• Tartalom

2000. évi II. törvény

2000. évi II. törvény

az önálló orvosi tevékenységről1

2009.10.01.

Az Országgyűlés felismerve, hogy az egészségügyi reform végrehajtása, a betegségek megelőzése, felismerése és gyógyítása csak a szakmáját szerető orvostársadalom aktív közreműködésével valósítható meg, figyelemmel arra, hogy a gyógyítás közügy, amelyben az elsődleges felelősség a gyógyító orvost terheli, e munka elismerése, az orvostársadalom helyzetének, ezáltal a betegellátás színvonalának javítása érdekében a következő törvényt alkotja:

1. § (1) E törvény hatálya a Magyar Köztársaság területén az egészségügyi szolgáltatás keretében nyújtott önálló orvosi tevékenységre és az e tevékenységet nyújtó orvosokra terjed ki.

(2) E törvény alkalmazásában

a)2 önálló orvosi tevékenység: a területi ellátási kötelezettség körében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerint a háziorvos, a házi gyermekorvos, a fogorvos (a továbbiakban együtt: háziorvos) által nyújtott egészségügyi ellátás;

b) orvos: a külön jogszabály szerint vezetett alap- és működési nyilvántartásban szereplő orvosi, fogorvosi szakképesítéssel rendelkező személy;

c)3 működtetési jog: az egészségügyi államigazgatási szerv által az a) pont szerinti orvos részére adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog.

2. § (1)4 A háziorvos önálló orvosi tevékenységet – akadályoztatásának jogszabályban meghatározott eseteit kivéve – csak személyesen folytathat az önkormányzat által meghatározott háziorvosi körzetben, a működtetési jogot engedélyező határozat jogerőre emelkedésétől.

(2)5 A működtetési jog alapján végezhető önálló orvosi tevékenység – törvényben meghatározott kivétellel – csak a települési önkormányzat rendeletében meghatározott háziorvosi körzetben folytatható.

(3) A működtetési jog olyan, személyhez kapcsolódó vagyoni értékű jog, amely jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén elidegeníthető és folytatható.

(4) A működtetési jog jogosultjának halála esetén – egymást követő sorrendben – a működtetési jog folytatására

a) a házastárs, illetőleg

b) az egyenesági leszármazó

jogosult. A b) pontban meghatározott személyek között a leszármazási fok határozza meg a működtetési jog folytatására való jogosultság sorrendjét.

(5)6 Ha a (4) bekezdés b) pontja alapján több, a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő személy lenne jogosult a működtetési jog folytatására, e jogosultak a korábbi jogosult halálától számított 30 napon belül – jogvesztés terhe mellett – nyújthatják be az egészségügyi államigazgatási szervhez azt a megállapodásukat, amelyben megjelölik a működtetési jog folytatására egyedül jogosult személyt.

(6) Ha a (4) bekezdés alapján a működtetési jog folytatására jogosult személy nem felel meg a jogszabályban meghatározott feltételeknek:

– a működtetési jog folytatására irányuló jogáról a sorrendben őt követő, a jogszabályi feltételeknek megfelelő személy javára lemondhat, illetőleg

– a működtetési jogot a korábbi jogosult halálától számított 6 hónapon belül ingyenesen vagy visszterhesen elidegenítheti.

(7) Ha a működtetési jog elidegenítésére a (6) bekezdés alapján jogosult személy e jogával az ott megjelölt határidőn belül nem él, a működtetési jog megszűnik.

(8) A működtetési jog elidegenítésére irányuló jog a működtetési jog jogosultját is megilleti.

(9) A működtetési jog bérbe, haszonbérbe nem adható és gyakorlásának joga sem ingyenesen, sem visszterhesen más részére át nem engedhető.

(10)7 A tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek miatti ellátási különbségek kiegyenlítésére, a hátrányos helyzetű települési önkormányzatok egészségügyi alapellátási feladatai megszervezésének segítésére külön törvény szerint működtetett Praxisprogram szolgál.

3. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2) Az e törvény hatálybalépése napján háziorvosi tevékenységet végző orvos – ideértve a munkavégzésben akadályozott háziorvost is –, amennyiben a külön jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel és jogszabály másként nem rendelkezik, e törvény erejénél fogva, külön engedély nélkül a törvény hatálybalépésétől jogosult a működtetési jog alapján végezhető tevékenység gyakorlására. Nem jogosult a működtetési jogra az az orvos, aki háziorvosi tevékenységet kizárólag helyettesítés keretében végez. Az e bekezdés alapján működtetési jogot szerző háziorvos működtetési jogának elidegenítéséhez előzetesen be kell szerezni a működtetési jog megszerzését tanúsító hatósági bizonyítványt.

(3)8 Azokra az orvosokra, akik e törvény hatálybalépésének napján, bár területi ellátási kötelezettség nélkül, de legalább 200 hozzájuk bejelentkezett betegre kiterjedő érvénnyel látnak el az egészségbiztosítási szerv által finanszírozott, az 1. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott körbe tartozó orvosi tevékenységet, az e törvényben foglaltakat azzal a megszorítással kell alkalmazni, hogy

– a működtetési jogra való jogosultságukat e törvény hatálybalépésének napjától számított 30 napon belül igazolják a Magyar Orvosi Kamaránál, továbbá

– működtetési joguk szorosan személyhez kapcsolódó: az nem idegeníthető el és nem folytatható.

(4) A működtetési jognak a (2) vagy a (3) bekezdés alapján a törvény erejénél fogva történő megszerzése és az ezt tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítása illetékmentes. E rendelkezés nem vonatkozik a működtetési jog további ingyenes, illetve ellenérték fejében történő megszerzésére.

(5)9

(6)10

(7) Felhatalmazást kap

a)11 a Kormány, hogy a működtetési jog megszerzésének és visszavonásának feltételeit és eseteit, a helyettesítés eseteit, valamint a működtetési jog átengedésére, továbbá a hitelnyújtás feltételeire vonatkozó szabályokat,12

b)13 az egészségügyért felelős miniszter, hogy a működtetési jog alapján végzett tevékenység gyakorlásának és ellenőrzésének részletes szakmai szabályait, továbbá a helyettesítésre, a tevékenység végzéséhez szükséges szakképesítésre és az alkalmassági vizsgálatra vonatkozó szabályokat14

rendeletben meghatározza.

1

A kihirdetés napja: 2000. február 11. A törvényt az Országgyűlés a 2000. február 4-i ülésnapján fogadta el.

2

Az 1. § (2) bekezdésének a) pontja a 2001: CVII. törvény 25. § (3) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdésének c) pontja a 2006: CIX. törvény 174. § (11) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (1) bekezdése a 2003: XLIII. törvény 33. § (3) bekezdése m) pontjával megállapított szöveg.

5

A 2. § (2) bekezdése a 2003: XLIII. törvény 33. § (3) bekezdése m) pontjával megállapított szöveg.

6

A 2. § (5) bekezdése a 2009: LVI. törvény 218. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

7

A 2. § (10) bekezdését a 2004: CXXXV. törvény 108. §-a iktatta be.

8

A 3. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének t) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 3. § (5) bekezdését a 2001: CVII. törvény 25. § (3) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

10

A 3. § (6) bekezdését a 2009: LVI. törvény 219. §-a hatályon kívül helyezte.

11

A 3. § (7) bekezdésének a) pontja a 2009: LVI. törvény 219. §-a szerint módosított szöveg.

13

A 3. § (7) bekezdésének b) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (6) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére