• Tartalom

2/2000. (I. 21.) HM–PM együttes rendelet

2/2000. (I. 21.) HM–PM együttes rendelet

a NATO Biztonsági Beruházási Program keretében teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás igazolásának módjáról1

2000.01.21.

Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: áfa-törvény) 71. §-ának (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:

1. § (1) A rendelet előírásait kell alkalmazni a NATO Biztonsági Beruházási Program (a továbbiakban: NSIP) keretében teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás Honvédelmi Minisztérium által történő igazolása során.

(2) A rendelet hatálya kiterjed az NSIP-ben részt vevő – a Honvédelmi Minisztériummal közvetlen szerződéses kapcsolatban álló – gazdálkodó szervezetekre, továbbá az igazolás kiadására feljogosított HM szervekre.

2. § (1) Az NSIP megvalósítása keretében kötött szerződés (rész-) teljesítésekor a Honvédelmi Minisztérium négy példányban kiállítja azt az igazolást, mely tanúsítja, hogy a (rész-) teljesítés az NSIP keretében történt. Egy példányt az APEH Általános főosztályára kell megküldeni. Az eredeti példányt a szerződő félnek kell átadni, aki csatolja azt az általa kibocsátott számla másolatához. Az igazolás két példánya a Honvédelmi Minisztériumnál marad, amelyből egy példányt az illetékes HM szerv a szerződő fél által kiállított számla másolatával együtt tárol, egy példányt irattárba helyez.

(2) A Honvédelmi Minisztérium által kiállítandó igazolás tartalmi elemeit a rendelet melléklete tartalmazza. Az igazolást az adó megállapításához való jog elévüléséig kell megőrizni.

(3) A melléklet szerinti igazolást sorszámozott nyomtatványon kell kiadni. Az okmányon fel kell tüntetni a beruházás azonosítására alkalmas adatokat, a szerződő fél nevét, címét (székhelyét, telephelyét), adóigazgatási azonosítószámát, pénzintézetnél vezetett számlaszámát, a teljesített rész-szolgáltatás(ok) megnevezését, mennyiségét, vámtarifaszámát, a nettó ellenértéket, az igazolást kiállító nevét, beosztását és címét. Az igazolást a Honvédelmi Minisztérium illetékes szerve vezetőjének (vagy aláírásra jogosult képviselőjének) aláírásával és hivatalos pecsétjével kell hitelesíteni.

(4) A HM illetékes szervének a szigorú számadás alá tartozó nyomtatványokról a Honvédelmi Minisztérium és Magyar Honvédség Titokvédelmi és Ügyviteli Szabályzatának előírásai szerinti nyilvántartást kell vezetnie, amely tartalmazza az alábbi adatokat:

a) a nyomtatványok szigorú számadásba vételének kelte,

b) a számadásba vett nyomtatványok sorszáma,

c) a használatra (felhasználásra) átadott nyomtatványok kelte,

d) a használatra (felhasználásra) átadott nyomtatványok sorszáma,

e) a felhasználásra átvevő személy aláírása,

f) a selejtezés kelte,

g) a selejtezett (rontott) nyomtatványok sorszáma,

h) a selejtezést engedélyező neve,

i) megjegyzés.

3. § Az állami adóhatóság az e rendeletben foglaltak betartásának ellenőrzését – különös tekintettel a szerződő fél elszámolásainak szabályszerűségére – az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény előírásai szerint végzi.

4. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit a 2000. január 1-jét követő termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások esetén kell alkalmazni. Az NSIP-hoz kapcsolódó azon eseti jellegű termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások esetén, amelyekről kibocsátott számla előzetesen felszámított általános forgalmi adót tartalmaz, továbbá hatálybalépést megelőzően az NSIP keretében megvalósuló beruházások esetén az áfa-törvény 72. §-ának (6) bekezdése szerinti utólagos visszatérítés alkalmazandó.

Melléklet a 2/2000. (I. 21.) HM–PM együttes rendelethez

IGAZOLÁS/CERTIFICATE

Sorszám:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IGAZOLÁS/CERTIFICATE

A NATO Biztonsági Beruházási Program (NSIP)megvalósításához igénybe vett szolgáltatások
és termékbeszerzések elszámolásához / For accounting services and goods required in connection with NATO
Security Investment Programme (NSIP)

 

Az Igazolást
kibocsátó
/Issuer of the
certificate

 

Adóigazgatási azonosító száma

 

Neve/Name

 

Administrative No

 

............................................................................................................

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szervezet megnevezése és címe/Address

 

Beosztása/Duty position

HM Biztonsági Beruházási Főosztály 1885 Budapest, Pf. 25

 

.............................................................

Telefon/phone: 474-1144; 474-1145

 

Szerződő fél/
Contractor

 

Adóigazgatási azonosító száma

Neve/Name

 

Administrative No. of taxation

............................................................................................................

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címe/Address

 

 

 

 

 

............................................................................................................

 

 

Levelezési címe

 

 

............................................................................................................

 

Számlaszáma/Account No.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A beruházás azonosítására szolgáló adatok (jelszáma, szerződés száma, teljesítés sorszáma)/Datas of investment (Project serial
No., No. of contract, No. of part performance)

 

A kiállítás napja/Expiration date

A számla sorszáma/Serial No. of
the invoice

Fizetés módja és határideje/Date and
method of payment

 

A termékek és szolgáltatások/Description of the services and goods

Ssz.
No.

Megnevezése
Name

Mennyisége
Quantity

Vámtarifaszám
Customs tariff

Nettó
Ellenérték(HUF)
Net price (HUF)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen /Total amount:
(azaz

 

 

 

 

Igazolom, hogy a szolgáltatás teljesítése és a termék beszerzése az NSIP keretében történt./I verify that these services and
goods were required in connection with NSIP.

P.H.

Stamp

 

................................................................

 

HM képviselőjének aláírása/Signature
of the representative of the MoD

Kapják: 1. sz. pld.: Szerződő fél
2. sz. pld.: HM KPSZH
3. sz. pld.: APEH Általános Főosztály
4. sz. pld.: Irattár

 

1

A rendeletet a 10/2011. (IX. 29.) HM rendelet 34. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 30. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére