PK BH 2000/204
PK BH 2000/204
2000.05.01.
Pszichológus szakértŰi vélemény beszerzésének indokoltsága a szülŰk nevelési alkalmasságának tárgyilagos és többszempontú megítéléséhez [Csjt. 72/A. § (1) bek.; 17. sz. irányelv].
Az elsŰfokú bíróság a felek 1994. február 12-én megkötött házasságát felbontotta, a házasságból 1994. május 17-én született Róbertet az alperesi anyánál helyezte el, és kötelezte a felperest a gyermek kiadására, valamint a kiadástól kezdŰdŰen havi 4000 forint gyermektartásdíj megfizetésére. A felperes és a gyermek közti kapcsolattartást az ítélkezési gyakorlat szerinti szokásos módon szabályozta. A másodfokú bíróság jogerŰs ítéletével az elsŰfokú ítéletet helybenhagyta.
Az irányadó tényállás szerint a felek igen fiatalon kötöttek házasságot, önálló lakást nem szereztek, utolsó közös lakásuk a felperesi szülŰk ingatlanában volt. Kapcsolatuk 1995 Űszén romlott meg, amikor a felperes tudomást szerzett arról, hogy az alperes szerelmi kapcsolatot létesített F. L.-lel. 1995 decemberében emiatt köztük a tettlegességig fajuló szóváltás alakult ki; az alperes ígéretet tett a külsŰ kapcsolata felszámolására, ezt az ígéretét azonban nem tartotta be, barátjával titokban, de folyamatosan találkozott. 1996. március 5-tŰl az alperes és F. L. három napot szállodában töltöttek, ezzel az alperes kifejezésre juttatta, hogy F. L.-hez tartozónak érzi magát. A gyermeket ez idŰre a húgára bízta, onnan azonban a felperes visszavitte a volt közös lakásba, ahol Űt azóta is folyamatosan gondozza és neveli.
A felek életközössége 1995. március 5-én végleg megszÜnt. Az alperes, miután tudomást szerzett arról, hogy a gyermekük a felperesnél van, érte ment, a felperessel azonban nem tudott megállapodni a gyermek elhelyezésében. 1996. június 18-án ismételt kísérletet tett arra, hogy a kisfiút magához vegye, de a felperes többedmagával ment a gyermekért, akit magával vitt, és ekkor az alperest, illetve édesanyját tettleg bántalmazta. Az alperesi kapcsolattartás kezdetben problémákat okozott, az alperes szerint azt a felperes nem biztosította a részére; a felperes úgy nyilatkozott, hogy az alperes nem tartott igényt a találkozásokra, végül a bíróság elŰtti megállapodás után ez a kérdés köztük nagyjából rendezŰdött.
Az életközösség fennállása alatt a gyermeket az alperes gondozta, ellátását megfelelŰen biztosította. Elköltözése után a gyermek tartásához nem járult hozzá, azóta a gyermek a felperes háztartásában él, ahol nevelését a felperes biztosítja, a gyermek ellátásában a felperesi nagyszülŰ jelentŰs segítséget nyújt, és a gyermek gondozása ilyen módon is kifogástalan. A gyermek elhelyezéséhez szükséges objektív feltételek mindkét félnél adottak.
A bíróság által kirendelt pszichológus szakértŰ a felek és a gyermek vizsgálatát nem végezte el, mert álláspontja szerint a gyermek fiatal korára tekintettel a vizsgálat értékelhetŰ eredményt nem hozhatna.
Az elsŰfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felek közti kapcsolat nem vitásan az alperes háztartási hÜséget sértŰ kapcsolata miatt romlott meg, a felperes az alperest csak ezután bántalmazta. A házasság megromlásával összefüggésben tehát az alperes magatartása elmarasztalható, ez azonban a gyermek elhelyezése körében a terhére nem értékelhetŰ. Az alperes nem múló érzelemváltozás, hanem tartós érzelmi viszony alapján döntött az életközösség megszÜnésérŰl, a gyermekhez való kötŰdése azonban változatlan maradt. Elköltözésekor csak átmenetileg és a gyermek által is ismert rokonok felügyeletére bízta, majd megkísérelte, hogy gyermekét visszaszerezze, ennek érdekében perben viszontkeresettel is élt. Az, hogy a gyermekkel késŰbb a kapcsolata meglazult, annak tudható be, hogy félt a felperesi családtól, de ez nem teszi kérdésessé a gyermekhez való Űszinte ragaszkodását, figyelembe véve azt is, hogy róla korábban kifogástalanul gondoskodott. A bíróság tényként állapította meg, hogy a gyermek ellátása most is megfelelŰ, és a felperesnek a gyermek iránti Űszinte szeretete sem kérdŰjelezhetŰ meg.
Mindezek egybevetésével döntésénél meghatározó szempontnak tekintette, hogy a kisfiút kétéves koráig a közös háztartásban az alperes személyesen látta el, amit a felperes csak segítséggel tud biztosítani, és az alperes házastársi hÜséget sértŰ magatartása önmagában nem zárja ki a gyermeknevelésre való alkalmasságát.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette azzal, hogy a felperes idŰközben élettársi viszonyt létesített F. K.-val, így az óvodáskorú gyermeket most már élettársa segítségével látja el. A szülei önkormányzati lakását megvette, a gyermek számára változatlanul megfelelŰ ellátást biztosít. Az alperes az apja által vásárolt lakásban haszonélvezeti jogot szerzett, élettársával változatlanul együtt él, és a gyermekkel rendszeresen kapcsolatot tart. A másodfokú bíróság indokolásában kiemelte, hogy a nevelésre mindkét szülŰ alkalmas, és az alperesnek az a magatartása, amely a házasság felbontásához vezetett, az anyai feladatokat korábban megfelelŰen ellátó alperessel szemben nem teszi indokolttá, hogy a gyermek a felperesnél kerüljön elhelyezésre.
A jogerŰs ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Arra hivatkozott, hogy - az alperes elköltözése után - a gyermeket a volt közös lakásba, tehát a gyermek otthonába vitte vissza, ahol azóta Űt kifogástalanul gondozza. Az alperes a gyermekkel rendszertelenül tartotta a kapcsolatot, vele szemben érdektelenséget mutatott, tartásához sem járult hozzá. Az elhelyezés elsŰdleges szempontja a gyermek érdeke, az az álláspont pedig téves, hogy a gyermeknek „az anya mellett van a helye”, ezt ma már a gyermek kora sem teszi indokolttá. Az életközösség fennállása alatt az alperes a gyermek személyes ellátását végezte, vele a felperes is foglalkozott, és a felperes volt az, aki a család megélhetését biztosította. A gyermek jelenleg is abban a környezetben él, ahol születése óta biztosított az állandóság, gondozásában pedig a felperes élettársa nyújt segítséget. A bíróság teljes mértékben mellŰzte annak értékelését, hogy a családi élet felbomlásához az alperes magatartása vezetett. Mindezek együttes mérlegelése folytán a jogerŰs ítélet megalapozatlan, ezért törvénysértŰ.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerŰs ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Csjt. 72/A. §-ának (1) bekezdése értelmében a szülŰk megegyezésének hiányában a bíróság a gyermeket annál a szülŰnél helyezi el, akinél a kedvezŰbb testi, értelmi és erkölcsi fejlŰdése biztosított. Az elhelyezés részletes szempontjait a LegfelsŰbb Bíróság 17. sz. irányelve tartalmazza, annak megítélése pedig, hogy az irányelvben írt szempontok közül az adott ügyben melyek azok, amelyek a gyermek érdekének érvényre juttatásánál meghatározóak, a bíróság mérlegelési körébe tartozik.
A felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható, vizsgálhatja azonban a LegfelsŰbb Bíróság azt, hogy a mérlegelés eredményét meghatározó indokok tarthatóak-e, nincs-e bennük helytelen következtetés (BH 1994/4/196.].
Az alapul szolgáló ügyben a bíróságnak a körülmények együttes értékelése során abban kellett állást foglalnia, hogy a felek házasság alatti magatartása, a családi élet felbomlásában való közrehatásuk, a gyermekhez való kapcsolatuk, nevelési alkalmasságuk és a gyermek zavartalan fejlŰdése érdekében kifejtett tevékenységük - az állandóság követelményét fokozottan figyelembe véve - milyen hatású volt, így a már megvalósult körülmények melyik szülŰnél biztosítják a gyermek számára kedvezŰbb feltételeket. Az ezzel kapcsolatban lefolytatott bizonyítás azonban hiányos, így a rendelkezésre álló adatok alapján megnyugtató, megalapozott döntés nem hozható.
A gyermek elhelyezésének alapvetŰ szempontja a gyermek érdeke, ezért a bíróságnak a gyermek életét érintŰ minden körülmény feltárásával és együttes mérlegelésével kell határoznia. Egyes kiragadott körülmények túlértékelése, másoknak pedig a figyelmen kívül hagyása akadályozza, hogy a gyermek elhelyezésénél a gyermek érdeke megfelelŰen érvényesüljön (LB 17. sz. irányelv).
Az a tény, hogy az alperes a gyermek kétéves koráig anyai feladatait ellátta, csak az események késŰbbi folyamatában lehet értékelhetŰ a javára. A családon belüli munkák el végzése csakúgy, mint a családi közösség egységének fenntartása mindkét szülŰ feladata és felelŰssége. Az alperes nem bizonyította elfogadható módon, hogy a felperes az együttélés során a családjával nem foglalkozott, ellátásukat nem biztosította. Az viszont tény, hogy az alperest egyoldalú érzelemváltozása indította a családja elhagyására, és ennek az érzelemváltozásnak kívánta alárendelni a gyermek késŰbbi sorsát. Önmagában az alperes házastársi hÜséget sértŰ magatartása Űt valóban nem teszi alkalmatlanná a gyermek nevelésére, de a felperesnek sem róható fel, hogy az alperes részérŰl önkényesen megteremtett bizonytalan helyzetben - a Csjt. 72. §-ának (1) bekezdése szerint fennálló szülŰi felügyeleti jogának gyakorlásával - a gyermeket a volt közös lakásba visszavitte; a visszavitel körülményeiben pedig az alperesi család magatartása is közrehatott.
A gyermek elhelyezése elŰtt a szülŰket együttesen megilletŰ szülŰi felügyelet kérdésében a felek nem tudtak megállapodásra jutni, az állandóságot azonban objektív és szubjektív vonatkozásban is a változatlan felperesi környezet biztosította a gyermek részére, még akkor is, ha a közvetlen ellátásában a korábbi családi környezetéhez tartozó nagyszülŰ aktív közremÜködése vált szükségessé. A gyermek ellátottságában a felek különválása negatív változást nem eredményezett. Az anya elköltözése után a gyermeket tisztán, ápoltan vitték bölcsŰdébe, ahol magatartása derÜs és kiegyensúlyozott volt, a közösségbe beilleszkedett, nem lehetett rajta észrevenni az anya távollétét (11. sorsz.).
Mindezen körülmények feltárása után a szülŰk nevelési alkalmassága vált olyan döntŰ kérdéssé, mely meghatározó jelentŰségÜ annak meghatározásánál, hogy a gyermek elhelyezése melyik félnél kedvezŰbb. Erre nézve azonban a különbözŰ befolyásoltságú tanúk vallomásai és a gyermek életének csak bizonyos részleteit ismerŰ bölcsŰdei dolgozók, illetve a gyermekorvos véleménye nem elegendŰ.
A bíróság által kirendelt pszichológus szakértŰ a gyermek akkori életkorára tekintettel valóban nem vizsgálhatta a gyermek érzelmi kötŰdését. A bíróság azonban a szülŰk nevelési alkalmasságának tárgyilagos és többszempontú megítéléséhez a pszichológus szakértŰi vélemény beszerzését nem mellŰzhette volna. A szakértŰi vizsgálat módszereivel kell feltárni a felek személyiségjegyeit, a gyermekhez fÜzŰdŰ érzelmeik mélységét és Űszinteségét, magatartásuk valós motívumait és mindazt, amibŰl okszerÜen lehet következtetni a nevelési készségükre, a gyermek pozitív irányítására való alkalmasságukra. Minthogy a szülŰk mindegyike élettársi kapcsolatot létesített, a gyermek érdekei szempontjából a velük együtt élŰ személyek hasonló vizsgálata a meghozandó ítélet szempontjából szintén döntŰ jelentŰségÜ lehet. Az említett pszichológus szakértŰi vélemény beszerzése nélkül az ügyben megalapozott, a gyermek érdekeit valóban elsŰdlegesnek tekintŰ döntés nem hozható, ezért a LegfelsŰbb Bíróság a jogerŰs ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsŰfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.135/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás