BK BH 2000/290
BK BH 2000/290
2000.07.01.
Hatályon kívül helyezést eredményező feltétlen eljárási szabálysértés valósul meg, ha a vád súlyára tekintettel a büntetőeljárásban a védő részvétele kötelező, és az elsőfokú bíróság a terhelt és a védője távollétében hallgatja ki a többi terheltet, holott a távolmaradt terhelt és a többi terhelt cselekménye között – a társtettességben elkövetés folytán – tárgyi összefüggés van [Be. 47. § a) pont, 192. § (5) bek., 250. § II/d. pont].
A városi bíróság, illetve a megyei bíróság az 1999. június 21-én kelt ítéletével a II. r. terheltet társtettesként, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és társtettesként, jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt halmazati büntetésül 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A jogerős határozatok ellen – védője útján – a II. r. terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Abban a tényállás megalapozatlanságára hivatkozva elsődlegesen bűnössége megállapítását, másodlagosan elkövetői minőségének bűnsegédkémi felrovása helyett a társtettessége megállapítását sérelmezte. Indítványa a kiszabott büntetés enyhítését is célozta. Emellett az eljárt bíróságok perrendi szabályszegéseit is felvetette. Ennek során sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az I. r. és a III. r. terhelteket a védője távollétében hallgatta meg, amely védekezéshez fűződő jogát nagymértékben befolyásolta.
A legfőbb ügyész rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság az 1998. február 10-én megtartott tárgyaláson – a II. r. terhelt védőjének távolmaradására tekintettel – olyan személy távollétében folytatta le a tárgyalást, akinek a jelenléte nélkül az nem lett volna megtartható, és ezt az – elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének szükségességét maga után vonó – eljárási szabálysértést a másodfokú bíróság sem észlelte. Ezért a felülvizsgálati indítványt e részében – a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdése okán – alaposnak találva, indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a II. r. terhelt tekintetében az első- és másodfokú határozatokat helyezze hatályon kívül, és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárásra.
A felülvizsgálati indítvány az alábbiak szerint alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban rögzített tényállás megalapozottsága nem vizsgálható, így a bizonyítékok mérlegelésének támadása, az eltérő tényekre alapozott anyagi jogi kifogások nem szolgálhatnak a felülvizsgálat alapjául. Ebből következően a II. r. terhelt bűnösségét vitató, felmentését, illetve eltérő elkövetői minőség megállapítását célzó részében a felülvizsgálati indítvány a Be. 287/B. §-a alapján a törvényben kizárt.
Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság – egyetértve a legfőbb ügyész álláspontjával – úgy találta, hogy a felülvizsgálati indítvány eljárási szabálysértésre hivatkozó részében alapos.
A II. r. vádlott ellen emelt vád súlyára tekintettel a büntetőeljárásban a Be. 47. §-ának a) pontja alapján kötelező volt a védelem.
Az elsőfokú bíróság a tárgyalást 1998. február 10-én kezdte meg, ezen a tárgyalási napon a II. r. vádlott és a védője nem jelentek meg. Távollétükben a városi bíróság meghallgatta az I. és a III. r. terhelteket, holott cselekményeiknek a II. r. terhelt ügyével való tárgyi összefüggése – a társtettességben történt elkövetésre is figyelemmel – aligha vitatható. A Be. 192. §-ának (5) bekezdése értelmében a védő távollétében a tárgyalás nem tartható meg, ha a védelem kötelező. Ha a tárgyalás érdemi része a távol levő vádlottat is érinti, ezt az eljárási szabályt érvényesíteni kell azokban az esetekben is, amikor az eljárás több vádlott ellen folyik, függetlenül attól, hogy a távol maradt védő által képviselt vádlott sem jelent meg a tárgyaláson.
A fenti perrendi szabály megsértése a Be. 250. §-ának II/d. pontja alapján – minthogy a tárgyalást olyan személy távollétében tartották meg, akinek a részvétele a törvény értelmében kötelező – a másodfokú bíróságra az ítélet hatályon kívül helyezésének és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasításának kötelezettségét rója. A másodfokú bíróság azonban nem észlelte ezt a perrendi szabálysértést, így annak következményét sem alkalmazta.
Mindezekből kitűnően a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdésében írt fenti eljárási jogi szabálysértést a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban megállapította. Ebből következően a Be. 289/A. §-a (2) bekezdésének b) pontjára tekintettel tanácsülésen határozott, és a Be. 291. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a megtámadott határozatokat hatályon kívül helyezve, az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. (Legf. Bír. Bfv. IV. 1521/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
