BK BH 2000/238
BK BH 2000/238
2000.06.01.
I. Megvalósítja a gazdálkodó szervezet önálló intézkedésekre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetést az a bank-vezérigazgató, aki a pénzintézethez forduló, kényszerhelyzetben levő személyeknek nyújtandó hitel engedélyezését ahhoz a feltételhez köti, hogy az annak segítségével megvalósított cég vagyonának egy részét ingyenesen vagy jelképes ellenérték fejében az általa megjelölt gazdálkodó szerv tulajdonába adja [Btk. 251. § (1) bek., 252. § (1) és (2) bek.; 1991. évi LXIX. tv. (Pit.) 38. § (3) bek. b) pont, 41. § (2) bek. a) pont és (3) bek., 44. § (1) és (3) bek., 45. § (1) és (2) bek., 51. § (4) bek.; 28/1991. (II. 21.) Korm. r. 5. § (1) bek. b) pont és (3) bek., 9. § (1) bek.; Be. 284. § (2) bek., 289. § (1) bek.].
II. A társadalomra veszélyesség a magatartásnak az a sajátossága, hogy sérti vagy veszélyezteti a Btk. különös részében védett jogi tárgyat, ezért az a tényállásszerű magatartás, amely nem jelent veszélyt a társadalomra, vagyis nem jogellenes: nem valósít meg bűncselekményt [Btk. 10. § (1) és (2) bek.].
III. A cselekmény társadalomra veszélyessége felismerésének a hiányára eredményesen nem hivatkozhat az a közgazdasági egyetemi végzettséggel, magas szintű pénz- és hitelügyi szakismerettel, valamint több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező bank-vezérigazgató, aki tudja, hogy a hitelügyletek megkötése során a vonatkozó jogszabályok megsértésével jár el [Btk. 27. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság az 1997. június 10. napján kihirdetett ítéletével az I. r. és a II. r. terheltet a 10 rendbeli, gazdálkodó szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen - egy esetben kötelességszegéssel, a II. r. terhelt esetében bűnsegédként - elkövetett vesztegetés bűntettének vádja alól felmentette.
Az ügyészi fellebbezés alapján a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság az 1998. április 30. napján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: az I. r. és a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki 11 rendbeli, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen és bűnszövetségben - ebből 2 esetben kötelességszegéssel - elkövetett vesztegetés bűntettében, amelyet a II. r. terhelt bűnsegédként valósított meg. Ezért halmazati büntetésül az I. r. terheltet 2 évi börtönbüntetésre, a közügyektől 4 évi eltiltásra, továbbá 1 500 000 forint pénzmellékbüntetésre; míg a II. r. terheltet 1 év 6 hónapi - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre, valamint 2 000 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
1992. év végére - a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Pit.) hatálybalépését követően nyilvánvalóvá vált, hogy az A. Bank Rt. (a továbbiakban: Bank) gazdasági mutatói nem megfelelőek, portfóliójában számos minősített követelés van, amely nagy összegű céltartalék képzését vonta maga után, és az ügyfélköre sem volt kielégítő. Ennek következtében a Bank mérleg szerinti vesztesége 1992-ben meghaladta az 549 millió, míg 1993-ban a 3 milliárd 344 millió forintot, a szavatoló tőkéje pedig az 1993. év auditált adataiból kitűnően mínusz 295 millió forintot tett ki. E helyzet javítása érdekében a Bank vezetői - élükön az I. r. terhelt vezérigazgatóval és a II. r. terhelttel, az igazgatótanács elnökével - elhatározták, hogy a Bank jelentősebb mértékben vesz részt az állami vagyon privatizálására felhasználható ún. Egzisztencia hitel („E”-hitel) folyósításában. Az „E”-hitelnyújtás feltételeit a 28/1991. (II. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) szabályozta.
A hitelt kérő ügyféllel az I. r. vezérigazgató terhelt már általában az első megbeszélésen közölte, hogy a hitelnyújtásra - egyéb előírt feltételek megléte esetén - csak akkor kerülhet sor, ha a magánosításra kerülő részvények legalább 25+1%-át jelképes összegért vagy ellenérték nélkül a futamidő tartamára a Bank által kijelölt cégnek vagy magánszemélynek átengedi, és a Bank ennek révén részt vehet a cég irányításában, és afelett fokozott ellenőrzést gyakorolhat. A vagyonrészek megszerzésének előbb részletezett koncepciójával a II. r. terhelt egyetértett, és az ellen kifogást nem emelt.
Más gazdálkodó szervezetek bevonására egyébként azért volt szükség, mert a Pit. korlátozó rendelkezései [44. § (1) és (3) bek.] miatt a Bank a kért vagyonrészek tulajdonjogát nem szerezhette meg. Ezért 1993 őszétől kezdődően - több lépcsőben - a terheltek kb. 30 egyszemélyes kft.-t hoztak létre, az ezek alapításához szükséges pénzösszegeket a korábban a II. r. terhelt ügyvezetése alatt álló cég, az I. Rt. biztosította. A Banknak adott vagyonrészek csak névlegesen kerültek az egyszemélyes kft.-k tulajdonába, a megszerzett vagyon kezelésének feladatát a Bank felügyelete és irányítása alatt működő P. és A. Rt. látta el. Ekként a szóban levő vagyonrészek feletti tulajdonosi részjogosultságokat - a rendelkezési jogot, a hasznok szedését - áttételes módon, de ténylegesen a Bank gyakorolta.
1993 nyara és 1994 januárja között az „E”-hitel folyósítása során a terheltek az alábbi hitelügyleteket kötötték meg:
1. A P. Rt. állami tulajdonban levő 354 010 000 forint névértékű részvényeinek megvásárlásához szükséges hitelért a Bankhoz folyamodó S.-nétől az I. r. terhelt a hitelnyújtás ellenében a vásárolni kívánt cég részvényeinek 30%-át kérte - ellenérték nélkül - a Bank számára. S.-né ezzel szemben 20%-ot ajánlott fel, majd végül 25%-ban egyeztek meg. A megállapodást követően a Bank a 313 490 010 forint vételárhoz 253 142 258 forint „E”-hitelt folyósított.
A Bank az érdekeltségi körébe kerülő részvények tulajdonosaként a K. Kft.-t jelölte ki, a részvények adásvételéről szóló tervezetét - amelyben már névleges vételár is szerepelt - azonban S.-né nem írta alá.
A kért előny értéke 94 047 090 forint volt.
2. A B.-i eszpresszó megvásárlásához szükséges - és a privatizációs pályázat eredményessége folytán sürgőssé vált - „E”-hitel folyósítása érdekében K. I. a Bankhoz fordult, tekintve, hogy a hitelkérelmét megelőzően elutasították. Az I. r. terhelt a hitelnyújtás ellenében azt kérte K. I.-tól, hogy a hitelösszeg 20%-ának erejéig 10 000 forint ellenében engedjen vételi jogot az eszpresszóra a Bank által kijelölt személynek, ha pedig az e jogával nem él, akkor a futamidő alatt fizessen neki költségtérítésként évente 594 456 forintot. Miután K. I. ezt nyilatkozatban vállalta, a Bank a részére 15 évi időtartamra 24 769 000 forint hitelt nyújtott.
A Bank a vételi jog érvényesítésére az A. Rt.-t jelölte ki, a vele kötendő szerződés tervezetét - amelyben adásvétel helyett 3 609 846 forint összegű sikerdíj megfizetése szerepelt - azonban K. I. nem írta alá, de a sikerdíj első részleteként kiszámlázott 774 307 forintot az A. Rt. számlájára átutalta.
A kért legnagyobb előny összege 4 953 800 forintot tett ki.
3. A P.-i Húskombinát Rt. két részvénycsomagjának a megvásárlására kiírt pályázat szerint az 51%+1 részvényből álló egyik csomagot hazai és külföldi befektetők akár „E”-hitel felhasználásával is, míg a 25%+1 részvényből álló másik csomagot - kizárólag kárpótlási jegyért - hazai termelő szervezetek vásárolhatták meg. E két részvénycsomag megvásárlására három kft.-ből álló konzorcium alakult, ennek tagjai azonban sem az „E”-hitelhez szükséges önerővel, sem kárpótlási jeggyel vagy annak megvásárlására pénzzel nem rendelkeztek. A konzorcium képviselői a Bankhoz fordultak, hogy biztosítsa részükre a vásárláshoz az „E”-hitelt, valamint a szükséges további pénzösszegeket, és jelezték, hogy a megszerzendő részvények egy részét külföldi befektetőknek kívánják eladni.
Az I. r. terhelt vállalta, hogy a Bank szolgáltatja részükre az „E”-hitelt és rövid lejáratú hitel formájában az ehhez szükséges önerőt, valamint a vásárláshoz nélkülözhetetlen további összeget, mégpedig az első megállapodás szerint azzal a feltétellel, hogy a vásárlók a megvett részvények 48%-át a Bank által kijelölt Á. Kft. tulajdonába adják, a P.-i Húskombinát részvényei 30%-át meghaladó tulajdoni hányadot külföldi befektetőknek eladják, és a vételárat a Bank által nyújtott rövid lejáratú hitelek kiegyenlítésére fordítják.
Ezeket a feltételeket a pályázók elfogadták, a Bank a hitelígérvényt kiadta, az önerőhöz és a kárpótlási jegyek megvásárlásához szükséges pénzt rendelkezésre bocsátotta, és - 15 éves futamidőre - összesen 527 000 000 forint „E”-hitelt nyújtott.
A konzorcium megnyerte a pályázatot, és a két részvénycsomagot összesen 1 milliárd 62 millió forintért megvásárolta. Az „E”-hitelhez szükséges önerő összesen 106 800 000 forintot tett ki. A vásárlást követően rövid idő múlva a konzorcium a megvásárolt részvények 48%-át (amelyet előzőleg 535 millió forintért vett meg) eladta a II. r. terhelt segítségével szerzett két angliai befektetőnek 290 millió forintért.
A kért és kapott előny a nagy összegű és biztosan megtérülő rövid lejáratú kölcsönügyletnek a Bank számára való biztosítása mint nem vagyoni előny, valamint a kért 535 millió forintnak kölcsönnyújtással nem ellentételezett része 245 millió forint volt.
4. A B. Rt. részvényei 100%-ának megvásárlására pályázó Z. Kft. tulajdonosai - miután három pénzintézet kirendeltségén is sikertelenül próbáltak hitelt szerezni - felkeresték a Bankot. Az I. r. terhelt az „E”-hitel biztosítása ellenében azt kérte, hogy a kft. a B. Rt. részvényeinek 25%-át térítés nélkül adja át a P. Rt.-nek azzal, hogy azt 15 év elteltével névértékben visszavásárolhatják. Végül az átengedendő tulajdoni hányad arányát 20%-ban határozták meg.
A megállapodás teljesítésének módjaként abban állapodtak meg, hogy a Z. Kft. 25 210 000 forint névértékű, részben elsőbbségi osztalékra jogosító, részben kamatozó B. részvényt ad el a P. Rt. által kijelölt cégnek és áron, de legalább 10 000 forintért (azzal, hogy 2008 után e részvényeket névértékben visszavásárolhatja), és a kijelölt céget - csak a kamatozó részvények után - 16 éven keresztül összesen 151 200 000 forint kamat illeti meg.
A Z. Kft. a pályázatot megnyerte, így a B. Rt. részvényeit 180 700 000 forintért megvásárolta. A vételárból a Bank 112 416 000 forintot „E”-hitellel, míg 34 569 000 forintot részletfizetési kedvezménnyel biztosított.
A Z. Kft. később a B. részvényeit a Bank közreműködésével és hozzájárulásával eladta a O. Kft.-nek, amely az „E”-hitelt is átvállalta. Az O. Kft.-vel kötött háttérszerződés szerint az A. Rt. 2 000 000 forintért megvásárolhatta a B. Rt. részvényeinek 25%-át vagy két ingatlana közül az egyiket.
A kért előny a B. részvényei 25%-ának értéke, 45 175 000 forint volt.
5. Sz. Z. és felesége a Sz. Szálloda megvásárlásához szükséges „E”-hitelért - miután több bankkal is eredménytelenül tárgyaltak - a Bankhoz fordult. A nevezetteket a Bank megbízásából eljáró P. Rt.-hez irányították, ahol az I. r. terhelt jóváhagyásával közölték velük: a hitelnyújtásnak az a feltétele, hogy a privatizálandó szálloda 26%-át a futamidő tartamára a P. Rt.-nek engedik át. Az elkészült megbízási szerződés megoldásként azt tartalmazta, hogy sikeres pályázat esetén a kérelmezők kft.-t alapítanak, az adásvételi, illetve hitelszerződést már annak nevében kötik meg, a P. Rt.-nek pedig - az „E”-hitel előkészítéséhez nyújtott segítsége sikerdíjaként - az rt. által kijelölt cég tulajdonába adja a megalapítandó kft.-ben levő, 26%-ot kitevő üzletrészét. A hiteligénylők e feltételeket színleg elfogadták, valójában azonban nem állt szándékukban a P. Rt. bevonása a kft.-be.
A 23 815 000 forintért megvásárolt szálloda vételárának kifizetéséhez a Bank 17 692 750 forint „E”-hitelt biztosított. A háttér-megállapodásban foglaltakat a hiteligénylők utóbb nem teljesítették.
A kért előny értéke 6 191 926 forint volt.
6. A veszteségesen működő V. Rt. részvényeinek megvásárlására kiírt pályázaton győztes konzorcium - miután hitelkérelmét más bank már elutasította - a Bankhoz fordult hitelért.
Az I. r. terhelt a konzorcium képviselőjének ekkor „E”-hitel igénybevételét javasolta és - utalva arra, hogy a V. esetében ilyen magas összegű hitel folyósítása a Bank számára nagyon kockázatos - közölte, hogy a hitelnyújtásnak az egyéb elvárások teljesítése mellett az a feltétele, hogy a konzorcium a hitel visszafizetéséig engedje át a megvásárolt cég részvényeinek 25%-át a Bank által kijelölt cégnek. Minthogy a konzorcium képviselője a részesedés mértékét sokallotta, végül 10%-ban állapodtak meg.
A konzorcium a Bank által adott hitelígérvény birtokában az rt. részvényeinek meghirdetett 80%-át 517 616 000 forintért megvásárolta, amely vételárból 450 000 000 forintot a Bank által nyújtott hitelből egyenlített ki.
Az elkészült megállapodás azt tartalmazta, hogy 17 500 forint vételár ellenében átenged a Bank által kijelölt A. Rt.-nek 177 400 000 forint névértékű V. részvényt, amelyet megelőzően 64, 7 millió forintért vásárolt meg. Ezen túlmenően elad neki a kivásárolt cég tulajdonából két ingatlant 120 millió forintért. A megállapodás értelmében a vételár a 15 éves futamidő lejártakor válik esedékessé, és ha a hitelt az adós visszafizette, az A. Rt. a 120 millió forintot nem egyenlíti ki, a két ingatlan pedig visszakerül a V. Rt. tulajdonába.
A megállapodás rendelkezett arról is, hogy a futamidő tartamára a V. a két ingatlant visszabérli, így a 15 év alatt összesen mintegy 180 millió forint bérleti díjat fizet az A. Rt.-nek akként, hogy amennyiben az ingatlan a fentiek szerint visszakerül a V. tulajdonába, a kivásárlók a kifizetett bérleti díjakat nem követelik vissza.
A kért legnagyobb összegű előny 2447 millió forintot tett ki.
7. A D.-i Élelmiszeripari Kft. megvásárlására kiírt pályázaton győztes I. Kft. képviselőjével az I. r. terhelt közölte: az „E”-hitel folyósításának az a feltétele, hogy az I. Kft. a megszerzett üzletrész 24%-át a futamidő tartamára a Bank által kijelölt cégnek átadja.
A hiteligénylő ezt a feltételt elfogadta, a Bank pedig a megvásárolt cég 198 889 500 forint vételárának a kifizetéséhez 165 millió forint erejéig „E”-hitel folyósítására vonatkozó hitelígérvényt bocsátott ki.
A megvásárolt cég gazdaságtalan működése folytán megnövekedett kockázat miatt utóbb az átadandó vagyon mértékét a terheltek kérésére 32,5%-ra emelték fel. Az I. Kft. a Bank által kijelölt I. Kft.-vel - amely az erre a célra alapított 30 kft. egyike volt - adásvételi szerződést kötött, és az általa megvett üzletrész 32,5%-át jelképes összeg ellenében az említett kft.-nek eladta. A terheltek által igényelt üzletrész értéke 64 639 087 forint volt.
8. A V.-gyár megvásárlására alakult konzorciumnak az I. r. terhelt - a nagy kockázatra hivatkozással - azzal a feltétellel vállalta az „E”-hitel nyújtását, ha a hitelt igénylők a jogszabályban meghatározott 7%-os kamaton felül további 4%-os kamatot is megfizetnek.
A kérelmezők végül is ezt a feltételt elfogadták, a Bank pedig a hitelígérvényt kiadta. A konzorcium a megpályázott részvénycsomagot elnyerte, és azt 321 420 000 forintért megvette, melyhez a Bank 258 millió forint „E”-hitelt folyósított.
A többletkamat teljesítésének módját háttérszerződésekben rögzítették. Ezek szerint a konzorcium vételi jogot engedett az A. Rt.-nek a K. Kft. 57,7%-ot kitevő üzletrészére jelképes vételár ellenében, és havi 1 millió forint garantált jövedelmet biztosított az A. Rt. részére. A vételi jogról lemondás esetére pedig azt vállalta, hogy a lemondás időpontjától függően 40,50 vagy 60 millió forintot fizetnek az A. Rt.-nek.
Minthogy az A. Rt. nem élt a vételi jogával, ezen a címen fizetés sem történt a részére.
9. A B. Rt. részvényeinek 50+1%-át megvásárolni kívánó F. Kft. képviselői - miután két másik banknál nem jártak sikerrel - 1993 novemberében a Bankhoz fordultak a szükséges „E”-hitel megszerzése érdekében. Az I. r. terhelt - a II. r. terhelt jelenlétében - közölte velük, hogy hitelnyújtásra akkor kerülhet sor, ha a kft. ingyen vagy jelképes összegért a megszerzett részvények 25%-át átadja az A. Rt.-nek.
A hiteligénylők ezeket a feltételeket elfogadták, majd a háttér- megállapodást aláírták. A Bank 94 millió forint összegű „E”-hitelt nyújtott a 127 010 000 forint névértékű részvénycsomag 111 millió forintos vételáron történő megvásárlásához.
A kért 25% vagyonrész értéke 27 750 000 forintot tett ki, és az adóst évente e vagyonrész névértéke 15%-ának megfelelő összegű költségtérítés megfizetése is terhelte.
10/a. Az 1 millió forintos törzstőkével rendelkező P. Kft. reorganizációs hitel segítségével kívánta megvásárolni az 54,6 millió forintos irányárral eladásra hirdetett S.-i malmot.
A kft. képviselői a hitel megszerzése érdekében több banknál is sikertelenül próbálkoztak, míg végül eljutottak az I. r. terhelthez, aki azzal a feltétellel vállalta a hitelnyújtást, hogy a Bank érdekkörébe tartozó cég részére a hiteligénylők 25%-os tulajdoni részesedést biztosítanak.
A hitelkérők ezt a feltételt elfogadták. Az akkor hatályos jogszabályok szerint azonban a P. Kft.-nek nyújtható reorganizációs hitel nem haladhatta meg a saját tőkéjének kétszeresét, ezért a Bank a kft.-t a hitelfelvétel idejére átmenetileg hitelképessé tette. A K. Kft. - amely a Bank által kért 25%-os részesedés megszerzésére volt kijelölve - a Banktól törzstőke emelése címén kapott 40 millió forintot bevitte a P. Kft.-be, ezáltal annak törzstőkéje 41 millió forintra emelkedett, így az utóbbi alkalmassá vált a 80 milliós reorganizációs hitel felvételére.
A P. Kft. a kapott 40 millió forinton a megállapodás értelmében a K. Kft.-től 33 620 000 forint értékben részvényeket vásárolt úgy, hogy azokra az eladónak 292 000 forintért vételi jogot engedett.
A Bank 1993. október hó 11. napján 80 millió forint reorganizációs hitelt folyósított a P. Kft. részére.
A kért vagyonrész értéke 13 650 000 forint volt, és a K. Kft.-t évi 3, 6 millió forint osztalékra osztalékelsőbbség illette meg.
10/b. N. Z. és N. D., akik alapítói voltak a P. Kft.-nek, az eladásra meghirdetett c.-i malom megvásárlására - egy betéti társasággal és egy természetes személlyel együtt - 1 millió forint törzstőkével 1993. november elején megalapította a P. Kft.-t. A szükséges 160 millió forint reorganizációs hitelért a Bankhoz fordultak. Az I. r. terhelt közölte velük, hogy a Bank a hitelnyújtás ellenében - az előbbiekhez hasonlóan - 25%-os tulajdonosi részesedésre tart igényt. A hiteligénylők elfogadták ezt a feltételt, ennek megfelelően a P. kötelezettséget vállalt arra, hogy 10 000 forint ellenében az üzletrésze 25%-át átengedi a P. Rt.-nek, amelyet a futamidő tartama alatt osztalékelsőbbség illet meg.
A Bank a hitelígérvényt kiadta, és a P. Kft. a pályázatot meg is nyerte, így a c.-i malmot 116 766 000 forintért megvette. A Bank a kft.-nek 1994. január 17-én 7 évi időtartamra 160 millió forint reorganizációs hitelt nyújtott.
A P. az 1994. január 10-i taggyűlésén döntött az üzletrészének - megállapodás szerinti - átruházásáról az A. Rt.-re, melyet elsőbbségi osztalékként évi 3,6 millió forint illetett meg.
A tényállás 1-10. pontjában felsorolt ügyletek során a Bank által kért előnyök összege mintegy 857 millió forintot tett ki.
Az első fokon eljáró bíróság jogi álláspontja az volt, hogy a hitelszerződések és háttérszerződések tartalma a hatályos jogszabályokkal nem állt ellentétben, illetve a terheltek csupán a vagyonkezelői feladatukat teljesítették, amikor az „E”-hitel folyósításával kapcsolatos kockázat kiküszöbölése érdekében sajátos biztosítékrendszert alakítottak ki.
Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a terheltek cselekményei nem voltak veszélyesek a társadalomra, így a bűncselekménynek a Btk. 10 §-a (1) és (2) bekezdésében írt egyik fogalmi eleme - a társadalomra veszélyesség - hiányzik.
Utalt az elsőfokú bíróság arra is, hogy a vesztegetés bűncselekményének tényállási elemei sem valósultak meg maradéktalanul (nem állt fenn a személyes haszonszerzés motívuma), de ezen túlmenően a terheltek tévedés címén is felmenthetők lettek volna.
A Legfelsőbb Bíróság ezzel szemben arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy az I. r. terhelt mint a pénzintézet önálló intézkedésre jogosult dolgozója - a II. r. terhelt támogató egyetértésével - az eljárás tárgyául szolgáló valamennyi esetben a hitelnyújtás feltételeként előnynek számító juttatást kért a Bank részére a hitelért folyamodóktól. Ezek az előnyök jogellenesek voltak, minthogy azok jogszabályba ütköztek. Ezen nem változtat az a körülmény sem, hogy az I. r. terhelt megbízása szerint a Bank érdekében eljáró szervezet háttér-megállapodásokat kötött a hiteligénylőkkel. A háttérszerződésben foglaltak ugyanis a hitelnyújtás egyik ellenszolgáltatásának voltak tekinthetőek, így azok a hitelszerződések részét képezték.
A Legfelsőbb Bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a terhelt valamennyi cselekménye megvalósította a Btk. 252. §-ának (1) bekezdésében meghatározott bűntett elkövetési magatartását.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a terheltek cselekményei nem pusztán formális jogsértések voltak, hanem ténylegesen megsértették a Bank ügyintézésének és működésének jogszerűségét, és ezzel jelentős súlyú anyagi hátrányt is előidéztek.
A Legfelsőbb Bíróság mindemellett a társadalomra veszélyességben való tévedést - mint büntethetőséget kizáró okot - sem látta a terheltek javára megállapíthatónak, mivel a terheltek a jogszabályban meghatározottnál nagyobb ellenszolgáltatás kikötésének jogellenességével tisztában voltak.
A Legfelsőbb Bíróság másodfokú határozata ellen az I. r. és II. r. terhelt védője a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjára alapozottan terjesztett elő felülvizsgálati indítványt.
Az ebben kifejtettek értelmében:
a) A terheltek bűnösségét a büntető anyagi jog szabályainak a megszegésével állapította meg a másodfokú bíróság, mivel a Btk. 252. §-ának (1) bekezdésében megjelölt bűncselekmény tényállási elemei közüli a „működésével kapcsolatban” történő „előny kérése” nem valósult meg.
b) A cselekmények tényállásszerűsége esetén a társadalomra veszélyesség hiánya állapítható meg. A Bank privatizációs közreműködésének és az alkalmazott biztosítéki megoldásoknak a hasznossága ugyanis egyértelmű, és a terheltek a Banknak mint gazdasági szervezetnek a szabályszerű, befolyásmentes működéséhez és az abba vetett közbizalom megóvásához fűződő társadalmi érdeket nem veszélyeztették.
c) A terheltek felmentésének a Btk. 27. § (2) bekezdése alapján - társadalomra veszélyességben való tévedés címén - is helye lett volna.
A legfőbb ügyész a másodfokú bíróság ítéletének a hatályában fenntartására tett indítványt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak.
Mindenekelőtt előre kell bocsátani, hogy a Be. 284. §-ának (1) bekezdésében és a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdésében foglaltakból következően a felülvizsgálati eljárás keretében a tényállás megalapozottságának a vitatására nincs mód, mint ahogy nincs lehetőség a peranyag - akár bizonyítás keretében, akár az iratok tartalma alapján történő - kiegészítésére, helyesbítésére sem, a felülvizsgálati indítványnak a másodfokú bíróság által alkalmazott tényállás-korrekcióit kifogásoló észrevételei ezért nem képezhették a felülvizsgálat tárgyát. Ebből következett az is, hogy a Legfelsőbb Bíróság által kiegészített, illetve helyesbített tényállást alapul véve vizsgálta meg a felülvizsgálati indítványban hivatkozott azt a kérdést, hogy a terheltek büntetőjogi felelősségének a megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került-e sor.
Ebben a körben a Legfelsőbb Bíróság álláspontja a következő:
I. A Btk. 252. §-ában körülírt bűncselekmény a Btk.-nak az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekményeket részletező XV. fejezetében, a közélet tisztasága elleni bűncselekményeket meghatározó VII. címében szerepel. E bűncselekmények jogi tárgya a tágabb értelembe vett közélet - beleértve a gazdasági és társadalmi élet - tisztasága, korrekt, jogszerű működése és az ehhez fűződő közbizalom megóvásának az érdeke.
Tény, hogy a Btk. 252. §-ának hatályos szövegét - a jelenlegitől alapvetően eltérő társadalmi és gazdasági viszonyok között - az 1987. évi III. törvény 22. §-a módosította, mindazonáltal a törvényi szabályozás módjának, terjedelmének helyességét érintő, a felülvizsgálati indítványban részletesen megfogalmazott fenntartások indokoltságának megítélése nem jogalkalmazói feladat, így értelemszerűen kívül esik a felülvizsgálati eljárás keretein.
Megjegyzi azonban a Legfelsőbb Bíróság, hogy a gazdasági élet tisztaságához, korrekt, jogszerű működéséhez, az ezzel kapcsolatos közbizalom megóvásához fűződő érdekek büntetőjogi oltalomban részesítésének az igénye a mai helyzetben sem tekintendő túlhaladottnak.
A gazdasági életben az elburjánzó korrupció súlyos erkölcsi és politikai következményekkel jár, károsan hat a gazdasági fejlődésre, zavarja a tisztességes verseny feltételeit, végső soron aláaknázhatja az önkéntes jogkövetést; és hatástalanná teheti a demokrácia működését. Mivel a gazdasági tevékenység, a kereskedelem nemzetközivé válásával a korrupció egyre inkább nemzetközi jelleget ölt, az ezzel szembeni hatékony fellépés érdekében az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1998. november 4-i ülésén jóváhagyta az Európa Tanács Korrupció Elleni Büntetőjogi Egyezményét, amelynek aláírásával a kormány a 2060/1999. (III. 31.) kormányhatározattal egyetértett. Az egyezmény jelentőségére utal, hogy annak megszövegezésében az Európa Tanács tagállamai mellett az Egyesült Államok, Kanada és Japán is részt vett. Ez az egyezmény „Passzív korrupció a magánszektorban” című 8. cikke szerint „Minden fél megteszi azokat a jogalkotási és egyéb intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy magánszférában levő egységet irányító vagy abban dolgozó személy közvetlenül vagy közvetve, magának vagy bárki másnak jogtalan előnyt kér vagy fogad el, illetve ilyen előny ígéretét vagy felajánlását elfogadja azért, hogy a kötelességét megszegve valamit tegyen, vagy ne tegyen, amennyiben üzleti tevékenység keretében, szándékosan követik el, bűncselekménnyé nyilvánítsa.”
Az egyezményből következően a gazdasági élet tisztaságának a büntetőjogi védelme most már olyan nemzetközi követelmény, amelyet a Btk. 252. §-ában szereplő szabály kielégít.
A Btk. 252. §-ának (1) bekezdésében jelzett bűntettet állami szervnek, gazdálkodó szervezetnek, társadalmi szervezetnek vagy egyesületnek az az önálló intézkedésre jogosult dolgozója, illetve tagja követi el, aki működésével kapcsolatban előnyt kér, avagy az előnyt vagy ennek az ígéretét elfogadja, illetve az előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért; e törvény (2) bekezdésének I. és II. fordulata értelmében súlyosabb büntetéssel fenyegetett minősített eset valósul meg, ha az elkövető az előnyért a kötelességét megszegi, illetőleg amennyiben a kötelességszegés fontosabb ügyben történt, vagy ha az elkövető a bűncselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen viszi véghez.
A felülvizsgálati indítvány sem vitatta azt a tényt, hogy a Bank - lévén a Ptk. 685. §-ának c) pontjában felsorolt jogi személy - gazdálkodó szervezet, az I. r. terhelt pedig annak vezérigazgatójaként önálló intézkedésre jogosult dolgozója volt, azt azonban igen, hogy az I. r. terhelt a vád tárgyává tett esetekben a működésével kapcsolatban cselekedett, és büntetőjogilag felróható előnyt kért.
A gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója az, aki az adott szervezet működését irányítja vagy az azzal kapcsolatban álló személyek (alkalmazottak, üzleti partnerek) jogait és érdekeit érintő lényeges kérdésekben dönthet. Az önálló intézkedésre jogosult dolgozó pedig akkor működik, amikor a munkaviszonya, esetleg megbízási viszonya keretei között eljárva olyan feladatot teljesít, amelyet a munkaköre, hatásköre előír vagy lehetővé tesz.
A gazdálkodó szervezetek a gazdasági tevékenységük keretében szükségszerűen az elérhető legnagyobb haszon megszerzésére törekednek, és a jogügyletek megkötése során ezt a sajátos érdeküket nyilvánvalóan igyekeznek érvényesíteni. Optimális esetben az ekként létrejött megállapodás mindegyik szerződő fél igényét kielégíti, előfordulhat azonban, hogy valamelyik fél különböző megfontolásokból - akár gazdasági kényszer, akár stratégiai, üzletpolitikai ok folytán - hátrányosabb feltételekkel is vállalja az üzletkötést, ami a másik fél számára természetesen a szokásosnál nagyobb előnnyel jár. Ez utóbbi helyzet sem változtat viszont azon, hogy az ügyleti akarat kialakulása mindig a szokásos, gazdasági racionalitásokat tükröző mérlegelés eredménye. Ilyenkor az elért (gazdasági) előny - jogszerű voltánál fogva - a büntetőjog érdeklődési körén kívül esik, még akkor is, ha a szerződés az adott jogviszonyra vonatkozó jogi rendelkezéseknek nem vagy nem teljesen felel meg.
Merőben eltér ellenben az az eset, amikor a gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója a munkajogi, gazdasági jogi, polgári jogi, pénzügyi jogi vagy egyéb más jogviszonyba tartozó ténykedésével összefüggően terjeszt elő az érintettel szemben a maga vagy más számára olyan - vagyoni, személyes vagy más természetű előnyt jelentő - igényt, amely az adott jogviszonyba nem tartozik bele, ahhoz nem is kapcsolódik, és ebből következően a gazdasági életben szokásos alku tárgya nem lehet. Ez az előny tehát - függetlenül attól, hogy annak ki a címzettje, és azt milyen célra kívánják fordítani - nem pusztán a gazdasági etika normáit sértő módon tisztességtelen, hanem egyben jogellenes is, ezért annak a kérése a gazdasági élet tisztaságát, a korrekt üzleti kapcsolatokhoz fűződő közbizalmat veszélyezteti, ennélfogva a Btk. 252. §-ában írt bűncselekmény tényállásába illik.
A gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója a megbízásból vagy munkaviszonyból adódó feladatát kétségkívül oly módon köteles teljesíteni, hogy annak eredményeként az őt alkalmazó, megbízó társaság a lehető legkedvezőbb helyzetbe kerüljön. Ez a - munkáltató anyagi gyarapodásának elősegítésére vonatkozó - kötelezettség azonban értelemszerűen nem mentesíti az alkalmazottat a büntetőjogi felelősség alól, ha a tevékenységi körében eljárva a cégét a büntető anyagi normába ütköző módon juttatja előnyhöz. Tényállásszerű magatartás esetén ugyanis a büntetőjog felelősségi és szankciórendszere önálló, és általában nincs tekintettel arra, hogy az adott magatartás más jogág szabályai szerint milyen következményeket von vagy vonhat maga után. Ebből következően az önálló intézkedésre jogosult alkalmazott korrupt magatartása a munkáltatójának az érdekei ellen vagy annak a javára egyaránt irányulhat.
Nem méltányolható a felülvizsgálati indítványnak az az érve, amely szerint az „E”-hitel-kihelyezéssel járó rendkívüli kockázat tette szükségessé a különleges biztosítéki rendszer alkalmazását. Eltekintve attól, hogy a vád tárgyává tett esetekben nem biztosítékról volt szó, minthogy a szerződést megerősítő biztosítékok kikötése sohasem jár együtt tulajdonátruházással vagy a tulajdonost megillető jogok gyakorlásával, hanem szerződésszegés esetén arra csupán opciót biztosít, a Bank ugyanis - ugyanúgy, mint más kereskedelmi bank - nem volt köteles részt venni az „E”-hitelek folyósításában, és kiváltképpen nem volt köteles „E”-hitelt nyújtani olyan igények esetében, amikor a hitelnek és járulékainak a visszafizetése eleve kérdéses volt. A Bank vezetői - közöttük az I. r. terhelt - tehát pontosan tudták, hogy milyen mérvű kockázatot vállalnak az „E”-hitelezésben való részvétellel, amelyre korántsem a privatizáció eredményes lebonyolításához fűződő közérdek önzetlen szolgálata ösztönözte őket, hanem az a törekvés, hogy az ügyfélkör bővítése révén javítsanak a Bank látványos megromlott pénzügyi helyzetén.
Az irányadó tényállásból kitűnően az I. r. terhelt - illetőleg a megbízásból eljáró más személy - a vád tárgyául szolgáló esetekben az „E”-hitel nyújtásának a feltételeként azt közölte a hiteligénylőkkel, hogy a Bank a szükséges hitelt az előírásoknak megfelelő feltételek mellett is csak akkor biztosítja, ha a vásárló vagy a hitel segítségével megvásárolt társaság vagyonának egy részét ingyen vagy jelképes ellenérték fejében az általa kijelölt gazdálkodó szervezet tulajdonába adja.
A felülvizsgálati indítvány hivatkozásával ellentétben a hitelért folyamodók ténylegesen kényszerhelyzetben voltak, mivel megelőzően már több kereskedelmi bankkal is eredménytelenül tárgyaltak (tényállás 1-6. és 8-10/a. pontja). A tényállásból az is egyértelmű, hogy a hiteligénylők az I. r. terhelt által támasztott e feltételeket korántsem tartották a banki gyakorlatban szokásosnak és magától értetődőnek, ezért az igényelt vagyonrész mértékét igyekeztek mérsékelni (tényállás 1. és 6. pontja), vagy csupán színleg állapodtak meg, ám a háttérszerződésben foglaltakat nem, illetve csak részben teljesítették (tényállás 2. és 5. pontja).
Amennyiben a megállapodás létrejött, a hiteligénylők a hitelszerződést a Bankkal, az I. r. terhelt által kért előnyt biztosító háttérszerződéseket viszont a kijelölt gazdasági társasággal kötötték meg. Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a hitel és a hozzá tartozó háttérszerződések - mivel ez utóbbiak feltétele volt az előbbi létrejöttének - szorosan összekapcsolódó megállapodások voltak, függetlenül attól, hogy azokat külön-külön okiratba foglalták, és a háttérszerződéseket nem a Bank, hanem az annak érdekében eljáró gazdálkodó szervezet kötötte a hiteligénylőkkel.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a felülvizsgálati indítványnak azzal az érvével, mely szerint a vagyonátruházást tartalmazó háttérszerződések tárgyai voltaképpen a Bank által nyújtott gazdasági, pénzügyi jogi szolgáltatások ellenszolgáltatásai voltak, az üzletrészeket, részvényeket és más vagyonelemeket megszerző kft.-k pedig az ún. „bizalmi kéz” feladatát látták el, védve a Bank pénzügyi érdekeit.
A - magyar jog által nem szabályozott - „bizalmi kéz” intézményének valóban az a funkciója, hogy a hitelező (a Bank) ennek révén ellenőrzést gyakoroljon az adós gazdálkodása felett, és képes legyen megakadályozni az olyan téves gazdasági döntések meghozatalát, amelyek a társaság eredményes működését és ezzel együtt a hitelek visszafizetését veszélyeztetik, de semmiképpen sem szolgálhat a hitelező részéről gazdaságilag indokolatlan nyerészkedésre és ezáltal az adós cég vagyonának a meg-csapolására.
Az I. r. terhelt a hiteligénylőkkel történő tárgyalások alkalmával nem szolgáltatások igénybevételére tett ajánlatot, hanem a hitel nyújtásának az előfeltételeként szabta az adós által megszerzendő vagyonrészek meghatározott hányadának - lényegében ellenérték nélküli - tulajdonba adását. A Bank által kijelölt kft.-k az üzletrészeket, részvényeket, ingatlanokat jelképes áron vették meg, a szerződés viszont az adós részére a futamidő leteltével - amennyiben a hitelt és annak kamatait már kifizette - névértékben történő visszavásárlási lehetőséget biztosított. Emellett mind az egyszemélyes kft.-k, mind a tanácsadó, illetve vagyonkezelő társaságok visszaszolgáltatási kötelezettség nélkül éltek a Bank érdekében az ilyen módon tulajdonukba, kezelésükbe került vagyonrészek után járó hasznok szedésének jogával is.
E vagyonrészek jelképes áron történő megvétele, a vagyon hasznainak szedése nyilvánvalóan előny, amelyet az I. r. terhelt mint a Bank önálló intézkedésre jogosult dolgozója működésével kapcsolatban másnak (közvetlenül a jogi személyiséggel rendelkező egyszemélyes kft.-knek) biztosított.
A kért és a háttérszerződésekben rögzített előny - a privatizált vagyon egy részének gyakorlatilag ingyenes átadása, egyes esetekben pénzfizetési kötelezettség teljesítése - a hitelnyújtás egyik ellentételezése volt, és mint ilyen, kétségtelenül jogellenesnek tekintendő.
A Pit.-nek az elkövetéskor hatályban levő rendelkezéséből kitűnően a hitelügylet pénzintézeti tevékenység. A Pit. 51. §-ának (4) bekezdése szerint a hitelösszegen és a teljes hiteldíjon túlmenően az ügyfelet a pénzintézettel szemben a késedelmi kamatot, illetve a bíróság által megállapított kártérítést kivéve semmilyen más címen nem terhelheti fizetési kötelezettség, míg a 28/1991. (II. 21.) Korm. r. 9. §-ának (1) bekezdése értelmében az „E”-hitel kamatának mértékét az MNB jegybanki rendelkezésben teszi közzé, és e kamat a bűncselekmények elkövetési idején évi 7% volt. E szabályokból következik, hogy az I. r. terhelt által a hiteligénylők terhére kikötött - vagyonátruházási és különböző más jogcímeken alapuló - pénzfizetési kötelezettségek jogszabályi tilalomba ütköztek. Az „E”-hitel - az idézett kormányrendelet szerint - sajátos, kötött feltételekkel nyújtható hitel volt, mivel azt és a részletfizetési kedvezményt azok a belföldinek minősülő magánszemélyek és kizárólag e személyekből álló társaságok, szövetkezetek, valamint szervezetek vehették igénybe, amelyek a hitel folyósításában közreműködő pénzintézet hitelbírálati követelményeinek megfeleltek, és rendelkeztek a vásárláshoz szükséges önerővel [Korm. r. 5. § (1) bek.]. Mindemellett a kormányrendelet 5. §-ának (3) bekezdése további korlátozást tartalmazott, ugyanis az „E”-hitellel megvásárolt vagyonrészt a hiteltartozás fennállása alatt csak a pénzintézet hozzájárulásával engedte elidegeníteni, ha az új tulajdonos is megfelelt a hitelfolyósítás feltételeinek. Ebből következően tehát a Bank sem „E”-hitel igénybevételére, sem az „E”-hitel segítségével megvásárolt vagyon tulajdonának a megszerzésére nem volt jogosult.
Az egyszemélyes kft.-k tulajdonoskénti közbeiktatására mindezek mellett egyfelől azért volt szükség, mert a Pit. 41. §-a (2) bekezdésének a) pontja és (3) bekezdése értelmében az olyan vállalkozások esetén, amelyekben a pénzintézet befolyásoló részesedéssel rendelkezik, a belső hitelre vonatkozó korlátozások érvényesültek volna másfelől a Pit. 44. §-ának (1) és (3) bekezdése a Bank szavatoló tőkéjéhez viszonyítottan a Bank közvetlen és közvetett tulajdoni hányadát ugyancsak korlátozta, sőt 45. §-ának (1) bekezdése szerint ezt olyan módon tette, hogy a pénzintézet összes - ingatlanban, ingó dolgokban, vállalkozásokban fennálló - befektetése nem haladhatta meg a szavatoló tőkéjének 100%-át. Márpedig az tény, hogy a Bank szavatoló tőkéje a cselekmények elkövetésének időpontjában mínusz 195 millió forint volt.
A felülvizsgálati indítvány a Pit. 45. §-a (2) bekezdésének a) pontjára hivatkozva tévesen érvelt azzal, hogy a vagyonrészek tulajdonjogának a Bank által történt megszerzése valójában nem esett korlátozás alá. Ez a rendelkezés ugyanis a bankügyletekből származó veszteség elhárítása érdekében alkalmazott és külön kezelt ún. kényszerbefektetésekre vonatkozik, amely a rossz hitelekből eredő veszteségek enyhítésére szolgál. A jelen ügy tárgyául szolgáló „E”-hitel-szerződések megkötésekor azonban az ebből származó veszteségek mérséklésének a szükségessége még szóba sem jöhetett.
Helytállóan hivatkozik a felülvizsgálati indítvány arra, hogy jogállamban a természetes és jogi személyek mindazt megtehetik, amit jogszabály kifejezetten nem tilt. Ebből az elvből azonban az is következik, hogy a határozott tilalom - különböző jogi technikák alkalmazásával - nem kerülhető meg, nem játszható ki, mert az egyet jelent a tiltó rendelkezés megszegésével. Az I. r. terhelt viszont - a II. r. terhelt egyetértő támogatásával - a fentebb részletezettekből kitűnően a vád tárgyává tett cselekmények esetén ez utóbbit tette.
Összegezve tehát a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a jogerős ítélet tényállásában részletezett cselekmények a Btk. 251. §-ának (1) bekezdésében foglalt passzív gazdasági vesztegetés tényállását meríti ki. A jelzett bűncselekmény Btk. 252. §-ának (2) bekezdése szerinti minősített esetének felrovása - a Be. 284. §-a (2) bekezdésében írt kizáró rendelkezésre figyelemmel - ezek után már nem is képezheti felülvizsgálat tárgyát, minthogy az I. r. és a II. r. terhelttel szemben alkalmazott büntetés a Btk. 252. §-ának (1) bekezdésében meghatározott büntetési tétel keretei között helyezkedik el, a hitelszerződésekkel kapcsolatos kötelességszegés kérdésére azonban - a felülvizsgálati indítványban felhozott érvekre tekintettel - szükséges kitérni.
A tényállás 3. és 10/a. pontjában rögzített tényekkel kapcsolatban a felülvizsgálati indítvány vitatta, hogy az I. r. terhelt e hitelügyletekkel kapcsolatos kötelességeit két esetben szándékosan megszegte volna, mivel a Bank jogosult bármely ügyfelének rövid lejáratú hitelt nyújtani, miként az sem ütközik jogszabályi tilalomba, hogy a Bank tulajdonában álló cég egyszemélyes társasága a hiteligénylő cég törzstőkéjének a felemelésében közreműködjék. Valóban közömbös, hogy az „E”-hitelért folyamodó pályázók a jogszabályban előírt mértékű önerőt milyen forrásból biztosították, és igaz az is, hogy a Bank - ha az ügyfél a hitelbírálati feltételeknek megfelel - általában bárkinek korlátozás nélkül nyújthat rövid lejáratú hitelt.
A P. Húskombinát Rt. részvénycsomagjának megvételére pályázó konzorcium képviselői azonban az „E”-hitel folyósításával kapcsolatos megbeszéléskor nyomban közölték, hogy a szükséges önerővel nem rendelkeznek. Az I. r. terheltnek a jogszabályi feltétel hiányában az „E”-hitel nyújtását meg kellett volna tagadnia. Ehelyett a Bank nevében a hiányzó saját rész és az „E”-hitel biztosítását vállalta, amennyiben a vásárlók a megvásárolandó részvények 48%-át a Bank által kijelölt kft. tulajdonába adják. Az I. r. terhelt tehát tudta, hogy a konzorcium az „E”-hitelre jogosultság - a 28/1999. (II. 21.) Korm. rendelet 5. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti - feltételeinek nem felel meg, ám - a rövid lejáratú hitellel pótolva a hiányzó feltételt - azt mégis folyósította, ez pedig nyilvánvalóan kötelességszegés.
Ugyanez a helyzet az s.-i malom esetében is, mivel a színleges és átmeneti törzstőkeemelés célja kizárólag az volt, hogy a P. Kft. - a Pit. 38. §-a (3) bekezdésének b) pontjában foglalt korlátozó rendelkezés kiküszöbölésével - alkalmassá váljék a 80 millió forintot kitevő reorganizációs hitel felvételére, amelynek ellentételezéseként az adós vállalta a malom 25%-os tulajdonrészének átadását a K. Kft. részére.
A felülvizsgálati eljárás során kifejtett védői állásponttal szemben a másodfokú bíróság határozata jogi indokolásában kellően kitért arra, hogy a Btk. 137. §-ának 6. pontjában körülírt bűnszövetségben elkövetést, illetve a Btk. 137. §-ának 7. pontjában meghatározott üzletszerűséget miért látta felróhatónak.
Az az - ugyancsak a felülvizsgálati indítványban kifogásolt - körülmény, mely szerint a másodfokú bíróság a saját álláspontjához képest is inkonzekvensen járt el, amikor a Btk. 258. §-ának (1) bekezdésében írtakat figyelmen kívül hagyva a jogtalan vagyoni előnynek tekintett vagyonelemek elkobzását nem rendelte el, a felülvizsgálat tárgya szintén nem lehet, minthogy a Legfelsőbb Bíróság a Be. 289. §-ának (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati indítvány irányához kötve van, márpedig azt a jelen ügyben a terheltek javára terjesztették elő.
II. A Btk. valamely különös részi tényállását kimerítő magatartás esetén valóban vizsgálandó a cselekmény társadalomra veszélyességének kérdése.
A Btk. 10. §-ának (1) és (2) bekezdése ugyanis a társadalomra veszélyességet - a cselekménynek azt a sajátosságát, hogy sérti vagy veszélyezteti a jogi tárgyak valamelyikét - a bűncselekmény fogalmi elemévé tette. Ennek hiányában nincs bűncselekmény, míg a társadalomra veszélyesség csekély foka a Btk. 22. §-ának e) pontja értelmében büntethetőséget kizáró, a cselekmény társadalomra veszélyességének megszűnése vagy csekéllyé válása pedig a Btk. 32. §-ának d) pontja szerint büntethetőséget megszüntető ok.
A társadalomra veszélyesség alapvetően objektív kategória, amelynek absztrakt jellegét és mértékét maga a törvényhozó értékeli akkor, amikor különböző cselekménytípusokat alapul véve a Btk. különös részében egyes bűncselekményekre törvényi tényállást állapít meg, és azokra büntetőjogi joghátrány alkalmazását rendeli. Ebből következően a különös részi tényállásba illeszkedő magatartások - ha azok nem jogellenesek - soha sem jelentenek veszélyt a társadalomra, ellenben a tényállásszerű, jogellenes cselekmények általában szükségszerűen sértik vagy veszélyeztetik az adott jogi tárgyat, következésképpen társadalomra veszélyesek. Mindazonáltal kivételesen előfordulhatnak - olyan formálisan tényállásszerű - bűncselekmények, amelyek az elkövetés konkrét, sajátos körülményei között nem jelentenek sérelmet vagy veszélyt a jogrendre.
A Btk. 252. §-ában körülírt ún. passzív gazdasági vesztegetés különös jogi tárgya a közélet tisztasága, közvetlen jogi tárgya pedig - egyebek között - a gazdasági élet tisztasága, a korrekt, jogtalan befolyástól mentes, csak a gazdasági szempontok mérlegelésén alapuló működéshez fűződő közbizalom.
Az irányadó tényállásból kitűnően nem lehet kétséges, hogy az I. r. terhelt - a II. r. terhelt támogatásával - valamennyi terhére rótt esetben jogellenesen járt el, amikor az ügyfelektől a hitel folyósításának ellentételezéseként jogtalan előnyt - és nem biztosítékként szolgáló többletfedezetet - kért. A Bank mint gazdálkodó szervezet tisztességes, a jogszabályokkal összhangban álló működésébe, a pénzügyi kapcsolatok tisztaságába vetett bizalmat ezáltal ténylegesen sértette, illetve veszélyeztette.
A cselekmény társadalomra veszélyességének a megítélése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az adott időszakban más magyar kereskedelmi bankok is kritikus helyzetbe kerültek, és annak sem, hogy a bankkonszolidáció milyen költségvetési terhekkel járt, ahogyan közömbös az „E”-hitel folyósításához kapcsolódó kiemelt kockázat is, minthogy az abban való részvétel a Bank szabad belátásától függött.
Mindezek alapján az elbírált bűncselekmények társadalomra veszélyességének a hiányáról, illetőleg annak csekélyebb fokáról, ugyanígy - az elbírálás időpontját tekintve - a társadalomra veszélyesség megszűnéséről vagy csekéllyé válásáról nem lehet szó.
III. A felülvizsgálati indítvány érvelése szerint a terheltek a Btk. 27. §-ának (2) bekezdésében meghatározott büntethetőséget kizáró ok - társadalomra veszélyességben való tévedés - címén sem lettek volna büntethetők. A háttérbiztosítéki konstrukciót ugyanis nem az I. r. terhelt, hanem a Bank főtisztviselői, külső tanácsadók dolgozták ki, és mert az ellen sem a Bank által megbízott jogi szakértők, sem a Bank igazgatósága és felügyelőbizottsága, valamint a felügyeletet ellátó szervek sem emeltek kifogást, az I. r. terheltnek nem lehetett kétsége a háttérszerződések jogszerűségével kapcsolatban. Erre az alapos felvetésre okot adott az is, hogy ez a megoldás egy több évtizedes külföldi gyakorlat adaptálását jelentette, amelynek a magyar pénzügyi joggal való harmonizációját a felkért szakemberek egyöntetűen megerősítették.
A másodfokú bíróságnak a fenti - az alapeljáráshoz képest nóvumot nem jelentő - érvekkel kapcsolatban kifejtett álláspontjával a Legfelsőbb Bíróság teljes mértékben egyetért.
A Btk. 27. §-ának (2) bekezdése szerint nem büntethető, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes, és erre a tévedésre alapos oka van.
A cselekmény társadalomra veszélyességének felismerése értékelés eredménye, amelynél az elkövető számára az a meghatározó, azt kell tudnia, hogy a közösség, a társadalom többsége miként értékel bizonyos magatartást. Ennek legmegbízhatóbb forrása viszont a jogszabály. Amennyiben tehát valamely cselekmény társadalomra veszélyességét jogszabály értékeli, a jogszabályt ismerő elkövető a társadalomra veszélyességet illetően nem lehet tévedésben.
Az I. r. terhelt közgazdasági egyetemi végzettséggel, magas szintű pénz- és hitelügyi szakismerettel, és mindemellett több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik. Pontosan ismerte - csakúgy, mint a II. r. terhelt - a pénzintézeti tevékenységre vonatkozó jogszabályi előírásokat, ennek megfelelően tisztában volt a kifejezetten tiltó rendelkezésekkel is. A működéssel kapcsolatban történő jogtalan előny kikötésének és elfogadásának büntetőjogilag tilalmazott volta pedig közismert. A terheltek vitathatatlanul tudták, hogy a hiteligénylők elé terjesztett - gyakorlatilag ingyenes vagyonátruházásra vonatkozó - feltétel jogtalan, és azt is, hogy a társadalmi közfelfogás azt miként értékeli. Nem volt kétséges előttük, hogy a kidolgozott konstrukció nem sajátos biztosítéki rendszerként funkcionál, hanem a Bank aggasztó pénzügyi helyzetén javít, és az sem, hogy az a - szakértők bevonásával kialakított - megoldás, amely szerint a megállapodás jogszabályba ütköző részét (a Bankot kihagyva) más társaság neve alatt külön szerződésben rögzítik, csak a nyilvánvaló jogellenesség elfedésére szolgál. Azt a hivatkozást egyébként, hogy a terheltek a „bizalmi kéz” intézményét kívánták a hazai viszonyokra meghonosítani, éppen az a körülmény cáfolja, hogy a Bank jogutódaként a háttérszerződéseket alapvetően módosította, kiiktatva azokból mindazt, ami egyértelműen jogtalan vagyoni előny megszerzését jelenti.
A terheltek tehát a cselekményük társadalomra veszélyességében nem tévedtek, téves feltevésük - amint arra a másodfokú bíróság helyesen utalt - legfeljebb az volt, hogy a cselekmények jogellenességét a jogszerűség látszatát keltve el lehet leplezni. Erre az esetre azonban a tévedés szabályai nem alkalmazhatók, büntethetőséget kizáró ok ekként nem áll fenn.
A kifejtettekre figyelemmel tehát a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletét - mindkét terheltet érintően - hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. X. 16/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás