28/2000. (IX. 8.) AB határozat

28/2000. (IX. 8.) AB határozat¹

2000.09.08.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 71. §-a, 132. § (3) bekezdése, valamint 133. § (2) bekezdése, a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény végrehajtásáról szóló 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet 45. §-a, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 220., 269. és 302. §-ainak megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 70. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.

Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 7., 9. és 53. §-ainak, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 1. és 12. §-ainak, a korengedményes nyugdíjazásra vonatkozó 181/1996. (XII. 6.) Korm. rendelet 3. §-ának, illetve az egyes központi államigazgatási szervek dolgozóinak korengedményes nyugdíjazásáról szóló 85/1990. (IV. 29.) MT rendelet 1. §-ának megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Az Alkotmánybíróság a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló 1992. évi XXXI. törvény 2. § (3) bekezdése és melléklete, valamint az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 7. § (1) bekezdéséhez tartozó melléklet megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Az Alkotmánybíróság a lakbérhozzájárulásról szóló 4/1971. (II. 8.) Korm. rendelet végrehajtására kiadott 3/1971. (II. 8.) PM–ÉVM együttes rendelet 3. § (2) bekezdésének a) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

1. Az indítványozó több, nézete szerint ,,a férfi-női jogegyenlőséget, az indokolatlan megkülönböztetés tilalmát kimondó alkotmányos szabályt'' sértő jogszabályi rendelkezést támadott. Álláspontja szerint a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 70., 71., 132., 133. hadkötelezettséget, polgári védelmi kötelezettséget, illetve honvédelmi munkakötelezettséget megállapító §-ai, valamint a Hvt. végrehajtásáról szóló 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Hr.) kapcsolódó 45. §-a ,,pusztán nemi alapon különböztet''. Hasonlóképpen sérelmezi az indítványozó a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 220., 269. és 302. §-ait, amelyek bizonyos esetekben szintén eltérő szabályokat állapítanak meg – a hivatásos állomány tagjának nemére tekintettel – a szolgálati viszony létesítési feltételeinek szabályozásánál.

Az indítványozó támadja továbbá a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 7., 9. és 53. §-ait, illetve a Tny. végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Nyr.) 1. és 12. §-ait, amelyek az öregségi nyugdíjkorhatárra, az előrehozott öregségi nyugdíjra és az özvegyi nyugdíj feléledésére vonatkozó szabályokat tartalmaznak, és szintén ,,pusztán nemi alapon több ponton előnyben részesítik a nőket a férfi állampolgárokkal szemben''. Sérelmezi ezen túl a korengedményes nyugdíjazásra vonatkozó 181/1996. (XII. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Knyr.) 3. §-át és az egyes központi államigazgatási szervek dolgozóinak korengedményes nyugdíjazásáról szóló 85/1990. (IV. 29.) MT rendelet (a továbbiakban: Kpnyr.) 1. §-át is, amelyek a munkavállaló nemére tekintettel eltérően szabályozzák a korengedményes nyugdíjazás feltételeit.

A diszkrimináció tilalmát sérti az indítványozó szerint a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló 1992. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Kjét.) 2. §-a és melléklete, amelyek az életjáradék nyújtásának idejét és az életjáradék összegét a jogosult nemére tekintettel állapítják meg; ugyanígy alkotmányellenes álláspontja szerint az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Kpt.) 7. §-ának (1) bekezdéséhez tartozó melléklete is, amely a várható élettartam megállapításánál csak a nemet veszi tekintetbe. S végül támadja az indítványozó a lakbérhozzájárulásról szóló 4/1971. (II. 8.) Korm. rendelet végrehajtására kiadott 3/1971. (II. 8.) PM–ÉVM együttes rendelet (a továbbiakban: Lr.) 3. § (2) bekezdését, amely a keresőképtelenség megállapításánál tartalmaz eltérő szabályokat a nőkre és a férfiakra vonatkozóan.

II.

1. Az Alkotmánynak az Alkotmánybíróság által figyelembe vett rendelkezései a következők:

,,66. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében.

(2) A Magyar Köztársaságban az anyáknak a gyermek születése előtt és után külön rendelkezések szerint támogatást és védelmet kell nyújtani.

(3) A munka végzése során a nők és a fiatalok védelmét külön szabályok is biztosítják.''

,,70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.''

2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány hivatkozott rendelkezéseinek értelmezése során áttekintette a nemek egyenjogúságát érintő fontosabb nemzetközi egyezmények tartalmát, és kiterjesztette vizsgálatait az Európai Unió Bíróságának joggyakorlatára is.

A nők helyzete a második világháború befejezése óta gyökeresen megváltozott. Ebben a folyamatban nagy szerepe volt a nemzetközi egyezményeknek, így az Egyesült Nemzetek Alapokmányának, amely 1. cikke 3. pontjában célként jelölte meg ,,az emberi jogok és az alapvető szabadságok mindenki részére, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül történő tiszteletben tartásának'' előmozdítását. Hasonlóan rendelkezik az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is a 2. cikkében; 7. cikkében pedig kimondja a törvény előtti egyenlőséget. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (kihirdetve az 1976. évi 8. törvényerejű rendelet által) 2. cikke értelmében a részes államok arra kötelezik magukat, hogy ,,az Egyezségokmányban elismert jogokat minden megkülönböztetés nélkül'' tiszteletben tartják és biztosítják, a 3. cikk értelmében pedig ,,kötelezik magukat, hogy az Egyezségokmányban meghatározott valamennyi polgári és politikai jog tekintetében biztosítják a férfiak és nők egyenjogúságát''. A 26. cikk szerint ,,a törvény előtt minden személy egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van egyenlő törvényes védelemre. Erre tekintettel a törvénynek minden megkülönböztetést tiltania kell és minden személy számára egyenlő és hatékony védelmet kell biztosítania bármilyen megkülönböztetés ellen, mint amilyen például a faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy más helyzet alapján történő megkülönböztetés.'' A legjelentősebb dokumentum a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról 1979-ben, New Yorkban elfogadott Egyezmény (kihirdetve az 1982. évi 10. törvényerejű rendelet által), amely arra kötelezi a részes államokat, hogy a nőkkel szembeni megkülönböztetést minden területen, mégis különösen a politikában, a gazdaságban, illetve az oktatás, alkalmazás és egészségügy területén számolják fel.

Európai viszonylatban az emberi jogok és az alapvető emberi szabadságok védelméről szóló Római Egyezmény (kihirdetve az 1993. évi XXXI. törvénnyel) 14. cikke úgy rendelkezik, hogy ,,a jelen Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani.'' Az Egyezményhez fűzött hetedik kiegészítő jegyzőkönyv 5. cikke pedig kimondja, hogy a házasságban és a gyereknevelés tekintetében a házastársak azonos jogokkal rendelkeznek.

A nemek egyenjogúságának kérdéséhez kapcsolódott a strasbourgi Bíróság Karlheinz Schmidt v. Bundesrepublik Deutschland (13580/88. sz.) ügye. A Bíróság az Emberi Jogok Európai Egyezményének 14. cikkével ellentétesnek találta azt a nem alapján való megkülönböztetést tartalmazó szabályozást, amely csak a helyi lakos férfiakat kötelezte a tűzoltási feladatokban való részvétel pénzbeli megváltására. A Bíróság szerint diszkriminatív az olyan megkülönböztetés, amely nem objektív és ésszerű indokokon alapszik, vagyis nem ,,legitim célt'' szolgál, vagy ha az elérni kívánt cél és az alkalmazott eszközök nem állnak egymással ésszerű arányban. Ugyanakkor a jogalkotók rendelkeznek mérlegelési szabadsággal a tekintetben, hogy az egyébként hasonló helyzetek közötti különbségek megalapozzák-e az eltérő bánásmódot; a nemek közötti megkülönböztetésnek azonban különösen is súlyos indokai kell hogy legyenek ahhoz, hogy elfogadható legyen, mondta ki a Bíróság több ízben is.

Az Európai Unióban is nyomon követhető hasonló irányú és tartalmú fejlődés; az Európai Közösséget alapító Római Szerződésben a nemek egyenlőségének elve több helyen is megjelent. Ugyanakkor a nemzetközi jogi, illetve az uniós fejlődés a diszkrimináció-tilalom más-más tartalmát dolgozta ki. Az egységes piac kialakítása ugyanis főként a gazdasági vonatkozású jogokat érinti és a piac szabja meg a jogosultság mértékének a határait is. Így elsősorban a nők munkajogi és társadalombiztosítási helyzetét igyekeznek javítani, és a nők számára a teljes esélyegyenlőséget a munkavállalás és előremenetel terén biztosítani. Számos irányelvet fogadtak el a munkajog és a szociális jog területén, a luxemburgi Bíróság gyakorlata is a nők munkapiacon való egyenlőbbé válását eredményezte. Nyilvánvalóan más az értelme és a tartalma a hátrányos megkülönböztetésnek a gazdasági (verseny)szférában, mint az emberi jogok területén, bár bizonyos kapcsolatok kétségkívül fellelhetők.

Az Amszterdami Szerződés a Római Szerződés nemek közötti megkülönböztetéssel foglalkozó szabályait jelentősen kibővítette. A 3. cikkely (2) bekezdése szerint a Közösség valamennyi tevékenysége során ,,törekedni kell a nemek közötti egyenlőtlenség leküzdésére, és elő kell segíteni a nők és férfiak közötti esélyegyenlőséget'', vagyis immár nem korlátozódik a nemek közötti egyenlőség alapelve a munkajog területére. Ennek folyományaként a 6a. cikkely diszkriminációellenes klauzulájában szerepel a nemek szerinti megkülönböztetés is, a 119. cikkely pedig egyrészt kimondja az egyenlő értékű munkáért egyenlő bér elvét, illetve ,,a munka világát'' érintő pozitív diszkriminációt jelentő programok megvalósításához ad a tagállamoknak felhatalmazást.

Az Amszterdami szerződés hatálybalépését követő első nagy – a nemek egyenjogúságával foglalkozó – döntések az elvnek a honvédelem területén való érvényesülését vizsgálták. A Sirdar v. The Army Board, Secretary of State for Defence (C-273/97) ügyben a felperes, aki szakácsnő volt a brit hadseregnél, elbocsátása után kérte az áthelyezését a hadiflottához, ezt azonban megtagadták tőle, lévén hogy e különleges alakulat bevetésénél ,,nem hasznosítható teljeskörűen''. A Bíróság megállapította, hogy a tagállamoknak a haderőkkel kapcsolatos alkalmazási, továbbképzési és munkakörülményeket érintő döntései nincsenek általános érvénnyel kivéve a közösségi jog hatálya alól. Ugyanakkor ebben az ügyben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a különleges szolgálati feltételek megengedhetővé teszik a nők kizárását a tengeri alakulatokból. A Kreil v. Bundesrepublik Deutschland (C-285/98) ügyben viszont úgy döntött a Bíróság, hogy a diszkrimináció tilalmába ütközik az a német szabályozás, amely alapján nők számára a hadseregben csak az egészségügyi, illetve a zenei pálya áll nyitva, és így a nők olyan fokú kizárását eredményezi, amely a német haderő szinte valamennyi harci alkalmazására kiterjed.

A munka világát, pontosabban a munkavégzésre irányuló szerződések megkötését illetően megfigyelhető, hogy mára egyre többen a férfiak hátrányos megkülönböztetése ellen emelik fel a hangjukat. Mindez a luxemburgi Bíróság gyakorlatában is megjelent. A Barber v. Guardian Royal Exchange Assurance Group (C-262/88. sz.) ügyben a Bíróság a férfiak terhére fennálló diszkriminációt szüntetett meg; a nőkkel szembeni pozitív megkülönböztetés engedélyezésével kapcsolatban pedig egyre visszautasítóbb a Bíróság. Különösen látványosan mutatkozott ez meg a Kalanke v. Freie Hansestadt Bremen (C-450/93. sz.) ügy és a Marshall v. Nordrhein–Westfahlen (C-409/95. sz.) ügy kapcsán; ez utóbbiban hozott ítélet a férfiak javára finomított a bíróság addigi álláspontján. Megállapítható, hogy végeredményben a pozitív diszkrimináció a kötelező szabály szintjéről a lehetőség szintjére csúszott vissza.

3. A fenti ügyek az esélyegyenlőség témakörében mozogtak, hiszen a pozitív megkülönböztetésnek csak ilyen értelemben van létjogosultsága. Csak akkor indokolható a megkülönböztetés, ha célja az egyén hátrányos helyzetének enyhítése. Ezt hangsúlyozza a 9/1990. (IV. 25.) AB határozat is, amely szerint ,,az azonos személyi méltóság jogából esetenként következhet olyan jog is, hogy a javakat és esélyeket mindenki számára (mennyiségileg is) egyenlően osszák el. De ha valamely – az Alkotmányba nem ütköző – társadalmi cél vagy valamely alkotmányos jog csakis úgy érvényesíthető, hogy e szűkebb értelemben vett egyenlőség nem valósítható meg, akkor az ilyen pozitív diszkriminációt nem lehet alkotmányellenesnek minősíteni.

A pozitív diszkrimináció korlátjának a tágabb értelemben leírt, tehát az egyenlő méltóságra vonatkozó megkülönböztetés tilalma, illetve az Alkotmányban pozitívan megfogalmazott alapjogok tekintendők. Bár a társadalmi egyenlőség mint cél, mint társadalmi érdek, megelőzhet egyéni érdekeket, de nem kerülhet az egyén alkotmányos jogai elé.'' (ABH 1990, 46, 48–49.)

Az Alkotmánybíróságnak elsősorban abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a nők és férfiak közötti biológiai okokra hivatkozó különbségtételek ésszerű és objektív indokokon nyugszanak-e, avagy kimerítik a nem alapján történő megkülönböztetés fogalmát. Különösen élesen merül fel ez a kérdés akkor, ha a jogalkotó nem a tényleges (esély-) egyenlőség, hanem a formális egyenlőség körén belül tesz különbséget ilyen indokok alapján.

III.

1. A Hvt. indítvány által érintett rendelkezései a következők:

,,70. § (1) Az általános hadkötelezettség alapján minden magyar állampolgárságú és a Magyar Köztársaság területén élő férfi hadköteles. A hadkötelezettség a 17. életév betöltésekor kezdődik és annak az évnek a december 31. napjáig áll fenn, amelyben a hadköteles az 50. életévét betölti (hadköteles kor).

(2) A hadkötelezettség magában foglalja

a) a tájékoztatási (adatszolgáltatási),

b) a bejelentési,

c) a megjelenési,

d) a szolgálati

kötelezettséget.''

,,71. § (1) A jegyző a polgárok személyi adat- és lakcímnyilvántartásából minden évben összeírja az önkormányzat illetékességi területén bejelentett lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárságú férfiakat, akik abban az évben a 17. életévüket betöltik. Az összeírás a hadköteles katonai nyilvántartásba vétele végett, a 73. § (1) bekezdésének A)–B) pontjaiban meghatározott személyazonosító, lakcím, valamint a katonai alkalmasság előzetes megállapításához szükséges egészségügyi adatokat tartalmazza.

(2) A hadköteles a jegyzőnek köteles tájékoztatást adni az (1) bekezdésben meghatározott adatairól.

(3) Az összeírás adatait a jegyző minden év december 31. napjáig átadja a hadkiegészítő parancsnokságnak.

(4) A 17. életéve betöltését követően honosított, visszahonosított hadköteles (1) bekezdésben meghatározott adatait a jegyző – az utólagos katonai nyilvántartásba vétel céljából – az állampolgársági eskü (fogadalom) letételét követő nyolc napon belül küldi meg a hadkiegészítő parancsnokságnak.''

,,132. § (1) Az állampolgárokat mind béke, mind rendkívüli állapot idején polgári védelmi kötelezettség terheli.

(2) A polgári védelmi kötelezettség célja rendkívüli állapot idejére a lakosság felkészítése a támadófegyverek és más rendkívüli esemény által okozott károk megelőzésére, felszámolására és hatásuk csökkentésére, továbbá az ezzel összefüggő mentési és mentesítési feladatok végrehajtására.

(3) A (2) bekezdésben meghatározottak érdekében a polgári védelmi kötelezettség férfiakra 16–60, nőkre 18–55 éves korukig terjed ki.

(4) A polgári védelmi kötelezettség részletes szabályait külön törvény állapítja meg.''

,,133. § (1) Az Alkotmánynak megfelelően kihirdetett rendkívüli vagy szükségállapot idején honvédelmi munkakötelezettség rendelhető el.

(2) A honvédelmi munkakötelezettség alapján az állampolgárok – a férfiak 16–65, a nők 18–60 éves korukig – tartósan vagy időlegesen, képességeiknek és egészségi állapotuknak megfelelő fizikai vagy szellemi munka teljesítésére kötelezhetők.

(3) A kötelezett a munkakötelezettségét a számára kijelölt munkahelyen teljesíti.''

A polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvény kapcsolódó 20. §-a a következő rendelkezést tartalmazza:

,,20. § (1) A polgári védelmi kötelezettség – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a belföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel (a továbbiakban: lakcím) rendelkező magyar állampolgár férfiakra 16–60, nőkre 18–55 éves korukig terjed ki (Hvt. 132. §).''

2. A Hr. sérelmezett rendelkezése:

,,45. § (1) A BM Központi Nyilvántartó és Választási Hivatala minden 17. életévét betöltő, a Magyar Köztársaság területén élő, magyar állampolgárságú férfi – a Hvt. 74. §-ának (2) bekezdésében meghatározott – adatait évente november 15-ig, valamint a hadkötelesek adatváltozásait – a karbantartás gyakoriságának megfelelően – a Honvéd Vezérkar illetékes központi adatfeldolgozó szervének megküldi.''

3. A Hszt. indítvány által támadott rendelkezései:

,,220. § (1) Szerződéses szolgálati viszony tisztesi beosztás betöltéséhez általános iskolai végzettséggel rendelkező jelentkezővel is létesíthető.

(2) Szerződéses szolgálati viszonyt létesíteni a 30. életév betöltéséig lehet.

(3) Szerződéses szolgálati viszony létesítésének további feltétele férfiak esetén – a Hvt. 114. § (2) bekezdés j) pontja szerinti kivétellel – a sorkatonai szolgálat letöltése.''

,,269. § (1) Hivatásos szolgálati viszony férfi esetén csak a sorkatonai szolgálatot teljesített vagy az alól mentesített állampolgárral létesíthető.''

,,302. § (1) A büntetés-végrehajtási szervezetnél a szolgálati viszony létesítésének – a 37. § (1) bekezdésében foglaltakon kívül – további feltétele férfiak esetében az előírt sorkatonai szolgálati kötelezettség teljesítése.''

IV.

1. Az Alkotmánybíróság a 46/1994. (X. 21.) AB határozatban már vizsgálta a Hvt. 70. § (1) bekezdésének első mondatát, s megállapította, hogy ,,nem sérti azonban az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmát, hogy a törvényhozó a honvédelmi kötelezettség körébe tartozó részkötelezettségek meghatározásakor tekintetbe veszi a női nem sajátosságait, valamint azt a történelmileg kialakult hagyományt, amely szerint a hadviselés a férfi nem képviselőinek feladata. Lényegében ezt tette a honvédelmi törvény is, hiszen miközben a hadkötelezettséget a férfiakra korlátozta, nem mentesítette a női nem képviselőit a honvédelmi kötelezettség egyéb elemeinek teljesítése alól. A nők ilyen pozitív diszkriminációja tehát nem sérti az Alkotmány 66. §-át, az ennek megállapítására irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította''. (ABH 1994, 260, 267.)

A korábbi indítvány alapján hozott érdemi elutasító határozat – mint ítélt dolog – akadályát képezi az ugyanazon jogi indokok alapján ismételten lefolytatandó érdemi vizsgálatnak, így az Alkotmánybíróság az indítványnak a Hvt. 70. §-ra vonatkozó részét érdemi vizsgálat nélkül visszautasította.

2. Támadta az indítványozó a Hvt. 71. § -át is, amely a tájékoztatási kötelezettséget szabályozza. Mivel a tájékoztatási kötelezettség a Hvt. 70. § (2) bekezdése szerint a hadkötelezettség részkötelezettsége, értelmetlen lenne egy szorosan a hadkötelezettség megvalósításához szükséges nyilvántartást kibővíteni olyan állampolgárok adataival, akiknél a hadkötelezettség lehetősége még fel sem merülhet. A tájékoztatási kötelezettség ezért terheli csak a férfiakat, ami nem alkotmányellenes hátrányos megkülönböztetés, csupán folyománya a nők Hvt. 70. § (1) bekezdésében foglalt pozitív diszkriminációjának.

Ugyanez vonatkozik a Hr. sérelmezett 45. §-ára, amely a BM Központi Nyilvántartó és Választási Hivatalának a Honvéd Vezérkar felé teljesítendő adatmegküldési kötelezettségét szabályozza. Ebben az esetben is felesleges lenne ezt a kötelezettséget a másik nemhez tartozók adataira kiterjeszteni, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.

A Hszt. 220., 269. és 302. §-ainak az a rendelkezése, amely férfiak esetében a szerződéses szolgálati viszony létesítésénél általában, valamint az állami és önkormányzati hivatásos tűzoltóságnál, illetve a büntetés-végrehajtási szervezetnél a szolgálati viszony létesítésének feltételéül szabja a sorkatonai szolgálat teljesítését, ugyancsak a hadkötelezettségből következik, ezért ez a nők és férfiak közötti különbségtétel sem alkotmányellenes.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt a Hvt. 71. §-a, a Hr. 45. §-a és a Hszt. 220., 269. és 302. §-ai tekintetében elutasította.

3. Sérelmezte az indítványozó továbbá azt is, hogy a Hvt. 132. §-a, illetve 133. §-a alapján a férfiakra és a nőkre eltérő korhatárok között terjed ki a polgári védelmi kötelezettség és a honvédelmi munkakötelezettség.

A polgári védelem feladatrendszere különböző tevékenységek ellátását hivatott biztosítani. Ezek jelentősebb részben a lakosság életben maradásának feltételeit biztosító feladatok: az egyéni és kollektív védelem, a riasztás, az élelmiszer, ivóvíz biztosítása, tehát a polgári védelmi szolgálat teljesítése munkavégzést jelent, csakúgy mint a honvédelmi munkakötelezettség is, amelynek keretében a Hvt. 133. § (2) bekezdése szerint a képességeknek és az egészségi állapotnak megfelelő fizikai vagy szellemi munkára kötelezhetőek az állampolgárok.

A polgári védelmi kötelezettségnél és a honvédelmi munkakötelezettségnél a jogalkotó a történelmileg kialakult szabályozást és a kötelezettségek ellátásához szükséges átlagos fizikai alkalmasságot vette figyelembe. Az Alkotmány 66. § (3) bekezdése kimondja, hogy ,,a munka végzése során a nők és a fiatalok védelmét külön szabályok is biztosítják''. Ahogy arra az Alkotmánybíróság a 7/1998. (III. 18.) AB határozatban rá is mutatott, ebben a bekezdésben ,,az Alkotmány tehát a nők védelme érdekében pozitív diszkriminációt tartalmazó szabályok kialakítására ad felhatalmazást. Ez az alkotmányi felhatalmazás nyilvánvalóan a férfiak és a nők természeti, biológiai és fizikai különbözőségéből adódó eltérések elismerésén alapszik. A nők biológiai adottságai, különösen az anyaság biológiai és pszichikai dimenziója, továbbá a nők kisebb fizikai ereje folytán bizonyos környezeti ártalmakra hamarabb és súlyosabb következményekkel reagálnak. Ugyanaz a tevékenység, amely a férfi számára egészségkárosodáshoz nem vezet, a nő egészségét károsíthatja.'' (ABH 1998, 417, 419.)

A polgári védelmi kötelezettségnél és a honvédelmi munkakötelezettségnél az életkorok eltérő meghatározása ilyen, a nők védelmét biztosító szabályokat jelent. Akárcsak a hadkötelezettség szabályozása, ezek a megoldások is a nők olyan pozitív megkülönböztetését jelentik, amelyek nem sértik az Alkotmány 66. § (1) bekezdését, illetve 70/A. § (1) bekezdését. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt a Hvt. 132. § (3) bekezdése, valamint a 133. § (2) bekezdése elleni részében elutasította.

1. A Tny. sérelmezett rendelkezései a következők:

,,7. § (1) Öregségi teljes nyugdíjra az 1997. december 31-ét követő és 2009. január 1-jét megelőző időponttól az jogosult, aki a hatvankettedik életévét (a továbbiakban: öregségi nyugdíjkorhatár) betölti, és legalább húsz év szolgálati időt szerez.

(2) Öregségi teljes nyugdíjra jogosult az a nő és az a férfi is, aki 1991. január 1-je előtt az ötvenötödik, illetve a hatvanadik életévét betöltötte, és eddig az időpontig tíz év szolgálati időt szerzett.

(3) Öregségi résznyugdíjra jogosult az a nő, illetve az a férfi, aki húsz évnél kevesebb szolgálati időt szerzett, azonban

a) az ötvenötödik, illetve a hatvanadik életévét 1990. december 31-ét követően és 1993. július 1-jét megelőzően töltötte be, és eddig az időpontig legalább tízévi szolgálati időt szerzett, valamint az, aki

b) a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt 1993. június 30-át követően és 2009. január 1-jét megelőzően eléri (elérte) és eddig az időpontig legalább tizenöt év szolgálati időt szerez (szerzett).

(4) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a nő öregségi nyugdíjkorhatára, amennyiben

a) 1940. január 1-je előtt született, az 55.,

b) 1940-ben született, az 56.,

c) 1941-ben született, az 57.,

d) 1942-ben született, az 57.,

e) 1943-ban született, az 58.,

f) 1944-ben született, az 59.,

g) 1945-ben született, a 60.,

h) 1946-ban született, a 61.

betöltött életév.

(5) A (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a férfi öregségi nyugdíj korhatára, amennyiben

a) 1938. január 1-je előtt született, a 60.,

b) 1938-ban született, a 61.

betöltött életév.''

,,9. § (1) Az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárnál legkorábban öt évvel alacsonyabb életkorban, de legfeljebb az ötvenötödik életév betöltésétől, előrehozott öregségi nyugdíj jár annak a nőnek, aki

a) 1945. december 31-e után született és legalább 38 év,

b) 1945-ben született és legalább 37 év,

c) 1944-ben született és legalább 36 év,

d) 1943-ban született és legalább 35 év,

e) 1943. január 1-je előtt született és legalább 34 év

szolgálati idő szerzett.

(2) Az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárnál alacsonyabb életkorban, de legfeljebb a hatvanadik életév betöltésétől, előrehozott öregségi nyugdíj jár annak a férfinek, aki

a) 1939. január 1-je előtt született és legalább 37 év,

b) 1938. december 31-e után született és legalább 38 év

szolgálati időt szerzett.

(3) Az (1) bekezdésben és a 11. §-ban meghatározott jogosultsághoz előírt szolgálati idő számításánál, ha abból legfeljebb három év hiányzik, a hiányzó szolgálati időt az 1947. január 1-je előtt született nőnél el kell ismerni, amennyiben gyermeket szült, vagy saját háztartásában legalább tíz éven át nevelt. Ily módon gyermekenként egy év, de legfeljebb három év pótolható. E rendelkezést kell alkalmazni a (2) bekezdésben említett 1940. január 1-je előtt született férfire is.

(4) Amennyiben a gyermek tartósan betegnek, illetve fogyatékosnak minősül (minősült), a (3) bekezdés szerinti kedvezmény gyermekenként 1,5 év.

(5) Az előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultság szempontjából szolgálati időként kell figyelembe venni a rokkantsági, illetve a baleseti rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartamát is.''

,,53. § (1) Feléled az özvegyi nyugdíja annak, akinek az özvegyi nyugdíja nem házasságkötés miatt szűnt meg, ha az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike

a) a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén 1993. március 1-jétől tíz éven belül,

b) a házastárs 1993. február 28-át követően bekövetkezett halála esetén az özvegyi nyugdíj megszűnését követő tíz éven belül

bekövetkezik.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a feléledési idő nem haladhatja meg az özvegyi nyugdíj megállapítása időpontjában irányadó tizenöt évet.

(3) A házasságkötés miatt megszüntetett özvegyi nyugdíjra a jogosultság a házasság megszűnése után feléled, ha

a) az igénylő a házasságkötéskor az 1998. január 1-jét megelőzően hatályos rendelkezések alapján végkielégítést nem vett fel, és

b) az igénylőt a házasság létrejötte nélkül az özvegyi nyugdíj egyébként megilletné.

(4) Az özvegyi nyugdíj feléledése esetén a jogosultat az özvegyi nyugdíj megszűnését követő emelések, kiegészítések megilletik.

(5) Ha 1997. december 31-ét követően az 1998. január 1-je előtt megszüntetett özvegyi nyugdíjra a jogosultság az (1) bekezdés szerint feléled, az özvegy a saját jogú öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíja mellett – a megállapítás időpontjára tekintet nélkül – kérheti az özvegyi nyugdíj 50. § (1) bekezdés b) pontja szerinti folyósítását, ha ez számára kedvezőbb.

(6) Ha az özvegyi nyugdíjat 1997. január 1-je előtti időponttól állapították meg, az özvegyi nyugdíjra jogosultság akkor éled fel, ha a férfi a 60., nő az 55. életévét eléri.''

2. Az Nyr. a következőképpen rendelkezik az indítvánnyal támadott szakaszaiban:

,,1. § (1) Az igénylőre irányadó öregségi nyugdíjkorhatárhoz képest (Tny. 7. §) kétévi korkedvezményben részesül

a) az a férfi, aki legalább tíz és az a nő, aki legalább nyolc éven át korkedvezményre jogosító munkakörben, továbbá

b) az, aki legalább hat éven át egy légköri nyomásnál nagyobb nyomású légtérben dolgozott.

(2) A korkedvezmény további egy-egy év

a) a korkedvezményre jogosító munkakörben végzett minden újabb öt-, nőnél négyévi, illetőleg

b) az egy légköri nyomásnál nagyobb nyomású légtérben végzett minden újabb háromévi

munka után.

(3) Az (1)–(2) bekezdés rendelkezéseit a 2000. január 1-je előtt megszerzett korkedvezményes időre kell alkalmazni.

(4) Az 1997. január 1-je előtt korkedvezményes öregségi nyugdíjra jogosultságot szerzett személyek öregségi nyugdíjkorhatára – függetlenül az igényérvényesítés időpontjától – nő esetében az 55., férfi esetében pedig a 60. betöltött életév.''

,,12. § A nyugdíjnövelés Tny. 12. § (4) és Tny. 21. § (2) bekezdése szerinti összegének meghatározásánál a 30 napot el nem érő töredékidőt számításon kívül kell hagyni.''

3. A Knyr. indítvánnyal támadott rendelkezése:

,,3. § (1) Az az 1941. december 31. után és 1947. január 1-je előtt született nő, és az 1937. december 31. után és 1942. január 1-je előtt született férfi, aki nem rendelkezik az előrehozott öregségi nyugdíjhoz vagy csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjhoz az 1. § (1) bekezdésében meghatározott szolgálati idővel, de rendelkezik legalább a munkavállaló nő 25 évi, a munkavállaló férfi 30 évi szolgálati idővel a korengedményes nyugdíjazásra a Tny. 7. § (1) vagy (4)–(5) bekezdésében foglalt öregségi nyugdíjkorhatárt megelőzően legfeljebb öt évvel jogosult.

(2) A korengedményes nyugdíjazásra vonatkozó megállapodás megkötésére az 1. § (1) bekezdésében foglalt szolgálati idő feltétel fennállása esetén

a) az 1944-ben született nő esetében 6 évvel,

b) az 1945-ben született nő esetében 8 évvel,

c) az 1946-ban született nő esetében 10 évvel,

d) az 1941-ben született férfi esetében 6 évvel,

e) az 1942-ben született férfi esetében 6 évvel

a Tny. 7. § (1) és (4)–(5) bekezdése szerinti öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően van lehetőség.''

4. A Kpnyr. a következőképpen rendelkezik sérelmezett szakaszában:

,,1. § Az Országgyűlés Irodája, az ideiglenes köztársasági elnök Elnöki Hivatala, a minisztériumok és az országos hatáskörű szervek dolgozói részére, a dolgozó kérelmére korengedményes öregségi nyugdíj engedélyezhető, ha 1990. évben férfi az 55., nő az 50. életévét betölti és legalább 30, illetve 25 évi munkaviszonyban töltött idővel (szolgálati idővel) rendelkezik. A nyugdíj megállapításánál és kiszámításánál egyebekben a társadalombiztosítási törvényt és végrehajtási rendelkezéseit kell alkalmazni.''

VI.

1. A magyar nyugdíjrendszer gyökeres változásokon ment keresztül, ennek ,,eredményeként az Országgyűlés elfogadta az 1997. évi LXXX. törvényt a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről, az 1997. évi LXXXI. törvényt a társadalombiztosítási nyugellátásról, az 1997. évi LXXXII. törvényt a magánnyugdíjról és a magánnyugdíj-pénztárakról, valamint az 1997. évi LXXXIII. törvényt a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól. Ezek a törvények egy új alapokra helyezett, átalakított társadalombiztosítás és – ezen belül – új nyugdíjrendszer szabályozását tartalmazzák. Az új szabályozás megváltoztatta a nyugdíjrendszer szerkezetét. ... Lényegesen megváltoztak és a törvény rendelkezései alapján mintegy másfél évtizeden keresztül folyamatosan alakulnak át a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer alapvető elemei. A módosítások érintették a nyugdíjskálát, a minimum szolgálati időre vonatkozó előírásokat, a nyugdíj alapjául szolgáló jövedelmek kiszámításánál alkalmazott ún. degressziós szabályokat, korlátozták a járulék fizetése nélkül elismert szolgálati időknek a nyugdíj számításánál való figyelembevételét stb.'' [39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 332–333.]

Az egyik jelentős, az egész kereső tevékenységet folytató lakosságot érintő változtatás a korhatárok egységesítése és felemelése volt. A nyugdíjrendszer átalakítása, a korhatárok egységesítése és felemelése azonban szükségessé tette bizonyos átmeneti szabályok megalkotását, figyelemmel arra, hogy – ahogy arra az Alkotmánybíróság már korábban elvi jelentőséggel rámutatott – a jogbiztonsághoz, a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleméhez hozzá tartozik a szerzett jogok tiszteletben tartása. Az Alkotmánybíróság a 43/1995. (VI. 30.) AB határozatában ehhez kapcsolódóan kifejtette, hogy ,,a jogbiztonság – amely az Alkotmánybíróság szerint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja – a szociális ellátási rendszerek stabilitása szempontjából tehát különös jelentőségű. A szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő ellátásokat nem lehet sem alkotmányosan megfelelő indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra lényegesen megváltoztatni. Az átmenet nélküli változáshoz különös indok szükséges. ... Az ellátások annál nagyobb védelmet élveznek, minél közelebb állnak a ,,beteljesedéshez'', vagyis a szolgáltatásra való alanyi jog megnyíltához.'' (ABH 1995, 188, 193.)

A 32/1997. (V. 16.) AB határozatban, amelyben az Alkotmánybíróság az öregségi nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatos törvénymódosítások alkotmányosságát vizsgálta, megállapította, hogy ,,nem hagyható e vonatkozásban figyelmen kívül az sem, hogy a nők nyugdíjkorhatárának emelése nagymértékben meghaladta a férfiak nyugdíjkorhatárának emelését. ... Mivel a nyugdíjkorhatár kiegyenlítése az eddig kedvezőbb helyzetben lévő nők előnyének megszüntetésével valósul meg, nem indokolatlan, hogy a változtatás fokozatos bevezetése, átmenetileg a nők számára a korábbi nyugdíjba vonulásra kedvezőbb lehetőséget nyújt.'' (ABH 1997, 161, 163.)

Mindezekre figyelemmel elengedhetetlen volt az indítványokkal támadott szabályok beillesztése az új Tny.-be, hiszen méltánytalan lett volna a rendszer minden átmeneti intézkedés nélküli, azonnali bevezetése. A 7. § az 1997. december 31-ét követő és 2009. január 1-jét megelőző időpont között megállapításra kerülő öregségi nyugdíjra vonatkozik, a 9. § pedig az előrehozott öregségi nyugdíjra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, továbbá a korengedményes nyugdíjnál is biztosítani kellett az új szabályozásba való fokozatos átmenetet.

Fentiek alapján a támadott rendelkezések nem tartalmaznak indokolatlan megkülönböztetést, így nem alkotmányellenesek, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e részében is elutasította.

2. A Tny. 53. § (6) bekezdése, amely szerint ,,az özvegyi nyugdíjra jogosultság akkor éled fel, ha a férfi 60., nő az 55. életévét eléri'', szintén a nyugdíjreform előtt keletkezett ellátások védelmét szolgálja, hiszen csupán az 1997. január 1-je előtti időponttól megállapított özvegyi nyugdíjakra vonatkozik. Ugyanez az indok, vagyis az idősebb munkavállalók ellátásainak elismerése tükröződik az Nyr. 1. §-ában, amely a korkedvezményes nyugdíj megállapításához tartalmaz további szabályokat. S végül ugyanez az indoka a Knyr. 3. §-ának és a Kpnyr. 1. §-ának is, amelyek a korengedményes nyugdíj feltételeit illetően a nőkre és a férfiakra eltérő szabályokat állapítanak meg.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt a Tny., az Nyr., a Knyr. és a Kpnyr. támadott rendelkezései tekintetében elutasította.

VII.

1.1. A Kjét. támadott rendelkezése, illetve melléklete:

,,2. § (1) Az életjáradék havonta, forintban fizetendő szolgáltatás.

(2) Az életjáradék az 1. § a) pontja szerinti esetben a jogosultat élete végéig megilleti. Mértékét a jogosult 1991. december 31-én betöltött életkora, valamint e törvény mellékletének megfelelően kell megállapítani.

(3) Az életjáradék az 1. § b) pontja szerinti esetben a férfi jogosultat 12, a női jogosultat 15 éven át megillető szolgáltatás, amelynek havi mértéke a törvény melléklete szerinti táblázatban a 60. életévhez tartozó életjáradék összegével azonos.''

,,Melléklet az 1992. évi XXXI. törvényhez

Az életjáradék havi összege 100 000 Ft címletértékű kárpótlási jegy esetén (forintban)

--------------------

Életkor (év) | Férfi | Nő

60 | 1 430 | 1 139

--------------------

[...]''

1.2. A Kpt. indítvány által érintett rendelkezése:

,,7. § (1) A havi életjáradékot úgy kell kiszámítani, hogy a szabadságelvonás idejét el kell osztani a mellékletben meghatározott várható élettartammal, és az így kapott számot meg kell szorozni az alapösszeggel.''

,,Melléklet az 1992. évi XXXII. törvény 7. §-ának (1) bekezdéséhez

A jogosult életkorának azt az életévet kell tekinteni, amelyet 1991. december 31-ig betöltött.

Várható élettartamként az alábbiakat kell figyelembe venni:

--------------------

A jogosult életkora években | A várható élettartam hónapokban férfi | nő

--------------------

30 | 454 | 547

31 | 443 | 535

32 | 432 | 524

--------------------

[...]''

VIII.

Az indítványozó a Kjét. és a Kpt. életjáradék-megállapításra vonatkozó szabályait is azért támadta, mert azok a nőkre és a férfiakra eltérő szabályokat állapítanak meg, tekintettel a várható élettartam különbözőségére. A várható élettartam nem csupán egy statisztikai valószínűség, hanem – számszerűen igazolható – statisztikai tény. Mint tény, szolgálhat a jogalanyok közötti különbségtételek objektív alapjául, és így a várható élettartamra tekintettel eltérően kialakított szabályozás nem minősül önkényes különbségtételnek, hiszen a jogalanyok között ténylegesen fennálló különbségeket veszi alapul.

Az Alkotmánybíróság a pozitív diszkriminációval kapcsolatos álláspontját először a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatában fejtette ki, amelyben elvi éllel szögezte le, hogy az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, azaz az emberi méltóság jogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. (ABH 1990, 46, 48.)

Az Alkotmánybíróság a 61/1992. (XI. 20.) AB határozatban rámutatott arra is, hogy ,,a jogegyenlőség nem jelenti a természetes személyeknek a jogon kívüli szempontok szerinti egyenlőségét is. Az ember mint a társadalom tagja hivatása, képzettsége, kereseti viszonyai stb. szerint különbözhet és ténylegesen különbözik is más emberektől.

Az állam joga – s egyben bizonyos körben kötelezettsége is –, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése ugyanis nem bármifajta különbségtételt tilt – egy ilyen általános tilalom összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével –, hanem csupán az emberi méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket.'' (ABH 1992, 280, 282.)

Az Alkotmánybíróság mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy nem sérti a jogok egyenlő elosztásának kívánalmát az, hogy a várható élettartamra alapozottan bizonyos esetekben eltérő összegű életjáradékra jogosultak a férfiak és a nők, ezért az indítványt ebben a részében is elutasította.

IX.

1. Végül támadja az indítványozó az Lr. 3. § (2) bekezdésének a) pontját, amely a következőket tartalmazza:

,,3. § (2) Keresőképtelennek kell tekinteni azt, aki nem áll munka- (szolgálati, szövetkezeti tagsági) viszonyban (a továbbiakban: munkaviszony), nem nyugdíjas, nem szabadfoglalkozású, nem önálló és akinél a következő feltételek valamelyike fennáll:

a) férfi esetében a hatvanadik, nő esetében az ötvenötödik életévét betöltötte; ...''

2. Az Alkotmánybíróság az Lr. kapcsán először azt vizsgálta, hogy az hatályosnak minősíthető-e. Az Lr. a lakbérhozzájárulásról szóló 4/1971. (II. 8.) Korm. rendelet (R.) végrehajtási rendelete. A két rendelet együttes vizsgálata alapján megállapítható az, hogy az Lr. személyi hatálya azokra a személyekre terjed csak ki, akik nyugdíjasként részesültek 1971-ben lakbérhozzájárulásban. A rendelet ugyanis úgy rendelkezett, hogy lakbérhozzájárulásra a lakbéremelés által érintett kötött bérű lakás bérből, fizetésből élő kereső, szövetkezeteknél rendszeres munkát végző tagként kereső, nyugdíjas, illetőleg rendszeres ellátásban részesülő csökkent munkaképességű (a továbbiakban együtt: nyugdíjas), továbbá keresőképtelen bérlője (bérlőtársa, társbérlője, a továbbiakban együtt: bérlő), illetőleg a bérlő jogán a második kereső jogosult.

Az R. 8. §-a azonban azt is előírta, hogy a kereső részére megállapított lakbérhozzájárulás összegét minden év január hó 1. napjától kezdődően a naptári évenként számított évi kereset, illetőleg az időbéreseknél és a havi díjasoknál (a továbbiakban együtt: időbéresek) a december havi besorolási bér és az egyéb kereset évi összegének figyelembevételével számított havi keresetnövekedés 25%-ával csökkenteni kell. Ez utóbbi rendelkezés eredményeképpen a kereső személyek bizonyos időn belül nem voltak többé jogosultak lakbérhozzájárulásra, vagyis a rendelet hatálya jelenleg csupán a nyugdíjasokra és keresőképtelen személyekre terjed ki. Minthogy az R. és az Lr. az 1971. évi egyszeri lakbéremelést voltak hivatottak ellensúlyozni, megállapítható, hogy e jogszabályok teljesedésbe mentek, s így már nincs mód arra, hogy a jogalanyok e jogszabályok alapján jogot szerezzenek.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az ilyen jogszabály lényegében hatályát vesztette. (670/B/1997. AB határozat, ABH 1999, 600, 603.; 1239/B/1990. AB végzés, ABH 1991, 905, 906.; 298/B/1994. AB határozat, ABH 1994, 696, 700.; 880/B/1992. AB végzés, ABH 1996, 803, 804–806.)

Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Lr. 3. § (2) bekezdésének a) pontja alkalmazhatóságának hiányában az alkotmánybírósági eljárásban gyakorlatilag már nem tekinthető hatályos jogszabályi rendelkezésnek, ezért az Alkotmánybíróság annak alkotmányellenességét vizsgálni az Abtv. 1. § b) pontja szerinti hatáskörében nem jogosult, ezért az eljárást az Lr. tekintetében megszüntette.

A határozat közzétételét az Alkotmánybíróság a közérdeklődésre tekintettel rendelte el.

Alkotmánybírósági ügyszám: 242/B/1995/14.

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek