818/B/2000. AB határozat
818/B/2000. AB határozat*
2001.06.01.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendeleti előírás alkotmányellenessége utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Budapest Főváros XII. Kerületi Önkormányzatának az önkormányzat tulajdonában levő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének szabályairól szóló 17/1994. (VI. 7.) rendelete 7. § (2) bekezdés c) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja, a Fővárosi Bíróság 48.Pf. 20.332/1999/10. sz. ítélete felülvizsgálatára irányuló indítványt pedig visszautasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó Budapest Főváros XII. Kerületi Önkormányzatának az önkormányzat tulajdonában levő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének szabályairól szóló 17/1994. (VI. 7.) rendelete (a továbbiakban: Ör.) 7. § (2) bekezdés c) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Azt kifogásolta, hogy „ – műemlék esetében – a vételi jog gyakorlása a törvényben hozzájáruláshoz, míg a helyi rendeletben a műemlék jogi megsemmisítéséhez kötött”.
Az indítványozó hivatkozott a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényt (a továbbiakban: Lt.) módosító és kiegészítő 1994. évi XVII. törvény 4. §-ára [amely az Lt. 89. § (3) bekezdésének felel meg], valamint a műemlékvédelemről szóló 1997. évi LIV. törvény (a továbbiakban: Műtv.) 35. §-ára.
Az indítványozó szerint a Műtv. említett rendelkezésének megfelelően „a védettség megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha a védetté nyilvánított műemlék megsemmisült”.
Az indítványozó úgy vélte, hogy az Ör. sérelmezett előírása „nem hozható összhangba” az Lt. és a Műtv. általa említett szabályozásával, továbbá sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében védeni rendelt jogbiztonság elvét, mivel „jogbizonytalanságot tart fenn évek óta, kiszámíthatatlanná teszi a jogalanyok és jogalkalmazó szervek magatartását”.
Az indítvány kérelmet tartalmazott a Fővárosi Bíróság mellékelt 48. Pf. 20.332/1999/10. sz. ítélete „utólagos normakontrolljára” vonatkozóan is.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következő jogszabályi előírásokra alapozta.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
Az Alkotmány 44. § (2) bekezdése szerint a helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdése pedig előírja, hogy a képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot.
Az Lt. több tárgykörben is kötelezettséget, illetve rendeletalkotási felhatalmazást állapít meg a helyi önkormányzat számára és meghatározza az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakásokat érintő vételi, illetve elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó garanciális tartalmú rendelkezéseket. E törvény 45. § (1) bekezdése tartalmazza a vételi jog gyakorlására jogosultak körét, a 46. §-a pedig megjelöli azokat a lakásokat, amelyekre nézve nem áll fenn vételi jog. Az Lt. 46. § d) pontja ilyenként említi a műemléképületben levő önkormányzati lakásokat. Az Lt. 89. § (3) bekezdése így rendelkezik:
„Az e törvényben említett vételi vagy elővásárlási jog alapján lakás és helyiségtulajdon érvényesen – ha a törvény másként nem rendelkezik – akkor szerezhető, ha a jogszabályokban előírt engedélyt (hozzájárulást) a hatáskörrel rendelkező szerv megadta.”
A Műtv. 35. § (1) bekezdése a műemléki védettség megszüntetésére vonatkozó rendelkezést tartalmaz:
„A védettség megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha
a) a védetté nyilvánított műemlék megsemmisült vagy ha a műemléki jelentőségű terület, illetve a műemlék a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elvesztette;
b) a műemléki hatóság hitelt érdemlően megállapította, hogy a védetté nyilvánítás téves adatok alapján történt, és a védelem tárgya a műemlék szakmai ismérveinek nem felel meg.”
A 35. § (2) bekezdése szerint a védettség megszüntetésére irányuló eljárás esetén a védetté nyilvánításra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. A Műtv. 31. § (1) bekezdésének megfelelően a műemlékvédelem tárgyainak műemléki védelme a védetté nyilvánítással jön létre.
Az Ör. 7. § (1) bekezdése – a vételi jog gyakorlására vonatkozó rendelkezések körében – előírja: „A vételi jog megnyílik akkor is, ha a vételi jogot a Tv. 46. §-ának c) – f) pontjai zárják ki, de a kizáró feltételek a vételi jog gyakorlására megállapított határidő (1995. november 30.) lejártáig megszűnnek. Az Ör. 7. § (2) bekezdésének támadott c) pontja alapján „az (1) bekezdés esetében a bejelentéshez mellékelni kell ... az épület műemlékké minősítésének megszűnését tanúsító műemléki hatóság által adott nyilatkozatot”.
III.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítvány a következők miatt nem megalapozott.
1. Az Lt. 45. és 46. §-ainak említett szabályozásából kitűnik, hogy a műemléképületben lévő önkormányzati tulajdonú bérlakásra nem áll fenn vételi jog.
A Budapest XII. Kerületi Önkormányzat az Ör. 7. §-ának idézett (1) bekezdésével azonban e lakásokra nézve is lehetővé tette a vételi jog gyakorlását, ha az annak kizárását megalapozó körülmények a vételi jog érvényesíthetőségének időtartama alatt megszűntek. Erre a szabályozási lehetőségre adott felhatalmazást az Lt. 89. § (3) bekezdése, mivel a vételi jogot megnyitja a jogszabályban előírt engedély (hozzájárulás) megadása esetén.
A Műtv. vázolt szabályozásából kitűnik, hogy a műemléki védettség megszüntetésére az indítványban hivatkozott esetkörön (a műemlék megsemmisülésén) túl más okból (a műemléki védelem alapját képező értékek helyreállíthatatlan elvesztése miatt) is sor kerülhet. Mivel a Műtv. 28. § (1) bekezdése szerint a műemléki értékek védetté nyilvánításáról a miniszter rendelettel gondoskodik, a Műtv. 35. § (2) bekezdésében foglalt, említett utaló szabály alkalmazásával a védettség megszüntetéséről is a miniszter hoz – rendeletben – döntést.
A vázolt jogszabályi rendelkezések összevetéséből kitűnik, hogy az Ör. 7. § (2) bekezdés c) pontja az Lt. és a Műtv. idézett rendelkezései alapján tette lehetővé a műemléki védelem megszűnése esetén a korábban műemléki védettséget élvező épületben lévő önkormányzati bérlakásra nézve a vételi jog gyakorlását. Az a körülmény, hogy az Ör. vizsgált szabályozása a műemléki hatóság nyilatkozatát és nem a miniszter erre irányuló rendeletét említi a védettség megszüntetéséről, szintén nem jelenti a Műtv. előírásai sérelmét. A Műtv. 27. § (2) bekezdése alapján ugyanis a Kormány a miniszter útján gondoskodik a műemlékvédelem szakmai irányításáról. A védetté nyilvánítás (és így a védettség megszüntetése) előkészítését pedig – a Műtv. 33. § (1) bekezdésének megfelelően – a műemlékvédelmi hatóság folytatja le, s javaslatot tesz a védetté nyilvánítást (és a védettség megszüntetését) tartalmazó rendelet kiadására.
A műemlékvédelmi hatóságnak a védettség megszüntetéséről szóló, az Ör. 7. § (2) bekezdés c) pontjában említett nyilatkozata az e tárgykörben keletkezett rendeletben foglalt tény, a védettség megszűnése igazolásának tekinthető, amelynek benyújtását a bérlakástulajdonos önkormányzat az Ör.-ben írta elő.
A vázoltak alapján az Alkotmánybíróság az Ör. sérelmezett szabályozását nem minősítette sem az Lt.-be, sem a Műtv.-be ütközőnek.
2. Az indítványozó a jogbiztonság alkotmányos elve megsértésére is hivatkozott, s e tényre az Ör. kifogásolt előírása alkalmazásával összefüggésben utalt. A jogbiztonság – az Alkotmánybíróság értelmezésében – „az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára is előre láthatóak legyenek”. [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992. 77., 84.]
A 25/1992. (IV. 30.) AB határozat pedig elvi jelleggel mutatott rá a következőkre: a jogbiztonság megköveteli, hogy
– „az állampolgárok jogait és kötelességeit a törvényben megszabott módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhető jogszabályok szabályozzák,
– meglegyen a tényleges lehetőség arra, hogy a jogalanyok magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely jogszerű magatartást visszamenőleges érvénnyel ne minősítsenek jogellenesnek.
A jogbiztonság e két alapvető követelménye közül bármelyiknek a figyelmen kívül hagyása összeegyeztethetetlen az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével.” (ABH 1992. 131., 132).
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Ör. támadott előírása nem ellentétes ezekkel az alkotmányos követelményekkel.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Ör. 7. § (2) bekezdés c) pontja alkotmányellenességét nem állapította meg, s az indítványt a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően elutasította.
3. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény előírásai alapján az Alkotmánybíróságnak bírói ítélet utólagos normakontrolljára nincs hatásköre. Ezért az Alkotmánybíróság az erre irányuló kérelmet a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően visszautasította.
Budapest, 2001. június 27.
Dr. Holló András s. k., Dr. Kiss László s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás