BK BH 2000/187
BK BH 2000/187
2000.05.01.
A kölcsönös verekedés során - amikor mindkét fél a jogellenesség talaján áll - a verekedésben részt vevő egyik fél érdekében történt közbelépés folytán életveszélyt okozó testi sértést elkövető közbeavatkozó harmadik személy tekintetében sem áll fenn a jogos védelmi helyzet, ennek folytán a büntethetőséget kizáró okra alapított felmentés vagy a büntetés korlátlan enyhítésének a lehetősége szóba sem kerülhet [Btk. 29. § (1), (2) és (3) bek., 170. § (5) bek. 1. ford.].
A megyei bíróság az 1998. december 9-én kelt ítéletével az I. r. vádlott bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés bűntettében állapította meg, s ezért őt 200 napi, napi tételenként 1250 forint - összesen tehát 250 000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A megyei bíróság ítélete a II. r. és a III. r. vádlottal szemben az elsőfokú eljárásban jogerőre emelkedett.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A II. r. vádlott provokatív magatartása folytán közte és a III. r. vádlott között kölcsönös szóváltás, majd verekedés alakult ki az italboltban. Ennek során először a II. r. vádlott ütötte meg ököllel a III. r. vádlottat, és még egyszer ütni akart. Ezt a III. r. vádlottnak sikerült elhárítania, és ezután ő is megütötte ököllel a II. r. vádlottat, aki ezt újólag hasonló módon viszonozta. Az így kezdődött és kölcsönössé alakult bántalmazást az I. r. vádlott kicsit távolabb húzódva végignézte. A már másodszor földre került III. r. vádlott felállva, az utcára hívta ellenfelét, de a II. r. vádlott ennek nem tett eleget. Így bent folytatva a verekedést a III. r. vádlott egy széket vágott a II. r. vádlott fejéhez, aki ennek következtében hanyatt esett a kövezetre, majd a III. r. vádlott ökölbe szorított kézzel feléje indult. A verekedésnek ebben a szakaszában történt, hogy az I. r. vádlott azzal a szándékkal, hogy az eseményeknek véget vessen és barátjának - a II. r. vádlottnak - is segítsen, felkapott egy széket, és azzal a barátja fölé ökölbe szorított kézzel hajló III. r. vádlottat közepest meghaladó erővel fejbe ütötte. Ekkor a III. r. vádlott újból a kövezetre zuhant, az eszméletét elvesztette, az I. r. és a II. r. vádlottak pedig együttesen eltávoztak. Ennek folytán a III. r. vádlott életveszéllyel járó testi sérülést szenvedett.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. vádlott védője a pénzbüntetés enyhítése végett jelentett be fellebbezést. A másodfokú tárgyaláson felszólalva elsődlegesen a Btk. 29. §-ának (2) bekezdése alkalmazhatóságának megfontolását és ebből következően védence felmentését kérte, míg másodlagosan fenntartotta az enyhítés iránti perorvoslatát.
A legfőbb ügyész a fellebbezést alaptalannak találta, és az I. r. vádlott tekintetében az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
A védelmi fellebbezés nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy a megyei bíróság a perrendi szabályok maradéktalan megtartása mellett az ügy elbírálásához szükséges tényeket felderítette. A bizonyítékok körültekintő, alapos vizsgálatával állapította meg a tényállást, és indokolási kötelezettségének is eleget tett. Minthogy az így megállapított ítéleti tényállás tartalmazza mindazokat a körülményeket, melyek az ügy ténybeli és jogi megítéléséhez szükségesek, ekként az megalapozott, ezért irányadó volt a felülbírálat során.
A megyei bíróság okszerűen következtetett az I. r. vádlott bűnösségére. Cselekményének életveszélyt okozó testi sértés bűntettekénti minősítése törvényes, és a szándékának eshetőleges formájára vont következtetés is helytálló.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság a cselekmény jogi értékelése során, amikor megállapította, hogy az I. r. vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett. A megyei bíróság álláspontja szerint az I. r. vádlott a III. r. vádlottat a jogtalan támadás továbbfolytatásában akadályozta meg, amikor leütötte őt a székkel. A kifejtettek szerint az I. r. vádlottnak ez a magatartása a II. r. vádlott védelmében szükséges volt, ám ijedtsége korlátozta az elhárítás szükséges mértékének a felismerésében, ezért a büntetőjogi felelősségének megállapítása mellett javára a Btk. 29. §-ának (3) bekezdését alkalmazta, mely a büntetés korlátlan enyhítését tette lehetővé.
A védő a másodfokú tárgyaláson felszólalva a fenti értékelésen túlmenően amellett érvelt, hogy az adott körülmények között az I. r. vádlott ijedtsége nem csupán korlátozó tényezőként jelentkezett, hanem az képtelenné tette az elhárítás szükséges mértékének felismerésében, így a Btk. 29. §-a (2) bekezdésének a figyelembevételével védence felmentése indokolt.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a megyei bíróság jogi álláspontja a jogos védelmi helyzet értékelése körében téves, egyben az azzal egyező alapon kifejtett védői érvelés sem helytálló.
Az irányadó tényállást alapul véve tehát a II. és a III. r. vádlottak között kölcsönös verekedés alakult ki. Kölcsönös és egyidejű támadás esetén pedig, amikor mindkét fél támadó, mindkét fél egyaránt a jogtalanság talaján áll. Ebből következően egyik fél sincs jogos védelmi helyzetben, még akkor sem, ha a kölcsönös bántalmazás közben az egyik a másikkal szemben erőfölénybe kerül. A támadás jogellenessége objektív jellegű, független a támadó alany személyi értékelésétől. A fentiekre tekintettel sem a II. r. vádlott, sem a III. r. vádlott esetében a jogos védelemnek a Btk. 29. §-ának (1) bekezdésében meghatározott objektív ismérvei nem állapíthatóak meg. A Btk. 29. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban nem csak a megtámadott védekezhet, hanem az elhárító cselekményt az ő érdekében bárki más is tanúsíthatja. Ugyanakkor az ilyen védelmi cselekmény is csak addig, és csupán abban a tekintetben jogszerű, amíg, illetve amely vonatkozásban a megtámadott tekintetében az megállapítható.
Az I. r. vádlott közbelépése nem békítőleg történt, hanem az éppen fenyegetett helyzetű barátjának a támogatását szolgálta. Miután az egész cselekménysort végignézte, a verekedés természetét illetően a tévedése fel sem merülhetett. Minthogy a II. r. vádlott magatartása jogtalan volt, és ezáltal jogos védelmi helyzete kizárt, az ő érdekében közbeavatkozó magatartás értékelésekor sem állapítható meg, hogy az I. r. vádlott objektíve jogos védelmi helyzetben cselekedett.
Mindezekre tekintettel az I. r. vádlott esetében az adott körülmények között a Btk. 29. §-ának (1) bekezdésében megkívánt ismérvek hiányoztak, ebből következően a Btk. 29. §-a (3) bekezdésének a szabályai nem lettek volna alkalmazhatóak, és az előzőekre figyelemmel nyilvánvalóan téves a védelemnek a Btk. 29. §-a (2) bekezdésére történt hivatkozása is.
A büntetés kiszabása során a megyei bíróság az azt befolyásoló körülményeket általában helyesen tárta fel, további enyhítő körülmény az I. r. vádlott büntetlen előélete és a cselekmény elkövetése óta eltelt hosszabb idő. A cselekmény jogi értékelésének az előzőekben írtak szerinti megváltoztatása folytán jogos védelem az I. r. vádlott javára nem volt megállapítható, így esetében a büntetés korlátlan enyhítésének a szabályai sem lettek volna alkalmazhatóak, ehhez képest az I. r. vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására sem kerülhetett volna sor.
Ügyészi fellebbezés hiányában azonban a büntetés megváltoztatására és így a törvénysértés kiküszöbölésére nem volt mód, ezért a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét az I. r. vádlott tekintetében helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. IV. 994/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás