710/B/2000. AB határozat
710/B/2000. AB határozat*
2001.06.01.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet 19. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 19. § (1) bekezdésének azt a rendelkezését támadta, amely szerint a vasúti átjáró biztosítására szolgáló jelzőberendezések a fénysorompó, a félsorompó és a teljes sorompó lehetnek.
Álláspontja szerint ez a rendelkezés sérti az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot, mivel a fénysorompó figyelmetlenség esetén nem biztosít kellő védelmet az emberek számára, nem védi meg őket baleset bekövetkezésétől. Véleménye szerint a villogó piros fény teljesen hatástalan, ezt bizonyítják a rendszeresen bekövetkező balesetek, ezért az államnak kötelessége lenne jobban védeni állampolgárait saját figyelmetlenségük esetleges következményeivel szemben.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következő jogszabályokra alapozta:
1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezése:
„70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.
(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.”
2. A KRESZ kifogásolt rendelkezése:
„Vasúti átjárót biztosító jelzőberendezések
19. § (1) A vasúti átjáró biztosítására szolgáló jelzőberendezések: a fénysorompó, a félsorompó és a teljes sorompó.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott már az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal. Az 54/1996. (XI.30.) AB határozatában például rámutatott arra, hogy e „jog biztosítása olyan alkotmányos állami feladatot jelent, amelyet az állam központi szervei és a helyi önkormányzati – továbbá egyéb – szervek rendszere révén valósít meg. Ennek keretében az állam – egyebek között – egészségügyi intézményhálózat működtetésére és az orvosi ellátás megszervezésére köteles. Az egészségügyi intézményhálózat és az orvosi ellátás körében az Alkotmánybíróság elvontan, általános ismérvekkel csak egészen szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami kötelezettség kritikus nagyságát vagyis azt a szükséges minimumot, amelynek hiánya már alkotmányellenességhez vezet. Ilyennek volna minősíthető például, ha az ország egyes területein az egészségügyi intézményrendszer és az orvosi ellátás teljesen hiányozna. Az ilyen szélső eseteken túl azonban az Alkotmány 70/D. §-ban meghatározott állami kötelezettségnek nincs alkotmányos mércéje. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog tehát önmagában alanyi jogként értelmezhetetlen, az az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében foglalt állami kötelezettségként fogalmazódik meg, amely magában foglalja azt a kötelezettséget, hogy a törvényhozó a testi és lelki egészség bizonyos területein alanyi jogokat határozzon meg.” (ABH 1996. 173., 186.)
A 37/2000. (X. 31.) AB határozat pedig kimondta: „Az alkotmánybírósági joggyakorlat az Alkotmány 70/D. §-ának értelmezésében is töretlen. Eszerint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez. E feltételeket konkretizálja egyebek között az Alkotmány 70/D. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezés, amely az állam kötelezettségévé teszi a megfelelő egészségügyi intézmények létesítését és az orvosi ellátás megszervezését. Az Alkotmánybíróság elvontan, általános ismérvekkel csak egészen szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami kötelezettség kritikus nagyságát vagyis azt a szükséges minimumot, amelynek hiánya már alkotmányellenességhez vezet.” (ABH 2000. 293., 297.)
Mindezek figyelembevételével az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogból kiindulva nem fogalmazható meg olyan egyéni alkotmányos jogosultság vagy olyan állami kötelezettség, amelyet figyelembe kellene venni a vasúti átjárók biztosítását szolgáló jelzőberendezések szabályozásának alkotmányossági vizsgálatakor. Az Alkotmány 70/D. §-át alapul véve nem állapítható meg a vasúti átjárók biztosítását szolgáló jelzőberendezések megfelelősége tekintetében mértékadó alkotmányossági mérce.
Az indítványozónak az az állítása, hogy az államnak kötelessége lenne a fénysorompónál hatékonyabb eszközök alkalmazásának elrendelésével védeni az embereket a saját figyelmetlenségük következményeivel szemben, nem következik az Alkotmány 70/D. §-ában foglaltakból.
Az Alkotmánybíróság a fentieknek megfelelően az indítványt elutasította.
Budapest, 2001. június 27.
Dr. Holló András s. k., Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás