BK BH 2000/189
BK BH 2000/189
2000.05.01.
Életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása indokolt azzal az elkövetővel szemben, aki az ő és a sértett, valamint a sértett és üzlettársa közti bizalmi viszony kihasználásával a sértett életének pisztolylövésekkel történt kioltásával szerzi meg a páncélszekrényben levő különösen nagy értékű pénzt [Btk. 83. §, 166. § (2) bek. b) pont, 263/A. § (1) bek. a) pont].
Az elsőfokú bíróság az 1998. október 13. napján kelt ítéletével az I. r. vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette miatt halmazati büntetésül életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 20 évben határozta meg.
A II. r. vádlottat különösen nagy értékre, bűnsegédként elkövetett rablás bűntette és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette miatt halmazati büntetésül 5 évi fegyházbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. vádlott az érettségi vizsga után a Számítástechnikai Főiskolán 2 évet végzett. 1996 óta fallabdaoktatóként tevékenykedett, jövedelme havi 60 000 forint volt. Nőtlen, gyermektelen, vagyontalan. Büntetve volt: mint fiatalkorút a bíróság 1993. június 4-én jogerőre emelkedett ítéletével bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett lopás bűntette és további 3 rb. lopás bűntette miatt 1 év 2 hónapi - 3 évi próbaidőre felfüggesztett -, a fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A vádlott 1996. december 4-től 1997. március 7-ig Ausztriában, Salzburgban kiadatási letartóztatásban volt, azóta a jelen ügyben van fogva tartásban.
A II. r. vádlott is érettségizett, majd 1996 őszétől vendéglátó-ipari iskolába és számítógépes tanfolyamra járt, ezeket azonban nem végezte el. Szakképzettsége nincs, nőtlen, gyermektelen, szüleivel élt együtt. Büntetlen előéletű.
Egyik vádlott sem kóros elmeállapotú, bár mindketten pszichopátiás személyiségszerkezetűek, mely azonban meg sem közelíti a kóros elmeállapot szintjét.
A II. r. vádlott 1996 nyarán egy ismeretlen személytől kb. 70 000 forintért egy 6,35 mm-es kaliberű Browning típusú pisztolyt vásárolt hangtompítóval, a fegyver markolatában teli tárral, valamint egy doboz lőszerrel. Később a lőfegyvert az I. r. vádlott elkérte tőle a tartozékaival együtt, és ő át is adta.
A vádlottak baráti kapcsolatban álltak, egy gimnáziumba jártak, mindketten rendszeresen fallabdáztak.
M. R. M. az A. Kft. résztulajdonosa és ügyvezetője volt. Közösen használták irodahelyiségként a házat a sértettel. Közös széfben, de külön-külön tartották a pénzüket, illetve a cégeik pénzét. Mindkettőjüknek kulcsa volt a páncélszekrényhez, amely kóddal nyílt, és nem kellett a két személy együttes jelenléte a kinyitáshoz.
Az A. Kft. használtruha- és cipő-nagykereskedéssel foglalkozott, míg a sértett cége emellett ingatlan-adásvétellel is.
Az I. r. vádlott rendszeresen bejárt a céghez, tudta, hogy jól megy az üzlet, többször látta nyitva a belső helyiségben levő széfet. A sporton kívül az I. r. vádlott ebédelni is eljárt a sértettel. Az I. r. vádlott a II. r. vádlottnak is elmesélte, hogy sporttársai milyen tevékenységgel foglalkoznak, nagyságrendileg mennyi az üzleti forgalmuk.
1996. október közepén az I. r. vádlott telefonon felhívta M. R. M.-et és megkérte, engedélyezze, hogy a cégek széfjében elhelyezhessen egy dobozt aranyakkal. Az ügyvezető először vonakodott, de amikor 1996. október 15-én dél körül az I. r. vádlott beállított az irodába, hozzájárult ahhoz, hogy egy lezárt könnyű faládikát berakjon a széfbe. Abban állapodtak meg, hogy ha az I. r. vádlott néhány nap múlva jön a dobozért, akkor vagy ő, vagy a sértett adja azt vissza.
Egy-két nap múlva az I. r. vádlott felhívta M. R. M.-et mobiltelefonon, és közölte, hogy elmenne a dobozért és elvinné azt. M. R. M. közölte, hogy aznap nincsenek nyitva, mert arab vallási ünnep van, de telefonon felhívja a sértettet, hátha ő bemegy az irodába. Nem közölte a sértettel, hogy ki jönne a dobozért, csak azt, hogy az, aki hozta. Ezen a napon azonban az I. r. vádlott nem ment el a dobozért.
Az I. r. vádlott elmondta a II. r. vádlottnak, hogy szeretné megszerezni az iroda páncélszekrényében levő nagy összegű készpénzt valamilyen módon, és kérte, hogy szerezzen gépkocsit, és október 18-án vigye őt a helyszínre. Biztosította arról, hogy „nem fog rosszul járni”.
A II. r. vádlott kölcsönkérte az egyik ismerőse személygépkocsiját, az éjszakát a II. r. vádlott lakásában töltötték. 1996. október 18-án reggel elindultak az A. Kft. telephelyére. A bejárattal ferdén szemben parkolt le a II. r. vádlott a gépkocsival, az I. r. vádlott pedig megkérte őt, hogy ameddig bemegy és elintézi a dolgot, addig várja meg őt. Reggel 7 óra körül értek a helyszínre. Az I. r. vádlott úgy gondolta, hogy a sértett egyedül lesz bent, és a nála levő pisztollyal a páncélszekrény kinyitására kényszerítheti.
Az irodában kizárólag a sértett tartózkodott, az ajtót kinyitotta, és az I. r. vádlott bement abba az irodahelyiségbe, ahol a páncélszekrény is volt. A sértettel a széfet kinyittatta, majd a nála levő 6,35 mm kaliberű Browning pisztollyal mintegy fél méterről 3 ízben a széf előtt álló helyzetben levő sértett fejére lőtt. A 3 lövés közül kettő a fejet érte, a harmadik a nyak jobb oldalát. A sértett a helyszínen azonnal meghalt, halálát a fejet ért két lövés okozta, durva agyroncsolódás következtében. A halál és a fejlövések között közvetlen okozati összefüggés állt fenn. A sértett életét semmilyen orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.
Miután a vérző sértett a földre esett, az I. r. vádlott a széfből a táskájába pakolta az ott különböző kötegekben elhelyezett 9 millió forintot, 150 ezer USA dollárt és 3-4 ezer német márkát. A gépkocsiban várakozó II. r. vádlotthoz ment, a táskát a hátsó ülésre dobta, majd a gépkocsival elmentek a helyszínről. Közben közölte a II. r. vádlottal, hogy megvan a pénz. A bemenetelt megelőzőleg sem közölte a II. r. vádlottal, hogy fegyver van nála, és annak segítségével akarja megszerezni a páncélszekrényből a pénzt, illetve kiérkezése után azt sem, hogy a pénzhez a sértett megölése útján jutott.
A bűncselekmény eszközéül felhasznált fegyver nem volt fellelhető.
Egyik vádlott sem rendelkezett a 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendeletben meghatározott fegyvertartási engedéllyel.
Az I. r. vádlott még aznap Ausztriába, onnan pedig október 26-án Németországba akart kiutazni. Mivel egy hamisított magyar útlevél volt nála, feltartóztatták, a nála levő pénzt lefoglalták, majd december 4. napján kiadatási letartóztatásba helyezték.
A kb. 33 millió forint értékű pénzből 25 millió érték került lefoglalásra. Az I. r. vádlott által a széfben elhelyezett ládika üres volt.
Az ügyész az I. r. vádlott esetében az élet elleni cselekmény részben téves minősítése, a II. r. vádlott tekintetében a büntetés súlyosítása végett jelentett be fellebbezést.
Az I. r. vádlott és védője a cselekmény bűnpártoláskénti minősítése érdekében és enyhítésért; a II. r. vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az I. r. vádlott a fellebbezése írásbeli indokolásában és egy beadványában azt adta elő, hogy a II. r. vádlott hatolt be a kft. irodájába, és ő ölte meg a sértettet. Ami a saját szerepét illeti, rabláshoz nyújtott bűnsegédi tevékenységet ismert el.
A legfőbb ügyész az I. r. vádlott ölési cselekményének a nyereségvágyon túl, előre kiterveltkénti minősítését is és a II. r. vádlott büntetésének a súlyosítását indítványozta.
Az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás szabályainak a megtartásával folytatta le a tárgyalást. Széles körű bizonyítás során feltárt minden olyan tényt és körülményt, ami az ügy tárgyilagos megítélése szempontjából jelentős.
Az I. r. vádlott védőjének álláspontja szerint ezzel szemben több felderítési hiányosság is észlelhető, amivel azonban a Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet.
A védő sérelmezte, hogy az eljárás során nem került felderítésre, hogy hová tűnt mintegy 8-9 millió forint a kft. páncélszekrényéből megszerzett pénzből. Maga az I. r. vádlott sem vitatta azt a tényt, hogy ez az összeg a többi pénzzel együtt az ő birtokába került. A 9 millió további sorsáról tehát csak az I. r. vádlott tudott volna megfelelően számot adni, amit nem tett meg, mivel az eljárás során mindvégig megtagadta a vallomástételt.
A védő álláspontja szerint jelentősége van annak is, hogy az eltulajdonított nagy összegű pénz hogyan, milyen üzleti kapcsolatból került a sértett kft. birtokába. Ennek a körülménynek a pontos tisztázása azért szükségtelen, mivel az ügy helyes megítélése szempontjából ez teljesen közömbös.
Az I. r. vádlott védője a II. r. vádlott különböző vallomásait értékelve és az azokban kimutatható ellentéteket hangsúlyozva állította, hogy a megállapított tényállás nem helyes.
A II. r. vádlottat a nyomozati szakban először tanúként két ízben, gyanúsítottként ötször, az ügyész pedig két alkalommal hallgatta ki, és vallomást tett a bíróság előtt is. A nyomozás során minden esetben lényegében az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással egyezően, azzal összhangban álló módon adta elő a történteket. A vallomások egyes részleteinek a megváltoztatására mindig az I. r. vádlottal történt egyeztetés eredményeként került sor. Ez részben a saját szerepének a kedvezőbb színben való feltüntetését, részben a vádlott-társa bizonyos fokú tisztázását szolgálta.
Az elsőfokú bíróság nem tévedett abban, hogy a II. r. vádlott más adatokkal is alátámasztott vallomását fogadta el, már csak azért is, mert az I. r. vádlott szavahihetősége teljességgel megdőlt. A II. r. vádlott által vezetett gépkocsival az I. r. vádlott reggel 7 óra körül ment a helyszínre, ahonnan igen rövid időn belül, a pénzzel együtt távozott, a sértettet a titkárnő reggel fél nyolc órakor holtan találta az irodában. Kizárható annak a lehetősége, hogy a sértettet más ölte volna meg azt követően, hogy az I. r. vádlott a pénzt megszerezte, és magával vitte.
Az elsőfokú bíróság maradéktalanul eleget tett a törvényben írt indokolási kötelezettségének, így a megalapozottan megállapított tényállás irányadó volt a másodfokú eljárásban.
Okszerű a vádlottak bűnösségére levont következtetés.
A cselekmény jogi értékelését illetően mindenekelőtt arra kell utalni, hogy az elsőfokú bíróság - bár határozottan nem mondta ki, de az indokolásból kitűnően - helyesen nem a jelenleg hatályos Btk. szabályait alkalmazta. Különösebb indokolást nem igényel, hogy a vádlottakra nézve az 1999. március 1. napját megelőzően hatályban volt Btk. rendelkezései összességükben lényegesen kedvezőbb megítélést tesznek lehetővé.
A cselekmény minősítése mindkét vádlott esetében megfelel az irányadó büntető anyagi jogi rendelkezéseknek.
Az I. r. vádlott egyenes ölési szándékkal megvalósított emberölést hajtott végre, és cselekményét a nagyobb összegű anyagi javak megszerzése, a nyereségvágy motiválta.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor nem értett egyet a legfőbb ügyészi állásponttal, amely szerint e cselekmény előre kiterveltnek is tekinthető. Fellebbezésében a főügyész - és az ezt magáévá tevő legfőbb ügyész is - arra hivatkozhat, hogy az I. r. vádlott azért kifejezetten a kora reggeli órákban ment a helyszínre, mert tudta, hogy a sértett ilyenkor egyedül tartózkodik az irodában. Arra nézve azonban semmiféle adat nem merült fel, hogy az I. r. vádlott tudta volna: a sértett mikor van egyedül. M. R. M. tanú vallomásából kitűnően az I. r. vádlott a cselekményt megelőző két nappal korábban a déli órákban telefonált, hogy szeretné elvinni a letétbe helyezett faládát, és erre csak azért nem került sor, mivel az arab vallási ünnepre való tekintettel ezen a napon zárva tartottak.
A további érvelés szerint eleve azért vitte magával a fegyvert az I. r. vádlott, hogy a sértett életét kioltsa. Más ügyekből is nyert tapasztalat alapján azonban leszögezhető, hogy az elkövetők a lőfegyvert nem feltétlenül az élet kioltása végett viszik magukkal. Azzal gyakran csak a rablási fenyegetés súlyát kívánják növelni anélkül, hogy ténylegesen használnák is. Megnyugtató, egyértelmű és határozott módon nem lehet olyan következtetést levonni, hogy az I. r. vádlott olyan módon előre kitervelte ezt az emberölést, amely a főügyész és a legfőbb ügyész által javasolt minősítés megállapításához feltétlenül szükséges. A Legfelsőbb Bíróság ezért ebben a vonatkozásban nem adott helyt a súlyosításra irányuló fellebbezésnek.
Azt azonban helyesen szögezte le az elsőfokú bíróság, hogy az elkövetés módja közel áll az előre kiterveltséghez, amit ennek megfelelően súlyosító körülményként figyelembe vett.
Az elsőfokú bíróság alapvetően helyesen és kimerítően vette számba a büntetés nemét és mértékét befolyásoló tényezőket, és ezeket a súlyuknak megfelelően értékelte. Az időmúlásnak azért nagyobb a nyomatéka, mivel az elsőfokú ítélet keltétől újabb egy év eltelt, amit mindkét vádlott javára kell értékelni.
Az I. r. vádlott terhére további súlyosító körülmény, hogy a sértett és üzlettársa bizalmával visszaélve, a köztük levő viszonyt kihasználva követte el e kiemelkedő tárgyi súlyú - a banditizmus jegyeit is magán viselő - bűncselekményt.
Erre és a további súlyosító körülményekre is figyelemmel nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy szükséges az adott ügyben a magyar büntetőjog rendszerében kiszabható legsúlyosabb büntetés - az életfogytig tartó fegyházbüntetés - alkalmazása.
Megfelelő a feltételes szabadság legkorábbi időpontjának a törvényi minimumban - 20 évben - történt meghatározása is.
A II. r. vádlott esetében a saját szerepét mindvégig következetesen elismerő vallomásra, a büntetlen előéletre és a bűnösségi bűnrészességre figyelemmel nincs szükség az 5 évi fegyházbüntetés további súlyosítására. Ez ugyanis arányban áll az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyával, és megfelelően tükrözi a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyesség fokát is.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - lényegében helyes indokainál fogva - helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 498/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás