyítékokat jelöltek meg, amelyeket az elsőfokú eljárásban – gondos pervitel mellett – fel kellett volna hozniuk, és amelyet bírói felhívás ellenére elmulasztottak megtenni. A másodfokú eljárásban viszont a Pp. 235. §-ának (1) bekezdése szerint már nem lehet olyan tényt állítani, illetve olyan bizonyítékra hivatkozni, amelyet az elsőfokú bíróság a Pp. 141. §-ának (6) bekezdésének alkalmazásával – a késedelmet szankcionálandó – nem vett figyelembe. E jogvesztést eredményező szankciónak feltétlen létjogosultsága van a rövid határidejű és gyors eljárást igénylő váltóperekben. Az alperesek a másodfokú eljárásban több okirati bizonyítékot előterjesztettek, és tanúk meghallgatását is kérték annak igazolása nélkül, hogy ezeknek előterjesztésében az elsőfokú eljárás során akadályoztatva voltak. A másodfokú eljárásban viszont a további bizonyítás lehetőségét a Pp. 235. §-a (1) bekezdésének második fordulata kizárja, a meglévő bizonyítékok pedig a felperes váltókövetelését támasztották alá.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat helyesen mérlegelte, a tényállást helyesen állapította meg és az abból levont következtetése, ítéleti döntése megalapozott, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 30.221/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás