GK BH 2000/218
GK BH 2000/218
2000.05.01.
„Szabadalommal kapcsolatos más jogvitás ügy”-nek minősül a szabadalmi bejelentéssel érintett licenciaszerződésből eredő kártérítési ügy is, ezért ennek elbírálására a megyei bíróságnak van hatásköre [Pp. 23. § (1) bek. c) és h) pont; 1995. évi XXXIII. tv. 104. § (8) bek.].
A felperes 1997. március 12-én az I. r. és a II. r. alperessel szemben keresetet terjesztett elő a Fővárosi Bírósághoz, melyben a bíróság hatáskörét és illetékességét arra alapította, hogy a felek közötti vitás jogviszony egy licenciaszerződésen alapul, továbbá hogy az I. r. alperes székhelye Budapesten található. Kereseti kérelme arra irányult, hogy a bíróság közbenső ítélettel állapítsa meg a károkozás tényét, valamint az I. r. és a II. r. alpereseket a keletkezett kár megtérítésére kötelezze, mivel a know-how alapján gyártott termék az előállítást követően rövid időn belül romlásnak indult. Arra hivatkozott, hogy 1996. február 13-án az I. r. alperessel licenciaszerződést írt alá, melyben az I. r. alperes a tulajdonát képező know-how tekintetében teljes körű felhasználási jogot adott a felperes társaság részére. A szerződésben a felperes díjfizetésére vállalt kötelezettséget, az alperes pedig kifejezetten szavatosságot vállalt azért, hogy a know-how-ban rögzített összetételek, gyártási folyamatok a gyakorlatban megvalósíthatóak, reprodukálhatóak. Ezt követően 1996. április 1-jén a II. r. alperessel bérpalackozási szerződést kötött. A szerződés alapján a felperes biztosította a segéd- és alapanyagokat, a II. r. alperes pedig vállalta, hogy az előírt minőséget a gyártási folyamat során biztosítja.
A Fővárosi Bíróság az 1997. március 26-án kelt végzésében hatáskörének hiányát állapította meg, az ügy iratait a Pp. 129. §-a alapján a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz rendelte áttenni. Döntésének indokai szerint a hatásköri szabályok közül nem alkalmazható a Pp. 23. §-a (1) bekezdésének c) pontja, mivel a kereset tárgya nem szellemi alkotás jogvitája, hanem kártérítés.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen az I. r. alperes nyújtott be fellebbezést, melyben az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatásával kérte annak a megállapítását, hogy az ügyben a Fővárosi Bíróságnak van hatásköre és illetékessége a Pp. 23. §-ának (1) bekezdése, valamint a licenciaszerződés 14. §-a alapján. Közölte, hogy neve G. Borászati és Kereskedelmi Kft.-re változott.
A felperes és a II. r. alperes a fellebbezésre észrevételt nem tettek.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A Pp. 23. §-a (1) bekezdésének h) pontja szerint a megyei bíróság hatáskörébe tartoznak azok a perek, amelyeket a törvény a megyei bíróság hatáskörébe utal. A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. tv. 104. §-ának (8) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy az (1) bekezdésben nem említett, szabadalommal kapcsolatos minden más jogvitás ügy a megyei bíróság (Fővárosi Bíróság) hatáskörébe tartozik. Az iratokból megállapíthatóan a felperes és az I. r. alperes közötti jogvita az 1996. február 13-án megkötött, az Országos Találmányi Hivatalhoz benyújtott és ott P. 95.01491. ügyszámon kezelt - még el nem bírált - szabadalmi bejelentéssel érintett licenciaszerződéssel kapcsolatos. Ez pedig a szabadalommal kapcsolatos olyan más jogvitának minősül, amely a Fővárosi Bíróság hatáskörébe tartozik. Nem változtat ezen az sem, hogy a kereseti kérelem az I. r. alperessel szemben a licenciaszerződés hibás teljesítéséből eredő kártérítési igény. Abból, hogy az I. r. alperessel szemben támasztott kereset elbírálása a Fővárosi Bíróság hatáskörébe tartozik, értelemszerűen következik, hogy a II. r. alperessel szembeni igényt is itt kell elbírálni.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság áttételt elrendelő végzését a Pp. 258. §-ának (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot további eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Gf. VI. 32.777/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
