PK BH 2000/304
PK BH 2000/304
2000.07.01.
A házastársnak a törvényes öröklésből való kiesésénél figyelembe veendő körülmények [Ptk. 601. § (1) bek.].
A felperes az 1985. július 16-án elhunyt B. A. örökhagyó édesanyja, az alperes pedig a házastársa. Az örökhagyó hagyatékába tartozik a perbeli házas ingatlan 1/2. tulajdoni illetősége. Ezt az ingatlanilletőséget az örökhagyó nagyszülőjétől, V. S.-nétől kapta ajándékba, az ajándékozó özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten, melynek biztosítására az ingatlan-nyilvántartásba elidegenítési és terhelési tilalmat is bejegyeztek. Az ingatlan tulajdoni illetőségét – mivel az ági eredetű – mint állagörökös a felperes örökölte. A hagyaték tárgyát képező tulajdoni illetőségre a hagyatékátadó végzés alapján az alperes özvegyi haszonélvezeti joga is be lett az ingatlan-nyilvántartásba jegyezve.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes az öröklésből kiesett, mert közte és az örökhagyó között a házassági életközösség a hagyaték megnyíltakor nem állott fenn, és a helyreállítására nem is volt remény.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A keresetnek az elsőfokú bíróság helyt adott. Megállapította, hogy az alperes az öröklésből kiesett, s rendelkezett a haszonélvezeti jog törléséről. Ítéletét azzal indokolta, hogy a felperes kellőképpen bizonyította: az életközösség helyreállítására nem volt remény. Az ítéleti tényállás szerint: „az örökhagyó elköltözése után haláláig eltelt több mint egy év alatt saját életét élte, ugyanígy az alperes is, bár találkoztak időnként, de közöttük a gazdasági kapcsolat megszűnt”. Tartalmazza az ítélet indokolása azt is, hogy az örökhagyó a halálát megelőzően pár hónappal más nőnek házassági ajánlatot tett. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelésének körében kifejtette, hogy az általa megállapított tényállást a felperes indítványára kihallgatott érdektelen tanúk vallomása támasztja alá. Az alperes édesanyjának és nagynénjének egy korábbi perben tett ellentétes vallomása a tanúk érdekeltsége folytán más tényállás megállapítására nem alkalmas.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Azzal érvelt, hogy az életközösség helyreállítására megvolt a remény. Erre utal, hogy az örökhagyó elköltözésekor a közös szerzeményű bútorokat nem vitte magával, valamint az, hogy a felperes azt sem bizonyította, hogy az örökhagyó „az életközösség megszakadása után a havi 4000 forintos támogatását a különélés alatt tovább ne fizette volna”.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a keresetet elutasította. Döntésének okfejtése szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, de a jogi következtetése téves. A felperes az életközösség megszakítását követően ugyanis nem kezdeményezte a házasság felbontását, s „az örökhagyó közös lakásból történt elköltözése után sem gondolt egyik fél sem komolyan a végleges szakításra, ezért volt remény az életközösség helyreállítására”.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A keresetének helyt adó ítélet meghozatalát kérte. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és ezt a tényállást a másodfokú bíróság is helyesnek tartotta, s mégis a helyesnek tartott tényállással ellentétes jogi következtetésre jutott.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, az általa megállapított tényállást a másodfokú bíróság is elfogadta ítélkezése alapjául. Ebből a tényállásból nem volt okszerűen levonható az a következtetés, hogy az életközösség helyreállítására remény volt, s ezért az öröklésből az alperes nem esett ki. Ehhez a másodfokú bíróságnak a tényállást kellett volna módosítania. A másodfokú bíróság az életközösség helyreállításának reményét kizáró körülményeket tartotta bizonyítandónak, holott ha a házastársak között a hagyaték megnyíltának időpontjában az életközösség nem áll fenn, az öröklési perben éppen az szorul bizonyításra, hogy az életközösség helyreállítására remény volt, s így a túlélő házastárs az öröklésből nem esett ki. Az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállásból nemcsak az életközösség helyreállításának reményére nem lehetett következetést levonni, hanem ez a tényállás éppen azt erősítette meg, hogy az életközösség helyreállítását nemcsak az örökhagyó, de maga az alperes sem tervezte. Az alperes még csak nem is állította, hogy az életközösség helyreállításának érdekében valamit tett volna. A másodfokú bíróságnak tehát ahhoz, hogy megalapozottan juthasson arra a következtetésre, hogy az életközösség helyreállítására remény volt, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő, az életközösség helyreállításának reményét kifejezetten támogató adatokat tartalmazó tényállást kellett volna megállapítania [Ptk. 601. § (1) bek.].
Minthogy a másodfokú bíróság a perben feltárt tényekkel ellentétes, nyilvánvalóan okszerűtlen következtetéssel jutott arra a jogi álláspontra, hogy az életközösség helyreállítására remény volt, s ezért az alperes az öröklésből nem esett ki, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a helyes elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. V. 21.882/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás