PK BH 2000/205
PK BH 2000/205
2000.05.01.
Önmagában az, hogy a különélő szülő helyzetében pozitív változások következtek be, nem indokolja a gyermek elhelyezésének megváltoztatását [Csjt. 72/A. § (2) bek.; 17. sz. irányelv].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felek élettársi kapcsolatából 1987. június 19-én született Klaudiát az alperesi apánál helyezte el. A kapcsolattartást akként szabályozta, hogy az anyát feljogosította: gyermekét minden páros hétvégén péntek délután 17 órától vasárnap 18 óráig, a rendkívüli kapcsolattartás körében pedig az iskolai szünetek fele időtartamában, illetve nyáron egy hónapi időtartamban elvigye és magánál tartsa.
A megállapított tényállás szerint a felek 1985-ben létesített élettársi kapcsolata 1989-ben megromlott, ekkor a felperes a volt közös lakásból a gyermekkel együtt elköltözött, a gyermek számára azonban megfelelő körülményeket nem tudott biztosítani. Átmenetileg visszatért az alpereshez, akivel az élettársi kapcsolatát véglegesen 1990 nyarán szüntette meg.
Az apa 1989 őszétől 1995 őszéig folyamatosan - az édesanyja segítségével - a saját háztartásában gondozta és nevelte a kislányt. Ez idő alatt a gyermek fizikai ellátását, szellemi és erkölcsi fejlődését maximálisan biztosította, következetes nevelési elveinek, iskolázottságának megfelelően választotta ki a gyermek német nyelvű óvodáját, iskoláját, melyekkel a kapcsolatot rendszeresen tartotta. Figyelemmel kísérte a gyermek tanulmányait, gondoskodott a szabadideje kitöltéséről, emellett nem gátolta, sőt elősegítette a gyermek és az anya kapcsolattartását.
A felperes a gyermek körülményeit kezdettől ismerte, az elhelyezés fenti módjával egyetértett, saját nyilatkozata szerint is a gyermek ilyen elhelyezése a gyermek érdekét szolgálta, amit bizonyított, hogy a jó képességű kislány kiegyensúlyozottan fejlődött, és jó tanulmányi eredményt ért el.
A felperes az életközösség megszűnése után egzisztenciálisan válságos helyzetbe került, lakáshelyzete megoldatlan volt, vendéglátó-ipari munkahelyeit váltogatta. 1990-ben újabb élettársi kapcsolatot létesített, melynek 1993-ban történt megszakításáig folyamatos munkaviszonnyal nem rendelkezett, róla élettársa gondoskodott. Ez idő alatt a gyermekkel is ritkán és rendszertelenül tartotta a kapcsolatot.
1993-ban élettársi viszonyra lépett F. J.-vel, akivel több albérletben lakott, majd 1994-ben költözött Budaörsre. Élettársa vállalkozásában alkalmazotti munkakörben dolgozott, emellett saját bt.-t alapított, ezzel kb. 50 000 forint jövedelemre tett szert. A gyermekkel 1994 tavaszától tartott közelebbi kapcsolatot, tartásához azonban nem járult hozzá. Ezt követően az anya és a gyermek fokozottan igényelték a szorosabb együttlétet, amit az apa nem akadályozott.
A felek közti konfliktusok 1995 szeptemberétől kezdődtek, a felperes ettől az időtől jelentette be a gyermek nála való elhelyezése iránti igényét, majd miután több, a gyermek számára sérelmes iskolai jelenet zajlott le, a felek peren kívül megállapodtak a gyermek váltott elhelyezésében, a felperes pedig keresettel élt a gyermek nála való elhelyezése érdekében. Az alperes a kereset teljesítését ellenezte.
A per során mindkét fél életében kedvező objektív változások is történtek: a felperes egy másfél szobás lakást vásáralt, az alperes pedig befejezte a saját, 120 m2 alapterületű családi házának építését, és 1996-ban élettársi kapcsolatot létesített K. B.-vel.
A gyermek 1995 őszétől a két családban felváltva él, ami idegileg megviseli. Verbálisan az anyához való kötődését juttatta kifejezésre, és nehezen viselte az apja új élettársi viszonyát.
A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság ítéletét azzal indokolta, hogy az alperes a felperessel fenntartott élettársi viszony megszűnése után a bölcsődés korú gyermeket folyamatosan, a gyermek szükségleteinek teljes körű biztosításával, következetes és helyes nevelési elvek mellett gondozta és nevelte, hozzá mindvégig őszintén ragaszkodott, és a gyermek érdekei szerint járt el akkor, mikor az anya megjelenésekor a konfliktusokat peren kívüli megállapodással igyekezett feloldani.
A felperes életkörülményei a jelenlegi élettársának a hatására és segítségével rendeződtek, objektív körülményei a gyermek nevelésére már alkalmasak, de a gyermek nála való elhelyezését és a további, általa is elfogadott körülményekből való kiszakítását a saját egocentrikus érzelmeinek megfelelően igyekszik kierőszakolni. Ez a magatartás a 9 és fél éves gyermek számára olyan élethelyzetet teremt, hogy folyamatos lakóhely-változtatásra, alkalmazkodásra kényszerül, stabilitása megingott. Az anyai érzelmek következetessége nem bizonyosodott be, s bár a gyermek közvetlenül kinyilvánított érzelmi kötődése az anyához erősebb, a bíróság álláspontja szerint ez annak a következménye, hogy a felperesi környezetben életvitelét az ő kívánságai szabják meg, szemben a szigorúbb és következetes apai neveléssel. Ezért a bíróság a gyermek kívánságát - különös tekintettel arra, hogy a 10. életévében lévő gyermek még nincs ítélőképessége teljes birtokában - nem tekintette döntőnek, s a szülők eddigi magatartása alapján az állandóságot nyújtó apai elhelyezést tartotta a gyermek érdekében megfelelőbbnek, ezért a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, a gyermek kívánságára, az apa italozására és élettársi kapcsolatának megszűnésére hivatkozva állította, hogy a gyermek nála való elhelyezése a kedvezőbb.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy korábbi, a gyermek által nem kellően elfogadott élettársi kapcsolatát felszámolta, jelenlegi partnerével a gyermek igényeit is figyelembe véve tervezi a közös jövőjüket.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a 10 éves leánygyermeket az anya gondozásába adta, továbbá rendezte az alperes és a gyermek kapcsolattartását. Indokolásában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást lényegében helyesen tárta fel, tévedett azonban, amikor a felek jogvitáját a gyermekelhelyezés szabályai szerint bírálta el. A szülőknek az életközösség megszűnése utáni, peren kívüli megállapodása, illetve annak foganatba menetele folytán az ügyben a Csjt. 72/A. §-ának (2) bekezdése szerint a gyermekelhelyezés megváltoztatására vonatkozó rendelkezések az irányadóak.
Az elhelyezés megváltoztatása körében lényeges körülményváltozásnak ítélte azt, hogy a felperes életviszonyai kedvezően változtak, a gyermek verbálisan is kifejezésre juttatott kívánsága szerint az anyával szeretne élni. A prepubertás korban lévő leánygyermeknek a női viselkedésforma és anyakép kialakításához jelenleg nagyobb szüksége van az anyai törődésre, ami az elhelyezés megváltoztatását indokolttá teszi.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmének helyt adó döntés meghozatalát kérte.
A tényállás adatainak részletezése mellett arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság mérlegelési jogkörében egyoldalúan értékelte a körülményeket, így döntése sérti a Csjt. 72/A. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A másodfokú bíróság álláspontja helytálló abban a kérdésben, hogy a perben a gyermekelhelyezésnek a Csjt. 72/A. §-ának (2) bekezdése szerinti megváltoztatásáról kellett dönteni. Az ítélkezési gyakorlat következetes abban, hogy ha a gyermeket az egyik szülő a másik szülővel történt, peren kívüli és a gyermek elhelyezésére vonatkozó megállapodása alapján huzamos ideig egyedül gondozta, az újbóli rendezés során már nem a gyermekelhelyezésnél, hanem az elhelyezés megváltoztatásánál irányadó szempontokat kell figyelembe venni (BH 1994/8/413.).
A Csjt. 72/A. §-ának (2) bekezdése szerint a bíróságnak két, együttes feltétel megvalósulását kellett vizsgálnia: azt, hogy a felek életében történtek-e a gyermek életére is kiható, lényeges körülményváltozások, illetve ezek fennállása esetén az elhelyezés megváltoztatása a gyermek érdekében áll-e. A körülményváltozások körében annyi történt, hogy a felperes önálló lakáshoz jutott, jelenlegi élettársa mellett munkaviszonnyal rendelkezik, továbbá mintegy öt év után gyermekével intenzívebb kapcsolatot vett fel. A pszichológus szakértői vélemény szerint a felperes a nevelésre nem alkalmatlan ugyan, de életvezetése erősen függ az őt körülvevő környezet hatásaitól, így személyének labilitása mellett életvitelének tartós stabilizálódása kétséges.
Az alperes lakáshelyzete ugyanakkor szintén kedvezően változott, egzisztenciálisan változatlanul stabil körülmények között él, gyermekéről most más nagyszülői segítség nélkül is tud gondoskodni, támogatja a gyermek és az anya között feléledt szülő-gyermeki kapcsolatot.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint az, ha a különélő szülő helyzetében pozitív változások következtek be, önmagában nem indokolja a gyermek elhelyezésének megváltoztatását. Ilyenkor a körülmények összességét körültekintően kell vizsgálni annak megítéléséhez, hogy a bekövetkezett változások a gyermek érdekeire miként hatnak.
Ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság megalapozatlan, a gyermek érdekeit tévesen értékelő, ezáltal jogszabálysértő következtetésre jutott, amikor megállapította, hogy a gyermek verbálisan kifejezésre juttatott kívánsága azért döntő az anyai elhelyezés mellett, mert a prepubertás korban lévő gyermeknek a női viselkedésforma és anyakép kialakításához anyai törődésre és gondoskodásra van szüksége. A Legfelsőbb Bíróság 17. sz. irányelvében kifejtetteknek megfelelően nincs olyan szabály, amely szerint a gyermek korára vagy nemére figyelemmel bármelyik szülőt előnyben kell részesíteni. A szülő a nevelésre való alkalmasságát a gyermek születésétől folyamatosan tanúsított felelősségérzetével, önfeláldozó szeretetével, a gyermek életét irányító megfelelő magatartásával juttatja kifejezésre. Jelen esetben az alperes volt az a szülő, aki a kislány részére bölcsődés korától kezdve következetes igényességgel nyújtotta a fejlődéséhez szükséges objektív és szubjektív állandóságot, és ennek biztosítására továbbra is képes és alkalmas.
Az elhelyezés szempontjából lényeges körülmény a gyermek érzelmi kötődése is, amit a jelen perben a pszichológus szakértői vélemény szerint kellett megítélni. Ebben a kérdésben a pszichológus szakértő megállapította, hogy a gyermeknek szóban közölt vágya az, hogy az anyával éljen. Ennek az érzelemnek motívumait abban részletezte, hogy az anya utóbbi időben tanúsított intenzívebb figyelmének a gyermek életében mutatkozó érzelmi jelentőségét fokozta az évekig tartó különélés során a gyermek által elszenvedett érzelmi hiány, az apa élettársi kapcsolatát - melyet az alperes a per során a gyermekre tekintettel felszámolt - a gyermek érzelmi veszteségként érte meg, és az események az apa lakóhely-változásával is egybeestek, mely utóbbihoz a gyermek várhatóan alkalmazkodni tud. A szakértő kiemelte, hogy az elhelyezésért folyó harcban az anya részéről a szeretet túlhangsúlyozottan jelentkezik, ebben az összefüggésben az apa javára értékelendő pozitívum, hogy a gyermek és az anya találkozásait éveken át elősegítette és ezzel a gyermek érdekeit messzemenően figyelembe vette. Mindezen tények együttes értékelése során megállapítható, hogy a felek körülményeiben a gyermek életére kiható lényeges körülményváltozás nem következett be, és az elhelyezés megváltoztatása nem szolgálná a gyermek érdekét. Ezért az elsőfokú bíróság döntött helyesen, amikor az állandóság kívánalmával szemben a 10. évében lévő, önálló ítélőképességgel még nem rendelkező gyermek aktuális érzelmi változását nem tekintette olyan súlyúnak, amelynek alapján a gyermekelhelyezés megváltoztatása indokolt lenne.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.914/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás